444

Megtartotta a nap második Nagy Beszédét Magyar Péter, a Nemzeti Menet nevet viselő Tisza-rendezvényen, ami a Hősök terére vonult.Mivel bőszen megy már a számháború (nem túl magas színvonalon), lássunk néhány objektív adatot, amik mentén kiderülhet, ki nyerte a napot.Orbán Viktor 34 perces beszédet tartott.Magyar Péter 1 óra 4 percig beszélt.Magyarán a Tisza Párt vezetője csaknem kétszer annyi ideig traktálta esőben álldogáló hallgatóságát, mint a napsütötte Békemenetnek szónokló miniszterelnök.Más szögből megvizsgálva a történteket:Orbán Viktor valamivel kevesebb mint 2500 szót szólt.Magyar Péter viszont 4600-nál is többet.Feltűnhet itt a sasszemű, és matematikában jártas olvasónak, hogy bár a Magyar-beszéd maga kétszer annyi ideig tartott, szavak számában azért nincs meg a duplázás: ez annak köszönhető, hogy a Tisza Párt vezetője kissé lassabb tempót választott előadásához (tartalmi elemzésünk itt olvasható).A teljes beszéd„Csoda, csoda, mert egységbe forrt megannyi különböző ember. A szabadság erei patakokba, a patakok folyókba, a szabadság mindent elsöprő erejű folyójába torkolltak. A Duna fölött aznap párába burkolózott a város. A fákon már csak néhány levél sápadtan kapaszkodott, de azon a napon Budapest és az ország levegője más volt. Feszültséggel, reménnyel és valami kimondhatatlan várakozással telt meg. Eleinte csak bátortalanul súgtak össze néhányan, menjünk a Műegyetemre, tüntetés lesz. Délutánra már hömpölygött a tömeg Budapest utcáin. Fiatalok ezrei vonultak a város szívébe. Kezükben nem fegyver, hanem a lyukas zászló, szívükben nem gyűlölet, hanem a vágy, a szabadság vágyakozása. A pesti srácok és a lányok elindultak, mentek a Bem szoborhoz, vitték a nemzeti színű zászlót, és mikor kivágták belőle az idegen hatalom jelképét, a történelem is fellélegzett. Az a lobogó a közepén a lyukkal, a világ egyik legerősebb szimbólumává vált. Este a hazug rádióépületénél gyülekezett a tömeg. Adják le a követeléseinket!- kiáltották. A fények pislákoltak, a levegő sűrű volt, mint a vihar előtti csend. Aztán eldördült az első lövés. Egy pillanatra megállt az idő, majd kitört a forradalom. A világtörténelem talán legtisztább forradalma. A pesti utcákon diákok, munkások, orvosok, tanárok együtt álltak sorfalat. A srácok Molotov-koktélt kevertek az üvegekbe. A lányok kötszert és élelmiszert vittek. Valaki zsebrádiót fogott, a másik pedig plakátot írt Ruszkik haza! felirattal.A város egyszerre lett harctér és közösség, fájdalom és hit, vér és remény. A házak ablakából zászlók lengtek, a romos utcákon gyerekek szaladgáltak. Még ők is tudták, hogy valami rendkívüli nagy dolog történik. A tűz és a füst mögött ott égett egy nemzet szíve, amely nem akart többé térdre rogyni, és a világ elismerően figyelt. Párizsban megálltak a villamosok. Londonban gyertyák gyúltak az ablakokban, Rómában harangok szóltak a magyarokért. New Yorkban emberek ezrei gyűltek össze, és azt skandálták Freedom Por Hungary, szabadságot Magyarországnak. A világ megtanulta újra kimondani a nevünket, nem lenézéssel, hanem újra tisztelettel. Ezt a tiszteletet nem hatalomvágyó politikusok, hanem egy büszke nemzet egyszerű polgárainak összefogása vívta ki, mert azon az októberi napon egy magáért kiálló, büszke nemzet megmutatta, hogy a szabadságot nem lehet tankokkal eltiporni, hogy egy zászló, egy szó, egy bátor tekintet többet ér, mint egy hadsereg. A pesti srácok és lányok nem kértek többet, csak hogy szabadon élhessenek a saját hazájukban.És bár november 4-e után úgy tűnt, hogy a forradalom elbukott, de a lélek, a magyar lélek győzött, mert a szabadság lángját, amit '56-os elődeink gyújtottak meg, azóta sem tudták eloltani. Az a láng tovább égett és ég minden magyar szívében, az emigrációban, a börtönök mélyén, az iskolák padjaiban, a családi vacsorák csendjében. És ma, amikor ismét összegyűlünk, hogy fejet hajtsunk előttük, nem csak a hősökre emlékezünk, hanem arra a pillanatra, amikor a magyar nép fiatalok, nők, férfiak, diákok, munkások egyszerre mondták ki, hogy elég volt.Kedves, kedves honfitársaim! Ma arra a napra emlékezünk, amikor a világ szíve Magyarországon dobogott. A hőseink adták meg nekünk azt a példát, amely azóta is utat mutat, hogy nincs szabadságától megfosztott nép, ha van bátorság. Nincs elveszett ügy, ha van hit, és nincs elnémított nemzet, ha vannak bátor hősei, akik kimondják az igazat. Október 23 nem csak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is, hogy mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban, és akik újra és újra újra felgyújtják azt a lángot, amit a pesti srácok és a pesti lányok gyújtottak meg 1956 októberében. Október 23-a, október 23-a minden évben a szabadság napja kellene, hogy legyen. Annak a bátor pillanatnak az ünnepe, amikor a magyarok újra kimondták nem kérnek sem a megszállókból, sem a diktatúrából. 1956 szelleme 1989-ben újraéledt ezen a téren, amikor egy fiatal férfi kiállt a Műcsarnok lépcsőjére, és kimondta sokunk vágyát. Így fogalmazott Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának. Az a fiatal férfi Orbán Viktor volt. 36 év telt el azóta, és ma már nehéz nem észrevenni a tragikus iróniát. Az a politikus, aki egykor az orosz csapatok kivonását követelte, ma a Kreml leglojálisabb szövetségese.Aki azt mondta anno, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek, mára maga épített ki egy rendszert, amely a hatalmat összpontosítja, a sajtót ellenőrzi és irányítja, és félelemmel irányítja a hazáját. Orbán Viktor 1989-ben azt is mondta itt a Hősök terén, én akkor 8 évesen voltam itt. Nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a halottainkat, akkor ő még a hatalom hazugságát leplezte le, ma viszont ő az, aki évek óta hazudik a saját népének, és közben elvárja a hálát mindenért, nyugdíjprémiumért, rezsicsökkentésért vagy támogatásért. Mindeközben az ország fiataljai ismét külföldre menekülnek, és sokan úgy érzik, hogy az elhíresült hatodik koporsóban már a saját jövőjük fekszik. 1989-ben a szónok hitt abban, hogy a pártállam magától nem fog megváltozni. Ma is igaza lenne. Csak éppen a pártállam most az ő vezetésével épült újjá. Az akkori hatalmon lévők féltek a kérdésektől, elhallgatták a kritikát, és fizettek az emberek lojalitásáért. Ugyanez történik most is. Három és fél évtizeddel később a hatalom ismét fél, és újra aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet.Október 23-án nem a kormányt, hanem az országot kell ünnepelnünk. Azokat az embereket, akik hisznek a szabad Magyarországban, abban, amit '56 hősei és 89 fiataljai követeltek tisztességet, felelősséget és szabadságot. Ma, kedves barátaim, ma újra elhangozhatna ugyanaz a mondat, amellyel Orbán Viktor 1989-es beszéde befejeződött. Ha van bennünk elég mersz, hogy mindazt akarjuk, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. A kérdés ma is az, hogy mi, az ország polgárai készen állunk-e arra, hogy újra kimondjuk ezt, és hogy lesz-e elég mersz.Ma, október 23-án, a történelmünk egyik legfényesebb napján gyűltünk össze. Azon a napon, amikor egy nép kimondta, elég volt a félelemből. Amikor a magyarok százezrei vagy talán milliói megmutatták a világnak, hogy van, amit nem lehet eltiporni, a szabadság iránti vágyat, a becsületet és a hitet egy szebb jövőben. A városok utcáin, a gyárak udvarain, az egyetemek folyosóin egyszerre zendült fel a mondat, amelyet addig csak suttogni mertek. Elég volt, vége van elvtársak, tovarisi konyec, tovarisi konyec.A nép felegyenesedett, és kiderült, hogy a szabadság nem kér engedélyt. De!De 1956-ban Kádár apró dögei szovjet tankokkal támadtak a saját nemzetükre. Így fojtották el a forradalmunkat. A szabadság népét idegen vas és magyar árulás tiporta el. Később munkásőrökkel, besúgókkal, provokátorokkal próbálták meg elhallgattatni, ellenforradalommá hazudni a világtörténelem legszebb forradalmát. A hazugsággyár, mint ma, éjt nappallá téve dolgozott, de hiába. Rettegtek, mert tudták, hogy a forradalom tüzét nem lehet kioltani. A parázs nem alszik ki, és valóban a parázs ott izzott minden magyar család történetében, minden súgott imában, minden elnémított dalban, és Kádár öregkorában saját démonaival küzdve, utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt, mert tudta, hogy ő küldte a halálba a forradalom miniszterelnökét. Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt, a történelem csak vár. Minden meghasonlott, és a népével szembefordult vezetőnek eljön a kádári pillanata, és mind és mind maga dönti el, hogy ezt időben félreállva, a saját dolgozószobája magányába éli át, vagy megszégyenülve a nyilvánosság előtt. A magyarok a magyarok többsége tudja és érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni azt, amikor a lelkünket méreganyaggal kínzó új kádár a lelkiismeretével elszámol majd. Azzal, hogy egy ország nagyobbik felét nem tartja a haza részének. Csak mert nem követik őt hűségesen azzal, hogy eltaposandó rovarnak nevezi azokat, akik egy szabadon működő európai országban szeretnének élni.Azzal, hogy bűnös embereknek hívja azon honfitársait, akik egy boldog országot szeretnének. Azzal, hogy a kormányzása végén járva ma a magyarok döntő többsége érzi, hogy hátráltatja az életét a magas infláció, a megélhetés nehézsége, és hogy a kivételezett kevesek országa lettünk.Honfitársaim! Honfitársaim, az elmúlt hónapokban 80 nap alatt újra bejártuk Magyarországot. Nyár közepén indultunk, nyár közepén indultunk Tokajból, eljutottunk minden vidéki választókerületbe 158 településre majdnem 1600 kérdést válaszoltam meg. Amerre jártunk, mindenütt arcok, sorsok, kérdések, kérések és remény vártak ránk.Köszönöm, köszönöm a magyar vidéknek, hogy oly nagy szeretettel, nyitottsággal fogadtak bennünket, és köszönöm, és köszönöm, hogy ezekkel a találkozásokkal együtt építhetjük a hazánkat olyannak, amilyennek megálmodtuk, amelyben odafigyelünk egymásra, párbeszédet folytatunk és megoldásokat keresünk közösen.Személyesen is megérintettek az emberi sorsok, a személyes nehézségek, családi tragédiák és a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. A jövőben a mindennapjaink döntéseit is meghatározzák majd, hogy ezeken a találkozásokon keresztül nem csak értjük, hanem érezzük is, hogy mit vár el az ország a saját vezetőitől. Szolnokon, Szolnokon egy 10 éves kisfiú. Zolika kérdezett Mit lehetne tenni, hogy egy ember egy munkahelyen, egy munkahelyből, egy munkabérből meg tudjon élni, hogy ne legyenek mindig kimerültek és idegesek a felnőttek. Egy gyerek kérdése volt ez, de a felnőttek szíve is belesajdult. Zolika nem magáról beszélt, hanem a másod és harmadállásba kényszerített kényszerében élő szüleiről, a túlórákról, az időről, ami elfogy a család elől. Arról, hogy figyelemre vágyik, és arról a szeretetről, ami benne volt. Nem haragszik, köszönettel tartozik, de félti a saját életét és a szüleit a rabszolgasorstól. Ebben a kérdésben benne volt az is, hogy ma már a magyar jövő kérdez. A mi dolgunk, hogy válaszoljunk, és a mi felelősségünk, hogy megoldásokat keressünk, mert a tisztességes munka becsülete nem csak vágy, hanem jog, és nekünk a kötelességünk olyan országot építeni, ahol egy fizetésből is meg lehet élni.Mezőkövesden, Mezőkövesden egy asszony csendesen csak ennyit mondott: nulla forintból élek, félmillió forint tartozással betegen, ellátás nélkül. A hangja nem vádolt, csak fáradt volt. A beteg asszony drámájára megmozdult a Tisza-szigetek közössége, és néhány nap alatt összegyűjtötték a pénzt, amivel a hölgy megszabadulhatott a tartozásától. Köszönjük!Ezért is él bennünk a hit, hogyha nem segít a hatalom, akkor itt van a magyar szív, az összefogás és az emberség. Ezért vagyunk biztosak abban is, hogyha a mi közösségünk alakítja majd az ország sorsát, akkor Magyarország odafigyelőbb és emberségesebb lesz. 80 nap alatt nemcsak a városokat és községeket, hanem a lelkeket is bejártuk. Ma október 23-án azok előtt is fejet hajtunk, akiknek a bátorsága a mindennapokban él tovább. A munkás előtt, aki két vagy három állást vállal. A tanár előtt, aki marad. Az ápoló, aki továbbra is mosdatja a magatehetetlen betegeket. A gyermek előtt, aki kérdezni mer, és az idős előtt, aki még mindig hisz. Ne feledjük, 1956 nem csak nemzeti és szabadság iránti forradalom volt, hanem egy szociális lázadás is. Munkások és diákok együtt követelték a mindennapi élet méltóságát, a tisztességes bért, az emberi munkafeltételeket, a lakhatást, a megfizethető és egészséges élelmiszereket, a kivételezés végét, olyan országot, ahol a kenyér és a szabadság ugyanannak az igazságnak a két oldala. 56 hősei! Kedves barátaim, sokfelől jöttek. Szociáldemokraták, kisgazdák, kereszténydemokraták, demokraták, magyarok. Sokfélék voltak, de egyet akartak szabad és emberséges Magyarországot. A nemzeti szimbólumaik helyreállítását, a Sztálin-szobor eltávolítását, általános és titkos választásokat, a bűnös országvezetők bíróság elé állítását, a szólásszabadság helyreállítását, sztrájkjogot, a nemzeti vagyon védelmét, és mindenekelőtt a legjobban azt, hogy ruszkik haza!Ebben a két szóban sűrűsödött össze minden, amit éreztek. A düh, a megaláztatás és a remény. Honfitársaim! 56 forró ősze nem Budapesten kezdődött, és nem is Budapesten ért véget. Szegeden már október 16-án fellobbant a forradalom lángja. Miskolcon 22-én már nem volt tanítás a nehézipari egyetemen. Debrecenben október 23-án reggel már az utcára vonultak a diákok. A forradalom nem budapesti volt, a forradalom maga Magyarország volt. És amikor a gyilkos szovjet talpasok már bevonultak Budapestre, a Mecsekben még százak harcoltak a hazájukért. Ők nem kérdeztek semmit, csak tudták, a szabadságért mindig érdemes küzdeni. És amíg van az, aki kimondja az igazat, amíg van, aki felemeli a zászlót, addig a parázs nem alszik el, addig a forradalom örök. Emlékezzünk a nevekre, kedves honfitársaim, emlékezzünk a nevekre, akik arcot adtak a bátorságnak. Maléter Pál, Tóth Ilona, Mansfeld Péter, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Rusznyai Árpád, Angyal István, Pálinkás-Pallavicini Antal, Szeles Erika, Rajki Márton és az a sok ezer hős, akik életüket, egzisztenciájukat, szabadságukat kockáztatták szeretett hazánkért.Ők voltak a szabadság őrzői egy korban, amikor a hazugság volt a törvény, a hallgatás pedig a túlélés záloga.Köszönettel és tisztelettel tartozunk nekik. A forradalom gyermekei azt is megmutatták és megtanulhatták, hogy a világpolitika nem a szolidaritásra és nem az önzetlen segítségre épül. Hogy milyen tehetetlenül viselni azt, amikor Washington és Moszkva a fejünk felett kacsint össze.Vessünk egy pillantást a Hősök tere másik oldalára. Ott áll a babocsai villa. Az egykori jugoszláv, ma szerb nagykövetség épülete. Ott áll az a ház, amely néma tanúja és mementója a magyar történelem egyik szomorú pillanatának, amikor 1956 novemberében a szovjet tankok már zúgtak a városban, Nagy Imre miniszterelnök és a társai abban a házban kerestek menedéket. Politikusként, magyarként hitték, hogy a testvériség, a diplomácia, a menedékjog szavai védelmet nyújtanak az erőszak ellen. De a falakon túl akkor már megszületett a döntés. A béketárgyalások üres díszletek voltak, a menedék és a garancia csupán átmeneti illúzió volt. Onnan, abból a házból vitték el őket a szovjetek Romániába, majd a bitófához, ahol menedéket kerestek, ott árulták el őket, ott hunyt ki a forradalom utolsó lobbanása. Nekünk, magyaroknak, kedves barátaim, ebből a tragédiából született meg a legfontosabb tanulság, hogy a béke, a szó, az ígéret csak addig él, amíg van, aki azt megtartja, mert a béke nem papírokon születik, hanem az emberi becsületben, a nemzetek hűségében, a vezetők tartásában. Nagy Imre és társai megtanították nekünk, hogy a szabadságot nem lehet alkuról, alkuról tovább örökíteni, csak kiállással, csak igazsággal, csak bátorsággal. Bátran kell szembemenni a túlerővel is, akár ha a magyar magyar ellen próbál használni oroszt, törököt, kínait vagy amerikait is, csak hogy mentse a hatalmát. Ez az épület nem csak a múlt árnyéka, figyelmeztetés is, hogy ma, amikor békéről beszélünk, tudjuk, a béke csak akkor ér valamit, ha hűek is vagyunk hozzá.A forradalmat leverte a Szovjetunió. Páncélozott szörnyetegek és idegen parancsok dúlták fel újra szent hazánkat. 200 ezer honfitársunk kényszerült elhagyni az otthonát, új nyelveket és szakmát tanulni, de bárhova is sodorta őket a világ, magyarul álmodtak, a szabad Magyarországot.A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját, de a szabadság lángját, de a szabadság lángját nem tudták kioltani, ott ég ma is bennünk. 56 hősei nem voltak hibátlanok, és nem mind születtek forradalmárnak. Sokan féltek, sokan hallgattak, volt, aki kiegyezett a hatalommal. De amikor a történelem kopogtatott az ajtón, felismerték, a haza szeretete többet ér minden korábbi döntésnél. Ez az üzenet ma is érvényes. A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem, és mi ma már nem félünk, nem félünk kimondani az igazat, kiállni egymásért és szembenézni a reszkető hatalom gonoszságával. Mi ma már nem félünk.Tisztelt ünneplők, tisztelt ünneplők! Ma nem fideszesek vagy tisztások vagyunk. Nem jobb vagy baloldaliak. Ma magyarok vagyunk. Akkor is, ha a nemzeti meneten és akkor is, ha a Békemeneten voltunk, akkor is, ha otthon a családunkkal emlékezünk, vagy ha csendben egyedül mind magyarok vagyunk.Összeköt bennünket valami, ami minden hatalomnál erősebb, a szeretet a hazánk iránt. Hiszünk benne, hogy a haza többet ér, mint a hatalom. Az igazság többet ér, mint a propaganda. A szabadság többet ér, mint bármilyen érdekből más nemzet csatlósává válni. Piros, fehér, zöld. Nekünk ezek a szent színeink. Nem tűrhetjük magunk között azokat, akiknek a színe csak a fehér, az önfeledt megadás, a harc nélküli kapituláció színe, akiknek drágább rongy életük, mint a haza becsülete. Piros, fehér, zöld. Magyarország színei a mi színeink. Azé a népé, amely nem hajt fejet sem az orosz medve, sem a török császár előtt. Egy olyan nemzet színei, amelynek polgárai ma is felteszik 1956 kérdéseit. Szabadon tudunk-e beszélni? Szabadon el tudjuk-e mondani gondolatainkat? Véleményünkért érhett-e bennünket hátrány. A közbeszéd mentes a fojtogató állampárti propagandától? Egy szűk elit csoport helyett valóban a nép birtokolja a hatalmat? Ha bármelyik kérdésre nemleges választ adunk, akkor fontos feladatok állnak előttünk. A rendszerváltás reményt hozott, de lelki és az erkölcsi megújulás elmaradt. Szabadság lett, de közbizalom nem. A hatalom a kevesek játéka maradt, a társadalom szétesett, a remény kiüresedett. Most 2025-ben újra történelmi pillanathoz érkeztünk. Nem bosszúra és nem dühre épülő változásra van szükség, hanem építésre, derűs, bátor, határozott, de emberséges rendszerváltásra.A jókedv, a jókedv nem könnyelműség, hanem erő. Mosolyogni a mocsár közepén, kitartani a legkeményebb támadások alatt, hinni az emberségben, amikor minden az ellen szól. Ez ma a forradalmi tett. Először is mondjuk ki a haza, a magyar haza nem a politikusoké. Nem is az oligarcháké, és nem is a pártoké. A haza a magyar embereké, azoké, akik dolgoznak, nevelnek, tanítanak, gyógyítanak, akik a gyermekeikről és a szüleikről gondoskodnak.Azoké, akik nem kérnek sokat, csak egy működő országot. És mi ezt a hazát most visszakérjük. Az országot, amelyet ez a hatalom az önmaga képére akart torzítani, aki azt hiszi kedves barátaim, hogy elég többen lenni, az téved, aki azt hiszi, hogy önmagától összeomlik az, ami erkölcsileg megbukott, az téved. A munka most kezdődik. Településről településre, iskoláról kórházig, egyetemistától a nyugdíjasig. Mindannyiunknak döntenie kell a félelem oldalán állunk, vagy a szabadságért. A propaganda oldalán állunk, vagy az igazságért, a hatalom oldalán állunk, vagy a magyar népén. Szabadnak lenni, szabadnak lenni azt jelenti, hogy a tanár taníthat. Az orvos gyógyíthat, a vállalkozó dolgozhat, és a gyerek itthon nőhet fel, mert működik az ország, és emberség van benne. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy nem hajlunk meg, nem hajtjuk meg a fejünket a hazugság előtt, hogy nem tűrjük, hogy nem tűrjük, hogy becsületes embereket lejárassanak. Nem engedjük, hogy közpénz milliárdokból hazugságokat gyártsanak, miközben családok napról napra a túlélésért küzdenek, és szabadnak lenni azt is jelenti, hogy nem adjuk el a hazánkat sem keletre csatlósként, sem nyugatra kiszolgálóként.A Karmelitában azt hihetik, hogy Magyarország jövőjét majd a hatalom propagandája és a lejárató gépezete dönti el. Üzenjük onnan, ahonnan 1956-ban is elindult minden, ahol a nép ledöntötte a diktátor szobrát. Üzenjük, a történelem nem kastélyokban és nem uradalmi birtokokon dől el, nem magánrepülőkön és nem jachtokon. A magyar emberek sorsáról nem dönthetnek Brüsszelben, de Washingtonban és Moszkvában sem. A történelmet magyar emberek írják, magyar emberek a magyar tereken és a magyar utcákban, amikor a félelem helyett a reményt választják, és egymásba kapaszkodva elindulnak. Kedves barátaim, a magyar nemzet akkor lehet szabad és független, vagy divatos szóval élve szuverén, ha az országunk felelős vezetői nem más nemzetek irányítójától pitiznek újabb koncokért, vagy egy kép propaganda fotóért. Ha mélyen magunkba nézünk, beláthatjuk. Az elmúlt két évtizedben október 23-a mostoha ünnep volt, mert hazánk vezetői szemlesütve, kizárólag saját híveik előtt próbáltak hamis párhuzamokat vonni. Hogy tudott volna őszintén beszélni a forradalomról az, aki családilag ellenforradalomként élte meg 1956-ot. És hogy lenne őszinte az ünnepi beszéde annak, aki 1989-ben forradalmi szavakkal parádézott, miközben mára kiderült, hogy az első rendszerrel, az előző rendszerrel kizárólag az volt a baja, hogy azt nem ő irányította. Hogy tudtak volna ők büszkén ünnepelni, amikor arra az egyszerű kérdésre sem tudnak választ adni, amire minden 56-os hős egy hangon válaszol. Mit jelent ez az ország annak, aki igazán szereti. A fiatal Orbán Viktort, a végnapjait élő hatalom a végnapjait élő diktatúra felengedte a Műcsarnok lépcsőjére, hogy Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén elmondhassa a beszédét. 36 évvel később annyira rettegnek, odáig süllyedtek, hogy megtiltották, hogy ez a mai beszéd, emlékezve a rendszerváltásra, a Műcsarnok lépcsőjén hangozzék el.Pedig, akik itt vagyunk, mi mind 1956 örökösei vagyunk, ahogy akkor októberben is összefogott kisgazdától a szociáldemokratáig sok százezer, vagy éppen millió magyar, ugyanez történik most is velünk. Példát mutatunk együtt. Nekünk nincsenek jobb vagy baloldali mártírjaink. Csak mártírjaink vannak. Maléter Pál, Tóth Ilona, Mansfeld Péter, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Brusznyai Árpád, Angyal István, Pálinkás-Pallavicini Antal, Szeles Erika, Rajki Márton, magyarok, akik a hazáért és a szabadságért adták az életüket. Mi, akik ezen a napon itt a Hősök terén összejöttünk, azt a sorsot kaptuk, hogy méltó örökösei legyünk '56 szellemiségének. Nekünk jut a feladat, hogy összekapaszkodva, egymás felé fordulva újra egyesítsük ezt a nemzetet. Ezért most kérem, hogy mindannyian fogjátok meg egymás kezét, hajtsuk meg a fejünket, hajtsuk meg a fejünket, és 56 másodpercen keresztül néma csendben, néma csendben emlékezzünk a forradalom hőseire, egyben legyen ez a pillanat az új nemzeti megbékélés kezdete is.Tisztelt emlékező magyarok!Ez 1956 lényege. Minden megosztási kísérlet ellenére, minden megosztási kísérlet ellenére sem lehetett megtörni bennünk a szabadság iránti vágyat. '56 örököseinként mi sem esünk ebbe a hibába. Tudjuk, hogy csak együtt sikerülhet, és együtt sikerülni is fog. Nem ülünk fel a megosztó provokációnak. Átlátunk a gyűlölet szitáján. Nem engedjük, hogy mérgezzenek bennünket. Így egymás kezét fogva, egymást támogatva maradunk együtt a következő hat hónapban különösen. Kedves honfitársaim! A politika ma Magyarországon a kifárasztásról szól. A hatalom erkölcsi gátlást és korlátlan pénzügyi forrást nem kímélve azon dolgozik, hogy kifárassza a magyar nemzetet. A gyűlölet karmesterei sötét időket idézően hergelnek magyart a magyar ellen. A hazugság terjesztésével egy nemzetet próbálnak megfosztani az igazságtól. Én arra hívok mindenkit, én arra hívok mindenkit, hogy együtt, összekapaszkodva bírjuk ki ezt a hat keserves hónapot. Utána pedig nyújtsunk közösen kezet azoknak is, akik ma egy másik rendezvényen gyűltek össze. Ma a 69. évfordulón olyan jövőt képzeljünk el együtt, amelyben a következő év október 23-án nem két egymást esetleg megvető tömeg áll egymással szemben, hanem egy összetartó, ünneplő és egymásra mosolygó nemzet.Képzeljük el azt a napot, amikor a zászló alatt nem az elválasztás, hanem a közös emlékezés, az összetartozás születik. Ez a jövő feltételezi, hogy megszabadulunk mindattól, ami mesterségesen szítja a gyűlöletet a hamisított képektől, a megtévesztő hangoktól és azoktól az érdekektől, amelyek hasznot húznak a jelenlegi megosztottságból. Legyen célunk, hogy a közbeszédet visszahozzuk a tisztesség, a tények és az egymás iránti tisztelet medrébe, hogy többé ne legyen tér a manipulációnak és a félelemkeltésnek. Tisztelettel kérem, tisztelettel kérem minden jóérzésű honfitársunkat, figyeljünk jobban egymásra. Kérem a nagyszülőket, hogy hallgassák meg gyakrabban az unokákat, amikor a jövőjükről beszélnek. Hívjuk össze a családokat, a barátokat, a szomszédokat, hogy üljenek le és beszélgessenek egymással békében, emberi kíváncsisággal, a szobaajtón kívül hagyva a ránk ömlő gátlástalan propagandát. Ha így teszünk, akkor 2026. október 23-a, a forradalom 70. évfordulója nem csupán emlékezés lesz, hanem a nemzet újraegyesülésének az ünnepe is. Legyen ez a remény napja, amikor a múlt sebei gyógyulni kezdenek, és a jövő közös vállalásává válik, hogy Magyarország egyszerre tud élni a szabadság dicsőségével és a megbocsátás erejével.Április 12-én hivatalosan is lezárunk egy 20 éves korszakot, a Gyurcsány-Orbán rendszert, amely cinizmusra, félelemre és hazugságra épült. És másnap, és másnap egy új országban ébredünk. Egy szabad és emberséges Magyarországon, ahol bebizonyítjuk, hogy a politika valóban lehet szép, igazságos, őszinte és hasznos. Az új országgyűlés, az új országgyűlés alakuló ülésének első napján pedig a leendő Tisza-kormány visszaállítja. Orvost kérünk szépen a tarnazsadányi táblához ide velem szemben balra a sajtódobogó elé. Az új Országgyűlés alakuló ülésének első napján pedig a leendő Tisza-kormány visszaállítja a nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenségét.Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, létrehozni a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatalt.A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat.Ugyanakkor ezzel egy időben benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt is, hogy azonnal megkezdjük az egymásnak okozott sebek begyógyítását, a bizalom helyreállítását, hiszen nem magyarok állnak magyarokkal szemben, hanem ha 3-4 ezer politikus, bűnöző, vagy éppen oligarcha ejtette túszul a hazánkat, és próbál minket egymás ellen uszítani. Utána pedig jöhet a működő Magyarország programja. Jöhet az új gyermekvédelmi törvény!Jöhet és jönni fog az EU és NATO-tagságunk megerősítésének kinyilatkoztatása.Jön a határvédelem és a valódi közbiztonság garantálása. És ezek után megkezdjük az adócsökkentési és nyugdíjemelési javaslataink végrehajtását, ha tetszik, ha nem!Ha tetszik, ha nem, bevezetjük a milliárdosok vagyonadóját.Leállításra kerülnek az állami hirdetések a propagandában, és visszaadjuk a közmédia függetlenségét.Ezek nem csak szavak, ezek konkrét vállalások. A cél egyszerű, de egyben nagy, egy működő és emberséges ország. Olyan haza, ahol a gyengét felemelik, a tehetséget elismerik és támogatják, ahol az igazság erősebb a félelemnél, a szeretet hangosabb a gyűlöletnél, ahol a különbözőség nem ok a gyűlöletre, hanem éppen híd egymás felé. Ha valaki megkérdezi, hogy ez tényleg sikerülhet-e, akkor azt feleljük, hogy ezt már el is kezdtük. Elkezdődött bennünk a csendes, de megállíthatatlan változás, amikor az ember megrázza magát, felemeli a fejét, és egyenesen néz a világra. Ez az új Magyarország nem térképen rajzolt, nem pártirodákban méricskélt, hanem emberségből, bátorságból és szeretetből születik.Honfitársaim! A történelem mindig, mindig elérkezik egy ponthoz, amikor már nem elég emlékezni és nem elég álmodni, tenni is kell. Ez a pillanat most van. Nem holnap, nem a következő nemzedék idején, most. Mi, akik itt állunk, örökösei vagyunk annak a népnek, amely 1956-ban megmutatta, Magyarország is lehet erős, ha van bátorsága, ha hisz az igazságban, és nem adja föl. Mi vagyunk ma ez a nép. Nézzetek körbe!Nézzetek körbe, hány százezren vagyunk! Itt állunk együtt! Itt állunk együtt az Oktogonig, a remény oldalán. Egy ország, kedves barátaim, akkor születik újjá, amikor az emberek újra hisznek egymásban. Higgyünk benne, hogy ez a haza képes felemelkedni, képes gyógyulni, és hogy a gyerekeink már egy szabadabb, tisztább, emberségesebb Magyarországon nőnek fel. De most jön a legfontosabb, de most jön a legfontosabb. Ne csak ünnepeljünk, és ne csak higgyünk, hanem cselekedjünk. Ma este menjetek haza, szerveződjetek, keressétek egymást, a Tisza-szigeteket, ahol újjáéled a remény. Álljatok össze, vegyünk egy nagy levegőt, és végezzük el a feladatot, ami elrendeltetett. Eljött az idő, és tudom, hogy mi közösen el fogjuk végezni a ránk szabott feladatot hittel, méltósággal együtt. Tudom, és ti is tudjátok, hogy az egri várvédők esküje ma is iránymutatással szolgál a hazánknak. Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet Magyarország védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély, meg nem félemlít, sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve, sem a váron belül, sem a váron kívül, meg nem adom. Isten engem úgy segéljen!Mi itt a téren nem nézői, hanem főszereplői és alakítói vagyunk a változásnak. Közösen írjuk Magyarország történelmét. Ne bennem higgyetek, higgyetek önmagatokban, higgyetek abban, hogy részesei vagytok a történelemnek, mert nincs az a hatalmát féltő rendszer, amelyik erősebb annál, amit most érzünk, a hazánk szeretetét, a közösség erejét, a szabadság hangját. És amikor majd újra egy szabad, működő, emberséges országban ünnepeljük október 23-át, tudni fogjuk, tudni fogjuk akkor, minden könnycsepp, minden csend, minden kimondott elég volt, ezért a pillanatért kellett. De addig se feledjétek, a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem, és mi ma már nem félünk.Köszönöm nektek, akik itt vagytok ma, több százezren, és megmutattátok a hazánknak és a nagyvilágnak, hogy milyen a Tisza jókedvű, mosolygós, derűs áradása.Köszönöm, hogy eljöttetek Zalabaksától Záhonyig, Győrszentivántól Battonyáig, Székelyudvarhelytől Kisasszonyfáig. Köszönöm, köszönöm, hogy lélekben velünk vagytok mindenhonnan, ahol az emberek magyarul álmodnak. Köszönöm, hogy a magyar nemzet ma megmutatta, hogy méltóak vagyunk 1956 örökségéhez.Honfitársaim! Magyarok! Kevesebb, mint 6 hónap múlva választ az ország. Nem a török császár, nem a digitális harcosok, nem avatarok, nem közpénzen készített hologramok, nem Brüsszel, nem Moszkva, és még csak nem is Washington fog dönteni, hanem a magyar nép fog válaszolni, a magyar nép fog válaszolni ezekre a kérdésekre.A magyar nép fog válaszolni ezekre a kérdésekre.Kelet vagy Nyugat?Korrupció, vagy becsület?Türk Tanács, vagy Európa?Propaganda vagy igazság?Embertelenség vagy emberség?Gyarmat vagy szabad Magyarország?Fidesz vagy Tisza?(A tömeg minden esetben a második opciót választotta)Ahhoz, hogy egy olyan országot tudjunk építeni, amiért az őseink az életüket és a vérüket adták, 2026-ban meg kell nyernünk a választást.És igen, ti is tudjátok, ti is tudjátok, és a rettegő hatalom is tudja, hogy ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon!De ahhoz, hogy ez a győzelem akkora legyen, hogy az Brüsszelből, Moszkvából és Washingtonból is látszódjon, mindenkire szükség lesz. Minden szóra, minden beszélgetésre, minden ölelésre, minden imára, minden kihordott tiszta hangra szükség lesz. Mind a 3155 magyar településen ott kell lennünk újra, és az utolsó falusi kisházba is el kell és el is fogunk jutni.Mi komolyan gondoljuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar!Honfitársaim! Honfitársaim, a valódi rendszerváltás a szívekben történik. Egy működő és emberséges ország felépítéséhez mindenkire szükség lesz. Tiszásra, fiatalra, idősre, anyaországira és a külhoni testvéreinkre is. Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, arra hívlak benneteket, hogy bármilyen uszítás, gyűlölet, fenyegetés és hazugság fog ránk zúdulni a következő hónapokban, ti mindig maradjatok békések és derűsek, és mutassátok meg Magyarország szebbik és emberségesebb arcát!Kedves honfitársaim, magyarok! Alig több mint 170 nap múlva egy szabad és mosolygós országban fogunk ébredni. Ahhoz, hogy ez így legyen, ahhoz, hogy ez így legyen, szükségünk lesz alázatra, emberségre, kőkemény munkára és egy nagy adag hazaszeretetre. November 4-ig minden magyar a világ legtisztább forradalmárainak hőseire emlékezik. Másnap, november 5-én pedig elindítjuk az eddigi leghosszabb és legfontosabb országjárást. Eljutunk mindenhova és mindenkihez. Indul az út a győzelembe!