444

444

Ez volt a tél leghidegebb éjszakája, a hegyekben mínusz 13-14 fokot is mértek, elkezdhet befagyni a Balaton

 444  |   2024. január 10., szerda - 08:05
Az Időkép hőtérképe szerint a keddről szerdára virradó volt az idei tél leghidegebb éjszakája. Szerda hajnalban az ország északi, észak-keleti területein, illetve Kecskemét térségében több helyen is mínusz 13-14 fokokat mértek.Napkelte előtt nem sokkal az ország legenyhébb pontjain, a baranyai Siklós környékén, illetve a Dél-Alföldön is mínusz 3 fok alatt volt a hőmérők higanyszála. A fővárosban hét óra körül mínusz 4, mínusz 10 fokot mértek.A leghidegebbet negyed nyolckor a Nyírségben mérték, Nyírteleken a 7:16-os adatok szerint mínusz 13,9 fok volt. Ettől alig maradt el a Nógrád megyei Zabar, a visszatérő hidegrekordok helyszíne, ahol mínusz 13,8 fok volt, de a közelében lévő Etes községben mért 13,54 Celsius-fok alig maradt el ettől. A január 10-i, tehát történelmi rekordtól viszont igen: 1893-ban Szeged belterületén mínusz 28,1 fokot mértek.A mostani hideg ahhoz képest tehát kismiska, hogy mit kell kibírni Bajor Gizi, Szent-Györgyi Albert és Mao Ce-tung születésének évében a szegedieknek, ahhoz viszont épp elég, hogy elkezdjen befagyni a Balaton.Az Időkép szerint a legyengülő szél és a csípős éjszakák hatására alakulhat ki a tavon vékony jégréteg. Azonban összefüggő jégtakaróra nem számíthatunk, pénteken ugyanis egy újabb hidegfront miatt feltámad az északnyugati szél, ami minden bizonnyal összetöri majd az addig képződött jégtakarót.
Forrás: 444

Lázár János: Mindegy, hogy Karácsony, Vitézy vagy az LMP, csak valaki fizessen

 444  |   2024. január 09., kedd - 13:07
Két és fél hét hallgatás után először szólalt meg a BKK-bérletek ügyében Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter Debrecenben, buszok, villamosok és Kósa Lajos előtt tartott sajtótájékoztatót Papp László debreceni polgármesterrel. A helyszín és az időpont nem volt véletlen: 1849-ben, napra pontosan 175 éve ült össze az Országgyűlés Debrecenben, ekkor lett az alföldi város átmenetileg az ország fővárosa.Debrecen előre megy, nem hátraLázár még tavaly szeptemberben beszélt arról, hogy második fővárossá fejlesztené Debrecent. Óriási infrastrukturális beruházásokat ígért: autópálya-hosszabbítást, a nyíregyházi kapcsolat erősítését és egy Szeged–Debrecen közötti közlekedési folyosó kialakítását. A lehetséges hatásokról ebben a cikkben írtunk.A sajtótájékoztató első felében ezeket az ígéreteit fejtette ki. Nagyívű terveket vázolt fel. A kormány célja, hogy Magyarország legyen a legerősebb ország a Kárpátoktól délre, Debrecen pedig olyan városa az országnak, mint Németországnak Hamburg vagy München. A BMW és a kínai befektetők megjelenése miatt a most 200 ezres város rövid időn belül 250 ezressé válhat, emiatt infrastrukturális beruházásokra van szükség. A kormány erre a feladatra 700 milliárd forintot költ el a 2024–2026-os költségvetési ciklusban. Ebben az összegben nincs benne a Debreceni Egyetem által fejlesztésre kért 250 milliárd forint.Ahogyan szeptemberben, Lázár ezúttal is elmondta, hogy a 47-es utat négysávosítani akarják Békéscsaba és Debrecen között, korszerűsíteni akarják a nyíregyházi vasúti kapcsolatot, esetleg tramtrainnel, a 4-es utat is négysávosítanák Nyíregyháza felé, tovább fejlesztenék az M4-es autópályát. Vagyis Debrecen előre megy, nem hátra – tette hozzá a miniszter.A készpénzes fizetést 200 forinttal büntetikLázár beszélt a szintén tavaly belengetett tarifareform részleteiről is. Korábban erről annyit mondott, hogy ingyenessé akarja tenni a tömegközlekedést a 14 éven aluliaknak, és kedvezményeket vezetne be a legsérülékenyebb csoportoknak, miközben teljesen átalakítaná a meglévő jegy- és bérletstruktúrát.Utóbbival nem túlzott. Kiderült ugyanis, hogy március 1-jétől minden bérlettípust megszüntetnek, ami nem vármegye- vagy országbérlet. Lázár szerint a tavaly bevezetett két típus akkora siker, hogy nincs szükség más opciókra. Megígérte, hogy minden – még meglévő – akadályt elhárítanak az országbérletek elől, így például InterCityken is lehet majd velük utazni.Két napijegytípust is bevezetnek. A Vármegye 24 jeggyel 999 forintért, megyén belül, a Magyarország 24 jeggyel pedig 4999 forintért, országosan lehet 24 órán át korlátlanul utazni. A jegyeket a MÁV és a Volán járatain is elfogadják majd.A kedvezményrendszert is gyökeresen átalakítják. A mostani 65 kedvezményből csak 22 marad. A legfontosabb változás, hogy a 14 éven aluliak ingyen, a 14-25 év közöttiek 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak. Az oktatásban és egészségügyben dolgozók szintén jogosultak lesznek korlátlan mennyiségű félárú jegyre, amennyiben regisztrálnak.Az eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazó nagycsaládosok, fogyatékkal élők és tartós betegek pedig ingyen használhatják a vonatokat és buszokat.Mivel a kilométer alapú MÁV-jegyekről nem beszélt, megkérdeztük Lázártól, lesz-e változás a 2011 óta változatlan tarifákban. Elmondta, hogy március 1-jétől biztosan lesz. Viszontkérdésünkre adott válaszában azonban arról beszélt, hogy ez nem feltétlenül jelent drágulást.Zárásként pedig bejelentette, hogy szeptembertől minden Volánbuszon lehet kártyával fizetni. A készpénzes fizetést ráadásul 200 forintos adminisztrációs díj kiszabásával büntetik. Ez érdekes lépés attól a Fidesz-kormánytól, aminek a külügyminisztere külön kiemeli, hogy csak készpénzzel fizet. De érdekes lépés Lázártól is, aki a szabadkai vasútvonal novemberi avatásánál szintén készpénzzel fizetett a jegyéért.Mindegy, hogy Karácsony, Vitézy vagy az LMP, csak valaki fizessenA sajtótájékoztató végén szóba került az elmúlt hetekben nagy vihart kavart, a kormány és Budapest között kibontakozott közlekedéspolitikai vita is. Lázár azt mondta, a kormány nem akarja szívatni a budapestieket, még Karácsony Gergelyt sem. Viszont ha elalszik a főpolgármester, a munkát nem tudják helyette elvégezni.Szerinte Karácsonyék miatt nem született megállapodás a BKK–bérletek kérdésében december 31-éig. Tettek egy ajánlatot a fővárosnak, azonban Budapest sem a 2022-es elszámolást, sem az agglomerációs megállapodás hosszabbítását nem akarta aláírni.Tagadta a főváros állítását, miszerint nem is akartak a hosszabbításról megállapodni, és csupán a 2022-es elszámolást akarták lezárni, miközben a Budapestnek törvény alapján járó 12 milliárdos állami támogatást is megvonták volna.Lázár szerint lehet, hogy azért halt el az ügy, mert Budapest olyan gazdag, hogy ez a pár milliárd forint nem is számított a városházán. A 2022-es elszámolás rendezéséhez viszont ragaszkodik, mert a számlát valakinek állnia kell. Neki mindegy, hogy az Karácsony, Vitézy úr, vagy az LMP, csak valaki fizessen.Bár szívesen magára veszi a patás ördög szerepét, aki büntetni akarja Budapestet, mégis tesz egy újabb javaslatot, mondta. Ha Budapest elfogadja a vármegye- és országbérleteket a fővárosi járatokon, akkor ők is elfogadják a BKK-bérleteket a fővárosban közlekedő HÉV-eken, vonatokon és Volánbuszokon.Bár ez egyértelműen hatalmas érvágás lenne a fővárosnak, mégis úgy gondolja, hogy az ajánlat igazságos. Az állam évente 12 milliárdot ad Budapest tömegközlekedésére, miközben 4,7 milliárdot fizet a BKK-bérletbe is. Eközben Debrecen például egy forintot sem kap az államtól a 9 milliárdos tömegközlekedési büdzséjébe, tette hozzá – a polgármester lelkes bólogatásával kísérve.Lázár újságírói kérdésre azt is elmondta, a Budapestnek törvény alapján járó 12 milliárd jövőjéről még nincs döntés, az tárgyalási alapot képez. Szerinte a labda mostantól Karácsonynál pattog. Arról azonban nem akart beszélni, hogy mi történik, ha a főváros március 1-jéig nem fogadja el az ajánlatát.
Forrás: 444

Országszerte kórházak sora állította le egyes ellátásait, gasztroenterológiai kezelést egész Budán nem kaphatnak a betegek

 444  |   2024. január 08., hétfő - 13:07
A Nemzeti Népegészségügyi Központ a hétvégén húsz olyan úgynevezett kijelölő határozatot tett közzé a honlapján, „amelyek az ország különböző egészségügyi intézményeinek, különböző osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentik be, 2023. december- 2024. januártól” – írja a Facebookon Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, a Röntgen blog szerzője. A kijelölő határozatok sorát az NNK honlapján itt lehet megtalálni, egyesével pdf-ben tölthetők le.Kunetz volt az, aki decemberben beszámolt arról, hogy a budai Szent János Kórházban 2024. november 30-ig a Kardiológiai Osztály „a minimumfeltételek részleges- és átmeneti hiánya miatt nem tudja ellátni a II. kerületi lakosságot, a meglévő 36 fekvőbeteg ágyat 18-ra kénytelen csökkenteni”, majd a napokban arról, hogy a kórház további betegellátásokat is kénytelen korlátozni: egy január 3-i dokumentum alapján azt írta, hogy a gasztroenterológia, az endokrinológia és az anyagcsere osztály, a neurológia állt le, valamint stroke-ügyelet sem lesz a Szent János kórházban. A kórház az intézkedések tényét elismerte, mégis hangulatkeltésnek tartotta az ügyet. A poszt szerint több megyei centrumkórház és a szintén fővárosi, ugyancsak budai Szent Margit kórház egyes ellátásai is szünetelnek. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a Margitban is a gasztroenterológiai ellátás, valamint a gyomor- bélrendszeri vérző betegek ellátása vált megoldhatatlanná. Kunetz szerint ez azt eredményezi, hogy a budai oldalon nem marad ilyen ellátás, így „egyrészt a vérző betegeket a mentőszolgálattal utaztatni kell a pesti oldalra, másrészt a még működő kórházakban a gasztroenterológiai várólisták fognak elviselhetetlenné válni”.Az NNK határozataiban szerepel még egy fővárosi intézmény, a Honvédkórház, amely helyett a 16 év alattiak altatásos szájsebészeti ellátását február 2-ig a Semmelweis egyetem látja el. A listán szerepelnek a Békés, a Csongrád-Csanád, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Komárom-Esztergom, a Heves és a Zala megyei centrumkórházak, valamint több városi kórház is.Az egyik legmegdöbbentőbb kijelölés az, hogy miután az egri Markhot Ferenc kórházban nem tudják biztosítani a szemészet ügyeleti ellátását, az ügyeleti időben érkező betegeknek Debrecenbe kell menniük – a két város távolsága 130 kilométer, autóval nagyjából másfél óra (a közelebb, Miskolcon lévő megyei centrumkórház nem tudta átvenni az egri ügyeletet). Szintén nagyot kell utazniuk azoknak, akik eddig Zalaegerszegen jártak urodinamiai ellátásra, azt ugyanis határozatlan időre a pápai kórházba helyezték át (a két város távolsága csaknem 90 kilométer, autóval szintén csaknem másfél óra).A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza kórházban az arc- és szájsebészeti ellátás akadozik, emellett a tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációs fekvőbeteg ellátás teljes kapacitását megszüntették erre az évre. A Csongrád megyei kórház ápolási osztályáról Kecskemétre és Gyulára kell átvinni a betegeket, míg Gyuláról, a Békés megyei centrumkórházból a menopauza és oszteoporózis rendeléseket egész évre az orosházi városi kórházba és a szegedi egyetemre helyezték át.
Forrás: 444

Európa legkeményebb embere végre megkapja, ami jár

 444  |   2024. január 08., hétfő - 01:05
Jó Reggelt Magyarok! Sikeres hetet!Itt éltem, itt halok, négy cikket mutatok: Az ultraorbánista vezérkultusz gyöngyszemei Ahol tízezrek vonulnak éjszakánként – a bulinegyed mélyére merültünk Plágiumügy miatt távozott a Harvard rektora, de története ennél sokkal többről szól Ha Ukrajna összeomlik, bukhat a jelenlegi világrend is Hiperorbánista turbószürrealizmusHerczeg Márk mélyvízi búvárként merült alá az Orbánt őszinte rajongásból vagy éppen pénzért dicsőítő mémek Mariana-árkába, ahonnan a Fidesz-vallás főistenének hódoló kincseket hozott a felszínre. Antropológusok kutatási témája lehetne ez: a szóhasználattól a helyesírási megoldásokon át a vad vizuális trendekig.Már alig várom, milyen alkotások születnek arról a hírről, hogy miniszterelnök úr formálisan is átveszi Európa, na jó, az Európai Tanács vezetését, ha azok a mocskos brüsszeli b..., na, majdnem kicsúszott, brüsszeli bürokraták nem tesznek keresztbe. Stílus megfizethető áron: Szijjártó 90 ezer forintos fehér pólóban fotózkodott Csepregi Évával A nagykovácsi kereszt lassan az új ferencvárosi paddá válik Amerika visszavárjaA világ egyik legjobb egyetemét megrázó botrányban összesűrűsödnek a kultúrharc legfontosabb témái (szólásszabadság, cancel culture, kisebbségek reprezentációja), az Izrael és a Hamász közti háború nyugati utórezgései és az akadémiai világ jövőjének alapkérdései. Tágabban véve pedig az amerikai demokráciával szembeni súlyos fenyegetésekről is szól - írja a Harvard elnökének lemondása után kiváló vendégszerzőnk, Tábor Áron.Közben Biden nagy beszédben fordult rá a kampányra és Trumpra, kijelentve, hogy a választás tétje az amerikai demokrácia túlélése. Utóbbinál még az sem biztos, hogy elindulhat a választáson, de ha igen, esélyesként szórhatja szanaszét a bölcsességet. Az újabb iskolai lövöldözésről például azt mondta az iowaiaknak, hogy tegyék túl magukat rajta, míg Orbánról sokadszorra is elismételte, hogy ő a legkeményebb ember Európában.Az idő Putyinnak dolgozikHa jön Trump, minden borulhat az ukrán fronton is. Egyre több szó esik róla, hogy Ukrajna komolyabb támogatás nélkül 2024-ben vereséget szenvedhet. A Nyugat ezt megállíthatná, mégis lehet, hogy magára hagyják Kijevet. Ez világpolitikai szinten is beláthatatlan következményekkel járna: egyre többen kezdik beárazni az orosz győzelmet.PodcastokA Kiment, bejött podcast új adásában egy magyar zenész, aki keresztény misztikával tanít művészetet egy svéd egyetemen. Birtalan Áron tizenkilenc évesen New Yorkban koncertezett, ma már a Stockholmi Művészeti Egyetemen tanítja-kutatja, hogyan lehet egy közösségi élményre műalkotásként tekinteni.A Borízű hangból pedig végre megszerezhettük a tudást, aminek sosem éreztük a hiányát: mi mindent neveztek el különböző katonákról, illetve milyen akadályokba ütközik a törpe csikóhalak megfigyelése.Buli vagy nem buli?Mi a fontosabb: a lakosság vagy az üzlet? Tényleg csak állatként lerészegedő turisták vannak az úgynevezett bulinegyedben? Belső-Erzsébetvárosban a legénybúcsús csapatok és sütőporos zacskók között videóztuk le, mi változott az elmúlt években, és ki mit tart a kerületrész legnagyobb problémájának.Várni, csak várniTöbb mint 26 ezren vannak kórházi várólistán, szaruhártyaműtétre 2025 májusáig kell várni. A nyugat-dunántúliaknak 430 napot kell várniuk bizonyos térdprotézis-műtétekre, de az országos átlag is 263 nap.Méltatlan körülményekre panaszkodnak a fővárosba vezényelt vidéki mentők: csak napi 20 perc szünetet kapnak, és általában több mint 12 órát dolgoznak.A Szent János kórház elismerte, hogy akadozik az ellátás, ugyanakkor szerintük hangulatkeltés folyik. A II. kerületi polgármester cikkünk nyomán igyekszik utánajárni, mi indokolja, hogy a kerületében élők ellátását felfüggesszék a centrumkórházban.Intelligens lábasfejűekHány polipot éri meg összezsúfolni egy köbméteren, csak hogy mi is ehessünk poliphúst – hármat, ötöt, tizenötöt? Az ipari mértékű tenyésztés több etikai és környezetvédelmi kérdést is felvet. Miért esnénk újra abba a hibába, mint annyi más tömegesen tenyésztett állatnál? Miért kell három kiló számunkra is fogyasztható halat feláldozni egy kiló poliphúsért?Hírleveleinkre leginkább itt lehet feliratkozni.
Forrás: 444

Indoklás nélkül kirúgták a szentesi református iskola igazgatóját, mert a Státusztörvény miatt már ilyet is lehet

 444  |   2024. január 07., vasárnap - 11:07
Január 4-én indoklás nélkül visszahívták a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde éléről Karikó-Tóth Tibor igazgatót – írja a szeged.hu. Minderre a Státusztörvényként ismert csomag rendelkezései adtak lehetőséget a fenntartó Szentesi Nagytemplomi Református Egyházközség Presbitériumának. A Státusztörvény januártól élesedő rendelkezései nyomán ugyanis immár van arra lehetőség, hogy az egyházi intézményekben nem kell indokolni a vezetői poszt kinevezés megszüntetését. Ez azt jelenti, hogy míg az állami intézményekben legalább van arra lehetőség, hogy pár napon belül kérjék az érintettek az indokok hivatalos dokumentálását, az egyházi fenntartásúaknál már nincs ilyen előírás.A szentesi szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek az igazgató mellett, amit már aznap több százan írták alá. Azt szeretnék elérni, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület vegye át az iskola fenntartását a szentesi presbitériumtól. A petíciót már csaknem 800-an aláírták, miközben az iskolának 423 tanulója van, azaz lényegében ebből arra lehet következtetni, hogy minden egyes diák családja tiltakozik a váratlan döntés ellen – írja a szegedi lap.(via Mancs)
Forrás: 444

Az év végén a kínai BYD már több elektromos autót adott el, mint a Tesla

 444  |   2024. január 02., kedd - 19:06
2023 negyedik negyedévében a Teslának 484 autót sikerült eladnia, míg a Szegeden is gyárat építő kínai BYD 526 járművet értékesített ugyanebben az időszakban. Pedig elvileg a Tesla eredményei is jobban alakultak a vártnál. Éves szinten még mindig a Tesla adott el több autót (1,81 milliót), de a teljesen elektromos BYD-okból is elment 1,58 millió.A Financial Times megjegyezte, hogy míg korábban a kínai autógyártó a belföldi piacon terjeszkedett, most nyitott az európai piacok felé. A lap szerint az utolsó negyedév megnyerése jól mutatja, hogy az amerikai, európai, japán és koreai autógyártók milyen nehezen alkalmazkodnak az olcsóbb elektromos járművek iránti igényekhez.
Forrás: 444

2023 percemberei, -állatai és -tárgyai Pálffy Istvántól a KÍ Klaksvíkon és Gaius kutyán át a ferencvárosi padig

 444  |   2023. december 30., szombat - 21:07
Több mint egy évtizede gyűjtjük azokat, akiket az adott évben valamiért (gyakran önhibájukon kívül) felkapott a média, de már felbukkanásukkor sejthető volt, hogy hamar elfelejtjük, kicsodák voltak (bár olykor tévedünk is, néhányan megkapaszkodnak, vagy később visszatérnek), de a nevük olykor nagy meglepetésre, a legindokolatlanabb módokon beugrik.Moss LászlóAbból a szempontból tipikus percember volt, hogy rövid ideig sokan beszéltek róla, abból a szempontból viszont a kor embere, hogy a fekete kampányokkal operáló kormánypárti lejárató gépezet éppen az Eötvös József Gimnázium addig jobbára ismeretlen igazgatóját tette híressé egy korrupciós váddal.Borisz FilatovDnyipro polgármestere napokig uralta a közbeszédet, miután ribancpofának nevezte Orbán Viktort.Laszlóczki Imre David Pressman amerikai nagykövet áprilisban bejelentette, hogy az USA szankciós listára tette a magyarországi központtal működő Nemzetközi Beruházási Bankot (IIB), illetve három vezetőjét, akik közül ketten orosz állampolgárok, egy pedig a bank magyar alelnöke volt, Laszlóczki Imre. Az ukrajnai háború kitörésekor minden európai állam kilépett a bankból, kivéve Magyarországot.Varga Énok Az MTK-szurkoló születésnapos kisfiú végezhette el az NB II-es MTK–DVTK meccs második félidejének kezdőrúgását, majd végig is vezette a labdát a pályán, és rúgni akart egy gólt, csakhogy Senkó Zsombor, a DVTK kapusa kivédte a lövést, majd a kisgyerek újabb próbálkozása után a labdát is elrúgta. A gyereket ölben vitték le.Csőgör Péter Ő volt az az exrendőr, aki az első sorban bontotta a kordont a Várban, és a tüntetés után fogdába vitték.Hidász MátéŐ volt az a 17 éves fiú, akit a Karmelitánál történt kordonbontáskor könnygázzal közelről arcon fújtak. (Futott még: a maszkos Vili.)Keresztény ZoltánSzily László a legnagyobb krónikása az antiputyinista aktivistának és csapatának.Papp Máté BenceA Tóth Gabival együtt előadó Fricska táncegyüttes tagja.Szetlik GergőHabony Árpád rokona, aki a Szigeten balhézott a rendőrökkel, bár szerinte máshogy történt. Hameed Abdullah Talal Az iraki focista, aki Budapesten eltűnt, de meglett.Pálffy István A régi-új sztár, aki hosszú idő után a Hír TV-ben tért vissza, de már az első adásban összevissza beszélt a pedofíliáról, ezért kirúgták. Azt mondja, jól van, tartalékos katona lenne.Frank SándorA Nemzetközi Tiszai Halfesztivál szervezője az őt, a halászlevét és a fesztiválját ért vádakra (miszerint drága és szar) azt mondta: ők senkit nem kényszerítettek, hogy egyenek a halászlevükből, mégis rengetegen voltak, nem csaltak, nem csaptak be senkit, ha pedig nem tetszik Szegednek és a szegedieknek, nem rendez több halfesztivált, inkább elviszi máshová. (Az esetet a Borízű hangban részletesen megtárgyalták.)Aleva MártaŐ a Magyar Kétfarkú Kutya Párt XVIII. kerületi embere, akit egy fideszes képviselő, Lévai István Zoltán májusban azzal keresett meg, hogy 5 millió forinttal tudná támogatni, ha elindulna a polgármester-választáson. A férfit a Fidesz azonnal leszedte, nyomozás nem indult az ügyben.Ádám ZoltánAz egyetemi docens, aki munkajogi pert indított, miután kirakták a Corvinusról, ahol etikai eljárást kezdeményezett egy vizsgán kivételezett diák ügyében.Adam SecurityA Tiktok leghíresebb magyar biztonsági őre lengyel sztár lett, 1 perc 16 másodpercig bírta a ringben.Tóth Balázs, Szoszó, Nagy Joe, Tamás Márk, Spandler Csabi, Zsótér Donát, Gyurcsó, Kiss Tomi és GyuszikaEnnyi.KÍ KlaksvíkA feröeri focicsapat története legnagyobb diadalát aratta nemzetközi kupában, az FTC-t is megverte, a fradista szurkolók is hősökként ünnepelték őket.ÁllatokGaius kutyát óriásharcsa ragadta el Kiskunlacházán.M237, a BAZ-megyében kilőtt svájci farkas ügye a miniszterelnök közvetlen környezetéig jutott, az állatot az ügyészség szerint egy 9 éves kisfiú lőtte le.Főúr, a Mezőhegyesi Ménesbirtok nóniusz ménje, amit Orbán Viktor odaajándékozott Recep Tayyip Erdoğannak.Világmikrosztárok Charlie Javice: a 30 éves startupalapító a Wall Street legnagyobb bankját verhette át 175 millió dollárral. Tyimofej Sadura: Olekszandr Macijevszkij volt az az ukrán katona, akit egy videón kivégeztek az oroszok, miután ő rezignáltan elszívta a cigijét, de egy napig mindenki úgy tudta, Tyimofej Sadura volt az áldozat. TárgyakA 910 800 forintos, U alakú, Desirée fantázianevű egri kanapé, ami megbuktatta a Városfejlesztési Kft. vezetőjét, miután kiderült, hogy az irodába vett kanapé helyett kopott régi bútora állt ott.Az év legszórakoztatóbb tárgya a ferencvárosi szivárványos-zöld-fehér-barna-piros-fehér-zöld-befóliázott-elszállított-stb. pad és a helyére odarakott, majd onnan elvitt és kidobott szék volt.RACE-001: az Árpád hídon spontán versenyzés miatt halálos balesetet okozó Mercedes rendszáma.Már 11 éve gyűjtjük az embereket, akiknek a neve ismerősen csenghet: ilyen volt 2012-ben Kalós Pál vagy Rozs Szabolcs, 2013-ban a Szegedi Picsaember vagy Dino Marsani, 2014-ben Csender Levente vagy S. Pál, 2015-ben Orgován Béla vagy Almási Kristóf, 2016-ban Erdősi Lászlóné vagy Klein Robika, 2017-ben Magomed vagy Szentesi Kálmán, 2018-ban Swaney Elizabeth vagy Zara, a szurikáta, 2019-ben Dukász Magor vagy Zente SMA 1 Baby, 2020-ban Udvardi Péter vagy David Manzheley, 2021-ben Wölfinger László vagy Csenterics Ágnes, tavaly Lizz Truss vagy Pedrito.
Forrás: 444

Így változik szilveszterkor a menetrend a MÁV, a HÉV és a BKK járatain

 444  |   2023. december 29., péntek - 17:06
Az átlagosnál nagyobb utasforgalom miatt módosított menetrenddel készül az év utolsó napjára a MÁV, a HÉV és a BKK is.MÁVA MÁV a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity járatait a megszokottnál több kocsival közlekedteti az alábbi vonalakon: Nyírség IC (Budapest-Debrecen-Nyíregyháza), Kör IC (Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Budapest), Balaton IC (Budapest-Keszthely), Békés IC (Budapest-Békéscsaba), Napfény IC (Budapest-Kecskemét-Szeged), Bakony/Göcsej IC (Budapest-Veszprém-Szombathely/Zalaegerszeg), Mecsek IC (Budapest-Pécs). December 31-én az ünnepnapi, január 1-jén pedig a vasárnapi menetrend szerint járnak majd a vonatok.HÉVSzilveszter éjszakáján valamennyi HÉV vonalon járnak majd a szerelvények. A H5-ös, a H7-es, a H8-as és a H9-es vonalon egész éjjel közlekednek a járatok, a ráckevei H6-os vonalon pedig két vonatpár fordul majd meg. A részletes menetrend itt érhető el.Január 1-jén a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint járnak majd a szerelvények.BKKA BKK járatai egész éjjel járnak majd a következő vonalakon: M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metrók, 4-es, 6-os, 14-es, 47-es, 50-es és 56A jelzésű villamosok, 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Városház tér között, 80-as troli hosszabbított útvonalon, Örs vezér tere és Blaha Lujza tér között, 8E busz, 7-es busz módosított útvonalon, Újpalota és Döbrentei tér között. Az éjszakai buszok számos vonalon eltérő menetrenddel, a metrókhoz és a villamosokhoz csatlakozva járnak majd. A pontos információk itt érhetőek el.Január 1-jén pedig az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai.
Forrás: 444

Péntek estére a budapesti rakpart szintje alá csökken a Duna vízállása

 444  |   2023. december 29., péntek - 14:06
Lassan, de folyamatosan apad a Duna Budapesten és a főváros feletti szakaszokon, így péntek éjjel már a budapesti rakpart szintje alá csökkenhet a vízállás a fővárosban. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteki közleménye szerint Nagybajcsnál nagyon lassú az apadás, a vízszint várhatóan pénteken az I. fokú készültség szintje alá csökken. Komárom és Esztergom térségében a péntek reggeli adatok szerint zavartalan az apadás, Komáromnál szombat reggel, Esztergomban pedig kedvező esetben szombat este csökkenhet a vízszint az I. fokú készültség szintje alá. Győrben folyamatos, változó intenzitású apadás mellett kedd reggelre az I. fokú készültség szintje alá csökkent a vízszint.Budapesten hosszan elnyúlva tetőzött a Duna, a legmagasabb mért vízállás 693 centiméter volt szerdán 20 órakor. Péntek délben 664 centiméter volt a vízállás, a rakpart szintje alá várhatóan a késő esti órákban süllyed a vízszint. (Az I. fokú készültség 620, a II. fokú 700 centiméteres vízállásnál van, az alsó rakpart 645 centiméter.)Pénteken Paksnál tetőzik a Duna, a vízállás délben 689 centiméter volt. Baján a tetőzés 810 centiméter körül várható szombat reggel. Az árhullám tetőzése Mohácsnál szombat este várható 800 centimétert megközelítő vízállással.A következő két napban számottevő csapadék nem várható, a napi középhőmérséklet fagypont felett alakul. De a jövő hét elején az érkező frontok miatt újra csapadékosabb idő valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék a vízgyűjtők többségén nem valószínű, csak a Dráva és a Felső-Tisza vízgyűjtőn. Az országot az árhullám tetőzése szilveszterkor hagyja el. A következő napokban a Duna hazai szakaszán említésre méltó vízszintemelkedés nem várható.A Tiszán érkező újabb árhullám jelenleg Dombrád térségében tetőzik. I. fok körüli vízállás várható a Tokaj és Szolnok közötti szakaszon is. A Tisza Tisza-tó alatti szakaszának magas mederteltsége és a Maroson érkező kisebb árhullám hatására a Tisza Szegednél megközelítheti, illetve elérheti az alsó rakpart 560 centiméteres szintjét. A következő napok gyakorlatilag csapadékmentes időjárásának köszönhetően a Tisza és mellékfolyóin az árhullámok levonulása folytatódik, említésre méltó vízszintemelkedés csak jövő hét közepén várható. (MTI)
Forrás: 444

Mérnök ellen fordult a Tesla-robot

 444  |   2023. december 27., szerda - 22:06
A Tesla egyik mérnökét falhoz nyomta és megsebesítette egy robot még 2021-ben a texasi Tesla gyárban, derül ki a szabályozó hatóságokhoz benyújtott baleseti nyilvántartásból.A baleset akkor történt, amikor a mérnök a robotokat vezérlő szoftvert programozta, amely autóalkatrészeket vágott ki alumíniumból. A nyilvántartásban a sérülés típusának hasítást, vágást, nyílt sebet határoztak meg, a tárgy pedig, ami okozta, a nyilvántartás szerint egy robot volt. Két szemtanú elmondása szerint a robotkar a mérnök karjába és hátába vájódott, a férfi ettől vérezni kezdett. Az egyik munkásnak sikerült megnyomnia a vészleállító gombot, így a mérnök ki tudott szabadulni, de leesett a fémhulladék összegyűjtésére szolgáló csúszdáról, vérnyomokat hagyva maga mögött.A gyárban három ilyen robot működött, abból kettőt leselejteztek, de eggyel továbbra is dolgoznak. (SkyNews)
Forrás: 444

Egy elcseszett versenykiírás miatt a sakk 2023 decemberére vadabb és viccesebb sport lett, mint a ketrecharc

 444  |   2023. december 27., szerda - 18:07
A versenysakk világa általában is sokkal vadabb, őrültebb és mulatságosabb, mint mondjuk a rockandrollszcéna. De ami 2023 vége felé történik a világbajnokjelöltek között, az annál is sokkal szórakoztatóbb, mint amikor Bobby Fischer, az amerikai elfogatóparancs hatálya alatt álló 55 éves egykori sakkvilágbajnok – és őrült, antiszemita kirohanásairól ismert zsidó – 1998-ban másfél évre beköltözött az akkor 19 éves Lékó Péter és szülei szegedi, harmadik emeleti lakásába, semmit sem sejtve arról, hogy a magyar csodatini anyukája 2022-ben majd a Mi Hazánk jelöltjeként indul a választásokon a szegedi 1. számú választókerületben.De a mostani csodálatos sztori megértéséhez kezdjük az alapokkal.Jövőre, vagyis 2024-ben rendezik a következő világbajnoki páros mérkőzést. A döntő 2013 óta abban az értelemben mindenképp most lesz a legizgalmasabb, hogy sejteni sem lehet, ki fog nyerni, ellentétben az elmúlt évtizeddel, amikor a norvég Magnus Carlsennek, a valaha volt egyik legjobb sakkozónak egyszerűen nem volt igazi ellenfele. Carlsen azonban megunta, hogy hagyományos sakkban annyival jobb mindenkinél, és 2023-ben bejelentette, nem hajlandó megvédeni a címét. Így lett az orosz Jan „Nepo” Nyepomnyascsijt legyőző kínai Ding Liren a világbajnok, aki persze pompás sakkozó, ráadásul legendás brománc fűzi össze magyar segítőjével, a mostanában román színekben versenyző Rapport Richárddal, ám nyilvánvalóan sokkal könnyebben legyőzhető a címvédő Carlsennél. Aki most sem fog sorompóba állni, ami „egyszer az életben” típusú esélyt kínál egy teljes generációnyi csúcssakkozónak arra, hogy mégis világbajnok legyen.
Forrás: 444

Mi történt karácsonykor?

 444  |   2023. december 27., szerda - 08:06
Jó reggelt! Vége a karácsonynak, ezért a reggeli hírlevélben átnézzük, mi történt az ünnep alatt. (Az összes hírlevelünkre fel lehet iratkozni.)KARÁCSONYEgyéves karácsonyfát lőttek Magyarországon, ahol természetesen idén is volt ünnepi bullshitbingó. Diószegi-Horváth Nóra a kisgyerekes szülőkhöz fordult: mit lehet tenni, ha nem esik többé a hó? Kiderítettük, hogy Szijjártó Péter és Dzsudzsák Balázs együtt jár éjféli misére szenteste, a válogatott volt csapatkapitánya már tavaly is ott volt a külügyminiszter családja mellett a dunakeszi Jézus Szíve Templomban.A Schobert családot idén jelmezes thai szolgák szórakoztatták: bejelentették, hogy idén nem állítanak otthon karácsonyfát, emiatt először úgy tűnt, szembemennek a karácsony kapitalista szemléletével, aztán jöttek a mikulásruhás thai dolgozók. Összehasonlítottuk Bayer Zsolt és Komócsin elvtárs pártlapikertornyait a karácsonyi számokban. Magyarországon töltötte az ünnepeket népünk Geert Wilders. Egy szervezet 2012 óta már majdnem 4000 tévét ajándékozott kórházaknak. A NASA megmutatta a 2500 fényévnyire lévő karácsonyfát. BELFÖLD Villámárvizekkel érkezett a karácsony, elszállították a rakparton parkoló autókat Budapesten (ahol megdőlt a melegrekord), sőt a gyalogosokat is elküldték. És bár árad a Duna, a főváros főtájépítésze szerint ez sem indokolja a nemrég ültetett fák engedély nélküli kivágását a Római-parton (a tettes meglett). A Vág több vizet hozott a vártnál, hajnalban tetőzött a Duna. Hogyan lett Rogán Antal Orbán Viktor legfontosabb embere? Erről írt Rényi Pál Dániel. Miért nem alszunk jól, és mit kellene tenni, hogy ez megváltozzon? Erről kérdeztük Purebl Györgyöt, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatóját.Almási Tamás húsz évvel ezelőtt elment Ózdra, és megörökítette, ahogy a szomorú semmittevésben enyésző város csatlakozik az EU-hoz, erről a filmről írt Ács Dániel a Videotékában.Novák Katalin szerint az, hogy ő államfő lett, sokaknak jelzi, hogy ma Magyarországon semmi nem elérhetetlen egy nő számára. Tiborcz István és Balásy Gyula is felkerült a magyar milliárdosok listájára, amit továbbra is Mészáros Lőrinc vezet. 12 fideszes képviselő egyszer sem szólalt meg a Parlamentben idén. Az eddigi adatok alapján történelmi mélypontra zuhan idén az újszülöttek száma. 5 milliárd forintnyi állami pénzből Szegedről Budapestre hajózhat a Szőke Tisza. KÜLFÖLDOroszország legészakibb, legelszigeteltebb és egyik legsúlyosabb börtönében bukkant fel Alekszej Navalnij: a koncepciós perben évtizedre elítélt ellenzéki politikus hollétéről hetek óta nem lehetett tudni semmit, de kiderült, hogy már az északi sarkkör fölött 60 km-rel várja a mínusz 28 fokos időt. „A hangulatom még mindig remek” – üzente Navalnij.Befejezték az orosz nukleáris fegyverek szállítását Belaruszba: az 1990-es évek óta nem volt ilyen, hivatalosan az agresszív Lengyelországot kell megfékezni.Napok óta tüntetnek Belgrádban a választások eredményei miatt. Az orosz külügy szerint a Nyugat zavargásokat próbál szítani Szerbiában, a Szputnyik rádió pedig arról számolt be, hogy a szerb kormányfő megköszönte az orosz titkosszolgálatoknak, hogy előre figyelmeztették a belgrádi rendbontásokra.Donald Trump azt kívánta ellenfeleinek, hogy rohadjanak meg a pokolban. Két hete folyamatos a fagy Pekingben, az elmúlt hetven évben nem mértek ilyen hideget. A brit belügyminiszter bocsánatot kért, miután azzal viccelődött, hogy felesége italába randidrogot kever. Két egymást követő napon is gyereket szült egy amerikai nő, akinek két méhe van. HÁBORÚ 1Oroszországból több millió dolgozó hiányzik az elvándorlás és a sorozások miatt, a moszkvai jegybank szerint ez elhúzódó gazdasági válságot okozhat.Ukrajnában idén először előrehozták a karácsonyt, amit eddig január 7-én tartottak, Volodimir Zelenszkij pedig azt üzente, „végül veszít a sötétség és legyőzzük a gonoszt”. Az EU külügyi biztosa szerint Oroszország nyerhet, hacsak nem történik gyors irányváltás, de Josep Borrell a jobboldali pártok előretörésétől is tart az EP-választáson.Az ukránok felrobbantottak egy nagy orosz hajót a Krím egyik kikötőjében.HÁBORÚ 2Szomorú volt a karácsony Betlehemben, zarándokok és turisták nélkül telt az idei ünnep. Izrael folytatta a légicsapásokat, Benjamin Netanjahu még intenzívebb harcokat ígért.Izraeli légicsapás végzett az iráni Forradalmi Gárda egyik vezetőjével Szíriában.HÁBORÚSKODÁSOKNagy-Britannia hadihajót küld Guyanába, aminek a kétharmadát elcsatolná Venezuela: bár néhány napja megígérték, hogy nem fognak háborúzni, a britek féltik a Brit Nemzetközösséghez tartozó országot.A tajvani választások előtt két héttel Kína és Tajvan újraegyesítéséről beszélt a kínai elnök, de Tajvanon se az újraegyesítésnek, se a függetlenség azonnali kikiáltásának nincsenek jelentős számú hívei. Iráni drón támadt egy Indiába vegyi anyagot szállító tartályhajóra az indiai partok közelében. Svédország egy újabb lépéssel került közelebb a NATO-tagsághoz. FOCITóth-Szenesi Attila arról vallott, hogyan szokott le 39 év után a papír Nemzeti Sport olvasásáról.Olyan szerencsétlenül ütközött a Liverpool edzőjével a klub focistája, hogy eltörött a kulcscsontja. Karácsonyig kellett várni az első Premier League-meccsre, amikor Szoboszlai Dominik nem volt kezdő. Sir Jim Ratcliffe, a második leggazdagabb brit beszállt a Manchester Unitedbe. Teleszarta a szállodai fürdőkádat a kínai sakk bajnoka. PODCASTPásztor Eszter korábban miniszterelnökök személyes tolmácsaként dolgozott, de mindent hátrahagyott, hogy borsodi romákon segítsen: 13 évig volt Bódvalenkén, de végül fentről megüzenték neki, hogy nem sikerülhet a projekt. Fórizs Mátyás beszélgetett vele.
Forrás: 444

Ötmilliárd forintnyi állami pénzből Szegedről Budapestre hajózhat a Szőke Tisza

 444  |   2023. december 26., kedd - 16:06
Nincs olyan szegedi, aki ne ismerné a Szőke Tiszáról elnevezett hajót. A nyolcvanas-kilencvenes években városképi jelentőségű étteremhajóként, majd diszkóként szolgált a Tisza belvárosi szakaszán. Az ezredfordulón a tápéi kikötőbe vontatták, kis híján tönkrement, néhány éve már a parton várja sorsa jobbra fordulását. (Valójában korábban is volt Szegeden egy Szőke Tisza, ez annak a hajónak az utódja, a Szőke Tisza II.)A szegeder most arról ír, hogy Kreinbacher József mentheti meg a Szőke Tiszát, a projektre 5 milliárd forintot kap az államtól a Kisfaludy Program keretében. A tervek szerint a hajó Budapestre kerülne, rendezvényhajóként működne, a Habsburg Birodalom fénykorát szimbolizálná. A Szőke Tisza ugyanis IV. Károlyként látta meg a napvilágot 1916-17-ben, bár ekkor már jócskán túl voltunk a Monarchia fénykorán. A Habsburg Birodalom összeomlása után volt Sas, Szent Imre, Felszabadulás is. A Szőke Tisza 1976 és 1978 között már volt állóhajó Budapesten.Kreinbacher neve elsősorban onnan lehet ismerős, hogy építési nagyvállalkozó, csarnokokat, ipari parkokat, acélszerkezeteket épít, többek között az új Puskás Arénán is dolgozott. Emellett borászatáról, különösen pezsgőjéről ismert, de újabban turistacsalogató vállalkozásokba is beszállt, például a Dorottya utcai panoptikumba, amihez megszerezték a londoni Madame Tussauds márkanév helyi használatának jogát is. És ő volt az, aki meg szeretné valósítani a Gellért-hegyre felkúszó siklót.
Forrás: 444

Kisgyerekes szülők, ti mit csináltok, ha nem esik többé a hó?

 444  |   2023. december 26., kedd - 13:07
Párbeszéd egy random reggelen, megközelítőleg 7,5 perccel azután, hogy végzetesen elkéstünk a bölcsiből: Kisfiam, sírva kérlek, vedd már fel a télikabátodat! Nem kell télikabát, nincs tél. De, tél van. Nem, nincs. Nem esik a hó. ........... A 3 éves érvelőbajnok gondolatmenete azért kikezdhetetlen, mert életében nem látott még normális havat, ami nem 1 óra alatt olvad latyakosra. Nem mellesleg ilyen elolvadóssal is maximum négyszer találkozott eddigi pályafutása során, kétszer tavaly, kétszer idén.Igen, tudom, máshol volt hó, meg van is, vihetnénk hétvégente az Alpok lankáira, de mi ilyen szőrösszívű szülők vagyunk. Mindettől függetlenül irigykedve nézem a híreket, amikor Miskolctól Szegedig érő hótakarót ígér a meteorológiai szolgálat, minket ugyanis ez nem ment meg a naponta minimum kétszer esedékes vitától a téli ruházat szükségességéről.Na de mégis honnan ez a megingathatatlan magabiztosság? Természetesen mesék, mondókák, dalok garmadája vértezte fel gyermekemet a Tudással, amire még a mindenhonnan ránk ömlő dekorációs dömping is rátesz egy (hó)lapátnyit. Kuflik? Hát akkora a hó, hogy nem találnak vissza a kupacukra! Miki egér és barátai? Naná, csak hóban az igazi a Disney-giccs. Kisvakond? Lapátol, mintha nem lenne holnap. Bogyó és Babóca? Gurguláznak a hóban a kis huncutkák. A Grincsről ne is beszéljünk, aki ezer méter magas hegyére szánkóval tolja fel az ellopott ajándékokat.Igen, a téli történetek legfőbb attribútuma, hogy hóban történnek a történnivalók. Normális esetben ezzel nincs is semmi baj, pláne a mesék sematikus világában, ahol a tavasz virágbimbókkal és csiripelő kismadarakkal, a nyár tűző nappal, az ősz hulló levelekkel érzékeltetődik. A tél meg a hóval, tiszta sor. Egy kisgyereknek az olyan absztrakt fogalmak, mint a hideg meg a hőség, még sokkal kevésbé értelmezhetőek, mint a vizuális megerősítés. Ebből a szempontból kétségkívül a tél a legkönnyebben beazonosítható: fehér hótakaró mindenütt, hó hull az égből, hóember és hóangyal készül stb.De lássuk a realitást: mióta a gyerekem megszületett, ilyen hó itt, Budapesten nem esett. Ahogy elnézem az előrejelzést, idén nem is fog. Tavaly se volt, és minthogy többször is megírtuk: ez volt hátralévő életünk leghűvösebb éve, valószínűleg a jövőben egyáltalán nem lesz ilyen.Nagy dolgokat nem akarok ezzel mondani, az ünnepi meghittséget se rontanám el klímaszorongással. De aki akár csak egyszer is próbálta egy hároméves gyerek miért?-korszakának közepén elmagyarázni, hogy miért nem esik a hó, és miért van mégis tél, és miért kell sapka meg sál, és miért rossz, ha nem veszi fel a kesztyűt, és miért van hideg, ha nem esik a hó, és miért nincs hideg nyáron, az érti, mire gondolok.Nyilván nem kell és nem is szabad kikukázni az összes téli mesét, mondókát és dalt, viszont a jövőben a nem túl optimista előrejelzések alapján a havas téli táj helyébe valami mást kell elképzelnünk. És ha egyszer a mesék arra (is) valók, hogy segítsenek a gyerekeknek megismerni és értelmezni a körülöttük lévő világot, akkor egyértelművé válik, hogy valamilyen formában reagálniuk kell arra, ami körülöttük történik.Jó, értem én, hogy vannak mesék dinoszauruszokról is, amikkel szintén nem nagyon találkozik egy mai gyerek – de ennyivel nem érdemes lesöpörni ezt a kérdést az asztalról, ugyanis az a fájdalmas változás, amiben épp benne vagyunk, hatással lesz az egész életünkre. A gyerekeink életére főleg.Nem mellesleg az eddigi legérdekesebb tippet a Mikrobi című mesefilmből kaptam, amit mostanában újra meg újra be kell tennünk a DVD-lejátszóba. A Mikrobi eredetileg rádiójátéknak indult, nagy népszerűségére való tekintettel azonban 1973 és 1975 között készült belőle rajzfilmsorozat is. A történet a 21. században játszódik, a főszereplője egy háztartási robot, és a felügyeletére bízott három gyerek (Péter, Pille és Pepe), különböző bolygókra látogatnak el, ahol kalamajkákba keverednek. Az én gyerekem mostanában imádja, és bevallom, én is, azok közé a rajzfilmek közé tartozik ugyanis, amelyek épp kellemesen kacsintanak ki a szülők felé. Na ennek a rajzfilmsorozatnak a második évadában jelent meg a Hóembert építünk című rész, aminek az első két perce az én jelenlegi problémámra reflektál. Az alaphelyzet az, hogy a (gyerekemmel egyébként nagyjából egyidős) Pepe nevű kisfiú a szobában rohangál körbe-körbe, és szirénázik. Nagymama: Mikrobi! Mikrobi: Tessék, nagymama! Nagymama: Miért nem viszed ki Pepét a friss levegőre? Olyan migrénem van! Mikrobi: Friss levegőreeee? De nagymama, hol van ma már olyan? És a hőség... Amióta a sarkokon elolvadtak a jéghegyek... Nagymama: Akkor nézegess vele képeskönyveket. Nem bírom ezt a zajt, szétpattan a fejem! Mikrobi: Igen, nagymama! Máris, nagymama! Gyere, csöpp Pepe! Pepe: De nem, de nem! Mikrobi: Nagymamának migrénje van, ne zavarjuk. Pepe: De nem, de nem! Nagymama: Jaaaaj. Majd jön a következő jelenet: Mikrobi egy képeskönyvből olvas fel mondókákat a csöpp Pepének: Siklik a szán fehér havon, ül a szánon fehér majom. Pepe: Nem kell, nem kell! Mikrobi: Ú, ez egy régi képeskönyv, akkor volt jég meg hó. Hóembert gyúr Peti, Panka, fazékból van a kalapja. Pepe: Hóember, hóember! Hóembert akarok gyúrni, Pepe gyúr hóembert! Mikrobi: Jó, jó, Pepe gyúr hóembert. Hozom a kis hóemberépítőt. Plumpi, a szomszéd srác érkezik a jelenetbe: Szervusztok! Mikrobi, csak nem építőszekrényből akarsz hóembert építeni? Mikrobi: Hát miből? Öt éve nincs hó a Földön! Badumcc. Még egyszer: a sorozat ezen epizódjának 1976. március 7-én volt a premierje. Csaknem ötven évvel ezelőtt tehát volt már, aki nagyjából reálisan felmérte a jövőt (Botond-Bolics György mérnök, sci-fi író, az ő alaptörténeteiből készítette Bálint Ágnes a forgatókönyvet), és nem volt rest azt egy mesében a gyerekek elé tárni. Mondjuk a megoldás a hóproblémákra végül annyi volt, hogy bepattantak az űrhajóba, és elmentek egy olyan bolygóra, ahol volt hó.Ami nálunk nem opció. De akkor mi lenne az?
Forrás: 444

50 milliós BMW X6-ost kapcsoltak le Röszkénél

 444  |   2023. december 22., péntek - 22:07
A rendőrség szerda kora délután felfigyelt egy Németországból ellopott BMW X6-osra, ami Budapest felől Szeged felé haladt az M5-ös autópályán. Egy egység biztonságos távolságból követni kezdte a német hatóságok által körözött autót. A BMW-t végül a röszkei autópálya-határátkelőhelyen a határrendészettel együtt feltartóztatták, a nyomozók pedig az 50 millió forint értékű autót lefoglalták. (police.hu)
Forrás: 444

Szijjártó korábban tagadta, de most bejelentette: Szegeden épít gyárat a legnagyobb kínai elektromosautó-gyártó

 444  |   2023. december 22., péntek - 11:06
„Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre” – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Belső forrásokra hivatkozva a Frankfurter Allgeiemne Sonntagszeitung november végén írta meg, hogy a legnagyobb kínai elektromosautó-gyártó gyárat épít Magyarországon. A lap azt írta, Orbán Viktor kínai látogatása során Sencsenben, a BYD központjában találkozott a céget vezető Vang Csuan-fuval. A sajtóhírekre Szijjártó akkor azt mondta: „Nem is akarom kommentálni (...) Bármilyen Magyarországra irányuló beruházást csak akkor jelentünk be, ha arról megállapodás születik.”A cég igazgatósága végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően csütörtökön döntötte el, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, mondta Szijjártó, hozzátéve, a BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog gyártani Magyarországon. A kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, ám ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra. „Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik” – mondta a miniszter.
Forrás: 444

Még nemzetközi viszonylatban is brutálisan drága a budapesti karácsonyi vásár

 444  |   2023. december 17., vasárnap - 12:06
Míg a budapesti karácsonyi vásárban 3900 forintba kerül egy lángos, addig ugyanez Bécsben és Pozsonyban körülbelül 2600 forintba, Bukaresten pedig csak 1143 forintba. A szegeder.hu riportere összehasonlította a bécsi, a pozsonyi, a bukaresti, a budapesti és a szegedi karácsonyi vásárok árait, és elég megdöbbentőek a különbségek. Azt Szily László cikkéből eddig is tudtuk, hogy idén még a szokásosnál is drágább a Vörösmarty téren a karácsonyi vásár, de a Szegeder cikkéből jól látszik, hogy nemzetközi viszonylatban is borsosak az árak. Töltött káposztát például Bukaresten 2287 forintnak megfelelő összegért lehet vásárolni, míg Budapesten 5500 forintért. A sima mezei sült krumpli is Budapesten bizonyult a legdrágábbnak: Bukaresten mindössze 610 forintot kell fizetni érte, Bécsben 2200-at, míg Budapesten 3000 forintot. Sült kolbászban is vezetjük a mezőnyt: Bukaresten 2668 forintba kerül, Bécsben 3056 forintba, Budapesten pedig 5500-ba. Érdekesség, hogy Szeged-Bukarest viszonylatban nincs olyan nagy különbség az árakban, például Szegeden 2000 forintért adják a füstölt sertéscsülköt, míg Bukaresten 2135 forintért. Egyedül a forralt vörösbor tekintetében előzi meg Pozsony és Bécs Budapestet. Két és fél decit 770 forintnak megfelelő román lejért kínálnak, ami inkább a szegedi árkategória, ahol 3 deci nagyjából 600 forint. Budapesten ezért 1500-at, Pozsonyban 1700-at, Bécsben akár 2300-at is elkérhetnek, bár a bécsi forralt borhoz bögrét is adnak.
Forrás: 444

Tovább folytatódnak Urbán Flórián megpróbáltatásai a magyar labdarúgásban

 444  |   2023. december 15., péntek - 15:06
Urbán Flórián vezetőedzőt tíz mérkőzés után menesztette az NB III.-ben szereplő Csorna labdarúgócsapata, írja a Nemzeti Sport. Urbánt még Szegedről ismerem. Tagja volt az utolsó NB I.-es szegedi csapatnak. A csapat arról volt híres, hogy menet közben léptették vissza a bajnokságtól, mert elfogyott a pénz. A legjobban a Dunaújváros bosszankodott - persze a szegediek mellett -, mivel így megsemmisítették a Szeged elleni, 9-0-ra megnyert meccsük eredményét. Kilenc gól, így Tököli mesterhármasa is ment a levesbe. Az akkori Szegedben olyan nevek voltak, mint az azóta életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Herczku Szabolcs, a 2020-ben egy kilencedik emeleti ablakból kizuhant Udvari Szabolcs vagy a bundabotrányba keveredett Kenesei Zoltán. Urbán ennek a csapatnak volt a hangadó játékosa, senki nem tudta úgy tüzelni a pénz híján reményt vesztett csapattársakat, mint ő.Az egykori negyvenszeres válogatott, Újpesten és Anderlechtben is megfordult védő a kétezres évek közepe óta edzősködik, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Legnagyobb eredményét azonban éppen idén érte el, amikor a BVSC-t az NB II.-be juttatta fel egy impozáns menetelés végén. A csapat veretlenül, 101-15-ös gólkülönbséggel, sikersen megvívott osztályozóval zárta a 2022-23-as idényt. Teljes joggal járt a mesternek a tömény alkoholból és sörből álló torta. A másodosztályban már ment ennyire jól, hamar menesztette is a klubot irányító volt MLSZ-elnök, Kisteleki István.Nem sokáig volt azonban csapat nélkül, az NB III.-ben kiesési gondokkal küzdő Csorna igazolta le. A város nem volt ismeretlen számára, hiszen korábban rövid ideig már dolgozott ott, mint annyi más városban is Felcsúttól Százhalombattáig, Nagykőröstől Dunakesziig. „Célunk minél több pont gyűjtése és az NB III-as tagság meghosszabbítása” - nyilatkozta munkába állásakor.Nos, végül tíz meccsen két pontra futotta, így a csapat 5 ponttal áll az utolsó helyen.Urbán egyébként közéleti aktivitásáról is ismert, a 2006-os tévésostrom idején ő is az ostromlók között volt, az RTL Klubnál betöltött szakkommentátori állása bánta a történteket. Volt jobbikos jelölt is időközi önkormányzati választáson, a 10 százalék körüli eredménye nem is volt rossz. Urbán könyvet is írt az életéről, amiben bevallotta: Mészöly Kálmán szövetségi kapitány egyszer a Zöld Angyal sörözőből hívta be a válogatott keretbe.
Forrás: 444

Vita nélkül átment a Rákosrendező beépítésére vonatkozó állásfoglalás

 444  |   2023. december 13., szerda - 14:07
A fővárosi közgyűlés támogatta, hogy Rákosrendezőn barnamezős beruházásként, a XXI. század városfejlesztési kihívásaira választ adó klímatudatos és fenntartható ingatlanfejlesztés valósuljon meg – írja a Népszava.Bár a fővárosi közgyűlés szerdai ülése félbeszakadt, miután Karácsonyék elindultak a Várba, hogy kiálljanak V. Naszályi Márta mellett, később folytatták, a 2024-es költségvetést pedig végül a Fidesz nélkül fogadták el.A Népszava cikke szerint Budapest büdzséje jövőre több milliárddal lesz karcsúbb, az idei 472 milliárd helyett 2024-ben 448,7 milliárdból gazdálkodhat a fővárosi önkormányzat. A Rákosrendező beépítésére vonatkozó állásfoglalás végül vita nélkül ment át, a támogatásnak azonban több feltétele is van. A befektetőnek legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást kell építeni, amiket megújuló energiával előállított távhővel kell fűteni. Előre kikötötték azt is, hogy az új negyed nem veszélyeztetheti Budapest meghatározott részeinek világörökségi státuszát, nem szeretnének 90 méteresnél magasabb tornyokat látni a területen.Emellett szóba került az is, hogy a kormány és a beruházó saját zsebből valósítsa meg az M1-es metró felújítását, meghosszabbítását és a szerelvények cseréjét, építsék meg a Szegedi úti felüljárót és teremtsenek közvetlen kötöttpályás közösségi közlekedési kapcsolatot Angyalföld és Zugló között. Újítsák fel fel a Kacsóh Pongrácz úti felüljárót, biztosítsák a terület északi részének megközelítéséhez szükséges közúti kapcsolatot és hosszabbítsák meg a négyes metrót. Továbbá építsenek új vasútállomást Rákosrendezőn és alakítsák ki az új vágányképet is. Ezeken felül alakítsanak ki legalább 30 hektár zöldfelületet.
Forrás: 444

A Borsban azt jósolja Európa főboszorkánya, hogy Európában nagy problémákat fog okozni a migráció

 444  |   2023. december 10., vasárnap - 16:07
A Media1 vette észre, hogy a Borsonline – ami a „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősített KESMA része – már a horoszkópba is kormányzati propagandát illeszt.A lap megkérdezte Európa főboszorkányát (Szegedi Erikát), arról, hogy „mit olvas ki a csillagokból és a kártyából, mit tartogat még az év hátralévő része”. A válasz tipikus horoszkópos szöveg volt, csakhogy annak egy része így szól:„Európában nagy problémák várhatók, amiknek a migráció az okozója. Ez különösen sok fejfájásra ad okot Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Svédországban.”Reméljük, pont annyira lesz igaz, mint a „nagy lehetőség jön házhoz” típusú jóslatok.Néhány éve egyébként még állami horoszkóp is volt, de akit érdekel, annak mondom: volt egy tudományos igényű horoszkópunk is.
Forrás: 444
32 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!