Szeged 365

Szeged független, lokálpatrióta hírportálja, szegedieknek. Friss hírek, közélet, programok, sport, szegedi arcok, városi legendák, időjárás, régió fejlesztések, közlekedési információk, szórakozás.

Orbán Viktor visszatért a nyaralásból, a Fidesz következő lépéseiről is beszélt

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 16:04
Röviden, de több témát is érintve válaszolt az újságírók kérdéseire Orbán Viktor a kötcsei piknik helyszínén. A miniszterelnök a hosszúra nyúlt nyári pihenéséről is beszélt, és azt mondta: 16 év folyamatos kormányzás után elfáradt, ezért ráfért a pihenés. A kötcsei piknik idén zárt körben zajlik, de Orbán Viktor azt ígérte, a Hír TV-nek ad majd interjút, ahol elmondja ugyanazt, amit a rendezvény meghívott résztvevőinek.Orbán Viktor a nyaralásával kapcsolatos kérdésre úgy fogalmazott, hogy „tizenhat fantasztikus év van Magyarország mögött”, ezalatt pedig egymás után négy választást nyertek meg. Mint mondta, húsz év után egyszer elvesztettek egy választást, és azt kívánja a jobboldalnak, hogy minden húsz évben csak egyszer veszítsen választást. A volt miniszterelnök hozzátette: 16 évig folyamatosan kormányoztak, „elfáradtam, rám fért egy kis pihenés”. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e kipihennie magát, csak annyit mondott: „majd most kiderül”. Egy megjegyzésre is reagált, miszerint szép barna lett, megköszönte a bókot – írta meg a 24.hu.A 24.hu arról kérdezte a Fidesz elnökét, hogy milyen új, erős és hiteles kezdeményezéseket lát a jobboldalon. Orbán korábban Tusványoson arról beszélt, hogy a Fidesznek afféle „faiskolaként” kell támogatnia az új kezdeményezéseket. Orbán Viktor most azt mondta, a jövő héten elnökségi ülést tartanak, amelyen összegzik, milyen erőforrásaik vannak, és ezeket hogyan tudják a „nemzeti ellenállásban” részt vevő civilek, médiumok, influenszerek és magánemberek rendelkezésére bocsátani.
Forrás: Szeged 365

Labdázni tilos, fesztiválozni lehet? A Móra park védelmét kérte számon Tóth-Benedek Csanád, az MKKP elnöke és a szegedi közgyűlés tagja

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 16:03
Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben reagált a múlt heti, Móra parkban rendezett fesztiválra Tóth-Benedek Csanád, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke és a szegedi közgyűlés tagja. A politikus elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Móra park helyi védelem alatt álló zöldterület, amelyre külön szabályok vonatkoznak. Azt a kérdést vetette fel, hogy hogyan egyeztethető össze a Móra park helyi természetvédelmi státusza a nagyobb rendezvények, fesztiválok megtartásával.„Valljuk be, azért szerencsések vagyunk, hogy SENKI nem labdázott a helyi védelem alatt álló Móra parkban. Még a végén megsérült volna a zöldfelület flórája” – kezdte ironikusan a bejegyzését, amelyben Szeged közösségi együttélésről szóló önkormányzati rendeletének vonatkozó részét is megosztotta, amely így szól: “Aki Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről szóló rendelet szerinti helyi védelem alatt álló Móra parkban, Széchenyi téren, Dugonics téren, Aradi vértanúk terén, Rerrich Béla téren lévő zöldfelületen labdázik, gördeszkázik, kerékpározik, vagy bárminemű olyan tevékenységet végez, amely az intenzív zöldfelület flórájában kárt okoz, az a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást valósít meg és 100.000 Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.”
Forrás: Szeged 365

Brutális a torlódás az M5-ösön Szeged felé, kilométeres sor alakult ki

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 15:04
Ha most indulnál az M5-ösön Szeged felé, érdemes számolni a jelentős torlódással. Lajosmizse térségében átépítik a meglévő terelést, emiatt csak egy sáv járható, a 65-ös és 70-es kilométer között pedig komoly dugó alakult ki – írja az Útinform.Olvasónk szombat délután azt írta a helyzetről: “Az M5 teljesen áll Szeged felé. Brutális a sor. Lajosmizse után vagyok jelenleg, de nem látom a sor elejét, annyira durva.” Aki most indul Szeged felé az M5-ösön, készüljön a lassú haladásra, és vezessen óvatosan!
Forrás: Szeged 365

Új remény a kórházi fertőzések ellen, szegedi kutatók dolgoznak a megoldáson

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 14:04
Komoly fejlesztés indul Szegeden az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések visszaszorítására. A Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatói egy új, bakteriofág alapú eljárás lehetőségeit vizsgálják. A cél, hogy célzottan lehessen fellépni az egyik veszélyes, sokszor nehezen kezelhető kórokozó, az Acinetobacter baumannii ellen. A fejlesztéshez az SZBK Transzlációs Mikrobiológia Laboratóriumának kutatói 14,75 millió forintos támogatást nyertek el az Innovate 2026 program pályázatán – írta meg az MTI.A módszer lényege viszonylag egyszerű: a kutatók úgynevezett bakteriofágokat alkalmaznának. Ezek olyan vírusok, amelyek kifejezetten baktériumokat támadnak meg, az emberi sejteket azonban nem fertőzik meg. A megfelelő fág kiválasztásával így akár célzottan is támadható lehet a fertőzést okozó baktérium. Ez különösen fontos lehet az antibiotikumokra már kevésbé vagy egyáltalán nem reagáló kórokozók esetében.Az Acinetobacter baumannii elsősorban a súlyos állapotú, legyengült immunrendszerű vagy intenzív osztályon kezelt betegeknél jelenthet komoly veszélyt. A baktérium többek között tüdőgyulladást, véráramfertőzést és sebfertőzést is okozhat, miközben egyes törzsei jelentős antibiotikum-rezisztenciát mutatnak. Éppen ezért van szükség olyan alternatív megoldások kutatására, amelyek új lehetőséget adhatnak a fertőzések kezelésében.A fágterápia egyik legnagyobb előnye éppen a célzottság. A megfelelő bakteriofág elméletben úgy támadhatja a betegséget okozó baktériumot, hogy közben nem pusztítja el általánosan a szervezet hasznos baktériumközösségeit. Van azonban egy komoly kihívás is: egy adott fág sok esetben csak bizonyos baktériumtörzsek ellen hatékony. A szegedi kutatók ezért többek között azt vizsgálják, hogyan lehet azonosítani a klinikailag fontos baktériumváltozatokat, hogyan választhatók ki a megfelelő fágok, és miként lehet megbízhatóan felmérni azok terápiás lehetőségeit.A most elnyert támogatás fontos lépés lehet abban, hogy a laboratóriumi eredményekből később piacképes technológia szülessen. A projekt hosszabb távon a technológia továbbfejlesztését, szellemi tulajdonának védelmét, a gyártási folyamatok kialakítását és akár későbbi klinikai vizsgálatok előkészítését is megalapozhatja. A végső cél pedig igazán nagy: a kutatók olyan, nemzetközileg is alkalmazható fágterápiás megoldást szeretnének létrehozni, amely új kezelési lehetőséget jelenthet a multirezisztens Acinetobacter baumannii okozta fertőzések ellen.
Forrás: Szeged 365

Megérkeztek a 100%-ban jótékonysági jegyek: Jákob Zolival robban be az ősz legexkluzívabb VIP divat- és szépségshow-ja Szegeden!

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 14:04
Hivatalosan is elindult a jegyértékesítés az év leginkább várt szegedi divateseményére! A LUXOYA VIP Haj-, Smink- és Divatshow nemcsak az őszi trendek legjavát és a prémium eleganciát hozza el a Tisza-parti város szívébe, hanem egy különleges összefogást is: a rendezvényre váltott jegyek teljes bevételével egy kiemelten nemes ügyet, egy Marci nevű kisfiú gyógyulását támogathatják a résztvevők.A szegedi REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház varázslatos terei 2026. szeptember 25-én, pénteken 19:00 és 22:00 között igazi kifutóvá és szépségközponttá alakulnak át. Az est igazi esszenciáját azonban nem pusztán az exkluzivitás adja: a belépők megvásárlásával minden vendég közvetlenül hozzájárul a jótékonysági célok megvalósításához. Ez egy olyan alkalom, ahol a divat és a jószívűség kéz a kézben jár – a jegyárak 100%-a jó ügyet szolgál.Az est sztárvendége a hazai szépségipar és üzleti élet meghatározó alakja, Jákob Zoltán lesz. Az üzletember kötődése a városhoz nem új keletű: kereken egy évvel ezelőtt személyesen nyitotta meg az ország első Luxoya VIP szalonját a szegedi Tisza Lajos körúton. A látogatók most újra első kézből inspirálódhatnak tőle, miközben részesei lehetnek egy egyszerre prémium és szívmelengető élménynekA rendezvény intimitása és a helyszín adottságai miatt a férőhelyek száma szigorúan limitált. Ha szeretnél részese lenni az ősz legmeghatározóbb VIP divateseményének, és jelenléteddel egy nemes ügyet támogatnál, ne halogasd a jegyvásárlást – a belépőket itt találod meg:
Forrás: Szeged 365

Már vágjuk a centit: alig egy hét, és egy LÁMA vezeti fel a régió legnagyobb szüreti felvonulását

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 14:04
…igen, jól olvastad, egy LÁMA. Rózi lassan már ismertebb lesz Szegeden, mint a szegedi papucs és a fűszerpaprika együttvéve, ami nem véletlen: a fél város Bortér lázban ég, amelynek oka, hogy már csak alig egy hét van hátra, és szeptember 16-án kezdetét veszi az ősz legjobban várt szegedi fesztiválja. Az öt napos Dóm téri koccintássorozat a hagyományokhoz híven idén is a város legszínesebb, legvidámabb szüreti felvonulásával startol el.Szeptember közepén nincs is jobb program Szegeden, mint koccintani egy nagyot a kivilágított Fogadalmi Templom tövében. A nyárzáró és őszköszöntő hangulatot a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. az idén is méltó módon indítja útjára: visszatér a szegediek egyik kedvenc látványossága, a szüreti felvonulás.A nyitónapon, szeptember 16-án (szerdán) pontosan 18:30-kor indul útjára a menet a Széchenyi térről. A pónifogattal és fiákerrel kísért forgatag a Kárász utcán, a Dugonics téren és az Árpád téren át kanyarog egészen a rendezvény szívéig, a Dóm térig.A szüreti menet igazi összművészeti élményt ígér:A menet megérkezése után 19:00 órakor hivatalosan is megnyílnak a faházak ablakai, felcsendülnek az első koncertek, és kezdetét veszi a vasárnapig tartó fesztiválhangulat. Hozd a barátokat, a családot, és sétáljatok be együtt a szüreti menettel a Dóm térre!
Forrás: Szeged 365

Szeged365 Family fotógaléria: így látják olvasóink a budapesti atlétikai világshowt

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 13:03
Budapestre figyel most az atlétikai világ: pénteken elrajtolt a World Athletics Ultimate Championship, a sportág új, háromnapos szuperversenye, ahol a világ legnagyobb sztárjai csapnak össze. És persze, ahol a világklasszisok megjelennek, ott a szegediek sem maradnak otthon!Több olvasónk is ellátogatott Budapestre, hogy testközelből lássák a világ legjobbjait, és ránk is godnoltak, rengeteg szuper fotót küldtek nekünk! Ádámtól például egy egészen különleges kép érkezett: elkapta Masai Russell győzelmének pillanatát. “A 100 méteres gátfutás világcsúcstartója feltette az i-re a pontot az atlétikai világtorna döntőjén. Az amerikai csillag mind a 12 idei versenyét megnyerte. Minden idők 12 legjobb eredményéből immáron 8 az ő nevéhez fűződik” – írta olvasónk a beszámolójában.
Forrás: Szeged 365

Kátai-Németh Vilmos: „Ez tragikus” – 23 ezer gyermek él állami gondozásban, súlyos problémákról számoltak be (frissítve)

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 12:04
Súlyos problémákról, szakemberhiányról, bántalmazási ügyekről és a gyermekvédelmi rendszer átalakításáról tartanak sajtótájékoztatót szombaton a budapesti Kossuth Lajos Gyermekotthonban. Az eseményen a kormány gyermekvédelmi helyzetről készített, mintegy kétszáz oldalas jelentését is ismertetik. A sajtótájékoztatón Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter, Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár, valamint Magyar Péter miniszterelnök szólal fel.Kátai-Németh Vilmos szerint a gyermekvédelmi rendszer jelenleg komoly nehézségekkel küzd: túlterhelt, jelentős a munkaerőhiány, a rendszerben dolgozók pedig sok esetben frusztráltak és dühösek. A miniszter közlése szerint 23 ezer gyermek él állami gondozásban, miközben jelenleg mintegy 2700 gyermeknek lenne szüksége arra, hogy kiemeljék a családjából. “Ez tragikus” – fogalmazott Kátai-Németh Vilmos. Gyurkó Szilvia arról beszélt, hogy a gyermekeknek és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozóknak is nagyobb tiszteletre van szükségük. A sajtótájékoztató helyszínével kapcsolatban megjegyezte: reggel még vödröket helyeztek el az épületben, mert beázik a tető. Az államtitkár szerint sok hasonló állapotban lévő intézmény működik az országban, miközben régóta ismert, hogy a gyermekeknek nem ilyen körülmények között lenne szükségük ellátásra.Gyurkó Szilvia egy megrázó történetet is megosztott. Elmondása szerint találkozott egy olyan kislánnyal, akinek a haját teljesen le kellett vágni, miután egy éven keresztül tetves és rühes volt. Az államtitkár beszámolója szerint a fertőzés következtében a gyermek hajhagymái is elhaltak, és vannak olyan területek a fején, ahol már nem fog visszanőni a haja. A sajtótájékoztatón elhangzott: a gyermekvédelmi szférában mintegy 20 százalékos a szakemberhiány, és vannak olyan intézmények is, ahol az elmúlt években gyakorlatilag teljesen kicserélődött a személyi állomány. Gyurkó Szilvia egy másik esetet is említett, amelyben egy kisgyermeket állítása szerint patkányok és kutyák közül kellett kimenteni, azonban nem tudták azonnal megfelelő helyen elhelyezni, mert nem volt szabad férőhely.Az államtitkár szerint jelenleg mintegy 800 gyermek van tartós szökésben. Gyurkó úgy fogalmazott: ezek a gyerekek „láthatatlanok”, rendkívül sérülékenyek, és nincs biztos helyük. Elmondása alapján sok esetben a problémásabb gyermekek maradnak az állami rendszerben, míg a kevésbé problémás gyermekek kerülnek nevelőszülőkhöz.Magyar Péter a sajtótájékoztatón a jelentés adataira hivatkozva arról beszélt, hogy 2024-ben 1959, 2025-ben pedig 1684 gyermekbántalmazási esetet rögzítettek. Elmondása szerint két év alatt 2249 rendőrségi feljelentés született a gyermekvédelem területén. Gyurkó Szilvia ugyanakkor hangsúlyozta: a rendszer rossz állapota nem jelenti azt, hogy minden benne dolgozó szakember rossz lenne. Szerinte rengeteg elkötelezett és jó szakember dolgozik a gyermekvédelemben.A sajtótájékoztatón bejelentették: azonnali, 10 milliárd forintos gyermekvédelmi krízisprogram indul, amely az alábbi főbb pontokon avatkozik be a rendszerbe:Jövő héten új gyermekjogi törvénycsomagot nyújtanak be – jelentette be Magyar Péter a sajtótájékoztatón. A tervezet az erőszakot és a szexualitást explicit módon megjelenítő tartalmak, köztéri reklámok és politikai hirdetések szabályozását is szigorítaná. A kórházban rekedt gyermekek helyzetére is kitérnek: legfeljebb 8 napon belüli helyzetfelismerést írnának elő, hogy férőhelyhiány miatt senki ne maradhasson tartósan kórházban. 
Forrás: Szeged 365

Meccsnap! Irány Iváncsa, egyetlen mérkőzés választja el a legjobb 32-től a Szeged-Csanád GA csapatát

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 11:04
Eljött a nap: szombaton 15 órától megkezdjük a kupaszereplést! A Szeged-Csanád Grosics Akadémia az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Iváncsa KSE vendégeként lép pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A tét nem kicsi: a legjobb 32 közé jutás! A párharc egyetlen mérkőzésen dől el, így nincs matekozás, nincs második felvonás: szombaton 15 órakor mindent bele kell adni! A Szeged-Csanád GA számára nem ismeretlen terep a Magyar Kupa: a legutóbbi kiírásban a Dorog otthonában kezdtünk, ahol 2-0-s győzelemmel léptünk tovább, majd az akkor még NB I-es Diósgyőr állított meg bennünket.Az Iváncsa KSE 1920 óta íródó története során 2017-ben jutott fel az NB III-ba. A Fejér vármegyei együttes jelenleg a Dél-Nyugati csoportban szerepel, hat forduló után hat ponttal a 11. helyen áll. A hazaiak kispadján ráadásul egy ismerős arc ül: Aczél Zoltán, aki februárban távozott a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától, most pedig már az iváncsaiakat vezeti.Laczkó Zsolt, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője szerint nincs helye félvállról vett kupameccsnek: “A Magyar Kupában a lehető legtovább akarunk menetelni, ezért nagyon komolyan készültünk erre a találkozóra is. Számunkra nincs különbség az ellenfelek között, mindenkit nagyon komolyan veszünk” – nyilatkozta a klub weboldalán.
Forrás: Szeged 365

Napi pakk: szombaton sok felhőre számíthatunk, a Füvészkert pedig Szegedre hozza Afrikát

 Szeged 365  |   2026. szeptember 12., szombat - 07:03
Szombaton sok felhőre számíthatunk Szegeden, és a koraőszi hőmérséklet is folytatódik. Városunk számos programot tartogat mára: a Dugonics téren kiállítás, workshopok és koncertek várnak, a Füvészkert pedig Afrika-napot tart! Mutatjuk, mi mindenre számíthattok ma, itt a napi pakk!Nagyon boldog névnapot kívánunk minden Mária, Gujdó, Ibolya, Irma, Marion és Tóbiás nevű olvasónknak! Mai érdekességek:Szombaton még gyakran lesz erősen felhős, olykor borult az ég Szeged felett. Csapadék a legtöbb helyen nem várható, csupán néhol a Dunától keletre fordulhat elő jelentéktelen eső, vagy gyenge zápor. Az északias szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, majd délután 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők.Kifejezetten változatos a Napfény Városának mai programkínálata: Petőfitelep kapui kinyílnak, Afrika és Mesi a Füvészkertbe költözik, a Dugonics tér megtelik művészettel, világrekord készül, és természetesen többféle zenei stílusra bulizhatunk szerte a városban! A hétvégi programokat a Szeged365 Kikapcs rovatunkban gyűjtöttük össze:
Forrás: Szeged 365

Remekel a szegedi Bíró Melinda, a Vitéz SE teniszezője Romániában: a legjobb négy között van!

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 21:04
A szuper hírt a klub osztotta be Facebook oldalán, amiből kiderül: tovább remekel Bíró Melinda, aki Romániában versenyez, és már a legjobb négy között van. Parádésan vette a selejtezőt, majd a főtáblán is folytatta a remeklést: zsinórban három mérkőzést nyert meg.Ma, a negyeddöntőben sem hagyott esélyt ellenfelének, és két parádés szettben, 6–1, 6–2-re győzte le Patricia Goinát – írja a klub. Íme az eddigi eredmények: Câmpulung ITF – egyes
Forrás: Szeged 365

Ugyan nem hulladékkal, de továbbra is sorakoznak a teherautók a Klebersberg- telepen (videó)

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 20:04
“Tegnap jó híreket kaptunk, mégpedig azt, hogy “semmilyen megnövekedett forgalom nem érinti az adott városrészt”, de sajnos alig 24 órával később mással szembesültünk” – írja posztjában a Klebersberg- telep élhető jövőjéért egyesület. Egy videót is megosztottak, amin jól látszik: több teherautó sorakozik egymás után, amelyek ugyan nem hulladékot, hanem sódert szállítanak, valamint egy tehervonat is feltűnik. A helyiek hosszú idő óta harcolnak az ipari és logisztikai terhelés ellen.Mint arról nemrég beszámoltunk: a BYD hulladékszállítása kapcsán Botka László jó hírekkel szolgálhatott a környéken élők számára: “Több hónapos tárgyalás eredményeként megoldottuk a BYD gyár hulladékszállítását. Semmilyen hulladék nem kerül a téli kikötőbe, semmilyen megnövekedett forgalom nem érinti az adott városrészt” – tette közzé, miután hetek óta amiatt aggódnak a környékbeliek, hogy a kínai gyár hulladékkezelésére kapott kormányhivatali engedélyt az egyik vállalat. A dokumentum szerint a Téli kikötőbe szállítanák a hulladékot, ami napi 100 kamionfordulót jelentene. A helyiek rengeteget harcoltak a tervek ellen, petíciót, nyílt levelet írtak, felemelték a hangjukat, és most úgy tűnik, révbe értek! A további részletekről itt írtunk bővebben: Ugyan azt nem tudni, hogy pontosan melyik cég teherautóit sikerült lencsevégre kapni amint sódert szállítanak nagy mennyiségben, ám a lenti videó tanulsága alapján a telepen az ipari és logisztikai terhelés továbbra is erős: a felvételeken sorakozó vagonokat és teherautókat mutatnak.A Klebersberg- telep élhető jövőjéért egyesület posztjában azt is kiemeli: bíznak abban, hogy a korábbi petíció és nyílt levél alapján a döntéshozók megértik, hogy itt is lépni kell, ahogy az a hulladék témában megtörtént. A petíciójukról, melyet több döntéshozó számára is elküldtek, itt írtunk bővebben: Posztjuk végén hangsúlyozzák:
Forrás: Szeged 365

Borult, erősen felhős idővel indítjuk a hétvégét Szegeden

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 19:03
Szombaton még gyakran lesz erősen felhős, olykor borult az ég Szeged felett. Csapadék a legtöbb helyen nem várható, csupán néhol a Dunától keletre fordulhat elő jelentéktelen eső, vagy gyenge zápor. Az északias szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet, majd délután 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők.Vasárnap az ország legnagyobb részén sok napsütésre van kilátás, de keleten és északkeleten lehetnek átmenetileg felhősebb időszakok is, viszont számottevő csapadék sehol sem várható. Még több tájegységünkön élénk lesz az északias szél. Hűvös lesz a reggel, a minimumok 5 és 12 fok között alakulnak. Napközben 20 és 26 fok közé melegszik a levegő – írja az Időkép előrejelzésében.
Forrás: Szeged 365

49 év, 49 kilométer – közös futással ünnepli születésnapját a szegedi Jakab Győző, aki nemrég végigsétálta a Kékkört

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 19:03
Jakab Győzőt talán már nem kell bemutatni a Szeged365 Family tagjai számára. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a közelmúltban 49 nap alatt teljesítette a Kékkört és ezzel rekordot döntött. Győző októberben ünnepli a születésnapját, igazán különleges formában: 49 kilométert fut majd, és a futásra a szegedieket is meghívta.„Október 18-án leszek 49 éves. És ha már az elmúlt időszakban ennyire különleges jelentése lett számomra ennek a számnak – 49 nap alatt teljesítettem a Kékkört –, arra gondoltam, hogy a 49. születésnapomat is egy olyan dologgal ünneplem meg, ami igazán én vagyok: 49 évesen 49 kilométert futok” – olvasható az esemény leírásában a Facebook-on.Győző október 18-án, reggel 8 órakor indul Kecskés-telepről, és a 49 kilométert oda visszatérve szeretné teljesíteni. De nem egyedül, ugyanis szeretettel vár mindenkit, aki legalább egy darabon szeretne csatlakozni hozzá. „Nem kell 49 kilométert futnod. Sőt, semmilyen elvárt táv nincs. Futhatsz velem néhány száz métert, egy kilométert, ötöt, tízet vagy akár ennél is többet. Lehetsz barát, ismerős, régi túratárs, futótárs, vagy akár olyan valaki is, akivel még soha nem találkoztunk személyesen. Ha szeretnél futni egy kicsit, beszélgetni, vagy egyszerűen csak részese lenni ennek a napnak, örömmel látlak” – magyarázza az eseményben.Az esemény leírásában Győző kifejtette, hogy nem versenyről vagy rekordkísérletről lesz szó. A futás kényelmes tempóban zajlik majd, hiszen a cél az, hogy futás közben elbeszélgethessen a hozzá csatlakozókkal. A tervek szerint a 49 kilométer során különböző pontokon lehet majd hozzá csatlakozni. A pontos útvonalat és a tervezett csatlakozási pontokat később teszi majd közzé az eseményben, és arra kér mindenkit, aki csatlakozni szeretne, hogy privát üzenetben jelezze neki, hogy mekkora távra csatlakozna, hogy össze lehessen hangolni azt, hogy mikor és hol lesz érdemes becsatlakozni.
Forrás: Szeged 365

Minden áldozat nevét felolvasták – így emlékeztek New Yorkban a 25 évvel ezelőtt történt terrortámadásra

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 19:03
Huszonöt évvel ezelőtt történt a történelem talán egyik legtragikusabb terrortámadása, az a támadás, amire a világ minden pontján pontosan mindenki emlékszik. Három eltérített repülőgép szállt bele a WTC tornyokba, majd a Pentagonba. Rengetegen, közel háromezren vesztették akkor az életüket. A tragédia 25. évfordulója alkalmából ma világszerte megemlékezéseket tartottak, a támadás helyszínén, New Yorkban mind a 2977 áldozat nevét egyesével felsorolták, a harangok pedig Amerika-szerte megszólaltak az első gép becsapódásának időpontjában.A ceremónia helyi idő szerint reggel 8 óra 46 perckor néma tiszteletadással kezdődött, abban a percben, amikor a terroristák által eltérített első repülőgép becsapódott a World Trade Center északi toronyépületébe 2001-ben – számolt be róla az MTI.A Ground Zero emlékhelyen tartott eseményen részt vett J.D. Vance amerikai alelnök, Joe Biden, Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton korábbi elnök, valamint Zohran Mamdani, New York polgármestere.Washingtonban a Pentagonnál Donald Trump elnök jelenlétében emlékeztek a terrortámadásokra azon a helyen, ahol az American Airlines eltérített 77-es járata 2001. szeptember 11-én reggel 9 óra 37 perckor az épületbe csapódott, megölve 125 alkalmazottat, valamint a gépen utazó 59 embert. Donald Trump beszédében az ország egységét hangoztatta, és úgy fogalmazott, hogy “azokban a megrázó napokban, a támadásokat követően láthattunk nemzetünk eredeti szellemiségét, mindannyian New York-iak voltunk azon a napon, de egyben mindannyian amerikaiak is”.Dan Caine, az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának parancsnoka arról beszélt, hogy 25 éve a “legnagyobb veszély idején az amerikaiak egymás felé mozdultak, és összezártak”.A Pennsylvania állambeli Shanksville mellett a United Airlines 93-as járatának utasaira és személyzetére emlékeztek, akik életüket áldozták, amikor a gépet eltérítő terroristákkal szembeszálltak, és ennek nyomán a repülő lezuhant.Washington Maryland állambeli elővárosa, Kensington tűzoltóállomásánál az ott kialakított emlékhelyen is emlékeztek. Az állomás épülete melletti kis parkban a World Trade Center egy összeroncsolódott acél tartóoszlopa áll mementóként, valamint a Pentagon egy építőeleme. James Bennett, önkéntes tűzoltó az MTI-nek elmondta, hogy 25 éve az ott szolgáló kollégái is vonultak a Pentagonhoz a támadást követően, ezért számukra különösen fontos a megemlékezés évről-évre. Hozzátette, hogy az akkori események sok tekintetben alakították át az Egyesült Államokat, ideértve a repülést, valamint bizonyos személyes szabadságjogok korlátozását a biztonság érdekében. Megjegyezte, hogy a tűzoltóállomások működésének szervezetét a kommunikációs előírásokat is módosították a szeptember 11-i terrortámadások tapasztalatainak nyomán.
Forrás: Szeged 365

A PICK Szeged gólcsúcsot döntött a BL-ben – a saját rekordjukon javítottak

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 18:04
Mint megírtuk, parádés szegedi győzelemmel indult a férfi kézilabda Bajnokok Ligája idei szezonja csütörtökön. A nyitómérkőzésen az az OTP Bank-Pick Szeged 11 góllal, 42-31-re győzedelmeskedett a svéd IFK Kristianstad ellen. Ezzel az európai szövetség hivatalos adatai szerint a kékek megdöntötték az eddigi gólcsúcsukat.A szegediek „2007 októberében állították fel eddigi rekordjukat, amikor 39-24-re verték a bosnyák ORK Bosna Sarajevót” – derül ki az MTI cikkéből. Érdekesség, hogy akkor Vladan Matics volt a Szeged vezetőedzője, akinek 18 éves fia, Matic Dávid éppen csütörtökön mutatkozott be a BL-ben, ráadásul gólt is szerzett.„Összességében elégedett vagyok azzal, amit a pályán láttam. Nehéz helyzetben vagyunk, több sérülés is sújt bennünket, ennek ellenére nagyon elégedett vagyok a fiatal játékosaink teljesítményével” – mondta Michael Apelgren vezetőedző. A svéd tréner hozzátette, lehetőségük volt arra is, hogy az akadémistáik értékes játékperceket kapjanak, és ők is remekül helyt álltak. A PICK Szeged vasárnap 18 órától bajnoki rangadót játszik a Tatabánya otthonában, jövő szerdán pedig a dán GOG vendége lesz a BL első csoportkörének folytatásában. Hajrá, Szeged!A csütörtöki győzelemről bővebben korábbi cikkünkben olvashattok:
Forrás: Szeged 365

Ráfutásos baleset történt Mórahalmon – az érintett kereszteződésben forgalmi akadályra kell számítani

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 17:03
Két személyautó ütközött össze Mórahalmon, a Vállalkozók útja és a Röszkei út kereszteződésében. A tűzoltók a helyszínre érkeztek és műszaki mentést végeznek, a kereszteződésben forgalmi akadály alakult ki.„A műszaki mentést a ruzsai hivatásos és a mórahalmi önkéntes tűzoltók végzik. Az érintett kereszteződésben forgalmi akadályra kell számítani” – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.
Forrás: Szeged 365

Ex libris kiállítás nyílt Szegeden – már a megnyitó is sok érdeklődőt vonzott (fotók)

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 17:03
Mint megírtuk, Szeptember 10-én délután megnyílt az „Egyének és intézmények ex librisei – Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” című kiállítás a szegedi Somogyi-könyvtárban. A kiállítás megnyitója szép számú közönséggel zajlott le, és az eseményre a szegediek mellett más városokból is érkeztek érdeklődők.A könyvtár igazgatónője, Sikaláné Sánta Ildikó és a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) szegedi csoportjának titkára, Rácz Mária bevezető gondolatai után a tárlatbemutató előadást a gyűjteményt és a kiállítást életre hívó Vasné dr. Tóth Kornélia tartotta, aki beszédében részletesen kitért a kiállításon szereplő kisgrafikák szegedi vonatkozásaira. Megtudhattuk, hogy Kornélia eddig mintegy 150 különféle ex librist rendelt grafikusoktól, ezek duplumpéldányai megkönnyítették a cserét más gyűjtőkkel, így jött létre a sokezres gyűjtemény – tudtuk meg a szervezőktől. A rendelésére készült többek között Bakacsi Lajos szegedi festő- és grafikusművész tárlaton is látható portrésorozata nagy magyar költőink, íróink (köztük Petőfi Sándor, Arany János, Juhász Gyula, Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Móra Ferenc, Jókai Mór) arcképével. Ex libriseken láthatjuk „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István arcképét, akit a Tisza-szabályozás és a gőzhajózás terén végzett tevékenységéért 1833-ban Szeged első díszpolgárává választottak.Idén emlékezünk a törökök ellen vívott vesztes mohácsi csata 500. évfordulójára. A „Mohács 500” emlékévre Kornélia által készíttetett ex librisek közül Bakacsi Lajos és Bugyi István József grafikái láthatók a kiállításon. Ezek az 1526. augusztus 29-i csata helyszínén létrehozott Mohácsi Nemzeti Emlékhely egy részletét, a sírkert kopjafáit idézik fel II. Lajos magyar király portréjával, illetve az egyik alkotáson a szembenálló fél, I. Szulejmán török szultán alakja is megjelenik.A tárlaton fontos szerepet kapnak még a Kisgrafika Barátok Köre történetét, az intézményeket (könyvtárakat, múzeumokat, iskolákat) mint megrendelőket és a könyv motívumát középpontba állító grafikák. A KBK szegedi csoportja 1961-ben alakult meg Kopasz Márta művész-tanár vezetésével. A már elhunyt művészeknek in memoriam lapok állítanak emléket, ezek közül több látható a kiállításon. A szegedi kisgrafikaélet meghatározó grafikusai mellett a 20–21. századi helyi kisgrafikagyűjtők pályájába, az általuk készíttetett grafikákba is betekintést nyerhetünk, köztük Lustig István, Déry Ilona, Magyar Mária, Krier Rudolf, Szilágyi Magdolna, Rácz Mária neveit emelem ki.A kiállításról korábbi cikkünkben is olvashattok:
Forrás: Szeged 365

Magyar Péter: a maximum 150 lóerős dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai havi 5 ezer forint kompenzációban részesülnek (videó)

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 17:03
Magyar Péter péntek délután közösségi oldalán, videóüzenetben jelentette be, hogy decemberig a legfeljebb 150 lóerős dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek.„Magyar Péter a bejegyzéshez készített videóban arról beszélt, a kormány arról döntött, hogy célzott és fenntartható módon, úgy, hogy az ne okozzon ellátási problémákat és a költségvetés „se dőljön össze”, közvetlen segítséget nyújt azon majdnem egymillió dízelüzemű gépkocsi tulajdonosának és a családjainak, akiket a leginkább sújt a dízel üzemanyag árának emelkedése” – olvasható az MTI-n.Hozzátette: az érintett 150 lóerő teljesítmény alatti dízelautók tulajdonosai szeptember, október, november és december hónapokra havi ötezer forint, tehát decemberig összesen húszezer forint támogatást kapnak. A kormány ezzel kompenzálja a magyar családoknál jellemző havi egy tankolásnál a korábbi védett ár és a jelenlegi piaci ár közötti árkülönbséget. Mint mondta, nem céljuk és nem is feladatuk a nagy teljesítményű, drága gépjárművek tankolásához hozzájárulni a magyar adófizetők pénzén.Azok a magánszemélyek tehát akik 2026. január 1-jén egy maximum 150 lóerő teljesítményű dízel üzemű személyautó tulajdonosai voltak, összesen húszezer forint támogatást kapnak, 2026 decemberének végéig. A támogatást több részletben fizetik ki, az első részlet októberben érkezik.Az érintetteknek ehhez nem kell kérelmet benyújtaniuk, a NAV gépjárműadó-kivetéshez használt adatbázisa alapján a Magyar Államkincstár automatikusan arra a bankszámlára utalja a támogatást, amelyről a tulajdonos a gépjárműadót befizette. Ha ilyen számla nem áll rendelkezésre, akkor a NAV-nál ismert másik bankszámlaszámra érkezik az összeg, akinél pedig nincs bankszámlaszám, azoknak a posta juttatja el a támogatást. Egy személynek csak egy jármű után jár a támogatás. Azok számára, akik 2026. január 1-je után vásároltak dízel autót, más megoldást dolgoznak ki a támogatás kifizetésére.Tudatta: a támogatást kiterjesztik a magyar őstermelőkre és egyéni vállalkozókra is, amennyiben a gépjármű a magánszemély nevén van. A földeken dolgozó gazdák számára a gázolaj ára közvetlenül beépül a termelés költségeibe, a traktort, a betakarítógépet vagy a többi mezőgazdasági gépet nem lehet egyszerűen félretenni azért, mert drágább lett az üzemanyag. A munkát el kell végezni, a termést be kell takarítani, az őszi szántást és vetést el kell végezni – sorolta a miniszterelnök. Hozzátette: ezért a mezőgazdasági felhasználók az idei év végéig a gázolaj árába épített jövedéki adó teljes összegét visszaigényelhetik, a kormány ezzel akarja elérni, hogy a világpiaci olajáremelkedés minél kisebb mértékben épüljön be a magyar mezőgazdasági termelés költségeibe, majd onnan az élelmiszerárakba.A miniszterelnök arról is beszélt, az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott a világpiaci helyzet, és a Hormuzi-szorosnál zajló események és az ukrán-orosz háborúban az olajfinomítók ellen intézett folyamatos dróntámadások miatt nemcsak az olaj világpiaci ára emelkedett 100 dollár felé, hanem az orosz gázolaj-import miatt dízelhiány alakult ki Európában. Ennek következményeit Európától Ázsián át Amerikáig mindenhol érzik az autósok. Hiába hazudja a Fidesz, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a dízel ára, a valóság éppen az, hogy az áremelkedés ellenére még mindig nálunk szinte a legalacsonyabb a gázolaj átlagára: Lengyelországban 50 forinttal, Ausztriában 100 forinttal, Szerbiában 30 forinttal drágábban lehet tankolni, mint nálunk, de drágább a gázolaj jelenleg Szlovákiában, Csehországban és Szlovéniában is és egyedül a tengerparttal rendelkező Horvátországban olcsóbb a dízel, de várhatóan ott is csak hétfőig – mondta Magyar Péter.Hozzátette: a védett ár újbóli bevezetése “most nem opció”, mivel ebben az esetben nem lenne olyan nagykereskedő, amely dízelt importálna Magyarországra, és néhány napon belül készlethiány alakulna ki a magyar benzinkutakon. Ezenkívül a jelenlegi árak mellett a védett ár bevezetése havonta mintegy 50-100 milliárd forintjába kerülne a magyar költségvetésnek, amit szintén a magyar adófizetőknek kellene megfizetniük.Mint mondta, a kormány az elmúlt napokban egyeztetett a szakemberekkel és a piaci szereplőkkel, végigszámolta és elemezte a rendelkezésre álló lehetőségeket és olyan megoldást választott, amely célzottan segíti az autósokat és a gazdákat. Bármit is hazudik a Fidesz, amely 2022 és 2026 között évekig semmit nem tett, amikor a jelenleginél is magasabbak voltak az üzemanyagárak, a Tisza-kormány mindent elkövet, hogy megvédje a magyar embereket egy olyan áremelkedés következményeitől, amelynek okai messze Magyarország határain kívül vannak. Ahol tudunk, segítünk és közben megőrizzük az ország biztonságos üzemanyag-ellátását és a költségvetés működőképességét is. Ez egy felelős kormányzás lényege – fogalmazott Magyar Péter.
Forrás: Szeged 365

Karambol történt Újszegeden – az egyik autó egy közlekedési táblát is kidöntött

 Szeged 365  |   2026. szeptember 11., péntek - 16:03
Péntek délután baleset történt Újszegeden, a Sportcsarnok közelében, a Szőreg felé vezető úton. A baleset során két autó koccant, az egyik a padkára futott és egy közlekedési táblát is kidöntött.A rendőrség már a helyszínre érkezett. A balesettel kapcsolatban felvettük a kapcsolatot a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, amit több információnk lesz, cikkünk frissülni fog.A rendőrségtől megtudtuk, hogy a baleset során anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A rendőrök segítségével a felek valószínűleg meg tudnak egyezni, és forgalomkorlátozásra sem lesz szükség.
Forrás: Szeged 365
1 289 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!