Szeged 365

Drámai ütemben romlik a Duna–Tisza közi homokhátság erdeinek állapota, a jelenlegi erdőgazdálkodás így tarthatatlanná válik – mutattak rá a problémára az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum ásotthalmi ülésén a szakemberek. „A klímaváltozás negatív hatásai alapjaiban kérdőjelezik meg az alföldi erdőgazdálkodás jelenét és jövőjét” – állapították meg az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum (EKF) szakértői az Ásotthalmon tartott szakmai napon. A gazdálkodás, a kutatás és az igazgatás részéről delegált erdészeti, természetvédelmi és vízügyi szakemberek a termőhelyi szempontból különösen sérülékeny, az ország területének mintegy tizedrészét kitevő Duna–Tisza közi homokhátság erdeinek és erdőgazdálkodásának helyzetével foglalkoztak.Az Agroinform azt írja, hogy a melegedő klíma, a kedvezőtlen eloszlású csapadék, a talajok gyenge vízvisszatartó képessége, valamint a mindezek következtében kritikus szint alá süllyedő talajvízszint miatt az Alföldön mintegy 200 ezer hektár erdő került veszélybe. A jelentős részben a Duna–Tisza közi homokhátságon elhelyezkedő, zömében telepített erdők egészségi állapota – kortól és faállománytípustól függetlenül – évek óta romló tendenciát mutat, ami a 2022. óta tartó aszályos időszakot követően tragikus helyzetet eredményezett.Egyre gyakoribbak az összefüggő területeken kipusztult erdeifenyvesek, szürkenyarasok, helyenként akácosok. Az erdőfelújítások során alkalmazott eddig eredményes technológia alkalmazása sem garantálja az erdősítések megmaradását: rendszerint többszöri pótlásra van szükség. A pusztuló, egykor a futóhomok megkötése és az ország faanyagellátása érdekében telepített – gyakran eddig jó növekedésű, ökológiai és gazdasági szempontból is értékes – erdők mára alapvető funkcióikat sem tudják betölteni: megszűnik az erdőtalaj, és vele az erdei élőhelyek, életközösségek védettsége. Ez teret nyit az inváziós fajoknak, és a jelenlegi szabályozási környezetben ellehetetleníti az erdőgazdálkodást, ami különösen hátrányosan érinti a hagyományosan erőforráshiányos hazai magánerdészeti szektort.A környező erdőkre kiterjedő terepbejárás során a szakemberek több helyszínen tekintették át az alföldi homoki erdők állapotát, problémáit és a lehetséges gazdálkodási irányokat. Az első helyszínen egy 37 éves, tavasszal még kihajtott, ám az elmúlt hónapokban elpusztult hazai nyárállományt mutatott be annak erdőgazdálkodója és tulajdonosa. A szürkenyarak alatt – összefüggő alsó, felújítási szintben – mageredetű nyugati ostorfa, dió és zömében sarjeredetű akác található. A fakitermelés gyakorlatilag kármentésként novemberben tervezett, azonban az abból származó bevétel várhatóan nem fedezi majd a többszöri pótlással terhelt mesterséges újraerdősítés költségeit, a sarjaztatás pedig nem jöhet szóba. Az idős állomány pusztulása ugyanakkor kérdésessé teszi a szürkenyárral való újbóli visszatérés értelmét is. S emellett általános kérdésként merült fel a résztvevőkben, hogy mekkora kockázatot hordozhat a szürkenyár szinte kizárólagos favorizálása az Alföldön.Gazdálkodói vélemények szerint jelenleg az egyedüli racionális megoldás a nyugati ostorfával való felújítás, amelyre azonban a jelenlegi szabályozás szerint az adott helyzetben nincs lehetőség. Ugyan a termőhelyi feltételek drasztikus megváltozása miatt az erdő természetességi állapotának romlását az erdészeti hatóság engedélyezheti, azonban a nyugati ostorfa az erdőfelújítás meghatározó fafaja nem lehet. A tapasztalatok szerint e fafaj a homokhátságon szinte egyedüliként természetes úton jól újul, és bár invazív, talajtakaróként és tűzifaként kitűnően hasznosítható. Ezzel szemben a fafaj tömeges alkalmazása komoly ökológiai kockázatokat hordozhat. Erdészeti és természetvédelmi szempontból ezért javasolt a kérdés tudományos vizsgálat, majd az eredmények alapján egyértelmű ajánlások megfogalmazása a szakma és a szabályozás számára. Ugyancsak megfogalmazódott, hogy a telepített alföldi erdők – mintegy harmada, hozzávetőleg 200 ezer hektár – eltérő szabályozás alá essenek. Ezekben a hagyományos, zárt erdőket célzó, nyereséget nem, vagy csak alig termelő gazdálkodás helyett sokkal inkább az erdők, adott esetben a fás vegetáció – például felnyíló erdők vagy fás legelők formájában – fenntartása lehetne a kulcskérdés. A résztvevők hangsúlyozták: szükség lenne az erdőfenntartás normatív jellegű támogatására.A gazdálkodói tapasztalatok azt mutatják, hogy az alföldi erdeink klímaállósága nagyban függ a megfelelő fafajválasztástól. E tekintetben a fenyők közül a feketefenyő tűnik klímatűrőbbnek, míg az erdeifenyő várhatóan eltűnik a térségből. A Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete a MEGOSZ jakabszállási, szintén a klímaváltozással foglalkozó rendezvényén számos hazai és – nem invazív – idegenhonos fafaj termesztésbe vonását javasolta (pl. fehér eper, közönséges dió, virágos kőris, mezei juhar, japán akác, rezgő nyár, magyar tölgy, sárga fenyő, libanoni cédrus stb.). Ugyanakkor elhangzott: a siker kulcsa – a nyitottság mellett – a megfelelő szaporítóanyag-termelő kapacitás létrehozása és folyamatos biztosítása. A helyi szakemberek hangsúlyozták, a túlzottan homogén, mindössze 1–2 fafajra alapozott felújítások helyett legalább 4–6 fafaj kombinációja lenne indokolt annak érdekében, hogy közülük néhány biztosan elérje a vágáskort. Ezt a termőhely gyakori mozaikossága is indokolja.