Webrádió

Webrádió hírek

Vasútvillamoson esett el egy utas a Széchenyi téren

 Webrádió  |   2025. október 27., hétfő - 12:52
Az SZKT tájékoztatása szerint baleset történt a Széchenyi téren hétfő délelőtt fél 12 körül, ezért az Anna kút és a Szeged vasútállomás között pótlóbuszok közlekednek. A baleset a 2-es villamosvonal és az 1-es jelzésű vasútvillamos járatait érinti. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművön egy utas esett el, ezért kellett intézkedni a Széchenyi térnél.  
Forrás: Webrádió

Kapitális harcsát fogott egy szegedi horgász a Laposon

 Webrádió  |   2025. október 27., hétfő - 05:50
Brutális méretekkel rendelkező harcsát fárasztott, majd fogott ki egy szegedi fiatal a Lapos Beachnél vasárnap. A poszt tanúsága szerint a kapitális hal több mint 2 méter hosszú, egészen pontosan 233 cm volt. A hatalmas ragadozó lemérésére nem volt lehetőség, de a képek alapján akár 80 kg is lehetett. A halat kifogó fiatal a méretes harcsát nem vitte haza és ette meg, hanem visszaengedte a folyóba, mint ahogy fogalmazott, hogy több horgásznak is hasonló, felejthetetlen élményben lehessen része. A szörnyet a partról fárasztotta a horgász, mire a Tiszából került már mindketten alaposan elfáradtak.   Mi a magunk részéről csak gratulálni tudunk a kivételes sportteljesítményhez, egy ilyen kapitális harcsa kifogása minden horgász álma, amit most egy szegedi fiatalnak sikerült. Fotó: FB/Harcsa horgászata, módszerei, eszközei
Forrás: Webrádió

Labdarúgó NB II – Győzött a Honvéd és egy pontra megközelítette az éllovast

 Webrádió  |   2025. október 26., vasárnap - 19:51
A Budapest Honvéd 5-2-re nyert hazai pályán a Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB II 11. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel megelőzte ellenfelét a tabellán, és egy pontra megközelítette az első helyen álló Vasast. Őrzi hazai veretlenségét a kispesti együttes, sőt a Bozsik Arénában lejátszott hat bajnokija közül csak a Tiszakécske elleni 1-1 alkalmával veszített pontokat. A Mezőkövesed legyőzéséből Zuigéber Ákos két góllal vette ki a részét, így a 22 éves támadó hét találatával átvette a vezetést a góllövőlistán. A Kecskemét is nyert, mégpedig a fordulót az előkelő ötödik helyről kezdő újonc Karcag ellen. A lila-fehérek a legutóbbi hat bajnokijukból négyen győztek, kétszer pedig döntetlent értek el, vagyis augusztus vége óta, amikor Tímár Krisztián vezetőedző vette át a szakmai munka irányítását, nem kaptak ki. Eredmények, 11. forduló: Kecskeméti TE-Karcagi SC 2-0 (0-0) gólszerzők: Derekas (61. , 11-esből), Pálinkás (75. ) Aqvital FC Csákvár-Tiszakécskei LC 3-1 (1-0) g. : Magyar Zs. (14.), Bányai (49. ), Ominger (83. ), illetve Bódi (56. , 11-esből) piros lap: Lucas (73. - Tiszakécske), Szekér (77. - Tiszakécske) FC Ajka - HR-Rent Kozármisleny 0-2 (0-1) g. : Horváth D. (16. ), Kozics (47. , 11-esből) Budapest Honvéd FC-Mezőkövesd Zsóry FC 5-2 (2-1) g. : Zuigéber (3. , 59.), Csontos (14. , 11-esből), Medgyes Z. (79. ), Pinte (87. ), illetve Baki (11. , öngól), Varjas (75. ) korábban: BVSC-Zugló - Vasas FC 0-0 Szentlőrinc SE-Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (1-2) g. : Nyári (45. ), Ambach (86. ), illetve Kóródi (10. ), Zsolnai (43. ) piros lap: Adamcsek (82. , Szentlőrinc) szombaton játszották: Videoton FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (1-0) g. : Varga R. (44. ) hétfőn játsszák: Budafoki MTE-Soroksár SC 20. 00 A tabella: 1. Vasas FC 11 7 2 2 19-12 23 pont 2. Budapest Honvéd FC 11 7 1 3 25-12 22 3. Kecskeméti TE 11 6 2 3 18-13 20 4. Mezőkövesd Zsóry FC 11 6 2 3 19-15 20 5. Aqvital FC Csákvár 11 5 4 2 16-9 19 6. Szeged-Csanád GA. 11 5 3 3 13-10 18 7. Karcagi SC 11 5 3 3 12-14 18 8. Videoton FC Fehérvár 11 3 4 4 13-13 13 9. HR-Rent Kozármisleny 11 3 4 4 10-15 13 10. Soroksár SC 10 3 3 4 16-18 12 11. Tiszakécskei LC 11 3 3 5 12-20 12 12. Békéscsaba 1912 Előre 11 2 5 4 14-17 11 13. FC Ajka 11 3 1 7 7-15 10 14. Szentlőrinc 11 2 4 5 13-15 10 15. Budafoki MTE 10 2 3 5 7-13 9 16. BVSC-Zugló 11 2 2 7 9-12 8
Forrás: Webrádió

Az ittas sofőröket szűrik a Budapesti úton Szegeden

 Webrádió  |   2025. október 26., vasárnap - 10:53
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-Főkapitányság munkatársai ellenőrzést tartanak Szegeden, a Budapesti út elején vasárnap délelőtt, ahol a cél az ittas járművezetők kiszűrése a forgalomból. Az egyenruhások a Szegedről ki és befelé tartó forgalmat is ellenőrzik, egy autós sem menekülhet az ellenőrzés alól. Az rendőrök vasárnap délelőtt 10 órakor is a helyszínen vannak és szisztematikusan ellenőrzik a járművezetőket, akiknek a műszerre kell lehelniük. Mint azt korábban megírtuk, nem ez az első eset, hogy ily módon ellenőrzi az autósokat a rendőrség, hiszen például a Belvárosi hídon is többször volt már hasonló akció. Ne feledje, ittasan soha ne üljön volán mögé.
Forrás: Webrádió

Megkezdődött a téli időszámítás

 Webrádió  |   2025. október 26., vasárnap - 09:51
Ma kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye alapján néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja változik, ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat, jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy még sűrűbben indulnak. A Mávinform tájékoztatása értelmében az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti, valamint pár helyközi Volán-járat közlekedése módosul Érd és Kiskunhalas térségében. Az óraátállításban érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonalon egy, Budapest-Esztergom vonatkozásban kettő, a Budapest-Székesfehérvár-vonalon kettő, Budapest-Vác-Szob vonatkozásban három, a Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác-vonalon egy, míg Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonatkozásban négy vonat. Szintén módosul a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon kettő, Budapest-Lajosmizse és Kaposvár-Siófok vonatkozásban egy-egy szerelvény menetrendje. A Szeged és Hódmezővásárhely között járó TramTrain vasútvillamos esetében két vonat menetrendjében lesz változás. Az óraátállítás Magyarország területén öt nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCityt, a Bukarest és Bécs között járó Dacia EuroCityt, a Csapról és közvetlen kocsikkal Kijevből érkező Hortobágy EuroCityt (EC 140), a Kijevből érkező Transcarpathia gyorsvonatot, illetve a Kijevbe induló Transcarpathia gyorsvonatot. Változások lesznek a helyi és helyközi buszközlekedésben is. Öt helyközi járat érintett Érd-Bem tér, Kelenföld vasútállomás-Érd, Kunszentmiklós-Népliget, Kiskunhalas-Népliget és Cibakháza-Szolnok viszonylatban, ezenfelül Szeged és Dunaújváros helyi buszközlekedésében lesznek módosulások. Részletes információk a https://www.mavcsoport.hu/mavinform oldalon találhatók. Fotó: MTI/Archív
Forrás: Webrádió

Elkezdték összeszerelni az óriáskereket a Dóm téren, várhatóan az ár sem változik

 Webrádió  |   2025. október 25., szombat - 22:54
Már elkezdték összeszerelni az 50 méter magasba emelő óriáskereket a Dóm téren. Amint arról portálunk korábban már beszámoltunk , az óriáskerék darabjait több kamion hozta Szegedre még szerdán. A Hungary Ferris Wheel már elkezdte az összeszerelést, amely október 31-én pénteken indulhat útjára.   Amennyiben a pavilonra kihelyezett árlista nem változik, akkor a felnőtt jegyért 3000, míg a gyermekért 2500 forintot kell majd fizetni. Amit még érdemes tudni, az az, hogy a Szeged Eye-ra a 3 év alatti gyermekek ingyen szállhatnak fel egy felnőtt kísérővel, míg a 14 év alatti gyerekek esetében is egy felnőtt kísérő szükséges. A kabinok 6 személyesek, a kifizetett jegyárért cserébe pedig 3 kört tehetünk meg, amelynek legmagasabb pontja 50 méterre visz fel.   Idén ugyanakkor újdonsággal is készül az üzemeltető, hiszen az óriáskerék mellett egy két szintes körhinta jelenti az újdonságot, amelynek átmérője 15 méter, míg a legmagasabb pontja 12 méter.  
Forrás: Webrádió

Orbán Viktor: útjára indítjuk a Digitális Polgári Körök első országjárását

 Webrádió  |   2025. október 25., szombat - 21:52
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten. Ezért úgy döntöttünk, útjára indítjuk a Digitális Polgári Körök első országjárását - közölte a miniszterelnök szombat este a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb. Hozzátette, "indulunk, hogy közösen naggyá tegyük Magyarországot". A miniszterelnök a bejegyzéséhez csatolta az országjárás honlapját is, amely szerint a roadshow november 15-én Győrbe, november 29-én Nyíregyházára, december 6-án Kecskemétre, december 13-án Mohácsra, december 20-án pedig Szegedre érkezik. <iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Forbanviktor%2Fposts%2Fpfbid0ZKq9s9STjiqHmGc3GW4KVhBhCPtngP259oziTsRaKre2JfcsBLPaKQbxDrRKVZLl&show_text=true&width=500" width="500" height="698" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe> A weboldalon az is olvasható, hogy az eseményen való részvétel ingyenes, azonban kizárólag regisztrált DPK-tagok számára látogatható. Fotó: MTI/Archív
Forrás: Webrádió

Labdarúgó NB II – Kikapott Székesfehérváron a Szeged

 Webrádió  |   2025. október 25., szombat - 20:52
A negyedik helyen álló Szeged egygólos vereséget szenvedett az élvonalból tavasszal kiesett Videoton vendégeként a labdarúgó NB II 11. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A székesfehérváriak három nyeretlen bajnoki találkozót követően gyűjtötték be ismét a három pontot, míg a szegediek három veretlen kör után kaptak ki újra. Merkantil Bank Liga NB II, 11. forduló: Videoton FC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-0 (1-0) gól: Varga R. (44. ) vasárnap játsszák: BVSC-Zugló - Vasas FC 13. 00 Szentlőrinc-Békéscsaba 1912 Előre 13. 00 Kecskeméti TE-Karcagi SC 17. 00 Aqvital FC Csákvár-Tiszakécskei LC 17. 00 FC Ajka - HR-Rent Kozármisleny 17. 00 Budapest Honvéd FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17. 00 hétfőn játsszák: Budafoki MTE-Soroksár SC 20. 00 A tabella: 1. Vasas FC 10 7 1 2 19-12 22 pont 2. Mezőkövesd Zsóry FC 10 6 2 2 17-10 20 3. Budapest Honvéd FC 10 6 1 3 20-10 19 4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 11 5 3 3 13-10 18 5. Karcagi SC 10 5 3 2 12-12 18 6. Kecskeméti TE 10 5 2 3 16-13 17 7. Aqvital FC Csákvár 10 4 4 2 13- 8 16 8. Videoton FC Fehérvár 11 3 4 4 13-13 13 9. Soroksár SC 10 3 3 4 16-18 12 10. Tiszakécskei LC 10 3 3 4 11-17 12 11. FC Ajka 10 3 1 6 7-13 10 12. Békéscsaba 1912 Előre 10 2 4 4 12-15 10 13. HR-Rent Kozármisleny 10 2 4 4 8-15 10 14. Szentlőrinc 10 2 3 5 11-13 9 15. Budafoki MTE 10 2 3 5 7-13 9 16. BVSC-Zugló 10 2 1 7 9-12 7
Forrás: Webrádió

Rendőri intézkedés a Boros József utcában Szegeden

 Webrádió  |   2025. október 25., szombat - 17:52
Először egy, majd szirénázva egy másik rendőrautó is érkezett a Boros József utca egyik lakásához szombat délután 17 óra körül, ahol rendőrségi intézkedés zajlik. Az egyenruhások több embert is meghallgattak a helyszínen, de azt egyelőre nem tudni, hogy mi történt, a rendőrségi intézkedés jelenleg is folyamatban van az utcában, az Árkád Szeged hátsó kijáratával szemben.
Forrás: Webrádió

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 22:53
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti. A Budapesti Közlekedési Központ közleménye alapján néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja változik, ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat, jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy még sűrűbben indulnak. A Mávinform tájékoztatása szerint az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti, valamint pár helyközi Volán-járat közlekedése módosul Érd és Kiskunhalas térségében. Az óraátállításban érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonalon egy, Budapest-Esztergom vonatkozásban kettő, a Budapest-Székesfehérvár-vonalon kettő, Budapest-Vác-Szob vonatkozásban három, a Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác-vonalon egy, míg Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonatkozásban négy vonat. Szintén módosul a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon kettő, Budapest-Lajosmizse és Kaposvár-Siófok vonatkozásban egy-egy szerelvény menetrendje. A Szeged és Hódmezővásárhely között járó TramTrain vasútvillamos esetében két vonat menetrendjében lesz változás. Az óraátállítás Magyarország területén öt nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCity, a Bukarest és Bécs között járó Dacia EuroCity, a Csapról és közvetlen kocsikkal Kijevből érkező Hortobágy EuroCity (EC 140), a Kijevből érkező Transcarpathia gyorsvonat, illetve a Kijevbe induló Transcarpathia gyorsvonat érintett. Változások lesznek a helyi és helyközi buszközlekedésben is. Öt helyközi járat érintett Érd-Bem tér, Kelenföld vasútállomás-Érd, Kunszentmiklós-Népliget, Kiskunhalas-Népliget és Cibakháza-Szolnok viszonylatban, ezenfelül Szeged és Dunaújváros helyi buszközlekedésében lesznek változások. Részletes információk a https://www.mavcsoport.hu/mavinform oldalon találhatók.
Forrás: Webrádió

Bezárt a Palánk, márciusban nyit ki újra

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 12:00
Ahogyan azt portálunkon korábban már megírtuk, a téli időszakra ismét bezár Szeged egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Palánk. A cukrászdánál már sajnos több éves hagyomány, hogy a téli időszakra lehúzza a rolót, nem történt ez másként most sem.   Korábbi cikkünkben október 31-et írtunk lehetséges bezárási dátumként , de a cukrászda már október 21-én bezárta kapuit, ami nem meglepő, hiszen fő termékükre, a saját készítésű fagylaltra a hideg idő miatt egyre kisebb igény mutatkozott.   Az ajtóra kihelyezett papír szerint október 21-től egészen jövő év február 28-ig zárva tartanak. A Palánk Cukrászda első nyitvatartási napja március 1-je vasárnap.  
Forrás: Webrádió

Bezárt a Palánk, márciusban nyit ki újra

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 12:00
Ahogyan azt portálunkon korábban már megírtuk, a téli időszakra ismét bezár Szeged egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Palánk. A cukrászdánál már sajnos több éves hagyomány, hogy a téli időszakra lehúzza a rolót, nem történt ez másként most sem.   Korábbi cikkünkben október 31-et írtunk lehetséges bezárási dátumként , de a cukrászda már október 21-én bezárta kapuit, ami nem meglepő, hiszen fő termékükre, a saját készítésű fagylaltra a hideg idő miatt egyre kisebb igény mutatkozott.   Az ajtóra kihelyezett papír szerint október 21-től egészen jövő év február 28-ig zárva tartanak. A Palánk Cukrászda első nyitvatartási napja március 1-je vasárnap.  
Forrás: Webrádió

Bezárt a Palánk, márciusban nyit ki újra

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 12:00
Ahogyan azt portálunkon korábban már megírtuk, a téli időszakra ismét bezár Szeged egyik legnépszerűbb cukrászdája, a Palánk. A cukrászdánál már sajnos több éves hagyomány, hogy a téli időszakra lehúzza a rolót, nem történt ez másként most sem.   Korábbi cikkünkben október 31-et írtunk lehetséges bezárási dátumként , de a cukrászda már október 21-én bezárta kapuit, ami nem meglepő, hiszen fő termékükre, a saját készítésű fagylaltra a hideg idő miatt egyre kisebb igény mutatkozott.   Az ajtóra kihelyezett papír szerint október 21-től egészen jövő év február 28-ig zárva tartanak. A Palánk Cukrászda első nyitvatartási napja március 1-je vasárnap.  
Forrás: Webrádió

OTP Bank – Pick Szeged: Michael Apelgren meghosszabbította szegedi szerződését

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 09:54
Michael Apelgren vezetőedző meghosszabbította szerződését a Magyar Kupa-címvédő OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál. A klub honlapjának pénteki híradása szerint a tavaly nyáron érkezett svéd szakember megállapodása a jelenlegi idény végén járt volna le, de immár 2028. június 30-ig érvényes. "Tavaly nyáron új fejezet kezdődött klubunk életében: egy teljesen új projektet indítottunk el, amelyet szeretnénk a trénerrel közösen folytatni" - mondta Szűcs Ernő Péter klubelnök. Apelgren leszögezte, nagyon szeret Szegeden dolgozni. Érzése szerint folyamatosan építkeznek és a helyes irányba tartanak, de tisztában van vele, hogy minden területen előre kell lépniük. "Az előző szezonban felejthetetlen pillanatokat éltünk át közösen, most pedig nehezebb idők járnak ránk a sérülések miatt. De ha kilábalunk ebből az időszakból, még erősebbek leszünk" - vélekedett. Apelgren emlékeztetett rá, klubja lehetővé teszi, hogy a napi munkája mellett hazája válogatottját is irányíthassa.
Forrás: Webrádió

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a kisvállalkozásoknak

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 08:52
Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak. Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, a szövetség az európai kkv-k versenyképességét szem előtt tartó Hansa Parlament Erasmus+ projektéhez csatlakozott, a több országra kiterjedő együttműködés célja, hogy a résztvevő vállalkozások korszerű tudáshoz jussanak. A vállalkozások ingyen vehetnek részt a képezésekben, és jutnak hozzá a több ország tapasztalatai alapján összeállított tananyaghoz. A projekt keretében az IPOSZ két kiemelt témára fókuszál, az egyik a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása a vállalkozások mindennapjaiban, a másik pedig a vállalkozói készségek, az innovációs gondolkodás és a fenntartható működés erősítése. A tananyagokat a nemzetközi partnerekkel közösen állították össze, így a résztvevők több ország szakmai tapasztalatait is megismerhetik - fejtette ki az IPOSZ elnöke. Kiemelte, a mesterséges intelligencia témájában az IPOSZ saját képzési modult fejlesztett ki, rövidfilmekkel és gyakorlati példákkal segíti a technológia megértését és alkalmazását. Az IPOSZ képzései három magyarországi helyszínen – Szegeden, Budapesten és Nyugat-Magyarország egyik városában – indulnak még az év vége előtt. A tervek szerint a személyes megjelenésen kívül az érdeklődők online is bekapcsolódhatnak a képzésekbe, valamint a hozzájuthatnak a digitális tananyaghoz. A vállalkozói készségek fejlesztése témában már korábban is voltak képzések, a jövőben ezeket a programokat szeretnék folytatni, és a külföldi partnerektől átvett jó gyakorlatokat beépíteni az eddigi oktatásba. A képzések elsősorban az ipartestületi tagjoknak szól, de a szervezet nyitott minden érdeklődő kkv felé. A programok elérhetőségét a szövetség honlapján és közösségi médiás felületein is közzéteszik, bárki jelentkezhet, aki fejlesztené vállalkozását és nyitott az új technológiákra. Abban bíznak, hogy az ingyenes és gyakorlatorientált képzések segítenek a magyar vállalkozóknak abban, hogy versenyképesebbé váljanak, és hatékonyabban használják ki a digitális eszközök, különösen a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket - mondta Németh László.
Forrás: Webrádió

Férfi kézilabda BL – A Plock kikapott a Barcelonától

 Webrádió  |   2025. október 24., péntek - 07:52
A három magyar játékossal felálló lengyel Orlen Wisla Plock házigazdaként 34-24-re kikapott csütörtökön a Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. Az európai szövetség honlapja szerint a hazaiaknál Szita Zoltán négy, Ilic Zoran egy gólt lőtt, Fazekas Gergő ezúttal nem talált a hálóba. Csapatuk négy győzelemmel és két vereséggel rendelkezik a Szeged csoportjában.
Forrás: Webrádió

Férfi kézilabda BL – A Füchse Berlin egy góllal nyert Veszprémben

 Webrádió  |   2025. október 23., csütörtök - 21:51
A Veszprém házigazdaként 32-31-re kikapott csütörtökön a német Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában. A hazaiak a nyolcadik percben 6-5-nél vezettek utoljára a mérkőzésen. Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A csoport: ONE VESZPRÉM HC-Füchse Berlin (német) 31-32 (12-16) lövések/gólok: 54/31, illetve 53/32 gólok hétméteresből: 3/1, illetve 4/4 kiállítások: 2, illetve 8 perc A Veszprém teljes kerettel állt fel, a berliniektől Leo Prantner és Lukas Herburger hiányzott. A hazaiak közül azonban Dragan Pechmalbec vállfájdalmak, a vendégektől Fabian Wiede pedig térdsérülés miatt kivált a játékból a meccs elején. Utóbbi tűnt súlyosabbnak, hordágyon vitték le a pályáról, ám ez nem a csapattársaira, hanem a bakonyiakra volt rosszabb hatással. A jobban védekező és hatékonyabban támadó német bajnok egy 5-2-es és egy 5-1-es sorozattal a 18. percre négy góllal ellépett. A hazai szurkolók kórusban ébresztőt kiáltottak, mert kedvenc csapatuk sok hibával játszott, sorra hagyta ki a helyzeteit. Pechmalbec visszatért, a Füchséből viszont Max Darj is kivált, mivel megkapta harmadik kiállítását. Több mint nyolc percig nem talált be a magyar bajnoki címvédő, így ellenfele már öttel vezetett, a szünetben pedig négy gól volt a különbség. Xavier Pascual Fuertes vezetőedző már a második félidő negyedik percében időt kért, mert nem változott a játék képe. Egy újabb 4-1-es sorozat után már 21-14-es előnyben voltak a németek, erre még tudott egy 3-0-s szériával válaszolni az egyre hatékonyabban támadó házigazda, de a folytatásban mindkét kapus bravúrosan védett, így a különbség nem csökkent tovább. A szurkolók az utolsó tíz percen belül rendkívül kritikusan fejezték ki nemtetszésüket, többen pedig elindultak hazafelé. Az utolsó öt percen belül némi meglepetésre szinte tökéletes játékkal rukkolt elő a Veszprém, amely egy 4-0-s sorozattal visszakapaszkodott mínusz egyre, de az egyenlítésre nem volt esélye. Ahmed Adel hat, Ahmed Hesam, Nedim Remili és Yanis Lenne négy-négy góllal, Mikael Appelgren 14 védéssel zárt a Veszprémben. A túloldalon Hákun West Av Teigum hét, Mathias Gidsel hat, Aitor Arino és Nils Lichtlein öt-öt találattal, Dejan Milosavljev 16 védéssel vette ki részét a sikerből. A két csapat hatodik egymás elleni tétmérkőzésén egy döntetlen és két veszprémi siker mellett harmadszor nyert a Füchse. A három-három győzelemmel és vereséggel álló bakonyiak a következő fordulóban, november 12-én a norvég Kolstad HB vendégei lesznek, az ugyanilyen mutatóval rendelkező Szeged pedig ugyanazon a napon az északmacedón Eurofarm Peliszter otthonában lép pályára. szerdán játszották: B csoport: PPD Zagreb (horvát) - OTP BANK-PICK SZEGED 23-28 (10-10)
Forrás: Webrádió

Hatalmas a füsttel égett a Dózsa tanya melléképülete Szeged határában (+videó)

 Webrádió  |   2025. október 23., csütörtök - 16:52
Több tűzoltóautót is riasztottak a Baktói utca végéhez, Szeged határában, ahol a Dózsa tanya melléképülete gyulladt ki és égett nagy füsttel csütörtök délután. A tűzesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik 3 tűzoltóautóval érkezetek a helyszínre, a munkájukat egy vízszállító jármű is segítette. A lángokat 16 óra előtt 4 vízsugárral megfékezték a tűzoltók, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. A tűz a melléképület mellett a főépületre, valamint az aljnövényzetre is átterjedt. Úgy tudjuk, hogy a Dózsa tanyán egy idős férfi él egyedül. Portálunk információja szerint senki sem sérült meg. youtu.be/ZJ5RDmKngMk
Forrás: Webrádió

Melléképülettűz Szegeden

 Webrádió  |   2025. október 23., csütörtök - 16:52
Teljes terjedelmében égett egy melléképület Szegeden, a Dózsa tanyán. A tűz az építmény melletti ingatlanra, illetve az aljnövényzetre is átterjedt. A lángokat a város hivatásos tűzoltói oltották el.
Forrás: Webrádió

Hatalmas a füsttel ég valami az Alkotmány utca végén, Szeged határában

 Webrádió  |   2025. október 23., csütörtök - 15:52
Több tűzoltóautót, mentőautót, sőt még mentőhelikoptert is riasztottak Szeged Baktó városrészébe, az Alkotmány utca végéhez, ahol nagy füsttel ég valami csütörtök délután. A lángok fél 3 körül csaptak fel a területen, ahová több tűzoltóautót, mentőt és még mentőhelikoptert is riasztottak portálunk információja szerint. Bővebb információk hamarosan.
Forrás: Webrádió
218 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!