Összeütközött három személykocsi az 55-ös főúton, Mórahalom és Domaszék között.
A baleset a 18-as kilométernél történt, a járművekben összesen öten utaztak. Az esethez a mórahalmi önkéntes és a szegedi hivatásos tűzoltók vonultak. A rajok áramtalanítottak. A főút érintett szakaszán átmenetileg csak félpályán lehet közlekedni.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint eddig ismeretlen okból, 3 személyautó ütközött össze az 55-ös főút 18-as kilométerszelvényénél, Mórahalom és Domaszék között.
A járművekben összesen öten utaztak. A balesethez a mórahalmi önkéntes, valamint a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az anyagi kárral járó balesetben az elsődleges adatok szerint senki sem sérült meg. A forgalom rendőri irányítás mellett félpályán haladt. Közlekedjünk óvatosan.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint tűzhelyen felejtett étel okozott gondot kedd kora délután.
A tűzoltók nagy erőkkel, egy létrás, valamint két tűzoltóautóval vonultak ki a tűzesethez, de mint később kiderült, szerencsére nem történt nagy baj. A serpenyőben lévő olaj forrósodott fel, illetve étel gyulladt ki a Korányi fasor egyik társasházi lakásában. Portálunk információja szerint a lakók a szomszédoktól kértek segítségét és még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült nagyjából megfékezni a konyhában keletkezett tüzet, ami füsttel járt. A kivonuló tűzoltók eloltották a tüzet, majd elvégezték az utómunkálatokat is. Fotó: Illusztráció
Szeptemberben hivatalosan is beköszöntött az ősz és az időjárás is egyre hidegebbre fordul, ezért nincs már szükség a Kárász utca fölé kihelyezett napvitorlákra.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei hétfőn a Kölcsey utca közelében megkezdték a napvitorlák leszerelését Szeged főutcájában. A színes és forróságban rendkívül hatékony napvitorlákat a megfelelő kezelést követően raktárban helyezik el, hogy jövőre ismét jó szolgálatot tehessenek a szegedieknek és a turistáknak egyaránt. A kifeszített drótok nem veszítik el funkciójukat, hiszen a téli dekoráció egy részét ide helyezik majd el. A napvitorlák jövő év április végén vagy május eljén kerülhetnek elő újra.
A szegedi Gál Ferenc Egyetem az új tulajdonosa az egykori Móricz Zsigmond Általános Iskola épületének.
Az egyetem jelenlegi és jövőbeni hallgatóinak biztosít majd az épület felújításával olyan új tereket, amelyek az oktatást és a kutatást is egyaránt segítik. A részleteket Prof. Dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora osztotta meg. W.R.: Jelenleg kinek a tulajdonában van az épület? D.L.: Az épület a Gál Ferenc Egyetem tulajdonában áll. Az iskolaépület megvásárlásában szerepet játszott az a szándék is, hogy egyszerre őrizzük épített értékeinket és mentsük át a jelenbe Klebelsberg Kuno szellemi örökségét, hisz az épületben egykor egyházi iskola működött, melynek alapítását a kultuszminiszter is támogatta. W.R.: Miként kívánja a Gál Ferenc Egyetem átalakítani az épületet? D.L.: A Gál Ferenc Egyetem az épületet – figyelemmel a jogszabályokra és az örökségvédelmi előírásokra – oly módon kívánja átalakítani, hogy ismét alkalmassá váljon oktatási célokra. A cél egy modern igényeket kielégítő, ám a hagyományok előtt is tisztelgő egyetemi épület létrehozása. W.R.: Milyen célokat szolgál majd ez az épület az átalakítást követően? D.L.: A felújított épület a Gál Ferenc Egyetemen folyó oktatást fogja kiszolgálni. Az Egyetem az elmúlt években dinamikus fejlődést mutat, melynek nyomán a hallgatói létszám jelentősen gyarapodott. Egyrészt a megnövekedett hallgatói érdeklődésre válasz az infrastruktúra bővítés, másrészt ez lesz az otthona a frissen alapított Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanszéknek. WR.: Kik veszik, vehetik birtokba, igénybe? D.L.: A Gál Ferenc Egyetem meglévő és leendő hallgatói és oktatói, kutatói fogják használni az épületet, mely kutatási laborral és szakkönyvtárral is fog rendelkezni. WR.: Mikor kerül sor az átalakításra és hozzávetőlegesen mennyi pénzből? D.L.: Az átalakítási munkálatok 2025. július hónapban megkezdődtek, a kivitelezés több ütemben valósul meg, jelenleg még nem látjuk a teljes költségét. WR.: Ki biztosítja a forrást az átalakításra és mikor lesz az kész? D.L.: A kivitelezésre 90%-ban a Gál Ferenc Egyetem saját forrásából kerül sor. Terveink szerint 2026. szeptember hónapra befejeződik a beruházás. Az épület belső terei teljes egészében felújításra kerülnek, az épület külsője és környezete szintén megújul, rendezetté válik, illeszkedve jelenlegi környezetéhez. Cél, hogy a Tóth Péter-palota felújítása után egy újabb olyan épülettel gazdagítsuk Szegedet, mely oktatói-kutatói munkája nyomán szolgálja a tanulni vágyókat, s melynek megjelenésére minden itt élő büszke lehet.
Csaknem három kilométernyi kerékpárutat építettek és újítottak föl európai uniós támogatással a Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalmon, a beruházás költsége meghaladta a 400 millió forintot - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A közlemény szerint a beruházás célja a fenntartható közlekedés feltételeinek javítása, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, valamint a biztonságos és élhető városi környezet kialakítása volt. A Bács-Bau System Kft. kivitelezésében három szakaszon, mintegy 1,3 kilométer hosszan felújították a Szegedi út közös gyalog- és kerékpárútjának burkolatát. Szintén a kiskunmajsai székhelyű vállalkozás alakított ki új, kétirányú aszfaltburkolatú kerékpárutat az alsóvárosi városrész és a városközpont között az Erzsébet királyné útján. Az óvodások és iskolások közlekedését teszi biztonságosabbá az általános iskolának és az óvodának helyet adó Barmos György teret, valamint a fedett uszodát és a sportcentrumot összekötő új gyalog- és kerékpárút. A Móradomb körutat, a Magyar Péter utcát és a Táncsics Mihály utcát érintő fejlesztés kivitelezője a helyi Móra-Kő Betonelem-gyártó Szociális Szövetkezet volt. A 403 millió forintos, teljes egészében uniós és magyarországi forrásból megvalósult beruházás során 1,6 kilométernyi új kerékpárút épült - áll a közleményben.
Szelektív hulladék gyulladt meg a Regionális Hulladékkezelő Központ Komposztáló úti telephelyén hétfő este fél 9 körül.
A szegedi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral kezdték oltani a tüzet a Sándorfalvi út mellett. A munkát a Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az oltást egy szegedi vízszállító jármű és két munkagép is segítette. Az OKF tájékoztatása szerint a lánglovagok 5 vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a tüzet kedd reggelre. A szeméttelepen mintegy 250 köbméter szelektív hulladék égett. Fotó: Illusztráció
Szelektív hulladék gyulladt meg a Regionális Hulladékkezelő Központ Komposztáló úti telephelyén hétfő este fél 9 körül.
A szegedi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral oltják a tüzet a Sándorfalvi út mellett. A munkát a Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. Az oltást egy szegedi vízszállító jármű és egy homlokrakodó is segíti. Fotó: Illusztráció
Vasárnap ünnepélyes keretek között, fesztiválprogramokkal kísérve adták át Szegeden a KÉSZ Csoport alapítójának magánberuházásaként elkészült belvárosi műemléki épületegyüttes és utca rekonstrukcióját.
Tekintse meg a helyszínen készített fotóinkat is! Az Oroszlán utca, Nádor utca és Deák Ferenc utca felújítása során közel 100ezer darab térkövet helyeztek el az érintett szakaszokon és több száz méter új közvilágítási kábelt, vízvezetéket és csapadékelvezető-gerincet telepítettek. A felújítás során fontos szempont volt a környezetvédelem, így új kandeláberek és energiatakarékos ledes fényforrások kerültek elhelyezésre, valamint telepítésre került egy 35 m3-es esővíztározó is, hogy a közterületen lévő növényeket és fákat is fenntartható módon lehessen gondozni. Az átadó ünnepségen Dr. Botka László, Szeged város polgármestere kiemelte: „Szeged nemcsak a jelenét formálja, hanem a múltját is óvja, hogy azt teljes szépségében adhassa tovább a jövő nemzedékeinek. ” A polgármester megemlítette, hogy Szeged a helyi védett épületek számát tekintve, 682 darab helyi védett és 176 műemléki épületével a magyar nagyvárosok élmezőnyébe tartozik. A város az elmúlt években saját költségvetéséből és uniós támogatásból, összesen 2,4 milliárd forintból újította fel és zöldítette Szeged egyik legrégebbi utcáját, az Oskola utcát és fejlesztette a kerékpáros infrastruktúrát, amivel önkormányzatuk is hozzájárult a Palánk egységesebb képének kialakításához. Varga Mihály, a kivitelezést végző és finanszírozó KÉSZ Csoport alapítója köszöntőjében elmondta: „A KÉSZ Csoport mindig is büszke volt szegedi múltjára és nagy öröm számunkra, hogy több tucat kivitelezési és építési projekttel járulhatunk hozzá a város modernizálásához. youtu.be/C2QERQ21GQo A belvárosi rész felújítása egy különleges feladat volt, amelyre mindig büszkék leszünk. A Móra Ferenc Múzeum régészei a feltárás során 132 darab feltárási egységet azonosítottak, így hatalmas mennyiségű leletanyagot tudtunk összegyűjteni. Olyan egyedülálló régészeti jelenségeket sikerült feltárni, mint például a Palánk városrész nevét adó védmű egy részlete, vagy egy 18-19. századi műhely maradványai. ” – részletezte a vállalatcsoport alapítója a kivitelezési munka részleteit.
Szelektív hulladék ég Szeged külterületén, a Komposztáló úton.
A Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a szegedi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral oltják a lángokat. Egy szegedi vízszállító jármű és egy homlokrakodó is segíti a munkálatokat.
Általában véve jónak mondható a Tisza vízminősége, a fürdőzésre alkalmas folyószakaszokon kijelölt strandok pedig rendszerint 95 százalékban jó vagy kiváló minősítést kapnak Szegeden – tudtuk meg Kozák Pétertől, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójától.
A szakértőt a vízminőségén kívül, az alacsony vízállásról, és az azt befolyásoló aszályról is kérdeztük. W.R.: Az elmúlt időszakban többször is nagy vízhangot kapott, hogy alacsony a Tisza vízállása. Mi volt ennek a legfőbb oka? K.P.: Az idei nyár rendkívül alacsony vízállásait alapvetően az okozta, hogy a Tisza vízgyűjtőjén 40%-kal kevesebb csapadék hullott az átlagértékhez képest, miközben a tartós hőhullámok miatt megnőtt a párolgás mértéke is. A Tiszán természetes jelenség, hogy a tavaszi árhullámok után nyárra kisvízi időszak következik, ám az idei aszály miatt a szintek a megszokottnál is alacsonyabbra süllyedtek. W.R.: Az alacsony vízállás befolyásolja a Tisza vizének minőségét? K.P.: Az alacsony vízállások természetesen befolyásolják a Tisza vízminőségét, hiszen ez kisebb vízhozamot jelent. A folyónak a vízmennyiség csökkenésével arányosan csökken a természetes öntisztuló képessége, nő a vízben lévő szennyeződések koncentrációja, mely a vízben élő ökoszisztéma életfeltételeit befolyásolja, szélsőséges esetben vízminőség romláshoz is vezethet. W.R.: Milyennek értékelik a folyóvíz minőségét általában véve? K.P.: Jelenleg általánosságban véve jónak mondható a Tisza vízminősége, ezt bizonyítja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ elmúlt években végzett természetes fürdővíz minősítése. A fürdőzésre alkalmas folyószakaszokon kijelölt strandok 95 százalékban jó vagy kiváló minősítést kaptak. W.R.: Zárásképp: javult valamelyest a vízállás? Miként hat majd mindez ősszel a mezőgazdaságra? K.P.: Az elmúlt időszakban csak rövid időszakra kis mértékben emelkedtek a vízállások a Tiszán, érdemi fordulat azonban nem történt, mivel a vízgyűjtőterületen továbbra is kevés a csapadék. Az őszi időszakra az öntözési igények lecsökkennek, így a folyók vízállása a mezőgazdaság szempontjából kevésbe meghatározó. A vízhiány mértékét az őszi csapadék mennyisége fogja befolyásolni.
Hódmezővásárhelyen éveken át kábítószert vásárló csoport tagjait ítélte el jogerősen a Szegedi Járásbíróság hétfőn.
A bíróság az elsőrendű vádlottat csekély mennyiségű kábítószer kereskedelmének és birtoklásának vétségében mondta ki bűnösnek, társai közül négyet csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége, míg egy társukat jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészülete miatt találtak bűnösnek. Két vádlottat 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott a bíróság, kettőt 200 óra közérdekű munka végzésére köteleztek, míg két vádlottat egy évre próbára bocsátottak. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2021 októberében. A vádlottak 2019-2021 évek között a városban különféle kábítószereket, 2000-2500 forint grammonkénti áron marihuánát, grammonként 3500 forintért amfetamint, tablettánként 2500 forintért pedig ecstasyt vásároltak. A büntetlen előéletű vádlottakat droggal ellátó férfi az eljárás során meghalt, így csak vevői álltak a bíróság elé. Az egyik vádlottnál tartott házkutatás során több mint ötszáz indiaikender-magot is találtak a nyomozók, ezért mondták őt ki jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának előkészületében bűnösnek.
Egy nyolcvan négyzetméteres lakóház egyik szobájában a berendezési tárgyak égtek Szegeden, a Dózsa tanyán vasárnap délután.
A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral és kéziszerszámokkal körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. A munkálatok közben kihoztak az épületből két gázpalackot, amelyeket nem ért hőhatás. Az egységek jelenleg átvizsgálják a födémet.
Több mint négyszázan látogattak el péntek délután, illetve este a Szegedi Rendőrkapitányság Moszkvai körúti épületébe, ahol a rendőrök munkájával ismerkedhettek meg közelebbről az érdeklődők.
Tekintse meg a helyszínen készített fotógalériánkat is. Már az udvaron számos érdekesség várta a kicsiket és a nagyokat egyaránt, hiszen egy rövid regisztrációt követően rögtön használatban lévő, de természetesen nem töltött lőfegyvereket ismerhettek meg az érdeklődők. A kiállított fegyverek között volt pisztoly, de gépkarabély is, a bátrabbak még egy rendszeresített rendőrségi pajzsot is kezükbe vehettek, amelyet leginkább tüntetések alkalmával láthatunk az egyenruhásoknál. Hosszú sorok álltak a hőkamerás furgonnál is, amellyel a rendőrök a határvadászokkal együttműködve az ország határait védik, kiszűrve az illegálisan Magyarországra tartókat. A hőkamera az esti észlelést és elfogást könnyíti meg jelentős mértékben. Volt olyan állomás is, ahol a baleseti helyszínelők munkájába nyerhettek bepillantást az érdeklődők, az egyik legnagyobb sikere pedig természetesen a kutyás bemutatónak, illetve a szagazonosításnak volt. Egy bűnügy helyszínén rendszeresen rögzítenek az elkövetőtől származó szagmintákat, melynek segítségével a kiképzett rendőrkutyák az keresett személy nyomára vezethetnek. Sokan tették próba a biztonsági öv szimulátort is, amely azt példázta, hogy egy viszonylag kis erejű becsapódás esetén is milyen fontos a biztonsági öv használata. A szimulátorral egy közel 30km/h-ás ütközés erejét lehetett testközelben kipróbálni. A nyílt napon a látogatók megismerkedhettek még a nyomkutatási és nyomrögzítési technikákkal és eljárásokkal, valamint bemutatták a poligráf vagy ismertebb nevén hazugságvizsgáló működését is. Az esti eladások során érintették az internet veszélyeit is, hiszen a kiberbűnözés világszinten elharapózott és jelentős károkat okoz a gyanútlan felhasználóknak. A napot a kábítószerellenes DELTA program bemutatása és a rendőrségnél rendszeresített drónok bemutatója zárta.
Kigyulladt egy lakókocsi, valamint a környezetében lévő avar mintegy 80 négyzetméteren vasárnap délelőtt Tiszasziget tanyavilágában.
A tűzesethez a tiszaszigeti önkéntes tűzoltói mellett a szegedi hivatásos egységeket is riasztották, akik egy vízsugárral, valamint kéziszerszámokkal előbb megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd megfékezték a lángokat. A tűzben egy gázpalack megsemmisült. A tűzoltók jelenleg az utómunkálatokat végzik.
Egy lakókocsi és körülötte mintegy nyolcvan négyzetméteren az avar gyulladt ki Tiszasziget tanyasi külterületén.
A település önkéntes tűzoltóit követően a szegedi hivatásos egységek is a helyszínre érkeztek, egy vízsugárral és kéziszerszámokkal előbb megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. Egy gázpalack megsemmisült a tűz következtében. A tűzoltók jelenleg az utómunkálatokat végzik.
A Török János természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdőik szerdán a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt. A rendezvénysorozatot évről-évre úgy állítják össze, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak. A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket is találni. A fesztivál nyitányaként az egyetem központi épületében rendeznek kiállítást Török János természetfotóiból. Az egyetem egykori és jelenlegi hallgatójának fotóriporteri, fotóművészi munkásságát eddig több tucat hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. A Dugonics téren a néptáncbemutatót és táncházat tartanak, a sokszínű fesztivál megnyitóját pedig hagyományosan fényfestés teszi különlegessé, mely alatt a Szegedi Nemzeti Színház művészei A dzsungel könyve musical dalaiból válogatnak. Október 7-én a Szegedi Egyetemi Színház felolvasószínházi esten mutatja be Klebelsberg Kuno és Szent-Györgyi Albert tiszteletére A citrátkör című színdarabot. Szintén felolvasószínházi esten láthatja a közönség Csíkos Csaba Magyarul álmodni című darabját a Reök-palotában. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár épületében pedig október 14-től rendkívül gazdag és reprezentatív tárlattal tisztelegnek születésének centenáriuma alkalmából Kállai Ferenc, a Nemzet Színésze munkássága előtt. Folytatódik a nagy sikerű Vers Délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a Rektori Épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Judit, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség. Zenés könyvbemutatón ismerheti meg a közönség a művészcsalád történeteiről mesélő Gryllusok című kötetet. November 5-én a Grand Caféban ismerhetik meg az érdeklődők Szilasi László [18. 48: telefon] című gyászkönyvét, melyet édesanya halála után kezdett elírni. Több kiállítás is felidézi a Szeged fejlődésében meghatározó szerepet játszó Klebelsberg Kuno alakját. Az egykori kultuszminiszterről november 7. az egyetem központi épületében nyílik tárlat Klebelsberg öröksége - Egy élet a magyar tudomány és kultúra szolgálatában címmel, míg Sonkodi Rita képzőművész festményeivel a politikust és korát hozza el a közönség elé. A következő hetekben a fesztivál vendégeként koncertezik Szirtes Edina Mókus, Balázs-Piri Soma zongoraművész, Varga Laura fuvola- és Pavlovits Dávid gitárművész. A Szólamok szövetsége című esten közös produkcióval lép színpadra a Szegedi Egyetemi Énekkar és a Szegedi Egyetemi Színház, az Universitas Szimfonikus Zenekar újjáalakulásának 20. évfordulója alkalmából ad ünnepi hangversenyt.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze a Tisza Lajos körúton péntek kora délután 13 óra körül.
A karambol következtében az egyik autó a villamossínen kötött ki, amely akadályozta a forgalmat. Portálunk információja szerint a forgalomkorlátozás 14 óra előtt helyreállt, a villamosforgalomban csak kisebb fennakadás volt. Az anyagi kárral járó balesetben személyi sérülés nem történt. A baleset a Dózsa utca közelében történt.
Szatymazon a Neszürjhegyi kertsorra riasztották a szegedi hivatásos és a Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjait.
Mint kiderült a megadott házban két testvér lakik, akik közül az idősebbik kórházba került, ezért öccse egyedül volt otthon és egy ideje nem látták. A beteg férfihez nem tudtak bejutni, ugyanis az ajtó belülről zárva volt, ezért kérték a tűzoltók segítségét a bejutáshoz. Az idős, beteg férfi otthonába történő bejutáshoz a tűzoltók nyújtottak segítséget. A ház lakóját a mentők kórházba szállították. Fotó: Illusztráció
Két felújított alacsonypadlós trolibusz áll üzembe Szegeden, a Solaris Trollino típusú járműveket az olaszországi San Remóból vásárolta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) - tájékoztatta az önkormányzati tulajdonú vállalkozás pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint az önkormányzat 2023-ban egymilliárd forintos keretet biztosított az SZKT részére az elöregedő trolibusz-állomány felújítására, cseréjére, korszerűsítésére. E program keretében már megújult nyolc Ikarus-Škoda trolibusz. A Szeged elektromos tömegközlekedését működtető cég törekszik arra, hogy a rendelkezésre álló forrásból ne az elavult, 30 év feletti életkorú, magaspadlós Škoda 15Tr trolibuszokat újítsa fel, hanem ezeket a járműveket korszerű akadálymentes, klímás trolibuszokkal váltsa ki. Az elmúlt években a társaság már vásárolt hét használt Solaris Trollino trolibuszt a csehországi Chomutovból és a lengyelországi Tychyből - írták. Egy aukción két további ilyen járművet sikerült megvásárolni San Remóból, ahol 2020-tól leállt a trolibuszüzem. Ebből az első, T-878-as pályaszámú trolibusz készült el, és már forgalomba is állt. A másik San Remo-i jármű előreláthatólag októbertől szállíthat utasokat, majd még idén és 2026-ban további négy csuklós Solaris Trollino is elkészül.
218 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!