444

444

Vonatbalesetnek álcázta az emberölést egy kecskeméti diszkó két biztonsági őre, 24 évvel később, most jogerősen is befejeződhet az ügyük

 444  |   2024. október 17., csütörtök - 09:07
2022-ben fogták el azt a két férfit, akik most az ügyészség közleményében olvasható ítélet szerint a 2000-es évek elején kidobóként dolgoztak az egyik kecskeméti diszkóban, ahonnan 2000. október 1-jén vezettek ki egy fiatal férfit, akit a náluk lévő viperával megvertek, majd kitalálták, hogy megölik, a történteket pedig vonatbalesetnek álcázzák.A közlemény szerint az eszméletlen állapotban lévő fiatal férfit a közelben lévő vasúti sínekhez vitték, testét a sínpár közé fektették, majd otthagyták. Hajnalban átgázolt rajta a vonat, a férfi pedig meghalt.A Kecskeméti Törvényszék a két férfit előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés miatt személyenként 13 év 6 hónap fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyészség mindkét férfi esetében a kiszabott szabadságvesztés idejének meghosszabbításáért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerint az elsőfokú bíróság döntése megalapozott, de arra jutottak, hogy „a kiszabott szabadságvesztések tartama a jelentős időmúlás ellenére sem szolgálja megfelelően a büntetési célokat, ezért azok lényeges súlyosítását indítványozta”. Az eljárás másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Forrás: 444

Rossi válogatottja megint a régi, simán nyertünk Boszniában

 444  |   2024. október 14., hétfő - 23:07
A magyar válogatott 2-0-ra legyőzte Bosznia-Hercegovinát Zenicában, így nagy valószínűséggel elkerüli a közvetlen kiesést a Nemzetek Ligája A divíziójából. A német és a holland válogatott mögött a 3. helyre van a legnagyobb esélyünk, ami azt jelenti, hogy jövő tavasszal osztályozót játszhatunk egy B divíziós második helyezett válogatott ellen. Kevesen hitték ezt azután, hogy szeptemberben még gólt sem lőtt a válogatott (Németország ellen 0-5, Bosznia ellen 0-0), az október viszont remekül sikerült: a hétfői győzelem előtt az Eb-harmadik Hollandiával 1-1-et játszottunk a Puskás Arénában. A boszniai meccs azért is emlékezetes marad, mert ez volt Marco Rossi szövetségi kapitány hetvenedik meccse a kispadon, ezzel megelőzte Sebes Gusztávot, az Aranycsapat szövetségi kapitányát. Rossinál többször már csak Baróti Lajos ült a magyar válogatott kispadján, két részletben összesen 117-szer. És másodszor ült Rossi mellett a kispadon Szalai Ádám, akiről a kapitány azt mondta: azt kívánja neki, hogy egyszer Marco Rossi utódja legyen.Mindössze egy helyen változtatott Marco Rossi hollandok elleni kezdőcsapata, a sérült Dárdai Márton helyett Botka László kezdett: Dibusz - Botka, Orbán, Fiola - Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. - Sallai, Szoboszlai - Varga B.Az első félidőben a bosnyákok birtokolták valamivel többet a labdát, de különösebben nagy helyzetet sokáig egyik válogatott sem alakított ki. A magyar válogatott a 30. perc után támadt fel. Előbb Szoboszlai Dominik lőtt el egy ígéretes szabadrúgást csúnyán fölé, majd egy ellentámadás végén Sallai Roland nem sokkal vétette el a bal felső sarkot. Alig egy perc múlva jött egy újabb magyar ellentámadás: Nagy Zsolt passzát Szoboszlai helyezte közelről a hálóba, 0-1. Szoboszlai a válogatottban utoljára március végén Koszovó ellen volt eredményes. Nagy Zsoltnak a hollandok ellen ezúttal is volt egy gólpassza. A félidő végén Edin Džekónak, a Manchester City és az Inter volt játékosának cselei után Orbán a földre ült, de lövésébe sikerült beleérnie egy védőnek. A második félidő első perceiben Nagy Zsolt harcolt ki egy 11-est, amit Szoboszlai értékesített, így már 2-0-ra vezettünk. A válogatott csapatkapitánya két gólt utoljára Montenegrónak lőtt tavaly novemberben.A második félidő közepét vészelte át legnehezebb a válogatott, a labdákat ekkor nem tudták megtartani, a magyarok hosszú percekre beszorultak. Ekkor volt Džekónak egy perdítése, amit Dibusz nagy bravúrral szedett ki a bal alsó sarokból. Az utolsó percekben a sok csere széttöredezte a játékot, Gera Dániel pénteki debütálása után egy újabb újoncot avattunk, Szűcs Kornél állt be.A magyar válogatottban Szoboszlai, Nagy Zsolt, Dibusz Dénes és Willy Orbán nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Nagy Zsolt a hollandok és a boszniaiak ellen is gólpasszt adott, és kiharcolt egy tizenegyest is, vagyis mindhárom gólban benne volt.A csoport másik meccsén Németország odahaza 1-0-ra verte Hollandiát. A csoport állása: Németország 10 pont Hollandia 5 pont Magyaroroszág 5 pont Bosznia-Hercegovina 1 pont A magyar válogatott a novemberi két utolsó csoportmeccsen Hollandiában és idehaza Németország ellen lép pályára. A csoport elő két helyezettje játszik a négyes döntőért.Szoboszlai a meccs után azt mondta az m4-nek, hogy ezek vagyunk, végre megint a régi volt a válogatott. Kemény meccs volt, külön örült Szűcs Kornél debütálásának. A meccs előtt az volt a cél, hogy a kiemelkedő, hollandok elleni pénteki meccset koronázzák meg egy boszniai győzelemmel. Nagy Zsolt szerint hiába nyomtak az elején a bosnyákok, ki tudtunk jönni, és jókor jött mind a két gól. Bosznia-Hercegovina - Magyarország 0-2 (0-1) Zenica, Bilino Polje Stadion, 8392 néző, v.: Anthony Taylor (angol) gólszerző: Szoboszlai (38., 50., utóbbit 11-esből) sárga lap: Katic (24.), Kolasinac (60.), Huseinbasic (75.), illetve Fiola (88.)Bosznia-Hercegovina: Vasilj - Gazibegovic (Omerovic, a szünetben), Katic, Bicakcic, Kolasinac - Bajraktarevic, Tahirovic (Saric, 79.), Gigovic (Huseinbasic, 65.), Burnic (Tabakovic, 65.) - Hajradinovic (Basic, 79.), Dzeko Magyarország: Dibusz - Botka, Orbán, Fiola - Bolla (Gera D., 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs, 86.) - Sallai (Gazdag, 68.), Szoboszlai - Varga B. (Ádám, 78.)
Forrás: 444

MÁV-vezér a HÉV-járatritkításokról: Járműhiány van, de még nincs döntés új menetrendről

 444  |   2024. október 14., hétfő - 09:08
A szeptember elején kinevezett MÁV-vezérigazgatóval, Hegyi Zsolttal készített barátságosan alákérdezős interjút a kormánypropaganda részévé silányult Index (ennek érzékeltetésére egyetlen kérdés: „Ismerve a jelentős késéseket vagy az elavult infrastruktúrát, milyen eszközök vannak a kezében Vitézy Dávid vagy éppen Magyar Péter sorozatos kritikáival szemben?”). A konfrontációkat előzékenyen kerülő kérdések ellenére néhány fontos állítás elhangzott az interjúban, ezek az alábbiak, pontokba szedve:HÉV-helyzet„Járműhiány van, döntés még nincs, megoldás viszont lesz, röviden így tudnám összefoglalni a helyzetet. Az, hogy a HÉV-flotta elöregedett, nem két napja vagy két éve derült ki, hanem évtizedek óta kiszámíthatóan tudni lehet. (...) A sajtóban megjelent mértékű módosításokat tehát határozottan cáfolom, mindegy, hogy ki milyen papírra hivatkozik: nincs menetrendi döntés, de még nem is kell, hogy legyen.”A járműbeszerzésekről kategorikus kijelentéseket még nem lehet tenni, mondta, hiszen nem végleges a 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban a közlekedésfejlesztés operatív programjának listája. De idén már „látszódnia kell a konkrét terveknek, vagyis annak, hogy ezekből a forrásokból végül mi valósul meg”. Aki bármelyik kérdésben végső döntésekre hivatkozik, az legalábbis nem rendelkezik megbízható információkkal.Járműbeszerzés„Ha előveszek egy fehér lapot, és felírom rá, hogy a következő 5-8 évben milyen járművekre van szükségünk, beleértve az elavultak cseréjét, illetve ami fedezi a befejeződő pályafelújítások és vonatforgalom-sűrítések igényét, az műszaki tartalomtól függően mintegy 1500 milliárd forint körüli csomag. (...) A beszerzés alsó hangon három-négy év, annyi időnk pedig nincs.”A MÁV-nál jelenleg 100 IC-kocsi vár különböző alkatrészekre és karbantartásokra, „nincs mese, ezeket mielőbb fel kell tenni a pályára”. Azon túl, hogy megkezdték 24 használt Siemens Taurus villamosmozdony bérlését, most éppen „70, forgalomból kivont holland IC-kocsi műszaki, anyagi racionalitását vizsgáljuk szigorúan”, hogy ez megvásárlás vagy bérlés lenne, az nem derül ki.Uniós pénzek„Az elmúlt 20 évben az volt a megszokott, hogy a vasúti infrastruktúra- és járműállomány-fejlesztés terén uniós forrásokra támaszkodunk, amelyek most nem érhetők el.Ennek az okainak a boncolgatása, pláne minősítése a politikusok dolga, a MÁV-csoport részéről én csak a tényt rögzítem: az uniós forrásokkal terveztünk, és most nincsenek, a hiányuk pedig komoly kihívás jelent mind a vasútépítésben, mind a járműbeszerzésben, vagy épp a karbantartás területén.”Fejlesztési tervekA MÁV-vezér számos tervezett fejlesztést sorolt fel, konkrétumok nélkül (miből, mennyi pénzért és mikorra). Néhány ezek közül: Kétvágányúvá és 160 kilométer/órás sebességgel járhatóvá válik a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti szakasz; „javítjuk és a pálya átbocsátó képességét is növeljük Székesfehérvár és Lepsény között, ami a balatoni vasútvonal ezidáig egyvágányú pontja”, a „Bakonyon átvezető 20-as – Székesfehérvár–Szombathely közti – vasútvonalon emeljük a pályasebességet”, központi forgalomirányítás épül ki több vasútvonalon, így a már említett Kiskunfélegyházától Ceglédig, hogy az egész szegedi vonalnak nőjön az átbocsátó képessége. Utastájékoztatás„A nem megfelelő haváriakezelés mindaddig létező és nem is alaptalan társadalmi kritika a MÁV-val szemben, amíg nem tudjuk gyorsan, célzottan, pontosan elmondani, akár az utolsó pillanatban is, hogy mi történik éppen, és az utasoknak milyen lehetőségeik vannak. Tájékoztatást és megoldást kell adnunk. Elvileg mindegyikre képesek vagyunk, az én célom pedig az, hogy gyakorlatilag is azok legyünk.”KésésekAz InterCityk összesen 110 ezer percet késtek augusztusban, „de fontos ehhez a számhoz hozzátenni, hogy összesen 1,1 millió percet közlekedett a több mint 6300 InterCity és Expresszvonat”. A 110 ezer perc nagyjából ötöde, 20 ezer percnyi késés a balatoni vasútvonalakon jött össze, méghozzá azért, mert „a járművek jóval tovább tartózkodtak az állomásokon, mivel a megnövekedett utasforgalommal meghosszabbodott a fel-és leszállás ideje is”.A MÁV-vezér szerint „ahhoz, hogy a menetrendszerűség javuljon, két dolgot kell megtenni: egyrészt a menetrendben le kell követni a természetszerű változásokat, amilyen a több percet igénybe vevő fel-leszállás esete is – a példa kedvéért mondjuk, Siófokon. Másrészt meg kell találni azokat a beavatkozási pontokat, ahol úgy tudunk belenyúlni a pályába, hogy felszámoljuk a leginkább dominóhatást kiváltani képes okokat.”
Forrás: 444

Bemutatkozott a háromkarú robotkarmester

 444  |   2024. október 14., hétfő - 08:06
Ezen a hétvégén Drezdában volt a következő generációs robotkarmester, MAiRA Pro S első fellépése. A két előadáson olyan zenéket mutattak be, amiket kifejezetten a 21. századi technológia felhasználására írtak. A drezdai Sinfoniker művészeti vezetője, Markus Rindt elmondta, hogy a szándék „nem az ember helyettesítésére” irányul, hanem olyan komplex zene előadására, amelyek emberi karmestereknek lehetetlen volna.A Sinfoniker ezzel a Robotersinfonie című előadással ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A koncertet két részre osztották, egy tisztán emberi és egy, robot által irányított koncertre. A második részben a háromkarú MAiRA más-más színű fénykardokat szorongatott. Az együttes három részre oszlott, és a saját karmesteri pálcájára reagálva keresztritmusokat hozott létre, a tizenhat fúvós és négy ütőhangszeres zenész eltérő ütemekben játszott.
Forrás: 444

Szerdától jönnek a hajnali fagyok

 444  |   2024. október 14., hétfő - 08:06
A HungaroMet heti előrejelzése szerint szerdán várhatóak az első hajnali fagyok, ekkor helyenként mínusz 1 fok lehet a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet (kivéve a Mohos-töbörben, ahol már szeptemberben voltak mínusz 8-10 fokok), majd a hét második felében már mínusz 2 fok is lehet helyenként.Nagy lehűlést ugyanakkor ez még nem jelent, az ország egyes részein hajnalban 9-11 fok is lehet a héten, míg napközben holnap még lehet 22 fok, de a hét második felében is 18-19 fokig melegedhet a levegő. A hajnali fagyokra főleg az észak-magyarországi szélvédett, derült helyeken lehet számítani, míg a legmelegebb napszakok Szeged és Pécs térségében várhatók.
Forrás: 444

Borízű hang #192: Ezekkel a diktátorgyerekekkel baj van

 444  |   2024. október 12., szombat - 13:06
Jó reggelt! Jó aszfaltozást! 00:32 Üdvözlünk mindenkit reggeli rádióműsorunkban! A közszolgálati traffipax-trükk. Tréfás kutyakozmetika-reklám. 02:50 Az amerikai dokkmunkás-szakszervezet sztrájkja. Frank Sobotka és a baltimore-i kikötői szakszervezet. Chris Bauer a Deuce-ban. Valchek és Sobotka a két polák a Wire-ban. Harold Daggett, a valódi szakszervezet vezetője. 07:53 Az európai légiforgalomirányítók. Rövid- vs. hosszútáváú érdekképviselet. A különbség az amerikai és az ázsiai kikötők kapacitása közt. Construction Physiscs. Az amerikaiak képtelenek nagy hajókat gyártani. Dél-Koreában gyártott amerikai hadihajók. 12:52 A Wärtsilä a motor köré építi a hajót. Az amerikai tanárszakszervezetek ereje. New York-i tanárok a Covid ellen. A kényelmes New York-i kukásállás. Olasz szemétsztrájk. Brit szemétsztrájk. Magyar szemétsztrájk. 18:16 Láttál már bevándorlót magyar kukásautón? A last mile problem. Az Amazon is visszavett a drónokból. Indonéz és albán futball a Dél-Alföldön. Anonymous Copywriter. 22:00 Orbán Balázs továbbra sem ad interjút. Nagyon nagy a stratégia! Teodorín aka Teddy twittere. 27:46 Mikor nem azt csináljuk, amit Putyin szeretne? Egyenlőtlenség az Egyenlítőn. A jó öreg Bokassa császárrá koronázása francia pénzen. A jó öreg Francisco Macías Nguema. 32:12 A gond a diktátorgyerekekkel. Az Orbán-generációk romlása. Peti, Lőrinc és a nagy munkagépek. Hiperűrsebességgel Romániában. 36:47 Csallóközi Csiki sör. Világi Oszkár Wikipediája. 39:12 Hertz-Heltai Jenő. Na de ki volt Huszár Pufi? 42:42 A sztereotip budapesti zsidóság. Bede Márton cikke. Orbán Viktor megvédi az európai homoszexuálisokat. 47:06 Vegyük például a holodomort. Definíciós viták spin diktatúrákról és népirtásokról. A gázai halottak száma. 51:37 Gatekeepers. Avraham Shalom és a 300-as busz. Sabra és Satila. A liberális demokrata Jaszin sejk. 56:17 Azok vannak hatalmon Izraelben, akik megölték Rabint. Baruch Goldstein. III. világháborúra mit tippelsz? Crazy Eddie javaslatai Izraelnek. A New York Timesban is van, aki ezt mondja. ‘No Way To Prevent This,’ Says Only Nation Where This Regularly Happens. This War Will Destabilize The Entire Mideast Region And Set Off A Global Shockwave Of Anti-Americanism vs. No It Won’t. 62:26 Egy canossajárás megér egy misét. Az Adriából kikászálódni nem úszás. A Belső kör és a Közösség csomagok előfizetői hallgathatják az itt következő műsort teljes verziójában. Az ingyenes, rövidített változat keddtől lesz elérhető. Az előfizetős podcastok kezelése a lejátszókban: 444.hu/pod
Forrás: 444

Magyarország-Hollandia 1-1, emberelőnyben úszott el a győzelem

 444  |   2024. október 11., péntek - 23:07
A magyar válogatott 1984 után ismét veretlenül hozott le egy Hollandia elleni meccet, a Nemzetek Ligája péntek esti meccsén 1-1 lett. A hollandok a 79. perctől emberhátrányban játszottak, van Dijket második sárga lappal állították ki. A csoport másik mérkőzésén Németország idegenben 2-1-re verte Bosznia-Hercegovinát.Sorozatban nyolcszor szenvedett vereséget a magyar válogatott Hollandiától a ma esti meccs előtt, ezeken 6-31-es gólkülönbséget hoztunk össze, csak az elmúlt négy tétmeccsünkön 21 gólt kaptunk tőlük; a legutóbbi győzelem harminc éve, az 1986-os mexikói vb selejtezőcsoportjában jött össze. A Nemzetek Ligája első két csoportmeccse sem sikerült Szoboszlaiéknak túl jól, egy németországi 0-5 után hazai pályán csak 0-0 jött össze Bosznia-Hercegovina ellen.Az első bő tíz percben most is úgy tűnt, hogy folytatódik a rossz sorozat, és csak idő kérdése, hogy a hollandok mikor szereznek vezetést. Aztán fokozatosan tért magához a válogatott – most nem csak a második félidőre, mint a Svájc elleni Eb-meccsen –, Sallai a 17. percben, egy szöglet utáni lövéssel már kapufát is talált.Aztán a 32. percben meg is szerezte a vezetést a magyar csapat, Nagy Zsolt labdájára érkezett Sallai, és közelről a kapu jobb oldalába lőtt. Az első félidő eredménye maradt is ez a hatalmas holland mezőfölény ellenére (a labdabirtoklási arány 84:16 százalék volt), köszönhetően a jól záró védelemben és Dibusz kapusnak. A hollandok legnagyobb lehetősége egy nagyjából 8 méterről lőtt közvetett szabadrúgás volt Szoboszlai hatalmas hibája után (szabálytalanul végzett el egy kirúgást, kétszer ért bele a labdába), de azt is megúsztuk.A második félidőben már határozottabban és a vezetés tudatában okosabban, nyugodtabban játszott a magyar csapat. Igaz, már csak a védekezésre jutott erő és figyelem, a második félidőben csak egyetlen kapura lövésünk volt, az sem talált kaput (a labdabirtoklásban feljöttünk 36:64 százalékra, a meccs egészében 26:74 százalék volt). A hollandok továbbra is sokat támadtak, de ötlettelenül, főleg középen, mélyen belőtt labdákkal próbálták átjátszani a magyar védelmet, amely az előző meccsek zavarodottságából semmit nem mutatva állta a sarat. Igazi nagy holland helyzet nem volt, és miután a 79. percben a holland védő van Dijk megkapta a második sárga lapját, minden arra utalt, hogy harminc év után meglesz az újabb győzelem Hollandia ellen.A vendégek azonban hiába kerültek emberhátrányba, a 83. percben Gakpo szabadrúgása után Dumfries egy nagyjából tízméteres fejessel egyenlített. A hátralévő időben egyik csapatnak sem volt komoly helyzete – meglepő volt, hogy az addig szervezetten játszó magyar válogatott mennyire nem tudott az emberelőnnyel élni –, így az ötperces hosszabbítással véget ért meccsen, amely utolsó perceiben Gera Dániel személyében újoncot is avatott a válogatott, maradt az 1-1-es döntetlen.Magyarország-Hollandia 1-1 (1-0)Magyarország: Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. (Botka, a szünetben) – Bolla (Gera, 89.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai (Csoboth, 65.) – Varga B. (Nagy Á., 78.). Szövetségi kapitány: Marco RossiHollandia: Verbruggen – Dumfries, Van Dijk, De Vrij (Malen, 77.), Van de Ven – Gravenberch, Reijnders, Q. Timber (G. Til, 77.) – Gakpo (Hato, 90.), Zirkzee (Brobbey, 77.), Simons (De Ligt, 81.). Szövetségi kapitány: Ronald KoemanGólszerző: Sallai (32.), ill. Dumfries (83.)Sárga lap: Varga B. (13.), Fiola (77.), illetve van Dijk (76., 79.) Kiállítva: Van Dijk (79.) A magyar válogatott az elmúlt hat tétmeccséből továbbra is csak egyet nyert meg – a skótok elleni utolsó Eb-meccset –, emellett két döntetlenje és három veresége van.Három forduló után a csoportot Németország vezeti 7 ponttal, második Hollandia 5-tel, a harmadik helyre a magyar válogatott lépett fel 2 ponttal, a negyedikre csúsztak a bosnyákok 1 ponttal. Hétfőn Boszniában játszanak Szoboszlaiék, alighanem azon a meccsen múlik, hogy melyik csapat csúszik vissza a Nemzetek Ligája B csoportjába.
Forrás: 444

Meghalt egy terhes nő és a magzata a szegedi klinikán, a rendőrség is nyomoz az ügyben

 444  |   2024. október 11., péntek - 16:06
A szegedi klinika, vagyis az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ megerősítette a 24.hu-nak, hogy tényleg meghalt náluk egy váradós nőbeteg és a magzata. Az esetről biztosat egyelőre annyit tudni a nőt a szentesi otthonából vitték mentővel a szegedi sürgősségi osztályra, ohol napokkal később meghalt. Szentes jó ötven kilométerre, durván egyórányi autóútra van Szegedtől. A 25 ezres Szentesen, ami Csongrád megye harmadik legnépesebb városa, tavaly év eleje óta nincsen működő szülészeti osztály, mivel elfogytak a szakorvosok. Az ügyről a hét elején Varga Ferenc, a térség DK-s parlamenti képviselője is posztolt, ő beszélt a nő férjével is, aki két kiskorú és egy 18 éves gyerekkel maradt magára a szörnyű eset után. Varga leírta, hogy egészségügyi részleteket nincs joga megosztani a nyilvánossággal, de az egyik mondata alapján az ügyben szerepet játszhatott az is, hogy a nőt ilyen távoli kórházba kellett szállítani. Ezt írta ugyanis:„Az elmúlt időszakban több olyan esetet is eljutott hozzám, ami megerősíti a küzdelmet azért, hogy városunkban újra legyen szülészet! Higyjék el, 50-60 kilóméter sok, ha az ember életéről van szó!”A szentesi szülészet-nőgyászat pacienseit tavaly év eleje óta Hódmezővásárhelyre (30 km), Szegedre (54 km), vagy Kecskemétre (66 km) irányítják. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte a 24-gyel, hogy az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás ismeretlen személlyel szemben.
Forrás: 444

A három napra rejtélyesen eltűnt polgármester nélkül alakult meg Jenőn a képviselő-testület, majd azonnal zárt ülést rendeltek el

 444  |   2024. október 10., csütörtök - 18:07
A júniusi önkormányzati választáson újraválasztott polgármestere nélkül tartotta meg alakuló ülését csütörtökön Jenő képviselő-testülete. Kerekes Ildikó, a Fejér megyei község 2019 óta hivatalban lévő polgármestere júniusban viszonylag könnyen, a második helyezettnél másfélszer annyi szavazatot szerezve nyerte el a megbízatást a következő ciklusra, az új képviselő-testület megalakulása előtti napokban azonban eltűnt a lakóhelyéről.A rendőrség oldalán szombaton jelent meg a neve az eltűnt személyek között, de nem sokkal azután, hogy a sajtót bejárta a hír, a körözés le is került a police.hu oldaláról. Az önkormányzat közölte, a polgármestert megtalálták, jól van, de kórházban ápolják.Ennél többet a jenői községházán személyesen sem árultak el. A hivatali dolgozók azt mondták a kérdésünkre, hogy teljes hírzárlat van az ügyben, és azt állították, ők sem tudnak többet, még azt sem, hogy a csütörtök délután négyre meghirdetett alakuló ülésen ott lesz-e személyesen Kerekes Ildikó.A napközben meglehetősen kihalt Jenőn a járókelők is azt mondták, csak a hírekből értesültek arról, hogy a falu első embere napokra eltűnt.A találgatásokban leginkább az újságcikkekre hagyatkoztak, ezekben többféle verzióról, rendőrségi nyomozásról, magánéleti szálról, öngyilkossági szándékról, emberrablásról is lehetett olvasni.Az Index azt állította, hogy a polgármester ellen egy uniós pályázat elszámolása miatt indult nyomozás. A lap szerint Kerekes Ildikó korábban egy másik önkormányzatnál volt pénzügyi vezető, ahol az uniós pályázatokat kezelte, tudomásuk szerint ezzel összefüggésben egy vállalkozó jelentette fel az 50 éves településvezetőt. Az Index tudomása szerint a rendőrség egy szegedi szállodában talált rá eltűnése után, és búcsúlevél is volt nála.Kerekes Ildikót kerestük a lakcímén is, de a meglehetősen szerény külsejű házban csak a vele élő édesanyja volt otthon: ő azt mondta, nem szeretne beszélni a történtekről, „ha majd a lánya meggyógyul, ő eldönti, hogy el szeretné-e mondani”.Délután, a képviselő-testület alakuló ülésén a polgármester nem jelent meg. A képviselők közül így a korelnök nyitotta meg az ülést, a képviselők pedig a polgármester nélkül mondták el az eskütételt: „...Jenő község fejlődésének előmozdítása érdekében tisztességemet a magyar nemzet javára gyakorlom.”A képviselő-testület ezután pár perc elteltével zárt ülést rendelt el azzal az indoklással, hogy nem nyilvános szerződések szerepelnek a napirenden, a sajtót erre hivatkozva kiküldték.
Forrás: 444

Újra a 100 milliárdos határ felé kúszik a kórházak adóssága

 444  |   2024. október 04., péntek - 15:06
Augusztusban az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) alá tartozó intézmények lejárt adósságállománya 13,8 milliárd forint volt, míg a négy orvosegyetem összesített lejárt tartozásállománya 3,8 milliárd forinttal nőtt – írja az EconomX. A teljes intézményrendszer lejárt adósságállománya így szeptemberre meghaladta a 86 milliárd forintot. Különösen nagyot nőtt a pécsi és a szegedi orvosegyetem tartozása. Pécsen 7,4, Szegeden 8,4 milliárd forintnyi kifizetetlen számlát görgetnek maguk előtt. Mindez annak ellenére történt, hogy a kormány júliusig két részletben, mintegy 105 milliárd forintban rendezte a kórházak adósságait. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, idén nem lesznek százmilliárdos kórházi adósságok. Az EconomX-nek megszólaló Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója szerint viszont a kórházakat eszközökkel ellátó vállalatok ugyanott tartanak mint fél éve. Ráadásul ők már ismerik a legújabb, szeptemberi adatokat is és a beszállító cégek egyöntetűen arról beszélnek, hogy ezek alapján súlyosabb még az augusztusinál is a helyzet. Ők biztosak benne, hogy a kilencedik hónapban a lejárt tartozásállomány újra meghaladta a 100 milliárd forintot, amelyről a pontos adatokat majd október 23-a környékén adja ki a Magyar Állkincstár.
Forrás: 444

Botkát még a fideszes képviselők is megtapsolták az alakuló ülésen

 444  |   2024. október 04., péntek - 15:05
Hatodik polgármesteri ciklusát kezdte meg Botka László, akinek nyitóbeszédét még a fideszes képviselők is megtapsolták a szegedi közgyűlés alakuló ülésén, írja a Telex. A 28 tagú képviselő-testületből mindössze 7 helyet kapott a Fidesz-KDNP, a baloldal minden korábbinál nagyobb frakciót alakíthatott, miután egy kivételével az összes körzetet megnyerték júniusban.Segítsék a BYD-gyár építését, kérte Botka a közgyűléstől. Az önkormányzat eddig minden feladatát időre teljesítette, hamarosan aláírják az építési terület második részének átadásáról szóló szerződést.Szeged az egyetlen megyei jogú város, ahol 2002 óta nem tud polgármester-választást nyerni a Fidesz. Botka Lászlót a júniusi önkormányzati választáson sem tudták megszorítani: a voksok 68,26 százalékát húzta be, míg a kormánypárti Fülöp László alig 23,66 százalékot kapott.
Forrás: 444

Dr. Sulyok Tamás, a tulajdonságok nélküli ember, aki ott se volt

 444  |   2024. október 04., péntek - 06:06
Amikor egy cikkünk következményeként februárban lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, biztosak lehettünk benne, hogy a következő államfő szépen fog illeszkedni a sorba a fideszes sportdiplomata Schmitt Pál (lemondott), a fideszes házelnök és EP-képviselő Áder János (nem mondott le!) és a Fidesz-alelnök és államtitkár Novák Katalin (lemondott) után.Arra viszont senki sem számított, hogy egyenesen a 21. század kisbetűs embere, a mamelukok csinovnyikja, az anti-paprikajancsi, a szinte meg sem animált NPC, a tulajdonságok nélküli ember (aki ott se volt) lesz Magyarország legfőbb közjogi méltósága.Az ember, aki túl keveset tudott (de azt is rosszul)A Fidesz-KDNP márciusban nagyon gyorsan államfővé választotta az Alkotmánybíróság addigi elnökét, így Sulyok Tamás 67 évesen Magyarország köztársasági elnöke lett, méghozzá nem olyan köztiszteletet kiérdemlő előtörténet után, mint például az 56-os elítélt, író-műfordító Göncz Árpád vagy Mádl Ferenc és Sólyom László jogtudósok.Sulyok átlagos ügyvédi praxis után, különösebben kiemelkedő szakmai teljesítmény és bírói gyakorlat nélkül lett alkotmánybíró 2014-ben – és bár nem tehette volna, a cégadatok szerint még ezután is ügyvédkedett –, majd 2016-ban ő lett az elnöke a testületnek, ami kényes ügyekben mindig kiszolgálta a kormányt.Azzal, hogy nem csinált semmit, Sulyok megcsinálta: a nepotizmus és a meritokrácia közötti űrben tanyázva bizonyította, hogy rá lehet számítani, ha arról van szó, kire nem lehet számítani, amikor az államszervezet demokratikus működése felett kell őrködni.Rögtön a hivatalba lépése után kiderült, hogy: Az állításaival ellentétben az apja nem a Rákosi-korszak ártatlan üldözöttje volt, hanem a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyevezetőjeként a német megszállást ünnepelve „zsidó vértől mentes” polgárok csatlakozását várta, és „zsidóbútorokat” igényelt. De nem mondott igazat a kisgazda Sulyok Dezsőhöz fűződő rokoni kapcsolatáról sem, hiszen csak névazonosságról van szó. Később a DK azt is kiderítette, hogy Sulyok Tamás az ezredfordulón olyan zsebszerződésekben vehetett részt, amikkel magyar földeket játszottak át külföldieknek. (Az emiatt kezdeményezett titkos szavazáson bizalmat szavaztak neki.) Ez jó alap volt ahhoz, hogy Sulyok a kellő alázattal lásson neki a munkának. Még az sem zavarta, hogy Novák Katalin a lemondása után hónapokig élt az államfői rezidencián, amibe amúgy Sulyok még új bútorokat sem igényelt (szerencsére).Isten hozta, Mister!Rögtön be is dobták a mélyvízbe, a világ egyik leghatalmasabb diktátorát, Hszi Csin-pinget kellett fogadnia, majd Orbán váratlanul meghívatta Sulyokkal a bissau-guineai elnököt.De Sulyok karakánul kivonja magát a pártpolitikából, sőt mindenfajta politikából: „nem áll módjában felkarolni” az Országos Bírói Tanács kérését a bírói illetmények megemeléséről, nem kommentálja a miniszterelnök politikai igazgatójának a szavait, és nem hajlandó találkozni a legnagyobb ellenzéki párt elnökével sem.Az államfő minden elődjénél jobban képviseli, hogy a köztársasági elnöknek csak protokolláris funkciója van. Amikor például nincs szerepben, mintha ott sem lenne, ahogy azt nem sokkal a hivatalba lépése után láthattuk Szegeden.Sulyoknak banánhéjra vagy gereblyébe sem kell lépnie, el sem kell esnie, pláne nem kell női parókában, rakott szoknyában, egy síléccel a vállán kétségbeesetten forgolódva véletlenül kilöknie a pápát az ablakon ahhoz, hogy egyszerre emlékeztessen Hulot úrra, Clouseau felügyelőre, Mr. Beanre és Bénire.
Forrás: 444

Szent Ferenc, a Boci boci tarka és a fogdából összehívott közgyűlés

 444  |   2024. október 03., csütörtök - 07:06
Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, például ezzel a néggyel: Pert vesztett a Külügyminisztérium, így közelebb kerültünk annak bemutatásához, hogyan értelmezi a sajtószabadságot Szijjártó Péter Rózsadombi Szent Ferenc a világ színe elé lépett Háború a világ legnagyobb nem állami hadserege ellen Fizetős a Bajnokok Ligája, őrjöng az állami sportnapilap Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet, van többféle is, érdemes válogatni! HáborúKedden az amerikai figyelmeztetések ellenére Netanjahu szárazföldi hadműveletet indított Libanonban a Hezbollah ellen, mire Irán ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt. Regionális áttekintő cikkünkben arról írtunk, hogy Izrael eddigi óvatosságával szakítva alapvetően próbálja megváltoztatni a közel-keleti status quót, de a Hezbollah története éppen azt mutatja, hogy a vezető megölése és Libanon káoszba taszítása kontraproduktív lehet, és csak megerősítheti a szélsőségeket.Kapcsolódó hír volt szerdán, hogy Izrael további csapatokat küldött a libanoni szárazföldi művelethez, az IDF szerint a légibázisok csak kisebb károkat szenvedtek az iráni légitámadásban, közben nemkívánatos személynek nyilvánította az izraeli külügyminiszter az ENSZ főtitkárát, és éjszaka Izrael Bejrút belvárosát bombázta, a támadásban legalább öten meghaltak. Gyurcsány megírtaAz ősz szépirodalmi/politikai fejleménye, hogy Gyurcsány Ferenc szerzői álnéven krimit írt, mi pedig ott voltunk a bemutatón, ahol zavarba ejtően sok minden kiderült vallásról, írói módszerekről és hasonlóakról. Mindenkinek melegen ajánlom Szily László helyszíni riportját. Gyurcsány könyvbemutatóján túl is sűrű volt a szerda közéletileg, kiderült, hogy luxusautó-szalont nyit Mészáros Lőrinc szintén milliárdos öccse Székesfehérváron, Schadl György épületfelújítással foglalkozó céget alapított, Palkovics lemondott a győri egyetem kuratóriumának vezetéséről, Márky-Zayék elbontanak egy játszóteret, amit Lázár adott át, 27 tanár bukott meg a Nemzeti Alaptantervből, és és ÉS... Sulyok Tamás elorgonálta a Boci, boci tarkát.Indul az önkormányzati szezon is, Óbudán például a fogdából hívta össze a polgármester a közgyűlést, de hír volt még, hogy Ócsán tízmilliós jutalommal távozik a jegyző, VItézy közben arról beszélt, hogy Karácsony ellenében nem lehet többséget létrehozni a Fővárosi Közgyűlésben, és megírtuk azt is, hogy a momentumos Gelencsér szószegéssel vádolja a Momentum által is támogatott V. Naszályit, aki hazugsággal vádolja Gelencsért.Az Átlátszó közölt részleteket a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatából, amit azután indítottak az akkor még Magyar Péter-vezette Diákhitel Központnál, hogy Magyar és Varga Judit házassága megromlott. A jelentés alapján a hatóság túlárazott szerződéseket talált ebből az időszakból, Magyar reakciójában többek között azt nehezményezte, hogy nem tették ki a teljes jelentést, csak néhány megállapítást emeltek ki belőle. Délután aztán a Kehi is megerősítette, nyomozás folyik a Diákhitel Központ gazdálkodásával kapcsolatban.Mit szabad a sajtónakSzijjártó Péter külügyminiszter nem győzi hangoztatni, hogy a magyar kormány biztosítja a sajtó szabadságát, éppen az ő minisztériumában korlátozzák azt súlyosan. A miniszter sajtótájékoztatóit ugyanis rendszeresen nem hirdetik meg előre, csak a baráti „sajtót” hívják meg azokra. A 444 hiába kért meghívókat ezekre az alkalmakra, hogy kérdezhessen a minisztertől, nem kaptunk választ, és végül a bíróság kellett kimondja: a külügynek ki kell adnia a listát, kiket hívnak meg a sajtótájékoztatóikra.Nagy pénz, kis fociÉvtizedek óta nem állt ennyire előkelő helyen a magyar bajnokság a nemzetközi rangsorban. Ez a siker azonban könnyen tiszavirág életű lehet, írtuk szerdán, azzal kapcsolatban, hogy az NB1 látszólagos erőssége a mezőnyből anyagilag, játékosállományban és lehetőségekben is brutálisan kiemelkedő, javarészt külföldiekre építő Fradinak köszönhető. És írtunk arról is, hogy őrjöngeni kezdett a pártlappá lett Nemzeti Sport, miután példátlan dolog történt, és immár nem adófizetői pénzből megvéve ingyen, hanem piaci alapon, pénzért kínálják itthon a BL meccseit. A világMivel jelen állás szerint Harris és Trump nem fog újra vitázni egymással az amerikai választások előtt, a szokottnál is nagyobb figyelem kísérte az alelnökjelöltek, Tim Walz és JD Vance vitáját. Még ha lehet is tudni, hogy az alelnökjelötvita tényleg nem befolyásolja a választói döntéseket. A vita végül kevés személyeskedést és a vártnál több politikai részletet hozott. És hír volt még a világból, hogy Grúzia elnöke megtagadta az LMBTQ-ellenes törvényjavaslat aláírását, az olasz kormány bevándorlókkal segítene az ápolóhiányon, Oroszországban felfüggesztik a hadsereget választó vádlottak elleni büntetőeljárást, több mint 160 áldozatot követelt a Helene hurrikán az Egyesült Államokban, és már gyerekek szexuális zaklatásával is vádolják Puff Daddyt. QubitA hőhullámok, aszályok, áradások és a tengerszint-emelkedés miatt milliók kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat. De vajon mihez kezd a jog azokkal, akik a klímaváltozás elől menekülnek idegen országba? A Qubit írt szerdán arról, hogy a klímamigráció már Magyarországon is érezteti hatását. Ahogy beszámoltak arról is, hogy térképre kerültek Európa legrosszabb levegőjű városai, köztük Budapest, Győr és Szeged is.
Forrás: 444

Rózsadombi Szent Ferenc a világ színe elé lépett

 444  |   2024. október 02., szerda - 18:08
Teológus Feri első fellépése szerdán volt, a Magvető kávézóban, Gyurcsány Ferenc első fikciós irodalmi művének, a Kereszt halála című kriminek a könyvbemutatóján. A helyszínre érkezve, a motor lezárása közben először azt hittem, hogy fidelitasos vagy ifjú Mi Hazánk-os heccelődők próbálják megzavarni Gyurcsány irodalmi szárnyrakapását, de gyorsan kiderült, hogy az üzlethelyiség előtt egy tömbben álldogáló fiatalok nem provokálni jöttek, hanem ők alkotják hősünk közösségimédiás csapatát. Az egyikük, igazán stílszerű módon, „Life Is A Gamble” feliratú pulcsit viselt. Nem hiszem, hogy Taylor Swiftet nagyobb médiaslepp szolgálná ennél, vagyis pont helyén van kezelve a téma, hiszen ha egyesek kritizálják is Gyurcsány miniszterelnöki és ellenzékvezetői teljesítményét, az nem lehet kérdés, hogy a Kis Latyi óta nem nagyon volt ekkora mulattatója a magyar showbiznisznek. Már Ferenc előtt pár perccel befutott az esemény másik sztárja, a könyvet kiadóként jegyző Tarjányi Péter. Majd megérkezett a slank, izgatott és láthatóan máris üzemi hőmérsékleten pörgő exminiszterelnök és szinte átmenet nélkül azon vettük észre magunkat, hogy két szenvedő-önelemző művészember műhelybeszélgetését hallgatjuk. Azért, hogy megláthassuk ezt az arcukat, az érintettek akkora kuffert hagytak a Magvető ajtaja előtti járdán, mint a Bazilika. Gyurcsány, a politikus kofferjét tényleg felesleges bemutatni, a kiadójáét talán nem az. Ha valaki nem ismerné, Tarjányi Péter, az egykori rendőrkommandós a kétezres-kétezertízes évek egyik jellegzetes politikaközeli médiafigurája volt. Egyszerre volt „biztonságpolitikai szakértőnek” nevezett tévés beszélő fej, aki az inszeminálástól a globalizációig bármiről kifejtette a véleményét, aztán vállalkozó, internetes újságalapító és tulajdonos, politikai tanácsadó, aktivista és választások körüli kavarógép.Bár a nagyközönség a feltűnéskor azt hihette, hogy a szocialisták holdudvarába tartozik, Tarjányi valójában mindig is a Fidesz és a MSZP közötti térben gravitált. Legendásan jóban volt Hajdu Jánossal az Orbán Viktor testőréből lett TEK-főigazgatóval, együtt mozgott a sokak által a Fidesz emberének tartott MSZP-s Molnár Zsolttal, a 2018-as választások előtt pedig kizárólag azért alapított elvileg baloldali szervezetet Magyar Progresszív Mozgalom néven, hogy megakadályozza Botka László szegedi polgármester ellenzéki miniszterelnökjelöltté válását, ami sikerült is neki. Ekkor már javában zakatolt a zoom.hu, az a fura internetes újság, amit ekkor már másodjára indított el sok év után, és aminek azután rúgta ki az első főszerkesztőjét, Zappe Gábort, hogy tulajdonosi szóval kivetetett a lapból egy Orbán Viktor gazdagodásáról szóló cikket. Tarjányi - mármint ez a régi, még nem művészember Tarjányi - ezután tette azt a legendás nyilatkozatát, miszerint „ha akarnám, csak hétfőn, szerdán és pénteken jelennének meg cikkek az oldalon, mert ez az én újságom. Feltehetek és levehetek anyagokat, senki sem tudja megakadályozni.”Na itt ebből nem volt érezhető semmi. Itt két nagybetűs Író értekezett a nagybetűs Írásról. Ami nem kevésbé volt bizarr, mint a bármi a főszereplők korábbi életéből. Én úgy érkeztem meg az eseményre, hogy előtte még csak beleolvasni tudtam a Könyvbe. A huszadik oldalnál tartok a 414-ből, nem sokkal azután a mondat után, hogy„Azt nem mondhattam el sem a szüleimnek, sem a plebánosnak, hogy imádtam gyurmolni a fütykösömet a paplan alatt."Ezt az egyik - gondolom - későbbi főszereplő, egy kispap mondja, egyesszám első személyben értekezve. A szerző pont itt kezd el belemelegedni, a steril reptérikrimi-stílus helyett a kispap végre olyan telivér gyurcsányizmusokat mond, hogy „Bizonytalan vagyok a bizonyosságomban, és bizonyos a bizonytalanságomban.”, szóval a könyvből még bármi lehet.Hallottam már olyanról, aki politikusként kritizálta Gyurcsány Ferencet, de azt még az ilyen alakok sem szokták letagadni, hogy facebookos szerzőként igazán szórakoztató. A trash-tárca műfajának megalapítója az önreflexió csodálatra méltó hiányát álnépi kifejezésekkel, viccesen átkozódó kirohanásokkal és a semmiből érkező és oda is tartó fejtegetésekkel kombinálva, mindannyiunk Saját Hangjába Szerelmes Nagybácsijaként mulattat tömegeket. A könyv eleje ehhez képest megdöbbentően visszafogott, főként annak a fényében, hogy én a magyar Tristram Shandyt vártam tőle, a jó értelemben vett fecsegő nagybácsizmus Ulyssesét. (Aki nem ismeri a csodás Laurence Sterne-t, a Tristram Shandy szerzőjét, olvassa el, mit írt róla Szerb Antal és kedvet fog kapni!) Neki áradó prózát kéne írnia, csakis egyes szám első személyben, nem olyan merev keretek között táncoló műfajba szorítania be magát, mint a krimi. De nem leszek Gyurcsány Vitray Tamása, hogy a meccs ötödik percében mérleget vonjak, térjünk inkább vissza a Magvető Café színpada elé!Az már az első mondatokból kiderült, hogy kettejük közül Gyurcsány egészen biztosan nem akar aktualizálni, utalgatni, politikai profilt bővíteni, hanem tényleg izgatott és kezdő Irodalmi Szerzőként van jelen. Hősünket szerencsére íróként sem hagyta cserben a legendás önbizalma és korunk pestise, az önreflexió sem rontotta el a hangulatát. A kedvenc, műhelytitkokat fellebentő részem az volt, amikor arról mesélt, hogy a könyvet 240 óra alatt írta meg, vagyis nagyjából 1 kéziratoldal / órás sebességgel haladt, ami „meglehetősen jó tempó”, mert szakirányú kutatásai szerint „a legnagyobbaknak is ez a tempója”. A hangja ezen a ponton arról árulkodott, hogy heteket, talán hónapokat tölthetett nyugat-afrikai hegyi edzőtáborokban, kenyai, etióp és eritreai irammenők társaságában.
Forrás: 444

Lázár átadta, Márki-Zay lebontja a mártélyi ártérbe épült játszótér-kalandparkot

 444  |   2024. október 02., szerda - 12:08
Lázár János átadta, tavaly még felújították, idén már ki sem nyitott és hamarosan el is bontják a Hódmezővásárhelytől 10 kilométerre lévő, de a városhoz tartozó mártélyi kalandparkot – írja a szegeder.hu. A kalandparkot, ami valójában egy játszótér, mégis belépőt szedtek érte.„Ez egy sima játszótér, ahova odaraktak 2-3 embert, hogy belépőjegyeket szedjenek, semmi kalandpark nincs benne” – mondta Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „csak átnézték és karbantartották a tavaly játszótérré minősített létesítményt akkor, ami csupán egymillió forintjába került az önkormányzatnak.” Szerinte„ami még felháborító, az a felelőtlenség. Rosszul építették meg, egy ártéri gödörbe, ahol értelemszerűen minden évben áll a víz. Ráadásul fából készültek a játszótéri elemek, és mivel a fa közvetlenül a talajban volt, így nem tudott kiszáradni, és szétrohadt”.
Forrás: 444

Rákaptak a külföldi turisták Budapestre idén nyáron

 444  |   2024. szeptember 30., hétfő - 19:07
Egyre több turista érkezik Budapestre, az ázsiaiak mellett a dél-európaiak is kezdenek rákapni Magyarországra – erre utalnak a KSH adatai. Rekordnyarat zárhatott a magyar turizmus – legalábbis Orbán Viktor szerint, aki a parlamenti napirend előtti felszólalásában az ágazat teljesítményére is kitért. Szerinte az idei a magyar turizmus rekordnyara volt, az idei esztendő pedig rekordévnek ígérkezik. Soha nem nyaralt ennyi turista az országban, és nem jött ennyi külföldről, de soha nem nyaralt ennyi magyar külföldön sem. Az biztos a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, hogy az idei nyári szezon az elmúlt gazdasági nehézségekkel tarkított évek legjobbja volt. A KSH június-július-augusztus adatai alapján a Magyarországra látogató külföldi vendégek száma 13 százalékkal növekedett 2023 nyarához képest. Ha pedig Budapestre fókuszálunk, akkor a fővárosban 11 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a külföldről érkező turisták.A fővároson kívül egyedül Debrecen és térségében volt 6 százalékos növekedés, Tokaj környékén az idei szezonban szerény 3 százalékkal nőtt a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, miközben a Balaton sem remekelt, itt is csak 3 százalékos növekedés történt. Vannak ugyanakkor nagy vesztesei is az idei nyári szezonnak, hiszen a főváros környékén 14 százalékkal kevesebb időt töltöttek a külföldiek, Szegeden és környékén pedig 9 százalékkal kevesebbet, Pécs és Villány 6, Bük-Sárvár régióban pedig 5 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. Özönlöttek a spanyol turisták MagyarországraAz idei nyáron jelentősen átalakul a külföldi turisták országok szerinti összetétele, vannak ugyanis feltörekvő országok és régiók, míg a hagyományosan nagy küldő országok már nem tudnak érdemi növekedést generálni a magyar turizmusban. Idén a spanyolok körében lett felkapott Magyarország, az innen érkező turisták ugyanis 42 százalékkal több vendégéjszakát (250 ezret) töltöttek el Magyarországon, mint a tavalyi nyári szezonban. Kiemelkedő növekedést hoztak még össze a svájciak, 18,7 százalékosat, ám ők még így is csak valamivel több mint 99 ezer vendégéjszakát töltöttek magyar szálláshelyen. Feljövőben vannak a dél-amerikai turisták, 17,1 százalékkal több vendégéjszaka kötődik hozzájuk idén nyáron a tavalyi szezonnal szemben, és az olaszok is egyre inkább megtalálják maguknak hazánkat. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 16,9 százalékkal 288 ezerre emelkedett idén nyáron. Az észak-amerikaiak 11 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak a nyári hónapokban, az angol turisták 9, a franciák pedig 8,8 százalékkal több időt töltöttek Magyarország a mostani nyári szezonban. Egyre többen érkeznek közben Ázsiából is.Idén nyáron gyakorlatilag már annyi időt töltöttek ázsiai turisták Magyarországon, mint a lengyel turisták. Ez azért is említésre méltó, mert Lengyelországból érkezik hagyományosan az egyik legtöbb turista Magyarországra. Most nyáron a lengyel turisták 810 ezer vendégéjszakát (5,3 százalékkal többet) töltöttek el hazánkban, az ázsiaiak pedig 805 ezret (10,8 százalékkal többet, mint tavaly nyáron). Lengyelország mellett Németország a másik legnagyobb küldő ország, a német turisták idén majdnem 1,2 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ami mindössze 1 százalékkal haladja meg a tavalyi szezon adatát. Vannak olyan külföldiek is, akik a jelek szerint már más úti célokat keresnek maguknak Magyarország helyett. Ilyenek például a cseh turisták, az általuk eltöltött idő 5 százalékkal 539 ezer vendégéjszakára csökkent. Nemzetközi folyamatok is segítik a magyar turizmustAz, hogy idén nyáron ilyen mértékben bővült a külföldiek Budapesten eltöltött vendégéjszakáinak a száma, illetve új nemzetek fedezik fel maguknak Magyarországot úti célként, hazai és nemzetközi folyamatok eredménye is egyaránt.A nyári szezon teljesítményét az általánosan kedvező nemzetközi hangulat és fokozott érdeklődés is támogatta. Az európai városok iránt eleve megnövekedett az érdeklődés, ezért az Európai Turisztikai Szövetség azt várta előzetesen, hogy Budapest azon helyszínek között lesz, amelyek a legjobb teljesítményt nyújtják az idei nyáron. A viszonylag kicsi távolságok pedig a körutazásos nyaralásokat is lehetővé teszik, a nyár elején készült felmérés szerint Bécs-Budapest kifejezetten a kedvelt utazási helyszínek közé tartozik. A magyar kormány közben már jó ideje kiemelt figyelmet (és pénzt) áldoz a turizmus fejlesztésére. A főváros népszerűsítését pedig egész egészen új kezdeményezéssel célozták meg. Az Orbán Ráhelhez szorosan kötődő Magyar Turisztikai Ügynökség szervezett május utolsó napjaiban influenszertripet szervezett a fővárosba. A Budapest Influence Trip nevű eseményen egyrészt világhírű és hazai influenszerek posztolgattak a fővárosról a közösségi médiában, másrészt az MTÜ is elkészítette a maga imázsfilmjét. Hogy utóbbinak pontosan mekkora szerepe van az idei nyári szezon alakulásában és Budapest vonzerejének a növelésében, az a KSH számaiból nehezen számszerűsíthető. A legvégén egy pár mondat erejéig érdemes kitérni a magyar turistákra is. Idén nyáron 4 százalékkal több magyar nyaralt itthon, mint tavaly, viszont az általuk eltöltött idő alig változott, csupán 1 százalékkal emelkedett. A külföldiekhez hasonlóan a magyar turisták is felfigyeltek Budapestre: míg ugyanis a Balatonnál csupán 2 százalékkal nőtt a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, addig Budapesten ennél nagyobb, 8 százalékos növekedés volt, igaz, ebben az alacsony bázis is szerepet játszik. Debrecentől és a Mátra-Bükk régiótól viszont elfordulnak a turisták, előbbi helyen 2 százalékkal, utóbbi esetében pedig 10 százalékkal csökkent a tavalyi nyári szezonhoz képest a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma.
Forrás: 444

Vereséggel kezdett a Ferencváros az Európa-ligában

 444  |   2024. szeptember 25., szerda - 23:07
A Ferencváros a belga Anderlecht otthonában kezdte el a szereplését a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.Az FTC az előző szezonban a Konferencia-ligában szerepelt, ehhez képest a második számú kupasorozat előrelépés – mondta korábban Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, aki szerint a szakértők az Európa-ligában az ellenfelek közül a Malmőt leszámítva mindegyik csapat játékoskeretét értékesebbnek tekintik a Ferencvárosénál.A második félidőig kiegyenlítettnek tűnt a meccs, de a 60. percben Yari Verschaeren góljával megszerezte a vezetést az Anderlecht, majd a 65. percben Botka Endre szabálytalansága miatt tizenegyest kaptak a belgák, amit Kasper Dolberg be is lőtt.A csereként beállt Nilson Angulo a 81. percben megkapta a második sárga lapját is, így a belga csapat emberhátrányban ment neki a hajrának. Meg is lett az eredménye, a 86. percben Adama Traoré góljával szépített az FTC. De több gólt már a 4 perces ráadással együtt sem hozott a meccs, csak egy tömeges lökdösődést láthattunk az utolsó percben, amivel mindkét csapat begyűjtött egy-egy sárgát.2:1-re győzött az Anderlecht, a Ferencváros először kapott ki belga csapattól tétmeccsen.Az Európa-ligában az FTC legközelebb október 3-án otthon fogadja a Tottenhamet.
Forrás: 444

Ijesztő mennyiségű mikroműanyagot mért a Tiszában és üledékében egy öt éven át tartó kutatás

 444  |   2024. szeptember 25., szerda - 06:07
Szeptember 11-én megírtuk, hogy milyen sok a mikroműanyag a Balatonban, csakhogy a Tiszán és mellékfolyóin ennél sokkal sokkal aggasztóbb a helyzet. Kiss Tímea, a Szegedi Tudományegyetem felmondott docense és csoportja egyedülálló kutatást vagyis inkább kutatássorozatot végzett a Tiszán és mellékfolyóin öt éven keresztül, hogy megtudják, mennyi a vízben és az üledékben a mikroműanyag.A kutatás azért egyedülálló, mert a legtöbb esetben a szakemberek csak 1-2 mérést végeznek, ők azonban öt éven keresztül mértek, ebből két éven át ötnaponta Mindszentnél a kompról, vagyis csak ebben az időszakban 140-szer vettek mintát. A Tisza teljes, Ukrajnától Szerbiáig tartó 962 kilométeres szakaszán 26 helyen vettek szivattyúzással vízmintát, 76 helyen pedig üledékmintát.A kutatás azért tartott ilyen sokáig, mert Kiss Tímea szerint csak akkor kaphatunk pontos képet a mikroműanyag mennyiségét befolyásoló tényezőkről, ha minden vízálláskor – legyen az kisvíz vagy árhullám – méréseket végzünk. A hosszú kutatási időnek köszönhetően pedig nemcsak a mikroműanyagok típusáról (pl. ruhákból eredő szálak), hanem annak időbeli változásáról is pontos képet kaphatunk.Ráadásul az így szerzett adatokat összevetették a Tisza fölött készült műholdképekkel. A műholdképeken jól látszott, hogy éppen aktuálisan mennyi lebegtetett hordalékot szállított a Tisza, ami egyben több mikroműanyagot is jelent. Így pusztán a műholdképek alapján, mérések nélkül, mesterséges intelligencia használatával ma is bármikor és bárhol meg lehet becsülni, hogy éppen mennyire van tele mikroműanyaggal a folyó.Az öt éven át tartó kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozta. A méréseket Kiss Tímea vezette, amiből oroszlánrészt vállaltak Balla Alexia és Ahmed Mohsen, a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszai, illetve geográfus hallgatói. De segítették a méréseket a Beregszászi Kárpátaljai Magyar Főiskola és az Újvidéki Egyetem kutatói is. Az ismeretek megosztását 2024-től egy uniós projekt, az Aquatic Plastic támogatja. A szintetikus ruhák mosása termeli a legtöbb mikroműanyagotMint Kiss Tímea mondja, a mikroműanyagoknak több fajtája van, amelyek különböző módon kerülhetnek be a folyóvizeinkbe vagy éppen a levegőbe. Vannak szálas mikroműanyagok, amelyek jellemzően műszálas ruhákból származnak, és amelyek a mosás során kerülnek a szennyvízbe, majd a folyókba. Ezen kívül vannak gömb alakú mikroműanyagok, amelyek a szépségápolási termékekből származnak, de ezekből meglepően kevés található a magyar vizekben. Illetve vannak foszlányok, amelyek fóliák, zacskók vagy PET palackok összemorzsolódásából származnak. A kutató szerint közülük a legproblémásabb a műanyag szál, mert a Tiszán ezek aránya a legmagasabb (90-95%). A szálak a mosás révén bekerülnek a szennyvízbe, de ezek mindegyikét sehol a világon nem tudják úgy kiszűrni, hogy a tisztított víz műanyag-mentes legyen. Ezért ahhoz, hogy ezek ne kerüljenek be a környezetbe, a mosógépekbe épített szűrőkre vagy jobb szennyvíztisztító-rendszerekre lenne szükség, de egyelőre még nem léteznek ilyenek. Ezért megoldásként marad a kevesebb mosás, hiszen akkor kevesebb szennyvizet termelünk. Bár a mosással kerül a legtöbb mikroműanyag a környezetbe, korántsem ez az egyetlen mód.„A cipők kopása, az autók gumiabroncsainak elhasználódása, az útfestések, az építkezésen használt szigetelő anyagok, a műfüvek és az elhajított műanyag zacskók és palackok mind műanyagot juttatnak a környezetbe. Ezek az UV-sugárzás és a hőmérséklet-változás hatására aprózódnak, így lesz belőlük mikroműanyag. Amikor pedig jön egy nagy eső, ezeket a víz lemossa az aszfaltról. Az esővíz nem a szennyvíztelepekre folyik be, hanem patakokba és folyókba, és vele együtt mosódnak be a vizekbe a műanyagszemcsék” – magyarázza Kiss Tímea.De nemcsak a vizeinkbe, a levegőbe is jut bőven mikroműanyag, amelyet egyébként szabad szemmel is megfigyelhetünk, amikor megrázunk egy műszálas ruhát, és látszik, ahogy a kis részecskék repülnek a levegőben, amelyek aztán a tüdőnkbe jutnak. Kiss Tímea szerint a levegőben található mikroműanyag-részecskék elsősorban a településekről származnak, de mintegy fóliaszerűen beterítik a Földet, és olyan eldugott helyekre is eljutnak, mint az Antarktisz vagy a hegyvidéki gleccserek. Mi több, a szántóföldjeinket is mikroműanyaggal mérgezzük, ugyanis a szennyvíztelepen a szűrés után megmaradt szennyvíziszap is nagy koncentrációban tartalmaz mikroműanyagot (1 kg-ban 40-45 ezer darab mikroműanyag van). A szennyvíziszapot pedig trágyaként használják a szántóföldeken, mivel szerves anyagot (is) tartalmaznak. Így lényegében kiszórjuk az összes mikroműanyagot a földjeinkre, hosszú évtizedekre-évszázadokra elszennyezve azokat.És miért károsak a mikroműanyagok? Egyrészt azért, mert az állatok megeszik, beépül a táplálékláncba, ami miatt egy idő után annyira telítődik a bélrendszerük mikroműanyaggal, hogy más táplálékot már nem tudnak felvenni, ezért tulajdonképpen éhen halnak.Másrészt sokféle vegyület van a műanyagokban vagy azokhoz tapadva, amelyek az emésztőrendszerben felszívódnak. Ezek olyan toxinok, méreganyagok, baktériumok és vírusok, amelyek kockázatot jelentenek a szervezetre. De természetesen nemcsak az állatokra, az emberekre is veszélyes a környezetünkben lévő mikroműanyag. A levegőben lévő mikroműanyagok bekerülnek a tüdőbe, ott felhalmozódhatnak, illetve olyan mérgező anyagok szabadulnak fel belőlük a szervezetünkben, amelyek befolyásolhatják a szaporodást és a hormonháztartást. A Tisza mellékfolyói szállítószalagként hozzák a mikroműanyagotHa ez önmagában nem lenne elég ijesztő, jöjjenek az ötéves kutatás eredményei. Vizsgálták egyrészt a folyóvizet, másrészt a folyó által lerakott friss hordalék mikroműanyag-tartalmát.
Forrás: 444

Tizenhét és félmilliót dobtak össze a pénteki tüntetők Iványi egyházának

 444  |   2024. szeptember 23., hétfő - 20:07
Szolidaritási tüntetést tartottak Iványi Gáborék mellett péntek este a Blaha Lujza téren, miután a fővárosi kormányhivatal tartozásra hivatkozva törölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeit a nyilvántartásból, és három nappal a tanévkezdés előtt megvonta budapesti és szegedi iskoláik és óvodáik működési engedélyét.Az ismert művészek közreműködésének köszönhetően 17 és félmillió forint jött össze, közölte az Oltalom Karitatív Egyesület. „A befolyt összeget a bértartozások csökkentésére és a legsürgősebb számlák kiegyenlítésére fordítjuk” – írták. Az Emberek az emberekért nevű demonstráción fellépett Mácsai Pál, Für Anikó, Nagy Zsolt, Pogány Judit, Rost Andrea, Halász Judit, Jordán Tamás, Bródy János, Cserhalmi György, Molnár Áron és Lengyel Tamás is. Az elmúlt bő tíz évben a kormány módszeresen lehetetlenítette el a MET és az Oltalom munkáját: előbb megvonták az egyházi státuszukat, kizárva ezzel az intézményeiket is a kiegészítő állami támogatások és az egyszázalékos felajánlás köréből. Miután ezt az Alkotmánybíróság, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is jogsértőnek találta, 2021-ben visszakapták a státuszukat, de a kormány nem volt hajlandó ismét megkötni velük a közfeladatok ellátására vonatkozó szerződést. Ennek hiányában Iványiék nem kaphatják meg a hasonló karitatív szervezeteknek járó kiegészítő támogatásokat. (Via 24.hu)
Forrás: 444

A védővámok miatt kevesebb beruházást hoznának Európába a kínai elektromos autógyártók

 444  |   2024. szeptember 21., szombat - 08:08
A kínai elektromosautó-gyárak arra figyelmeztettek, hogy csökkenteni fogják európai beruházásaikat, ha az EU a jövő hónapban megszavazza az olcsó kínai elektromos autókra vonatkozó védővámokat és büntető intézkedéseket, írja a Financial Times.Az EU szerint Peking jelentős állami támogatással segíti meg a kínai elektromos autóipart, mesterségesen alacsonyan tartva ezzel az árakat, ami komoly csapást jelent az európai autógyártóknak, ezért úgy próbálná védeni az európai piacot, hogy 35,3 százalékra növeli a kínai elektromos járművekre kivetett vámokat. Az EU vizsgálhatná azokat a cégeket, gyárakat is, melyek Európán belül működnek, és saját hazájukban állami támogatást kapnak, vagy közbeszerzésekkel tőkésítik fel őket azért, hogy aztán az EU-ban felvásárlásokat vagy gyárlétesítéseket hajtsanak végre. Ilyen esetekben is bírságokat, büntetéseket szabna ki az EU. A lépés nem példa nélküli, Kanada és az Egyesült Államok 100 százalékos vámot vetett ki a kínai elektromos autók importjára.„Egyes kínai vállalatok jelezték, hogy ha az EU további vámokat vet ki, akkor meglévő beruházási terveiket újra kell értékelniük, mert csökkenne az EU beruházási környezetébe vetett bizalmuk” – közölte a Kínai Kereskedelmi Kamara. Szerintük válaszúthoz érkezett az EU és Kína közötti kapcsolat: „Az egyik út a nyitottsághoz és az együttműködéshez, míg a másik a protekcionizmushoz és az elszigetelődéshez vezet”. A kínaiak csökkenő bizalma Magyarországot is érintheti, a BYD ugyanis Szegeden épít gyárat.
Forrás: 444
23 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!