Kiszáradt tavak, romló vízminőség, természeti katasztrófák, szinte mind aklímaváltozás következményei, amelyeknek szemtanúi lehetünk.
Dr. Sipos György, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézetének, Természet- és Környezetföldrajz Tanszékének tanszékvezetője szerint a helyzet idővel, ha nem vigyázunk, csak rosszabb lesz. WR. : 2022-ben arról beszélgettünk, hogy az aszály nem veszélyezteti annyira az állóvizeinket. Most, 3 évvel később, hogy állunk ezen a téren? S. Gy.: Pontosítanék, arról beszéltünk, hogy bár rekord alacsonyak voltak a vízállások, és több, kisebb állóvíz is gyakorlatilag „eltűnt” a nyár folyamán, a nagyobb tavak kiszáradása még azért odébb van. Így 3 év távlatából továbbra is az mondható el, hogy visszatérő komoly aszályok sújtják az országot, ezek között a 2022-es év kiemelkedő volt, de általánosságban is gyakoribbak a vízhiányos állapotok, hektikusabban érkezik a csapadék, és a vízkészletek visszatöltődése – főleg a tavaszi időszakban – korlátozott. A 2025-ös év is illeszkedik ebbe a trendbe, március kivételével a téli és a tavaszi hónapok az átlagosnál jóval kevesebb csapadékot hoztak, így a hóban tárolt vízkészlet is alacsony volt, és hát a nyár sem indult jól. 1901 óta a legszárazabb júniust regisztrálták a meteorológusok, így drasztikusan elkezdtek csökkenni a vízállások is. Szerencsére a júliusi hűvös idő és a csapadék, főleg az ország nyugati felén, valamelyest javított a helyzeten, ezért a negatív rekord egyelőre elmaradt nagyobb tavainkon, sőt a Dunán kisebb árhullám vonult le, igaz a víz főleg a felső vízgyűjtőről érkezett. Az ország keleti felén azonban a helyzet, szokás szerint súlyosabb, így itt a június elsősorban a Közép-Tiszán rekord alacsony vízállásokat hozott. Így sok minden függ a jövő hétre előre jelzett hőhullám erősségétől és hosszától, gyorsan ismét rekord alacsony szintre csökkenhetnek a vízállások. A probléma hátterében azonban nemcsak a mostani időjárás áll, hanem a hosszabb távú trendeket jól jelző felszín alatti vízhiány, azaz a talajvízszintek csökkenése is. A talajvíz ugyanis megtámasztja a felszíni vizeket, de ha ez a támaszték gyengül, vagy megszűnik, akkor a felszíni vizek vízállása is gyorsabban csökken száraz időszakban. Ráadásul ezek a felszín alatti vízkészletek lassabban pótlódnak, hosszú, csapadékos időszakok szükségesek a víz lassú beszivárgásához, és a készletek feltöltődéséhez. Jelenleg tehát, mivel a hőmérsékleti átlagok emelkednek, a csapadék eloszlása pedig egyre szélsőségesebb egy hosszútávú általános vízkészletcsökkenés tanúi vagyunk. Ha mindez még évekig így megy tovább – amire sajnos jó esély mutatkozik –, akkor egy úgy nevezett mega-aszály képe sejlik fel előttünk. WR.: Mennyit romlott a vizek minősége Magyarországon az elmúlt 3 évben? És a szárazságon kívül, milyen okai vannak mindennek, ha vannak? S. Gy.: Általános vízminőségromlásról nem beszélhetünk ilyen rövid idő alatt, de természetesen a vízhiány, és főleg a vízhőmérséklet időszakos, illetve trendszerű emelkedése hatással van a vízminőségre, hiszen a melegedő víz kevesebb oldott oxigént tud felvenni, megváltoznak benne a kémiai és biológiai folyamatok, így az egyre gyakoribb hőhullámok idején például ammónium és foszfát szabadulhat fel, mindez pedig igen káros az élővilágra, például algavirágzást és halpusztulást idézhet elő. Az ilyen jelenségek kialakulási valószínűsége a globális felmelegedéssel egyértelműan nő. Emellett a közvetlen emberi hatást, azaz a szennyező anyagok kibocsátását is mindenképp ki kell emelni. E tekintetben hosszabb távon és általánosságban nagyon sokat javult a helyzet Magyarországon, hiszen a nehézipar leépülésével és a környezetvédelmi szabályok szigorodásával, nem csak nálunk, de a környező országokban is csökkent a vízbe jutó, klasszikus szennyezőanyagok mennyisége. Persze ez normál ügymenet mellett mondható csak el, hiszen sajnos továbbra is előfordulnak vízminőségi haváriák, gondoljunk csak a Rába habzására, vagy a Parajdi Sóbányában kialakult katasztrófára. Mindemellett a szaporodó ipari beruházások is növelik a veszély nagyságát, ezért a vizek, és úgy általában a környezet monitoringozása egyre fontosabb, hogy az esetleges problémákra, gyorsan lehessen reagálni. A vízminőség kapcsán még egy további tényezőt emelnék ki, mégpedig az úgynevezett új típusú szennyezők jelentőségét. Ide tartoznak a gyógyszer- és hormonmaradványok, vagy a mikro- és nanoműanyagok. Ezek mennyisége jelentősen nőtt a környezetben az elmúlt években, azonban e szennyezők mennyiségi változását, az élővilágra és az emberre gyakorolt hatását, és a kapcsolódó további környezeti veszélyeket még vizsgálja a tudomány. Mindezek miatt a Szegedi Tudományegyetem is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a laboratóriumi kapacitásainak bővítésére a környezeti vizsgálatok – víz, talaj, levegő – terén, illetve az új típusú szennyezőkkel, főként a nano- és mikroműanyagokkal, vagy a gyógyszermaradványokkal kapcsolatos kutatásokra. WR.: Mennyire jellemzőek a környékünkön az olyan természeti katasztrófák, amelyek a vizeinket veszélyeztetik? S. Gy.: Ahol emberi tevékenység van, ott mindig megvan a veszélye a környezet, így a vizek szennyezésének is. A szennyezés kockázata természeti katasztrófák, így legfőképp az árvizek kapcsán nyilvánvalóan nő, de a nem megfelelő technológia, és az emberi figyelmetlenség és hanyagság is nagyban közrejátszik például egy parajdihoz hasonló katasztrófa kialakulásában. Ilyen okokra vezethető vissza tiszai nehézfém- és ciánszennyezés a 2000-es évek elején, vagy a kolontári vörösiszap-katasztrófa 2010-ben. Sajnos nem lehet kizárni a későbbiekben sem ilyen események előfordulását, és itt megint ki kell emelni a klímaváltozás szerepét, hiszen a hirtelen nagy mennyiségű csapadék által okozott villámárvizek mindenképp növelik a kockázatot. Ezt a kockázatot csak is az ipari létesítmények egyre körültekintőbb tervezésével és működtetésével lehet mérsékelni. WR.: A parajdi katasztrófa bekövetkeztekor mi volt az önök feladata? Jól gondolom, hogy ilyen esetekben az SZTE folyamatos kapcsolatban van az ATIVIZIG-gel? S. Gy.: A parajdi vízbetörést követően, ahogy az első hírek érkeztek a sós árhullám megindulásáról, egyetemi hallgatók bevonásával gyors mintavételt szerveztünk a Maros mentén több ponton, illetve a Tisza-Maros torkolat alatti szakaszán. Kifejezett feladatunk ezzel kapcsolatban nem volt, de a régió oktatási és tudományos központjaként fontosnak éreztük, hogy ha a magyarországi szakaszt is komolyabb szennyezés éri, arról legyenek adataink, emellett nagyon jó gyakorlat volt ez hallgatóink részére, és az adatok feldolgozásával az esetleges későbbi szennyezések levonulása is jobban modellezhető lesz. Természetesen szoros kapcsolatot ápolunk az ATIVIZIG-gel, a mért adatokat a veszély elhárultával közösen is értékelni fogjuk. Az, hogy ez mikor lesz az még kérdéses, hiszen a bánya még akár be is omolhat, ami további jelentős mennyiségű sós víz levonulását okozhatja. WR.: Zárásképp, milyen megállapításokra jutottak, milyen következményei vannak, lehetnek annak, ha a Maros, esetleg a Tisza vize sóssá válik? S. Gy.: Jelenleg még gyűjtjük az adatokat, csak érintőlegesen értékeltük a térbeli és időbeli összefüggéseket, ami megnyugtató volt eddig, hogy a határértékhez közeli koncentrációk csak néhány napig jelentkeztek a Maroson, illetve a Tiszába érkezve oly mértékben felhígult a víz, hogy a sótartalomra utaló vezetőképesség értéke a határéték felét is alig haladta meg. Nem tudjuk azonban, hogy az emelkedett értékek hosszabb távú fennmaradása milyen hatással van az érzékenyebb, elsősorban gerinctelen élőlényekre, például a kérészekre, ezért most az iszap sótartalmát is vizsgáljuk. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
RSS alkalmazások a Google Play-ben
RSS alkalmazások az Apple Store-ban