Szeged 365

Szeged független, lokálpatrióta hírportálja, szegedieknek. Friss hírek, közélet, programok, sport, szegedi arcok, városi legendák, időjárás, régió fejlesztések, közlekedési információk, szórakozás.

Ki mondta, hogy vége a nyárnak? A sándorfalvi Nádastón még strand, SUP és hamisítatlan vízparti lazulás vár Szeged mellett (galéria)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 16:05
Naptár szerint már tényleg a nyár utolsó napjait tapossuk, az időjárás viszont láthatóan nem akar tudomást venni erről: Szegeden péntekre 35 fok körüli csúcshőmérsékletet jósolnak, és a hétvégére is velünk marad a strandidő. Ha benned is ott motoszkál, hogy kellene még egy utolsó nagy csobbanás, egy mezítlábas nap a homokban és néhány óra, amikor az ősz még szóba sem kerül, van egy tippünk. Szegedtől nem messze ott a sándorfalvi Nádastó, ahol fürdés, SUP, sport és hamisítatlan nyári lazulás vár.Nem először kerül fel a Szeged365 nyárvégi térképére a sándorfalvi Nádastó. Legutóbb azt mutattuk meg, hova érdemes menekülni a Szeged környéki hőség elől, és már akkor is volt egy kifejezetten jó hírünk: a fürdőtavon szabad a SUP használata, vagyis ha van saját deszkád, azt is viheted magaddal. Megmutattuk a homokos partot, az árnyékos részeket, a kijelölt fürdőterületet és azt is, hogyan lehet ott eltölteni egy komplett nyári napot. Ha lemaradtál róla, itt tudod bepótolni: És most talán még jobbkor jön a tipp, mint két héttel ezelőtt. Augusztus 27-ét írunk, vagyis papíron már a nyár célegyenesében járunk, az időjárás azonban egy utolsó nagy hajrával készül Szeged környékén. Pénteken 35 fok körüli maximum is összejöhet, szombaton és vasárnap pedig továbbra is 30 fok fölötti délutánokra van kilátás. Ez már az a kategória, amikor kár lenne otthon nézni a naptárt: fürdőruha, törölköző, papucs be a táskába, aztán irány a vízpart, amíg tényleg velünk van a nyár.A Nádastón pedig nem csak annyi a program, hogy bemész a vízbe, aztán kijössz. A nagy vízfelület és a homokos partszakasz mellett a fák és a napvitorlák árnyékában is meg lehet pihenni, a gyerekeket játszótér, kibójázott fürdőterület és vízimentői felügyelet várja. Ha benned van még energia, jöhet a strandröplabda vagy a foci, ha pedig saját SUP-od van, már azzal is nekivághatsz a tónak. A lustább nyári üzemmód hívei sem járnak rosszul: egy hideg ital, egy fagyi vagy valamelyik klasszikus strandétel mellett simán el lehet engedni az órát.Sándorfalva történetében egyébként eleve különleges szerepet játszik a víz közelsége. A települést 1879-ben, a nagy tiszai árvíz után alapították a Pallavicini család birtokán, és több olyan algyői lakos is itt kapott új otthont, akiket az árvíz tett földönfutóvá. A ma már városi rangú Sándorfalva Szeged közvetlen közelében fekszik, így nem kell fél napos kirándulást szervezni ahhoz, hogy egészen más ritmusra válts. Pont ez benne a jó augusztus végén: közel van, mégis elég hozzá néhány óra, hogy egy utolsó nagy nyári napot kipipálj.
Forrás: Szeged 365

Nem csak a koncertekről szól a SZIN: a Szent Vincent Rehabilitációs Központ csapata olyan dolgokat mutat a Civil Faluban, amelyek egy buli közben is jól jöhetnek (videó)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 16:05
A SZIN-en természetesen most is dübörögnek a koncertek, de van egy pont a Partfürdőn, ahol néhány percre egészen más kerül a középpontba. Kiss Balázs kollégánk a Civil Faluban Détári Vilmossal, a Szent Vincent Rehabilitációs Központ és Alapítvány alapítójával beszélgetett, ahol a gyógytornászok játékos, mégis meglepően hasznos feladatokkal várják a fesztiválozókat. Kineziológiai tapasz, ügyességi próbatételek és gyógytornász kvíz is előkerült, közben pedig azt is megismerheted, milyen munka zajlik egész évben a Szent Vincentnél.A SZIN most minden szegedi figyelmét a Partfürdőre szegezi, a Civil Falu pedig idén is megmutatja, hogy a fesztivál jóval több lehet négy napnyi koncertnél. A Szent Vincent Rehabilitációs Központ és Alapítvány sem először kerül a Szeged365 kamerája elé: legutóbb augusztus 19-én írtunk arról, hogy augusztus 31-ig még elérhető a központ nyári kedvezménye a komplex, bentlakásos terápiákra, miközben Szegeden már a ZEPU AI robotasszisztált kezelések is elindultak.Ezúttal már a SZIN forgatagában találkoztunk Détári Vilmossal, a Szent Vincent Rehabilitációs Központ és Alapítvány alapítójával, stroke-túlélővel és a Legszegedibb Jótevővel. Kiss Balázs kollégánknak a Civil Faluban mesélt arról, hogyan készültek a fesztiválozóknak. A helyszínen ugyanis nem egy egyszerű bemutatkozó stand vár: a Szent Vincent gyógytornászai olyan interaktív feladatokat hoztak, amelyekkel játékosan kerülhetsz közelebb a rehabilitáció és a mozgás világához. A SZIN Civil Falu éppen erről szól, civil szervezetek és alapítványok mutatják meg itt céljaikat, munkájukat, miközben a fesztiválozók személyesen is találkozhatnak a szakemberekkel.És itt jön az a rész, amely egy többnapos fesztiválon kifejezetten aktuális lehet. A Szent Vincent szakemberei azt is megmutatják, hogyan kell helyesen felhelyezni a kineziológiai tapaszt, ami akkor lehet különösen érdekes, ha egy rossz mozdulat, egy hosszú koncert vagy egy egész estés táncolás közben meghúzódik valamelyik testrészed. Emellett különböző ügyességi feladatokban is próbára teheted magad, sőt gyógytornász kvízzel is készültek. A programok mögött azonban komolyabb cél is van: a fesztiválozók közvetlenül, kötetlenül ismerhetik meg az alapítványt, a rehabilitáció jelentőségét és azt, hogy mivel foglalkoznak a Szent Vincent szakemberei a hétköznapokban.A rehabilitáció lényege ugyanis nem pusztán egy-egy gyakorlat elvégzése. Egy sérülés vagy idegrendszeri esemény után a cél a mozgásfunkciók lehető legjobb helyreállítása, az önállóság növelése és a mindennapi élethez szükséges képességek fejlesztése. Ebben a gyógytorna mellett több különböző szakterület és módszer is szerepet kaphat. Éppen ezért különösen érdekes látni, amikor mindezt egy fesztivál közegében, könnyed és játékos feladatokon keresztül hozzák közelebb azokhoz is, akiknek egyébként talán eszükbe sem jutna megállni néhány percre és beszélgetni a rehabilitációról.Détári Vilmos számára mindez ráadásul messze nem pusztán szakmai kérdés. Egy stroke vagy súlyos idegrendszeri sérülés után minden apró mozdulat óriási jelentőséget kaphat, Détári Vilmos pedig pontosan tudja, milyen érzés újra felépíteni azt, ami korábban természetes volt. 11 éve kapott súlyos agyvérzést amikor is az orvosok azt mondták már csak két órája van hátra. Saját történetéből született meg az a küldetés, amely most Szegedre hozza a robotasszisztált rehabilitáció új generációját. A ZEPU AI rendszerei nem egyszerűen mozgatják a pácienst: képesek a természetes járás súlypontáthelyezését modellezni, nagy számú, pontosan ismételhető gyakorlatot támogatni, valamint rögzíteni és értékelni a mozgás adatait. A felső és alsó végtagokat fejlesztő berendezések az aktuális állapothoz igazítható, aktív, passzív vagy rásegített tréninget tesznek lehetővé, így a szakemberek minden eddiginél részletesebb visszajelzések alapján tervezhetik meg a rehabilitáció következő lépéseit. A robot nem helyettesíti az orvost, a terapeutát vagy a páciens kitartását, hanem összekapcsolja az emberi szakértelmet a mérhető, személyre szabható és következetesen ismételhető gyakorlással.A ZEPU AI robotasszisztált kezelések 2026. augusztus 10-én elindultak a Szent Vincent Rehabilitációs Központban. Ha neked, gyermekednek, szülődnek vagy más hozzátartozódnak stroke, baleset, műtét vagy neurológiai probléma után rehabilitációra lehet szüksége, érdemes már most megismerned az új, modern terápiás lehetőségeket, és tájékozódnod a kezelés részleteiről. Egy telefonhívás még nem jelent elköteleződést, viszont választ adhat arra, hogy az adott állapotnál alkalmazható-e ez az új technológia, és milyen személyre szabott terápiás lehetőségek jöhetnek szóba. Előjegyzés és tájékoztatás: Szent Vincent Rehabilitációs Központ, 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50., telefon: +36 70 652 0800, e-mail: rehab@szentvincentrehab.com. Ha neked vagy valakinek a környezetedben szüksége lehet erre a lehetőségre, ne halasszátok későbbre az első lépést: jelentkezzetek most, és kérjetek személyes tájékoztatást.Szeretettel várnak benneteket a Szent Vincent Rehabilitációs Központban, ahol a legmodernebb technológiák és elkötelezett szakértők segítenek a gyógyulásban. Tegyünk együtt a teljesebb életminőségért és a jövőért!
Forrás: Szeged 365

Dartsfanok, figyelem: egész hétvégén együtt nézhetitek a Hungarian Darts Trophyt Szegeden! (videó)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 16:05
Ha szereted a dartsot, akkor augusztus 28. és 30. között érdemes lesz benézni a szegedi Cheersbe. A Hungarian Darts Trophy meccseit ugyanis élőben streamelik majd, így a barátokkal együtt követhetitek a mérkőzéseket. Ráadásul nem csak nézni lehet majd a játékot: ti is dobhattok pár kört, közben pedig jöhet egy jó kaja és egy hideg ital. Egy egyszerű, laza hétvégi program készül Szeged belvárosában, ahol a darts és a közös szurkolás kerül a középpontba.Legutóbb arról írtunk, hogy a Cheers nemcsak az esti programok miatt lehet jó választás, hanem napközben is érdemes beugrani. Megmutattuk, milyen ételek közül lehet választani 11 órától, és azt is, hogy egy ebédre, kávéra vagy limonádéra is simán be lehet ülni a Kelemen László utcai helyre. Ha lemaradtál róla, itt tudod bepótolni az előző cikkünket.Most viszont a darts kerül a középpontba. Augusztus 28. és 30. között rendezik a Hungarian Darts Trophyt, a meccseket pedig mindhárom napon élőben streamelik a Cheersben. Így, ha nem leszel ott személyesen a versenyen, Szegeden is együtt nézheted a mérkőzéseket más dartsrajongókkal. Csak össze kell hívni a barátokat, foglalni egy asztalt, és már indulhat is a közös szurkolás.A Cheersben közben ti is dobhattok pár kört, így a meccsnézés mellett a játékra is lesz lehetőség. Jöhet mellé egy jó kaja, egy hideg ital és a barátok, vagyis minden adott egy laza, közös dartsos estéhez Szeged belvárosában. Közben lehet enni, inni, beszélgetni, szóval az egész inkább egy laza baráti este lesz, csak éppen dartsmeccsekkel a háttérben. A hangulatból pedig itt kapsz egy kis ízelítőt: Ha szeretnél biztos helyet a hétvégére, érdemes időben asztalt foglalni: a Hungarian Darts Trophy meccseit augusztus 28. és 30. között követhetitek élőben a szegedi Cheersben, a Kelemen László utca 3. alatt. Asztalt a +36 30 870 7900-as telefonszámon tudtok foglalni.
Forrás: Szeged 365

„Ez már nem arról szól, hogy mi van az udvaron” – megszólalt a szegedi társasházi konfliktus másik érintettje és az IKV is

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:16
Néhány napja írtunk arról a szegedi társasházról, ahol évek óta húzódik a konfliktus a közös udvar használata miatt. A Katona József utcai társasház egyik lakója lapunknak arról számolt be, hogy az udvar állapota, a felhalmozott tárgyak, a kutyatartás, a kamerák és az évek óta tartó felújítások miatt szerinte tarthatatlanná vált a helyzet. A történetben az IKV is érintett, hiszen az önkormányzati tulajdonú lakások bérbeadójaként, illetve a társasház közös képviselőjeként is szerepet vállal.Az előző cikkben az érintett panaszos által rendelkezésünkre bocsátott információkat és levelezéseket mutattuk be, az IKV pedig akkor azt közölte: az ügyben több alkalommal is történtek ellenőrzések, és a társasházi együttélés szabályainak betartására felszólították az érintett bérlőt. Azóta azonban megkereste szerkesztőségünket a történet másik főszereplője is, most az ő verzióját is bemutatjuk, és megkerestük az IKV-t is a témában. A szerkesztőségünket felkereső lakó elmondása szerint évtizedek óta a társasházban él, és állítása szerint korábban hosszú időn keresztül nem volt komolyabb konfliktusa a többi lakóval. Mint mondta, a közös udvar egyik részén korábban tűzifát tárolt, illetve egy napágyat is használt. Elmondása szerint ezeket a tárgyakat hosszú éveken keresztül senki nem kifogásolta, a konfliktus azonban néhány éve kezdődött, amikor új tulajdonosok, illetve használók jelentek meg az épületben. Szerinte ettől kezdve egyre több olyan apróság vált vitatéma tárgyává, amelyeket korábban a lakók természetes módon kezeltek.A szerkesztőségünket felkereső lakó azt mondja, amikor az IKV jelezte neki, hogy a közös udvarban elhelyezett tárgyak problémát jelenthetnek, igyekezett alkalmazkodni. A napágyát például elmondása szerint elpakolta, a szárítókötél használatát pedig szintén korlátozta. Állítása szerint mára arra törekszik, hogy az udvaron csak a ténylegesen használt tárgyai maradjanak. „Most már nincs ott olyan dolgom, ami nem használati dolog” – fogalmazott. Szerinte azonban a konfliktus idővel olyan szintre jutott, hogy már nem kizárólag az udvar rendezettségéről van szó. A szerkesztőségünket felkereső lakó szerint ma már egy szék, néhány ruha a szárítókötélen vagy egy használati tárgy elhelyezése is vitát vált ki.Az eredeti panasz egyik fontos eleme a kutyatartás volt. A panaszos szerint az udvarban többször maradt kutyaürülék, ami szerinte elfogadhatatlan állapotokat eredményezett. A másik érintett ezt vitatja, és azt mondja: az utóbbi időben különösen figyel arra, hogy az udvar tiszta legyen. Elmondása szerint rendszeresen sétáltatja a kutyákat, és ma már arra is ügyel, hogy amikor elhagyja a társasházat, az állatokat bezárja, így az udvarban lehetőleg ne maradjon utánuk semmi. A szerkesztőségünket felkereső lakó azt is elmondta, hogy az állatokkal kapcsolatos kifogások miatt igyekezett minden olyan problémát megszüntetni, amely valóban rajta múlt.A történet másik fontos része az udvar állapota. A szerkesztőségünket felkereső lakó szerint az IKV korábban már végzett munkálatokat a területen, többek között a csatornarendszerrel kapcsolatban, az udvar teljes rendezése azonban nem történt meg. Állítása szerint a későbbi munkálatok során az udvar egy részét ismét felbontották, a törmelék pedig egy ideig az udvarban maradt. Elmondása szerint a közelmúltban az IKV munkatársai ismét a helyszínre érkeztek, hogy felmérjék a helyzetet és megvizsgálják, hogyan lehetne megfelelően kialakítani a vízelvezetést. Ez azért is fontos, mert az IKV friss válasza szerint már konkrét terv van az udvar rendezésére.Az IKV mostani megkeresésünkre azt közölte: a Katona József utcai társasház hét lakás célú és egy nem lakás célú albetéttel rendelkezik, ezek közül öt lakás és egy nem lakás célú helyiség van önkormányzati tulajdonban. A társaság szerint a közös udvaron a lomok felhalmozásával, használati tárgyak elhelyezésével és a kutyatartással kapcsolatban már 2026 augusztusa előtt is rendszeresen érkeztek panaszok. Az IKV szerint ezek kizárólag egy magántulajdonostól származtak, a többi lakó nem tett panaszt. Az IKV azt is közölte, hogy rendészeti ellenőrzéseket végzett, és az érintett bérlőt felszólították a rendeltetésszerű használatra, illetve az együttélési szabályok betartására. A társaság szerint az ellenőrzések után a panaszolt bérlő a vele kapcsolatban kifogásolt problémákat megszüntette. Az udvar jövője szempontjából pedig már konkrétabb lépés is körvonalazódik: az IKV tájékoztatása szerint közgyűlési döntés született a belső udvar felületrendezéséről és térbetonozásáról. A vállalkozó kiválasztása és a vállalkozási szerződés megkötése jelenleg folyamatban van. A munkálatokat megelőzően az udvaron felhalmozott lomok elszállítását az évente egyszer díjmentesen igénybe vehető lomtalanítás keretében oldanák meg.Az előző történetben a közös udvarra irányuló kamerák kérdése is felmerült. A panaszos szerint a megfigyelés újabb konfliktusforrást jelent. A másik érintett ezzel kapcsolatban azt mondta: a kamerák számára elsősorban vagyonvédelmi célt szolgálnak, mivel a közös területen olyan helyiség is található, ahol értékeket, például szerszámokat, rollereket és elektromos kerékpárokat tárolnak. Az IKV mostani válaszában azt közölte: a bérlő írásban hozzájárult ahhoz, hogy a kamerák a bérlemény ajtaját és az udvart megfigyeljék, ezért a társaság szerint ebben a kérdésben jelenleg nincs további intézkedési kötelezettsége.A társaság ugyanakkor hangsúlyozta: a bérleti jogviszony felmondása súlyos jogkövetkezmény, ezért ahhoz nem elegendő önmagában egy szomszéd panaszának megléte. A felmondás előtt a tényeket teljes körűen fel kell tárni, és azt is vizsgálni kell, hogy megvalósult-e olyan kirívó magatartás, amely a jogviszony megszüntetését megalapozhatja. Az IKV szerint jelenleg ilyen jogi eljárás nincs folyamatban, mivel a rendészeti ellenőrzések alapján az érintett bérlő a rendeltetésszerű használattal kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tett. A közös udvar használatának szabályait ugyanakkor a társasház szervezeti és működési szabályzatában lehet pontosítani. Az IKV közös képviselőként jelezte: amennyiben ezt valamelyik tulajdonostárs kezdeményezi, közreműködik a szabályzat módosításában. Mint írták:“jelezzük továbbá és a panaszosnak is el kell fogadnia, hogy az együttélési panaszok kapcsán a bérleti jogviszony felmondása jelentős jogkövetkezmény, különös figyelemmel arra, hogy felmondási ok akkor valósul meg, ha a bérlő vagy a vele együtt lakó (a lakásba befogadott) személy a bérbeadóval vagy a szomszédokkal szemben az együttéléskövetelményeivel kirívóan ellentétes magatartást tanúsít.Ezzel összefüggésben a bérleti jogviszony felmondását minden esetben körültekintő mérlegelés, a tények teljeskörű feltárása előzi meg. Mindezt alátámasztja az is, hogy a vonatkozó jogszabályok számos kötelezettséget támasztanak a bérbeadóval szemben a bérleti jogviszony felmondása során. Tekintettel arra, hogy a rendészeti ellenőrzések alapján az érintett bérlő a rendeltetetésszerű használattal kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tett, így vele szemben jelenleg nincs jogi eljárás folyamatban. Megjegyezzük, hogy a Lakástörvény alapján a bérlő és a vele együttlakó személyeket a többi bérlő jogainak és érdekeinek sérelme nélkül megilleti a közös használatra szolgáló helyiségek és területek használatának a joga, ezt tényt a panaszosnak is el kell fogadni. A közös udvar használatának szabályait a tulajdonostársak a társasházi szervezeti-működési szabályzatban rendezhetik, a szervezeti-működési szabályzat erre irányuló módosítását bármelyik tulajdonostárs kezdeményezheti.Társaságunk mint közös képviselő bármelyik tulajdonostárs kezdeményezése esetén eljár a szervezeti-működési szabályzat módosítása, kiegészítése érdekében.”A történet előzményeiről ebben a cikkünkben olvashattok bővebben:
Forrás: Szeged 365

„Ez már nem arról szól, hogy mi van az udvaron” – megszólalt a szegedi társasházi konfliktus másik érintettje és az IKV is

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:15

Forgalmi zavar történt a Széchenyi téren – villamospótlók közlekednek

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:15
Csütörtök délután forgalmi zavar történt Szegeden, a Széchenyi téren. Emiatt a Szegedi Közlekedési Kft. tájékoztatása szerint villamospótló buszok közlekednek az Anna-kút és a Nagyállomás között.„Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy forgalmi zavar történt a Széchenyi téren. Emiatt Anna-kút- Szeged vá. között pótlóbuszok közlekednek. Előreláthatólag 5-15 perces vonali késések várhatóak. Érintett járatok: 2-es villamosvonal, valamint az 1-es jelzésű vasútvillamos (tram-train)” – olvasható az SZKT közleményében.Mint megírtuk, ez már nem az első alkalom csütörtökön, hogy villamospótlók közlekedtek az Anna-kút és a Nagyállomás között:

Mi már megtaláltuk a JATE eldugott bulihelyét a SZIN-en, mutatjuk, hogyan bukkanhattok rá ti is (videó)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:15
Van a SZIN-en egy bulihely, amit hiába keresel a hivatalos térképen, és egy Silent Disco is, ahová egyszerre csak százan juthatnak be. A JATE idei újdonságairól korábban már beszámoltunk, most viszont a helyszínen is utánajártunk a részleteknek. Liza kolléganőnk Gór-Nagy Gábort kérdezte arról, hogyan találhatod meg a titkos RAVE Cage-et, mire jók a fesztivál területén elhelyezett QR-kódok, és miért érdemes időben érkezni a Silent Discóhoz. Mutatjuk, mire számíthatsz, ha ezeket sem hagynád ki a SZIN-en.Korábban már írtunk arról, milyen újdonságokkal készül a JATE az idei SZIN-re, most pedig a helyszínen is megnéztük, hogyan működnek ezek a gyakorlatban. Liza kolléganőnk Gór-Nagy Gábort kérdezte a Silent Discóról és a titkos RAVE Cage-ről, így most már azt is tudjuk, hogyan találhatod meg őket a fesztiválon. Ha lemaradtál az előzményekről, itt tudod bepótolni:Kezdjük az SZTE Silent Discóval, mert már önmagában az is különleges, hogy a buli egy stégen zajlik, ráadásul egyszerre legfeljebb 100 emberrel. Gábor elmondása szerint ettől még senkinek sem kell attól tartania, hogy kimarad az élményből, a helyek gyorsan cserélődnek, így folyamatosan lehet bejutni. A koncepció lényege, hogy a zene nem hangfalakból szól, hanem vezeték nélküli fejhallgatókon keresztül érkezik, ezért kívülről egészen különös látvány a fejhallgatóban együtt táncoló társaság.A másik nagy kérdés az volt, hogyan lehet egyáltalán megtalálni azt a bizonyos RAVE Cage-et, ha egyszer a hivatalos SZIN-térképen nincs feltüntetve. A megfejtés ott van körülötted a fesztiválon: a területen elhelyezett matricákon QR-kódokat találsz, ezek beolvasása után a Google Maps segít eljutni a pontos helyszínre. Emellett a JATE körüzenet csatornáján is érkezik segítség. Gábor azt is elárulta, hogy a „Cage” elnevezést szó szerint kell venni, a résztvevők tényleg egy ketrecben bulizhatnak. Ide egyszerre legfeljebb 300 embert engednek be, a buli pedig minden nap éjféltől egészen hajnali ötig tart.A silent disco ötlete egyébként pont attól lett világszerte népszerű, amitől elsőre furcsának tűnik: a résztvevők ugyanazon a helyen táncolnak, mégis fejhallgatón keresztül hallják a zenét, sok esetben több csatorna közül is választhatnak. Kívülről szinte teljes a csend, belül viszont mindenki a saját zenéjében van benne. Fesztiválokon azért is praktikus megoldás, mert olyan helyeken és időpontokban is működhet, ahol a hagyományos, hangfalas buli már túl nagy zajjal járna. A SZIN-en ehhez most még hozzájön egy stég és a százfős limit is.
Forrás: Szeged 365

Összeütközött egy kocsi és egy busz Dorozsmán – a rendőrség már a helyszínen van

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:14
Karambol történt Dorozsmán a Dorozsmai úton, Szeged felé. Egy személygépkocsi ütközött egy busszal. Rendőrautók és a katasztrófavédelem egy kocsija is a helyszínre érkezett. A baleset útakadályt képez, de kikerülhető.„Karambolozott egy busz és egy személyautó Szeged határában, a Dorozsmai úton, az 52. kilométer közelében. A szegedi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amelyhez a mentőket is riasztották. Az egységek áramtalanították a járműveket. A buszon harmincan utaztak, mindannyian továbbmentek egy mentesítő járattal. A baleset helyszínén forgalmi akadály lehet” – olvasható a katasztrófavédelem közleményében.A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy a baleset eddig ismeretlen okokból történt. Értesüléseik szerint a baleset anyagi káros, tehát személyi sérülés nem történt. A baleset a külső sávban történt, a belső sáv továbbra is használható.
Forrás: Szeged 365

„Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire sok tevékeny szegedi van” – megérkezett a kisbaba életmentő gép a szegedi klinikára!

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 15:14
Tavaly még gyűjtés zajlott azért, hogy korszerűbb eszközökkel segíthessék a legkisebb szegedi betegek ellátását, most pedig már meg is érkeztek az új berendezések a klinikára. A Plüss Kommandó beszámolója szerint több fontos orvostechnikai eszközt is átadtak, köztük egy korszerű újszülött újraélesztő és melegítő asztalt.Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy a Plüss Kommandó újabb jótékonysági akcióba kezdett a szegedi koraszülött és újszülött babákért. A cél egy újraélesztő asztal és speciális babafészek-csomagok beszerzése volt, akkor még több millió forint hiányzott a szükséges összegből.Az ügyhöz Tóth-Benedek Csanád, az MKKP szegedi önkormányzati képviselője is csatlakozott. Mint lapunknak elmondta, tavaly ősszel indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a hiányzó összeghez az önkormányzat is hozzájáruljon. Elmondása szerint Botka László polgármester befogadta a javaslatot, majd saját hatáskörben intézkedett a pénz kiutalásáról.Tóth-Benedek Csanád tájékoztatása szerint a régóta várt berendezés augusztus 25-én megérkezett a klinikára. A Plüss Kommandó honlapján közzétett információk szerint több korszerű orvosi berendezést is átadtak. Az egyik legfontosabb ezek közül a BabyLife BLR-2100 újszülött újraélesztő és melegítő asztal, amelyet kifejezetten az újszülött babák szakszerű ellátásának támogatására fejlesztettek. Az asztal kialakításának köszönhetően a szakemberek minden oldalról hozzáférhetnek a babához, így gyorsan és biztonságosan végezhetik el a szükséges beavatkozásokat. A készülék többek között beépített mérleggel, kékfény-terápiával, bőrhőmérséklet-figyeléssel és többféle hőmérsékleti beállítással is rendelkezik – írja a Plüss Kommandó. A Plüss Kommandó szerint a korszerű berendezések az egészségügyi személyzet szakmai munkáját is magasabb szintre emelik, miközben hozzájárulnak ahhoz, hogy a babák ellátása és a szükséges orvosi beavatkozások a 21. század követelményeinek megfelelő körülmények között történjenek.
Forrás: Szeged 365

Kajak-kenu vb: a szegedi Paragi Petra második helyen jutott tovább a középfutamba

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 14:05
Folytatódik a Poznanban a kajak-kenu vb és ezzel együtt a szegedi sikerek is. Az MVM Szegedi Vízisport Egyesület kenusa, Paragi Petra holtversenyben másodikként ért célba a C1 Női 200 méter előfutamán, így középfutamba jutott.A világbajnoki újonc szegedi kenus, a 18 éves Paragi Petra úgy szállt vízre pályafutása első felnőtt vb-futamán, hogy nem volt esélye egyből a fináléba kerülni, ezzel együtt igyekezett mindent beleadni. Jól tartotta magát végig, s a célba az üzbég Sohszanam Serzodovával azonos idővel, a második helyen ért be. Az előfutamot az Eb-ezüstérmes olasz Olympia Della Giustina nyerte – olvasható az MTI-n.Paragi Petrának szombaton szurkolhatunk a C1 Női 200 méter középfutamán. „Nagyon örülök, hogy 18 évesen itt lehetek, ezzel együtt nem voltak jó érzéseim a pályán, de próbálok javítani a folytatásban. A hullámok miatt eléggé billegős volt a hajó, ebben kell javulnom, hogy jobban belefeszüljek, de szerintem a középfutamban már jobb leszek” – értékelte az előfutamot a mérlegelésen.Mint megírtuk, a szerdai versenynapot több sikerrel zárták a szegedi versenyzők, azonban Varga Katalin nem tudott rajthoz állni, és emiatt Hajdu Botond szövetségi kapitány óvást nyújtott be a versenybíróság felé.
Forrás: Szeged 365

Szeged belvárosában most így telnek az esték: benéztünk a Pixelbe, és videón mutatjuk a hangulatot (videó)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 14:05
Ha még szeretnéd igazán kiélvezni a nyár utolsó hónapját Szegeden, ezt az életérzést érdemes elkapni. A Pixel teraszán egymást váltják a baráti társaságok, odabent pedig három szint, csocsó, biliárd, darts, meccsnézés, koktélok, kávé és street food adja meg az este ritmusát. Ide jöhetsz egy délutáni találkozóra, egy randira, egy nagy baráti játékra vagy akár csak azért, hogy munka után végre leülj valakivel beszélgetni. Most videón is megmutatjuk, milyen az a Pixel-hangulat, amit az utóbbi időben egyre több szegedi választ.Nemrég már benéztünk a Pixel pultja mögé is: megkérdeztük, melyik koktélt választjátok a legtöbbször, Réka kolléganőnk pedig természetesen nem érte be a válasszal, rögtön meg is kóstolta. A befutó akkor a látványos, kék Tipsy Mermaid lett, rummal, lime-mal, kókusszal, ananásszal és blue curaçaóval. Ha lemaradtál róla, itt tudod megnézni a korábbi videónkat.A válasz röviden: olyan, amilyennek egy laza augusztusi találkozást elképzelsz. Kint megtelik a terasz, bent pedig három szinten lehet eldönteni, merre folytatódjon az este. Jöhet egy csocsómeccs, darts vagy biliárd, ahol előbb-utóbb biztosan beesik egy olyan golyó is, amelyet senki nem oda szánt. Lehet nevetni a félrement lökéseken, ünnepelni a váratlan győzelmet, közben pedig két kör között inni egy koktélt vagy egy kávét. Ha éppen meccs van, azt is nézhetitek együtt, vagy egyszerűen csak leülhettek beszélgetni. Nem kell túlgondolni, pont ettől jó.És persze egy hosszabb este előbb-utóbb az étlaphoz is elvezet. A Pixelben a koktélok és a kávé mellé street food is érkezhet az asztalra: burgerek, smash burger, csirkeszárnyak, sült burgonya, Crispy Bites és Crispy Wings közül is lehet választani. Ezért működik ugyanúgy egy délutáni találkozóra, mint egy munka utáni lazításra, randira, haveros vagy barátnős estére, születésnapi összejövetelre, meccsnézésre vagy arra az egyszerű helyzetre, amikor senkinek sincs kedve hazamenni. A Kölcsey utca pedig ennél központibb aligha lehetne, így könnyű úgy összefutni, hogy senkinek ne kelljen külön expedíciót szerveznie.A darts mai formájának gyökerei Angliához kötődnek, a játék pedig az egyszerű szórakozásból idővel komoly versenysporttá nőtte ki magát. A Pixelben szerencsére nem kell profi dobónak lenned, itt pont az a lényeg, hogy legyen kivel játszani egyet. Minden nap 13 órakor nyitnak, így akár egy délutáni kávéval is indulhat a program. A Pixelt Szegeden, a Kölcsey utca 4. alatt találod. Asztalfoglalás és rendezvények: +36 30 749 0606, rendezveny@pierogasztro.hu. Nyitvatartás: hétfő–szerda 13:00–0:00, csütörtök–szombat 13:00–1:00, vasárnap 13:00–22:00. Ti voltatok már? Ha még nem, az augusztusból van hátra annyi, hogy elkapjatok egy igazi Pixel-estét.
Forrás: Szeged 365

Botka László: két év alatt megduplázódott a térfigyelő kamerák száma Szegeden

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 14:05
Botka László polgármester csütörtökön közösségi oldalán jelentette be, hogy három új térfigyelő kamerát helyeztek üzembe Kiskundorozsmán. A polgármester kiemelte, hogy már közel 500 térfigyelő kamera van Szegeden.„Közel 500 térfigyelő kamera vigyázza már városunk közterületeit. Két év alatt dupláztuk meg a számukat, mert fontosnak tartjuk, hogy a szegediek biztonságban érezzék magukat otthon, az utcán és közlekedés közben is” – fogalmazott Botka László a közleményében.A közleményben kiemelte, hogy most három új térfigyelő kamerát helyeztek üzembe a kiskundorozsmai Jerney János Általános Iskolánál, elsősorban a gyermekek biztonsága érdekében. Hozzátette, hogy Szeged az egyik legbiztonságosabb város Magyarországon.
Forrás: Szeged 365

Te laknál itt? Megmutatjuk, milyen belülről a Cédrus Liget egyik lakása (videó)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 13:15
Képzeljétek, ismét bejutottunk a Cédrus Liget egyik lakásába, és most benneteket is viszünk magunkkal! Tágas terek, különnyíló hálószobák, modern kialakítás, gépesített konyha, külön mosdó és egy nagy erkély fogadott bennünket, ahonnan a kilátás sem utolsó. Nekünk kifejezetten tetszett, hogy a lakás nemcsak jól néz ki, hanem az elrendezése is praktikus. A lakópark ráadásul saját geotermikus fűtéssel működik. Mutatjuk videón az egészet, a végén pedig kíváncsiak vagyunk rád is: te laknál itt Szegeden?Nem először járunk lakásnézőben a Cédrus Ligetben. Legutóbb azt néztük meg, milyen részletekre érdemes figyelni, amikor lakást választasz: szóba került az elrendezés, a terasz, a fenntartás és a környék is. Ha lemaradtál róla, itt tudod megnézni a korábbi videónkat. Az első dolog, ami nekünk feltűnt, hogy itt aztán tényleg van hely mindennek. Tágasak a terek, a hálószobák külön nyílnak, így mindenki megkaphatja a saját kis birodalmát. A modern kialakítás mellett a praktikus dolgokra is figyeltek: a konyha gépesített, a mosdó külön helyiségben van, az elrendezés pedig könnyen élhető. Aztán ott van a nagy erkély is, ahová jó érzés kilépni, főleg ilyen kilátással. Nem akarjuk túlragozni, inkább nézd meg a videót, mert úgyis az mutatja meg a legjobban, milyen érzés végigsétálni ezen a lakáson.A Cédrus Liget mellett az is szólhat, hogy sok minden helyben van. Találsz itt Prímát, konditermet, MVM-ügyfélszolgálatot, reggelizőt, barbert és pizzázót is, közben pedig a belváros sincs messze. A lakások kulcsrakészek és modernek, ami saját otthonnál kényelmes, befektetésnél pedig a gyorsabb kiadhatóság miatt lehet érdekes. A lakópark saját geotermikus rendszert használ, amely füst és helyi károsanyag-kibocsátás nélkül biztosítja a komfortot, így működése Szeged levegőjét sem terheli helyi égéstermékkel.A geotermikus energia egyébként Szegeden egyáltalán nem számít idegen megoldásnak. Az Alföld jó geotermikus adottságokkal rendelkezik, a földhőt pedig a város hőellátásában is használják. Vagyis itt egy olyan technológia került a lakásokba, amely a mindennapi komfort mellett a helyi adottságokra is épít. Ha pedig élőben is megnéznéd, milyen lakások vannak még a Cédrus Ligetben, az értékesítési irodát a Bakay Nándor utca 24. alatt találod. Telefon: +36/20-535-0288, e-mail: szpapp@cedrusligetszeged.hu, további információ: www.cedrusligetszeged.hu.
Forrás: Szeged 365

Baleset történt Szegeden – villamospótlók közlekednek, késések várhatók

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 13:15
Baleset történt a Boldogasszony sugárúton. Emiatt az Anna-kút és a Nagyállomás között pótlóbuszok közlekednek, és az 1-es vasútvillamos és a 2-es villamos járatain késések várhatók.„Előreláthatólag 15-30 perces vonali késések várhatóak. Érintett járatok: 2-es villamosvonal, valamint az 1-es jelzésű vasútvillamos (tram-train)” – olvasható az SZKT közleményében.
Forrás: Szeged 365

Nyolcvan milliós fogás Röszkén – 3209 piócát próbáltak átcsempészni (fotók)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 13:14
Amikor a Szeged365 oldalain csempészekről számolunk be, általában csempészcigikről vagy ruhákról esik szó, de néha furcsább dolgokat is elkapnak a határon, mint például 140 tasak potencianövelőt. Hasonló eset történt a közelmúltban is, amikor Röszkénél 3209 piócát foglaltak le.„Munkatársunk egy rendkívüli állatcsempészeti ügy felderítésében nyújtott segítséget a röszkei határátkelőhelyen: egy török állampolgár több ezer piócát kísérelt meg engedély nélkül behozni Magyarországra. Krnács György természetvédelmi őrkerület-vezető kollégánk szakértő bevonásával a helyszínen azonosította az állatokat, majd a többórás vizsgálat során megállapították, hogy a szállítmány magyar nadályból, más néven márványos orvosi piócából állt. A 3209 példányt lefoglalták, a megőrzésüket pedig a Szegedi Vadaspark vállalta” – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park közleményében.A magyar nadáj (Hirudo verbana) közösségi jelentőségű faj az EU-ban. Természetvédelmi ára példányonként 25 ezer forint, tehát a lefoglalt 3209 példány összesen 80 millió 225 ezer forintot ér, de ez az összeg valószínűleg eltér a piaci árától, mivel ez az összeg csak a példányok természetvédelmi értékét szimbolizálja. A faj szerepel a veszélyeztetett vadon élő növények és állatok kereskedelméről szóló Washingtoni egyezmény, vagy más néven a CITES II. függelékében, tehát a piócák kereskedelmi célú exportja és importja engedélyekhez között.A Kiskunsági Nemzeti Park információ szerint a piócákat eladásuk után piócakezelésre használták volna. A hiduroterápia során a piócákat a kezelt bőrére helyezik, amik ott vért szívnak és közben biológiailag aktív hatóanyagokat juttatnak a szervezetbe.
Forrás: Szeged 365

“Ideiglenes biciklis útvonalakat sok helyen egyáltalán nem biztosítanak, a táblák átláthatatlanok, vagy ki sem látszanak a munkálatoktól” – 47 ezer forintos bírságot kapott olvasónk, sokakat érintő jelenségre szeretné felhívni a figyelmet

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 12:06
Szinte lehetetlenné vált a városban szabályosan és átláthatóan közlekedni a felújítások miatt, különösen kerékpárral – véli olvasónk, aki azért keresett fel bennünket, mert szerdán kapott egy 47 000 forintos bírságot, és szeretné felhívni a figyelmet a jelenségre, mert rengeteg szegedi közlekedőt érint. “Gondolom, nem kell bemutatnom, hogy Szeged, és kiemelten a Széchenyi környéke jelenleg atomjaira van szedve. A folyamatos felújítások, építkezések és a napi szinten változó lezárások miatt a városban szabályosan és átláthatóan közlekedni – különösen kerékpárral – szinte lehetetlenné vált. Ideiglenes biciklis útvonalakat sok helyen egyáltalán nem biztosítanak, a táblák átláthatatlanok vagy ki sem látszanak a munkálatoktól” – írta olvasónk, aki a saját bőrén is megtapasztalta, hogy mit jelent ez. Mint olvasónk kiemelte, “ebben a kaotikus helyzetben ért ma (augusztus 26-án) egy döbbenetes tapasztalat: a Széchenyi téren az OTP felől érkezve, a zebrán szabályosan áttolva a biciklit, a túloldalon felültem rá. Pillanatokon belül megállított egy közterület-felügyelő, és kapásból 47 000 forintos fix közigazgatási bírságot szabott ki rám gyalogos övezetbe való behajtás miatt” – írta olvasónk, majd hozzátette, hogy a felügyelő állítása szerint ez jogszabályi fix tétel, mérlegelni vagy enyhíteni sem tud. “Még Ő maga is mondta, hogy ez nagyon sok, de nem Ő szabja az árakat. Tisztában vagyok a szabályokkal, nincs büntetett előéletem, nem is vagyok szabálysértő, de egy olyan helyszínen, ahol az építkezések miatt a táblák beláthatatlanok és semmilyen ésszerű alternatív útvonal sincs biztosítva, egyik pillanatról a másikra büntetni a gyanútlan lakosokat nem más, mint nettó szívatás és pénzbehajtás” – fogalmazott olvasónk, aki azt sérelmezi, hogy “Szegeden a hivatalos személyek nem segítik a lakosokat a nehezebb helyzetekben, hanem pont hátráltatják Őket”. “Ahelyett, hogy a lezárások idején a tájékoztatásra, a segítésre vagy az ideiglenes kerékpáros sávok kijelölésére törekednének, a hónap végén a kisembereken hajtják be a csillagászati összegeket” – írta olvasónk, aki a Közterület-felügyelet felé küldött egy hivatalos felülvizsgálati kérelmet is. Tehát: közlekedjetek figyelmesen, hiszen számos felújítás zajlik a városban, és a forgalmi rend ennek tükrében több helyszínen is megváltozott! A munkálatokról az alábbi cikkünkben tájékozódhatsz:
Forrás: Szeged 365

Nagy könyvvásár jön Szegedre: több száz kötet közül válogathatsz már 500 forinttól

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 12:06
Ha szeretsz olvasni, akkor hétvégén érdemes lesz benézni a Szeged Plázába. A Maxim Könyvkiadó augusztus 29-én és 30-án nagy könyvvásárt tart, ahol több száz könyv közül lehet majd válogatni. Több mint 200 kötet 500 forintért, közel 100 könyv pedig 1000 forintért lesz elérhető, de szépséghibás példányokat is nagy kedvezménnyel lehet majd megszerezni. A vásár szombaton és vasárnap is 10 és 18 óra között várja az olvasókat.Ha szeretsz olvasni, ezen a hétvégén érdemes lesz benézni a Szeged Plázába. Augusztus 29-én és 30-án nagy könyvvásárt tart a Maxim Könyvkiadó, több száz kötettel és nagyon kedvező árakkal.Több mint 200 könyvet 500 forintért lehet majd megvenni, közel 100 kötet pedig 1000 forintba kerül. Lesznek szépséghibás példányok is, ezeket szintén nagy kedvezménnyel lehet hazavinni. Vagyis akkor is megéri körülnézni, ha csak véletlenül jársz arra.A vásár neve „Könyvek szabadlábon”, és tényleg rengeteg könyv érkezik majd a Szeged Plázába. Már csak azt kell eldöntened, melyiket vinnéd haza.A könyvvásárt 2026. augusztus 29-én és 30-án tartják. Szombaton és vasárnap is 10 és 18 óra között lehet majd válogatni. Ha szeretnél jó áron könyvet venni, ezt a hétvégi programot érdemes észben tartani.
Forrás: Szeged 365

Rengetegen voltatok a SZIN nyitónapján, mutatjuk, mi jön ma Szegeden (galéria)

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 11:08
Jól indult az idei SZIN, az első napon rögtön megtelt élettel a Partfürdő, és rengetegen buliztatok velünk. A szerdai hangulatról galériát is készítettünk, most pedig mutatjuk a második nap nagyszínpados programját. Ma is erős lesz a felhozatal, mutatjuk, mikor ki lép színpadra.Tegnap hivatalosan is elstartolt az idei SZIN, és már az első napon rengetegen érkeztetek a Partfürdőre. Ment a buli, megteltek a színpadok környékei, mi pedig galériában is megmutattuk, milyen volt a hangulat. Ha lemaradtál róla, itt tudod visszanézni: Nagyon jó volt a tegnapi nap a SZIN-en, már délutántól sokan kilátogattatok a Partfürdőre, estére pedig igazán beindult a buli. Örülünk, hogy ilyen sokan ott voltatok, és együtt élveztétek a koncerteket és a fesztivál hangulatát. Mutatjuk is, milyen volt a tegnap!A fesztivál ma folytatódik, és a két nagyszínpadon ismét egymást váltják a hazai kedvencek. Ha ma indulnál a SZIN-re, mutatjuk, mikor érdemes odaérni.Elérkeztünk a Szegedi Ifjúsági Napok második napjához! A két nagyszínpadon a következő előadók koncertjeit nézhetjük meg:Coca-Cola Nagyszínpad:bp Nagyszínpad:
Forrás: Szeged 365

Bejelentés, csütörtökre: 120 ezer forintra emeli a kormány az öregségi nyugdíj legkisebb összegét

 Szeged 365  |   2026. augusztus 27., csütörtök - 11:08
2027. január 1-jétől 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege – jelentette be csütörtökön délelőtt Magyar Péter.„A Tisza-kormány tegnap rendkívül fontos döntést hozott. 2027. január elsejétől, a vállalásunknak megfelelően 120 ezer forintra emeljük az öregségi nyugdíj legkisebb összegét. Ezzel több százezer idős honfitársunknak jelentősen, sokaknak a duplájára nő a nyugdíjuk. Kérlek, osszátok meg ezt a videót, hogy ez a hír eljusson minden magyarhoz!” – közölte a miniszterelnök, és azt is kiemelte, hogy az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege 2008 óta változatlanul 28 500 forint volt.„Természetesen nemcsak a soha nem látott mértékű nyugdíjemelés, de a vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele és a tűzifa áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése is hozzásegíti a leginkább elfelejtett idős honfitársaink százezreit az emberhez méltó élethez” – mondta Magyar Péter, majd emlékeztetett, hogy tudják, hogy az idősek és a nyugdíjak kapcsán több más vállalásuk is volt, így azok teljesítésének előkészítését is megkezdték. 
Forrás: Szeged 365
1 258 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!