nepszava.hu

Népszava politikai napilap

Cserna-Szabó András: Mérgezett piláf

 nepszava.hu  |   2020. június 06., szombat - 14:16
Egyik ősapám, Josephus Gula nagykereskedő volt Bélaudvarnokon (jelenleg Szlovákia). Felesége Catharina Kraale. Fiát Michael Franciscus néven anyakönyvezték 1835-ben. Szépapám, Gullay Mihály Ferenc kilencévesen került szüleivel és testvéreivel Hódmezővásárhelyre. Temesváron és Bécsben járt iskolába, majd rőfösüzletet vitt, később szállítási vállalkozó lett. Neki és feleségének, Draskovics Vidor Hiláriának nyolc gyerekük született. Az ötödik volt a sorban ükapám, az 1871-ben született ifj. Gullay Mihály, akinek cégét így hívták: „Gullay Testvérek Szállítási és Bizományi Üzlet Hód-Mező-Vásárhely és Szentes.” Egy Prágából Győrbe, majd Budára származott gőzmalom-igazgató lányát vette el, Mathilda Alojsia Johanna Benest, majd 43 évesen, 1914-ben tbc-ben elhalt. Gullay Mihály Ferenc hetedik gyermekét, ifj. Gullay Mihály öccsét úgy hívták, Árpád. Róla, Árpádról szól ez a történet. Nem tudjuk, pontosan mikor született, még apám se, pedig ő erről a családról mindent (is) tud. A biztos csak az, hogy Árpádot a magyar királyi szegedi 5. honvéd gyalogezred tényleges állományának századosaként az első háborúban előbb a Fruška Gorába (Tarcal-hegység), majd Galíciába vezényelték. Részt vett Przemyśl várának védelmében. A vár feladása után orosz hadifogságba került. Nemcsak ő, hanem az egész, zömében magyarokból álló védősereg, közel százhúszezren. Négy évvel később, 1919 tavaszán még mindig fogságban volt, az osi (jelenleg Kirgizisztán) táborban. A Google Maps szerint Vásárhelytől Os 5300 kilométer. Ma autóval 70 óra. Gyalog is alig több 1000 óránál. A Pamír-fennsíkon már a cári kormányzat idejében ismert volt Halhodzsa, a szártok egyik törzsfőnöke. 1917 tavaszán az oroszok három szártot fogtak el, és összeverve bezárták őket az osi fogolytábor mocskos tömlöcébe. Köztük volt Halhodzsa is. Halhodzsa azonban nem adta fel, összeesküvést szervezett. Föllázította a táborban raboskodó szártokat, akik megszerezték a fegyverraktár kulcsát, leöldösték a tábori őrséget, majd Os városát is elfoglalták. Ezután az orosz vörös gárdisták osztrák és magyar hadifoglyokat toboroztak, ostrom alá fogták a szárt kézre került várost. Erős küzdelem után visszafoglalták Ost, Halhodzsa azonban harmincnyolc emberével áttörte az ostromlók gyűrűjét, és a tábor fegyver- és lőszerkészletét is magával vitte. Két esztendő múlva, 1919 tavaszán Halhodzsa még mindig támadta az oroszokat. Az oroszok felszólították az osi osztrák és magyar tiszteket, hogy újra fogjanak fegyvert Halhodzsa ellen. A tisztek gyűlést tartottak, megtárgyalták az oroszok ajánlatát. Végül úgy döntöttek, hogy az oroszok és szártok között levő háborúságban megőrzik semlegességüket. Mivel a tisztek gyakorlatilag éheztek, elhatározták, hogy a helyi szovjettől kenyeret és munkát követelnek. A szovjet juttatott is nekik valami kevés kenyeret, de munkát nem tudott adni. Erre azzal a kéréssel fordultak a helyi szovjethez, hogy miután a város nem tudja őket eltartani, helyezzék át őket más állomásra. Ezt a kérést az oroszok nem tagadták meg, de azt felelték, hogy a csekély helyőrségből nem tudnak a kíséretükre elegendő erőt kirendelni. A helyzet tovább rosszabbodott, az oroszok sem munkát, sem élelmet nem adtak nekik. A foglyokat (köztük Gullay Árpádot, ükapám öccsét) az éhhalál fenyegette. A tisztek végül megfelelő fegyveres kíséret nélkül önként indultak útnak 1919. április 8-án az osi táborból Andizsán felé. Összesen százhetvenen voltak. Osztrákok és magyarok vegyesen. Csak Hodzsi-Avat községig jutottak. Itt Halhodzsának kétezer fős csapata körülvette és foglyul ejtette őket. Három napig semmi panaszra nem volt okuk, a szártok barátságosan viselkedtek, sőt meg is vendégelték őket. A harmadik napon azonban a piláfba bódító szert kevertek, amitől a tisztek elvesztették eszméletüket. Mire magukhoz tértek, kezük-lábuk össze volt kötözve. Rossz taligákra dobálták és elszállították őket Ait községbe, ahol három napig koplaltak. Nagy Béla hadapród, erdészmérnök már ismerte a szárt nyelvet, és kihallgatta Halhodzsa embereinek beszédét. Megtudta, hogy a szártok le akarják mészárolni őket. A tisztek ekkor követelték őreiktől, hogy küldöttséget vezethessenek Halhodzsa elé. Ezt a kívánságukat teljesítették. A küldöttség tagjai voltak: Kovács Géza honvédszázados, aki a legidősebb volt a fogoly tisztek között, Gullay Árpád százados és dr. Marschall segédorvos. Azt kérték a vezértől, hogy kegyelmezzen meg az ártatlan tiszteknek. Halhodzsa azt válaszolta, hogy szándékát nem másítja meg, de őket hármukat meghagyja hírmondónak. Kovács százados azt kérte, hogy inkább őket hármukat végeztesse ki, de kegyelmezzen meg a többieknek. Halhodzsa azt válaszolta, hogy az alkut elfogadja. Hamarosan kiderült azonban, hogy esze ágában sincs ígéretét megtartani. Ait község szomszédságában, a Kara-darja folyó hídjánál Halhodzsa elrendelte, hogy a tiszteket ötös csoportban hozzák eléje. Azt mondták, csak kihallgatásra viszik őket. A foglyok ötös csoportokban érkeztek, a hídra állították őket. Halhodzsa intésére a hóhérok nekik estek: késsel levágták a fejüket, hullájukat pedig a folyó árjába dobták. Így jártak mindahányan. Százhetvenen. Osztrákok és magyarok vegyesen. Legalábbis ezt állítja Benda Jenő, a csóti leszerelőtábor helyszíni tudósítója a Pesti Hirlap 1922. július 23-i számában. Benda saját bevallása szerint alaposan kikérdezte a magyar hadifoglyokat, akik a kivégzés részleteiről úgy értesültek, hogy egy magyarokból alakult csendőrcsapat elfogta Madamin béget, Halhodzsa vezető emberét, aki (valószínűleg némi kínzás után) mindent alaposan elmesélt. Tényleg így történt? Nem tudjuk. Nem tudjuk meg talán soha már. S szólt a Holló: „Soha már!” Ők negyvenketten mindenesetre soha nem jöttek haza (se fejjel, se fej nélkül): Bozsák Norbert zászlós, Berecz Imre zászlós, Balogh Miklós zászlós, Csuka Domokos főhadnagy, Csernyus Miklós zászlós, Douglas Jenő főhadnagy, Csóka Károly hadnagy, Eötvös József főhadnagy, Földváry István hadapród, Földváry Sándor hadapród, Grób Jenő hadnagy, Gullay Árpád százados (történetesen: a vérem), Gyuk Miklós zászlós, Halsdorfer Ödön zászlós, Herz Ernő hadnagy, Ilovszky Jenő hadnagy, Jeszenszky István zászlós, Klein József hadnagy, Kalocsa István hadnagy, Kócs Lajos főhadnagy, Kovács Géza százados, Kubik Andor hadnagy, Lengyel Elemér (vagy Ernő) százados, Mátyás János főhadnagy, Marinkovits György főhadnagy, Márz János hadnagy, dr. Marschall Rezső orvos, Magasházi Pál hadnagy, Nagy Béla hadapród, Novinszky Alajos zászlós, Oberting Mihály zászlós, Precup Jenő zászlós, Párvány Károly zászlós, Ruzsucska János zászlós, Riedl Jakab zászlós, Sándor Zoltán főhadnagy, Strosz Zoltán főhadnagy, Strobl Dezső zászlós, Soltész János zászlós, Sulcz Gyula hadnagy, Supka Géza hadapródjelölt, Török Árpád hadnagy. A többi áldozat osztrák. Ők negyvenketten magyarok voltak. Vagyis magyarok, svábok, zsidók, tótok, szerbek, románok stb. és ezen halmazok metszetei. A mieink. 1919. április 11-én, pénteken tehát Gullay Árpád százados, ükapám öccse – ha hihetünk Benda tudósítónak és informátorainak – piláfot vacsorázott Közép-Ázsiában. Na jó, mérgezett piláfot. Véletlenül tudjuk, mit fogyasztott ugyanebben a napszakban Kun Béla népbiztos a Szovjetháznak nyilvánított budapesti Hungária Nagyszállóban: a kedvencét, tojásos galuskát meggykompóttal. Vacsora után elégedett volt, főként a Bajor Tanácsköztársaság kikiáltása töltötte el lelkét bizakodással. Közel a világforradalom, gondolta, mikor kiköpte az utolsó meggymagot. Arról is pontos információink vannak, hogy Clemenceau miniszterelnök ezen a péntek estén a párizsi Tour d’Argent étteremben préselt kacsát evett, pedig általában este már csak kenyeret és tejet vett magához. Vacsora után szelíden elmosolyodott, mikor titkára jelentette, a békeszerződés, ha nem is végleges szövegében, de legalábbis tartalmát illetően még a hét végére elkészül. Szivarra gyújtott. Végre rend lesz, mondta bizalmas emberének. Uram, nem lehetne-e, hogy különösen a középső és a keleti területek esetében kissé körültekintőbben… De a titkár már nem tudta befejezni, mert a miniszterelnök mérgesen leintette, ekcémás kezén fehér kesztyűt viselt. Vége lesz ennek a kibaszott keleti fejetlenségnek, mondta később, s titkára szerint arca szinte ködössé vált, mintha eltakarná azt a boldogság fátyola. (Nyitott mondat)
Forrás: nepszava.hu

Féllábú lesz a szociális üdültetés

 nepszava.hu  |   2020. május 30., szombat - 07:16
A szociális szempontok már csak másodrendűek az Erzsébet-táborokról szóló törvényjavaslatban, aminek részletes vitája a héten zárult le a parlamentben. A 2012-ben elfogadott szabályozáshoz képest ugyanis már nincs szó arról, hogy az Erzsébet-tábor az állam által támogatott szociális program és szolgáltatás, mindössze annyi az elvárás, hogy „a táboroztatás során előnyben kell részesíteni a szociálisan rászoruló gyermekeket és családokat”. Az eredeti törvény ráadásul a kisnyugdíjasok, fogyatékkal élők üdültetéséről is szólt - ezt később egy módosítással kivették belőle - a mostani javaslat indoklásában pedig már tényként közlik, hogy a programnak ez a része „kiüresedett”.  A parlament népjóléti bizottságának fideszes többsége elutasította az ellenzéki felvetéseket. A bizottság MSZP-s elnöke, Korózs Lajos lapunknak elmondta: el akarták érni, hogy csak magyarországi cég lehessen a táborok üzemeltetője, ahogy azt is szerették volna egyértelműen kimondatni, hogy a célok közt kiemelkedik az iskolai szünetben rosszul táplált gyerekek megfelelő étkeztetése, valamint, hogy az Erzsébet-tábor az állam által támogatott szociális program és szolgáltatás, nem pedig nyereségérdekelt piaci vállalkozás. Ez az utolsó módosító egyébként csak visszaemelte volna az Erzsébet-programról szóló korábbi törvényben még bent lévő kitételt. A módosítások leszavazása azt eredményezi, hogy a zánkai és fonyódi táborok tulajdonosa, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a táborhelyek üzemeltetését nem csak Magyarországon bejegyzett cégre vagy szervezetre bízhatja majd, egy adóparadicsomban bejegyzett vállalkozás is megfelel az előírásoknak – érvelt lapunknak a bizottság szocialista elnöke. A kérdés azért érdekes, mert most a zánkai és a fonyódligeti táborokat az Alapítvány kizárólagos tulajdonában álló Erzsébet Táborok Kft. működteti, de az erdélyi helyszín üzemeltetéséről nincs szó a tábor honlapján. Korózs Lajos arra is emlékeztetett, hogy a civil szervezetek gazdálkodási szabályai szerint bármire bármennyit elkölthet az alapítvány anélkül, hogy meg kellene indokolnia az elszámolt kiadásokat, vagyis attól kezdve, hogy az állam átutalja a költségvetési támogatást, gyakorlatilag követhetetlenné válik ennek a pénznek az útja. A Szeged–Csanádi Egyházmegyéhez köthető alapítvány egyébként úgy kapott ajándékba 17,5 milliárd forint értékű ingatlant, hogy 15 év után szabadon eladhatja a táborhelyeket, s nem tudni, utána hogyan oldja meg az állam a szociálisan rászorulók, köztük a gyerekek üdültetését. Ezen felül 2022 augusztus végéig 13 és félmilliárdot költhetnek egy uniós pályázat segítségével felzárkóztató programokra, valamint kaptak egy 26 milliárdos állami felújítási keretet is. A rekonstrukciós feladatot - egy másik vállalattal közösen - egy Mészáros Lőrinchez köthető cég végzi majd. A parlamentnek kedden benyújtott jövő évi költségvetés szerint majdnem 4,4 milliárd forinttal támogatják majd az Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborokat. (Belföld)
Forrás: nepszava.hu

Felhő úr és a szép Kert-Magyarország

 nepszava.hu  |   2020. május 17., vasárnap - 09:16
Felhő úr a szeretett Budapestjéről kimozdulni nemigen szeret, s habár a magyar vidék az ő honpolgári szíve előtt meglehetős baráti sympathiával bír, theoretice mégis csak az az ő belső, s igen korán kialakult meggyőződése már esztendők óta, hogy odavaló az ember, ahová születni szerencséltetett, s maradjék is ott, mert mindenütt másutt mindég átmeneti fizetővendég marad. Ifjú arszlán korában egy-egy szerelmesen megittasult compania tagjaként őt is magával ragadá olykor a vidéki divagatio öröme, s olyankor elmerészkedett a Városligeten túl fekvő Magyarországba is, ám hamar ráunt, hogy az a naturalis kedélyesség és fictivus báj, amit a fővárosi polgár a vidék legfőbb character indelebilisének tart, a concret helyszínen csakis akkor érhető tetten, ha fizetnek érte, márpedig a délibáb a máskülönben eléggé takarékos Felhő úrnak annyit nem ér meg, hogy láthatásának puszta csodálatáért a tárczájában kotorásszon. Nem kell őneki ahhoz vidékre utaznia, ha a természet legkülönbféle alkotásaiban kíván gyönyörködni. Ha síkot áhít tanulmányozni, akkor ott van helyben Pest, ha pedig vadregényes szirtet observálna, akkor meg átnéz Budára, a Sas-hegyre. Élete őszén mi más igénye volna egy pesti úrnak? Semmi. Azaz : egy valami mégis. És ez a valami most nem más, mint egy kávéházi terrace, azon a terrace-on egy asztal, és azon egy kancsó bor. Apróságnak tűnhet, azonban ez az a structura hierarchia, amely az állatvilág más példányaitól a homo sapienst kissé megkülönbözteti. Ám néhány hónapja, mióta a coronavirus emberi fajunkon tort ül, a rabiatus kormányzatok a közembert a jól megérdemelt kávéházi asztalától eltiltották, tehát effectu secuto leépítették az embert és az állatot egymástól elválasztó structurát. Legalábbis Pesten. Ahol újabban a rabiatus kormány excellens tagjai alighanem kizárólag Vergiliust olvasnak, és commissariusaik révén azt szajkózzák a boldogtalan köznép fülébe, hogy et mala vicini pecoris contagia laedunt – amiben van ugyan igazság, ám nincsen benne annak a bizonyos kancsónyi bornak a mégoly távoli ígérete sem. Legalábbis Pesten. Ergo Felhő úr az elmúlt hétvégén kénytelenségből vidékre óhajtott utazni, pedig, mint mondottuk, Pestről neki sem oka, sem kedve kimozdulni. Ám most, mikor a vidéki Kert-Magyarország megnyittatott, Felhő úr egy író collegával összefogott és elhatározák, hogy leutaznak Szegedre, mert végre nyitott terrace-t akartak látni egy városban, és Felhő úr élénk phantasiájában Szeged kisebb-nagyobb restrictio mellett már városnak tekinthető, ellentétben néhány olyan magyar településsel, amely fényes rangjával csak papíron bír. Felhő úr ezen collegája, kivel a nagy szegedi utat megtenni óhajták, az actualis magyar prosa-irodalom egyik jelese, egy, az irodalom iránt buzgó ügyszerelmet tanúsító férfiú, ám ebből következően : nem pénzaristocrata. Felhő úr azonban rendes, polgári jövedelmet húz az ő rendes, polgári állásából, ennélfogva az utazás időtartama alatt elfogyasztandó alcoholos ellátmányt szombat reggel ő maga praesentálta. Állott pedig az a készlet summa summarum tíz darab dobozos sörből és egy üveg gyógykeserűből, amit Felhő úr a Nyugati pályaudvar néptelen plate-forme-ján reggel kilenc óra tájban osztott meg barátjával. Ők ketten az ismert okok miatt immár két hónapja nem látták egymást, eo ipso a reggeli concilium örömére azonnal koccintottak egyet. Majd még egyet, s még egyet. És azt vevék észre, hogy egy órája iddogálnak már a pályaudvaron, a vonatot lekésték, az ellátmány fele pedig elfogyott. A jeles prosa-író collega azt proponálta tehát, hogy újabb portiókat vásároljanak az útra, és üljenek fel a legközelebbi vonatra, akárhová is megyen, hiszen a vidéki Kert-Magyarország egyetlen, nagy, közös kerthelyiséggé változott, amely a lakóhely szerint discriminált pesti népet mindenütt befogadja és kancsó borokkal örvendezteti. E gyönyörűséges illustratio képeire concentrálván újra koccintottak, és mire a városban delet harangoztak, az alcoholos ellátmány teljes egészében elfogyasztatott. És mégis egyre szomjasabbak lettek. Tanácstalanul néztek körbe, és mialatt Felhő úr némán bámulta a világot, amely a perfectio atque absolutio teljes hiányát mutatta, a collega úr fejében egy rendszer-criticus nagybeszély fundamentuma készült el, amelyben a narrator individuum annak az űzött vadnak az alteregója vala, akit ezen a szombat délutánon szomjasan és megalázottan ver a sors a Nyugati pályaudvaron. Felhő úr igyekezett nekibúsult barátját a valóságba visszarántani, és elmagyarázta neki, hogy csüggedése nem indokolt, elvégre a vidéki Kert-Magyarország megterített asztalai mellett bimbózó pompájukban fiatal szüzek várnak rájuk, induljunk hát! A jeles prosa-író tekintete azonban lemondásról tanúskodott, és látszott rajta, hogy ő bizonyosan azon, a nagy magyar tragédiára született magyar írók sorába tartozik, aki a boldog, nyájas, polgári élet felé tartó, ám késésben lévő vonatra hiába vár, mert az immár tán soha el nem jövend. (Szép Szó)
Forrás: nepszava.hu
22 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!