Webrádió

Webrádió hírek

OTP Bank – Pick Szeged vs One Veszprém férfi bajnoki kézilabda mérkőzés élőben: 31-32 (16-13)

 Webrádió  |   2025. november 08., szombat - 18:51
A K&H Liga 8. fordulójában a legnagyobb riválisát fogadja a Pick Arénában Michael Apelgren együttese. A One Veszprém egyelőre száz százalékos a bajnoki pontvadászatban, míg a Pick már 3 pontot is elhullajtott. Mikler Rolandék a Tatabánya ellen szenvedtek vereséget, míg a Csurgó ellen egy idegenbeli döntetlent ért el a Tisza-parti alakulat.   Xavi Pascul együttese teljes létszámmal érkezik a derbire, míg a hazaiak nem számíthatnak például az irányító Janus Smarason-ra, illetve Jéremy Toto-ra, aki sérüléséből lábadozik éppen.   A Pick egyébként elsőként 1981-ben csapott össze a bakonyi alakulattal az NB1-ben.   Nagyon nehéz mérkőzés vár tehát a Szegedre, hiszen Xavi Pascual együttese nagyon komoly játékerőt képvisel, a világ egyik legjobb csapata.   A mérkőzés és az élő közvetítés is 16. 45-kor kezdődik, a kommentátor ezúttal is Boros Tamás lesz.   youtube.com/watch?v=Kv0V6w2VB_8
Forrás: Webrádió

OTP Bank – Pick Szeged vs One Veszprém férfi bajnoki kézilabda mérkőzés élőben

 Webrádió  |   2025. november 08., szombat - 16:52
A K&H Liga 8. fordulójában a legnagyobb riválisát fogadja a Pick Arénában Michael Apelgren együttese. A One Veszprém egyelőre száz százalékos a bajnoki pontvadászatban, míg a Pick már 3 pontot is elhullajtott. Mikler Rolandék a Tatabánya ellen szenvedtek vereséget, míg a Csurgó ellen egy idegenbeli döntetlent ért el a Tisza-parti alakulat.   Xavi Pascul együttese teljes létszámmal érkezik a derbire, míg a hazaiak nem számíthatnak például az irányító Janus Smarason-ra, aki sérüléséből lábadozik éppen.   A Pick egyébként elsőként 1981-ben csapott össze a bakonyi alakulattal az NB1-ben.   Nagyon nehéz mérkőzés vár tehát a Szegedre, hiszen Xavi Pascual együttese nagyon komoly játékerőt képvisel, a világ egyik legjobb csapata.   A mérkőzés és az élő közvetítés is 16. 45-kor kezdődik, a kommentátor ezúttal is Boros Tamás lesz.  
Forrás: Webrádió

Közel 2 méteres Sulley plüss keresi új gazdáját Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 08., szombat - 14:52
Egészen szürreális látványt nyújt az a mintegy 2 méteres óriás plüss, amelyet valaki lomtalanítás keretében helyezett ki az Arany János utca és a Tisza Lajos körút kereszteződéséhez Szegeden. Azt nem tudni, hogy a Szörny Rt. egyik ikonikus karakterét ábrázoló plüss mikor került ki az utcára, de ha esetleg valaki lát benne fantáziát, akkor elviheti, szombat kora délután még a helyén volt.   A Disney/Pixar animációs film karaktere vélhetőleg promóciós célokat szolgálhatott fénykorában, hiszen ilyen hatalmas Sulley plüsst még sehol sem láttunk korábban. A méretes James P. Sullivan figura nincs jó állapotban, aki esetleg szeretné rendbe hozni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Reméljük szebb sorsa lesz ennek a méretes plüssnek annál, minthogy a szeméttelepre kerüljön.   Sulley egyébként a Szörny Rt. animációs film egyik főszereplője, egy nagy, kékszőrű, maciszerű szörny, lila foltokkal, aki a cég legfontosabb "ijesztője".  
Forrás: Webrádió

Baleset miatt van forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Városföldnél

 Webrádió  |   2025. november 07., péntek - 10:52
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy teherautó, valamint egy személygépkocsi ütközött össze az M5-ös autópálya 96-os kilométerszelvényénél, a Szeged felé tartó oldalon péntek reggel. A balesetben 2 ember sérült meg, az elsődleges adatok szerint könnyebben.   A helyszínen negyed 11-kor is még félpályás útzár van érvényben, a forgalom torlódik.
Forrás: Webrádió

Pécsi közgyűlés – Lipics Zsolt marad a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 21:52
Lipics Zsoltot, a teátrum jelenlegi vezetőjét választotta meg a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatójának újabb öt évre csütörtökön a város közgyűlése, amely az idegenforgalmi adó 50 százalékos emeléséről is döntött. A PNSZ igazgatói pályázata kapcsán zárt ülésen meghozott döntést követően Lovász István címzetes főjegyző az MTI érdeklődésére közölte, hogy Lipics Zsolt pályázatát nagy többséggel fogadta el a város közgyűlése. A szaktárca jóváhagyását követően Lipics Zsolt 2026. február 16-tól újabb öt éven át töltheti be a tisztséget, s vezeti a teátrumot - fűzte hozzá. Lipics Zsolt Vidákovics Szláven művészeti vezetővel irányítja a továbbiakban is a színházat, továbbá Kocsár Balázs operaigazgatóval és Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával dolgozik együtt várhatóan a továbbiakban is. Lipics Zsolt 1966-ban Pécsen született, 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kazimir Károly osztályában. A Szegedi Nemzeti Színházban kezdte pályáját, majd kilenc éven át a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, huszonkét éve a Pécsi Nemzeti Színház színművésze; 2018-ban kapta meg a Jászai Mari-díjat. A pályázati felhívásban a jelentkezőkkel szemben elvárás volt, hogy a színházban évadonként legalább 280 előadást - ezen belül évadonként legalább három balett- és operabemutatót, és e két műfajban összesen legalább 40 előadást - tartsanak, azokon pedig legalább 80 ezer fizető néző vegyen részt. A PNSZ igazgatói posztjára kiírt pályázaton a jelenlegi vezetőn kívül Darabont Mikold, a teátrum színművésze indult még. A testület arról is döntött, hogy 2026-tól 50 százalékkal emelik Pécsen az idegenforgalmi adó mértékét, amely így a jelenlegi 400-ról 600 forintra változik vendégenként és vendégéjszakánként. Péterffy Attila (MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Pécs Jövőjéért Egyesület-Forum Sopianae) polgármester azzal indokolta a döntést, hogy az adónem mértéke 2012 januárja óta nem változott, nem követte az infláció mértékét, ugyanakkor a városnak szüksége van a forrásokra. Hozzáfűzte: az emelést követően a törvényi maximális mérték 72 százalékát éri el az összeg, a városnak pedig mintegy évi 55 millió forint többletforrást jelent a módosítás.
Forrás: Webrádió

Baleset az 55-ös főúton

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 16:54
Árokba hajtott egy személyautó az 55-ös főúton, Domaszék közelében, a 9. és a 10. kilométer között. A járműben egy ember utazott, aki tudott szállni. Hozzá mentők érkeztek a helyszínre. A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a gépkocsit.
Forrás: Webrádió

Árokba hajtott egy autó az 55-ös főúton Domaszéknél

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 16:54
Árokba hajtott egy Bajáról Szegedre tartó személyautó az 55-ös főút 9-es és 10-es kilométerszelvénye között csütörtök délután fél 4 körül. A járműben csak a sofőr utazott, aki saját erejéből el tudta hagyni a gépkocsit. A szegedi hivatásos tűzoltók áramtalanították a személyautót.   Portálunk információja szerint a sofőr a balesetben nem sérült meg és forgalomkorlátozásra sincs szükség a helyszínen.
Forrás: Webrádió

Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 12:52
Kiállítások, előadások, örömrajzolás, családi programok, klasszikus és legújabb kínálatukat bemutató kiadók várják azokat, akik november 15-én ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba, ahol immár tizenhetedik alkalommal rendeznek képregényfesztivált - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A Somogyi-könyvtár épületét a régió legnagyobb képregényes eseményén újfent magyarországi kiadók és rajzolók népesítik be. Az öt szinten át - az alagsortól a harmadik emeletig - nyújtózkodó fesztivál kilenc különleges képregényes teret nyit meg a látogatók előtt, köztük olyanokat, mint a Kiadók Kazamatája, a Rajzolók Rengetege, a Lurkók Labirintusa vagy a Tanoncok Tornya. Míg utóbbiban rendhagyó karaktertervező és storyboard-készítő rajzórák részesei lehetnek az érdeklődők, addig a legfrissebb hazai képregényekről szóló előadásokat a Szónokok Szentélyében hallgathatja majd meg a közönség. Az előadások témái között szerepel idén Pilcz Roland szegedi képregényalkotó húsz évig rajzolt, Kalyber Joe nevű figurája is, akinek összefoglalt története egy impozáns, négyszáz oldalas kötetben jelenik meg a fesztiválra, de emellett szó lesz még boszorkányokról és horrorfilm-adaptációkról, kisvárosi szláv démonokról és olasz népmesékről, az amerikai képregény változásairól és a képregényfordítás nehézségeiről, valamint a rockzenekarok valós vagy fiktív történeteit feldolgozó képregényekről is. Az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület támogatásával nem csak kerekasztal-beszélgetések, de látványos gyerekprogramok is megvalósulnak a fesztiválon. Kapunyitástól ezen a napon a Lurkók Labirintusa nevet viselő Gyermekkönyvtár Astérix és Obélix otthonává változik, ahol a gyerekek a gallok varázsfőzete és némi találékonyság segítségével juthatnak előre a játékos feladatokban. Természetesen a felnőttekről sem feledkeztek meg a szervezők: az épület előtt, a Vívók Várótermében az Ars Ensis Lovagi Kör tagjainak útmutatásai alapján a reneszánsz vívás művészetében próbálhatják ki magukat az érdeklődők.
Forrás: Webrádió

Megpróbálta rágyújtani a házat korábbi élettársára egy szegedi nő

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 09:55
Letartóztatását indítványozta az ügyészség annak a többszörösen büntetett nőnek, aki rá akarta gyújtani a házat korábbi párjára Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t. Grósz Tamás közölte, a nőt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a nő november elején volt élettársa otthonában töltötte az éjszakát. A gyanúsított összeveszett volt párjával és annak jelenlegi élettársával, akiket azzal fenyegetett meg, hogy rájuk gyújtja a házat. A késő esti órákban előbb volt párja alvó barátnője alatt gyújtotta fel az ágyat, majd a lakás más pontján is tüzet okozott. Ezt a ház lakói időben észlelték, és sértetlenül az utcára tudtak menekülni. A vármegyei főügyészség szökés és elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését - tudatta az ügyész.
Forrás: Webrádió

Megpróbálta rágyújtani a házat korábbi élettársára egy szegedi nő

 Webrádió  |   2025. november 06., csütörtök - 09:55
Letartóztatását indítványozta az ügyészség annak a többszörösen büntetett nőnek, aki rá akarta gyújtani a házat korábbi párjára Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t. Grósz Tamás közölte, a nőt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a nő november elején volt élettársa otthonában töltötte az éjszakát. A gyanúsított összeveszett volt párjával és annak jelenlegi élettársával, akiket azzal fenyegetett meg, hogy rájuk gyújtja a házat. A késő esti órákban előbb volt párja alvó barátnője alatt gyújtotta fel az ágyat, majd a lakás más pontján is tüzet okozott. Ezt a ház lakói időben észlelték, és sértetlenül az utcára tudtak menekülni. A vármegyei főügyészség szökés és elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését - tudatta az ügyész.
Forrás: Webrádió

Férfi kézilabda MK – Teljes a negyeddöntő mezőnye

 Webrádió  |   2025. november 05., szerda - 21:52
Szerda este teljessé vált a negyeddöntő mezőnye a férfi kézilabda Magyar Kupában. A negyedik forduló rangadóját az Elek Gyula Arénában rendezték, ahol izgalmas, remek színvonalú mérkőzést játszott a Ferencváros és a Tatabánya. Josip Sarac 14 másodperccel a vége előtt állította be a vendégek továbbjutását jelentő 26-26-os végeredményt. Már csak három másodperc volt hátra, amikor Győri Mátyás megszerezhette volt a győztes gólt az FTC-nek, de a kapu mellé lőtt. Székely Márton 14 védéssel járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Győri Kristófnak 13 védése, Ancsin Gábornak kilenc gólja volt. A bajnokságban sereghajtó Balatonfüred és az ugyancsak kiesőhelyen álló NEKA is házigazdaként jutott negyeddöntőbe a kupasorozatban. Előbbi a győri ETO University HT-t győzte le 31-26-ra, utóbbi pedig a Csurgót 31-29-re. A füredieknél Tim Rozman nyolc, Viktor Melnicsuk hét alkalommal talált a hálóba, Deményi Xavér pedig 15 lövést védett. A Gyöngyös a Szigetszentmiklós, a Debrecen a Salgótarján, a PLER-Budapest pedig a Komló otthonában harcolta ki a továbbjutást a negyedik fordulóból. A címvédő Szeged és a bajnok Veszprém a negyeddöntőben csatlakozik a mezőnyhöz.
Forrás: Webrádió

Hamarosan új pizzéria nyílhat Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 05., szerda - 17:52
A külső munkálatok nagyjából elkészültek, a beltéren azonban még dolgoznia kell a kivitelezőnek, előre láthatólag a jövő év elején nyithat meg a Lucky Pizza&Grill a Csongrádi sugárút 61. szám alatt. Amint arról portálunkon még év elején beszámoltunk , a Csongrádi sugárúti tízemeletes panelház aljában új étterem nyílhat az egykori Főzelékmegálló kifőzde és gyorsétterem helyén.   A gazdasági környezet talán nem volt kedvező a korai nyitáshoz, így a felújítás jó néhány hónapig elhúzódott, de a vendéglátóhely kezdi elnyerni végleges formáját. A külső design sokkal letisztultabb és modernebb is, mint a korábbi volt. A rekonstrukció teljeskörű, hiszen a beltér is teljesen megújul. Azt nem tudni pontosan, hogy a Lucky Pizzéria harmadik egysége mikor nyithatja meg kapuit, de a jelenlegi tempót figyelembe véve, talán a jövő év eleji időpont prognosztizálható.   A bejárati ajtóra kitett kiírás szerint a vendéglátóhely hétfőtől vasárnapig várja majd a vendégeket délelőtt 10 órától egészen 22 óráig.  A jól ismert Lucky Pizzéria a Kálvária tér 32. szám alatt üzemel már évek óta, míg a Classic Grill szerb étterem a Széchenyi tér 5. szám alatt várja a vendégeket. 
Forrás: Webrádió

27 éves eltűnt férfit keresnek a szegedi rendőrök

 Webrádió  |   2025. november 05., szerda - 14:52
A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai az állampolgárok segítségét kérik Papp Dávid megtalálásában. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 27 éves férfi 2025. november 2-án 19 óra 40 perc körüli időben a lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról.   Papp Dávid kb. 170 cm magas, átlagos testalkatú, barna hajú, arca borostás, barna szemű. Eltűnésekor fekete kabátot, szürke melegítő nadrágot, fehér sportcipőt viselt. A Szegedi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.
Forrás: Webrádió

„Célunk, hogy újra benépesüljön az egykori Cserepes sori piac területe” – interjú Tárkány Lászlóval

 Webrádió  |   2025. november 04., kedd - 22:51
Nemrég két projekt is napvilágot látott, mindkettő Szegeden, a Cserepes soron valósul meg és mind a kettő keretében egy-egy lakópark épül az ott elterülő, szabad területekre. Az egykori Cserepes sori piac területe Tárkány László, az Immo and More Zrt. alapítójának tulajdona. Az oda épülő lakópark egy modern, de környezetbarát ingatlanokból álló együttes lesz, amelyről bővebben maga a tulajdonos beszélt. WR.: Miért döntött úgy, hogy megvásárolja a szegedi önkormányzattól az egykori, Cserepes sori piac területét? T. L.: A Cserepes sor területe már régóta figyelmünket keltette, mivel rendkívül kedvező fekvésű, jól megközelíthető és fejlesztésre alkalmas városrészről van szó. A területet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata árverés útján értékesítette, amelyre cégünk pályázott, majd a vásárlás jogát elnyerte. Már ezt megelőzően is figyelemmel kísértük a városrész alakulását, fejlődését, és megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy miként lehetne a területet új funkcióval megtölteni és integrálni Szeged városszövetébe. A fejlesztés előkészítése során részt vettünk a rendezési terv módosításában, a várossal együttműködve alakítottuk ki a beépítés alapelveit és az építészeti karaktert. WR.: Mit lehet tudni az oda épülő lakóparkról? A honlapjukon található látványtervek nagyon impozáns, igazi luxuslakásokat ábrázolnak.   T. L.: Egy modern, természetközeli és fenntartható lakóparkot képzeltünk el, amely illeszkedik Szeged 15 perces város koncepciójához. Minden, ami kitölti a mindennapi életünket – az oktatás, a munkahely, az ügyintézés, a bevásárlás és a rekreáció – gyalogosan, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel rövid idő alatt elérhető lesz. A környék adottságai, a bevásárlóközpontok, a Vadaspark és a nagy kiterjedésű zöldterületek kiváló alapot adnak egy emberléptékű, zöld városi környezet kialakításához. A fejlesztésben nagy arányú parkok, belső sétányok és közösségi terek kapnak szerepet. Nem luxus-, hanem megfizethető, de magas műszaki színvonalú lakásokat építünk, amelyek energiatakarékos hőszivattyús és napelemes rendszerrel készülnek. Jelenleg a tervek felülvizsgálata zajlik annak érdekében, hogy a projekt illeszkedjen az Otthon Start Program feltételeihez, és minél több család számára biztosítson elérhető árban, korszerű lakásokat. Szegeden jelenleg is erős a kereslet az újépítésű, belvárosi elhelyezkedésű lakások iránt, ugyanakkor a kínálat főként kisebb, elszórtan épülő társasházakból áll. A Cserepes sori fejlesztés abban különbözik mindettől, hogy egy egységes városnegyedet hoz létre, amely közösségi és közlekedési szempontból is integrált. WR.: Mekkora erre Szegeden ma a kereslet?   T. L.: A városba települő ipari beruházások, különösen a BYD és a Rheinmetall gyárak, a következő években mintegy tízezer új munkahelyet hoznak létre. Ez jelentős lakhatási igényt teremt, amelyet Szeged jelenlegi lakásállománya nem tud teljes mértékben kiszolgálni. A Cserepes sor az egyik utolsó olyan nagy, belterületi fejlesztési terület, ahol ekkora volumenű lakásépítés megvalósítható. WR.: Mennyibe kerül a kivitelezés, és az mettől-meddig tart? T. L.: A kivitelezés várhatóan 2026-ban kezdődik és ütemezetten, öt szakaszban, 2031-ig tart. A beruházás több milliárd forintos nagyságrendű, finanszírozása saját tőkéből, banki projektfinanszírozásból és az Otthon Start Program támogatott hiteléből történik. A lakóépületek alatt mélygarázsok készülnek, a felsőbb szinteken pedig 40–80 négyzetméteres, korszerű, energiatakarékos lakások kapnak helyet. WR.: Zárásképp: A Bényi Szabolcs nevéhez fűződő lakópark, amely ugyancsak a Cserepes soron kap helyet, mennyiben befolyásolja majd az önök projektjét?  T. L.: A Bényi Szabolcs nevéhez fűződő fejlesztést nem versenytársnak, hanem kiegészítő projektnek tekintjük. Szegeden a lakásigény messze meghaladja a kínálatot, ezért a két fejlesztés egymást erősíti. A városrészen egyszerre több, egymáshoz illeszkedő beruházás valósul meg, ami egészében véve új városi karaktert hoz létre. A Cserepes sor megújulása hosszú távon Szeged egyik legélhetőbb negyedévé teheti ezt a területet. A Cserepes sori lakópark fejlesztése számunkra nem egy egyszerű építési projekt, hanem városi újjászületés. Célunk, hogy példát mutassunk arra, miként lehet egy korábbi ipari-kereskedelmi területből zöld, fenntartható és közösségi szemléletű városrészt kialakítani.
Forrás: Webrádió

BYD szalont nyitott a Duna Autó Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 04., kedd - 17:52
A Duna Autó Cégcsoport, Magyarország és a régió legnagyobb márkaválasztékot kínáló autós vállalata újabb mérföldkőhöz érkezett: Szegeden az Algyői úton megnyílt a világ vezető elektromosautó-gyártójának legújabb bemutatóterme, a BYD épülő gyára közvetlen közelében. Tekintse meg a megnyitó előtt készített képeinket is! A Duna Autó ezzel nemcsak országos hálózatát erősíti, hanem új szintre emeli az elektromos mobilitás élményét is. A megnyitón több városi és iparági vezető is részt vett, köztük Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere és Maria Grazia Davino, a BYD európai képviseletének regionális igazgatója, aki személyesen is üdvözölte a Duna Autó újabb kiemelt beruházását: „Fantasztikus, hogy már Szegeden is építhetjük az álmokat” – fogalmazott. A szegedi BYD szalon nem pusztán egy új értékesítési pont, hanem egy innovatív élménytér, ahol a látogatók megismerhetik a BYD legújabb modelljeit, kipróbálhatják az elektromos technológiák előnyeit, és személyre szabott tanácsadást kaphatnak a fenntartható autózásról. A bemutatóterem építészeti koncepciója is különleges: a BYD dizájnfilozófiáját követve egyetlen éles szög sincs a térben. A hullámzó, organikus formák és a természetes fények összjátéka a mozgás és energia érzetét kelti – pontosan azt, amit a BYD az elektromos mobilitásban is képvisel. A Duna Autó központi szerepe továbbra is meghatározó az autópiacon. A vállalat a hazai BYD hálózat elindításában is kulcsszerepet vállalt, a BYD magyarországi jelenlétének úttörőjeként, elsők között, 2023-ban nyitotta meg autószalonját Óbudán. A mostani szegedi beruházás ezt a sikertörténetet folytatja, és regionális szinten is erősíti a Duna Autó jelenlétét. „A Duna Autó története több mint három évtizede a fejlődésről szól. Büszkék vagyunk arra, hogy a BYD magyarországi terjeszkedésének élvonalában állhatunk, és hogy Szegeden, a gyár közvetlen közelében valósíthattuk meg új, korszerű bemutatótermünket” – mondta Ormos Péter, a Duna Autó Cégcsoport vezérigazgatója. A szegedi szalonban a BYD teljes hazai modellpalettája elérhető – a tisztán elektromos járművektől a konnektorról tölthető, innovatív Super DM technológiát alkalmazó hibridekig. A Duna Autó célja, hogy a szegedi BYD márkakereskedés a jövő mobilitásának regionális központjává váljon.
Forrás: Webrádió

Szegedi drogdílert fogtak el a rendőrök

 Webrádió  |   2025. november 04., kedd - 13:52
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai október végén fogták el azt a szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hónapokon keresztül értékesített kábítószereket és pszichoaktív anyagokat a megyeszékhelyen. A férfi nem csak terjesztője, hanem rendszeres fogyasztója is volt a drogoknak. A szegedi férfi 2024-ben kezdett el árulni kábítószert a városban, több vásárlója is akadt Szegeden. A díler saját otthonában kínálta a kristályt és a marihuánát a vevőinek.   Tavaly októberben egy fiatalkorúnak is eladott kábítószert. A fogyasztást követően a szakértői vizsgálat is kimutatta a tiltott szert a fiatal szervezetében. A díler elfogását követően kiderült, hogy a kereskedő maga is rendszeres kábítószer fogyasztó volt, a szervezetéből THC, amfetamin és metamfetamin maradványait mutatták ki.   A dílert az egyenruhások kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanújával hallgatták ki, majd kezdeményezték a letartóztatását is.  
Forrás: Webrádió

Joachim József képzőművész alkotásaiból nyílik emlékkiállítás Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 04., kedd - 07:53
Joachim József festő- és szobrászművész alkotásaiból nyílik emlékkiállítás csütörtökön a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában - tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Munkacsoportja az MTI-t. A közlemény szerint Joachim József Joachim Ferenc cipészmester és felesége, Metz Emilia gyermekeként látta meg a napvilágot 1897. szeptember 25-én Szegeden. Hat testvérével együtt katolikus családban nőtt fel, legidősebb fivére, Ferenc festőművészként vált ismertté. Joachim József a helyi piarista gimnáziumban érettségizett, festeni is a városban, Dinnyés Ferenc festőművésznél kezdett. Az első világháborús katonai szolgálat után Rómában majd Párizsban folytatott szobrászati és festészeti tanulmányokat. Szakmai sikerekkel a tarsolyában tért haza szülővárosába, ahol 1927-1930 között több kiállításon is bemutatkozott. Eleinte arcképeivel tűnt ki, majd női modellek figurális és aktképeivel is. Legelső retrospektív kiállítását 1928. március 4-én Juhász Gyula nyitotta meg. A szegedi kiállításon mintegy 60 festménnyel, 35 grafikával és négy szoborral mutatkozott be, amelyek szinte egész addigi pályafutását felölelték. A tárlatot pozitívan fogadták a kritikusok, Szeged városa pedig meg is vásárolta a művész egyik festményét. A "Miss Szeged 1930" szépségválasztás győztesének, közönségdíjasának, illetve a Délmagyarország újság szavazóközönsége kedvencének is megfestette a portréját. Az 1930-as évek elején Budafokra költözött. Az egyik szemét daganat következtében elveszítette, ettől kezdve felhagyott a szobrászattal, művészetének fő területe a festészet lett: olaj-, az 1940-es évektől pedig pasztellképeket is készített. Figurális kompozíciókat, portrékat, tájképeket festett. A második világháborúban is katonaként szolgálta hazáját, Erdélyben. Előbb felesége zsidó származása miatt, majd a háború után századosi rangja miatt hurcolták meg. A mindinkább előtérbe kerülő szocreál időszakában az önkifejező festészet terén elszigetelődött, a kiállítások rendezésétől visszavonult. Ekkor vált a Balaton-felvidék napfényes kazlainak, boglyáinak és asztagjainak festőjévé. Ezekben az években alkalmi munkából élt. A megélhetési nehézségek ellenére megmaradt elhivatottsága: az 1940-es évek végétől járt a Budai Rajziskolába, ahol Vén Emil tartott rendszeres rajzi korrekciót. 1954-ben az állami Képzőművészeti Alap bírálati csoportja két képét is díjazta. Igyekezett élete szinte utolsó napjáig gyakorolni a rajzolást, az aktmodell utáni egyre eszményibb látványmegjelenítést, a pasztell- és krokikészítés fortélyait. Halálát agyvérzés okozta 1954. október 26-án. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából nyíló tárlaton a család kezdeményezésére mutatják be hagyatékának egy részét. A haladó szellemiségű, egyedi hangon megszólaló alkotó műveiből rendezett, november 23-ig látható kiállítás méltó emléket állít a város egykor ünnepelt művészének, aki szobrászatban az akadémikus, ám magabiztos és klasszikus formaképzést, festészetben a neoimpresszionista színvilágot képviselte - írták a közleményben.
Forrás: Webrádió

Labdarúgó NB II – Kétgólos sikerével élre állt a Vasas

 Webrádió  |   2025. november 03., hétfő - 22:56
A Vasas 2-0-ra nyert otthon a Videoton ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén, ezzel visszaállt a tabella élére. A házigazda piros-kékek a 22. percben Tóth Milán góljával kerültek előnybe, a végeredményt a ráadás pillanataiban Girsik Attila állította be. Ez volt a két nagy múltú gárda közös történetének első másodosztályú összecsapása. Merkantil Bank Liga NB II, 12. forduló: Vasas FC-Videoton FC Fehérvár 2-0 (1-0) gól: Tóth M. (22. ), Girsik (93. ) vasárnap játszották: Soroksár SC-Budapest Honvéd FC 0-1 (0-0) gól: Csontos (94. ) FC Ajka-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2) gól: Tóth G. (86. ), illetve Szalai J. (13. ), Vidnyánszky (25. ) Tiszakécskei LC-Kecskeméti TE 2-1 (1-1) gól: Balázs B. (34. ), Takács T. (69. ), illetve Eördögh (13. ) Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budafoki MTE 4-0 (2-0) gól: Rabatin (23. ), Miskolczi (25. ), Borvető (65. ), Szilágyi Z. (70. ) HR-Rent Kozármisleny - Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-0) gól: Jelena (9. ), Kozics (76. - 11-esből), illetve Magyar Zs. (63., 68. - a másodikat 11-esből) piros lap: Bíró (51. , Kozármisleny) BVSC-Zugló - Szentlőrinc 2-1 (0-1) gól: Benkő (76. ), Szilágyi (77. ), illetve Nagy R. (11. ) piros lap: Décsy (68. , Szentlőrinc) Karcagi SC-Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (0-1) gól: Kovalovszki (49. ), Székely (58. ), Kohut (67. ), László (79. ), illetve Csató (34. ), Harsányi (87. ) A tabella: 1. Vasas FC 12 8 2 2 21-12 26 pont 2. Budapest Honvéd FC 12 8 1 3 26-12 25 3. Mezőkövesd Zsóry FC 12 7 2 3 21-16 23 4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 12 6 3 3 17-10 21 5. Karcagi SC 12 6 3 3 16-16 21 6. Kecskeméti TE 12 6 2 4 19-15 20 7. Aqvital FC Csákvár 12 5 5 2 18-11 20 8. Tiszakécskei LC 12 4 3 5 14-21 15 9. HR-Rent Kozármisleny 12 3 5 4 12-17 14 10. Videoton FC Fehérvár 12 3 4 5 13-15 13 11. Soroksár SC 11 3 3 5 16-19 12 12. BVSC-Zugló 12 3 2 7 11-13 11 13. Békéscsaba 1912 Előre 12 2 5 5 16-21 11 14. FC Ajka 12 3 1 8 8-17 10 15. Szentlőrinc 12 2 4 6 14-17 10 16. Budafoki MTE 11 2 3 6 7-17 9
Forrás: Webrádió

Baleset miatt lezárták a Damjanich utca egy szakaszát Szegeden (+videó)

 Webrádió  |   2025. november 03., hétfő - 19:56
Egy Ford személyautó, valamint egy Mercedes terepjáró ütközött össze a Damjanich utcában hétfő kora este 18 óra körül Szegeden. A Ford eleje alaposan összetört a balesetben, a Mercedes kevésbé sérült. Mindkét autóban csak a sofőr utazott. A muszaki mentést a szegedi hivatásos tűzoltók végzik a helyszínen, akik mindkét autót áramtalanították,  valamint megszüntetik a forgalmi akadályt. A Damjanich utcának a Szatymazi és a Hétvezér közötti szakaszát lezárták. A tűzoltók 19 órakor hagyták el a helyszínt, az útzár továbbra is érvényben van. youtu.be/aUe4fugvEmQ
Forrás: Webrádió

Karambol Szegeden

 Webrádió  |   2025. november 03., hétfő - 18:54
Egymásba hajtott két autó Szegeden, a Damjanich utcában. Mindkét kocsiban csak annak vezetője utazott. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, illetve megszüntetik a forgalmi akadályt.
Forrás: Webrádió
217 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!