Rádió88

Szegedi Hírek Archives – Rádió 88 Szeged

Mindig kell a véradók segítsége!

 Rádió88  |   2025. június 30., hétfő - 09:51
Aki tehette, a nyári hőség ellenére is elment vért adni, hogy így segítse az életmentő műtéteket az elmúlt héten Csongrád-Csanádban – közölte a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezete. Mint írták, néhány véradásuk most is magasabb részvétel mellett zajlott, de a szabadságolások már jobban éreztették hatásukat. Az elmúlt héten 490 önkéntessel számoltak, de végül 381-en nyújtották karjukat. Éppen ezért mindenkit arra kérnek, hogy ha teheti, keresse fel véradásaik bármelyikét ezen a héten, hiszen a vérkészleteket folyamatosan pótolni kell!The post Mindig kell a véradók segítsége! appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Ösztöndíjjal ismerik el a roma diákokat Vásárhelyen

 Rádió88  |   2025. június 30., hétfő - 08:52
Idén is jutalmat kapnak a jó tanuló roma gyerekek Hódmezővásárhelyen – írta a Delmagyar.hu. A jutalom odaítélésének feltétele, hogy a diák roma származású legyen, az adott tanév végén legalább 3,8 legyen a tanulmányi átlaga. Az a diák, aki legyen akár kitűnő tanuló is, de igazolatlan hiányzása van, nem kaphat jutalmat. A roma diákok jutalmazására az önkormányzat idén összesen 300 ezer forintot fordít. A jutalommal ösztönözni szeretnék a roma diákokat arra, hogy minél jobb tanulmányi eredményt érjenek el. A leendő jutalmazottak névsoráról a Cigány Nemzetiségi Tanács javaslata alapján a Hódmezővásárhely Városáért Közalapítvány dönt.The post Ösztöndíjjal ismerik el a roma diákokat Vásárhelyen appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Holnap lezárják a Huszár Mátyás rakpart egy részét

 Rádió88  |   2025. június 30., hétfő - 07:51
Ne megszokásból közlekedjünk holnap Szegeden, ugyanis reggeltől lezárják a Huszár Mátyás rakpartot. Ahogy arról korábban beszámoltunk, előreláthatóan augusztus végéig lezárják a rakpart Belvárosi híd és a Stefánia játszótér közötti szakaszát. A Huszár Mátyás rakpartra a Belvedere felől is és az Árvízi emlékmű felől is be lehet hajtani, azonban a lezárások miatt mindkét oldalon zsákutca lesz. Az ezen a szakaszon található parkolóhelyeket a felújítás ideje alatt is használhatják az autósok.The post Holnap lezárják a Huszár Mátyás rakpart egy részét appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Különleges köszönetet kapott a BYD elnöke

 Rádió88  |   2025. június 30., hétfő - 07:51
Egy dedikált futómezzel köszönte meg a szegedi ÁGOTA Alapítvány a BYD példamutató támogatását. Az I. és II. ÁGOTA Futás főtámogatójaként a BYD 2024-ben és 2025-ben összesen 15 millió forinttal járult hozzá a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem együttműködésében megszervezett jótékonysági futóverseny sikeréhez. A különleges alkalomból Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója és Salgó László főispán, az ÁGOTA Futás főszervezője személyesen adta át a BYD elnökének azt a dedikált futómezt, amelyet a II. ÁGOTA Futás gyermekversenyzői írtak alá.The post Különleges köszönetet kapott a BYD elnöke appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Július közepén nyílik a Jégkorszak-kiállítás harmadik része a Móra Ferenc Múzeumban

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:52
Július közepén nyílik a Jégkorszak-kiállítás harmadik része a Móra Ferenc Múzeumban. Hegedűs Anita, PR-referens a Rádió 88-nak elmondta, az utolsó egység egyebek mellett bemutatja a jégkorszaki mamutok mozgását és hangját, valamint méretarányos csontváz-rekonstrukciókat is szemügyre vehetnek majd a látogatók. A teljes tárlat 2026 januárjáig tart nyitva.The post Július közepén nyílik a Jégkorszak-kiállítás harmadik része a Móra Ferenc Múzeumban appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Szegedre is ellátogat a Filharmónia Magyarország orgonaprogramja

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Idén is útnak indítja a Filharmónia Magyarország a nagy népszerűségnek örvendő OrgonaPont rendezvénysorozatát. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgató a Rádió 88-nak elmondta, ezeken a koncerteken gyakran elmosódnak a műfaji határok – olyan zenék is megszólalnak az orgonákon, melyek máskor hagyományosan nem hallhatók templomi akusztikában. A koncertsorozat egyik állomása a szegedi Dóm lesz augusztus 19-én, amikor Pálúr János orgonaművész ad improvizációs koncertet Teremtéstörténet címmel.The post Szegedre is ellátogat a Filharmónia Magyarország orgonaprogramja appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Elkezdődött az NGSZ önkormányzati táborainak első turnusa

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Elkezdődött a szegedi önkormányzati táborok első turnusa Balatonkenesén. Tóth András, a Nevelési és Kulturális Intézmények Gazdasági Szolgálatának igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a táborokba a jó magaviseletű, 9-14 év közötti diákok jelentkezhettek még tavasszal. A résztvevő mintegy 700 diák egyebek mellett számos szabadidős és sportprogramon, strandoláson, illetve kézműves foglalkozáson vehet részt a tábor 7 hetében.The post Elkezdődött az NGSZ önkormányzati táborainak első turnusa appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Július elsejétől újra lehet fürdeni a Sárgán

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Július elsejétől újra lehet fürdeni a Sárgán. Széchenyi Rózsa önkormányzati képviselő a Rádió 88-nak elmondta, sokáig arra hivatkozva tiltották a fürdőzést, hogy túl közel esik a parthoz a jachtkikötő kijárata, júliustól azonban legálisan csobbanhatunk a Sárgán a Tömörkény István Üdülő Társulatnak köszönhetően. A társulat kérte ki és kapta meg ugyanis az engedélyt.The post Július elsejétől újra lehet fürdeni a Sárgán appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Nyáron két hétre bezár a szegedi Somogyi könyvtár

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Nyáron két hétre bezár a szegedi Somogyi könyvtár. Sikaláné Sánta Ildikó igazgató a Rádió 88-nak elmondta, a központi könyvtár június 30. – július 12. között tart zárva, ez idő alatt az olvasók a náluk lévő könyveket visszavihetik, azonban más szolgáltatások szünetelnek, így a könyvkiadó automata sem működik. Hozzátette, a fiókkönyvtárak a két hetes zárva tartás alatt nyitva lesznek, ezek majd augusztus 4-24 között mennek szünetre.The post Nyáron két hétre bezár a szegedi Somogyi könyvtár appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Idén is ezrek ünnepelték együtt Szőregen a rózsaünnepet

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Jubilált a Szőregi Rózsaünnep. A Szeged.hu azt írja, a rózsahegyek mellett volt sport-, főzőverseny, rózsavásár, de a rózsaföldeket is be lehetett járni. Este átadták azt az elismerést, amit négy évvel ezelőtt alapított a szőregi részönkormányzat. A városi rangú díjat minden évben annak a szőreginek adják, aki öregbítette Szőreg hírnevét, vagy a helyben élők életében tölt be fontos szerepet. Az idén a díjat az aranydiplomás Miletin Emilné 90 éves pedagógus kapta.The post Idén is ezrek ünnepelték együtt Szőregen a rózsaünnepet appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

A Szegedi Vadaspark új zebracsikójának lehet nevet adni

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
A Szegedi Vadaspark új zebracsikójának lehet nevet adni. Az állatkertben már régóta, 2020 óta nem született zebra, de idén júniusban világra jött egy kis csődör, aki bár egészségesnek tűnt első vizsgálata során is, az első pár napot még a zsiráfházban töltötte anyjával, Teodórával. A kiszebrát már az érdeklődők is megnézhetik a kifutóban, sőt, nevet is adhatnak neki, a vadaspark honlapján elérhető kérdőíven várják a javaslatokat.The post A Szegedi Vadaspark új zebracsikójának lehet nevet adni appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Két új trafibox került ki Csongrád-Csanád vármegyében

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Két új trafibox került ki Csongrád-Csanád vármegyében. Mindkettőt Hódmezővásárhelyen üzemelték be pénteken a Szent László és a Jókai utcák, illetve a Nagy András János és a Kertész közök sarkán.Ezekkel együtt már 18 helyszínre épített a rendőrség sebességmérő készülék telepítésére alkalmas dobozt a vármegyében, amelyekbe ki-be tudják tenni a trafipaxokat.The post Két új trafibox került ki Csongrád-Csanád vármegyében appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Füstbe borult a vásárhelyi kórház

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Füstbe borult a vásárhelyi kórház. Szombatra virradó éjszaka érkezett riasztás a tűzoltósághoz, miután masszív füst keletkezett a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ vásárhelyi intézményében. Egy kompresszor hevült túl, az eset miatt pedig füst keletkezett az intézmény folyosóin, a tűzjelző pedig riasztotta a hatóságokat. A kiérkező tűzoltók elhárították a probléma okát, az esetben senki sem sérült meg.The post Füstbe borult a vásárhelyi kórház appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Új korszak kezdődik Szegeden a klímaváltozás elleni küzdelemben

 Rádió88  |   2025. június 29., vasárnap - 12:51
Új korszak kezdődik Szegeden a klímaváltozás elleni küzdelemben. Gál Tamás, az SZTE Légkör- és Téradattudományi Tanszékének vezetője az Agroinformnak elmondta, Szeged az országon belül is a legjobban melegedő térség, ráadásul a város belterületén csaknem 6 fokkal van melegebb, mint a külterületen. Gulyás Ágnes adjunktus hangsúlyozta, olyan zöldterületeket kell kialakítani, melyek öntözési és kezelési igénye alacsony, így hosszútávon fenntarthatóak, erre pedig az évelő növények a legalkalmasabbak.The post Új korszak kezdődik Szegeden a klímaváltozás elleni küzdelemben appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Laptopot lopott, nyomoz a rendőrség

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 13:52
Idén márciusban Hódmezővásárhelyen, az Ady Endre úti Tram-Train megállóból egy férfi elvitte egy helybéli férfi laptopját. Az esetről kamerafelvétel készült. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított lopás vétsége miatt ismeretlen elkövető ellen. Az elkövető fotóját a Police.hu oldalon lehet megtekinteni. A rendőrség kér mindenkit, aki felismeri a felvételen látható férfit, hogy tegyen bejelentést.The post Laptopot lopott, nyomoz a rendőrség appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Ismét megszervezik a Martin György Néptáncfesztivált Szegeden

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 11:52
15. alkalommal szervezik meg a Martin György Néptáncfesztivált Szegeden. Roboz István, fesztiváligazgató a Rádió 88-nak elmondta, idén nyolc együttes mutatja be tudását a rendezvényen, melyek hazai és erdélyi táncosokból állnak. A fesztivál július második péntekén néptáncos felvonulással kezdődik, a táncosok délután fél hattól vonulnak át a Széchenyi térről a fesztivál helyszínére, a Dugonics térre. A fesztivál zenekara az országosan ismert Juhász Zenekar lesz.The post Ismét megszervezik a Martin György Néptáncfesztivált Szegeden appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Idén nyáron is biztosítja a szünidei étkeztetést a rászorulóknak a szegedi önkormányzat

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 11:52
Idén is biztosítja a szünidei étkeztetést a rászorulóknak a szegedi önkormányzat. Novkov Veszelinka, a Polgármesteri Hivatal Humán Közszolgáltatási Irodájának vezetője a Rádió 88-nak elmondta, az étkeztetésben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapó gyerekek részesülhetnek. Idén nyáron mintegy 90 család gyermekei juthatnak meleg ételhez.The post Idén nyáron is biztosítja a szünidei étkeztetést a rászorulóknak a szegedi önkormányzat appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Tízhónapos rendőrjárőr képzés indul Szegeden

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 11:52
Tízhónapos rendőrjárőr képzés indul Szegeden. Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Rádió 88-nak elmondta, a képzésre azok a cselekvőképes magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik betöltötték 18. életévüket, és bejelentett magyarországi lakcímmel és érettségivel rendelkeznek. A jelentkezéssel kapcsolatos részletes tájékoztató a police.hu oldalon található.The post Tízhónapos rendőrjárőr képzés indul Szegeden appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Ne etessük a vízimadarakat a szegedi tavaknál nyáron se

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 11:52
Ne etessük a vízimadarakat a szegedi tavaknál nyáron se. Tokody Béla a Magyar Madártani Egyesület vármegyei csoportjának titkára a Rádió 88-nak elmondta, a vízimadarak etetése nemcsak teljesen felesleges, de kimondottan veszélyes is, ami tömegesen betegíti meg, sodorja veszélybe és ítéli pusztulásra őket. Hozzátette, pár évvel ezelőtt Szegeden az etetés miatt télre is itt maradt egy bütykös hattyú, és belefagyott a jégbe.The post Ne etessük a vízimadarakat a szegedi tavaknál nyáron se appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88

Akár 70 százalékra növelheti a sikeres embrióbeültetés esélyét az SZTE új fejlesztése

 Rádió88  |   2025. június 28., szombat - 11:52
Akár 70 százalékra növelheti a sikeres embrióbeültetés esélyét a Kromat Kft. és a Szegedi Tudományegyetem új fejlesztése. A komplex rendszert Székesfehérváron hozták létre. A jelenlegi IVF technológiákkal beültetett embriók olyan környezeti, kémiai és élettani hatásoknak vannak kitéve, amelyek miatt a sikeres embrionális implantáció esélye csupán 30 százalék. Az új rendszernek köszönhetően az embriókat kevesebb külső hatásnak kell kitenni az inkubálást követően.The post Akár 70 százalékra növelheti a sikeres embrióbeültetés esélyét az SZTE új fejlesztése appeared first on Rádió 88 Szeged.
Forrás: Rádió88
428 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!