Webrádió

Webrádió hírek

Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a szegedi Dóm-ot

 Webrádió  |   2025. november 13., csütörtök - 15:55
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnökének jelenlétében nyilvánították nemzeti emlékhellyé a szegedi Fogadalmi templomot csütötök kora délután a Dóm téren. Sulyok Tamás mellett részt vett az eseményen és beszédet mondott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, valamint Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke.   A szegedi Dóm nemzeti emlékhellyé nyilvánítását jelző emléktáblát ünnepélyes keretek között avatták fel, az ünnepi műsorban közreműködött Szépál Szilveszter operaénekes.   A nemzeti emlékhelyek a magyar történelem legfontosabb helyszínei, melyek megtestesítik a nemzeti emlékezetet valóságban és jelképesen is.   A szegedi Dóm-ot a Klebersberg Kunó emlékévének keretében nyilvénították nemzeti emlékhelynek.   Szegeden rendőrautók által kísért konvolyt is lehetett látni, amely vélhetőleg a szegedi lézeres kutatóközpontba is ellátogató Sulyok Tamás köztársasági elnököt szállította, aki a nemzeti emlékhellyé nyilvénítás eseményének díszvendége volt és beszédet is mondott a helyszínen.  
Forrás: Webrádió

A szegedi lézeres kutatóközpontba látogatott a köztársasági elnök

 Webrádió  |   2025. november 13., csütörtök - 14:53
Az ELI-ALPS szegedi lézeres kutatóközpontba látogatott Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön. Az államfő az általa fővédnökként támogatott Kutató Diákok Mozgalmának szervezésében az intézetbe érkező fiataloknak úgy fogalmazott, a szegedi kutatóközpont a lézertechnológia fejlődésének motorja. "A jövő itt születik" - jelentette ki. Sulyok Tamás kifejtette, Magyarország büszke arra, hogy az ELI-ALPS itt működik, hogy a világ sok államából idejönnek a tudósok kutatni. A köztársasági elnök azt mondta, minden fórumon népszerűsíti majd a létesítményben elérhető kutatási lehetőségeteket, és szorgalmazni fogja, hogy a szegedi kutatóintézetet üzemeltető ELI ERIC konzorciumhoz az alapító Magyarország és Csehország mellett a visegrádi együttműködés tagjai közül Lengyelország és Csehország is csatlakozzon. Allen Weeks, az ELI ERIC konzorcium főigazgatója közölte, a lézertechnológiát sokrétűen hasznosítják a hétköznapi életben, az iparban, gyógyászatban, a kvantum-számítástechnikában és a kommunikációban is. Hozzátette: Európa már jelenleg is vezető szerepet játszik a lézertechnológiában. A szegedi lézeres kutatóközpontba látogatott a köztársasági elnök Szeged, 2025. november 13. Sulyok Tamás köztársasági elnök (b2) látogatást tesz az ELI-ALPS szegedi lézeres kutatóközpontban 2025. november 13-án. MTI/Máthé Zoltán Az Európa jövőjéről készült Draghi-jelentés szerint az EU versenyképességének javítása érdekében sokkal többet kell fordítani a tudományos nagyberuházásokra. A szegedi kutatóintézet - amely kialakításának előkészítése 2011-ben indult - is ilyen - közölte a szakember. A főigazgató kifejtette, Szegeden tíz különböző lézerberendezés működik, amelyek közül több is a legkorszerűbb a világon. Az eszközöket használják egyebek mellett az anyagszerkezet vizsgálatára, fúziós technológiák fejlesztésére, csillagászati folyamatok szimulálására, vagy akár elemi részecskék gyorsítására is. Az ELI-ALPS-ban használt lézerek közül több is az attoszekundumos tartományban működik, ezek az elektronok mozgásának vizsgálatára alkalmas. Az ELI-ALPS-ba a világ minden részéről érkeznek kutatók, akik ingyen elvégezhetik kísérleteiket a kutatóintézetben, amennyiben kutatási terveiket arra érdemesnek találja a tudományos bizottság. A szegedi és a szintén az ELI ERIC-hez tartozó prágai létesítmény megnyitása óta több mint 1500 felhasználó érkezett 41 országból a kutatóközpontokba - tudatta a szakember. Az intézet törekszik arra, hogy minél több fiatal kutató számára lehetőséget biztosítson az itt folyó munka megismerésére, ezért már egy évtizede nyári egyetemet szervez doktoranduszok és mesterszakos hallgatók számára, szoros kapcsolatokat tart fenn a magyar egyetemekkel, és bátorítja, hogy a külföldön eredményeket elérő magyar szakemberek is visszatérjenek - közölte Allen Weeks. Az ELI ERIC kiemelt figyelmet fordít a tudományos eredmények hasznosítására, ezért széles körű ipari kapcsolatokat alakít ki - mondta a főigazgató. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Forrás: Webrádió

Javítják a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának feltételeit Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 13., csütörtök - 07:52
Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményeiben - tájékoztatta a Szegedi Tankerületi Központ vezetője az MTI-t. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit közlése szerint a szegedi Bárczi-iskola egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai módszertani intézményként működik, amely biztosítja a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését, általános iskolások nevelését és oktatását, egységes gyógypedagógiai, módszertani feladatként utazó gyógypedagógus hálózatot működtet, súlyos-halmozottan sérült iskoláskorú tanulók számára fejlesztő nevelést, oktatást nyújt. Az ellátottak száma és köre folyamatosan bővül, a gyermekek, tanulók diagnosztikai spektruma egyre szélesebb, így komoly az igény a fejlesztő munkát segítő eszközök bővítésére. A jövő nyárig tartó, 214,8 millió forintos költségvetésű projekt célja, hogy komplex szakmai fejlesztéseken keresztül növelje a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók esélyeit a minőségi, inkluzív oktatáshoz való hozzáférésre. A fejlesztések az emelt szintű ellátást szolgálják, módszertani tudatosságra épülnek, és hozzájárulnak a támogató szakmai környezet megerősítéséhez. A projekt keretében módszerspecifikus képzéseken vesznek részt a szakemberek, hogy korszerű tudással támogassák az SNI gyermekek fejlesztését. A két intézmény eszközparkja jelentősen bővül: modern vizsgáló- és fejlesztőeszközöket, gyógyászati segédeszközöket, speciális szoftvereket, valamint a mobilitás javítása érdekében elektromos személygépjárművet és kerekesszékes tanulók szállítására alkalmas kisbuszt vásárolnak. Kialakítanak egy, a többségi iskolák számára elérhető eszközkölcsönző rendszert is, ezzel támogatva az inkluzív nevelést. Egy akadálymentesített, informatív honlapot is fejlesztenek segítve a szülők és pedagógusok tájékozódását. A projekt részeként a három ágazat - oktatás, egészségügy, szociális szféra - szakemberei közös rendezvényeken osztják meg tudásukat, érzékenyítő programokkal támogatva a társadalmi szemléletformálást - áll a közleményben.
Forrás: Webrádió

Hét férfit ítéltek el emberrablás miatt Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 12., szerda - 17:54
Hét férfit ítélt el első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán, mert 2023 őszén fényes nappal, Szeged belvárosából elrabolták egy ismerősüket, majd arra kényszerítették, tegyen hamis vallomást az ügyben. A férfiakat társtettességben, erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett emberrablás, csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint hatósági eljárásban elkövetett kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék két férfit tíz év, hármat kilenc év fegyházbüntetéssel sújtott, egy vádlott öt év tíz hónap, egy pedig hét év fegyházbüntetést kapott. A vádlottak a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után helyezhetők feltételes szabadságra. A vádlottak - egymással testvéri, unokatestvéri kapcsolatban álló férfiak és egy barátjuk - valamint a későbbi sértett között több évre visszamenő, rossz viszony volt. Franciaországban és Magyarországon is büntetőeljárások folytak ellenük, el is ítélték őket, az ekkor megfizetett bűnügyi költségek, illetve egy közlekedési baleset miatt - az egyikük okozta baleset során maradandó fogyatékosságot szenvedett a sértett lánytestvére - vita alakult ki köztük. A vádlottak közül többen 2023 szeptemberében szabadultak a franciaországi börtönből. A közösségi médiában ezt követően rendszeresé váltak a vádlottak és a sértett közti durva hangvételű üzengetések. Szeptember 15-én a vádlottak így többször is találkozókra hívták a sértettet, aki ezekre nem ment el, ezért a vádlottak viperával - teleszkópos acélbottal -, szamurájkarddal és gumilövedékes pisztollyal felszerelkezve megjelentek belvárosi otthonánál. A csengetésükre szintén bozótvágó késsel lement a sértett, de amikor meglátta, milyen sokan vannak haragosai, menekülni próbált. Az egyik vádlott a gumilövedékes pisztollyal háromszor a sértett fejére lőtt, de a férfinak sikerült a karjait arca elé kapnia, így csak ott találták el a lövedékek. Egy másik vádlott karddal a vádlott felé sújtott, a fegyver a vállát érte. A sértett futva menekülni kezdte, mire a vádlottak felfegyverkezve az utcán üldözni kezdték, és egyikük közben még legalább kétszer rálőtt. Az utcán történtek jó részét térfigyelő kamerák rögzítették. A sértettnek sikerült bemenekülnie egy étterembe, de később, miután hazaindult, a vádlottak egy járműbe kényszerítve elvitték egy másik pizzériába. Ott rávették, hogy egy félórás élő adásban hamisan mondja azt, hogy a vádlottak őt "más emberrablók kezei közül csak megmenekítették". A sértett ezután telefonon és személyesen a rendőrségen is ilyen nyilatkozatokat tett, másnap délután azonban elmondta az igazat. A vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés érdekében jelentettek fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. A bíróság elrendelte öt vádlott letartóztatását.
Forrás: Webrádió

Két szintes körhinta épül az óriáskerék mellett a Dóm téren

 Webrádió  |   2025. november 12., szerda - 16:53
Újabb látványossággal bővül a Szegedi Karácsonyi Hetek kínálata, hiszen a tervek szerint szombattól méretes körhintára ülhetnek fel a gyermekek. Ahogyan a korábbi években az már megszokott volt, idén is óriáskerekezhetnek a szegediek és a városba látogatók. A Dóm téri látványosság kabinjai 50 méteres magasságba viszik fel az érdeklődőket.   Újabb látványossággal bővül a megyeszékhely, hiszen a tervek szerint szombat délutántól egy újdonságot is kipróbálhatnak a gyerekek, méghozzá a két szintes körhintát.   A körhinta alkatrészeivel hétfőn gördült be a kamion, jelenleg is gőzerővel dolgozik azon az üzemeltető, hogy szombaton már működhessen.   Amint azt korábban portálunkon már megírtuk, a két szintes körhinta átmérője 15 méter, a csúcsa pedig egészen 12 méteres magasságig tör az ég felé.   A nosztalgia körhinta 48 férőhellyel rendelkezik és természetesen gyermekek és felnőttek is igénybe vehetik. A jegyár egységesen 2000 Ft lesz és várhatóan november 15. délutántól egészen január 11-ig fog a Dóm téren tartózkodni.  
Forrás: Webrádió

Karambol Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 12., szerda - 16:53
Egymásnak ütközött két személyautó Szegeden, a Sándor utca és a Rózsa utca kereszteződésénél. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, amelyekben egy-egy ember utazott. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Forrás: Webrádió

Két személyautó ütközött össze a Sándor és a Rózsa utca kereszteződésében Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 12., szerda - 16:53
Az OKF tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze a Sándor és a Rózsa utca kereszteződésénél szerda délután negyed 4 körül. A karambolhoz a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. A gépkocsikban csak a sofőrök utaztak, a kereszteződésben félpályán halad a forgalom.   A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben egy ember sérült meg könnyebben.
Forrás: Webrádió

Kathi Béla The Legend – Megnyílt Szeged legújabb edzőterme

 Webrádió  |   2025. november 11., kedd - 17:53
Hétfő délután 18 órakor hivatlosan is megnyitotta kapuit Szeged legújabb és egyik legszínvonalasabb edzőterme. Portálunk információja szerint több százan tekintették meg és vettek akciós bérletet a fitness terembe. Az esti időpont ellenére is sokan látogattak el a megnyitóra, ahol Csicsay Viktóriával Molnár Zsófiával és az idei Mr. Olympia 3 helyezettjével, Andrew Jacked-el is találkozhattak az érdeklődők.   Az edzőterem tényleg impozáns és mint a neve is mutatja, minden részletéről érződik, hogy Kathi Béla teljesítményének állít emkléket.   Az egykori erőemelő, testépítő 46 éves korában, tragikus balesetben vesztette életét egy cipusi családi nyaraláson, ahol biciklibalesetet szenvedett.   Kathi Béla július 31-én hunyt el, családja, barátai gyászolták a nagyszerű sportembert.   Kathi Béla 1979. május 4-én született Hajdúböszörményen, élete során számos sportban kipróbálta magát, többek között a küzdősportok területén, valamint az atlétikában is. A helyét végül az erőemelésben találta meg, ahol junior és felnőtt bajnok is volt. Fekvenyomásban még Európa-bajnokságot is nyert, sőt 2010-ben nem hivatalos világcsúcsot döntött guggolásban 360 kilogrammal, speciális erőemelő ruha nélkül. Energiáit ezután a testépítés felé fordította, majd kemény munkával a WABBA világbajnoki címét is elhódította. A versenyzéssel 2012-ben felhagyott, vállalkozásaira koncentrált, majd 2017-ben visszatért és a dobogó második fokára léphetett az ausztrál Arnold Classic dobogóján a 100 kg feletti kategóriában. A kivételes képességű sportember életének fontosabb mozzanatairól készített fotókat az edzőterem falára is kihelyezték, szinte mindenhol az ikon képmásával lehet találkozni.   Sajnos már nem érhette meg, de Kathi Béla biztosan büszke lenne a szegedi edzőteremre, ahol új, rendkívül modern gépek állnak a testépítők és a mozogni vágyók rendelkezésére.   A nyitás alkalmából ingyenesen lehetett igénybe venni az edzőterem szolgáltatásait, valamint 20%-os kedvezménnyel tették vonzóbba a vásárlását a bérletesek számára.   A normál, nem kedvezményes havi bérlet 19900 Ft, ami a nyitás napján mindössze 15920 Ft-ba került. A kedvezményes diák/nyugdíjas havi bérlet ára pedig 17900 Ft.   Az edzőteremben minőségi Hoist gépeket és többek között Olympia kézi súlyzókat találhatunk, de van rengeteg futópad, valamint funkcionális tréning terem is.   Ami az edzőteremben még egyedülálló, hogy éjjel-nappal, tényleg mindig látogatható, a beengedésről applikáció és automata forgókapu gondoskodik.   A belépéshez a tagoknak le kell tölteniük a GPass applikációt , majd egy rövid regisztráció után indulhat is az edzés Szeged legújabb és bizonyosan állíthatjuk, hogy egyik legjobb edzőtermében, amely méltó emléket állít Kathi Béla sportolói munkásságának és karrierjének.  Az edzőterem az Etelka sor 1. szám alatt, a Tisza Center 2. emeletén található.
Forrás: Webrádió

Méregdrága Jaguar sportautók tűntek fel Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 11., kedd - 15:53
A Szegeden közlekedünk Facebook csoportba töltött fel több képet is az egyik tag, amelyen az látszik, hogy két méregdrága Jaguar sportautó visz egy tréler a Csongrádi sugárúton kedden. A több tízezer Eurót érő és nagyon szépen restaurált oldtimerek a Jaguar történetének egyik legszebb modelljei közé tartoznak.   A kék nyitott tetejű egy Jaguar XK 140, míg a piros a sokak által csak E-Type-ként azonosított, de az amerikai piacon XK-E néven árult típus.   A Jaguar XK 140-et a 120-as utódjaként dobta piacra a gyár, amelyet 1954 és 1957 között gyártott. Az exkluzív sportautó az elődjéhez képest nagyobb helykínálatot, hatékonyabb fékeket és többek között egyedülálló teleszkópos lengéscsillapítót kapott.   A 2 üléses sportautóba egy 3442 cm3-es, soros 6 hengeres motort plántáltak, amely a maga korában nagyon erősnek számított, hiszen 190 lóerő leadására volt képes. A Jaguar E-Type korának egyik legvágyottabb sportautója volt, amelyet 1961 és 1974 között gyártottak. A középmotoros sportautót a The Daily Telegraph nevű újság listáján a valaha volt 100 legszebb autó közé sorolták, nem véletlenül, a formavilága megelőzte a korát. Egyes pletykák szerint még maga Enzo Ferrari is elismerő szavakkal és elragadtatással nyilatkozott a Type-E-ről a bemutató napján.   Az első példányokba még egy 265 lóerős 3,8 literes erőforrásokat raktak, majd nemsokkal ezután megjelent a 4,2 literes soros hathengeres motor 265 lóerő körül teljesítménnyel.   Egy biztos, hogy az oldtimerek közül, a valaha megépített egyik legszebb sportautók közé tartozik a XK és a Type-E is.   Fotó: Szegeden közlekedünk FB
Forrás: Webrádió

Ismét darvadozást rendeznek a Szegedi Fehér-tónál

 Webrádió  |   2025. november 11., kedd - 12:54
Darunézőtúrák, ismeretterjesztő előadás, madárgyűrűzés, fotós terepverseny, teljesítménytúra, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a XIV. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. Az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a halastavakon töltik. A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja a Kárpát-medencét és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években azonban egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik itt telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben. Pénteken délután kezdődik a Diós Kristóf emlékére szervezett fotós terepverseny, melyen a résztvevőknek egy teljes napjuk van, hogy a Fehér-tó őszi hangulatát, természeti értékeit, valamint a vizet, mint az élet forrását művészi igénnyel megjelenítő képeket készítsenek. Szombat reggeltől madárgyűrűzést rendeznek a Fehér-tó mellett álló Szalakóta Látogatóközpontnál, ahol a szikes tavaknál jellemző fajok mellett akár a vonulási időszakban a környéken ritkábban felbukkanó madarakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. Reggel indul a Daru futam is, melyen futva vagy sétálva teljesíthető a klasszikus teljesítménytúra a Fehér-tó területén kijelölt 5 vagy 17 kilométeres távja. A programok központi helyszíne a sándorfalvi piactér, valamint a Pallavicini kastély és kertje lesz. Itt rendeznek kiállítást Az év madárfotósa pályázat korábbi díjnyertes alkotásaiból. A kastélykertben a gyerekeket szabadtéri népi és természetismereti játékok várják, az érdeklődők a művelődési házban ismeretterjesztő előadást hallhatnak a darvakról, de rendeznek élményfoglalkozást is terápiás kutyákkal. A Kurgán természetvédelmi bemutatóhelyen filmvetítéssel, tárlatvezetéssel várják a látogatókat. A vendégek megfigyelhetik a tavaknál napközben előforduló madarakat is. A területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig utazhatnak. A nap legizgalmasabb programjainak azonban azok a kora délutántól szakvezetővel induló túrák ígérkeznek, melyeken a látogatók kis csoportokban figyelhetik meg a darubehúzást, azt a folyamatot, amikor a darvak visszatérnek éjszakázóhelyükre. A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén - Eurázsia erdős, sztyeppés tájain - füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal. Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban - száz év után először - a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről-évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár. Fotó: MTI/Archív
Forrás: Webrádió

Férfi kézilabda MK – A Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a másodosztályú DEAC-cal találkozik a negyeddöntőben

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 17:54
A bajnoki címvédő Veszprém a Gyöngyössel, a legutóbbi kiírásban győztes Szeged a másodosztályú DEAC együttesével találkozik a legjobb nyolc között a férfi kézilabda Magyar Kupában. A magyar szövetség honlapján hétfőn közzétett sorsolás alapján a februári mérkőzések pályaválasztói a párosításban elöl álló csapatok lesznek. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, ha az összecsapás döntetlennel zárul, akkor az alacsonyabb osztályú együttes, illetve azonos osztálybeli csapatok találkozója esetén a vendég klub jut tovább. A férfi kézilabda Magyar Kupa negyeddöntős párosítása: NEKA-Balatonfüredi KSE MOL Tatabánya KC - PLER-Budapest HE-DO B BRAUN Gyöngyös - ONE Veszprém HC DEAC - OTP Bank-Pick Szeged
Forrás: Webrádió

Buszon esett el egy utas Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 15:52
Buszon esett el egy utas a Budapesti körúton Szegeden hétfő délután 14 óra körül. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a tömegközlekedési járművön utazó utas megsérült-e, azonban a Budapesti körúton forgalomkorlátozásra számíthatnak a járművezetők.   Az esemény a Sólyom utcai kereszteződéshez közel történt, ahol kisebb torlódásra lehet számítani. A mentők mellett a rendőrséget is a helyszínre érkezett.
Forrás: Webrádió

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M43-ason, Szegednél

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 15:52
Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi az M43-as autópálya 1-es kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a város felé vezető irányban. A járműben csak a vezetője utazott, akit a szegedi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve emeltek ki. A jármű áramtalanítására nem lesz szükség.
Forrás: Webrádió

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M43-as autópályán Szegednél

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 15:52
Az OKF tájékoztatása szerint szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi az M43-as autópálya 1-es kilométerszelvényénél, Szeged közelében hétfő délután, nem sokkal 15 óra előtt. A baleset a Szeged felé vezető oldalon történt. A járműben csak a sofőr utazott, akit a szegedi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve emeltek ki. A gépkocsi áramtalanítására nem volt szükség.
Forrás: Webrádió

Hétfőn megkezdték a Dugonics téri szökőkút téliesítését Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 11:52
Lassan de biztosan közeledik a tél, ezért Szeged szimbólumait, a szökőkutakat is téliesíteni kell. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei hétfő reggel megkezdték a fém váz telepítését, amely a Dugonics téri szökőkút téliesítéséhez kell. A szakemberek információink szerint ma a vázat helyezik el, majd kedden jöhetnek a pallók. A munkálatokkal a tervek szerint keddre már végeznek is.   Szeged szimbolikus szökőkútját a munkálatok megkezdése előtt a Szegedi Vízmű Zrt. szakemberei is ellenőrizték és a megtették a szükséges lépéseket a téliesítéshez.   A téliesítésre minden évben szükség van, hiszen e nélkül a mínuszok kárt tennének Szeged szökőkútjaiban. A lefedett szökőkútra érkezik majd Rudolf, a méltán népszerű fényszarvas.   Talán a globális felmelegedés számlájára is írható, de a város szökőkútjait egyre későbbi időpontokban kell csak téliesíteni.   2023-ban már október 12-én, míg tavaly november 4-én konzerválták csak a Dugonics téri szökőkutat, ez a dátum idén pedig még tovább tolódott.   Talán kevesen tudják, de a zenélő szökőkút terveit, amely már régóta a város szerves részét képezi, Tarnai István készítette 1979-ben. A szökőkutat tulajdonképpen a szegedi Nagyárvíz századik évfordulójára készítették el, amely a helyiek és a turisták kedvelt pihenő és találkahelye.
Forrás: Webrádió

Motoros és kerékpáros ütközött a Székely soron Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 10., hétfő - 11:52
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy motorkerékpáros ütközött össze egy biciklissel hétfő délelőtt fél 11-körül a Székely sor 11. szám előtt. A balesetben az elsődleges adatok szerint senki sem sérült meg, azonban a helyszínelés idejére a közlekedőknek kisebb torlódásra kell számítania az úton lévő rendőrautó miatt.
Forrás: Webrádió

Akciókkal és sztárvendégekkel nyit Szeged legújabb edzőterme

 Webrádió  |   2025. november 09., vasárnap - 21:51
A Scitec Gold Fitness Club közösségi oldalán tette közzé a jó hírt, mely szerint november 10-én, 18 órakor megnyit Szeged egyik legnagyobb és legmodernebb edzőterme. Portálunkon elsőként számoltunk be arról, hogy az Etelka sor 1. szám alatti Tisza Center épületében nagyszabású fitness terem nyílik. Az eredetileg tervezett céldátum részben Kathi Béla halála miatt csúszhatott őszre, hiszen az eredeti tervek még nyár végi nyitásról szóltak.   Az új terem posztja szerint hétfőn 18 órától sztárvendégekkel várják az érdeklődőket Szeged legújabb edzőtermében. Nyitási akció is lesz, hiszen ingyenes nyíltnappal és 20%-os bérletakcióval várják az érdeklődőket csak a nyitás napján. Ami a sztárokat illeti, hétfőn tiszteletét teszi Szegeden Csicsay Viktória, Molnár Zsófia és az idei Mr. Olympia 3. helyezettje, Andrew Jacked is.   Hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg, de portálunk úgy értesült, hogy az edzőterem éjjel-nappal nyitva tart majd.   Ez utóbbi opció nem lenne meglepő, hiszen a Lurdy-házban található, közel 3000 m2-es Scitec Gold Fitness Club is 0-24-es nyitvatartással várja az edzeni vágyókat. Mi a magunk részéről biztosan ellátogatunk Szeged várhatóan egyik legjobban felszerelt és legmodernebb edzőtermébe.
Forrás: Webrádió

Több százan emlékeztek Dobozi Ivánra a Pick Arénánál (+videó)

 Webrádió  |   2025. november 09., vasárnap - 14:52
Több százan emlékeztek meg Dobozi Ivánról, a tragikus hirtelenséggel szombaton elhunyt technikai vezetőről a Pick Aréna előtt. Tekintse meg a megemlékezésen készített fotógalériánkat is! Amint arról portálunkon tegnap már beszámoltunk, az OTP Bank - Pick Szeged vs Veszprém rangadó alatt vesztette életét a csapat technikai vezetője. Dobozi Ivánt mindenki szerette, több évtizede volt megbecsült és nagyszerű tagja a Handball Family-nek. A derbi kezdete előtt hirtelen lett rosszul a szakvezető, majd a szakszerű ellátás ellenére sem sikerült megmenteni az életét.  Nem ez volt az első eset, hogy Dobozi Iván pont a rangadó előtt lett rosszul, hiszen a technikai vezetőt 2010-ben pont a Veszprém elleni összecsapás előtt érte el egy súlyos betegség. Dobozi rehabilitációja hosszú ideig tartott, de végül sikeresen felépült.  Dobozi Ivánt nagyon sokan szerették, ez a vasárnap délelőtti emlékezésen is látható volt, ahol több százan jelentek meg és rótták le tiszteletüket a Pick Aréna előtt. Sokan mécsessel és egy szál virággal jöttek. A főhajtáson részt vettek többek között a klub elnöke, Dr. Szűcs Ernő Péter, illetve a Pick Szeged csapatának tagjai, valamint a technikai vezető jelenlegi és egykori kollégái.  youtube.com/watch?v=SJb-JD5cOaY A megemlékezésen jelen volt még többek között Vladan Matics, a Pick egykori trénere, valamint Bella Árpád és Herbert Gábor is, a klub egykori vezetője és játékosa is.  Dobozi Ivánt Süli Róbert, az OTP Bank - Pick Szeged sajtófőnöke egy rövid beszéddel méltatta és búcsúztatta. A szakvezető temetésére később kerül sor.  Nyugodj békében Iván, szívünkben örökké élni fogsz. 
Forrás: Webrádió

Férfi kézilabda NB I – A Tatabánya nyolc góllal verte a Győrt

 Webrádió  |   2025. november 09., vasárnap - 00:50
A Tatabánya otthon 37-29-re legyőzte a győri ETO University HT csapatát a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. Remekül kezdtek a hazaiak, még tíz perc sem telt el, amikor a vendégcsapatnak időt kellett kérnie (7-3). A Tatabánya hatékony védekezését bizonyítja, hogy ekkor már tíz kapura lövése volt, az ETO-nak viszont csak öt. A cserék után némileg megakadt a házigazdák játéka, 12-6 után egy 4-0-s sorozattal rukkolt elő a Győr. Ellenfele több mint nyolc percig nem talált a hálóba, de ezt a győriek nem tudták kihasználni, mert az első félidő utolsó hat és fél percében ők sem dobtak gólt. A 38. percben - 1-0 után - második alkalommal került előnybe a Győr, de egy 4-0-s szériával gyorsan visszavette a vezetést a Tatabánya. Tíz és fél perccel a vége előtt még csak "kettő volt közte", ezután viszont lendületes, pontos támadásokkal és hatékony védekezéssel eldöntötte a meccset a házigazda. Krakovszki Bence nyolc, Dmitrij Zsitnyikov és Vajda Huba öt-öt góllal, Székely Márton kilenc védéssel járult hozzá a vártnál is nagyobb különbségű sikerhez. Csapatuk a címvédő Veszprémhez hasonlóan továbbra is százszázalékos mérleggel áll a tabellán. A túloldalon Dean Bombac hatszor talált be, Pásztor Imrének nyolc védése volt. Eredmények: MOL Tatabánya KC - ETO University HT 37-29 (14-12) korábban: OTP Bank-Pick Szeged - One Veszprém HC 31-32 (16-13) Balatonfüredi KSE-Csurgói KK 32-30 (19-17) PLER-Budapest - FTC-Green Collect 31-33 (15-17) HE-DO B.Braun Gyöngyös - NEKA 28-29 (15-12) Szigetszentmiklósi KSK - Carbonex-Komló 30-27 (12-11) A tabella: 1. OTP-Bank Pick Szeged 10 7 1 2 335-274 15 pont 2. One Veszprém HC 7 7 - - 291-200 14 3. MOL Tatabánya KC 7 7 - - 231-191 14 4. FTC-Green Collect 9 5 - 4 302-299 10 5. ETO University HT 8 4 - 4 245-230 8 6. Budai Farkasok-Rév 7 2 3 2 194-214 7 7. Szigetszentmiklósi KSK 9 3 1 5 247-278 7 8. Csurgói KK 9 2 2 5 255-262 6 9. NEKA 8 2 2 4 213-229 6 10. HE-DO B.Braun Gyöngyös 9 3 - 6 250-281 6 11. PLER-Budapest 8 2 2 4 228-263 6 12. Carbonex-Komló 8 2 1 5 218-233 5 13. Balatonfüredi KSE 8 2 1 5 212-236 5 14. CYEB-Budakalász 7 2 1 4 204-235 5
Forrás: Webrádió

Elhunyt Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetője

 Webrádió  |   2025. november 08., szombat - 23:51
Az OTP Bank - Pick Szeged férfi kézilabda csapata a honlapján tette közzé a szomorú hírt, mely szerint a One Veszprém elleni rangadó alatt életét vesztette a csapat technikai vezetője. Iván 37 éve dolgozott a klubnál, amely az élete volt. Mint írják, szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan a csapat számára.   A szakvezető egy hirtelen rosszullétet követően vesztette életét, hiába érkezett hamar a segítség, már nem tudták megmenteni.   Iván hatalmas küzdő volt, hiszen 2010-ben is minden előjel nélkül lett rosszul a kocsijában, a teljes felépülés pedig hosszú ideig tartott. A technikai vezető akkor is éppen egy Veszprém meccsre tartott, amikor bekövetkezett a baj. Sajnos most is a derbin lett rosszul, az életét pedig ezúttal már nem tudták megmenteni.   A One Veszprém a tragédia miatt eltekintett a helyszínen történő ünnepléstől, amely nagyon sportszerű cselekedet volt. A mérkőzést hatalmas csatában végül a Veszprém nyerte 31-32-re. Ivuka halála érthető módon a stábtagokat is alaposan megviselte.   A Pick Szeged csapata november 9-én délelőtt 10 órától gyertyagyújtással búcsúzik Dobozi Ivántól a Pick Aréna főbejáratánál.  
Forrás: Webrádió
217 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!