444

444

Karácsony: „Szeretettel üdvözlöm Budapest új telektulajdonosait”

 444  |   2025. február 07., péntek - 12:05
Cikkünk bővülRemek időzítéssel hirdetetett meg fórumot rákosrendezői terveiről a főváros: Gulyás Gergely csütörtökön jelentette be, hogy a kormány elengedte mini-Dubajt, a főváros élhet elővásárlási jogával.A fórumot, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester, Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, Erő Zoltán főépítész és Tosics Iván, a Városkutató Kft. ügyvezetője, a Budapest Kör elnöke beszél a Merlinben, még a kormányzati döntés előtt találták ki. Karácsony viccelődve nyitott„Nem tudom, volt-e már olyan urbanisztikai célú sajtótájékoztató, ahol ilyen nagy volt az érdeklődés” – kezdte előadását Karácsony Gergely. „Az egész purparlét azért csináltuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen fontosak a rozsdaövezetek.”Megerősítette, hogy amikor meghirdették a fórumot, még nem volt egyértelmű, hogy a kormány a jogállamiság útját választja, vagy valami mást.„Függetlenül attól, hogy a kormány mit kommunikált, komolyan gondoljuk, hogy tulajdonosként elő tudjuk segíteni azt a városfejlesztést, amire a budapestieknek szükségük van.” A főváros tulajdonosként ösztökélheti a szükséges beruházásokat.„Szeretettel üdvözlöm Budapest új telektulajdonosait” – mondta Karácsony, majd azzal folytatta, hogy az elmúlt időszakban sokszor előfordult, hogy valami ellen kellett küzdeni, hogy az ne tegyen tönkre mást. Ilyen volt a Fudan Egyetem is, ami helyett a Diákváros épülhet meg. Rákosrendezőnél most egy fokkal jobb a helyzet: amint a főváros tulajdonhoz jut, tudja diktálni a tempót, az irányt, hogy mi történjen a területen - mondta Karácsony, majd elkezdett levetíteni egy korábbi prezentációt, amit kicsit aktualizáltak.Rákosrendezővel kapcsolatban nagyon sok terv készült már, volt egy 2019-es fővárosi terv is, amit az arab befektetők hírére aktualizáltak. Szemben az arab befektetőkkel, akiknek csak egy egyoldalas terve volt, a fővárosi önkormányzatnak van koncepciója, aminek a megvalósítása karnyújtásnyira van - mondta Karácsony.Nagyon sok nemzetközi példa van a rozsdaövezetek hasznosítására, jók és rosszak egyaránt. Ezen a ponton bemutatta a mini-Dubaj „látványtervét”, a Parlament mögött felhúzott felhőkarcolóval. Karácsony szerint elképesztően nagy felkiáltójel volt, hogy a kormány versenyeztetés nélkül akarta átadni a területet. Arra gondolt, hogy „ingyen nem lehet valaki ennyire hülye”, majd kiderült, hogy nem is voltak azok, trükközni próbáltak. Karácsony szerint a kormány csak loholt a befektető nyomában, hogy ne épüljön olyan, ami ellentétes a városlakók érdekével. A főváros közérdekű fejlesztést akar, olyat, amire szüksége van a városnak. Karácsony közölte, akkor lehet magántőkebevonásról beszélni, ha van világos koncepció és mesterterv. Ehhez párbeszéd kell, és versenyre van szükség a beruházók között, a telket nem egyben, hanem külön-külön kell fejleszteni. Így még jobban lehet élesíteni a versenyt. A telket köztulajdonban kell tartani, az ingatlan lehet a befektetőé - mondta Karácsony. A befektetőtől származó díjból pedig a Főváros képes lesz megfizethető lakhatást biztosítani a területen. A főpolgármester szerint olyan fejlesztés kell, ami a lakhatást és klímaválságot is enyhíti. Egy olyan tanulmányt mutatott be, ami nagyon sok zöldfelülettel számol. Arról beszélt, a Fővárosi Közgyűlés a december végi határozatával finomhangolta a korábbi koncepciókat (ebben még az arab befektetőknek szabtak volna korlátokat). Ebben legalább 25 hektáros közparkot és 15 ezer lakást terveztek. A 15 perces város elvei is érvényesülnének az oktatási és szociális intézményekkel. A rákosrendezői tervnek kapcsolódnia kell Budapest zöld infrastruktúrájához - mondta Karácsony. A terv szerint a Rákos-patak revitalizálására van szükség, a patak vizéből egy új tavat is ki lehet alakítani. Olyan városrészt képzelnek el, ami megenged magasabb épületeket is, de ezek maximum 90 méteresek lehetnek. Több mint 1,5 millió négyzetmétert lehet építeni, ami nagy lehetőség a város számára - mondta Karácsony.Azzal folytatta, a kialakítandó mestertervnek az építészeti minőségi kategóriákat is meg kell alkotnia, hogy ne legyen gagyi a beruházás. Karácsony a belgrádi beruházást - amit ugyanaz épít, aki mini-Dubajt is építette volna - komoly ellenpontnak tartja. Mi jön most?Amikor Karácsony rátért a következő lépésekre, elsütött egy csaknem 20 éves poént, mikor arról beszélt, útelágazódáshoz érkeztünk. A következő lépés mindenesetre az, hogy megállapodást kell kötni a vállalási tervekről. Ezen a téren azért vannak kétségei. Azt többször is elmondta, hogy aktív kormányzati hozzáállás nélkül az álmokból nem lesz semmi, szükség van azokra a 330 milliárdos közlekedési fejlesztésekre, melyet a kormány az arabok felé vállalt. Erről 6 hónapon belül meg kell állapodni. Utána jöhet a mesterterv, ami alapján meg lehet hirdetni az ingatlanhasznosítási pályázatokat. A mesterterv is népszerű szó lett, többször is elmondta Karácsony, majd az utána következő Vitézy Dávid is. Ezek után kell rendbe tenni a területet, bár tisztában van azzal, hogy a Megafon hamarosan kimegy majd, hogy mutogassa a szemetet.A kormányzati bejelentés után azért tudta azt mondani, hogy mindent vállalnak, amit az arab befektető is vállalt, mert az szerinte nem vállalt semmit. „Annyit vállalt, hogy megállapodnak a terület rendbetételéről.”Karácsony szerint probléma, hogy nem tudják, mennyire szennyezett a talaj, és mennyi lehet a kármentesítés költsége. (Gulyás Gergely szerint 25 milliárd körüli összeggel lehet kalkulálni, és ezt a fővárosnak kell elvégeznie.) Karácsony a későbbi együttműködésre tekintettel a politikai üzengetést inkább visszafogja.Megismételte, hogy Rákosrendezőnél részenként írják ki a nemzetközi pályázatokat, amikor megvan a rendbetétel terve. Karácsony azzal számol, hogy az egész projekt 25 év alatt tudna teljesen kiépülni, első beköltözők 8 év után érkezhetnek a területre. Az arabok 2039-es határidővel kalkuláltak. Beszélt arról is, „el vagyunk szokva attól, hogy a különböző szereplők együttműködjenek, de ezen a politikai kultúrán túl kell lépni. Az állam, önkormányzat és magánszféra együttműködésére van szükség ahhoz, hogy sikeres legyen a projekt.”Partnerségre van szükség, fontos lenne, hogy a háborús logikát leváltsa az együttműködés logikája, akkor tudnak a rozsdából aranyt csinálni - mondta el más szavakkal ugyanazt a főpolgármester.Vitézy is beszél a tervekrőlA Karácsony után következő Vitézy Dávid megerősíti, hogy valóban partnerségre van szükség. Azt mondja, az egység vezetett oda, hogy a főváros élhetett az elővásárlás jogával, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis kétharmaddal fogadta el az erről szóló határozatot.A Budapesti Fejlesztési Központban is foglalkoztak már Rákosrendezővel, amit korábban ő vezetett. Azt mondja, csak akkor lehet fejleszteni a területet, ha átépítik a vasutat, aminek az infrastruktúrája elavult és borzalmas állapotban van. A magyar állam magára hagyta a területet. Megemlíti a pályaudvarok tenderét, amit szintén nem lehet elfelejteni. Ő is arra számít, hogy a főváros szemére vetik majd, hogy nem állnak sehogy. Emlékeztet, hogy a kormány az óbudai gázgyár kármentesítését sem hajtotta végre. Ha szeretne olyan versenyt a kormány, hogy ki tud több területet kármentesíteni, állnak a verseny elébe.Maradt még bőven olyan rozsdaövezet, amit tud fejleszteni a kormány. Ha bizonyítani akarják, hogy előbb tudnak rozsdaövezetet fejleszteni, akkor hajrá. Sokak szerint szemét és rohadás van csak a területen, de nagyon sok erdő is kinőtt. A BKF-ben vizsgálták a talaj szennyezettségét, az alapján az óbudai gázgyár területe sokkal nagyobb problémát jelent. Gázolajjal átitatott talajról van szó, de nem túl nagy mélységben.„Az illegális hulladék elszállítása komoly dolog lesz, a kármentesítéssel is foglalkozni kell, de nem vegyi kombinát telkéről van szó, egy vasúti terület volt, ennek megfelelő a szennyezettsége.”Vitézy szerint nem igaz, hogy a befektető magára vállalta volna a kármentesítést, a szerződésben ugyanis annyi van, hogy a felek külön megállapodást kötnek erről. Vitézy szerint az arabok ezt érthették úgy, hogy majd az állam intézi a kármentesítést. Itt hosszas tárgyalásokra lesz szükség. (A szerződésben említett külön megállapodás tartalma nem ismert, ezt közérdekű adatigényléssel kikértük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, de még nem küldték meg. A szerződésben annyit kikötöttek, hogy ha a kármentesítés becsült összege több, mint 25 milliárd forint, akkor a vevő elállhat a szerződéstől. Ebből lehet arra következtetni, hogy az arab befektetők vállalták ez a munkát magukra.)Arról is beszélt, korábban az állami is azzal számolt, hogy Rákosrendezőn egy új lakónegyed legyen. Vitézy is elmondta, olyan magas házak épülhetnek majd, mint amilyen a Göncz Árpád Városközpontnál lévő bank épülete. Arról is beszélt, régen ide az állam is egy lakóövezetet képzelt el, és szerinte nehezen tudná felvállalni a kormány, hogy az araboknak ígért infrastruktúrafejleszést a budapestieknek nem teljesíteni, úgyhogy ezzel nem lehet gond. Hosszan beszél arról, hogy milyen vasútfejlesztésekre lenne szükség. Közölte, a reptéri vasút Rákosrendezőig vitelétől el tudnak tekinteni. Elég, ha azt a belvárosig beviszik.A Szegedi úti felüljáró tervét is bemutatta, ami Angyalföldet és Zuglót köti össze. Ehhez minden terv és hozzájárulás megvan (lenne itt kisföldalatti és vasúti megálló is).Mindent vállalnak, amit az arabok, azt nem, hogy a Párizsi udvarban legyen a projektiroda - szúr oda Lázárnak. Az arabok nagyon kevés zöldfelületet vállaltak volna. Vitézy azt mondta, a Fővárosi Önkormányzatnak kell irányítania a projektet, szoros partnerségben a magyar állammal. Ha a kormány elengedte az arab befektetőt, nemzetgazdasági érdek, hogy ez a projekt megvalósuljon. A lakhatási válságot is lehet ezzel enyhíteni.Kompetens városfejlesztő szervezet kell ehhez a projekthez, illetve nyílt és átlátható kommunikációra van szükség.Fontos, hogy a terület felértékeléséből származó haszon a budapestieké legyen. Az arabok 2039-re vállalták a projekt befejezését. Ők szeretnének gyorsabbak lenni, de több cikluson átívelő fejlesztésről van szó.
Forrás: 444

NER- és Matolcsy-közeli vállalkozók jelentkeztek állomásüzemeltetésre

 444  |   2025. február 03., hétfő - 19:07
NER- és Matolcsy-közeli vállalkozók mellett török építőipari cég is jelentkezett a Szabad Európa szerint a MÁV által meghirdetett állomásfelújítási pályázatra. A legtöbb érdeklődő a Déli pályaudvarra jelentkezett, a siófoki állomás viszont senkinek sem kell. NyugatiA lap úgy tudja, hogytartotta szavát a került polgármestere, Soproni Tamás és benyújtotta pályázatát Terézváros önkormányzata,illetve a WestEndet üzemeltető cég.DéliPályázott a Garancsi-féle Market,a Wing Csoportés a Raw Development Kft..KelenföldAz újbudai pályaudvarraa Futureal-csoporthoz tartozó Cordia,és a Raw Development Kft. adott be pályázatot. Utóbbi ahhoz a Somlai Bálinthoz tartozik, akinek jó barátja Matolcsy György fia, Ádám. Többek közt ő újíthatta fel a jegybank Széll Kálmán téri Postapalotáját 32 milliárd forintért, és az MNB-székházát 55 milliárd forintért. A déli és a kelenföldi állomások mellett a győri és a szegedi pályaudvari is pályázott a Raw.DebrecenA BMW-gyárat fővállalkozóként építő török hátterű Synergy Construction Hungary Kft. adott be ajánlatott a debreceni főpályaudvarra.December elején került nyilvánosságra Lázár János azon terve, ami szerint 99 évre magánkézbe adnák a pályaudvarok és vasútállomások vagyonkezelési jogait. A pályáztatást és az elbírálást a MÁV ingatlanfenntartási és gazdálkodási főigazgatójára bízta. Fekete János a jegybanki alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. vezetőjeként szerzett országos ismertséget. Egészen 2022 márciusáig irányította Matolcsy György MNB-elnök több milliárdosra hízlalt alapítványi világát, aminek alapításával kapcsolatban elhangzott a legendás „elvesztette közpénz jellegét” mondás is.
Forrás: 444

7 évnyi késést szedett össze tavaly a MÁV: amióta így mérik a pontosságot, sosem volt ilyen rossz a helyzet

 444  |   2025. február 01., szombat - 11:06
Éves összesített pontossági statisztikákat tett közzé a Facebookon Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója szombaton reggel. Hegyi értékelése szerint ezen a fronton egészen jól teljesítettek. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy amióta a mostani módszerrel számolják a késéseket, a 2024-es volt a messze legrosszabb eredményük.Ez az új módszer, ami 2018-ban debütált, annyit jelent, hogy 6 perc késés alatt - tehát már 5 perc 59 másodpercnél is - pontosnak számított a járat, 6:00-tól késett. Van még egy okosítás a mostani ábrákban és adatsorokban: nem közölnek igazán részletes késési statisztikákat, amikben például külön lenne választva, hogy mennyit késnek a kiemelten fontos Intercity járatok. Vitézy Dávid korábban már írt arról, hogy mi a „trükk": budapesti elővárosi vonatból igen sok van és ezek viszonylag pontosan közlekednek, így ezeknek az értékei felhúzzák az összesített statisztikát, javítják az országos összképet, de elfedik a vidéki járatokon utazók valós helyzetét. De azt is érdemes hozzátenni, hogy még az így tálalt összesített adatok is erős romlást és negatív rekordot mutatnak 2024-re. Nézzük azokat a részleteket, amiket a MÁV vezetője néhány infografikán most megosztott a nagyközönséggel! 2024-ben valamivel több, mint 1,1 millió vonatot indított a MÁV - egész pontosan 1 137948-at - ezek közül a cég adatai szerint közel 900 ezer, pontosan 892945, kevesebb mint 6 perces késéssel érkezett meg a végállomásra, így jött ki az a fenti ábrán pirossal szedett szám, hogy a MÁV-járatok 78,47 százaléka közlekedett pontosan.Kicsivel többet árul el, hogy az összesítésük szerint 569 olyan járat volt tavaly, amely két óránál is többet késett3637 járat egy és két óra közötti késést szedett össze16326 járat fél és egy óra közöttit50879 járat 16 és 30 perc közöttit173592 járat pedig 6 és 15 perc közöttit.20 percnél is húztak egy határt, mégpedig azért, mert mint közismert, ennél hosszabb késés esetén a MÁV mostantól vissza fogja téríteni a jegyár egy részét. Ennél többet tavaly 67656 járat, az összes elindított vonat 5,9 százaléka késett.Csináltak olyan összesítést is, ami szerint az összes elindított vonatuk összesített menetideje 95,5 millió perc volt, ami 181 évnek felel meg, amire 3,6 millió percnyi, 6,9 évnek megfelelő késés jutott. Utóbbi a teljes menetidő 3,8 százaléka. Ez az a statisztika, ami Vitézy szerint elfedi az igazi problémákat. De még ez is lesújtó.Érdemes ugyanis megnézni, miként alakult ez az összesített adat az elmúlt 8 évben. Azt láthatjuk, hogy késéspercek, vagyis évek száma messze 2024-ben volt a legtöbb abszolút értékben is és az összes, zakatolással töltött perchez viszonyítva, százalékban is.Ez egyébként teljes mértékben összecseng az utasok külön-külön természetesen nem reprezentatív benyomásaival is.Az első így mért évben, 2018-ban összesen 4 évnyit késtek a vonatok, hogy ez az adat utána éveken át javuljon: 2019-ben 3,7 év, a kovidos 2020-ban már csak 3,1 év volt az összkésés, ami innentől ütemes emelkedésbe kezdett: 3,6, 4,5 majd 2023-ban 5,7 volt az az érték, ami most 2024-ben 6,9 évre jött ki.Mindez a Telex tavaly év elején készült összesítéséből derült ki.Ez azonban akár félrevezető is lehetne, mert nem pontosan ugyanannyi járatot indítottak minden évben és ezeknek nem ugyanannyi volt az összesített menetideje. Egzaktabb összehasonlítást tesz lehetővé, ha azt az adatot nézzük, hogy az összes menetidő hány százaléka volt a késés.Így kalkulálva is 2024 volt a MÁV legrosszabb éve az ilyen metodológiával mért 8-ból, hiszen mint korábban írtam, a késések a teljes menetidő 3,8 százalékát tették ki. A korábbi legrosszabb adat a 2023-as 3,23 százalék volt. Az elmúltnyolcév dinamikája egyébként százalékosan tekintve pont úgy alakult, mint amikor összeadtuk a perceket: 2018-ban 2,54 százalékkal indult a mérés, az érték 2020-ig javult, ekkor már csak 1,95 százalékot tett ki, hogy azóta megállás nélkül növekedjen. Árulkodó adat, hogy a 2020-as, 1,95 százalékos pontossági csúcshoz képest tavaly már közel kétszer akkora volt ez az érték a 3,8 százalékkal.A MÁV vezetője néhány fontosabb, sokak által használt vonal egyedi késési statisztikáját is publikálta. Ez annyiban csonka és csak a lényeg egy része derül ki belőle, hogy azt nem mutatja, hol voltak az igazán durva, félórás-órás vagy hosszabb késések, csak azt, hogy az adott vonalon elindított járatok hány százaléka volt képes befutni 6 percesnél kisebb késéssel. Ebből a szempontból a Székesfehérvár-Szombathely vonal volt a legpokolibb, az ezen a viszonylaton elindítottaknak csak 45,34 százaléka futott be többé-kevésbé pontosan. Emlékezz a nagy országos átlag ebben 78 százalék körüli.Nagyon hasonló, 74 százalék körüli pontosságot produkált a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Szabadbattyán-Tapolca és a Cegléd-Kecskemét-Szeged vonal. 76-77 százalék körüli, valamivel átlag alattit a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa, a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vonal. Kiemelkedő, 90 százalék feletti pontosságot mutatott - darabra legalábbis - a Szeged-Hódmezővásárhely tramtrain, a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét és a Budapest-Esztergom viszonylat.Hegyi Zsolt publikálta a szintén a MÁV-csoporthoz tartozó volánbuszos, illetve HÉV-es pontossági adatokat is.A HÉV-ek kiemelkedően pontosak voltak, a járatok 99,6 százaléka futott be 6 perc alatti késéssel:A buszközlekedés is sokkal pontosabb a vonatosnál, azon belül feltűnő, hogy a regionális-országos vonalakon az autóbuszok lényegesen pontosabbak, mint a főváros és az agglomeráció között közlekedők:
Forrás: 444

Orbán szerényen él, hatmillió forintja sincs és csökkent a megtakarítása

 444  |   2025. február 01., szombat - 09:05
Orbán Viktornak egy kis vidéki háza, egy fél rózsadombi lakása és egy feleségével közös bankszámlán 5,73 forint megtakarítása van, ha hihetünk a vagyonnyilatkozatának Más semmi: sem ingóság, jármű, sem céges részesedés. Ez csak azért nem meglepetés, mert egy évvel ezelőtt hasonló vagyonról számolt be, a házaspár megtakarítása akkor még durván 4 millió forinttal több volt. A törvény szerint a feleségének és a vele egy háztartásban élő gyerekeinek is vagyonnyilatkozatot kellett tenniük, ám az övék titkos marad. A hatvanpusztai birtok, aminek csak a felújítása-átépítése 11,5 milliárd forintba került és ahol a miniszterelnök a beszámolók szerint rendszeresen fogad vendégeket, az apja tulajdona.Főnökével szemben Lázár János építési miniszter gyarapodásról számolt be, bár nőtt a bevallott adóssága is. Lázár vett egy 90 négyzetméteres budapesti belváros lakást és két újabb földet, melyek összterülete 12 hektár. Készpénzből 8 helyett már 30 milliója van, a bankszámláján megötszöröződött az összeg, 12-ről 60 millióra ugorva és értékpapírt is elkezdett megtakarítani, egy év alatt nulláról 200 millió forintra hízlalva az állományt, Ezeken felül van 30 milliós követelése is, miközben 55-ről 160 millióra nőtt a bankhitele és 40-ről 60 millióra egy magánszeméllyel szemben fennálló adóssága. A bevallásból az is kiolvasható, hogy a különböző jogcímeket kapott fizetései már meghaladják a havi 5 milliót. Jó éve volt a bevallás alapján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek, a forintban tartott banki megtakarítása 30-ról 285 millióra nőtt és volt egy cége, amelyikből 942 milliós osztalékot tudott kivenni és vett egy 2100 négyzetméteres szőlőt a Balaton-felvidéken.Lantos Csaba energiaügyi miniszter állampapír portfóliója 47 millióval csökkent, de így is 820 millió forintos, van 270 milliója takarékbetétben és több mint egymilliárd a bankszámláján. Ő nem csak miniszterként húz fizetést, hanem a 4ig-tól és a Richter Nyrt-től is van rendszeres jövedelme.Rogán Antal informatikai találmánya egyre többet hoz a miniszternek: az ebből származó bevétele, amihez képest eltörpül a fizetése, egy év alatt több mint megduplázódott és tavaly 456 millió forintot tett ki, ami havi 38 milliót jelent. Az amerikaiak korrupciós listáján szereplő politikus félmilliárd forintot tart állampapírban és van 110 milliós takarékbetétje is. Ez a 609 milliós megtakarítás 338 millióval nagyobb, mint az egy évvel korábbi. Rogán 2017 óta összesen közel 1,8 milliárdot vett ki abból a Mobilsign Kft nevű cégből találmányhasznosítási díj címén, amiben nem tulajdonos vagy tisztségviselő. Semjén Zsolt Afrikában elejtett egzotikus vadállatai nem jelentek meg a bevallásában, a politikusnak 10 milliónyi készpénze és 9 milliós pénzkövetelése van. A tavaly sajtóhírek szerint egy luxusautó árába kerülő orrszarvút is elejtő Bánki Erik afrikai trófeája sem szerepelt a bevallásában, a fideszes politikus-üzletember bevallott ingatlanportfóliója egy bő 4 hektáros földdel bővült, így már 18 ingatlan van a nevén, a 400 ezer eurós életbiztosítás és a bankszámláján tartott 14 millió forint mellett, banki tartozása továbbra is 526 millió.Kubatov Gábor beleírta a bevallásba, hogy válik, ezért folyik a vagyonmegosztás és kiszállt a volt feleségével alapított autószervízből is. A veteránautó-gyűjteménye egy régi Marcedessel bővült közben. Gulyás Gergely viszont feltűntette, hogy megházasodott, az anyagi helyzete amúgy nem változott tavaly óta. Varga Mihály, aki miniszterből épp most lesz jegybankelnök, vett egy Kabala nevű lovat, de megtakarított vagyona így is nőni tudott 25 millióval. 72-re, miközben 58,6 millióval tartozik valakinek. Egy karcagi kert eltűnt a bevallásából, maradt 2 lakás Budapesten, egy telek Karcagon és egy a Balatonon.Szijjártó Péter még mindig tartozik a szüleinek 30 millióval, a befektetési jegyekben tartott pénze 20 millióval 65 millióra nőtt. Bankkövetelése 289 millió forint, tartozása 55 millió.Kocsis Máté fideszes frakcióvezetőnek se ingatlanja, se autója nincsen, bankban és készpénzben 74 milliót, állampapírban pedig 20 milliót tart. Kövér László nevén sincs egyetlen ingatlan sem.Sulyok Tamás köztársasági elnöknek van összesen 5 ingatlanja - 3 lakás Szegeden és a fővárosban és 2 üdülő a Duna és a Balaton partján - valamint összesen 70 milliós megtakarítása különféle papírokban.Ellenzéki oldalon Gyurcsány Ferencnek már nincs meg a rózsadombi Apró-villája, egy 161 négyzetméteres Bimbó úti lakásba költözött a feleségével és megmaradt a régi pápai lakása, illetve a felerészben birtokolt kötcsei nyaralója. Nem szerepelt már a bevallásában a 18 milliós értékpapírcsomag, megjelent viszont 46 millió a bankszámlán. Gyurcsány 210 milliós lakáskölcsönt adott egy családtagjának.Hadházy Ákos, akinek lett 5,6 milió forint devizamegtakarítása,, szokás szerint beleírta, hogy mennyi adományt kapott magánemberektől a politikai munkája támogatására: tavaly 1,7 milliót.Ungár Péter a korábbi években még osztalékként vette fel a pénzét az anyjával, Schmidt Máriával és testvérével közös családi ingatlancégükből, de egy ideje már bizalmi vagyonkezelőre bízta a részvényeit. A vagyonkezelői szerződés révén az utóbbi években havi 11 milliós bevételt tűntetett fel, most viszont az a bevallása szerint 100-200 ezer forintra csökkent havonta.
Forrás: 444

Elkaptak egy fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető levelet

 444  |   2025. január 31., péntek - 19:08
Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A police.hu beszámolója szerint január 23-án két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola kapott fenyegető e-mailt, az épületeket harminc rendőr vizsgálta át. Robbanóanyagot sehol sem találtak. A nyomozók azonosították az elkövető egyedi hálózati címét, a bombariadót követő negyedik napon előállították a 14 éves helybéli fiút, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.Vallomásában elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket.A fiút őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt indult vele szemben eljárás.
Forrás: 444

Ismét nyomkövetőket tettek nemzeti konzultációs borítékokba a kutyapártosok, az eredmény még vadabb lett, mint az előző alkalommal

 444  |   2025. január 31., péntek - 16:05
Az év végén a gazdasági semlegességről meghirdetett nemzeti konzultáció három kérdőívét is úgy adták postára kutyapárti aktivisták, hogy a borítékban a kérdőív mellett egy nyomkövetőt is elhelyeztek. Hasonló akciójuk volt már a múlt év elején is, akkor nem három, csak egy nyomkövetős levelet adtak postára, de így is kiderült, hogy a levelük még a postán pihent, amikor a kormány már lezárta a konzultációt és eredményt hirdetett.A mostani akció még ennél is meglepőbb eredménnyel zárult. Sándor Balázs, a párt politikai koordinátora azt írja, hogy a két Apple Airtaggel és egy Samsung Smarttaggel ellátott, Szegeden, Vasadon és Helvécián december 18-án és 19-én feladott leveleik pár nap alatt eljutottak a budaörsi postaközpontba, ahonnan karácsony után indultak tovább. Innen idézet Sándor Balázstól: „December 27-én a Vasadról feladott, december 28-án a szegedi, december 31-én pedig a helvéciai levelünk érkezett a Pro-M Zrt.-hez. Erről a helyről azóta sem mozdultak tovább a nyomkövetők. Utánajártunk, hogy mit lehet tudni a cégről. Weboldalukon azt írják, hogy rádiótávközléssel foglalkoznak és ők biztosítják az állami szerveknek a kommunikációs csatornákat. Referenciáik között található a Belügyminisztérium, a titkosszolgálatok, a rendőrség és a TEK is.”A párt közérdekű adatigénylést küldött január közepén a Pro-M-hez, hogy megtudják: a cég milyen feladatokat lát el a nemzeti konzultációk kiértékelésében. A 2005-ben alapított, 2012 óta előbb a NISZ Zrt.-n keresztül, majd 2024. szeptember 10-e óta közvetlenül a magyar állam tulajdonában álló Pro-M néhány napon belül válaszolt is, eszerint „a nemzeti konzultációk kezelésében, kiértékelésében nem vesz részt” a társaság, „ilyen feladata nincs”. Az erről szóló emailt egy hét alatt kétszer is elküldték Sándornak, aki az esetről szóló írásában így összegzi az esetet: „ott tartunk, hogy a Kutyapárt nyomkövetővel ellátott nemzeti konzultációi egy olyan cégnél vannak, akik elvileg nem is foglalkoznak a kiértékeléssel, de cserébe a titkosszolgálatoknak dolgoznak.”
Forrás: 444

Az élet kémiai építőköveit találták meg egy aszteroidában

 444  |   2025. január 29., szerda - 22:07
Az élet kémiai építőköveit találták meg a Bennu nevű aszteroida szemcsés porában, derült ki egy elemzésből.Az aszteroida mintái, amelyeket a Nasa űrszondája gyűjtött be és hozott a Földre, ásványi anyagok gazdag tárházát és több ezer szerves vegyületet tartalmaznak. Ezek között vannak aminosavak, amelyek a fehérjéket alkotó molekulák, valamint nukleobázisok, a DNS alapvető összetevői.Ez sajnos nem azt jelenti, hogy volt is élet valaha a Bennun, de alátámasztja azt az elméletet, hogy aszteroidák szállították ezeket a létfontosságú összetevőket a Földre, amikor évmilliárdokkal ezelőtt becsapódtak a bolygónkba.A tudósok szerint ugyanezek a vegyületek a Naprendszerünk más pontjaira is eljuthattak.„Amit ebből megtudtunk, az elképesztő” - mondta Sara Russell professzor, a londoni Természettudományi Múzeum kozmikus mineralógusa. „Ez a saját eredetünkről árulkodik, és lehetővé teszi számunkra, hogy megválaszoljuk ezeket a nagyon-nagyon nagy kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy honnan indult az élet. És ki ne szeretné tudni, hogyan kezdődött az élet?” - tette hozzá.A Bennu egy darabkájának begyűjtése, a Nasa egyik leghajmeresztőbb mutatványa volt. Az Osiris Rex nevű űrhajó egy robotkarral bontotta meg az 500 méter széles űrszikla egy részét, majd a kőzeteket egy kapszulában 2023-ban visszahozta a Földre. Mintegy 120 gramm fekete port gyűjtöttek össze, amelyet megosztottak a világ tudósaival. (BBC)
Forrás: 444

Szerdáig nem jár vonat a Szegednél kisiklott tehervonat miatt, megerősített pótlóbusz-flottával készül a MÁV

 444  |   2025. január 26., vasárnap - 20:05
Megerősített pótlóbusz-flottával készül a MÁV a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között – közölte vasúttársaság vasárnap az MTI-vel.A MÁV szerint közel száz szakemberük dolgozik a vasút helyreállításán, miután szombat délután Szeged-Rendező állomásnál kisiklott egy tehervonat két kocsija, a pálya pedig több száz méteren megrongálódott. A felsővezetéket elbontották, a daru elkezdte átemelni a konténereket.
Forrás: 444

Egy tüdődaganatosnak szánt műtétet kapott a férfi, aki érfestésre érkezett a szegedi egyetemi klinikára

 444  |   2025. január 26., vasárnap - 18:05
Összecseréltek két beteget a szegedi egyetemi klinikán, így az érfestésre érkezett betegen a tüdődaganatos férfinek szánt műtétet hajtották végre a múlt héten, szemlézte az RTL Híradóját a 24.huA 77 éves visszeres mezőtúri férfi elmondása szerint meg se kérdezték, ki ő és miért jött, az orvos is csak negyven perc után szólt hozzá. Mikor végeztek, akkor derült ki, hogy milyen műtétet kapott, mire elnézést kértek tőle, és ha már ott volt, bepótolták az érfestést.A férfi elmondása szerint a fájdalmai azóta sem múltak el, a beavatkozás miatti sebek pedig nehezen gyógyulnak, ezért kártérítést akar. Az ügyben jegyzőkönyv készült, mellyel a férfi a klinika vezetőjéhez fordult. A jegyzőkönyv szerint a beteg „a beavatkozás ellen nem tiltakozott”.
Forrás: 444

Pozitív kicsengésű termelési riportnak szánták, csak azok a fránya képek ne készültek volna

 444  |   2025. január 20., hétfő - 11:06
A napokban a Gyula Televízió készített háromperces összefoglalót arról, hogy a Magyar Közút Békés megyei mérnökségeinek munkatársai milyen munkákat végeznek az utak mentén a téli hónapokban. A tévécsatorna a Szeged-Csanádi egyházmegye fenntartásában van, ennek is megfelelően arra lehetett számítani, hogy tipikus termelési riport készül, vagyis olyan, a szocializmus pártállami lapjainak szerkesztői körében népszerű anyag, amikor a sajtómunkások megmutatják, hogyan épül-szépül az ország, hogyan is dolgoznak egy vállalatnál az emberek (a válasz mindig ugyanaz: lelkiismeretesen és jól), hogyan is működik egy cég (tervszerűen és jól).Nos, ez kis tévés riport, ha csak hallgatjuk, tökéletesen megfelel ennek a szakmai (politikai) követelménynek. Kiderül belőle hideg és meleg aszfalt különbsége, szó van a vágásérett és balesetveszélyes fákról, ágdarálóról, növényzetápolásról, valamint a teherautók síkosságmentesítési feladatokra való megfelelő felkészítéséről. Szóval minden szép és jó – lenne, ha ez az anyag nem tévében, hanem rádióban ment volna le. Így viszont látjuk is, hogy milyenek azok a jól megnövényzetápolt Békés megyei utak, amikről szó van. Látjuk az úgynevezett vágóképeken, és látjuk a facebookos megosztáshoz behúzott nyitóképen is: kátyú kátyú hátán, mint folt folt hátán a szegény ember eredeti anyagát vesztett szövetkabátján, keskeny, útpadkáját veszített, vagy eleve anélkül épített aszfaltcsík, középen kopott, szintén kátyúk szaggatta útburkolati jellel.Ahogy egy barátom fogalmazott – teljesen egyetértettem vele –, akinek megmutattam a linket: „ez a kép mindent elárul az ország keleti felének állapotáról”. (És mielőtt a körúton belüli okoskodók sznobériájával vádolhatnának minket: mindketten az országnak erről a tájáról jöttünk, onnan, ahol általában ilyenek a közutak, akár veszi őket kamera, akár nem.)
Forrás: 444

Így telt el 69 perc az év legpocsékabb napján a MÁV-nál, ahol ez csak egy átlagos hétfő

 444  |   2025. január 20., hétfő - 08:08
Január 20-a van, az év legborzasztóbb, de legalábbis legszomorúbb napja – és ez tudományos tény. Nem csoda, ha sokan úgy érezzük, hogy az átlagosnál is pocsékabb hétfő ez.A MÁV-nál viszont csak egy átlagos hétfő, legalábbis ha a Mávinformon látható menetrendszerűségi helyzetet nézzük. A cikkünk megírása előtti 1 óra 9 percben az alábbi anomáliákról számoltak be: A Déli pályaudvarról 6:10-kor Székesfehérvárra elindult Z30-as vonat járműhiba miatt Martonvásártól várhatóan 35-40 perces késéssel közlekedik. A szerelvényforduló miatt a Székesfehérvárról 7:48-kor a Déli pályaudvarra induló Z30-as vonat várhatóan 15-20 perces késéssel indul. Meghibásodott a biztosítóberendezés Petőfiszállás és Csengele között, ezért a szegedi fővonalon 20-30 perccel megnőhet a menetidő. A Püspökladányból 4:37-kor Nyíregyházára elindult személyvonat csak Hajdúhadházig közlekedett, utasai Hajdúhadháztól a következő, a 6:22-kor továbbinduló személyvonattal utazhattak tovább Nyíregyháza felé (de hát ki ne tudna eltölteni 35 minőségi percet a többek között Földi János Emlékkiállítással, Sillye Ferenc hajdúkapitány legendájával és a hadházi hurkatésztával, másképpen görcsös galuskalevessel ismertté vált hajdúsági gyöngyszemben). A Győrből 6:21-kor Budapestre elindult Arrabona IC (IC 989) Nagyszentjános előtt elütött egy szarvast. Mivel a balesetben a mozdony meghibásodott, a vonat Nagyszentjánostól nem közlekedik tovább, utasai a következő, Hegyeshalomból Budapestre tartó sebesvonattal utazhatnak tovább.A Lőkösházáról 6:40-kor Budapestre induló Békés IC (IC 759) járműhiba miatt várhatóan 35-40 perces késéssel indul, Békéscsabától várhatóan 30 perces késéssel közlekedik. Ezek után szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik a 6:55-ös személyvonattal akartak Pásztóról Hatvanba eljutni – őket ugyanis már vasárnap éjszaka, nem sokkal éjfél előtt tájékoztatták, hogy a vonat helyett pótlóbusz fog közlekedni.
Forrás: 444

Életfogytiglant kapott a jánoshalmi gyilkos, aki rágyújtotta vitapartnerére a házát

 444  |   2025. január 16., csütörtök - 14:08
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a szegedi bíróság azt a bajai férfit, aki még 2015-ben ölte meg egy jánoshalmi ismerősét. Az MTI beszámolója szerint a korábban többszörösen büntetett, legutóbb csalás és lopás miatt elítélt, jelenleg harminc éves férfi legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra. A gyilkosság több mint kilenc éve történt, 2015. december 12-én: a bajai férfit áthívta az ismerőse jánoshalmi otthonába, ahol inni kezdtek. A két férfi összeszólalkozott, és a vita hevében a vádlott egy tárgyat vágott a sértetthez, aki térdre rogyott, majd eszméletlenül elterült a földön. Ettől megijedt, és rágyújtotta a házat. Mielőtt távozott volna, magához vett nyakláncot, digitális kamerát, mobilt. A tűz fokozatosan terjedt tovább, a sértett halálát szén-monoxid-mérgezés, valamint égéses sokk okozta. A haláleset ügyében közigazgatási hatósági eljárást indult, és mert bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az eljárást 2016. január 10-én lezárták. Több mint öt évvel később, 2021. júliusában rendelt nyomozást a rendőrség gyilkosság ügyében: az új szakértői vizsgálat már megállapította a szándékos gyújtogatást, és a férfi beismerte tettét.
Forrás: 444

Sárgábbra fóliázzák a szegedi tram-traint, hogy az autósok ne menjenek neki

 444  |   2025. január 15., szerda - 18:07
„A figyelemfelkeltésen kívül – tesztjelleggel – tervezzük az élénksárga felületek növelését a járműveken. Ennek előkészítése zajlik, a járműveken fóliákat fogunk elhelyezni, a helyi tapasztalatokat természetesen elemezzük, a további döntéseket ezek alapján hozzuk meg” - írta a MÁV a Szegeder kérdésére, hogy hogyan tervezik csökkenteni a tram-traint érintő balesetek számát.Azt közölték, hogy azt viszont nem tervezik, hogy a járműveket teljesen sárgára fessék, és a nemzetközi gyakorlat sem indokolja, továbbá ezt a MÁV-csoport egységes színvilága nem is teszi lehetővé.A tram-trainnel balesetező autósok arra panaszkodnak, hogy a tram-train kék színe nagyon beolvad a környezetbe, ezért nem veszik észre. A Szegeder azt írja, hogy csak ebben az évben már négy baleset is volt. A MÁV adatai szerint a tram-train indulása óta összesen 71 baleset történt, ebből 53-nál történt anyagi kár.
Forrás: 444

Szakmai hiányosságok miatt többször is figyelmeztették a szerbek a Budapest–Belgrád vasútvonal kínai kivitelezőjét

 444  |   2025. január 14., kedd - 17:06
Két bíráló levelet is kapott a Budapest-Belgrád projekt kínai kivitelezője a korábbi szerb építésügyi miniszterhelyettestől. Anita Dimoszki többek között az alkalmazott munkamódszerek hiányosságai miatt kritizálta a kivitelezőt - írta meg a Szegeder.Dimoszki a szerb Forbesnak arról beszélt, hogy a CRIC-CCCC konzorcium alatt dolgozó Shandong vállalat sem szerb, sem kínai oldalról nem rendelkezik elégséges munkaerővel. Emellett a technikai háttere sem megfelelő, a projekthez szükséges infrastruktúra (például az aluljárók) pedig nem készült el a tervezett határidőre.Dimoszki azt is mondta, hogy gyakran találkozott szakszerűtlenséggel és a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával. A Shandong azonban annak ellenére is ragaszkodott eredeti tervéhez, hogy megszegte a minőségi és munkavédelmi előírásokat. Dimoszki szerint a vállalat több alkalommal figyelmen kívül hagyta a felügyeleti szerv utasításait, ezzel veszélyeztetve a gazdasági stabilitást és a lakosság biztonságát.A Budapest-Belgrád-vasútvonal szerbiai szakaszát eredetileg tavaly novemberben adták volna át, azonban az újvidéki vasútállomás előtetejének leomlása miatt az átadás időpontját már kétszer is elhalasztották. Jelenleg csak Belgrád és Újvidék között járnak a vonatok. Az újvidéki tragédiában 15 ember vesztette életét, Goran Vesic építésügyi miniszter le is mondott a történtek miatt.
Forrás: 444

A legtöbbet késő tavalyi vonat kilenc és fél óra alatt ért Budapestről Ausztriába

 444  |   2025. január 13., hétfő - 08:07
Tavaly is a Budapest-Záhony vasútvonalon volt a legtöbb probléma a vonatok közlekedésével a Hvg éves toplistája szerint. A múlt évben 251 hibapontot kapott, ami 9 hibaponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A második legrosszabb vonal nagy meglepetésre az a győri lett, amelyet most újítottak fel. „2023-ban, amíg tartott a felújítás, a forgalomban maradt szakaszon volt sok gond, most pedig, hogy kész lett a munka, nemhogy nem sikerült javítani, még több is lett a baj” – írták erről a szakaszról, ami az előző évi 180 után 230 hibaponttal zárt.A Hvg a MÁV tavalyi teljesítményére – a Mávinformon megjelent tájékoztatások alapján – 2924,5 hibapontot adott, ami 120-szal több volt az egy évvel korábbinál. A romlás üteme lassult, korábban évente ötszázas növekedés is volt. Az előző évi 10-es toplistához képest két változás történt: kiesett belőle a Nagyatád–Somogyszob vonal, köszönhetően annak, hogy Lázár János azt bezáratta, emellett „szintén nincs az első tízben a Budapest–Lajosmizse vonal, pedig az utolsó még nem villamosított elővárosi vonalon pontosan ugyanannyi hibapont gyűlt össze, mint egy éve, de ez csak a 12. helyre volt elég”. A helyeikre a Budapest–Esztergom és a Szeged–Békéscsaba vonal került be.A lap összeállításából az is kiderül, hogy a legtöbbet késő vonat egy március végén Budapestről Zürichbe tartó EuroNight volt, ami 20:40-kor indult a Keletiből, és a reggel még Magyarországon érte. Még a pályaudvaron letört az áramszedője, amivel összeszedett több mint kétórás késést – plusz egy félórára megbénította a térség vasúti forgalmát –, és így végül túl későn érkezett meg Győrbe, mert egy éjszakai pályakarbantartás miatt az osztrák vasút csak hajnalban engedte be az országba. „Az utasok kiélvezhették a győri éjszakát, onnan hajnal 3-kor engedték tovább a vonatot Hegyeshalomig, ahol reggel 6-kor, az ausztriai munkák vége után már mehetett is tovább”, írja a lap.
Forrás: 444

Egy rejtélyes lengyel férfi Magyarországra jött, és egy év alatt eltüntetett innen 1,9 milliárd forintot

 444  |   2025. január 11., szombat - 16:06
Bydgoszcz egy nagyjából 340 ezer lakosú nagyváros Lengyelország északi részén, a Visztula partján. A város Górzyskowo nevű kerületében, panelek és családi házak találkozásánál él egy 1983-ban született férfi, Slawomir Hetzig. Legalábbis a hivatalos lakcíme szerint az otthona ebben a panelházban, a 8. számú lakásban található:Nem sokkal negyvenedik születésnapja előtt, 2023 áprilisában Slawomir Hetzig Budapesten bukkant fel, és Hetzig Trade Kft. néven céget alapított vegyestermék-nagykereskedelemre és csővezetékes szállításra. Az ő egyedüli tulajdonában álló társaság, amelynek cégjegyzésére is egyedül ő jogosult, egy terézvárosi, Izabella utcai társasház (itt látható a Google utcaképe) egyik földszinti lakásában kezdte meg működését, magyarországi kézbesítési megbízottja egy ferencvárosi bejegyzésű kft. volt.Bő egy hónappal a cég 2023. április 26-i bejegyzése után, június elsején a bydgoszczi panelben élő Hetzig úr 100 millió forintosra emelte a cége jegyzett tőkéjét. Ezzel egyidejűleg az Izabella utcából áthelyezte a székhelyét az V. kerületi Honvéd utca egyik társasházába, ahol a cégnyilvántartás szerint több mint 5600 cégnek van székhelye vagy telephelye (közülük látványosan sok neve mellett találatunk f.a. vagy kt.a. megjelölést, amire felszámolásra, illetve köztartozásra utal). Ez elég soknak tűnik egyetlen társasházba, de úgy látszik, sok jó mikrovállalkozás kis helyen is elfér. A Hetzig Trade itt sem maradt sokáig, október végén egy győri címre költöztek, ide:Ezután semmi nem történt a céggel – de szó szerint semmi. Nem nyújtottak be beszámolót tavaly május 31-ig az előző évük gazdálkodásáról, nem emeltek újból tőkét, nem változtattak újból székhelyet. És a jelek szerint nem fizettek adót sem – egyetlen kanyit sem.Márpedig kellett volna, nem is keveset. A NAV már tavaly május végén úgynevezett biztosítási intézkedést rendelt el a társaságnál, majd október 25-én végrehajtást is indított. És egy mikrovállalkozás életében talán példátlan bravúrral a Hetzig Trade Kft. az alapítása után nem egész másfél évvel már az adóhivatali feketelistán találta magát – nem is akárhol, hanem annak élén. Sőt, ugyanannak a szégyenlistának az 5. helyén is.A pénteken közzétett legújabb NAV-os adóslista szerint a társaság fennállása nagyjából tizennyolc hónapja alatt egyrészt 1 329 867 000 forintnyi, másrészt további 541 165 000 forintnyi közterhet nem fizetett meg. Ehhez hozzácsaptak még egyszer 2 764 505 000 forintnyi, még egyszer 1 128 943 000 forintnyi úgynevezett jogkövetkezményt (bírság, pótlék stb.) is. Így a lengyel férfi vállalkozása a magyar államnak az év végi adatok szerint két tételben mindösszesen 5,764 milliárd forinttal adósa.Persze lehet, hogy Slawomir Hetzignek azért nem volt érkezése csipcsup magyar ügyekkel foglalkozni, mert a vállalkozói lelkesedése újabb kalandokba hajtotta. A brit cégnyilvántartás adatai szerint 2024 januárjában Londonban is gründolt egy céget, amit – meglepetés! – Hetzig Trade-nek nevezett el. A Hetzig Trade Ltd.-t egy nyugat-londoni külváros, Ruislip egy láthatóan több cégnek otthont adó épületében jegyezte be. Szintén brit cégadatok szerint idén január 8-ig kellett volna az első évéről szóló beszámolót elkészíteni – ennek egyelőre nem látni nyomát.De visszatérve Magyarországra: a NAV legfrissebb adóslistájára a Hetzig Trade-en kívül 18 vállalkozás került fel. Ezek összesen 6,448 milliárd forintnyi közterhet nem fizettek meg, amire a NAV rápakolt 9,889 milliárd forintnyi úgynevezett jogkövetkezményt, így a teljes köztartozásuk az év végén 16,336 milliárd forint volt.A második és harmadik helyezett is egy-egy kereskedőcég. A második a tapolcai Daily-Food-Trading Kft., amelyet 2017-ben alapított egy tapolcai magánszemély, 2021-ig tizen-, legfeljebb százmilliós bevételük volt, majd 2022-ben 4,57 milliárd forint, hogy aztán 2023-ról már ne adjanak be beszámolót. A társaság kényszertörlési eljárása már 2023 végén megindult. A harmadik egy budapesti, szintén kényszertörlés alá került vállalkozás, a GT Outlet Kft., amely 2014 óta működött, 2023 elejéig egy soproni testvérpár tulajdonában állt.A listán van továbbá mások mellett egy szlovákiai cég, egy 2023 augusztusában bejegyzett tököli társaság, a Creative Robotka Kft. – ők a bő egy év alatt 566 milliós adótartozást hoztak össze –, egy építőipari generálkivitelező cég, valamint egy kulturális nonprofit társaság is. Íme az új adóslista összes szereplője:
Forrás: 444

A 115 ezres Nyíregyházán szünetel a gyermeksebészet

 444  |   2025. január 07., kedd - 16:06
Egy sor kijelölő határozatot tett közzé a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ezek azok a határozatok, amikben többnyire munkaerőhiány miatt másik várost jelölnek ki bizonyos ellátásokra hosszabb-rövidebb időtartamra. Ellátásokat szüneteltetnek a 115 ezres Nyíregyházán, az 58 ezres Kaposváron és a 41 ezres Hódmezővásárhelyen.A határozatok érintik a nyíregyházi kórház 14 éven aluli gyermeksebészetét január 1-től visszavonásig, az új helyszín Debrecen;a kaposvári kórházat, a bronchoscopos betegeknek januárban bizonyos napokon Zalaegerszegre, Székesfehérvárra vagy Pécsre kell utazniuk;a hódmezővásárhelyi egészségügyi ellátó központ érsebészetét, fogszabályozását, csecsemő- és gyermekkardiológiáját, addiktológiáját visszavonásig, ezeknek a betegeknek Szegedre kell menniük; a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház és Rendelőintézet (bizonyos neurológiai és stroke-os betegek).(Címlapképen a kaposvári kórház.)
Forrás: 444

Választási csalás miatt bíróság elé állítottak egy szentesi fideszes helyi képviselőt

 444  |   2025. január 06., hétfő - 12:07
A Csongrád-Csanád megyei főügyészség hamis aláírás(ok) miatt indult büntetőeljárásban megvádolta Farkas Nikolett szentesi önkormányzati képviselőt, írja az Átlátszó. Farkas az ügyben másodrendű vádlott, vagyis nem csak őt állították bíróság elé, írja a lap, amely hiába kereste a vádhatóságot, nem kapott részletesebb tájékoztatást az ügyről.Farkas a szentesi 7. számú egyéni választókerületben szerzett egyéni mandátumot, 602 szavazatot kapott, nagyjából száz szavazattal előzte meg a helyi civil szervezet, a polgármestert is adó JÖSSZ választókerületi jelöltjét.A Szegedi Törvényszék arról tájékoztatta a lapot, hogy a megyei főügyészség szeptember 3-án emelt vádat „F. N. II. rendű vádlottal szemben a Btk. 350. § (1) bekezdés d) pontjának II. fordulata szerinti választás rendje elleni bűntett miatt”. Az ügyben már volt úgynevezett előkészítő ülés, ezen a vádlottak nem ismerték be a bűnösségüket, így bírósági tárgyalás lesz az ügyben. Az ügyészség tájékoztatása szerint „választás rendje elleni bűntett miatt” emeltek vádat. A törvényszék által említett paragrafus arról szól, hogy bűncselekményt követ el, aki „jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel”. Tehát a választáson való induláshoz szükséges aláírásokat az ügyészség szerint hamis adatokkal gyűjtötték össze, és emiatt emeltek vádat az ügyben. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ügynek hány vádlottja van.
Forrás: 444

Hölgyeim és Uraim: Mucsi Zoltán idegből kiabál, üvölt és ordít

 444  |   2025. január 05., vasárnap - 12:06
Eddig három biztos pont volt a magyar színjátszásban: Forgács Gábor játszotta a kancsalító részeget, Reviczky Gábor hozta az elmebeteg hajléktalant, és mindig Mucsi Zoltán a kibaszottul kurva ideges faszi.Mucsi ráadásul nem rest ezt a vélhetően Sztanyiszlavszkij-módszerrel kifejlesztett figurát a színházon és a filmeken kívül is kamatoztatni. Tucatnyi reklámban láthattuk már agyvérzésközeli állapotban őrjöngeni, olykor – a Kapa és Pepe-filmek óta visszatérő, hűséges társával – Scherer Péterrel az oldalán.De melyik volt a legjobb alakítása? A cikk végén lehet szavazni.1. Hamé2. Agro Electro3. Ofotért4. Bar-Nul5. Opel Sziget6. NIKETRANS Targonca7. La Vie8. Ziggy Art Fair9. Bubbles10. Corvinus fesztivál11. Lidl12. Viastein13. TOP3 Ingatlan14. Mr Mustang15. Stop Catcalling16. XX. Szegedi Borfesztivál17. XXI. Szegedi Borfesztivál18. Mobil munka19. Firkin20. A-Team reklámügynökségSzavazás(function(i,s,o,g,r,a,m){i['QP']=r;i[r]=i[r]||function(){(i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o),m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m)})(window,document,'script','//scripts.poll-maker.com/3012/pollembed.js','qp');SuperSurvey
Forrás: 444
23 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!