Szeged 365

Szeged független, lokálpatrióta hírportálja, szegedieknek. Friss hírek, közélet, programok, sport, szegedi arcok, városi legendák, időjárás, régió fejlesztések, közlekedési információk, szórakozás.

Bitolában egy gól döntött: szívszorító vereség a Pelister otthonában – Szeged BL-menetelése megakadt (fotó)

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 23:51
Dráma a Bajnokok Ligájában: Bitolában szinte mindent átéltünk, amit kézilabdameccsen csak lehet. 0–4 után kapaszkodtunk, 11–8-ról jött a fordulat, 16–14-nél már a mi fiaink vezettek, majd az utolsó percek bizonytalanságai és egy hetes eldöntötte a pontok sorsát. A mérkőzés előtt közösen emlékeztünk Dobozi Ivánra, a kapuban Thulin varázsolt, elöl Garciandia és Frimmel termelte a gólokat – de ez ma egy találat híján nem volt elég. Az első percek nehezek voltak: 0–4-ig futottunk az eredmény után, hetest is hibáztunk, végül Mackovsek törte meg a csendet, Frimmel pedig büntetőből szépített. Kőkemény bitolai falat kaptunk, sok eladott labdával, 11–8-nál mentünk pihenni. A fordulás után jött a szegedi karakter: hét a hat ellen mertünk váltani, Garciandia és a kiválóan védő Thulin vezérletével előbb egal, majd Kukics betörésével már vezetés is lett belőle (14–13), Bánhidi beállóból parádés passzt váltott gólra, 16–14-nél a mieink voltak felül.A hajrában fordult a kocka: kettős emberhátrány, ide-oda futó verseny, 22–22 után Gottfridsson villant, Kalaras is betalált (24–23), de az utolsó percben hetest ítéltek a hazaiak javára, mi pedig egy kulcshelyzetben hibáztunk. A Pelister 25–24-re húzta be a meccset. Góljainkon Garciandia (6) és Frimmel (5/4) osztoztak, Bánhidi (4) és Bodó (2) fontos pillanatokban jelentkezett, a kapuban Thulin bravúrsorozatot mutatott. Fájdalmas egygólos, de tartása volt a csapatnak – ebből lehet építkezni.Bitola Észak-Macedónia második legnagyobb városa, kézilabdában valódi fellegvár: a Boro Čurlevski-csarnokot 1975-ben nyitották meg és 2017-ben újították fel, a lelátón nagyjából 3500 néző fér el. A Pelister „zöld-fehér” klubként generációk óta meghatározó a helyi sportéletben, az utóbbi években újra sorra gyűjtik a hazai trófeákat, jelenlegi vezetőedzőjük a korábbi spanyol világklasszis, Rubén Garabaya. Ami jön: a K&H férfi kézilabda ligában szombaton 18 órakor Komlón folytatjuk, zárt kapuk mögött. Csak előre, Szeged!
Forrás: Szeged 365

Úton a szegedi autópályán: úgy látszik, olykor hiábavaló a jó szándék

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 20:52
Olvasónk, János egy videóval illusztrálta, milyen az, ha az autópályán kocsikázók elfelejtik, hogy néhány autós akár nekik is jelezhet. E jelzés oka pedig a segítői szándék (volna).Kimondott-kimondatlan szabály az autósok körében, hogy bizonyos jelzésekkel segítik egymást a közlekedésben: villognak vagy intenek, ha baj van; vagy akkor, ha a másik gépjárművet vezető sofőr valamiről elfeledkezett. Például arról, hogy hátsó világítás nélkül kocsikázik.
Forrás: Szeged 365

Pörögnek a voksok a 2025-ös Legszegedibb Szegediekre! Mutatjuk, kik állnak az élen 30.000 szavazatnál! Döntsd el Te, hogy kire legyen büszke a Napfény Városa!

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 20:52
Közel egy hónapja kigyulladtak a piros lámpák és elindult a szavazás a Boutique Optique és a Prágai Látszerészet bemutatja: Legszegedibb Szegediek 2025-ös évadára! Az eddigi négy megnyitott kategóriában a Legszegedibb Sportolókra, a Legszegedibb Zenészekre, a Legszegedibb Gyógyítókra és nem utolsó sorban a Legszegedibb Művészekre egészen elképesztő, több mint 30.000 szavazat érkezett, amiért ezúton is rendkívül hálásak vagyunk Nektek, Szeged365 Family! Mutatjuk, jelenleg kik állnak az élen Szeged legnagyobb online közönségszavazásán, döntsd el Te, hogy kire legyen büszke a Napfény Városa! Az október 16-ai indítás óta már közel 18.000 szavazat érkezett a Legszegedibb Sportolók kategóriában. Itt cikkünk megírásának pillanatában a friss vb-ezüstérmes MMA-harcos, Szalai Gréta áll az élen 6775 vokssal. A dorozsmai tehetséget városunk kenus büszkesége, Kiss Ágnes üldözi 6309 szavazattal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a világbajnok kenus, Nagy Bianka foglal helyet. A hölgyeket az OTP Bank-PICK Szeged kapusa, a magyar kézilabda ikonja, Mikler Roland követi. A Legszegedibb Zenészek kategóriában is özönlenek a voksok a szegedi kedvencekre, itt közel ezer szavazattal a Dj Lennard által alapított bulisorozat, a Lagzi Feszt áll nyerésre. A szegedi felnőtt szórakozás színfoltja mögött csak néhány szavazattal lemaradva Magyarország legrégebben fennálló, legismertebb és legelismertebb, nem Budapesthez kötődő jazz-formációja, a Molnár Dixieland Band. Az 1964-ben alapított szegedi együttest Dél-Magyarország legismertebb fiatal titánja, JOERJUNIOR követi. Akikre mindig számíthatunk: a Legszegedibb Gyógyítók kategóriában is özönlenek a voksok Szeged legnagyobb online közönségszavazásán! Jelenleg a rangsort:A Legszegedibb Művészekre hétfő óta várjuk a voksokat a Szeged365 szavazófelületén. Az általatok választott példaképek között olyan nevek szerepelnek mint Sziládi Hajna színésznő, Gyüdi Sándor, Liszt Ferenc-díjas karmester vagy a Karinthy-gyűrűs magyar humorista, Nagy Bandó András. Jelenleg:Természetesen sok-sok szavazat leadására van még lehetőség, hiszen december 4-ig voksolhatunk a kedvenceinkre! A szavazatokat EZEN A LINKEN adhatjátok le az általatok választott szegedi példaképekre!A projekt főszponzorai a Boutique Optique és a Prágai Látszerészet, külön köszönet Prágai Andrisnak és a kollégáinak!A legfontosabb tudnivalókat a közönségszavazásról itt találod:
Forrás: Szeged 365

Hegyi Zsolt: “20 év után visszatért a gépi vasútikocsi-tisztítás Szegedre”

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 19:52
Szeged-Rendező állomáson új kocsimosót építettek, ezzel több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató szerdán a közösségi oldalán.A vezérigazgató tájékoztatása szerint a fejlesztést közel 800 millió forint saját forrásból valósították meg. A napokban már megkezdték a próbaüzemet, az éles indulás pedig 2026 első negyedévében várható – részletezte a legfontosabb információkat az MTI.A vezérigazgató az új létesítményt bemutató videót kísérő bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a közlekedési miniszter 10 vállalásának egyike, hogy országszerte felújítják és rendbe teszik az állomási mosdókat, az utazó takarítók segítségével pedig indulástól érkezésig ügyelnek az IC-k tisztaságára. “A járművek tisztaságáért azonban nemcsak belül teszünk többet, hanem kívül is” – tette hozzá.Az új berendezés segítségével ezentúl helyben tisztíthatják a Tram-Traineket és a Szegedről induló InterCity-ket, illetve több mozdonytípust is. A 80 méter hosszú mosóban a korábbi 90 perccel szemben mindössze 2-3 percet vesz igénybe a járművek tisztítása.“A berendezés víztisztítási hatékonysága 84 százalékos, így csupán 16 százalékban igényel vízhálózatból nyert tiszta vizet, azaz kifejezetten környezetbarát is” – emelte ki az ökológiai pozitívumokat Hegyi Zsolt.
Forrás: Szeged 365

Csütörtökön sem jön lényeges változás: borongós, tartósan párás, ködös időre készülhetünk Szegeden

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 18:52
Csütörtökön sem jön még lényeges változás, alapvetően borongós, tartósan párás, ködös időre készülhetünk Szegeden. A déli-délkeleti szél is gyenge, mérsékelt marad a nap folyamán. Hajnalban 6, napközben 9 fokra számíthatunk.Pénteken ismét többfelé ködös, szürke idővel indul a nap. Délután azonban megélénkülhet a délies szél, és a déli, délnyugati tájakon több helyen szakadozhat fel a felhőzet és süthet ki a nap. A minimumok 0-7 fok között, a maximumok pedig a naposabb, déli területeken 11-18 fok között alakulnak.
Forrás: Szeged 365

Ebben a sportágban ilyen még sosem történt! Tánctörténelmet írt a szegedi ToP Dance Tánciskola

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 18:52
Ebben a sportágban ilyen még soha nem történt! A szegedi ToP Dance Tánciskola 2017 óta tart Akrobatikus Rock and Roll sporttánc foglalkozásokat Szegeden, több iskolában és helyszínen. Most pedig, egészen pontosan 2025. november 9-én a tánciskola olyan eredménnyel gazdagodott, amelyet akár a “tánctörténelem könyvébe” is bejegyezhetnénk.2025 november 09-én (vasárnap) rendezték meg ugyanis az év utolsó budapesti területi versenyét, a Soroksári sportcsarnokban, ahol a szegedi csapat kiválóan szerepelt: nemcsak az utánpótlás kategóriában értek el nagyszerű eredményeket, hanem az országos versenyzőik is a dobogó legfelső fokára állhattak.Délelőtt a kezdő és haladó versenyzőknek tartottak utánpótlás Kick Dance versenyt, ahol nagyon szépen szerepeltek a szegedi versenyzők:Formációk:Duók:Triók:Délután a Magyar TáncSport Szakszövetség hivatalos Budapesti területi versenyét is megrendezték, amely az idei utolsó megmérettetés volt az Akrobatikus Rock and Roll kategóriában. Ide a ToP Dance szegedi Tánciskola egy Junior Duóval és egy Junior trióval nevezett, ahol mind a két egység a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ráadásul a ToP Dance versenyzői az éves eredményeik alapján elnyerték a Junior Duó és Trió Kategóriában a 2025-ös Budapesti Területi Ranglista Kupát. Ebben a sportágban ilyen még sosem történt! És akikre igazán büszkék lehetünk, azok: Ruck Nóra, Tóth Noémi, Rabi Szabina!
Forrás: Szeged 365

Hősök márpedig léteznek! November 12. a Szociális Munka Napja

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 18:52
A Szociális Munka Napja 1997 óta világnap. Ezen a napon azok iránt fejezzük ki megbecsülésünket, akik elkötelezetten, fáradhatatlanul segítenek a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek, legyenek azok gyermekek, felnőttek, idősek, értelmi fogyatékosok, vagy pszichiátriai betegek.Ez talán a legnemesebb munka, amelyet ember végezhet. Ennek a napnak az az üzenete, hogy vannak még olyanok, akik nagy kihívásokkal járó, embert próbáló területen tevékenykednek. A szociális ágazatban, a társadalmi felzárkózás területén dolgozók hétköznapi hősök, akik elkötelezetten dolgoznak másokért, segítenek az elesetteken. Tisztelet és megbecsülés illeti őket, mert a szociális, felzárkózási munka nagyon komoly fizikai és lelki terhelést is jelent.Magyarországon az emberek közel egyharmada küszködik olyan problémával, amely valamilyen szociális kezelést, gondozást igényel. A szociális ágazatban, a felzárkózási területen dolgozó kollégáink számtalan helyen igyekeznek – messze túlmutatva egy egyszerű szakmai elhivatottság keretein – segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek, közösségeknek.November 12-én a figyelem azokra a szakemberekre irányul, akik az év minden napján segítik, gondozzák támogatásra szoruló társainkat.Köszönet munkájukért!
Forrás: Szeged 365

Segítsünk! Továbbra is keresik Odint, az M43-as balesetben elhunyt házaspár kutyusát Szeged térségében

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 17:54
Korábban a Szeged365.hu beszámolt arról a tragédiáról, amely november 10-én, fél 3-kor történt. A balesetben ketten meghaltak, ám úgy látszik, az áldozatok kutyusa, Odin túlélte a szörnyűséget; a kutyust az eset óta Szőreg és Deszk környékén látták.A Szegeden láttam, találtam Facebook csoportban tette fel az Odinról készült fotót az a személy, aki az M43-as tragédia áldozatainak a barátjaként mutatkozott be korábban. A poszt kommentelői szerint Szőreg és Deszk környékén látták a kutyust, egy hozzászóló pedig Maroslelét is megemlítette lehetséges helyszínként.A Szegedi kutyások csoportjába november 9-én az alábbi videót töltötték fel: ebben egy Odinhoz hasonló kutyus látható, aki teljesen zavartan keresi a helyét a pusztában.
Forrás: Szeged 365

Méltó tisztelgés Klebelsberg Kuno előtt: látványos koszorúzással emlékezett meg Szeged az ország iskolaépítő kultuszminiszteréről (galéria)

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 17:54
Látványos koszorúzással emlékezett meg az önkormányzat és a Somogyi-könyvtár Klebelsberg Kunoról születésének 150. évfordulóján. Szeged egykori országgyűlési képviselőjének, az ország iskolaépítő kultuszminiszterének szobra előtt Botka László polgármester, valamint Blazovich László történész, városunk díszpolgára helyeztek el két díszkoszorút. A megemlékezést követően Botka László a Városháza dísztermében tartott emlékülésen mondott beszédet. Botka László beszédében hangsúlyozta, Klebelsberg Kuno egy olyan személy volt, aki az ország romladozó állapotában is tudott maradandót alkotni. “Klebelsberg Kuno a szegedi egyetemi alapítóinak egyike, az egyetemi építkezések fő ösztönzője volt. Ő hívta Szegedre Szent-Györgyi Albertet, emellett Klebelsberg kezdeményezte az országban több száz iskola, így számos szegedi létrehozását is. A mai nap a megemlékezésről szól, a város méltón őrzi az iskolaépítő kultuszminiszter örökségét. A szegedi intézmények számos programmal és kiállítással tisztelegnek Klebelsberg Kuno előtt az emlékév során” – tudatta a polgármester. A polgármester az emlékülésen kiemelte, “ez a jubileum alkalmat ad arra, hogy számot vessünk, hogyan éltünk Klebelsberg Kuno örökségével. 2013 óta a közoktatás színvonala romlott, a pedagógusok szabadsága folyamatosan csökken, a nemzetközi kompetenciamérések pedig azt mutatják, hogy egyre rosszabbul teljesítenek a magyar diákok. Kimondhatjuk, nem a várt eredményt hozta a közoktatás államosítása” – mondta. Mindazon által, a Szegedi Tudományegyetem fejlődéséről és eredményeiről elismerően beszélt. “Büszkék lehetünk, hogy az SZTE több alkalommal is felkerült a híres sanghaji lista első ötszáz kiváló egyeteme közé. A környező országban a prágai az első 400-ban, a bécsi egyetem pedig az első 150-ben szerepel, ez azt mutatja, mindig van hova fejlődnünk” fogalmazott Botka László.Felolvasószínházi előadással emlékezik meg Klebelsberg Kuno örökségéről a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház – tájékoztatták szerkesztőségünket. November 13-án, a kultúrpolitikus születésének 150. évfordulóján dr. Csíkos Csaba Magyarul álmodni című drámáját mutatják be a REÖK-ben a Szegedi Nemzeti Színház társulatának művészei, Barnák László főigazgató rendezésében. Minden fontos tudnivalóról itt írtunk korábban:
Forrás: Szeged 365

Karambol történt Szegeden, a tűzoltókat is riasztották

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 16:52
Szerdán délután egymásnak ütközött két személyautó Szegeden, a Sándor utca és a Rózsa utca kereszteződésénél. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, amelyekben egy-egy ember utazott. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. Vezessetek óvatosan!
Forrás: Szeged 365

Emberségből jeles: Détári Vilmos meghosszabbította a Szent Vincent születésnapi kedvezményét – mutatjuk a részleteket (videó)

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 16:52
„Segíteni akarunk, mert tudjuk, min mentek keresztül” – ezzel a mondattal jelentette be Détári Vilmos, a 2023-as Legszegedibb Jótevő és a Szent Vincent alapítója, hogy nem zárják le az ünnepi felajánlást. Meghosszabbítják, hogy még több érintettnek legyen reális útja a felépülés felé, szegedi módra, emberséggel és stabil szakmai háttérrel. A konkrétumokat – meddig tart, kinek szól, hogyan lehet csatlakozni – most mutatjuk a cikkben.Ha esetleg lemaradtál róla: nemrég három, igazán szíven ütő gyógyulástörténetet mutattunk meg a Szent Vincentből – olyan mindennapi hőstörténeteket, amelyekből erőt lehet meríteni. Ott van bennük a küzdelem, a remény és az a szakmai háttér, amiért annyian választják a központot. Ha van öt perced, pótold be, nézd meg a cikket és a videót – megéri.Itt a friss bejelentés Détári Vilmostól, a 2023-as Legszegedibb Jótevő díj nyertesétől és a Szent Vincent Rehabilitációs Központ alapítójától: a hatalmas érdeklődésre tekintettel, a központ kilencedik születésnapja alkalmából meghosszabbították az akciót, mert segíteni szeretnének. Aki novemberben foglal komplex, bentlakásos terápiát az év bármely későbbi időpontjára, 15 százalék kedvezményt kap a terápia árából. A kedvezmény kizárólag a novemberben leadott bentlakásos foglalásokra érvényes, és más kedvezményekkel nem vonható össze. Ez kézzelfogható könnyítés sok családnak: most valóban érdemes lefoglalni a helyet kedvezőbb áron.És még egy különleges plusz: aki október 1. és december 10. között foglal komplex, bentlakásos terápiát, automatikusan bekerül egy nyereményjátékba, ahol 3 darab, egyenként 100.000 forint értékű, személyre szabott terápiát sorsolnak ki. A sorsolás időpontja december 12. Vilmos elárulta nekünk, hogy tíz éve kapott stroke-ot, a felépülés útját akkor egyedül kellett végigjárnia – éppen ezért hozta létre a központot, hogy másoknak már legyen kapaszkodó. Hangsúlyozta, hogy nem elég a szakmai felkészültség: folyamatosan járnak konferenciákra, egyeztetnek elismert szakemberekkel, hogy a leghatékonyabb módszerekre épüljenek a programok, miközben az árakat a lehető legtöbb család számára elfogadható szinten tartják. „A gyógyulás nem pénzfüggő dolog kell, hogy legyen” – fogalmazott, hozzátéve: a legmagasabb szakmai követelményeknek mindig meg fognak felelni, mindezt a páciensek számára a lehető legköltséghatékonyabban biztosítva.A Szent Vincentben nemcsak stroke, Parkinson-kór, Guillain–Barré-szindróma vagy Sclerosis Multiplex esetén segítenek, hanem izomsorvadásnál, traumás sérüléseknél, ortopédiai és reumatológiai panaszoknál is – mindezt komplex, bentlakásos programokkal. Ráadásul egész évben elérhetők, hétvégéken és ünnepnapokon is válaszolnak a megkeresésekre. Ha időpontot foglalnál, keresd őket a szegedi központban a 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50. címen, hívd a +36 70 652 0800-as telefonszámot, vagy írj az info@szentvincentrehab.hu címre; minden részletet megtalálsz a szegedi oldalukon, és telefonon vagy e-mailben percek alatt elindulhat a foglalás.
Forrás: Szeged 365

Visszatér a NECC-hangulat Szegedre – jön a JATE Klub őrületes éjszakája! Kedvezményes kupon kódot is mutatunk

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 16:52
A JATE Klub újra elhozza Szegedre: november 14-én érkezik a NECC Party, ahol a guilty pleasure slágereké a főszerep a ’90-es, ’00-s és ’10-es évekből. Itt tényleg mindenki együtt énekel, a refrének egymás után robbannak, a táncparkett pedig egyetlen nagy közösséggé olvad. Ha lemaradtál a legutóbbi JATE-éjszakákról, most pótolhatod – és még spórolhatsz is: a “neccfan” kupon 1000 forint kedvezményt ad. A NECC nem trendvadászat, hanem önfeledt jókedv, szegedi módra.A JATE az ősszel is hozta a formáját: mi is bekukucskáltunk teltháza koncertekre, elképesztő klubhangulat hétvégente: galériával is megmutattuk, milyen volt a hétvége – ha lemaradtál, itt pótold, és hangolódj az újabb nagy dobásra. Most pedig jön a csúcspont: november 14-én Szegedre érkezik a NECC Party, az ország legnagyobb házibulija. Ez az este nem arról szól, hogy menő legyél, hanem arról, hogy felszabadultan nevess és énekelj. A pult mögött váltják egymást a korszakok és refrének, a kivetítőkön mémek pörögnek, a JATE pedig egyetlen nagy kórussá válik. A szervezők üzenete egyszerű: itt bármi megtörténhet, jöhet egymás után a Barbie Girl, a Blue (Da Ba Dee) és a Mambo No. 5 – és senki nem fogja túl komolyan venni.A NECC-jelenség nem véletlen siker: a bulisorozatot a Fish! frontembere, Kovács Krisztián (Senior Hal) poénból indította, mára pedig országjáró fogalommá nőtte ki magát, fesztiválokon és a legnagyobb klubokban is teltházakat hoz. A SZIN programjában is visszatérő záróbuliként pörgött, most pedig a JATE falai között kap újra otthont a szegedi verzió. Ha szeretnél spórolni, használd a “neccfan” kuponkódot – 1000 forinttal olcsóbb lesz az este. KATT A KÉPRE:
Forrás: Szeged 365

Mindenki figyeljen parkoláskor! Fokozott ellenőrzés várható Szegeden

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 16:52
A Szegedi Közlekedési Társaság a MÁV Személyszállítási Zrt-vel és a Szegedi Rendőrkapitánysággal együttműködésben 2025. november 17-21. között fokozott közúti ellenőrzést tart a szegedi helyi autóbusz- és trolibusz járatok megállóhelyeinél és autóbuszsávokban tapasztalható szabálytalan parkolás megszüntetése céljából.Ha a szabálytalanul parkoló autóktól az autóbuszok nem tudnak megfelelő távolságra beállni a megállóhelyre, akkor az nemcsak megnehezíti az utascserét, hanem le- és felszállásnál elesési veszélyt, balesetet is okozhat. Egyben a buszok és trolibuszok számára növeli a koccanás, az álló autók meghúzásának kockázatát – olvasható a Szegedi Közlekedési Társaság oldalán.A társaság arra hívta fel a figyelmet, hogy a KRESZ szerint minden esetben az autóbusz megállóhely tábla előtt legalább 15 méterrel, utána legalább 5 méterrel tilos a megállás. Ugyancsak tilos a megállás a járdafelületeken (egyéb ráutaló KRESZ jelzés hiányában), ideértve kiemelten a buszmegállók utascsere részére fenntartott területeit.Az ellenőrzés kiemelten a Szeged belvárosi és a nagykörúti megállókat érinti, de kiterjed Újszegeden a visszatérően problémás helyszínekre is. Ilyenek például Szentháromság utca/SZTK rendelő, Hétvezér utca, Közép fasor, Kálvária sgt./Földhivatal, Kossuth Lajos sgt./Szeged SZKT megállók.
Forrás: Szeged 365

A Momentum kizárja Cseh Katalint és visszakéri a képviselői mandátumát

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 15:52
A Momentum elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy kizárja Cseh Katalint és visszakéri tőle parlamenti mandátumát – közölte a párt a Facebook-oldalán.Mint írták: „a döntésre azért került sor, mert Cseh Katalin a nyilvánosság számára egyértelművé tette, hogy egy másik párt színeiben indul a választáson, ráadásul a Momentum politikájával szembemenve ezzel csökkenti a 2026-os kormányváltás esélyét.”Azt is kiemelték, hogy Cseh Katalin mandátumát azért kérik vissza, mert a Momentum minden erőforrását a kormányváltásra kívánja fordítani, és úgy ítélik meg, hogy ha ez a mandátum Cseh Katalinnál maradna, akkor nem ezt a célt szolgálná. Az Index azt írja, hogy Barabás Richárd hétfőn jelentette be, hogy új alakulattal indulna a választásokon. A politikus a „szabad, európai, urbánus és progresszív” jelzőkkel foglalta össze a leendő párt értékrendjét. Ezek után Cseh Katalin – aki a Momentum országgyűlési képviselője – szerdán közölte, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez, ami a Humanisták nevet kapta. Cseh Katalin a bejelentését azzal indokolta többek között, hogy hisz abban, hogy Magyarország nem attól lesz erős, ha mindent erőből akar megoldani. „Attól lesz erős, ha képesek vagyunk meghallgatni egymást. Tudom, hogy sokan érzik most azt, amit én: hogy kell még valami más. Nem új ellenség, hanem új hang. Nem új vezér, hanem új közösség. Ezért kezdek most bele egy új munkába olyan emberekkel, akik szintén hisznek egy szabadabb, európaibb és emberségesebb Magyarországban” – mondta.
Forrás: Szeged 365

Hét férfit ítéltek el Szegeden: gumilövedékes fegyverrel és szamurájkarddal felfegyverkezve rabolták el ismerősüket

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 15:52
Hét férfit ítélt el első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán, mert 2023 őszén fényes nappal, Szeged belvárosából elrabolták egy ismerősüket, majd arra kényszerítették, hogy tegyen hamis vallomást az ügyben.A férfiakat társtettességben, erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett emberrablás, csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.A törvényszék két férfit tíz év, hármat kilenc év fegyházbüntetéssel sújtott, egy vádlott öt év tíz hónap, egy pedig hét év fegyházbüntetést kapott. A vádlottak a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után helyezhetők feltételes szabadságra – írja az MTI. A vádlottak – egymással testvéri, unokatestvéri kapcsolatban álló férfiak és egy barátjuk – valamint a későbbi sértett között több évre visszamenő, rossz viszony volt. Franciaországban és Magyarországon is büntetőeljárások folytak ellenük, el is ítélték őket, az ekkor megfizetett bűnügyi költségek, illetve egy közlekedési baleset miatt – az egyikük okozta baleset során maradandó fogyatékosságot szenvedett a sértett lánytestvére – vita alakult ki köztük. A vádlottak közül többen 2023 szeptemberében szabadultak a franciaországi börtönből. A közösségi médiában ezt követően rendszeresé váltak a vádlottak és a sértett közti durva hangvételű üzengetések. Szeptember 15-én a vádlottak így többször is találkozókra hívták a sértettet, aki ezekre nem ment el, ezért a vádlottak viperával – teleszkópos acélbottal -, szamurájkarddal és gumilövedékes pisztollyal felszerelkezve megjelentek belvárosi otthonánál.Mint kiderült, csengetésükre szintén bozótvágó késsel lement a sértett, de amikor meglátta, milyen sokan vannak haragosai, menekülni próbált. Az egyik vádlott a gumilövedékes pisztollyal háromszor a sértett fejére lőtt, de a férfinak sikerült a karjait arca elé kapnia, így csak ott találták el a lövedékek. Egy másik vádlott karddal a vádlott felé sújtott, a fegyver a vállát érte. A sértett futva menekülni kezdte, mire a vádlottak felfegyverkezve az utcán üldözni kezdték, és egyikük közben még legalább kétszer rálőtt. Az utcán történtek jó részét térfigyelő kamerák rögzítették.A sértettnek sikerült bemenekülnie egy étterembe, de később, miután hazaindult, a vádlottak egy járműbe kényszerítve elvitték egy másik pizzériába. Ott rávették, hogy egy félórás élő adásban hamisan mondja azt, hogy a vádlottak őt “más emberrablók kezei közül csak megmenekítették”. A sértett ezután telefonon és személyesen a rendőrségen is ilyen nyilatkozatokat tett, másnap délután azonban elmondta az igazat. A vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés érdekében jelentettek fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. A bíróság elrendelte öt vádlott letartóztatását.
Forrás: Szeged 365

Hulladékudvar nélkül marad több település is Csongrád-Csanád vármegyében, előzetes egyeztetés nélkül zárja be őket a MOHU

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 15:52
2026. január elsejével több hulladékudvart is bezár a MOHU Csongrád-Csanád vármegyében. Mint kiderült, Kübekházán és Ópusztaszeren már biztos, hogy a jövő év elejétől nem folytatják a szolgáltatást, de úgy tudjuk, hogy ennél több településen is a bezárást fontolgatják. “A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tájékoztatása szerint 2026. január 1. napjától megyénkben több hulladékudvar bezárásra kerül. A döntésről az érintett településekkel előzetes egyeztetés nem történt, a társaság az intézkedést az alacsony kihasználtsággal indokolta” – ezt Dr. Pungor Edit, Kübekháza polgármestere közölte a közösségi oldalán. Dr. Pungor Edit kiemelte, hogy a helyi önkormányzat nem ért egyet a hulladékudvarok bezárásáról szóló döntéssel, ezért egyeztetéseket kezdeményezett a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel annak érdekében, hogy a kübekházi lakosok számára továbbra is elérhető maradjon a hulladékudvar-szolgáltatás a lehető legközelebbi helyszínen. “A jelenlegi tájékoztatás szerint 2026. január 1-jétől a kübekházi lakosok a Kiszombori Hulladékudvar szolgáltatásait vehetik igénybe, mely 14 km távolságra található településünktől” – írta a polgármester. Sajnos az már biztos, hogy Ópusztaszer is hasonlóan járt, mint Kübekháza, itt az önkormányzat tette közzé a lakossági tájékoztatást. Mint írták: “sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. 2026. január 1-jétől nem kívánja tovább működtetni az ópusztaszeri hulladékudvart. Ez a döntés nem az önkormányzat kezdeményezése, és előzetesen nem egyeztettek velünk róla.”Hozzátették, hogy a bezárás után a lakosok legközelebb a kisteleki hulladékudvart tudják majd használni, ahol a nyitvatartás heti 40 órára bővül. “Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az önkormányzat nem ért egyet a döntéssel, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a település érdekeit képviseljük. A lakosság véleménye ebben nagyon sokat számít, hiszen ezek a visszajelzések később segítséget jelenthetnek számunkra egy esetleges tárgyalás vagy egyeztetés során” – hívták fel a figyelmet, majd azt is kiemelték már kommentben, hogy a hulladékudvar működtetése nem az önkormányzat hatásköre, hanem az országos hulladékgazdálkodási rendszeré, amelyet a MOHU MOL Zrt. irányít. “A mostani döntést ők hozták meg, előzetes egyeztetés nélkül” – írták. Úgy tudjuk, hogy a fenti két település mellett még továbbiak bezárását is tervezik a vármegyénkben, így érdeklődtünk a MOHU-nál. Arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan hány hulladékudvart terveznek bezárni január elsejével, illetve mi a pontos oka a bezárási hullámnak. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket!
Forrás: Szeged 365

Magyarország legnagyobb IT rendezvénye érkezik! A SZeBIT sajtótájékoztatóján jártunk! (videó) (fotók)

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 15:52
Ez brutális lesz! Nagyon büszke a szegedi szívünk, hogy már hetedik alkalommal érkezik a SZeBIT, Magyarország legnagyobb ingyenes IT rendezvénye városunkba. Idén még brutálisabb lesz, ezt ma meg is tudtuk a rendkívül színvonalas sajtótájékoztatón, ahol hárman is képviselték a rendezvényt: Tóth Gábor a főszervező PC Trade Systems Kft ügyvezetője, Pasztva Péter a Pc Trade Systems Kft értékesítési vezetője és Ujhegyi András, az SZTE TTC Zrt. ügyvezetője. Elképesztő mennyire izgalmas lesz az idei SZeBit, és nem győzzük hangsúlyozni: az egész IT rendezvény ingyenes lesz november 19-én a TIK-ben!Az elmúlt napokban mi is rátettünk egy lapáttal: legutóbb november 5-én harangoztuk be, hogy a SzeBIT újra beköltözik a TIK-be, még több kipróbálható élménnyel, pódiumbeszélgetésekkel és egy humanoid robottal. Ha lemaradtál róla, itt pótold a részleteket és a galériát:A hetedik SzeBIT november 19-én a TIK-et tölti meg: a nagy márkák hazai csapatai élő példákon keresztül beszélnek arról, mit ér ma az AI a gyakorlatban, mitől lesz biztonságban az adatod, és mi az, amit egy helyi KKV rögtön hasznosítani tud. A klasszikus előadások helyett pörgős kerekasztalok jönnek, közben a játéktér tripláz: F1– és túraautó-cockpit mellé munkagép-szimulátorok érkeznek, a drónzónában pedig beltérben is reptethetsz. A szimulátorokhoz érdemes regisztrálni, és azon keresztül résztvenni egy játékban: nem csak kipróbálhatod így a különböző eszközöket, értékes nyereményeket is vihetsz haza. A belépés továbbra is INGYENES! Itt tudsz regisztrálni, KATT a képre:A szervező PC Trade Systems célja változatlanul az, hogy a technológiát kézbe adja: nem csupán látvány, hanem kérdezhető, kipróbálható megoldások, amik mögött hús-vér mérnökök és döntéshozók ülnek. A tavalyi esemény után Tóth Gábor arról beszélt, hogy az AI és a kiberbiztonság már nem szűk szakmai ügy, hanem mindannyiunk ügye – idén ezt a szemléletet emeljük szintre a beszélgetésekkel és a terepasztalon bemutatható fejlesztésekkel.Regényt lehetne arról írni miért kiemelkedően fontos, hogy az SZTE lett idén a leginnovatívabb egyetem Magyarországon, és arról is, hogy a szuperszámítógép beüzemelésével miért is léptünk a világ élmezőnyébe. Mi biztosan ott leszünk a rendezvényen, addig is nézzétek meg a sajtótájékoztatót, az exkluzív interjúkkal igyekeztünk ízelítőt adni Nektek:Nem véletlen, hogy mindez a TIK-ben történik: a József Attila Tanulmányi és Információs Központ a Klebelsberg Könyvtár főépülete, közel kétmillió dokumentummal és összesen nagyjából ezer férőhelyes olvasóterekkel – a Dél-Alföld legnagyobb tudományos–nyilvános könyvtára. Ilyen háttérrel adja magát, hogy Szeged ezen a napon a technológia találkozóhelyévé váljon.A SZeBIT sajtótájékoztatót képekben is elhozzuk Neked. Ne feledd: november 19. szerda, SZTE TIK!
Forrás: Szeged 365

Napi korrekt: jegy nélkül parkolt az autó a Széchenyi téren, vaskos bírságtól menthette meg egy jótevő

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 14:53
Olyan jó néha azt olvasni, hogy az emberek nem csak panaszkodnak, hanem segítenek is egymásnak. Ennek egyik ékes példája az a történet, ami ma került fel az egyik szegedi csoportba. Történt ugyanis, hogy parkolójegy nélkül állt egy kocsi a Széchenyi téren, és éppen a büntetést írta az ellenőr. A posztoló amikor ezt észlelte, indított egy start-stop parkolást az illetőnek, így vélhetően vaskos büntetéstől mentette meg a kocsi tulajdonosát Szegeden. “Kedves fehér BMW 3-as Tulajdonos! 2025.11.12-én 9:30 körül Szegeden, a Széchenyi téren (a bíróság épületével szemben) parkoltál, a paroklóőr szerint parkolójegy nélkül. Megkérdeztem tőle, s mivel azt mondta, utólag megváltott jegy esetén megfelezik vagy elengedik a bírságot, így indítottam neked egy start-stop parkolást” – írta a tag a szegedi csoportba, majd hozzátette, hogy az szóló igazolást a büntetési cetli alá tette, érdemes azzal együtt bemennie a tulajdonosnak a parkolótársasághoz. Le a kalappal a jótevő előtt, minden elismerésünk! Volt már pár hasonló eset Szegeden, mutatjuk:
Forrás: Szeged 365

Tízmilliós kredencek: bútorokba rejtve szállították a csempészcigarettát az M5-ösön, lecsapott rájuk a NAV (videóval)

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 13:52
Egy bolgár rendszámú autó trélere első ránézésre csak néhány bútort vitt Németországba az M5-ösön, a NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek azonban feltűnt, hogy valami nem stimmel a komódokkal. Nem csalt a NAV-osok megérzése, hiszen a szekrények mélyéről több mint 4 200 doboz török zárjegyes cigaretta került elő. A NAV közleménye alapján a járőrök az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán ellenőriztek egy bolgár járművet, ami egy trélert húzott maga után. A járműben két férfi – sofőr és útitársa – utazott Bulgáriából Németországba, az utánfutón pedig két nagy méretű komódot vittek magukkal.Mint kiderült, a komódok több ezer doboz, különféle márkájú török cigarettát rejtettek. A pénzügyőrök 4246 doboz cigarettát foglaltak le több mint 10 millió forint értékben. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás az ügyben.
Forrás: Szeged 365

Orbán Viktor: a kormány meghosszabbítja a kamatstopot, ez közel 300 ezer családot érint

 Szeged 365  |   2025. november 12., szerda - 13:52
Szerdán ismét összeült a kormány és többek között az is eldőlt, hogy meghosszabbítják a kamatstopot – jelentette be Orbán Viktor szerdán a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban.„A kamatstop az év végén lejár. Meghosszabbítjuk. Ez közel 300 ezer családot érint. Nem hagyjuk őket magukra, számíthatnak ránk” – írta a miniszterelnök.A Telex emlékeztet, hogy a kormány még 2022 januárjában vezette be a lakossági kamatstopot, amelyet azóta már többször meghosszabbított, 2023 elejétől a diákhitelekre is kiterjesztette. Az OTP Bank nemrég bejelentette, több piaci szereplővel alkotmányjogi panaszt terjesztettek be a kamatstop miatt. A Bankszövetség májusi közleménye szerint „a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos intézkedés, nem utolsó sorban azért, mert a bankok – a szabályozó és felügyeleti szervek előírása alapján – többször tájékoztatták ügyfeleiket írásban a változó kamatozású jelzáloghitel kamatkockázatáról, és felajánlották a fixesítés lehetőségét, amellyel az ügyfelek egy része élt is”.
Forrás: Szeged 365
817 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!