A katalán sajtó a mérkőzés előzetesében azt írta, hogy a Szeged csapata olyan, mint a fent említett ragadozó
A szegedi arénába minden jegyet eladtak, több mint nyolcezren szurkolnak a helyszínen.
A kölni négyes döntő elérése a tét.
6-10. perc: Sostaric hetesből egyenlített (3-3). A büntető előtt Mem kapott kétperces kiállítást. Sostaric talált be ziccerből, először vezet a Szeged (4-3). Mackovsek betört, lövését Nielsen vállal hárította. Újabb szegedi indítás, Sostaric a kapufát találta el, maradt a szegedieknél a labda, a támadás végén Rod lőtt mellé. Thulin védte Mem lövését.
További tíz évet kaphat, ha beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról.
Életfogytiglant is kaphatnak.
A tömeg a helyi Fidesz-irodához vonult, melynek falán elhelyezték az üzeneteiket a tiltakozók.
Az ellenzéki párt szombaton Debrecenben, Zalaegerszegen és Szegeden is tüntet, egy hét múlva ismét az MTVA-nál akciózik majd, a résztvevőknek pedig, akiket a rendőrség vegzál, jogsegélyszolgálatot biztosít.
A Szegedi Törvényszék ellentétes ítéletet hozott a fővárosival, ahol korábban a jogerősen éppen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség javára döntöttek.
A különféle furcsa ügyeiről és botrányairól elhíresült egykori szegedi önkormányzati képviselőt a hatóság félrevezetése miatt körözi a rendőrség.
Törökország: Cakir – Akaydin, Ayhan, Bardakci, Elmali – Kökcü, Calhanoglu – Aydin, Yildiz, Yilmaz – Aktürkoglu. Kispadon: Sengezer, Özer (kapusok), Akcicek, Topcu, Müldür, Karazor, Kutucu, Uzun, Yüksek, Kahveci, Mor, Gül. Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella.Magyarország: Dibusz – Fiola, W. Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Nikitscher, Kerkez – Szoboszlai, Nagy Zs. – Varga B. Kispadon: Gulácsi, Szappanos (kapusok), Balogh B., Szalai A., Botka, Kata, Négo, Gazdag, Csoboth, Osváth, Vécsei, Szabó L.
Valamint a Mátyás-templomot, a szegedi dómot és a Hősök tere Gábriel arkangyal-szobrát is.
Tíz méter magasra csaptak fel a lángok.
A Tisza Párt szegedi tüntetésén felszólat Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is, aki szerint olyan emberek beszélnek a háborúról, akik esetenként összekeverik a lőpor szagát a hétvégi bográcsozás füstjével.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szerint az Orbán-kormány 19 ezer pediofil képpel lebukó egykori diplomatája kilenc éve, az akkori igazságügyi miniszter sajtófőnökeként volt ott egyik rendezvényükön.
A MÁV szerint az autós figyelmetlensége miatt történt a halálos tragédia. A baleset miatt akár órás késések is lehetnek Budapest és Szeged között.
A Tisza Párt elnöke egy bizonyító fotót is közzé tett a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Szent Ágota Gyermekvédelmi Alapítvány egyik rendezvényéről.
Különös lelki kapocs van ember és kutya között. A gyerekek antennái talán még ennél is kifinomultabbak, szavak nélkül értik meg egymás a négylábú barátokkal. Erre a varázslatos összhangra alapozta programját a szegedi Somogyi-könyvtár, ahol Zéti, a terápiás kutya hallgatja figyelmesen, ahogy a gyerekek hangosan felolvasnak neki. A résztvevők egyre bátrabbak, sokat fejlődnek az olvasás készsége terén, mesélik a könyvtárosok, a szülők és a gazdi.
Varga Ferenc, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy tudja, a traumatológiai osztályon a protézisműtéteket is áthelyezték, és a szülészeti osztály újranyitására tett ígéretek sem teljesültek. A politikus a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
Különböző felhasználónevekkel tizenegy gyermekpornográf képet és videót küldött el egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül más felhasználóknak. Több száz hasonló tartalmú felvételt kapott és tárolt.