Két új bemutató, visszatérő közönségkedvenc és szárnyaló dallamok – kihirdették a Szegedi Szabadtéri Játékok 2027-es műsorát (videó)
Szeged 365 | 2026. szeptember 15., kedd - 18:04
Már készülnek a Szegedi Szabadtéri Játékok következő évadának Dóm téri műsoraira. Magyarország legnagyobb színpadán 2027-ben visszatérő közönségkedvenc, nagyszabású operettgála, példátlan koprodukció és egy új önálló bemutató is várja majd a közönséget.„Négy feledhetetlennek ígérkező produkciót tűz Dóm téri műsorára 2027-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok. Hazánk kedvenc nyári színházi rendezvénysorozata tizenhárom estére invitálja nagyszínpadához a közönséget” – tudtuk meg a szervezőktől.A Szabadtéri legszebb hagyományainak szellemében az évadot egy új, magyar musical ősbemutatója kezdi, méghozzá színháztörténeti jelentőségű, példátlan együttműködés keretében: először lép koprodukcióra a Vígszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok, hogy a Dóm téren közösen bemutassák Dés László, Geszti Péter, Bíró Bence és Horváth Panna új, Petőfi című musicalét. Az ősbemutatóra július 9-én kerül sor, majd további négy alkalommal, 10-én, 11-én, 16-án és 17-én láthatja a közönség a páratlan musicalt Horváth Csaba rendezésében. Wunderlich József lép színre a legendás költő címszerepében, akit az előadás sosem látott, új nézőpontból mutat be a színházrajongóknak.Július 24-én az operett kerül a középpontba: Csillagfény és délibáb című, nagyszabású operettgálával készül a hagyományosabb műfaj kedvelőinek a Szabadtéri Játékok. A pazar kivitelű gálaest az operettirodalom legnagyobb slágereit sorakoztatja fel az ünnepi hangulatú est folyamán, ahol a hazai operettélet valódi sztárjai és a Szegedi Szimfonikus Zenekar nagyszerű művészei működnek közre.Ezt követően féktelen rockzene keríti hatalmába a Dóm teret: érkezik a jubiláló We Will Rock You musical a PS Produkció kirobbanó előadásában. A Londonban 25, hazánkban 10 éve bemutatott, nagysikerű produkció a Queen legnépszerűbb slágereit fűzi különleges cselekménnyé Ben Elton szövegkönyvével; az ikonikus dalok a SzabadtérinMiklós Tibor magyar fordításában,kiváló szereplőgárdával keltik életre a gondolat szabadságát és az élőzene diadalát hirdető, magával ragadó történetet. A napjainkban minden eddiginél aktuálisabb, Cornelius Baltus-rendezte musical két estére: július 30-ára és 31-ére tér vissza Szegedre.Végezetül valódi Szabadtéri-legenda születik újjá: a Fesztivál új, önálló produkcióban állítja színpadra a Miss Saigont. A világhírű Boublil-Schönberg musical 1994-es, hazai bemutatóját kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség a Dóm téren, a nagyhatású előadás az egyik legemlékezetesebbként vonult be a Játékok történetébe. 2027. augusztus 13-án új színrevitelben, friss alkotói- és szereplőgárdával, napjaink színpadtechnikai vívmányait is kiaknázva tér vissza a szívszorító musicalszenzáció – grandiózus megvalósításban, ezúttal Béres Attila rendezésében. Majd további négy alkalommal: 14-én, 15-én, 20-án és 21-én láthatják a nézők.A Szabadtéri Játékok hivatalos Facebook-oldalán Barnák László főigazgató videós formában is beharangozta az új évadot:
Forrás: Szeged 365

Szeptember 19-én és 20-án Kecskeméten rendezik meg az MNASZ Országos Gokart Kupa V. fordulóját. A látványosnak ígérkező, ingyenesen megtekinthető versenyen szegedi versenyzőnek is szoríthatunk a kecskeméti BirizdoKart Gokart Stadionban.„A Gokart Park Szeged és a Vital ISE színeiben Hanus Armand az Easy 100, Pécsi Benedek pedig az Easy 125 kategóriában áll rajthoz. Armand ráadásul az összetett pontverseny éléről várja a kecskeméti fordulót, így számára különösen fontos hétvége következik. Beni pedig az utolsó kupafordulóban szeretne minél előrébb lépni a tabellán” – tudtuk meg a Gokart Park Szegedtől.A szegedi szurkolóknak külön jó hír, hogy az Easy 100 és az Easy 125 futamait összevonva rendezik, így a két szegedi srác ugyanabban a mezőnyben, egyszerre lesz a pályán. A vasárnap már a pontokról szól: warm-up, időmérő, elődöntő, majd délután a döntő következik. A döntő futam 14:43-kor rajtol. Szegedről Kecskemét nincs messze, így aki kíváncsi egy igazi gokartversenyre, akár a helyszínen is szurkolhat Arminak és Beninek. A Kupa utolsó fordulója jön – drukkoljunk a szegedi srácoknak!
Nem mindennapi lehetőség előtt állhat egy szegedi rockzenekar: szeptember 21-én indul a Retro Rádió „Bochkor Rock City” elnevezésű ötnapos turnéja, amelynek egyik állomása Szeged lesz. Bochkor Gáborék öt nagyvárosba látogatnak el, mindenhol egy helyi banda kap lehetőséget arra, hogy élőben is megmutassa magát a rádió hallgatóinak és a helyszínre érkezőknek. Azt, hogy melyik szegedi zenekar kerülhet reflektorfénybe, ezúttal nem egy szakmai zsűri, hanem maga a közönség dönti el – tudtuk meg a story.hu-ról.A „Bochkor Rock City” öt nap alatt öt városba érkezik: Miskolc, Szeged, Pécs, Székesfehérvár és Győr szerepel a turné állomásai között. A Retro Rádió reggeli műsora ezeken a napokon nem a megszokott stúdióból jelentkezik, hanem az adott városból, így a hallgatók mellett a helyszínen lévők is testközelből követhetik a műsort. Szeged tehát nemcsak egy állomás lesz a sok közül: egy helyi rockzenekar számára komoly lehetőség nyílhat arra, hogy olyan közönség előtt mutatkozzon be, amelyhez egyébként sokkal nehezebben jutna el.A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy nincs hagyományos szakmai zsűri. A helyi zenekarok közül a közönség szavazatai alapján dől el, hogy ki kapja meg a lehetőséget az élő rádiós szereplésre. Vagyis ha egy szegedi banda szeretné megmutatni magát az ország egyik legismertebb rádiós műsorában, most tényleg számíthat arra, hogy a saját városa mellé áll.Bochkor Gábor számára nem idegen a műfaj: a rádiós maga is zenél, gitározott és énekelt, kedvence pedig a basszusgitár. Korábban több ismert magyar rockzenésszel is színpadra állt, így a „Bochkor Rock City” tulajdonképpen egy régi zenei szenvedélyének újabb fejezete. A kezdeményezés célja nem egy vérre menő tehetségkutató, sokkal inkább az, hogy olyan hazai rockzenekarok is nagyobb figyelmet kapjanak, amelyek előtt egyébként ritkán nyílik országos megjelenési lehetőség. A turné szeptember 21-én rajtol, Szeged pedig az öt város egyikeként kapcsolódik be a különleges rádiós körútba. A kérdés már csak az:
Kolozsvárról, Temesvárról, Szabadkáról, Szolnokról és Budapestről is érkeztek vendégek pénteken Szegedre, ahol „A Szomszéd szeme” címmel találkoztak Közép-Európa filmes műhelyeinek képviselői. Volt százéves magyar filmplakát, fesztiválfilm, kulisszatitok és játékfilmvetítés is, a legfontosabb azonban az asztal körül történt: arról gondolkodtak közösen, hogyan lehet egymás filmjein keresztül jobban megismerni a régió közösségeit. A találkozó végén pedig megszületett az elhatározás, hogy ennek bizony folytatása lesz.Péntek előtt már megírtuk, hogy nem mindennapi filmes nap költözik a szegedi Délvidék Házba, most pedig ott voltunk, amikor mindez életre kelt. Szeptember 11-én „A Szomszéd szeme” címmel rendezték meg a közép-európai filmes műhelyek találkozóját a Közép fasoron, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Hat szaktekintély érkezett Szegedre Kolozsvárról, Temesvárról, Szabadkáról, Szolnokról és Budapestről, hogy ne csak filmekről, hanem arról is beszéljenek, hogyan látjuk saját magunkat és egymást a kamera lencséjén keresztül. Ha lemaradtál a programajánlónkról, itt tudod visszaolvasni:A program küldetését Dr. Szabó Pál Csaba, „A Szomszéd szeme” Program vezetője ismertette, majd rögtön beindult a filmes időutazás. Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező a délvidéki filmes műhelyek múltjáról és jelenéről beszélt, Haág Zalán, a Szegedi Tudományegyetem Mozgóképkultúra Tanszékének mesteroktatója pedig annak a filmtörténeti kurzusnak a tapasztalatait hozta el, amely egyre népszerűbb a szegedi hallgatók között. Keresztes Péter, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának munkatársa azt is megmutatta, milyen kihívásokkal jár, amikor valaki gyakorlatilag „egyszemélyes stábként” dolgozik egy sokszínű, multikulturális régióban.Bolyáki Attila, a Kulturális Filmek Fesztiváljának főszervezője arról beszélt, milyen ereje lehet azoknak az alkotásoknak, amelyek eltűnőben lévő hivatásokat és hétköznapi emberek történeteit viszik vászonra. A délelőttöt a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljának díjnyertes filmjei zárták, délután pedig jött a látványos időutazás: százéves magyar filmplakátokat lehetett közelről megnézni. A plakátokat és a hozzájuk tartozó filmeket Dr. Boros Tamás, a Tiszatáj egykori újságírója mutatta be. A régi mozik világából aztán egyenesen a jövő felé fordult a társaság.Talán itt jött el a nap egyik legfontosabb pillanata. Megalakult „A Szomszéd szeme” munkacsoport, amelynek kerekasztal-beszélgetésén már nemcsak benyomások, hanem konkrét szakmai kérdések, tapasztalatok és lehetséges irányok is előkerültek. Demeter István és Demeterné Papp Eszter, a szolnoki TISZApART Mozi megálmodói, egyben az Alexandre Trauner Art/Film Festival alapítói több évtizedes tapasztalatukkal segítették a fő irányok kijelölését. A kérdés közben végig ugyanaz maradt: hogyan lehet összegyűjteni, megőrizni és a közönség elé vinni mindazt, amit a térség filmjei rólunk, a szomszédainkról és a közös történeteinkről mesélnek. Ehhez az egészhez pedig különösen erős hátteret adott a százéves plakátok látványa. Bizonyára sokan emlékszünk Törőcsik Mari vágyakozó pillantására, a furfangos libapásztorfiú kacajára, Hannibál tanár úr különös, félszeg járására, Petrovics Emil muzsikájára, a Pál utcai rivális bandák csatájára… Megannyi kézfogás, kalapemelés és csók… emlékezetünkbe vésődött. Örömmel idézünk fel ikonikus jeleneteket vagy épp örömmel idézzük a szállóigévé lett aranyköpéseket… Ahhoz, azonban, hogy megismerjük, megszeressük e filmeket, szükség volt a magányosan, asztal fölé görnyedő festőművészekre, grafikusokra, plakáttervezőkre… A „Százéves magyar filmplakát” kiállítással a szervezők e csendes alkotókra szerették volna ráirányítani a reflektor fényét…A napot a „Shakespeare árnyékában” című játékfilm vetítése zárta, amelynek kulisszatitkaiba Tárkányi János rendező avatta be a közönséget. Kameránknak is arról beszélt, milyen különleges helyzetet teremt, amikor magyar és román filmes nézőpont találkozik, és amikor egymás alkotásain keresztül kezdjük figyelni a másikat. A beszélgetések után pedig nem került pont a történet végére: a résztvevők egyetértettek abban, hogy további szakembereket bevonva folytatni kell a munkát, és egy következő találkozón már a szakmai, szervezési és jogi kérdéseket is kidolgozhatják. Továbbá egy konkrét stratégia alapjait is lefektethetik, mely irányt mutat ahhoz, hogyan őrizzük meg azt, amit a kamera egyszer már rögzített, és hogyan adjuk tovább úgy, hogy a következő nemzedék ne múzeumi tárgyként, hanem saját történetének részeként nézzen rá. Pénteken Szegeden erre keresték a választ. És nagyon úgy tűnik, hogy ez még csak az első felvonás volt.
Szeptember közepe ide vagy oda, Szegeden még bőven akad olyan délután, amikor vétek lenne egyből hazamenni. A következő napokban újra kellemesebb, naposabb idő jön, így a teraszos estéknek még egyáltalán nincs vége. A Napfény Műteremben közben egy új koktél is érkezett, a Fiero Tonic, amely MARTINI Fieróból, tonicból, sok jégből és narancsból készül. Pont az a friss, citrusos ital, ami mellé jól esik leülni munka vagy egy hosszú egyetemi nap után, és még egy kicsit megtartani a nyár hangulatát.A Napfény Műteremben az utóbbi időben tényleg egymást érik az újdonságok. Nemrég Liza mutatta meg nektek a hely megújult bőségtáljait, amelyekből sertéses, csirkés és halas változat is készült. Akkor még a konyhába is benéztünk, hogy lássátok, hogyan áll össze egy ilyen méretes tál. Ha lemaradtál róla, itt tudod visszanézni:Most viszont maradunk az italoknál, ráadásul nagyon jó időzítéssel. Bár a nyár hivatalosan már mögöttünk van, Szeged még nem akarja teljesen elengedni. A következő napokban újra kellemesebb, naposabb idő jön, vagyis még bőven benne van egy esti kiülés a városban. Munka után, egy hosszú egyetemi nap végén vagy csak azért, mert végre összeért a társaság időbeosztása. Néha tényleg ennyi kell egy jó estéhez.Erre érkezett most a Napfény Műterem új koktélja, a Fiero Tonic. Az ital friss, citrusos, narancsos és enyhén kesernyés, vagyis pont az a könnyed vonal, amit még egy szeptemberi, kellemes délutánon is jó elkortyolni. Hideg pohár, sok jég, egy kis narancs, közben pedig ott van körülötted Szeged belvárosa. Különösebb apropó sem kell hozzá.Ha még kihasználnád a kellemes szeptemberi estéket, a Fiero Tonic most jó apropó lehet egy kis beülésre a belvárosban. A Napfény Műtermet a Széchenyi tér 2/a alatt találod. Asztalt a 06 30 952 6500-as telefonszámon tudsz foglalni, e-mailben pedig a napfenymuterem@gmail.com címen éred el őket.
Van egy döntés, amely nemcsak egy ember, hanem egy gyermek egész életének irányát megváltoztathatja. Békéscsabán most nyolcan jutottak el idáig: sikeresen teljesítették az ÁGOTA Közösség nevelőszülői képzését, és hamarosan családjukba fogadhatnak olyan gyermekeket, akiknek most egy biztonságot jelentő otthonra van a legnagyobb szükségük. A történetek mögött személyes indíttatás, hetek alatt összekovácsolódott közösség és rengeteg tanulás áll. Az egyik leendő nevelőszülőt például egy kórházban hagyott csecsemőkről szóló családi beszélgetés indította el ezen az úton.Nem is olyan régen egy egészen más oldaláról mutattuk meg az ÁGOTA Közösség mindennapjait a Szeged365-ön. Szeptember elején Anhela történetét hoztuk el nektek, aki önkéntesnek érkezett ÁGOTA Falvára, eredetileg egy hétre, végül azonban kettőt maradt, a gyerekek pedig már azt kérdezgették tőle, hogy jövőre is visszatér-e hozzájuk. A történet akkor azt mutatta meg, milyen sokat jelenthet egy gyermeknek egy figyelmes, mellette álló felnőtt jelenléte. Ha lemaradtál Anhela megható történetéről, itt tudod bepótolni: Most Békés vármegyéből érkezett egy újabb fontos hír: nyolc új nevelőszülővel bővült az ÁGOTA Közösség. A békéscsabai ünnepségen András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató intézményvezető-helyettese és Bulla Erika, az ÁGOTA Alapítvány képviselője köszöntötte azokat, akik sikeresen teljesítették a képzést. A hetek során azonban jóval több történt egyszerű tanulásnál. A résztvevők összetartó közösséggé formálódtak, most pedig valamennyien azt várják, hogy a megszerzett tudást hamarosan a mindennapokban is kamatoztathassák, és biztonságot, szeretetet adhassanak a hozzájuk kerülő gyermekeknek.Van, akit egészen személyes történet indított el ezen az úton. Schneider Viktória egy családi összejövetelen hallott a szülészeteken maradt csecsemőkről egy ott dolgozó rokonától. „Ő mesélt a kórházakban hagyott csecsemőkről, akik nevelőszülőkre várnak. Ezután gondolkodtam el rajta, hogy szeretnék segíteni ezeken a gyermekeken azáltal, hogy én magam is nevelőszülővé válok” – mesélte. A képzés vezetője, Kisné Fekete Marianna szerint a mostani csapat különösen érdeklődő és motivált volt. A résztvevők gyakorlott nevelőszülőtől és nevelőszülői tanácsadótól is kérdezhettek arról, milyen feladatokat, örömöket és kihívásokat tartogatnak a hétköznapok.A nevelőszülőség lényege, hogy a saját családjukból átmenetileg vagy tartósabban kiemelt gyermekek családias környezetben kaphassanak gondoskodást, miközben a gyermekvédelmi rendszer szakemberei is végigkísérik az útjukat. Ez jóval több annál, mint hogy valaki helyet biztosít egy gyermek számára az otthonában. Stabilitást, kiszámítható hétköznapokat és személyes kötődést jelenthet egy olyan életszakaszban, amikor ezekre a legnagyobb szükség van. Az ÁGOTA Közösség tájékoztatása szerint országszerte több ezer gyermek vár arra, hogy szerető nevelőszülői családba kerülhessen.Az ÁGOTA Közösség ezért egész évben várja azok jelentkezését, akik nyitottak arra, hogy nevelőszülőként segítsenek. Kisné Fekete Marianna elmondása szerint már egy következő lelkes csapat is összeállt Békés vármegyében, így hamarosan újabb képzés indulhat. Aki pedig most érzi úgy, hogy benne is megszületett az a bizonyos gondolat, további információt a neveloszulo.hu oldalon kérhet, valamint a 06-20-946-10-05 és a 06-20-921-46-70 telefonszámon, illetve a neveloszulo@szentagota.hu e-mail-címen érdeklődhet. Az ÁGOTA nevelőszülői közössége az Instagramon az agotaneveloszulok néven is megtalálható.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem id. Jancsó Miklós Kollégiumának fejlesztése: bokrétaünnepséget tartottak az új épületszárnyaknál. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően összesen 240 korszerű kollégiumi férőhellyel bővül az SZTE kapacitása. A Liliom utcában egy 60, a Semmelweis utcában pedig egy 180 férőhelyes új épület készül el a tervek szerint 2027 elejére.A Szegedi Tudományegyetem jelenleg 13 kollégiumban több mint 4000 férőhelyet biztosít hallgatóinak. Az egyetem célja, hogy a meglévő kollégiumok korszerűsítése mellett új férőhelyekkel is bővítse a kapacitását. A Jancsó Miklós Kollégium fejlesztése ennek egyik fontos állomása: a két új épületszárnnyal 240 új férőhely jön létre. A bokrétaünnepség azért is különleges, mert azt jelzi, hogy az épület elérte a legmagasabb pontját – vagyis az építkezés újabb fontos szakasza zárult le.Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora arról beszélt, hogy bár ő maga szegediként nem volt kollégista, pontosan tudja, milyen fontos szerepe van ezeknek az intézményeknek a hallgatói életben. „Pontosan tudom, hogy milyen fontos egy ilyen kollégium, hiszen olyan kapcsolatrendszert tudunk kialakítani, ami egész életünkre meghatározza nemcsak a tudásunkat, hanem még a jellemünket is” – mondta beszédében Prof. Dr. Rovó László. A rektor szerint az egyetem számára azért is különösen fontos a beruházás, mert az SZTE korábban kimaradt azokból a kollégiumfejlesztésekből, amelyek a PPP-konstrukció keretében valósultak meg. Most azonban tudatosan építik az egyetem jövőjét, ennek pedig egyik látványos eleme a Jancsó kollégium fejlesztése. Prof. Dr. Rovó László külön kitért a kivitelezővel való együttműködésre is. Elmondta, hogy az egyetem számára kiemelten fontos, hogy olyan vállalkozóval dolgozzanak együtt, aki tartja magát a megállapodásokhoz, az árhoz és a határidőkhöz, majd hozzátette: az elmúlt években számos jelentős, milliárdos beruházást valósított meg az egyetem, ugyanakkor a kollégiumi fejlesztések területén komoly lemaradás volt.Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárjának elmondása szerint az SZTE-nek jelenleg körülbelül 4000 kollégiumi férőhelye van, a meglévő épületeket folyamatosan karbantartják és fejlesztik. A Jancsó kollégium mellett további fejlesztéseket is tervez az egyetem: a Science Parkban például egy körülbelül 800 férőhelyes kollégiumra már közbeszerzést is lebonyolítottak, a megvalósításhoz azonban egyelőre nem áll rendelkezésre a szükséges forrás. A kancellár arról is beszélt, hogy a Jancsó kollégiumba a tervek szerint már a következő ősszel beköltözhetnek a hallgatók.A kivitelező Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója, Bodrogi Ferenc szerint a beruházás több szempontból is különleges, hiszen az új épületet meglévő épületek közé kellett beilleszteni: „jelképesen mondva cipőkanállal kellett berakni két meglévő épület közé”. Mint mondta, az építkezés során már az alapozásnál is akadtak megoldandó feladatok, később pedig a szerkezetépítés során is szükség volt a tervek rugalmas kezelésére. Az ügyvezető igazgató szerint a saját gyártásnak sok gazdasági előnye is van, hiszen így több köztes árrés kiesik a folyamatból. Emellett az épület üzemeltetési költségeinek csökkentésére is törekednek, többek között energetikai megoldásokkal. „Nemcsak a vállalási összeg az, ami szimpatikus és kedvező, hanem amikor majd az üzemeltetésre kerül sor, olyan passzív és aktív energetikát szolgáló berendezések és anyagok kerülnek beépítésre, ami az üzemeltetés költségeit is minimalizálja.” – említette meg Bodrogi Ferenc a keddi sajtótájékoztatón. Mutatjuk képeken, hogy áll a Szegedi Tudományegyetem id. Jancsó Miklós Kollégiumának fejlesztése:
Utoléréses baleset történt Szeged külterületén, az 5-ös főúton, a körforgalom előtti szakaszon. A helyszínen készült fotók alapján a balesetben több autó is érintett lehetett, és jelentős torlódás alakult ki.Az utat félpályán lezárták, és torlódás alakult ki. A balesetről a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is megkérdeztük, amint több információnk van, cikkünk frissülni fog.A balesetben három autó volt érintett, és a kiváltó oka valószínűleg a nem megfelelő követési távolság tartása lehetett. A rendőrségtől megtudtuk, hogy a baleset során csak anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt, és a felek meg tudtak egyezni a biztosítási ügyekkel kapcsolatban.
Molnár Árpád számára a laboratóriumi munka jóval többet jelent egy eredménynél: negyedik generációs kertészeti háttérrel és növényvédő mesterdiplomával pontosan érti, mit jelent egy gazdának, ha gyors és megbízható válaszra van szüksége. A Field Test ma már a szomszédos országokban is dolgozik, a belgrádi labor nemzeti akkreditációkkal rendelkezik, a minták pedig futárral akár másnap megérkezhetnek. A cél nagy: egész Magyarországot lefedni úgy, hogy közben megmaradjon az a személyes bizalom, ami miatt hétvégén is csöröghet a telefon.A Field Test neve már ismerősen csenghet a Szeged365 Familynek. Legutóbb azt mutattuk meg nektek közelebbről, mi történik egy komoly laboratórium falai mögött, és milyen belgrádi szakmai háttér kapcsolódik a Szegeden is jelen lévő vállalkozáshoz. Akkor azt is megmutattuk, hogy az élelmiszerbiztonságtól és a mikrobiológiától a dohánytermékeken át egészen a növényvédő szerek vizsgálatáig mennyire széles ez a világ. Ha lemaradtál róla, itt tudod pótolni:Most pedig megismertük azt az embert is, akinél a laboratóriumi tudás szó szerint generációkon át épült. Molnár Árpád már a negyedik generáció a családban, amely kertészettel, mezőgazdasággal foglalkozik. Ő maga Gödöllőn tanult mezőgazdasági szakon, ahol mesterdiplomát szerzett, később pedig párjával közösen hozták létre laboratóriumukat. Talán éppen ezért tekint ennyire tág szakmaként erre a területre: a mezőgazdaság mellett a gyógyszeripartól a dohányiparon át az állati takarmányokig számos területen szükség van pontos laboratóriumi vizsgálatokra. A gazdák számára pedig különösen sokat jelent, hogy Árpád nemcsak a labor oldaláról látja a problémát, hanem szakmailag érti magát a mezőgazdaságot is.Ez a kapcsolat ráadásul nem ér véget ott, hogy megérkezik egy minta, elkészül a vizsgálat, majd megszületik egy eredmény. Molnár Árpád elmondása szerint piackutatással is segítik a gazdákat, miközben már a szomszédos országokban is aktívan dolgoznak, hosszabb távon pedig az egész ország lefedése a céljuk. Ebben a logisztika is sokat segít: a futárszolgálatok működésének köszönhetően a gazdától feladott minta akár már másnap megérkezhet hozzájuk. A belgrádi labor nemzeti akkreditációkkal rendelkezik, ami lehetőséget ad arra, hogy több területen és széles ügyfélkörrel dolgozzanak. A Field Test saját tájékoztatása szerint hét különálló laboratóriumi egység működik a rendszerben.Árpád szerint azonban a műszereknél és az eredményeknél is van valami, ami nélkül ezt nem lehet hosszú távon jól csinálni: az őszinteség és a megbízhatóság. A gazdákkal kialakult személyes kapcsolatot jól mutatja, hogy előfordul, hétvégén keresik meg egy sürgős, expressz vizsgálat miatt, ő pedig ilyenkor is igyekszik rendelkezésre állni. És hogy miért lehet ennyire fontos egy gyors laboreredmény, arra jó példa egyik ügyfelük, a Mezőker Kft. is. A cég minőségbiztosítási vezetője a videóban arról beszélt, hogy a termékeik minőségének biztosításához számos jogszabályi előírásnak és szabványnak kell megfelelniük. Emellett friss zöldségek konyhakész feldolgozásával is foglalkoznak, ahol ugyancsak meghatározó szerepe van a rendszeres vizsgálatoknak.A laboratóriumi akkreditáció jelentősége jóval túlmutat egy dokumentumon. A vizsgáló és kalibráló laboratóriumok kompetenciájának egyik legfontosabb nemzetközi kerete az ISO/IEC 17025 szabvány, amelynek első változatát 1999-ben adták ki. A rendszer lényege, hogy ne pusztán egy jól működő minőségirányítási rendszer álljon a vizsgálatok mögött, hanem igazolható legyen a laboratórium szakmai és technikai kompetenciája is. Ez különösen fontos ott, ahol egy eredmény alapján élelmiszerbiztonsági, termelési vagy akár piaci döntések születhetnek. Pontosan ezért számít annyit a megbízható mérés, a megfelelő szakmai háttér és az a bizalom, amely Molnár Árpád történetében is újra és újra előkerül.
Sok film úgy készül el, hogy aztán hónapokig ott marad egy mappában. Az alkotója pedig csak gondolkodik rajta, vajon elég jó-e ahhoz, hogy másoknak is megmutassa. Az OFFFRAME Film Festival most azoknak is ad egy lehetőséget Szegeden, akik még az elején járnak, de szeretnének tanulni, fejlődni és valódi visszajelzést kapni. Nem kell rutinos filmesnek lenned, elég, ha van egy alkotásod, amiben hiszel. Nevezni október 1-jén 23:59-ig lehet.Nemrég már írtunk az OFFFRAME Film Festivalról, amelyet három szegedi fiatal, Cséfalvay Marcell, Szentandrássy Viktória és Paplogó Marcell indított el. Olyan helyet szeretnének teremteni, ahol a fiatal filmesek bátran megmutathatják, mit készítettek, beszélgethetnek más alkotókkal, és tapasztalt szakemberektől is kaphatnak visszajelzést. A fesztivált november 21-én rendezik meg a Kárpátia Filmszínházban. Ha lemaradtál korábbi cikkünkről, itt tudod elolvasni:A legfontosabb talán az, hogy itt nem kell kész filmesnek érezned magad. Ha van egy alkotásod, amit szívesen megmutatnál, már megéri elgondolkodni a nevezésen. Jöhet fikció, dokumentumfilm, animáció, dráma vagy szatíra is, a film legfeljebb 20 perces lehet. Egy alkotó maximum három filmmel nevezhet. A határidő 2026. október 1. 23:59. A részletes feltételeket ITT találod, a nevezési űrlapot pedig IDE KATTINTVA éred el.Az OFFFRAME abban is más lehet, hogy nem egy távoli, merev filmes közegként szeretne működni. Sokkal inkább egy olyan találkozóhelynek készül, ahol lehet kérdezni, beszélgetni és tanulni egymástól. A versenyfilmeket szakmai zsűri értékeli, de azok is kérhetnek írásos visszajelzést, akiknek a filmje végül nem kerül be a versenyprogramba. Ez azért lehet igazán hasznos, mert egy pályakezdő alkotónak sokszor nem az a legfontosabb, hogy elsőre nyerjen, hanem hogy megtudja, mi működik jól a filmjében, és min érdemes még dolgoznia.Közben egyre többet tudunk arról is, kik nézik majd szakmai szemmel a beküldött filmeket. Korábban Herczeg Zsoltot és Dzvonyár Minát mutatták be a zsűri tagjai közül, nemrég pedig újabb névvel bővült a már ismert névsor. Tolnai Szabolcs vajdasági magyar filmrendező, forgatókönyvíró és producer is ott lesz azok között, akik értékelik majd az alkotásokat. Filmjei több nemzetközi fesztiválon is szerepeltek, így komoly tapasztalatot hoz magával Szegedre. Egy fiatal filmesnek pedig sokat jelenthet, ha nemcsak levetítheti, amin dolgozott, hanem olyan emberektől is kaphat őszinte, szakmai véleményt, akik jól ismerik ennek a világnak a nehézségeit és örömeit is.Ha van egy filmed, amit eddig nem mertél szélesebb körben megmutatni, most érdemes lehet adni neki egy esélyt. Nem kell profinak lenned, elég, ha hiszel abban, amit készítettél. Az OFFFRAME Film Festivalt november 21-én rendezik meg Szegeden, nevezni pedig október 1-jén 23:59-ig lehet. További infókat az OFFFRAME oldalán találsz, a nevezési űrlapot pedig ITT érheted el.
A napokban már Szegeden is megéreztük, hogy közeledik az igazi ősz, hamarosan pedig újra előkerül a fűtés kérdése. Ilyenkor különösen érdekes, hogyan működik egy korszerűbb rendszer, és mit tud a geotermikus fűtés a mindennapokban. Röviden: a földben tárolt hőt hasznosítja, stabilan és csendesen működik, helyben pedig nem jár füsttel vagy hagyományos égéstermékkel. Szegeden erre már működő példa is van, a Cédrus Ligetben saját geotermikus rendszer gondoskodik a kellemes hőmérsékletről.Nemrég már írtunk arról, hogy a Cédrus Ligetben saját geotermikus rendszer működik, amely a lakópark egyik legérdekesebb műszaki megoldása. Ha lemaradtál róla, korábbi cikkünket itt tudod elolvasni:A geotermikus fűtés lényege, hogy a földben természetesen jelen lévő hőt használja fel az épület fűtésére. Nagy előnye, hogy nem attól függ, süt-e a nap vagy éppen fúj-e a szél, ezért stabil és kiszámítható megoldást jelenthet a hidegebb hónapokban. A rendszer közben szinte észrevétlenül teszi a dolgát, vagyis az ott élők számára leginkább a kellemes, egyenletes meleg érezhető.A Cédrus Ligetben saját geotermikus rendszer biztosítja a komfortot, helyben füst és hagyományos fűtésből származó égéstermék nélkül. Ez nemcsak kényelmi szempont, hanem Szeged szempontjából is jó hír, hiszen a rendszer működése helyben nem terheli ezekkel a város levegőjét. A lakásokban padlófűtés működik, így a technológia a hétköznapokban egyenletes, kellemes hőérzettel találkozik.A geotermikus energia használata egyébként egyáltalán nem új ötlet. A föld természetes hőjét már évszázadok óta hasznosítják, ma pedig korszerű technológiával egész épületek fűtésében is fontos szerepet kaphat. Ahogy közeledik a fűtésszezon, egyre könnyebb megérteni, miért kerül egyre gyakrabban szóba ez a megoldás.Ha pedig közelebbről is megnéznéd, hogyan működik mindez a gyakorlatban, a Cédrus Liget értékesítési irodáját a Bakay Nándor utca 24. alatt találod. A csapat a jelenleg elérhető lakásokról és a geotermikus rendszer működéséről is tud tájékoztatást adni. Érdeklődni a +36/20-535-0288-as telefonszámon, a szpapp@cedrusligetszeged.hu e-mail-címen vagy a cedrusligetszeged.hu oldalon lehet.
Egy mozdulat, amely egészségesen teljesen természetes, egy stroke, műtét vagy súlyos idegrendszeri sérülés után komoly mérföldkő lehet. Folytatjuk sorozatunkat a Szent Vincent Rehabilitációs Központ új ZEPU AI robotasszisztált eszközeiről, ezúttal pedig egy elképesztően sokoldalú rendszer kerül reflektorfénybe. A ZEPU AI4 aktív és passzív mozgásra is használható, több különböző ízülethez beállítható, sőt kormánnyal és a gázpedál mozdulatát utánzó gyakorlattal még a vezetéshez szükséges mozgások is előkerülhetnek.Folytatjuk sorozatunkat, amelyben egyenként mutatjuk be nektek a Szent Vincent Rehabilitációs Központ új ZEPU AI robotasszisztált gépeit, amelyeket már a páciensek is használhatnak Szegeden. Legutóbb a ZEPU AI6 került közelről a kameránk elé, amely a teljes felső végtag mozgatását támogatja, egyszerre dolgozva a vállal, a könyökkel és a csuklóval. Most azonban egy újabb különleges eszközön a sor: bemutatkozik a ZEPU AI4 Robot. Ha lemaradtál az előző részről, itt találod:A ZEPU AI4 egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy aktív és passzív mozgás végzésére egyaránt alkalmas. Ez azért lehet különösen fontos, mert a rehabilitáció különböző szakaszaiban egészen eltérő segítségre lehet szükség. A gyengébb izomzattal rendelkező pácienseket a géppel át lehet mozgatni, míg aktív tréning során már maga a páciens dolgozik, a cél pedig többek között a meglévő mozgástartomány szélesítése lehet. A rendszerben különböző erősségi szintek állíthatók be, így a gyakorlat mindig az adott állapothoz és a szakember által meghatározott feladathoz igazítható.A csípő- vagy térdprotézis után alkalmazott rehabilitációban sem ismeretlenek az ízületek mozgatását segítő gépek, ezek azonban jellemzően egy adott ízületre készülnek. A ZEPU AI4 egyik igazán érdekes sajátossága éppen az, hogy ugyanaz az eszköz több különböző ízülethez is konfigurálható. A váll, a könyök, a csukló, a csípő, a térd és a boka is bekerülhet a tréningbe, a cserélhető elemekkel pedig egészen hétköznapi mozgások is gyakorolhatók. Kormány is csatlakoztatható hozzá, így a vezetés mozdulatsora is előkerülhet, sőt a gázpedál használatát utánzó feladat is beállítható.A rehabilitációs robotika lényege nem az, hogy a gép átvegye a terapeuta feladatát, hanem hogy pontosan ismételhető mozgásokkal és mérhető terheléssel egészítse ki a terápiát. A terület fejlődésének egyik fontos iránya éppen az lett, hogy a robotikus rendszerek ne pusztán mozgassák a végtagokat, hanem a páciens teljesítményéhez igazítható tréninget és objektíven követhető gyakorlást is lehetővé tegyenek. Az AI4 sokoldalúsága is ebbe az irányba mutat: ugyanazon az eszközön több testrész, különböző erősség és eltérő feladat állítható be, miközben a terápiás célt továbbra is a szakemberek határozzák meg.Egy stroke vagy súlyos idegrendszeri sérülés után minden apró mozdulat óriási jelentőséget kaphat, Détári Vilmos pedig pontosan tudja, milyen érzés újra felépíteni azt, ami korábban természetes volt. 11 éve kapott súlyos agyvérzést amikor is az orvosok azt mondták már csak két órája van hátra. Saját történetéből született meg az a küldetés, amely most Szegedre hozza a robotasszisztált rehabilitáció új generációját. A ZEPU AI rendszerei nem egyszerűen mozgatják a pácienst: képesek a természetes járás súlypontáthelyezését modellezni, nagy számú, pontosan ismételhető gyakorlatot támogatni, valamint rögzíteni és értékelni a mozgás adatait. A felső és alsó végtagokat fejlesztő berendezések az aktuális állapothoz igazítható, aktív, passzív vagy rásegített tréninget tesznek lehetővé, így a szakemberek minden eddiginél részletesebb visszajelzések alapján tervezhetik meg a rehabilitáció következő lépéseit. A robot nem helyettesíti az orvost, a terapeutát vagy a páciens kitartását, hanem összekapcsolja az emberi szakértelmet a mérhető, személyre szabható és következetesen ismételhető gyakorlással.A ZEPU AI robotasszisztált kezelések 2026. augusztus 10-én elindultak a Szent Vincent Rehabilitációs Központban. Ha neked, gyermekednek, szülődnek vagy más hozzátartozódnak stroke, baleset, műtét vagy neurológiai probléma után rehabilitációra lehet szüksége, érdemes már most megismerned az új, modern terápiás lehetőségeket, és tájékozódnod a kezelés részleteiről. Egy telefonhívás még nem jelent elköteleződést, viszont választ adhat arra, hogy az adott állapotnál alkalmazható-e ez az új technológia, és milyen személyre szabott terápiás lehetőségek jöhetnek szóba. Előjegyzés és tájékoztatás: Szent Vincent Rehabilitációs Központ, 6724 Szeged, Bakay Nándor utca 50., telefon: +36 70 652 0800, e-mail: rehab@szentvincentrehab.com. Ha neked vagy valakinek a környezetedben szüksége lehet erre a lehetőségre, ne halasszátok későbbre az első lépést: jelentkezzetek most, és kérjetek személyes tájékoztatást.Szeretettel várnak benneteket a Szent Vincent Rehabilitációs Központban, ahol a legmodernebb technológiák és elkötelezett szakértők segítenek a gyógyulásban. Tegyünk együtt a teljesebb életminőségért és a jövőért!




RSS alkalmazások a Google Play-ben
RSS alkalmazások az Apple Store-ban