444

444

Országos civil tiltakozás az Alagúttól a vidéki nagyvárosokig: Azért akar a kormány most elhallgattatni, mert a propaganda üzeneteit már alig hiszi el valaki

 444  |   2025. május 16., péntek - 12:05
Budapesten a Lánchíd előtt az Alagútnál, vidéken Pécsen, Szegeden és Miskolcon álltak ki közösen civil szervezetek péntek reggel a kormány „eltakarítási” törvényjavaslata ellen. A tiltakozók, akik szerint a tervezet a civil társadalom, a független sajtó és az aktív állampolgári részvétel elleni nyílt támadás, egy hatalmas molinót tettek ki mindenhol ezzel a szöveggel:Érted lettünk. Veled Vagyunk. Miattad maradunk.A megmozdulást a sok szervezetet összefogó Civilizáció koalíció szervezte, a kezdeményezéshez eddig 189 civil szervezet, 46 szerkesztőség és cégek is csatlakoztak. Szerintük a törvény célja egyértelmű: elhallgattatni mindazokat, akik kiállnak az igazságért, és akik társadalmi felelősséget vállalnak. „Sokat elárul a mai magyar hatalom természetéről, hogy fenyegetésnek tekinti azokat, akik elkötelezettek e demokratikus értékek iránt. Szerintük a jó média nem mond mást, mint amit a propaganda üzen, a jó civil szervezet pedig nem társadalmi érdeket képvisel, hanem egy autoriter hatalmat. A kormány szemében az a jó állampolgár, aki nem vesz tudomást a problémákról, akinek nincsen véleménye, és nem gondolkodik önállóan társadalmi kérdésekről – aki mégis így tesz, szerintük külföldi érdekeket szolgál”– mondta az Alagút előtt a péntek reggel hetes demonstráción Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, aki korábban arról írt, hogy a tervezet célja egyértelmű: levadászni a civileket..Náluk az Ökotársnál már több mint tíz éve volt egy emlékezetes hatósági támadás: akkor, mint a norvég civil támogatási alap magyar konzorciumának vezetői kerültek a civilellenes kampány célkeresztjébe, irodájukban házkutatást tartottak - ezt később a bíróság is törvénytelennek ítélte.Ahogy azután is folytatták a tevékenységüket, most is ezt ígérik: „Maradunk - mindannyiunkért. Mert Magyarországnak szüksége van a civilekre. Szüksége van a sokszínű, sokszereplős demokratikus közéletre és vitára, mert ez viszi előre közös ügyeinket. Szüksége van azokra az emberekre és közösségekre, akik kiállnak az elesettek és kiszolgáltatottak mellett, megvédik jogainkat, megcáfolják a hazugságokat, felszólalnak az igazságtalanságok, a bántalmazások, a környezetpusztítás ellen” – mondta beszédében Móra Veronika. Víg Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint a törvényjavaslat putyini inspirációra készült, és nyilvánvalók a grúziai civilellenes törvény hatásai is (arról, hogy a magyar tervezet több szempontból annál is durvább, mint az eredeti orosz vagy grúz verzió volt, itt írtunk bővebben.) A fenyegetések szerinte sem érhetik el a céljukat: „Nem kérünk engedélyt ahhoz, hogy segítsünk a rászorulóknak, hogy cselekedjünk a közjóért, hogy megírjuk a híreket, hogy kiálljunk a bajbajutottakért, hogy részt vegyünk a saját életünk alakításában” - fogalmazott. „Azért akar a kormány most elhallgattatni minket és minden olyan embert, akinek fontos az igazság, mert a társadalmi vitában a propaganda által harsogott üzeneteit már alig hiszi el valaki”– mondta.A budapesti helyszín mellett három megyeszékhelyen is volt párhuzamos civil demonstráció, Miskolcon az Avasi kilátóra, Pécsen pedig a Széchenyi téren a Dzsámi elé feszítettek ki molinókat a törvénytervezet ellen tiltakozók.A civil szervezetek és a független média közös kiállításához ezen a linken várnak további csatlakozókat. A kedd éjjel benyújtott törvénytervezet szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal listát készíthet a kormánynak azokról a szervezetekről, amik szerinte „veszélyeztetik Magyarország szuverenitását”, és ezeket a szervezeteket pénzügyi bírságokkal és akár tiltással is szankcionálhatják. A törvényjavaslatról itt írtunk részletesen, arról, hogy mely témák veszélyeztetik a kormány szerint a szuverenitást, itt, a 444 főszerkesztőjének állásfoglalásáról itt, a szerkesztőségek közös kiállásáról meg itt.
Forrás: 444

Négy településtől vesz el több mint egymilliárdot az állam

 444  |   2025. május 15., csütörtök - 10:07
A kedd éjszaka megjelent Magyar Közlönyben közzétették a listát arról, hogy májusban melyik önkormányzattól mennyi pénzt vesznek el „a helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján”. Az állam összesen 855 települést sarcolhatna meg ezzel, a listán azonban 386 önkormányzat neve mellett a 0-s számjegy áll, ezeknek tehát nem kell fizetniük. Akiknek igen, attól a maradék 469 önkormányzattól összesen 26,6 milliárdot vonnak el.A legnagyobb tételt Budapestnek kell befizetnie, a fővárosi önkormányzatot 3,691 milliárd forint befizetésére kötelezi a jogszabály. A második legnagyobb elvonást a szintén ellenzéki polgármester vezette Győrnek kell elszenvednie, a várostól 1,681 milliárdot vesznek el. A fideszes vezetésű Komárom 1,336 milliárddal a harmadik, a szintén fideszes irányítás alatt álló Kecskemét 1,074 milliárddal követi.A nagyvárosok közül Nyíregyháza 830 milliót veszít, Miskolctól 685 milliót vonnak el, Debrecentől 655 milliót, Szegedtől 589 milliót. Figyelemreméltó, hogy Székesfehérvár megúszta 460 millió forintnyi befizetéssel. Méretéhez képest jelentős iparűzésiadó-elvonás sújtja a kevesebb, mint tízezer lakosú békési Sarkadot (110 millió forint), a pár ezer lakosú baranyai Sellyét (282 millió) és a szintén párezres Pest megyei Mogyoródot (175 millió). Pest megyében összesen tizenöt település van, aminek több mint százmilliót kell befizetnie az államnak, kettőtől (Göd és Veresegyház) több mint 400 milliót vonnak el májusban.
Forrás: 444

Feketelistákból még nem épült ország

 444  |   2025. május 15., csütörtök - 07:05
A kormánypárt keddi törvényjavaslata egy autoriter kísérlet a hatalom megőrzésére. Célja, hogy elhallgattasson minden kritikus hangot, és felszámolja a magyar demokrácia maradékát is. A törvénytervezet minden eddiginél súlyosabb támadás a még megmaradt független intézményekkel szemben: nem csak a civil szervezetek és a média ellen irányul, de veszélyt jelent cégekre és magánszemélyekre is, gyakorlatilag mindenkire, aki egy szabad és demokratikus országban szeretne élni.Sokat elárul a hatalom természetéről, hogy fenyegetésnek tekinti azokat, akik elkötelezettek ezen értékek iránt. Szerintük a jó média nem mond mást, mint amit a propaganda üzen, a jó civil szervezet pedig nem társadalmi érdeket képvisel, hanem egy autoriter hatalmat. A kormány szemében az a jó állampolgár, akinek nincsen véleménye, és nem gondolkodik önállóan társadalmi kérdésekről – aki mégis így tesz, külföldi érdekeket szolgál. Mindez azonban a hatalom önkényét védő, cinikus érvelés, ami szembe megy a társadalom többségének véleményével. Rendkívül fontos, hogy Magyarországon még működik független sajtó, és helytáll a hazai civil társadalom, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a továbbiakban is folytassák azt a mindannyiunkat szolgáló munkát, amit a nehézségek ellenére, fáradhatatlan lelkesedéssel végeznek. Szükség van azokra, akik nem elhazudják, hanem láthatóvá teszik a társadalmi problémákat, és azok megoldásával foglalkoznak, hogy Magyarország mindannyiunk számára jobb hely legyen. Szükség van azokra, akik hisznek a véleményszabadságban, a jogállamban, a szabad sajtóban, az elszámoltathatóságban. Akiknek fontos a társadalmi igazságosság. Akik nem propagandát, hanem valódi híreket akarnak olvasni. Akik egy olyan országban akarnak élni, ahol a törvények nem az elnyomást, hanem a szabadságot szolgálják. Tudjuk, hogy ők vannak többségben, és ez az, amitől fél a kormány.A demokrácia, a közéleti részvétel, a társadalmi cselekvés nem veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. A kormány veszélyezteti a magyar demokráciát. A kormány a hatalmát hazugságok terjesztésére, ellenfeleinek elhallgattatására, gyűlöletkeltésre és az ország megosztására használja. Végignézhettük ezt a hosszú folyamatot Oroszországban, ahogy Putyin is sorra bedarálta a kritikus, tőle független szereplőket, ma már láthatjuk ennek az eredményét is. Itt maradunk – Magyarország a hazánk. Nem kérünk engedélyt ahhoz, hogy segítsünk a rászorulóknak, hogy cselekedjünk a közjóért, hogy megírjuk a híreket, hogy kiálljunk a bajbajutottakért, hogy részt vegyünk a saját életünk alakításában, és nem kérünk engedélyt, hogy kritikát fogalmazzunk meg, ha valamivel nem értünk egyet. Titeket viszont arra kérünk, hogy álljatok ki mellettünk. Támogassátok a civil szervezeteket és a médiát, ajánljátok fel az adótok 1 %-át, utaljatok rendszeres adományt a számotokra fontos vagy kedves szervezeteknek. Beszélgessetek a szomszédaitokkal, hallassátok a hangotokat a közösségi médiában, és legyetek ott mellettünk a mindennapokban, mert együtt sokan vagyunk, sokkal többen, mint akik a saját javukat nézve a végsőkig kapaszkodnak a hatalomba.Várjuk további csatlakozók - civilek, médiaorgánumok, cégek, szakszervezetek - jelentkezését ezen a linken!Aláírók:Alternatív Közösségek EgyesületeAmnesty International MagyarországArtemisszió AlapítványAutonómia AlapítványCivil Kollégium AlapítványCromo Alapítvány Demokratikus Ifjúságért AlapítványDialóg EgyesületEmberség Erejével AlapítványEnergiaklub Szakpolitikai IntézetFertő tó Barátai EgyesületGreenpeace Magyarország EgyesületGyökerek és Szárnyak AlapítványHabitat for Humanity MagyarországHáttér TársaságHaver AlapítványHeti BetevőHumán PlatformJogriporter AlapítványK-Monitor Közhasznú EgyesületKözélet IskolájaLabrisz Leszbikus EgyesületLevegő MunkacsoportMagyar Helsinki BizottságMagyarországi Európa TársaságMenedék - Migránsokat Segítő EgyesületMENŐK Magyar Európai Nők Fóruma EgyesületMérték Médiaelemző MűhelyNagy Tavak és Vizes Élőhelyek SzövetségeNyomtass Te Is!Partners Hungary AlapítványPolitical CapitalUccu Roma informális Oktatási Alapítvány Utcáról Lakásba! EgyesületVédegylet EgyesületÖkotárs AlapítványTanítanék MozgalomTársaság a SzabadságjogokértÁtlátszóDebrecinerDirekt36Élet és Irodalom JelenKecsUPKlubrádióLakmuszMagyar HangMagyar Jeti / 444Magyar NarancsMedia1Mozgó Világ NépszavaNyugat.huPartizánQubitSzeged.huSzeged Televízió TelexTilos Rádió Válasz OnlineVeszprém Kukac
Forrás: 444

Razzia a laktanyákban: hamis diplomák lehetnek a háttérben

 444  |   2025. május 14., szerda - 20:07
Hamis diplomák miatt razziázhattak a közelmúltban több magyarországi laktanyában, értesült a Blikk. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nemrég egyszerre több honvédségi laktanyában razziázott, mert tartalékosokkal kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy hamis diplomákat nyújtottak be, írja a lap. Felsőfokú végzettséggel magasabb beosztáshoz, tiszti kinevezéshez és így jobb fizetéshez lehet jutni. A lapnak nyilatkozott egy volt tartalékos, aki szerint csak fénymásolva kellett beadni a végzettséget igazoló iratokat, és ez adhatott teret a csalásnak. A Blikk szerint többek között Kecskeméten, Szolnokon, Nyíregyházán és Szegeden is volt razzia. A KNYF a nyomozás érdekében nem árult el részleteket.
Forrás: 444

A család szerint pár gramm fű miatt vertek halálra a rendőrök egy szentesi férfit

 444  |   2025. május 13., kedd - 15:07
A parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű rendőri intézkedés követően halt meg az a férfi, akit a családja szerint úgy összevertek a rendőrök Szegeden, hogy egy hónappal később meghalt a kórházban. A parancsnoki kivizsgálás szerint az intézkedés, a kényszerítő eszközök és testi kényszer alkalmazása mind „szükséges, jogszerű, szakszerű, eredményes és arányos” volt - az ügyben azonban a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást folytat.A kunszentmártoni férfit a rokonai elmondása szerint pár gramm fűvel fogták el március 26-án, a szegedi rendőrök már várták, előzetesen figyelhették. Az esetről nemrég felkerült egy felvétel egy videómegosztóra, amit hétfőn a TV2 Tények is bemutatott egy riportban. A kamerafelvételen azt látni, hogy az eszméletlennek tűnő férfit a rendőrök egy ponton a rendőrségi kisbusz mögé viszik - noha a család szerint ekkor már sérült lehetett a gerince, így nem lett volna szabad megmozdítani.A férfi nem egészen egy hónappal később halt meg a kórházban. A családtagjai még bent is készítettek vele egy videót, melyen a nyakmerevítős férfi fején kiterjedt zúzódások látszanak, ő pedig azt mondja, hogy a rendőrök súlyosan megverték. Állítása szerint az összes rendőr, heten-nyolcan bántalmazták.A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n azt írta, hogy a férfit bűncselekmény elkövetésén érték tetten a járőrök. „Mivel a férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a rendőrök testi kényszert alkalmaztak, megbilincselték kezeit, majd fekvő helyzetben folytatták ruházatának átvizsgálását, melynek során több csomag szintetikus kábítószert találtak nála. A férfi percekkel később rosszullétre panaszkodott, ekkor a rendőrök haladéktalanul értesítették a mentőszolgálatot, kezeiről levették a bilincset, majd stabil pozícióba fektették” - írják. A rendőrség a Központi Nyomozó Főügyészség folyamatban lévő eljárásával indokolja, hogy annak befejezéséig további információt nem ad.
Forrás: 444

Ezúttal a nővére elleni emberölési kísérlet miatt ítélték el Pénzes Henrietta brutális gyilkosát

 444  |   2025. május 06., kedd - 14:05
Kedden a Szegedi Törvényszék 20 év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte K. Andrást, aki 2006-ban Muki néven vált ismertté, mint a magyar bűnügyek történetének egyik legbrutálisabb gyilkosa. Az akkor még csak 14 éves fiatal a 18 éves Pénzes Henriettát ölte meg különös kegyetlenséggel: a lányt kirabolta, megerőszakolta, fához kötve benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta. Bár az áldozata a pokoli fájdalmak ellenére el tudott menekülni a helyszínről, néhány héten belül belehalt a sérüléseibe.K.-t akkor 15 évre ítélték. Miután letöltötte a börtönbüntetését, a nővére volt az egyetlen, aki befogadta. A férfi azonban egyre zsarnokabb módon és erőszakosabban bánt vele, a nő egy időre el is költözött saját otthonából. A férfi, aki nagyjából 40 kilósan került börtönbe, ott igencsak kigyúrta magát, így jelentős fizikai fölényben is volt a testvérével szemben. 2022 márciusában egy veszekedés során két kézzel torkon ragadta, majd fojtogatni kezdte a nővérét, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli. A nővére, miután kiszabadult a szorításából, mentőt hívott, mert hányingere és légszomja volt, szédült. Ezután érkeztek a helyszínre a rendőrök is.A Blikk tudósítása szerint K. a 20 éves fegyházbüntetésből feltételesen sem bocsátható korábban szabadlábra, tehát a 2040-es években fog szabadulni. A férfi a nővére vallomása szerint a gyilkossági kísérlet után azzal fenyegetőzött, hogy ha a nő feljelenti, a szabadulása után tényleg meg fogja ölni.
Forrás: 444

Vádat emeltek azzal a futsaledzővel szemben, aki egy meccsen beverte egy tizenéves játékos orrát

 444  |   2025. május 05., hétfő - 11:06
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfocimeccsen okozott súlyos sérülést az egyik kiskorú játékosnak, tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.Január 11-én a Balástyán rendezett futsaltornán a helyiek és egy idegen csapat mérkőzésén egy kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán. Ezt látva a vádlott - a vendég csapat edzője - is berohant a pályára, és a hazai csapat egyik játékosát ököllel úgy megütötte, hogy eltörött az orra.Az MLSZ adatbázisa szerint az incidens a 2-2-es döntetlennel végződött KSE Balástya – Bácsalmási PVSE U17-es mérkőzésen történt. Az MLSZ Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága eljárást indított az edzővel szemben, és eltiltotta a sporttevékenység végzésétől. Az edzőt nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolják. A férfi bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.A címlapkép csak illusztráció.
Forrás: 444

A szegedi csillagbörtön két rabja áramot akart vezetni a zárkaajtóba, hogy így öljék meg a börtönőrt

 444  |   2025. május 05., hétfő - 10:05
3 év fegyházbüntetésre, illetve 2 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a két rabot, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba még 2020-ban, olvasható az ügyészség honlapján.Az elsőfokú ítélet szerint a két férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben (népnyelven csillagbörtönben) ugyanabban a zárkában töltötte a büntetését. A két férfiban azért született meg a terv, mert az őrök nem engedték, hogy a másik zárkában elhelyezett fogvatartottak kávét és dohányárut juttassanak át hozzájuk, továbbá attól is tartottak, hogy a koronavírus járvány miatt tartottak attól, hogy elkülönítik őket. A rabok a haragjukat pedig az őrökön akarták levezetni. A két elítélt 2020. szeptember 18-án megegyezett abban, hogy az elektromos hosszabbítót megbontják, abból a vezetéket kihúzzák, és a fém zárkaajtó kilincsébe vezetik az áramot azért, hogy a belépő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak. Az egyik férfi megkezdte a hosszabbító megbontását, a tervet azonban véghez vinni nem tudták, mivel arra fény derült.A Szegedi Törvényszék emberölés előkészületének bűntette miatt az egyik férfit - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, a másik férfit - mint visszaesőt - 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók. Az ítélet ellen az ügyészség a büntetések súlyosításáért, a védelem pedig felmentésért fellebbezett.A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a két férfi további bűncselekményeket is megvalósított, így cselekményeik eltérő jogi minősítése, valamint a velük szemben kiszabott büntetések lényeges súlyosítása indokolt. Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Forrás: 444

Új minisztere van a hülye járásoknak: szegedi, részeg, férfi

 444  |   2025. április 29., kedd - 15:05
1970. szeptember 15-e igazi humortörténeti dátum: ezen a napon mutatta be a BBC a Monty Python "Hülye járások minisztériuma" című szkeccsét. 55 évnek kellett eltelnie, hogy valaki letaszítsa John Cleese-t a hülye járások trónjáról , de most ez is megtörtént. Az új seriff a városban ráadásul magyar, a napfényes Pannon Florida, vagyis Szeged lakója.Hősünk valójában még 2024 májusában, majdnem pont egy éve mutatta be a XXI. század legjobb járását, de a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség csak most hozta nyilvánosságra a felvételt. A Hős ezen a szép május közepi napon már reggel részeg volt, minden bizonnyal ezért kötött bele egy háromtagú társaságba a szegedi buszpályaudvar közelében, a zebránál. A részeg először szóba próbált elegyedni a két nővel és a férfival, de azok nem reagáltak, mire hősünk tovább szívózott, majd kihívta verekedni a férfit. De az nem akart bunyózni, hanem faképnél hagyta. Ezen a ponton kezdődik az alant megtekinthető szuper jó videó. A vádlott piros lámpa közben bemelegített, majd átment a zebrán. A videó ezen a ponton ér véget, mégis teljes értékű szórakozást nyújt. Amit nem mutatnak meg nekünk: az alaposan bemelegítő Miniszter meglepő módon háromszor is meg tudta ütni a férfit, akibe belekötött. Az az első kettőre nem reagált, a harmadik azonban még neki is sok volt. Egyszer ütött vissza, mire az agresszor azonnal elájult. A férfi rögtön mentőt hívott és a rendőröket is megvárta. A Minisztert garázdasággal vádolják, a pálya innentől a mozgásszínházasoké meg a filmrendezőké. Ilyen tehetséget ökörség lenne parlagon hagyni. Az eset ráadásul újabb vereség az orbáni kommunikációs gépezetnek, hiszen mostantól már a zebra is másé.
Forrás: 444

Ha részegen repülőt vezetsz, azért sem kapsz akkora bírságot, mint ha Orbán ellen tüntetsz

 444  |   2025. április 22., kedd - 14:07
Összességében már bőven száz fölött van azoknak a száma, akiket a rendőrség az elmúlt hetek tüntetésein közlekedési szabálysértésre hivatkozva megbüntetett. Ilyen bírságot azok kapnak, akik semmi mást nem csináltak, csak az úttesten, villamossínen tüntettek. Ha valaki ennél súlyosabb dolgot tett, például garázdaságot, csendháborítást követett el, visszaélt a gyülekezési joggal, azt ezeken a jogcímeken bünteti meg a rendőrség.Eddig csak pár bírság összege szivárgott ki, azok elég magasnak tűntek. A pécsi Biasics Renáta például még április legelején kapott kézhez egy 84 500 ezer forintos bírságot azért, mert leült a földre. A bejegyzés megtekintése az Instagramon renyagyár (@renyagyar) által megosztott bejegyzés Az Instagramra kiposztolt határozat szerint "közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése" szabálysértést követte el. Bár nem belvárosi tüntetés, de szintén 84 500 forintos bírságot kaptak még április elején azok a momentumosok is, akik megpróbálták blokkolni az utat az MTVA-nál a pénteki interjújára érkező Orbán Viktor előtt. A Telex egy 39 ezer forintos szegedi tüntetési bírságról számolt be.A százezret közelítő összegek elég magasnak számítanak. A vonatkozó jogszabály (ide kattintva a 6. mellékletet kell nézni) felsorolása szerint ilyen magas összegű bírságok nem is nagyon léteznek, az egyedüli büntetés, ami eléri a 80 ezres határt, az a mozgáskorlátozott parkolóhelyre való parkolás, igaz, ez rögtön 156 ezer forint. De ha valaki egy autópálya közepén áll meg, az is csak 65 ezer forint csekken, és a fele a helyszínen. Ittasan mozdonyt vagy repülőt vezetni is olcsóbb (1. melléklet), mint leülni egy híd közepére egy kormányellenes tüntetésen. Sőt, simán autóval megállni a hídon is jobban megéri, mint tüntetésen ücsörögni, ugyanisa megállás hídon, aluljáróban, alagútban, valamint ezek be- és kijáratánál 46 800 forintos bírsággal jár.Lapunk megkérdezte a rendőrséget, hogy mi a kiosztott bírságok átlagos értéke, illetve azt kértük, hogy ha van róla táblázatuk, akkor küldjék el összegekre és létszámokra lebontva, hogy hányan milyen összegű bírságot kaptak.Ez azért lehet érdekes, mert a fentiek alapján felmerülhet, hogy a rendőrség szándékosan próbálja kiemelkedően és megmagyarázhatatlanul nagy szabálysértési bírságokkal eltántorítani az amúgy békés demonstrálókat attól, hogy legközelebb is utcára vonuljanak.A rendőrség nem válaszolt a kérdéseinkre. Azt írták, hogy a tüntetések után közleményeket adtak ki, abból tájékozódjunk. A közleményekben (1, 2, 3, 4, 5) azonban csak létszámok vannak, összegek nincsenekA közlemények szerint egyébként március 25-én 18 ember ellen indult közlekedési szabálysértési eljárás, április 1-én 58, április 8-án négy, az április 14-én indult maratoni demonstráció első napján 61, a másodikon egy.Azt is írták, hogy „az intézkedések, valamint a bírság kiszabása során a rendőrség a jogszabályoknak megfelelően jár el”.Ha esetleg Ön kapott bírságot valamelyik tüntetésen, küldje el a megirom@444.hu-ra, hátha sikerül egy körülbelüli képet kapni arról, hogy mennyire általános a 84500-as büntetés!A 444.hu emellett közérdekű adatigénylést is tervez benyújtani az ORFK-nak ezekre az adatokra.
Forrás: 444

Éveink a NER-ben, szexizmus a hagyományban

 444  |   2025. április 18., péntek - 02:06
Jó reggelt! Én az életem 60 százalékát a NER-ben éltem le, és te? Ez itt a napindító hírlevelünk, benne a legfontosabb csütörtöki hírekkel. Vannak egyéb hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.ItthonSosem vándorolt még ki annyi magyar, mint tavaly, a Fidesz-kormány 15 éve alatt 367 ezren hagyták el az országot. Mintha 2010 óta teljesen kiürült volna a második és a harmadik legnépesebb magyar város, Debrecen és Szeged. A magyarok fő úti célja Ausztria. Volt kormányinfó, méghozzá Nagy Mártonnal, és most a 444 is kérdezhetett.Kiszedtük külön azt a részt, amikor kérdésünkre Nagy Márton letagadja, hogy MNB-alelnök lett volna 2015-ben.Tiborczék verseny nélkül nyerték meg az állami arcfelismerő alkalmazás megbízását, de Orbán Viktor szerint nem Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futotta be itt a legnagyobb karriert, hanem sokan mások is. A Tisza önkéntese lett Orbán egykori színpadi énekesnője, a miniszterelnök volt szövegírójának felesége, akit már Habony Árpád is zavart. Videó van arról, hogy Vészabó Noémi legalább még egy festményt ajándékozott Orbán Viktornak. Azt is megtudhattuk, hogy Vészabót 2018 óta minden évben felterjesztették Munkácsy-díjra.Nagy István: Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájást.Lázár János a kormányinfón közölte, hogy végeztek a tavaszi nagytakarítással.Nem ismerte be a bűnösségét a több minisztériumot érintő korrupciós óriásper fővádlottja, akit ismét ki kellett vezetni a tárgyalásról. A volt pénzügyminisztériumi dolgozó, akit 10 évre és 314 milliós vagyonelkobzásra ítélne az ügyészség, kezdeményezte a kirendelt védője felmentését és a bíró kizárását az eljárásból.Jakabos Zsuzsa és hét másik úszó 200 millió forintot perelt ki az államtól.Félrevitte a Lakatos Márk-ügyet a rendőrségi határozat egy fura mondata.Megtiltotta a rendőrség Hadházy jövő heti hídfoglalását, de van B-terv: a Ferenciek terén terveznek tüntetni, és ha elég ember összejön, szerinte majd a rendőrök maguk fogják lezárni a hidat. Közel egymilliós pénzbüntetést kapott eddig egy momentumos politikus a rádiós blokádokért és a hídlezárások miatt.Nem akar véget érni a főpolgármester-választás, most az ügyészség a nyomozás folytatását rendelte el a hamisan nyilatkozó fideszes szavazatszámlálók ügyében. Őrsi Gergely a Margit-negyedben nyitvatartási korlátozással venné el a bulinegyedbeli szórakozóhely-tulajdonosok kedvét a befektetéstől.Ötödik nekifutásra sikerült rektort választani a Zeneakadémián.MásuttPárizsban tárgyalt európai vezetőkkel Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint Marco Rubio külügyminiszter. Az európaiak szerint növelni kéne a nyomást az oroszokon, hogy belemenjenek a feltétel nélküli tűzszünetbe. Volodimir Zelenszkij mindkét felet arra kérte, hogy érjék el a tűzszünetet az oroszoknál. Közben Dnyipro városközpontját drónnal támadták, hárman meghaltak, legalább harmincan megsérültek.Trump most azt mondja, biztosan lesz kereskedelmi megállapodás az EU-val.A Trump-adminisztráció azzal fenyegeti a Harvardot, hogy nem fogadhat külföldi diákokat, ha az egyetem nem adja át azokat a dokumentumokat, amelyekben a külföldi diákok „illegális és erőszakos cselekményeit" listázták a kampuszon tartott Izrael-ellenes tiltakozásokon.Soha nem térhet vissza az Egyesült Államokba a Fehér Ház szerint a tévedésből El Salvadorba deportált férfi.Elon Musk 15 millió dollárt ajánlott a hallgatásért 13. gyermeke anyjának.TyúkólFeltámadás, tojás, sonka, friss kalács – takarítás, főzés, locsolkodás. Kinek mi jut a húsvétból, és mi jut eszébe az ünnepről, ami lehet tök szórakoztató is, meg lehet rettenetes is. Összeszedtünk néhány hagyományt és ünnepi szokást, ami teljesen másképp érinti a nőket és a férfiakat, és finoman szólva is szexizmusszaguk van.
Forrás: 444

Sosem vándorolt még ki annyi magyar, mint tavaly, a Fidesz-kormány 15 éve alatt 367 ezren hagyták el az országot

 444  |   2025. április 17., csütörtök - 12:07
Tavaly 41 300 magyar ment el az országból a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb előzetes adatai szerint. Ez történelmi csúcsnak tekinthető, hiszen 2010 óta egyszer sem távoztak egyetlen év alatt ennyien (visszamenőleg eddig érhetőek el az adatok), az eddigi rekord a 2023-as évre datálódott, akkor több mint 35 ezren mentek el. A 41 300 ember elvándorlása olyan, mintha Dunaújváros vagy Hódmezővásárhely teljes lakossága eltűnt volna. A tendencia kiválóan látszik az alábbi ábrán is. A 2010-es évtized első felében lassú ütemben nőtt a kivándorló magyarok száma, majd 2016-tól fokozatos esés kezdődött. Ekkor csökkenni kezdett Németország és az Egyesült Királyság vonzereje, utóbbi a szigetország uniós kilépésével áll összefüggésben. A mélypontot a 2020-as év hozta, ami nem nevezhető rendkívülinek, hiszen akkor a koronavírus-járvány miatt szigorú korlátozásokat vezettek be az országok. Amint enyhült a szigor, úgy kezdett ismét felpörögni a kivándorlás, 2020-hoz képest 113 százalékkal nőtt a kivándorló magyarok száma tavaly. 2010-től kezdődően összesen 367 515 magyar hagyta el az országot, vagyis 15 év alatt mintha kiürült volna Magyarország második és harmadik legnépesebb városa, Debrecen és Szeged. A KSH felmérése szerint Ausztria volt a legnépszerűbb célpontja az országot elhagyó magyaroknak, a kivándorlók kicsivel több mint fele nyugati szomszédunkat választotta. Ausztria az elmúlt 6-7 évben vált a legnépszerűbbé: 2018-ig a kivándorlók inkább Németországot választották. Ebben az évben Ausztria kedveltsége beérte Németországét, és onnantól egyre magabiztosabban vezet. 2010 óta több mint 124 ezer magyar vándorolt ki Ausztriába, Németországba 104 ezren, az Egyesült Királyságba közel 53 ezren mentek ki, Hollandiát, Svájcot és más országokat több mint 86 ezren választották.
Forrás: 444

A budapesti bíróság ítéletével ellentétben a szegedi bíróság a kormányhivatalnak adott igazat a Wesley-iskola ügyében

 444  |   2025. március 27., csütörtök - 20:06
Igazán váratlan fordulat állt be a Iványi Gábor iskoláinak bezárása kapcsán, amely miatt 300 hátrányos helyzetű, főként sajátos nevelési igényű gyereket taszítottak a bizonytalanságba. Másfél hete számoltunk be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék jogszerűtlennek ítélte és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a kormányhivatal tavaly őszi (hat nappal az iskolakezdés előtt született), Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség két iskolájának bezárásáról szóló határozatot. Csütörtökön viszont a Szegedi Törvényszékén is jogerős döntés született az ottani Wesley-iskola bezárásával kapcsolatban, itt viszont nem Iványiéknak hanem a kormányhivatalnak adtak igazat, miszerint jogszerű volt az iskola működési engedélyének visszavonása. Az per előzménye, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában működő Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyét, és súlyos jogszabálysértés miatt törölte az egyházi és magánfenntartású köznevelési intézmények nyilvántartásából. A kormányhivatal álláspontja szerint a döntést azért kellett meghozni, mert a köznevelési intézménynek hat hónapot meghaladó lejárt tartozása volt, és szerintük a fenntartó nem tett intézkedéseket ennek rendezéséért. A kormányhivatal szerint emellett az intézmény nem rendelkezett a 2024/2025-ös tanév megindításához és biztonságos megszervezéséhez szükséges pénzügyi feltételekkel, költségvetése nem volt megalapozott, ez pedig veszélyeztethette volna a tanév biztonságát és a gyermekek, tanulók azon jogát, hogy az intézményben biztonságban, egészséges környezetben neveljék, oktassák őket. A határozattal szemben a MET a bírósághoz fordult, álláspontjuk szerint a kormányhivatal nem tett eleget tényállástisztázási kötelezettségének, emellett nem állt fenn a törlés valamennyi törvényi feltétele.A bíróság a felperes keresetét elutasította, mert azt állapította meg, hogy az alperes a tényállást megfelelően tisztázta, és helyesen értelmezte a nemzeti köznevelési törvény felperes által sérelmezett szakaszát is, áll a törvényszék közleményében.Ezzel szemben a budapesti bíróság a két budapesti iskola ügyében azt mondta ki, hogy a kormányhivatal jogszabálysértő módon járt el, hiszen nem folytatta le az intézmények kapcsán a törvényben előírt törvényességi ellenőrzést, és jogszerűtlenül alkalmazta a hivatalból indult, egyszerű megítélésű ügyekre vonatkozó 8 napon belüli döntéshozatal eljárásjogi lehetőségét is. A budapesti bíróság döntését Iványi Gábor erkölcsi elégtételnek nevezte. (MTI)
Forrás: 444

Elfogta a rendőrség Szabó Bálintot

 444  |   2025. március 27., csütörtök - 15:05
Elfogták Budapesten Szabó Bálintot, aki ellen szerdán a Kecskeméti Járásbíróság hatóság félrevezetéséért elfogatóparancsot adott ki.„Elfogták a hatóság félrevezetése miatt körözött férfit, de miután mentelmi jogra hivatkozott, szabadon engedték. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a férfi indult az időközi országgyűlési választáson, de annak eredménye még nem emelkedett jogerőre, a körözött férfi pedig mindezeket nem jelezte a bíróság felé. A bíróság ezért megkeresi a választási irodát” - erősítette meg az információt a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a 24.hu-nak. Szabó a vasárnapi időközi országgyűlési választáson mérettette meg magát az újpesti-angyalföldi választókerületben. Ezt a DK-s Varju László nyerte közel 52 százalékkal, Szabó az ötödik helyen végzett 2, 75 százalékkal.A lap szerint azért adott ki elfogatóparancsot a bíróság szerdán, mert – bár telefonon is keresték – nem jelent meg egy tárgyaláson, és az idézhető címén sem vette át a bírósági küldeményeket, illetve nem is mentette ki magát. Miután elfogatóparancsot adtak ki ellene, bejelentkezett telefonon.A bíró azt mondta neki, hogy amíg hitelt érdemlően nem igazolja, hogy hol tartózkodik, és hol veszi át a küldeményeket, addig érvényben marad a vele szemben kiadott elfogatóparancs. Szabót ezt követően Budapesten kapták el, de miután mentelmi jogra hivatkozott, szabadon is engedték. A politikust azért szeretnék bíróság elé állítani, mert amikor a szegedi önkormányzat képviselője volt, azt állította, hogy elrabolták, megkötözték és fel akarták gyújtani.Szabó Bálint rendszeresen megjelenik politikai eseményeken, hogy magára terelje a figyelmet. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésen rendőrt hívtak rá, de Magyar Péterre is rátapadt már kéretlenül. A kedd esti tüntetés után a Petőfi hídon – miután egy rendőrautó alatt trombitált egyet – megpróbált átúszni a Dunán.Szabó Bálint az elmúlt évtizedekben mindig jó érzékkel keveredett bele a leggyanúsabb politikai ügyekbe:
Forrás: 444

Öt éven át tömte pénzzel Matolcsy Ádám barátját a Matolcsy György vezette jegybank

 444  |   2025. március 26., szerda - 14:05
Az elmúlt napokban az MNB-vel kapcsolatos hírek főleg arról szólnak, hogy a Matolcsy György elnöksége idején, 2014-ben alapított Pallas Athéné-alapítványok – amik 2019-ben egy alapítvánnyá olvadtak össze – és azok vagyonkezelője eltapsolta az alapításkor kapott 266 milliárd forintot, sőt, a vagyonkezelő a kecskeméti Neumann Egyetemet fenntartó alapítvány további 127,5 milliárdjával sem tudott elszámolni. A két szervezet, a Neumann János Egyetemért Alapítvány, valamint a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszék gazdasági bűncselekmények gyanújával feljelentést is tett, a rendőrségtől kedden kapott tájékoztatás szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás.Az MNB új, március elején hivatalba lépett elnöke, Varga Mihály egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a PADME-nál és a vagyonkezelő Optima Befektetési Zrt.-nél is új vezetőség van – miután az előző kuratórium, illetve vezérigazgató lemondott –, és „az új vezetés mindenre kiterjedő vizsgálatot folytat”. Arra a kérdésre azonban már nem válaszolt, hogy szerinte terheli-e személyes felelősség Matolcsy Györgyöt az alapítványi botrányért, csupán a korábban elmondottakat ismételte meg, miszerint „elindult a nyomozás, ez az ügyészség hatásköre, az ügyészség tud válaszolni. Az alapítvánnyal kapcsolatos kérdésekkel pedig forduljanak az alapítványhoz”.Ha megnézzük a PADME gazdálkodásáról készült jelentést, abból úgy tűnhet, hogy az Állami Számvevőszék – amely elnöke 2022 óta az a Windisch László, aki 2019-ig, tehát az alapítványosdi első éveiben Matolcsy alelnöke volt – szintén nem fókuszált Matolcsyra a jelentés készítése során. A 373 oldalas dokumentumban 75-ször fordul elő az „alapító” kifejezés, utalva az MNB-re mint az alapítvány(ok) létrehozójára, míg az „MNB elnök” és annak ragozott alakjai csupán 23-szor szerepelnek benne, míg maga a Matolcsy név egyszer sem.Az alapítóra és az MNB felső vezetésére utaló megjegyzések ráadásul sehol nem is firtatják a jegybankelnök esetleges felelősségét. A talán legkomolyabb kritikai észrevételt a 27. oldalon találjuk, ahol ez áll:„Az ellenőrzés során az ÁSZ elnöke 2024. március 21-én kelt levelében jelzéssel élt az MNB elnöke felé, miszerint az ellenőrzés megállapította, hogy nem teljeskörűen valósult meg az Alapító tájékoztatása, az elkészült felügyelőbizottsági beszámolók és a kuratóriumi tájékoztatók alkalmassága kérdéses, mivel több, a gazdálkodást lényegesen érintő döntés esetében a kuratóriumi határozatok szövege összegeket és egyéb részleteket nem tartalmazott.” Egy másik helyen ennek kapcsán úgy fogalmaznak a jelentésben, hogy ezek a hiányosságok „nem tették lehetővé a kontrollok érdemi gyakorlását”. A dokumentum szerint, és itt jön az, ami mintha felróna valamit Matolcsynak: „az ÁSZ elnöke tájékoztatást kért a megtett intézkedésekről, azonban ilyen irányú válasz nem érkezett az MNB elnökétől.”Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem történt semmi. A jelentés más helyeiről kiderül, hogy „az ÁSZ jelzését követően, 2024. májusban az MNB elnöke vizsgálatokat rendelt el, melyek eredményéről 2024. decemberben tájékoztatta az ÁSZ elnökét. A tájékoztatás szerint az Alapítvány által elfogadott Reorganizációs terv és a 2024. évi költségvetés éles ellentétben áll az elmúlt években teljesített éves alapítói tájékoztatásokban foglaltakkal”.Szóval Matolcsy, a magyar közgazdasági gondolkodás egyik, már csak tisztségéből adódóan is prominens alakja ezek szerint csak 2024 tavaszán az ÁSZ-elnöktől, saját volt alelnökétől tudta meg, hogy valami baj lehet a PADME háza táján – miközben a független média, a Transparency, illetve az ellenzéki politikusok gyakorlatilag tíz éve, a kezdetektől erről beszéltek. Egyébként nem sokkal a Windisch-levél után, tavaly áprilisban a PADME kuratóriuma a 2024-es költségvetés elfogadásával egyidejűleg egy reorganizációs terv végrehajtásáról is döntött – erről írta azt Matolcsy, hogy ezek a fejlemények éles ellentétben állnak azzal, amiről eddig tájékoztatta őt a kuratórium (elnök: Csizmadia Norbert, saját volt államtitkára, majd MNB-s stratégiai igazgatója – egyben a Magyar Banán kitalálója –, elnökhelyettes: Lentner Csaba, tagok: Bogár László, Réfy Imre, igazgató: Bánkuty Tamás József), illetve a felügyelőbizottság (elnök: Polner Eörs szegedi fideszes önkormányzati képviselő).És csak tavaly december 19-re jutott el oda, hogy „külön is felkérje” az alapítvány felügyelőbizottságát, hogy „tegyen meg minden szükséges lépést a PADME Alapítvány vagyonának védelme érdekében”. Valamint oda, hogy leírja: a valóság és az általuk „eddig ismert információk disszonanciája megállapítható”.Ha azonban el is fogadjuk, hogy Matolcsy György a PADME-alapító jegybank elnökeként félrevezetések áldozata volt, akit felszínes jelentésekkel megvezettek, elérve, hogy csak felületesen tudja gyakorolni az alapítói kontrollt, van itt még valami.
Forrás: 444

Napirendre se vette a Fővárosi Közgyűlés a Pride-ot támogató javaslatokat, pedig azokat még a Fidesz is támogatta

 444  |   2025. március 26., szerda - 12:05
Mármint a napirendre vételüket.De ne szaladjunk ennyire előre: a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén három olyan pont volt, ami reflektált a kormány múlt héten elfogadott, lényegében a Budapest Pride betiltására vonatkozó törvénymódosítását.Barabás Richárd, a Párbeszéd frakcióvezetője nyújtott be egy módosítót, ami alapján szivárványszínű díszkivilágítás kaphatott volna az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániának (eredetileg a Fidesz kérte, hogy kerüljön be a templom a kivilágítandó épületek közé).Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsanna (MKKP) pedig két javaslatot nyújtott be, az egyikben azt javasolták, hogy a Városháza épületére mindig legyen kitűzve a Pride zászlója, amíg a törvénymódosítást vissza nem vonják, a másikban pedig arra tettek javaslatot, hogy Budapesten is legyenek a Pride-ot népszerűsítő feliratok, zászlók, szimbólumok a tömegközlekedési eszközökön idén júniusban.Baranyi a múlt héten még a „világ leggyávább főpolgármesterének” nevezte Karácsony Gergelyt, aki nem vette napirendre az „ időben és teljesen szabályosan benyújtott” előterjesztéseit, amelyekkel a Pride betiltására reagált volna. Sérelmezte azt is, hogy erről ráadásul még csak nem is Karácsonytól, hanem a DK-s Déri Tibor Facebook-bejegyzéséből értesült.Déri akkor azt posztolta: NAGYON JÓ DÖNTÉS SZÜLETETT! A jövő heti Fővárosi Közgyűlés hivatalos meghívójában nem szerepel az a bizonyos napirend, amely az utóbbi napokban politikai cirkuszként próbálta tematizálni a közbeszédet. Egy kommentben ráadásul meg is erősítette, hogy kifejezetten Baranyi előterjesztésére gondolt:Ehhez képest ma reggel a Demokratikus Koalíció kiküldött egy közleményt, amiben már azt írták:„A DK ma megszavazza Baranyi Krisztina és a Kutyapárt fővárosi közgyűlési javaslatát a budapesti Pride melletti kiállásról. Hisszük, hogy senkit nem foszthatnak meg nemi identitása vagy szexuális orientációja miatt alapvető demokratikus jogától, a gyülekezési jogtól, ezért nem maradhatunk csendben, amikor a Fidesz éppen ezt teszi a magyar, köztük a budapesti polgárokkal. Ezért a Demokratikus Koalíció ma megszavazza Baranyi Krisztina és a Kutyapárt fővárosi közgyűlési javaslatát a budapesti Pride melletti kiállásról. Egy ilyen súlyos ügyben nincs helye taktikázásnak és mellébeszélésnek, Budapestnek meg kell mutatnia, hogy megvédi polgárait az Orbán-rendszer jogfosztásaitól, és kiáll mindenkiért, akire a hatalom célkeresztet rajzol!”Karácsony Gergely is reagált még a múlt héten Baranyi szavaira, ő azt írta: „Zuglói polgármesterként én tűztem ki elsőként a szivárványos zászlót magyar középületre. Amióta főpolgármester vagyok, minden évben ott volt a szivárványos zászló a Városházán, és ez így lesz akkor is, ha ezt a hatalom megtiltja. És amióta főpolgármester vagyok, a főváros minden évben segítséget nyújtott a Budapest Pride megszervezéséhez, és ez így lesz akkor is, ha ezt a hatalom megtiltja. Számomra a Pride ügye fontosabb, mint az a poltikai kommunikációs versenyfutás, hogy ki a Pride legnagyobb barátja. Éppen ezért - és a Pride szervezők kifejezett kérésére - nem szeretném ha a Fővárosi Közgyűlés olyan a Pride-dal kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalna, amelyek elfogadására semmi esély. Értem, hogy ezzel kiválóan lehet provokálni a fővárosi frakciókat, politikai arcélt mutatni, de a politikai játszma vesztesei azok lesznek, akiknek most a legnagyobb támogatásra lenne szükségük: az lmbtq honfitársaink. Barabás Richárd javaslatát viszont Vitézy Dávid (Podmaniczky Mozgalom) kritizálta, ő úgy fogalmazott: messzemenőkig elítéli és a demokratikus alapértékekkel ellentétesnek tartja a gyülekezési jog korlátozását, de szerinte nem ez a helyes válasz. „Tényleg a vallásukat gyakorló, templomba járó budapestieken kell kitölteni a dühét a városvezetésnek a Pride miatt? Előrevisz ez? Ettől lesz jobb hely Budapest, a kormány provokációjának fényében?” Ezzel a felütéssel kezdte tehát meg ülését ma a Fővárosi Közgyűlés, ahol Karácsony Gergely rögvest jelezte is: a napirend elfogadása előtt külön szavaznak arról, hogy ezt a három előterjesztést (egyebek mellett) napirendre vegyék-e.Baranyi Krisztina felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a Pride betiltására vonatkozó törvény nem gumicsont, hanem a jelenkor meghatározó politikai konfliktusa.„A mi dolgunk nem elkerülni, hanem megvívni ezeket az ütközeteket, nem lapítanunk kell, hanem szivárványba öltöztetni a várost” - fogalmazott, és arra kérte a közgyűlést, hogy támogassa az előterjesztéseiket, hogy vitát folytathassanak róla.Molnár Dániel, a Tisza frakciójából arról beszélt, hogy a Fidesz célja az, hogy az emberek ne arról beszéljenek, hogy mi folyik az országban, az alaptörvény módosításának célja pedig a megfigyelőállam kiépítése.„Minden más csak porhintés és provokáció, hogy megosszák a magyarokat” - mondta, és jelezte azt is, hogy ők nem támogatják az előterjesztések napirendre vételét.Barabás Richárd szintén azt kérte, hogy a közgyűlés támogassa a Pride-hoz kapcsolódó javaslatokat, már csak azért is, mert a budapestiek tegnap este ezt kérték, amikor 4 hidat is lefoglaltak a törvénymódosítás miatti tiltakozásképp (erről szóló tudósításunkat itt lehet visszaolvasni).Azt mondta, érti a politikai taktikát, ami inkább hallgatásba burkolózik a témával kapcsolatban, de ő, már csak személyes érintettsége miatt sem teheti meg, hogy hallgasson, ráadásul - hívta fel a figyelmet - az is egyfajta politikai taktika, ha az emberek kiállnak az érdekeik mellett.„Meleg politikusként soha nem tudnám elfogadni, ha nem áll ki a közgyűlés a Pride mellett” - mondta Barabás.A Párbeszéd frakcióvezetője szerint fontos látni, hogy ami ma Magyarországon történik, az nem csak a Pride-ot érinti, hanem „az alapvető szabadságunkat fenyegeti”. Azt mondta, ő optimista, mert ha a közgyűlés nem is veszi napirendre az előterjesztéseket, a budapestiek majd napirendre veszik.„Találkozzunk a Pride-on.”Barabás után a fideszes Szécsényi Dániel szólalt fel, ő egyrészt a kormányzati szlogeneket mondta fel, miszerint a törvénymódosítás kizárólag a gyerekek védelmét szolgálja, másrészt viszont a Tiszát kérdezte fel:„Kedves Tisza Párt, önök, akik nyíltan felvállalják Bódis Krisztát, miért hallgatnak?”Ezen a vonalon ment tovább a szintén fideszes Gulyás Gergely Kristóf is, aki előbb arról beszélt, hogy a Pride egy politikai mozgalom, ami a család kigúnyolásáról szól, mert azon „félmeztelen alakok bőrszerkóban, gyermekek előtt vonulnak, közterületen, ráadásul Soros-pénzből”, épp ezért a maga részéről (meglepetés!) kifejezetten előremutatónak tartja az alaptörvény módosítását, mert „a gyermek nem az NGO-ké, hanem a miénk”.Ezután Gulyás ráfordult a Tisza froclizására, elmondása szerint ugyanis hiába nevezik magukat új politikai erőnek, ha egy „alapvető kérdésben sem beszélnek tisztán és őszintén”.„Támogatják-e a Pride-ot vagy sem? Elég volt a sunnyogásból... Ez nem egy olyan kérdés, amit majd eldönt a társadalom, Budapestnek joga van tudni, hogy melyik oldalon állnak”Gulyás jelezte, a Fidesz támogatja, hogy napirendre vegyék az előterjesztéseket, mert beszélni akarnak róla. „Adjunk teret minden politikai vitának” - tette hozzá.Döme Zsuzsanna ugyan nem értett egyet a fideszes érveléssel, de a lényeggel igen: szerinte is kell beszélni az ügyről. Meg is hívott mindenkit az MKKP április 12-i szürke Békemenetére, illetve a 420-tüntetésükre is, amit ugyan a törvény értelmében már betiltottak, de a párt fellebbezett a döntés ellen.Mindezek után szavaztak a három előterjesztésről.Barabás Richárd módosítóját 15 igen, 1 tartózkodás - Karácsony Gergely főpolgármester volt -, és 0 nem mellett, ám 14 nem szavazó és 3 távollévő miatt (ez ugye 17, ami többségnek számít) végül nem vették napirendre.Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsanna előterjesztései sem kerültek napirendre, pontosan ugyanezekkel a paraméterekkel.A Fidesz-KDNP frakciójának minden jelenlévő tagja valóban támogatta amúgy az előterjesztések napirendre vételét, a Tisza Párt és a Vitézy-féle Podmaniczky Mozgalom viszont inkább nem szavazott. Karácsony Gergely mindhárom esetben tartózkodott.Az MKKP háromtagú frakciójából Kovács Gergely nem vett részt az ülésen, a DK háromtagú frakciójából pedig mind a frakcióvezető Szaniszló Sándor, mind az előterjesztéseket korábban nyilvánosan nem támogató Déri Tibor távol maradt az üléstől, az egy bent ülő képviselőjük, keszthelyi Dorottya viszont igennel szavazott.A napirendet érintő szavazások után Ordas Eszter, a Tisza Párt frakcióvezetője felszólalásában megismételte, hogy pártjuk nem ül fel a provokációnak, és egy kicsit promózta a Tisza népszavazását (ami ugye nem népszavazás, ahogy arról írtunk korábban), sőt, még a fideszes képviselőket is arra biztatta, hogy nyugodtan töltsék ki, hiszen amúgy is anonim.Erre a felvetésre a Fidesz nevében Szepesfalvy Anna reagált, aki azonban előbb még elkövette azt a taktikai hibát, hogy üdvözölte az ülésteremben éppen akciózó Szabó Bálintot. A botrányairól elhíresült szegedi politikus, aki tegnap este még a Dunán próbált átúszni a hídlezárások egy pontján (sőt, a rendőrségi tájékoztatás szerint újra is kellett éleszteni), ma már a Fővárosi Közgyűlésben kiabált, bár hogy mit, azt a közvetítésben nem igazán lehetett hallani.Szepesfalvy tehát először az éppen bekiabáló Szabónak üzent, mondván: „megnyugtat a tudat, hogy ön jól van”, majd Ordas Eszternek szúrt oda, jelezve, hogy a frakcióvezető által elmondott beszéd kampánybeszéd volt csupán, „de azon túl csak a gyávaság marad”. A fideszes képviselő szerint a tiszások „elbújnak egy adatgyűjtés mögé, de nem nyilvánítanak véleményt”, többek közt arról sem, hogy mi a véleményük Ukrajna uniós csatlakozásáról, a háborúról, vagy most épp a Pride-ról.„Ez méltatlan egy olyan pártról, ami azt képzeli magáról, hogy képes lenne eligazgatni az országot” - mondta Szepesfalvy.Arra a felvetésre pedig, hogy a fideszesek is töltsék ki a Tisza népszavazási kérdőívét, annyit mondott: piramisjátékba nem adják az adataikat.A törvénymódosítást pedig még egyszer azzal védte meg, hogy a gyerekeknek alkoholt sem lehet adni, mert tiltja a törvény, hasonló ehhez az is, ha a Pride-tól védik meg őket.
Forrás: 444

Szabó Bálint megpróbált átúszni a Dunán, hogy a hídblokád alatt átjusson Budára

 444  |   2025. március 25., kedd - 22:05
Három hidat is lezártak a gyülekezési törvény módosítása ellen tüntetők, a Petőfi hídon ott volt Szabó Bálint, a botrányairól elhíresült szegedi politikus, aki rendszeresen megjelenik hívatlanul politikai eseményeken, hogy magára terelje a figyelmet. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésen kellett rendőrt hívni miatta, de Magyar Péterre is rátapadt már kéretlenül.Át akart menni a budai oldalra, de a rendőrök nem engedték. Először megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, de ez nem sikerült.Ekkor úgy döntött, átúszik a Dunán. Ezt meg is kísérelte.Messziről a történet végét nem lehetett látni, de miután a rendőrségi motorcsónak egy idő után eltűnt, feltételezzük, hogy Szabót kimentették a vízből.
Forrás: 444

Nyolc férfitól csalt ki összesen több millió forintot egy álnő

 444  |   2025. március 24., hétfő - 10:06
Férfiaktól internetes párkeresőn kicsalt intim fotókkal zsarolva több millió forintot szerzett meg egy Nyíregyháza környékén élő férfi, aki ellen Szegeden és Zalaegerszegen is büntetőeljárás van folyamatban – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.Jánky Judit tájékoztatása szerint a fiatal férfi 2021 novemberében társkereső oldalakon regisztrált egy női profilt, amin keresztül férfiaktól kért intim fotókat. A jelentkezőktől chatbeszélgetések során megszerezte a telefonszámukat, majd magát ügyvédnek kiadva felhívta őket.Azt állította, hogy a társkereső oldalon küldött intim tartalmú képeket idegenek használták fel, emiatt a sértett ellen büntetőeljárás, illetve per indulhat. Felajánlotta, hogy a hátrányos következményeket elkerülhetik, ha egy meghatározott összeget fizetnek neki.A sértettek elhitték, amit mondott, és a következményektől tartva fizettek is a zsarolónak. A férfi az így megszerzett pénzek utalására vádlott-társa bankszámlaszámát adta meg, akinek eleinte nem volt tudomása a neki utalt összegek bűnös eredetéről.A férfi ezzel a módszerrel nyolc sértettet károsított meg több millió forint összértékben. A kár a nyomozás során nem térült meg.A férfival szemben többrendbeli zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség, de – hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmények miatt – a Szegedi Járásbíróság előtt is büntetőeljárás van folyamatban ellene. (MTI)
Forrás: 444

Saját alapítású magáncégben folytatja Novák Katalin sógornője, aki eddig az állami lombikbébiprogram irányítója volt

 444  |   2025. március 20., csütörtök - 09:07
LadyMed Pro néven új egészségügyi vállakozást indított az a Vesztergom Dóra, aki nemrég távozott az Országos Kórházi Főigazgatósághoz tartozó Humánreprodukciós Igazgatóság éléről - írja a HVG. Vesztergom, aki Novák Katalin bukott köztársasági elnök sógornője, korábban azzal szerepelt a hírekben, hogy a doktori témavezetője a saját férje volt, a szegedi egyetem pedig, ahol mindez történt, anyagi függésben volt tőle: állami pozíciója miatt Vesztergomtól függött az egyetemhez kapcsolt lombikbébicentrum állami finanszírozása. Illetve azzal, hogy pályáztatási és tapasztalat nélkül nevezték ki.Vesztergom eddig úgy volt az állami lombikbébiprogram irányítója, hogy a témába vágó magánpraxist tartott fent közben. A 444 korábban megírta, hogy a meddőségi magánklinikák államosításának, illetve a beültetés állami monopóliummá tételének folyamatát nagyrészt Novák Katalin vezényelte le családügyi államtitkárként, majd tárca nélküli miniszterként. Nem sokkal azután, hogy 2022-ben köztársasági elnök lett belőle, a fideszes politikus nőgyógyász bátyjának feleségét, a szülész-nőgyógyász-endokrinológus Vesztergom Dórát nevezték ki az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) Humánreprodukciós Igazgatóságának vezetőjének. Ezzel ő lett a meddőségi és lombikbébi szektor állami-kormányzati első embere, a terület szakmai irányítója és felügyelője.Vesztergom azelőtt, de ami különösen érdekes, állami egészségügyi kinevezése után is aktív szereplője maradt annak a meddőségi magánpiacnak, aminek az állam által - a sógornője kezdeményezésére és aktív részvételével - einstandolt részét ő irányította.A Humánreprodukciós Igazgatóság az érdeklődő párok és magánemberek tájékoztatására fenntartott „A vágyott gyermekekért” nevű weboldalán, a bemutatkozó részben Vesztergomék többször is hangsúlyozták, hogy az Igazgatóság célja a vonatkozó vizsgálatok és kezelések közfinanszírozása, vagyis ingyenessé tétele, illetve az ingyenesség kiterjesztése. Mindeközben az Igazgatóság vezetője a magánpraxisában az aktuális árlista szerint 89 ezer forintért csinálta meg a petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot, ami feltehetőleg a 40 ezer forintért kínált első meddőségi konzultáció és legalább egy 20-25 ezres kontrollvizsgálat után következik. Mivel a legtöbb ilyen jellegű tesztet és vizsgálatot természetesen mind a két gyermekre vágyó szülőn el kell végezni, Vesztergom indításnak több százezer forintot kasszírozott minden olyan pár után, akik mondjuk nem akarnak sokáig várni az „államiban.” Abban az állami szektorban, aminek Vesztergom a kormányzati felügyelője volt.A furcsának tűnő helyzetről annak idején megkérdeztem az érintettet, aki először is elmondta, hogy ő eleve azzal a feltétellel vállalta az igazgatói posztot, hogy „meg tudja őrizni a kapcsolatot a szakmájával és a pácienseivel.„„Hivatásom az orvoslás, a jelenlegi pozíciót azért vállaltam el, mert szerettem volna, hogy hatékony ellátást tudjak nyújtani a pácienseimnek Magyarországon is, állami környezetben is.” - fogalmazott Vesztergom.Erre azt kérdeztem tőle, hogy nem érzi-e összeférhetetlennek azt, hogy állami vezetőként felügyel egy területet, (ahol munkájának része a lehető legszélesebb körű ingyenesség biztosítása), és közben ugyanezen a területen komoly összegekért nyújt hasonló szolgáltatást, mint amit az államosított centrumok is nyújtanak.A válasza a következő volt:„JELENLEG AZ ÖN ÁLTAL FELTETT KÉRDÉSEK AZ ELSŐ 100 LEGFONTOSABB TÉMÁBAN SINCSENEK BENNE A MEDDŐSÉGGEL KAPCSOLATBAN.
Forrás: 444

Amikor Orbánt a Pride-betiltásról kérdezték, azt mondta, még nem tartunk ott, aztán hozzátette, a résztvevőknek bírságot kell majd fizetniük

 444  |   2025. március 19., szerda - 22:07
A csütörtöki EU-csúcs előtt a patriótának hívott szélsőjobboldali pártcsoporttal tartott egyeztetést Orbán Viktor Brüsszelben. Az eseményt előtt újságírók kérdezték a miniszterelnököt egyebek mellett a Pride-betiltást lehetővé tévő új magyarországi jogi szabályozásról, ami miatt EP-képviselők nyilatkozata szerint hazánk már nem tekinthető teljes értékű demokráciának.Orbán az MTI által írt tudósítás szerint arra a kérdésre, hogy Magyarország betiltja-e a Budapest Pride felvonulást, azt mondta:„Ebben a pillanatban még nem tartunk ott.Amit most tettünk, hogy megváltoztattuk az alkotmányt, és kimondtuk, hogy a gyerekek alapvető joga, hogy megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljenek”.Majd miután a gyermekek alapvető jogát a legfontosabb értéknek nevezte, úgy folytatta:„Tehát ezt tettük, ami alapján be lehet tiltani mindent, ami a gyermekek érdekeivel ellentétes.”De ezzel sem ért véget a válasza. Hogy az MTI-t idézzük:„Hozzátette: az eseményt szervezőknek a hatóságokhoz kell fordulniuk, mint minden normális esetben, és a hatóságok majd válaszolnak a kérelemre. Hangsúlyozta, hogy nem tartóztatnának le senkit, aki részt venne az eseményen, hanem bírságot kell majd fizetnie. »Ha törvénysértő vagy, ha megszeged a törvényt, akkor fizetned kell« - mondta.”Tehát a magyar kormányfő válaszának néhány perc alatt lezajlott evolúciója arra a kérdésre, hogy betiltják-e a Pride-ot:
Forrás: 444
23 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!