nepszava.hu

Népszava politikai napilap

Egy diktátor bukása

 nepszava.hu  |   2019. december 22., vasárnap - 10:01
1989. december 18. hétfő: „18:30 Tüntetés, Hősök tere. Tőkés Lászlóért, a temesvári felkelésért”. 1989. december 22. péntek: „Leadás Világ januári szám. Megbukott Ceaușescu! Forradalom Romániában”. 1989. december 23. szombat: „Véradásra menni romániai sebesülteknek!" (Szöveg áthúzva, alatta más szöveg:) "Tüntetés 14 h román követség, Hősök tere!” 1989. december 27. szerda: „Gyulával 830 kg kenyeret vittünk Békéscsabára a romániaknak.”Kezemben egy régi naptáram, benne a megsárgult lapokon többnyire már fakuló, golyóstollal írt bejegyzések. És lepereg előttem az a bizonyos feledhetetlen ’89-es év. Németh Miklós, Horn Gyula, a bonni nagykövet Horváth István, és persze Mihail Gorbacsov, s az úgynevezett „kisemberek”, akik együtt bontották le a Magyarország nyugati határán húzódó vasfüggönyt. Kiengedtük – így mondtuk, hiszen közös volt az érdem – az NDK-s menekülteket. Ott voltam az NSZK-követségnél, riportot írtam a megnyíló határról. Ősszel megtörtént a hihetetlen: november 17-én megkezdődött a bársonyos prágai forradalom, de most nem érkeztek „baráti” tankok, és december 29-én a kommunista párt átadta a hatalmat a demokratikus ellenzéknek. Ennél is elképzelhetetlenebb volt november 9-e, amikor egy Günter Schabowski nevű NDK-s pártfunkci elszólása miatt megindult a tömeg Nyugat-Berlinbe és nekiláttak a berlini fal lebontásának. De mindez még azért belefért a fantázia világába. De ami december 21-én – éppen ma 30 éve - Bukarestben történt, az már kívül esett a képzelet horizontján. Az 1967 végétől az országot a markában tartó diktátort, Nicolae Ceaușescut a lelkesedni kirendelt nép kifütyülte. Helikopteren menekítették ki a népharag elől hű szekusai. De csak ideig-óráig nyert egérutat. Mi pedig rátapadtunk az otthoni, vagy az áruházak kirakatába kitett tévék képernyőjére. Emlékszem, az Andrássy úton volt egy MÁV jegyiroda. Ott szorongtam a tömegben és nem akartunk hinni a szemünknek/fülünknek, ahogy egyre gyorsabb ütemben zajlottak az események. Az akkor még létező Magyar Televízió folyamatosan közvetítette a romániai eseményeket. Aczél Endre, Elek János és mások a budapesti stúdióból, Szegedről pedig Juszt László adott helyszíni tudósítást. A korabeli híradások szerint a bukaresti televízió ostromán kívül Aradon és Temesváron voltak a leghevesebb harcok, sok civil áldozattal. Villámgyors kirakatperben halálra ítélték és kivégzeték a Kárpátok géniuszát és feleségét. Mi csak kapkodtuk a fejünket, aminek az lett az eredménye, hogy miközben zaklatottan faragtam a karácsonyfát, a forradalmi izgalomban sikerült a hüvelykujjam egy darabkáját is feláldozni a történelmi események oltárán. De mint tudjuk, ahol a fát vágják, ott hullik a forgács. Vagy a hús. A forradalom másnapján már megjelentek a felhívások: aki tud, segítsen élelmiszer-, illetve gyógyszer-szállítmányokat eljuttatni Erdélybe. Nem volt olyan kikötés, hogy csak a magyarok között osztanák szét a szállítmányok tartalmát. Gyulával, a keresztény hitét őszintén gyakorló szomszédunkkal jelentkeztünk, hogy szívesen segítünk az erdélyieknek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Gyula taxizott, de szerencsére volt teherautóra is jogsija. Egy ismerősétől kaptunk kölcsön egy Roburt. Amikor elindultunk, rá kellett jönnünk, hogy az öreg jószágot a gazdája valószínűleg egy bontóból szöktethette meg. Az utas felőli, vagyis az én oldalamon az ablakot csak félig lehetett felhúzni. Az ajtókat is csak erőteljes mozdulatokkal lehetett rábírni, hogy becsukódjanak. A sebességváltó viszont nem volt hajlandó az egyes fokozatot bevenni, így Gyula kettesből ugrasztotta meg az öreg roncsot. Én pokrócba csavartam magam és karácsony másnapján nekivágtunk a „nagy utazásnak”. Az Ó utcában az MDF irodájánál (legalábbis úgy rémlik, ők székeltek akkoriban ott), megkaptuk a pékség címét, ahol fel kell pakolnunk a kenyeret. Kemény fizikai munka várt ránk: azt a bizonyos 830 kiló kenyeret kellett feldobálnunk a raktérbe. Mire végeztünk a hideg téli estében, már folyt rólunk a víz, a kezünket pedig feltörte a kenyér kemény héja. Azután nekivágtunk az éjszakának. Fogalmam sincs már, hogy félig átfagyva melyik határállomásra érkeztünk, de a határőrök közölték, nem mehetünk tovább, mert a határ túloldalán lövöldöznek. Valóban hallani lehetett a távolból olyan zajokat, amelyek akár lövések is lehettek. Nem mi voltunk az egyetlen éjszakai vándorok, de a határőrök, vámosok mindenkit forró teával kínáltak. Egy ideig tanakodtak a tisztek, majd azt javasolták, talán a Robur állapotára való tekintettel is, hogy menjünk Szegedre és ott rakodjuk át a kenyeret egy kamionra. Más választásunk nem lévén így is tettünk. Szegeden szerencsére már lelkes fiatalok rakták át a kenyeret és mi Gyulával hazaindultunk. Valamikor hajnalban értünk Káposztásmegyerre. Nem tudom mennyit alhattam. Mikor felébredtem és bekapcsoltam a tévét, a helyszíni riportokban többször felbukkant a felirat, hogy „Köszönjük magyarok!”. Ugyanez románul is. Azóta rég lekoptak ezek a betűk. (Szép Szó)
Forrás: nepszava.hu

Több mint ötezren korcsolyáztak együtt az ország legnagyobb téli eseményén

 nepszava.hu  |   2019. december 18., szerda - 14:30
Advent harmadik vasárnapján, december 15-én zajlott le az idei tél legnagyobb korcsolyaünnepe, amelyen több mint ötezren siklottak a jégen egyszerre. Az MVM Zrt. Jégkaland fantázianevű, ingyenes rendezvényén az ország hét pontján (Budapesten, Jászberényben, Szegeden, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Pécsett és Békéscsabán) csúszkálhattak az érdeklődők. A legtöbb energiát Budapest városa adta bele a téli mozgásba. (Sport)
Forrás: nepszava.hu

Egyértelműen áltudomány a homeopátia, mégis milliók hisznek benne

 nepszava.hu  |   2019. december 07., szombat - 17:45
A homeopátiás terápia a különböző kultúrájú társadalmakba mélyen beágyazódott. Vele szemben eredménytelenek a tudományos bizonyítékok hiányára hivatkozó érvelések. Mint áltudományos módszert folyamatosan támadják, tolerálják, de tanítják is. Pedig a tudomány sosem békülhet ki e helyzettel. Ha ezt tenné, feladná legfontosabb alapelvét: a gyógyszerekkel kapcsolatos bizonyítékokra alapozott igényét. Ráadásul az is befolyásolja a közgondolkodást, hogy képzett szakemberek is cselekvő részesei a homeopátiás terápia gyakorlatának. A cikk szerzői nyugalmazott egyetemi oktatók, mindketten több mint 40 éven át tanítottak a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán (Visszhang)
Forrás: nepszava.hu

Nagy vagy és Eichner!

 nepszava.hu  |   2019. december 01., vasárnap - 10:45
Mond még önöknek valamit a címben szereplő tréfás pesti dicséret? Azt hiszem, a legtöbbeknek már a gugli a jóbarátjuk, ha meg akarják fejteni a mondás eredetét. De 1973-ban még annyira élő volt ennek a párosnak az emléke, hogy Kaján Tibor egy karikatúra-sorozatban is utalt rájuk a Film Színház Muzsika hasábjain, egy lapon említve őket Bartókkal és Kodállyal, Hacsekkel és Sajóval, sőt Rómeóval és Júliával. Nagy és Eichner persze nem a színpadon tündökölt, hanem a szalámis és kolbászos pult mögött: a legismertebb kóser húsfüstölde és hentesárugyár volt az övék. Négy évtizeden át, makacs kitartással épült a birodalmuk, s lám, még akkor is benne voltak a pesti köztudatban, amikor már nyoma sem volt az éttermüknek, a boltjaiknak, illetve a főüzletüket magában foglaló bérháznak. Pedig láthatóan igyekeztek távol tartani magukat a sajtótól és a társasági élettől. Nagy Lipót életében például homály fedi az első bő harminc évet. 1893-ban találunk róla először adatot a címtárakban, amikor is Pauker Reginával egyenlő jogú tagokként bejegyeztették kézmű-, ruha- és felöltőkereskedelemmel foglalkozó cégüket. Pauker Regina neve 1884-ben tűnt fel a lapokban (ekkor az üvegessegédek bálján tündökölt), aztán mint az úri szabó Pauker-fivérek örököse és üzlettársa jelent meg. 1891 óta pedig Nagy Lipótné néven várta Pauker Rudolffal közösen különféle készruhákkal a „chices megjelenésre” (sikkes - a szerk.) vágyó hölgyeket és urakat a Hatvani és a Magyar utca sarkán, az Angol királynőhöz címzett cégér alatt. Ehhez a profilhoz képest komoly fordulatnak tűnik, hogy a millennium évében Nagy Lipót megvásárolta a Dob utca 40. alatti házat, és Grósz Mórral együtt kolbász- és szalámigyártásba fogott. Aztán pedig újabb esztendők múltán, a Király utca 10. alatt ráakadt a nálánál majd húsz évvel fiatalabb Eichner Gábor hentesmesterre, és beköltöztek a Simonyi-udvarnak nevezett hosszú átjáróház Szerecsen utcai végébe. 1905-öt írunk, amikor november 19-én hírül adja a Budapesti Hírlap: „A hygienia követelményei érvényesülnek a Nagy és Eichner-féle újonnan berendezett szalámi, húscsemege és kolbászáru gyár (Váci körút 9.) által előállított árukban, melyek kizárólag simmenthali fajbikák húsából állíttatnak elő”. A mai Bajcsy-Zsilinszky út és a Paulay Ede utca sarkát elnézve persze nem könnyű elképzelni, hogyan is festett akkoriban ez a környék. A kétemeletes ház hosszú homlokzattal nyúlt be az akkor még Szerecsennek hívott utcába, a Kiskörút felé a Nagyvendéglő foglalta el a földszintet, odabent pedig, a nagy udvar közepén terpeszkedett a gyár. Az épület balján már világvárosias hangulatot árasztott az Andrássy út, tőle jobbra azonban még hozzá hasonlóan kopottas házak sorjáztak. Majd csak 1910-re születik itt meg a fényes Anker palota, melynek egyik nevezetessége lesz, hogy a félköríves köz is az építtető biztosító társaság magántulajdona, s ezért minden év július 6-án két napra láncokkal lezárják a forgalom elől. (A másik, hogy mikor a tervező felesége megpillantotta a monstrumot, csak annyit kérdezett Alpártól: Ignác, nem szégyelli magát?) Ez volt a kispénzű pestiek bevásárlóközpontja. Odaát, az Erzsébet téri Marokkói udvarban textilesek, a Gozsduban a díszműárusok, a Dobler-bazárban a cipőkereskedők, az Orczy-házban a készruhások és szőrmések gyülekeztek. A Király utca 6. és Szerecsen utca 1. között végighúzódó, több összekapaszkodó házból álló Simonyi-udvar (báró Simonyi Lajos közlekedési miniszteré volt egykor) ugyancsak a textilkereskedőké volt. Innen indult el a legendává válás felé Nagy és Eichner, akik hamarosan három fióküzletet is létesítettek a városban, bizományosok sorával kötöttek szerződést, vendéglőt nyitottak a bécsi Rotenturmstraße 27. alatt, boltot Szegeden és Miskolcon, a húszas évekre pedig – számos más pesti bérház és budai telek után - a cég bölcsőjének számító hatalmas épületet is megvásárolták. Tették mindezt úgy, hogy az alap portfólión – szalámi, kolbász, virsli, felvágottak – az évek során alig változtattak, s legfeljebb a világháborús ínség idején kellett fizetett hirdetésben bizonygatniuk, hogy gyártmányaik „eredetien és természetesen füstölve, burgonyaliszt, kazánfesték, stb., bármely az egészségre káros hatással bíró anyagok teljes kizárásával kerülnek forgalomba”. Ráadásul mindvégig megmaradtak családi vállalkozásnak. Olyannyira, hogy Eichner Gábor (akitől majd úgy búcsúznak láthatóan őszintén lesújtott beosztottai, mint „az örök munka rajongójától”) Nagy Lipót lányát, Fridát vette nőül, hogy aztán ő is - akárcsak Aladár, Margit és Imre nevű testvére - részt vállaljon a cég vezetéséből. A kulisszák mögé csak egyetlen esetben sikerült belesnie a külvilágnak: akkor, amikor 1929-ben Nagy Lipót hetvenévesen elhunyt, és a hagyatéki eljárás során a kirendelt ügygondnok, Steiner Ármin ügyvéd úgy találta, az örökösök megpróbálták kisemmizni az ötödik Nagy-gyereket, Erzsébetet; azaz Engel Hugónét, aki elmebeteggé nyilvánítva élt a Gellérthegy oldalában, a Ringer-féle szanatóriumban. Az ügyet éveken át lelkesen pertraktálták a lapok, olyan címek alatt, mint „Az elmebeteg asszony harca a hatalmas örökségért”. Aztán hirtelen csend lett, és ment minden rendben tovább. Egészen a második zsidótörvényig. Akkor a cég vezető testületeiben hirtelen megduplázódtak a tagok, és a Nagyok meg Eichnerek mellett addig ismeretlen nevek tűntek fel. Nem akármilyen „Aladárok” jelentek meg azonban a Paulay Ede utca sarkán: dr. Rogyák Ernő ügyvéd, Szilaveczky Lajos korábbi helyettes rendőrfőkapitány, dr. Rajczy Géza rendőrfőtanácsos, Wehly Dezső udvari titkár, Orbók Attila újságíró, a nemzeti büszkeség apostola, Fülöp Ernő pénzügyminisztériumi igazgató, dr. Konkoly Kálmán, a Magyarország politikai szerkesztője sietett – bizonyára nem ingyen – a vállalat elvesztésével fenyegetett család segítségére. 1945 szeptemberében aztán mind szépen lemondtak a pozíciójukról. 1949-ben pedig annak rendje és módja szerint államosították a gyárat, a házakat, a vendéglőt és az üzleteket is. Ezek után minimum tapintatlanságnak mondható, hogy Nagyék étterme épp a jól hangzó Csillag halvendéglő nevet kapta a kommunista keresztségben. Igaz, amikor 1966 elején elérte a bontócsákány, már Sirálynak hívták, és ugyanezen a néven nyílt meg újra három évvel később. A régi, szürke házból nem maradt meg több, csak a homlokzatának egy darabja Paulay Ede utca 1. címmel; a terület többi részére egy kilenc- és egy ötszintes lakóházat húztak fel. Földszintjükön ma is van étterem - igaz, olasz. (Szép Szó)
Forrás: nepszava.hu

Heti abszurd: Hibapásztor

 nepszava.hu  |   2019. november 17., vasárnap - 07:45
– Leülhettek. Leülnek. Dermedten néznek maguk elé, előttük a kolostor fehér fala. A freskókat takaró mázolás akár a lopásuk allegóriája is lehetne, de ezen egyikük sem gondolkodik. Mindenki a kérdést várja. Ami megérkezik. – Hát akkor ezt most mégis hogy? – kérdezi. Ezt, vagy valami ilyesmit, az értelmetlen kérdést nehéz megjegyezni. Negyedik hete ezt kérdezi. Vagy valami ilyesmit. – Keveset költünk az eredményeink bemutatására, főnök – rekedtes hang szól kiszáradt torokból. – Több mint 90 milliárdot költünk az MTVA-ra, Tóni se tudja mennyit, az országot leuraló KESMÁ-ra, az ÁSZ sose fogja megtudni, mennyit a kampányra. Az Isten pénze sem elég nektek? – Igen, főnök! Szóltál? – Nem, nem szóltam. Figyelnél, az istenfáját, meg a teringettét! – Mint Stüszi vadász a norvég szarvasra, főnök! Monca! – Mit kezdjünk az önkormányzatokkal? Előbb-utóbb elfelejtik, hogy Miskolcon, Gödöllőn is nyíltan megzsaroltam az országot, és Szegeddel távolról tettem ugyanezt? – El, főnök. És hát egyenesen megmondtad, együttműködsz a megválasztott önkormányzatokkal, mert ez Magyarország érdeke, és őket is magyarok választották. – Elmentek otthonról? Szegény tendert az ág is húzza? Csak nem gondolod, hogy ölbe tett kézzel hagyjuk, hogy 2022-ig megerősödjenek, és agyonnyerjék magukat a parlamentin? Éppen elég, hogy kipöckölik egy raklap káderünket a holdingokból, igazgatótanácsokból, felügyelő bizottságokból. Hová tegyük őket? Minisztériumok? Elfér még ott valaki? – Aligha, főnök. Hiába növeltük kétszeresére a bürokráciát, már az erkélyen is lógnak. – Hát ezt mondom, a térgyekalácsit. Sok jó ember mégis csak sok jó ember. Nem pedig kevés. – Akkor, mit tesz Isten, teszünk valamit? – Naná. Elvesszük az önkormányzatok összes pénzét. Mindenki addig nyújtózkodhat, ameddig a közigazgatási vasszűz ér. Judit, egy pofás kis törvény rendel. Az iparűzési bevétel minden fillérjét a tömegközlekedésre kell költeniük, nem szólhatnának bele, mi épül a településükön, és mi nem. Karigeri gellert kap, hihi. – Hihi. – Nem röhög. – Mondom tovább, mint egyszeri székely, aki mondja tovább. A szabálysértési ügyeket a rendőrségnek adjuk. Et cetera. – De nem fogják összekötni az emberek az ő fejükben, Lokál ide, HírTv oda, Sajtóklub ide, Heti Terror oda, Origo ide, Mediaworks oda, TV2 ide, Keménymag oda… – Elszédülök, ha nem hagyod abba. – Szóval, azt mondtuk, nem szívatjuk meg az ellenzéki önkormányzatokat. – Az három hete volt. És úgy tudják, hogy én még sosem hazudtam – kolbásztöltés közben. Nem röhög! – Főnök, megjött Laci javaslatcsomagja a randalírozó, hazaáruló, sorosista, kommunista, judeoplutokrata… – Ez kormányülés, nem igehirdetés. Mi van? – Rendesen beszabályozza a renitens, trágár, elvetemült kutyafattyait, akik nem tisztelik sem az Országgyűlést, sem pedig más állami intézményt. – Így van, főnök. Hadházy Ákos ocsmány trágársága csak a jéghegy csúcsát jelenti, a balliberális politikusok munka helyett már hosszú ideje csak botrányt akarnak okozni. – Ja. És főnök, mindennapos volt a botránykeltés, az ocsmány trágárkodás, a nevetséges fetrengés. – Hamar akarok szavazást. Még egy parlamenti gegmém, nem bír többet az én elmém. – Mehet egy kapitális hihi, főnök? – Nem. És amit az előbb elmondtál, azt dobjátok át az Origónak. Jó szöveg. – Főnök, most vannak a Zsoltiék a tévében, földig ér az orruk. – Kapcsolatban vannak a magyar anyafölddel, az jóság. – „Vissza kell térnünk a nép közé, máskülönben elbukunk…”, mondja Andris. És „hogy a Lőrinc nem lop, csak nyer”. És még egy ilyen választás, és Magyarország elveszett. – Magyarország nem veszhet el. Az mi vagyunk. – Nem lehet, hogy időnként valami hibát mégis elkövetünk, főnök? – Nem. A hiba követel minket… (Visszhang)
Forrás: nepszava.hu

Szupersztárok és hiányzók

 nepszava.hu  |   2019. november 10., vasárnap - 21:16
Sárközi Ákos szupersztár. Ha Andrew Lloyd Webber ismerné a Michelin-csillagos séfet, bizonyára róla is írna musicalt, ennek hiányában azonban meg kell elégednünk azzal, hogy folyamatosan látjuk őt a tévében. Az utóbbi három hétben a Nyerő páros című produkcióban lépett fel a feleségével, a festőművész Szegedi Évával együtt. Sajnos a korai lapzárta nem teszi lehetővé, hogy beszámoljunk, milyen eredménnyel zártak, de a műsor – szándéka szerint – arról is szól, hogy jobban megismerjük a szereplők emberi oldalát. Az persze kérdéses, hogy a különféle – gyakran erőltetett, sokszor bugyuta – ügyességi és egyéb feladatok alkalmasak-e erre, de a résztvevők közben elhangzó beszélgetései azért mindenképpen tanulságosak. Ha pedig valakinek ennyi nem lenne elég, akkor hétfőtől újra láthatja minden hétköznap este – változatlanul az RTL Klubon – a szupersztárt. Ezúttal eredeti szakmájában, ahogyan 2016 óta már többször is, egy főzőműsor zsűrijében. Indul ugyanis a Konyhafőnök immár negyedik olyan évada, amikor celebek mutatják meg, mit tudnak a konyhában. Sárközi Ákost ezekben a programokban ismerte – és szerette is - meg a szélesebb közönség. Nemcsak az látszik ugyanis, hogy nagyon ért ahhoz, amit csinál, hanem mindig empatikus és emberi a „versenyzőkkel”. Az újabb sorozat azonban nemcsak miatta ígér ismét sikert. Azt ugyan továbbra sem értjük teljesen, hogy miért vonz rengeteg embert a képernyők elé, ha egy gazdagon felépített és kialakított konyhában celebek – máskor meg civilek – főzőcskéznek, de attól még tény, hogy a nézők imádják ezeket a produkciókat. Talán a szereplők vonzzák őket, talán a különféle receptek, vagy az, hogy gyakran olyan ételeket tudnak előállítani, amiket egy hétköznapi ember soha, mert még a hozzávalókat sem képes beszerezni. De az biztos, hogy ezúttal egy másik népszerű sorozat „száll be” a Konyhafőnök VIP-be, ami érdekes lehet a képernyő előtt ülőknek. Öt olyan színész is főzni fog ugyanis, akiket a Barátok közt tett ismertté és sokak számára kedveltté. Közülük hármuk karakterét – legalábbis egyelőre – kiírták a sorozatból, de mindhárman élnek, csak a történet szerint jelenleg külföldön, tehát bármikor visszatérhetnek. Kiss Péter Balázs hét évig játszotta Illés Pétert és az idén tavasszal távozott. Nyári Diána is majdnem ugyanennyi ideig volt látható, kisfia születése miatt hagyta abba a munkát. Solti Ádám pedig – aki egykor az X-Faktorban tűnt fel – nyár óta nem szerepel. Most mindhárman találkozhatnak a jelenleg is „aktív” színészekkel, Domokos Lászlóval (Berényi Attila megformálójával) és Görgényi Fruzsinával (aki Weintraub Gigi sokat változó karakterét játssza). Várhatóan egyikük népszerűségét sem kezdi majd ki, ha netán a konyhában nem teljesítenek ugyanolyan jól, mint a Mátyás király téren játszódó szappanoperában. A sorozat egyébként éppen most ünnepelte 21. születésnapját, így már Amerikában is nagykorúnak számítana, itthon viszont továbbra is nagyon kedvelt. És feltehetően ezen még az sem változtat, hogy – éppen a születésnapon vetített epizódban – jelent meg utoljára az egyik főszereplő. A színész, Szőke Zoltán ugyanis – már korábban – besokallt. Elege lett abból, hogy egy olyan figurát kellett megjelenítenie, akinek karaktere nagyon messze áll a saját személyiségétől. Berényi Miklós ugyanis kíméletlenül átgázolt mindenen és mindenkin, aki útjában állt. Miközben elpusztíthatatlannak bizonyult, túlélt merényleteket, baleseteket és súlyos betegségeket is. A színész kétségkívül jól teljesített a szerepben, ennek lehetett következménye az is, hogy a való életben gyakran őt magát is azonosították vele. Hiányozni fog a történetből, s nem pótolhatja az sem, hogy egyelőre visszahozták a nála még gonoszabb és számítóbb Berényi Klaudiát. Alakítója, Ábrahám Edit nagyon örül, hogy ismét feltűnhetett a sztoriban és a korábbinál is nagyobb lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába. A Barátok közt a jelek szerint elpusztíthatatlan, egy másik sikeres széria viszont újra szünetel. Kár érte. Tegnap zárult a Drága örökösök második évada. Míg a Barátok közt lényegében időtlen és még csak nem is tipikusan magyar, vagyis bárhol, bármikor játszódhatna, a Drága örökösök a jelenkori hazai valóság elé tart – sokszor görbe - tükröt. A szereplők hús-vér figurák, pont olyanok, mint mi, a hétköznapokban is bármikor találkozhatunk ilyenekkel. Az alkotókat dicséri, hogy ehhez megtalálták a megfelelő színészeket, akik pedig remekül hozzák a figurákat, a típusokat és ettől rendkívül szórakoztatóak. Többször is írtunk róluk, hosszú a kiválóságok névsora, most csak kettejük nevét említjük külön is. A két pletykás vénasszonyt játszó Bessenyei Emma és Fekete Györgyi éppúgy hiányozni fog a következő hetekben-hónapokban, mint többi társuk. Bár sokuknak csak rövid jelenet jut, egy-két percben is brillíroznak. Mondhatjuk, ők is szupersztárok, akárcsak Sárközi Ákos. Mostantól a séffel, meg a többi celebbel kell beérnünk, de visszavárjuk a Drága örökösöket. S ha jó a műsor, még azt sem bánjuk, hogy közben rengeteg a szünet, ami kell a végeérhetetlen reklámoknak.    (Szép Szó)
Forrás: nepszava.hu
22 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!