444

444

Meghalt Kásler Miklós

 444  |   2025. szeptember 05., péntek - 17:50
Meghalt Kásler Miklós, közölte pénteken Vitályos Eszter kormányszóvivő. A Széchenyi-díjas magyar onkológus 2018-tól 2022-ig vezette az Emberi Erőforrások Minisztériumát, ő felelt az egészségügyért a COVID-járvány alatt. Majd 2023-tól egészen idén júniusig a Magyarságkutató Intézet főigazgatója volt. Kásler Miklós 1950. március 1-jén született Budapesten. 1974-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, 1981-ben kezdett dolgozni az Országos Onkológiai Intézetben.
Forrás: 444

Végül csak aláírta a Rákosrendezőről szóló infrastruktúra-fejlesztési megállapodást a kormány és a főváros

 444  |   2025. szeptember 05., péntek - 15:54
A magyar állam képviseletében eljáró Építési és Közlekedési Minisztérium és a rákosrendezői telkeket megvásároló BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken aláírta a területet érintő infrastruktúra-fejlesztési megállapodást, amit egyetértő záradékkal látott el Budapest Főváros Önkormányzata is.Az aláírt megállapodás megerősíti, hogy Budapest ugyanúgy jogosult Rákosrendező kapcsán a legalább 800 millió euró értékű állami infrastruktúra-fejlesztésre, mint ahogy a kormány által kiszemelt arab befektető jogosult lett volna.„Elértük, hogy ami az arab befektetőknek járt volna, az járjon a budapestieknek is!Aláírtuk a megállapodást a kormánnyal a rákosrendezői fejlesztési területhez kapcsolódó infrastrukturális beruházásokról. [...] Rákosrendezőn a jövő városát építjük! Ahhoz hogy 20 év múlva kész legyen, ahhoz már most meg kell tenni fontos lépéseket. Nem mondok le róla, hogy Budapestnek legyenek 20 évre szóló tervei!”- értékelte az aláírást Karácsony Gergely főpolgármester.A megállapodás - a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága által ellenszavazat nélkül jóváhagyott műszaki tartalomból kiindulva - tartalmazza a rákosrendezői terület vasúti, közúti és zöldfelületi fejlesztéseit, kiemelten a Szegedi úti felüljáró és az azon átvezető villamosvonal megépítését, valamint a millenniumi kisföldalatti meghosszabbítását is. Az egyezség szerint a kormányzati és a fővárosi oldal havonta fog szakmai egyeztetéseket folytatni az infrastruktúra-fejlesztés és a nemzetközi tervpályázat összehangolásáról.A magyar kormány januárban még a dubaji Eagle Hills Grouppal írt alá adásvételi szerződést a 100 hektáros területről, ahol a tervek szerint a dubaji beruházók luxuslakásokat és irodaházakat terveztek a területre, a kormány pedig egy korábbi rendelettervezete alapján ehhez jókora közlekedés-fejlesztést tenne hozzá. A területet 50,9 milliárd forintért adták el, amit részletekben kell kifizetni, legkésőbb 2039-ig. A beruházó 4944 milliárd forintnyi fejlesztést vállalt a területen. Azonban kiderült, hogy Rákosrendező területének egy részére a Budapesti Közműveken keresztül a fővárosnak is elővásárlási joga van, amit hosszas jogi vita után érvényesítettek is január végén. Azóta nem sok minden történt, Kiss Ambrus Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója augusztus végén arról számolt be, hogy addig a terület mintegy 8 százalékát tudták birtokba venni. Az egyeztetések hiánya miatt Karácsony Gergely főpolgármester pedig már olyanokat mondott, hogy „ha nem sikerül megállapodni, akkor én nyilván felgyújtom magam. Mindenhol el fogom mondani, hogy az araboknak jár a kisföldalatti meghosszabbítása, a budapestieknek nem”.
Forrás: 444

Kubatov Gábor eltorgyánosodása

 444  |   2025. szeptember 05., péntek - 14:50
Kubatov Gábor a bajnoki serleggel alszik. Kubatov szomorúan labdázgat a Fradi-játékosok között a BL-kiesés utáni edzésen. Kubatov azt jósolja, jól elverik a Plzeňt, ehelyett a Plzeň veri el jól a Fradit. Kubatov szerint nem lehet a magyar futball része csapata riválisának edzője, mert elkaszinózta egykori csapata pénzét. Kubatov a kupadöntős vereséget az antifocit játszó ellenfélre fogja. Kubatov szerint jó lenne, ha az MLSZ elnöke elgondolkodna azon, miért szidják a szurkolók. Kubatov minden kapcsolatot megszakít az amúgy fideszes pártújságként működő Nemzeti Sporttal.Kubatov saját bevallása szerint a jobboldal radikális részéhez tartozik.Kubatov Fradi Digitális Polgári Kört alapít.A Fradi elnökének megnyilvánulásai egyre inkább hasonlítanak egy másik Fradi-elnökére, aki szintén politikusi teljesítményének köszönhette pozícióját. Nem Gschwindt Ernőre vagy Usetty Bélára gondolunk, akik az Egységes Párt parlamenti képviselőjeként lettek a Fradi elnökei 1923-ban, illetve 1937-ben. Gschwindt amúgy likőrgyáros volt, éppen abban az időszakban volt szeretett klubja elnöke, amikor az első osztályú magyar klubfutball áttért a profizmusra. Vagyonából jelentős összegeket utalt át a Ferencvárosnak. 1931-ben az FTC dél-amerikai túrára utazott, ami jelentős veszteséget hozott. A hiányt Gschwindt saját zsebből állta, majd lemondott, mert minden szenvedélynek van egy határa.Nem is Jaross Andorra, Horthy egykor belügyminiszterére gondolunk, aki a nyilas időkben volt a klub dicstelen, 1946-ban háborús bűnök miatt kivégzett elnöke. És nem is a tőről metszett kommunista Münnich Ferencre, akinek dicstelen szerepe volt abban, hogy a legsötétebb rákosista években a Ferencvárost Édoszra nevezték át, zöld színét pirosra kellett cserélnie. Kubatov megnyilvánulásai a Ferencvárost 1998 és 2001 között vezető Torgyán József magánszámait idézik. Akkoriban sajnos még nem volt közösségi média, pedig Torgyán biztos imádta volna. Torgyán magával példálózott az öltözőbenA kilencvenes évek végén költöztem Pestre. Szegedi vagyok, Budapesten csapatom nincs, így mindig máshová mentem meccset nézni, de egy idő után már csak a Fradira. Nem azért, mert annyira jók voltak, ellenkezőleg. A nézők szidták Torgyánt, aki hófehér zakóban időnként feltűnt a klubház ablakában. Amikor 1999 decemberében a Szeged ellen játszottak, ezerötszázan voltak csupán a lelátón. Most még a legérdektelenebb bajnokikon is legalább hatezren vannak.Torgyán pedig a maga módján minden tőle telhetőt megtett, hogy jöjjenek az eredmények. Ez nem feltétlen a háttér biztosítását jelentette. Az elnöki poszt átvételekor azt mondta: „Nem tudom elképzelni, hogy ha megjelennék a meccs előtt az öltözőben, és beszélnék a játékosokkal, akkor ne győztesen hagynák el a pályát.” Az 1999-2000-es bajnokság nyitófordulójában a Vasas-meccs előtt be is ment az öltözőbe, és ezekkel a szavakkal buzdította a csapatot a Nemzeti Sport tudósítása szerint: „Köszöntöm önöket, uraim, a bajnoki nyitányon, és bízom benne, hogy nagy, szép sikersorozat első állomásán lesznek túl ma este. A csapat tele van fiatal játékosokkal, a szakmai stáb kitűnő, és mindez garancia lehet arra, hogy a Ferencváros teljesítménye hétről hétre, hónapról hónapra jobb legyen. Sokan azt mondják, hogy az MTK a legerősebb a mezőnyben, és utána következik a Fradi. Én ezt nem így látom. Az MTK-nak van a legnevesebb játékoskerete, és ez nem ugyanaz. Mindezt az én példám is bizonyítja. Ki gondolta volna politikai pályafutásom elején, hogy a miniszteri székig jutok? Rám mindig számíthatnak, a tőlem telhető segítséget mindig megadom ennek a klubnak, a csapatnak.”A Vasas a buzdító szavak után 2-1-re nyert az Üllői úton. (Mellesleg a bajnokság végén az MTK 16 pont hátránnyal lett második a Dunaújváros mögött.)Torgyán a csapat előtt dorongolta le az edző Mucha Ferencet. A meccs előtt két nappal a klub centenáriumi ünnepségén díjazták azokat, akik a letöbbet tettek a klubért: Albert Flóriánt, a máig egyetlen aranylabdás futballistát, Nagy Bélát, a Ferencváros tényleg legendás krónikását, Torgyán Józsefet, aki egy éve se volt a klub élén és államtitkárát, Szabadi Bélát.A Ferencváros centenáriumi mérkőzése is méltó volt Torgyán elnökségéhez. Valójában a 101. évfordulón rendezték meg a meccset a beharangozott Milan vagy Barcelona helyett az akkor Croatia néven futó Dinamo Zágráb ellen, alig 800 néző előtt.Mondom, szórakoztató időszak volt ez.
Forrás: 444

A felnőttcumi és a magyar de Gaulle

 444  |   2025. szeptember 01., hétfő - 01:50
Jó reggelt, változékony időre felkészülni! Itt a 444 napindító hírlevele, benne minden fontosabb hétvégi cikkünkkel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.BelföldHadházy Ákos független képviselő Orbán Ráhel újabb földvásárlásáról, és arról írt, hogy lúzer nemzet lennénk, ha kormányváltás után otthagynánk a lopott vagyonokat azoknál, akik ellopták őket. A Lastovo szigetén nyaraló Orbán Viktor szerint azonban a hajókról, a kastélyokról és a luxusról csak hazudozni szoktak az emberek, aztán mindig le is buknak. Magyar Péterről napok óta azt szajkózza a kormánymédia, hogy a kormányváltás után adót akar majd emelni, úgyhogy Magyar most teli gőzzel tagad. Sőt, csökkentésről és az ötmilliárd forintos vagyonokra kivetendő vagyonadóról beszél.Magyar Nagy Ervinnel közösen elnézett Majka szegedi fellépésére, csápolt a bindzsisztános számra, ami után a Mocskos Fidesz is felzúgott.Rogán Antal a Tranziton vázolta fel Európa végnapjait, és hogy mennyivel jobb lenne a magyar gazdaságnak, ha az EU nem akarna bevonódni a háborúba.A kormánylapok szívesen hasonlítják Orbánt Charles de Gaulle-hoz, az francia Ötödik Köztársaság alapítójához. Vannak hasonlóságok is, például a jobboldal egybeterelése, a családpolitika vagy a hatalom koncentrációja terén, de az 50 évesen politikussá lett de Gaulle ugyanolyan szerény anyagi körülmények között távozott a politikából, ahogy érkezett, és még csak francia Mészáros Lőrinceket sem hagyott maga után.Hír volt még itthon, hogySzoboszlai 30 méteres, bődületes szabadrúgásgóljával nyert a Liverpool az Arsenal ellen,hétfőtől nem terhelik plusz díjak, ha online veszünk autópálya-matricát,a zuglói polgármester, Rózsa András lett a Momentum új elnöke,és hogy versenyt patáliázott Szijjártó Péter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf a koppenhágai informális tanácsülés után.KülföldAz Axios azt írta, a Fehér Ház magas rangú tisztviselői szerint egyes európai vezetők nyilvánosan támogatják Trump erőfeszítéseit az ukrajnai háború lezárására, miközben a színfalak mögött az alaszkai csúcstalálkozó óta elért (kevéske) haladás visszafordításán dolgoznak. Trump nyilvánosan arról beszélt egy interjúban, hogy kétségei vannak, hogy létrejön-e Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij közvetlen találkozója, de ő maga azon dolgozik, hogy ez összejöjjön. Közben vörös szőnyeggel fogadták a kínai regionális biztonsági csúcstalálkozón Putyint és Narendra Modi indiai miniszterelnököt.Zelenszkij: Új, Oroszország belső területeit célzó csapások is tervben vannak.Másodfokon is jogellenesnek mondta ki Trump vámjait a bíróság Amerikában.Megint kormányválság van Franciaországban. A miniszterelnök görög típusú krízissel riogat, az elnök csak rossz megoldások közül választhat. Miért nem várható, hogy megszűnik a permanens válsághelyzet?KultNehéz a szórakoztatóiparról olyan sorozatot csinálni, ami egyszerre ad pontos képet az iparág helyzetéről, és közben a közönség is élvezni tudja. Seth Rogennek sikerült, a The Studio vicces, ráadásul rengeteg híres rendező és színész csinál hülyét magából a kedvéért.Szórtál ma már szárított virágszirmot valamire, miközben szólt a Mom Jeans rádió, és azon gondolkodtál, eleget tojtak-e a selyemtyúkjaid és a kolibrik a kertben? NEM? Nézd meg Meghan Markle életmódműsorának második évadát, és szégyelld magad!„Aki épp szenved, az nem tud nevetni saját magán.” A meddőségi harcnak és az anyaság első évének is van uniformizáló jellege, nagyon hasonló dolgokat tudnak átélni a nők – mondja Mécs Anna, aki regényt írt erről.Lehet egy város idilli, paradicsomi? A galíciai Pontevedrában 1999-ben visszaadták az utcákat a gyalogosoknak. Az eredmény egyfajta urbánus paradicsom lett, ahol spanyol mércével is vidám és kényelmes az élet. A leginkább a Santiagóba vezető egykori zarándokútról, a caminóról ismert Galíciánál nem nagyon van jobb hely, ha az ember szereti használni a lábait.A brazilok épp az online tartalmak gyerekekre gyakorolt hatásáról vitatkoztak, mikor berobbant a Kínából az egész világot elárasztó felnőttcumitrend. Bahreinben már politikusok szólalnak fel a cumizó felnőttek ellen, miközben az emberek stresszoldást, cigiről való leszokást vagy épp könnyebb alvást várnak az eszköztől.Jeti MoziItt a BP Underground dokumentumfilm-sorozat záró epizódja, amely a negyedik rész folytatásaként szintén a rock szubkultúráját boncolgatja, hogy megérthessük, 2020 után milyen hatása van ennek a zenének.PodcastVégtelen háború: milyen most Ukrajna, miért nehéz tűzszünetet kötni, és mi vár az országra, ha eljön a béke? A 444 új kiadványának (itt kapható) bemutatóján három szerzőnk, Diószegi-Horváth Nóra, Kolozsi Ádám és Takács Lili beszélgetett a háborús mindennapokról, a geopolitikai helyzetről és az elrabolt gyerekekről.Borízű hang #235: Cigivel a kézben, himnuszt dúdolva vadkempingezni a Playa de Borizun. Barna bőrű visszatérés a kempingből, ökörchuletón, finn marha a tányéron, fejlődő horvát rizottók. Sulyok Tamás, Orbán Rózsaszín Párducként tönkretesz mindent, de a végén győz. Le a fizetős benzinkúti vécékkel! Szabad szarást!
Forrás: 444

Magyar Péter Bindzsisztánra bulizott Majka koncertjén

 444  |   2025. augusztus 31., vasárnap - 11:50
Pénteken lépett fel Majka a Szegedi Ifjúsági Napokon, a koncertet Magyar Péter, a Tisza párt elnöke is végigbulizta. Erről a Népszava tett közzé egy videót, amin az látszik, hogy Magyar Nagy Ervinnel bulizik a Csurran, cseppen című slágerre, miközben folyamatosan szelfit kérnek tőle a fiatalok. A fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló dal után a tömeg rázendített az idei nyár fesztiválslágerére is, zúgott a „Mocskos Fidesz!”
Forrás: 444

NNGYK: országszerte nőtt a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

 444  |   2025. augusztus 28., csütörtök - 13:50
A múlt héten emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön. Emelkedést tapasztaltak Budapest Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep ellátási területén, Budapest agglomerációs településeinek egyesített mintájában, Egerben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon és Zalaegerszegen. 13 ellátási területen nem történt változás, csökkenést viszont sehol nem mértek. Az örökítőanyag koncentrációja Salgótarjánban és a budapesti agglomeráció mintájában az „emelkedett”, Zalaegerszeg, Győr, Székesfehérvár, Pécs, Szekszárd, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza és Budapest északi, déli és központi mintájában a „mérsékelt”, máshol az „alacsony” tartományban volt. Az NNGYK közlése szerint a szennyvízminták alapján a koronavírus-fertőzések számának emelkedése várható a következő hetekben.(MTI)
Forrás: 444

A Fehér Ház és az Orbán-ház

 444  |   2025. augusztus 19., kedd - 01:50
Üdv! Újra itt a 444 reggeli hírlevele – ami nem az egyetlen –, benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival. De előtte szolgálati közlemény:itt a Végtelen háború, a 444 magazinja az orosz–ukrán háborúról és benne Magyarország szerepéről. Megvásárolható a 444 Shopban.AZ ORBÁN–MÉSZÁROS-URADALOM Többről van már szó, mint Hatvanpusztáról: zebráktól indul, golfklubig ér az Orbán–Mészáros-uradalom széles sávja Hatvanpuszta környékén – egybefüggő terület lett a Mészáros és az Orbán családhoz köthető földekből, de van ott még egy hegytetőn lévő, a világ szemei elől a vendéget elrejtő Orbán-ház is.Hadházy újabb képeket kapott Hatvanpusztáról, a pincerendszerben is padlófűtés van.Újabb lakást vásárolhat Dubajban Matolcsy Ádám.TRUMP ÉS ZELENSZKIJVlagyimir Putyin után Volodimir Zelenszkijjel is találkozott Donald Trump – aki ha törik, ha szakad, Trump Nobel-békedíjat akar –, ezúttal a Fehér Házban – az ukrán elnököt elkísérték Európa legfontosabb vezetői is. Zelenszkij szerint Oroszország „cinikus” támadásokat hajtott végre a washingtoni tárgyalások előtt.Szijjártó Péter szerint egy ukrán támadás miatt leállt a kőolajszállítás Magyarország felé (Menczer is nekiállt burkoltan fenyegetőzni), az ukrán külügyminiszter a „panaszaival és fenyegetéseivel” az oroszokhoz küldte Szijjártót.Kubatov Gábor szerint Ukrajna már azzal beáll az LMBTQ-lobbi mögé, ha szigorítja az LMBTQ-emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények büntetését (nem mintha Magyarországon ne pont ugyanilyen törvényt hozott volna a Fidesz-KDNP).BELFÖLDOrszágunk nem avatkozik bele más államok belügyeibe – írta az orosz nagykövet Magyar Péternek, aki erre úgy reagált: ezek szerint 3,5 éve háborúzni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást.Lemondott frakcióvezetői posztjáról az MNB-botrányban érintett szegedi fideszes képviselő, Polner Eörs, aki szerint semmi rendkívüli nincs a lemondásában, de a momentumos képviselő szerint szorulhat a hurok.Az RTL riportja szerint súlyos bántalmazás és elhanyagolás történt a szolnoki befogadó otthonban, ahova a családjukból kiemelt gyerekek kerülnek: egy lány névvel és arccal elmesélte, mit tett vele az egyik gondozó 15 éves korában, aki állítása szerint többeket bántott. A szolnoki polgármestert sem engedték be a befogadó otthonba.Az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára volt a vendég az egyik Tisza Sziget rendezvényén: Csányi István 2016-tól 2018-ig közbeszerzési felügyeletért felelt a Miniszterelnökségen.Egyre nyomasztóbban telepszik rájuk a politika, ez is szerepet játszik a tömeges távozásban az Oktatási Hivatalnál.Kocsis Máté nagyon reméli, hogy Varga Judit visszatér a politikába, Magyar Péter kikérte magának, hogy Kocsis Wayne Rooney-hoz hasonlította a volt feleségét.A székesfehérvári kórházban hetek óta fertőzött a víz, ami miatt a szülészeten is csak palackozott ásványvízzel lehet tisztálkodni.KÜLFÖLDElutasították Milorad Dodik fellebbezését az elmozdítása ellen, közben lemondott tisztségéről a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke.A Hamász elfogadott egy gázai tűzszüneti javaslatot: a megállapodással a háború fokozatos rendezésének részeként elengednék a kb. 20 még életben lévő izraeli túsz felét.Jogellenesen rúgta ki dolgozóit a koronavírus-járvány alatt, rekordbírságot kapott a Qantas légitársaság: több mint 1800 földi dolgozót bocsátottak el, átszámítva közel 20 milliárd forintot kell fizetniük.20 ezres tömegsírt találtak Irakban.A rekordméretű spanyol erdőtüzek miatt lezárták a Camino egy szakaszát.KULTÚRAHelen Mirren azt mondta, feminista, de James Bondnak férfinek kell lennie, és Pierce Brosnan sem tud mást elképzelni.Mészáros Lőrincet idézte és a MÁV-on gúnyolódott a hódmezővásárhelyi koncertjén Geszti Péter.
Forrás: 444

Mészáros Lőrincet idézte és a MÁV-on gúnyolódott Geszti Péter a hódmezővásárhelyi koncertjén

 444  |   2025. augusztus 18., hétfő - 12:50
A videó először Márki-Zay Péter polgármester közösségi oldalára került ki, de aztán törölték onnan. A Gulyáságyú viszont feltöltötte a videót, ebben a zenész olyanokat mondott, mint hogy:„Tegye fel a kezét, aki vonattal jött – nektek külön gratulálunk, hogy sikerült ideérni.”„Most hallottuk, hogy a MÁV bejelentette, hogy 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra.”„És akkor még muszáj kérdeznem valamit. A többiek hogy jöttek? Gondolom nem gyalog.”„Állnak már az úttörő sátorak, legyetek mindig bátorak.”Az idei nyár a közéletben a koncerteken zúgó „Mocskos Fidesztől” és Majkától volt hangos, utóbbi debreceni Campus-fesztivál után lett a kormánysajtó új ellensége, Azahriah-tól véve át a stafétát. Az ózdi rapper/médiaszemélyiséget a Csurran, cseppen című kormánykritikus számában Bindzsisztán miniszterelnökét alakítva lelőtték a színpadon. Ezután nekiment Majkának és a közönségének Bayer Zsolt, majd megszólalt Lázár is, és gyanús, hogy maga Orbán Viktor is neki üzengetett. A Magyar Nemzet cégeket kért számon, amiért szponzorálják a művészt, majd a kormányközeli körök által nemrég beszerzett One meg is szüntette a szerződését.A Punnany Massif végül nem léphetett fel a Soproni Sörnapokon, öt nappal a tusványosi koncertjük után felmondták a velük kötött szerződést, de a Margaret Island és ByeAlex is kikerültek az állami ünnepség programjából, indoklás nélkül.A sort egyébként még Caramel kezdte májusban, amikor a Szeged Napja Ünnepségsorozat szombati napján, a Dóm téri Kavalkádon, koncertje közben, mielőtt még elénekelte volna a Lélekdonor című dalát, kifakadt, és különösebb konkrétumok nélkül közölte: „Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket!” Nem sokkal később a Halott pénz frontembere, Marsalkó Dávid is politikáról üzent a színpadon.
Forrás: 444

Lemondott frakcióvezetői posztjáról az MNB-botrányban érintett szegedi fideszes képviselő

 444  |   2025. augusztus 18., hétfő - 12:50
A szegedi közgyűlés hétfői ülése előtt lemondott frakcióvezetői posztjáról Polman Eörs fideszes képviselő, aki korábban a jegybanki alapítvány, a PADME felügyelőbizottsági elnöke volt. A PADME gazdálkodásával kapcsolatban az Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat állapított meg, ezért több feljelentést is tettek. Az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik eljárás, több mint 100 milliárdos lehet a veszteség.Polner Eörs 2019 óta vezette a PADME felügyelőbizottságát, amiről nem sokkal azelőtt távozott a PADME FB-ből, hogy MNB új elnöke, Varga Mihály nagytakarítást indított a Matolcsy György köre által vezetett MNB-alapítványoknál.Polner korábban arról posztolt, a felügyelőbizottság minden esetben törvényesen járt el, és visszautasította „a személyével kapcsolatos alaptalan támadásokat”. A szegedi momentumos képviselő, Mihálik Edvin viszont az MNB-botrányhoz kötötte Polner távozását. „Szorul a hurok?” – tette fel a kérdést a Facebookon, majd arról írt, úgy látszik, tényleg felelősségre vonhatják a Fidesz szegedi képviselőjét, hiszen minden előjel nélkül távozott.Az ügyben küldünk kérdést a helyi Fidesznek, ha válaszolnak, a cikket frissítjük. Polner a SzegedMának azt mondta, „nem kell ebben semmi szenzációt keresni, munkahelyi elfoglaltságaim miatt jeleztem a frakciónak, hogy nem tudom ellátni a frakcióvezetői munkámat.” A közgyűlésben ott marad és a pénzügyi bizottsági elnöki posztját is betölti.Az MNB-botrány miatt áprilisban Polnert 6 igen, 4 nem és 14 tartózkodás mellett lemondatták az önkormányzat felügyelőbizottsági tagságáról. A döntést Mihálik Edvin indítványozta.
Forrás: 444

Budapesten mára virradóra megdőlt a fővárosi és az országos hajnali melegrekord, nem is kevéssel

 444  |   2025. augusztus 17., vasárnap - 12:51
Nem tudtál aludni, csak forgolódtál ma éjszaka, mint én? Lehet, hogy azért, mert amióta jegyzik a részletes hőmérsékleti adatokat, szombatról vasárnapra virradóra volt a legmelegebb éjszaka. Budapesten a János-hegyi meteorológiai állomáson még a hajnali, leghűvösebb órákban sem csökkent 25,3 fok alá a hőmérséklet, ezzel pedig megdőlt az erre a napra vonatkozó országos és fővárosi hajnali melegrekord.Az eddigi csúcsértékeket tavaly mérték: az országosat akkor Szeged döntötte meg 24,5 fokkal, a budapesti pedig 24,1 fok volt, szintén a János-hegyen mérve. Vagyis nem is kevéssel dőlt meg a csúcs, ami sokkal kellemesebbé teszi, hogy mindjárt elájulok.
Forrás: 444

A rendőrség elfogott egy férfit, aki Magyar Péter megölésére buzdított kommentben

 444  |   2025. augusztus 15., péntek - 17:50
Magyar Pétert fenyegette egy 46 éves Békés vármegyei férfi egy kommentben, internetes agresszióval gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) , olvasható a police.hu-n.Mint írják, a Tisza Párt elnökének szarvasi fórumát beharangozó Facebook-poszt alatt olyan komment jelent meg augusztus 3-án este, amely Magyar Péter életének kioltására buzdított. A KR NNI kibernyomozói a feljelentés napján – azaz augusztus 12-én – soron kívül azonosították a „Hátravinni, agyon lőni!!” hozzászólást író felhasználót. A készenléti rendőrök még aznap elfogták a 46 éves Békés vármegyei lakost.Bejelentett lakó-, illetve tartózkodási helyén is kutatást tartottak a KR NNI szegedi osztályának nyomozói. Otthonában egy légpuskát, valamint vadászpuskához, karabélyhoz, illetve pisztolyhoz tartozó lőszereket is találtak. Ezeket szakértő vizsgálja. Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit internetes agresszió miatt. A gyanúsított a bűncselekményt beismerte, jelenleg szabadlábon védekezik.
Forrás: 444

Fapados végrehajtás

 444  |   2025. augusztus 13., szerda - 00:50
Jó reggelt kívánok az alig elviselhető európai forróságban! Ez újra a reggeli hírlevél (és nem az egyetlen), benne az elmúlt nap legfontosabb híreivel. De előtte egy szolgálati közlemény:Amikor hibázunk, azt magunktól tesszük.ORBÁNOrbán Viktor lesüllyedt Nógrádi György szintjére: a miniszterelnök médiaturnéjának következő állomása a Patrióta, újra – ezúttal a hírhedt fideszes elemzővel ültették össze, és így minden korábbinál jobban kiderült, milyen sok a közös bennük.Orbán képtelen válaszolni a kérdésre, hogy milyen gazdasági tevékenység folyik Hatvanpusztán.Fapados gépen fotózták le megint Orbánt és Lévai Anikót.BELFÖLDVégrehajtást indítottunk a Külügyminisztérium ellen, mert a jogerős ítélet ellenére sem adják ki, hogy kiket hívtak meg Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira: első fok, másodfok, Kúria, mindenhol nyertünk – Szijjártó Péter minisztériuma mégsem teljesíti, amire az ítélet kötelezi őket.Takács Péter már nem tagadja, hogy szerelők mentek be egy szülésre a fehérvári kórházban, igaz, már a Szent György kórház is elismerte, hogy az üzemeltetésért felelős szakemberek bemehettek a kismamákhoz.Kiemelt beruházásokká nyilváníthatják az Otthon Start program keretében épülő lakótelepeket: megjelent a rendelet, a szabályozástól a kormány azt várja, hogy már ősszel több ezer új lakás építése induljon el. Fogalmazást kell írnia a nyilvános kivégzéseket tervező győri diáknak, az eljárást felfüggesztették: év elején az FBI hívta fel a TEK figyelmét a kamaszra, aki muszlimokat, feketéket és LMBTQ-embereket akart megölni, de most már állítólag nem akar.Török Gábor politikai analfabétának nevezte Sulyok Tamást: a politikai hűség demonstrálása úgy is mehetne, hogy „nem csinál nyilvánosan hülyét magából a nemzet egységéért felelős köztársasági elnök”.Magyar Péter egy lengyel lapinterjúban azt mondta, hogy az Orbán család egy tagja állt a kegyelmi ügy mögött.Kerítésépítő Romulusz és Magyarország első svéd típusú pártja: kiolvastuk a Tisza újságjának első számát.Az Ellenpont nevű új lap vezetője lett az Origo egykori főszerkesztője, Gábor László.Kínai munkások tiltakoztak a szegedi BYD-gyárnál, az építkezés főbejáratát is blokkolták.HÁBORÚ11 kilométeresnél mélyebb orosz áttörés Pokrovszk felett: megtalálhatták a donbaszi ukrán védelem gyenge pontját, gyors előrehaladás látszik az eddigi állóháborúban. A frontvonal befagyasztását elfogadhatja Volodimir Zelenszkij, de szilárd biztonsági garanciákat akar cserébe: Ukrán kézen lévő területekről azonban Trump javaslata ellenére sem akar lemondani. Trump ma tárgyal Zelenszkijjel és európai vezetőkkel.A szuverenista Magyarország egyedüli tagállamként nem írta alá az EU-s nyilatkozatot arról, hogy az ukrán nép szabadon dönthet a jövőjéről: 27-ből 26-an álltak ki amellett, hogy a békéről nem lehet dönteni Ukrajna nélkül – Szijjártó az oroszokkal egyeztetett, Magyarország pedig kimaradt.Észak-koreaiak ezreit dolgoztatják rabszolgaként Oroszországban: mivel az ország súlyos munkaerőhiánnyal küzd az Ukrajna elleni háború miatt, Moszkva egyre inkább Phenjanra támaszkodik.Zelenszkij engedné külföldre utazni a hadköteles fiatalokat.KULTÚRAKubatov Gábor végleg eldöntötte, hogy pártcsapatot csinál a Fradiból: az FTC aktív sportolóit és a klub alkalmazottait avatta a Fradi Digitális Polgári Kör tagjává. A klub amúgy továbbjutott, egy azeri csapattal játszik majd a Bajnokok Ligája főtáblájáért.
Forrás: 444

Kínai munkások tiltakoztak a szegedi BYD-gyárnál, az építkezés főbejáratát is blokkolták

 444  |   2025. augusztus 12., kedd - 19:50
Elégedetlen kínai munkások egy kisebb csoportja blokkolta a BYD szegedi gyárának építkezését bejáratát – írta a szeged365. A lap szerint a 35 fő az új szerződésével nem voltak megelégedve. A BYD a HVG-nek azt mondta, a csoport elállta a munkaterület főbejáratát, de csak „kisebb mértékben” akadályozta az építkezés. Az érintettek ekkor már nem voltak az építkezés fővállalkozója, a kínai AIM Construction Hungary Zrt. alkalmazottjai, az előző szerződésük július végén lejárt. A konfliktust a lap szerint az okozta, hogy a tiltakozók még az első ütemben érkeztek az építkezésre, és akkor fix bérezéssel kínáltak nekik szerződést. Az azóta érkező dolgozók azonban már teljesítményarányos bérezést kaptak, ezért a cég nekik is ilyen feltételekkel kínált új munkaszerződést. A dolgozók azonban ezt nem fogadták el és megpróbálták az építkezés akadályozásával elérni, hogy a korábbi feltételek mellett folytathassák a munkát. Az AIM nem ment bele abba, hogy a korábbi szerződés szerint folytassák az együttműködést, a dolgozók pedig az új feltételeket nem fogadták el, és vissza is utaztak Kínába.A szeged365 megkereste a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökséget is, akik azt írták, a fennakadás a munkavállalók és a fővállalkozó közötti nézeteltérésből adódott, de a beruházás a tervek szerint halad.
Forrás: 444

Lovász László matematikus kapja az idei Erasmus-díjat

 444  |   2025. augusztus 11., hétfő - 15:50
Kiemelkedő nemzetközi tudományos munkája elismeréseképp Erasmus-éremmel tüntette ki az Academia Europaea (Európai Tudományos Akadémia, AE) Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét. A páneurópai tudományos szervezet indoklása szerint Lovász Lászlót a diszkrét matematika és a számítástechnika területén végzett úttörő munkája, valamint az európai tudományos kultúrához való hozzájárulása tette érdemessé a díjra.Az AE szeirnt Lovász László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora „korunk legkiemelkedőbb matematikusainak egyike, aki hat évtizedes munkássága során nemzetközileg elismert úttörő eredményeket mutatott föl a diszkrét matematika és a számítógéptudomány területén”. Az Academia Europaea olyan európai kutatóknak ítéli oda az Erasmus-érmet, akik a tudós közösség által elismert, tartósan magas színvonalú nemzetközi tudományos munkát végeznek. Ez az egyik legmagasabb elismerés, amelyet az Academia Europaea egy kutatónak adományozhat tisztán tudományos teljesítményért. Az érmet az Academia Europaea éves konferenciáján adják át, ahol a kitüntetett megtartja az éves Erasmus-előadást. Idén erre október 16-án, Barcelonában kerül sor, Lovász professzor előadásának címe pedig A matematika szépsége lesz.Az Academia Europaea méltatása szerint Lovász László döntő szerepet játszott a diszkrét matematika és a számítástechnika térnyerésében, a tiszta és az alkalmazott matematika klasszikusabb területeivel való integrációjukban. Számos jelentős matematikai problémát oldott meg, minden alkalommal hatékony új technikákat dolgozva ki, amelyek jelentősége messze túlmutatott az eredeti céljukon.Vitán felül ő a diszkrét matematika legbefolyásosabb elméletalkotója. A számítástechnika, a diszkrét és a folytonos matematika kölcsönhatásának egyik úttörője, a látszólag távoli területek közötti meglepő kapcsolatok megteremtésének mestere, akinek elegáns és erőteljes ötletei hatására számos területen új részterületek alakultak ki – olvasható az AE közleményében. ÉleteLovász 1948. március 9-én született Budapesten. Nős, négy gyermeke van. Matematika doktori fokozatát 1971-ben szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Magyar Tudományos Akadémiának, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának és számos más akadémiának a tagja, a Széchenyi-nagydíj, a Corvin-lánc és a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.Gazdag és változatos tudományos pályafutást tudhat maga mögött. A tizenéves kora óta „sztármatematikusként” emlegetett Lovász László munkássága összeköttetést teremtett a diszkrét matematika és a számítógép-tudomány között. Az 1970-es években a gráfelmélet volt a tiszta matematika egyik első olyan területe, ahol megmutatkoztak a számítási bonyolultság elméletének sajátos problémái és lehetőségei. Lovász munkásságának egyik legfontosabb eredménye, hogy meghatározta, hogyan képes a diszkrét matematika megoldani a számítógép-tudomány alapvető elméleti kérdéseit.A számítógép-tudományt megalapozó munkája mellett Lovász László széles körben alkalmazható, hatékony algoritmusokat is kidolgozott. Ezek egyike a róla, valamint az Arjen Lenstra és Hendrik Lenstra testvérpárról elnevezett LLL-algoritmus, amely fogalmi áttörést jelentett a rácsok megértésében, amelyek figyelemre méltóan jól alkalmazhatók többek között a számelmélet, a kriptográfia és a mobil számítástechnika területén. A jelenleg ismert titkosítási rendszerek, amelyek képesek ellenállni egy kvantumszámítógép támadásának, az LLL-algoritmuson alapulnak.Lovász László 1975–1982 között a Szegedi Tudományegyetem Geometria Tanszékének, 1983–1993 között pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Számítástechnika Tanszékének tanszékvezetője volt. AD White főprofesszor volt a Cornell Egyetemen (1982–1987), volt a Yale Egyetem matematika és számítástechnika professzora (1993–1999), dolgozott vezető kutatóként a Microsoft Researchnél (1999–2006), volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója (2006–2011), valamint a Nemzetközi Matematikai Unió (2007–2010) és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (2014–2020). Jelenleg kutatóprofesszor a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben. Tudományos díjai között szerepel a George Polya-díj (1979), a Ray D. Fulkerson-díj (1982, 2012), a Wolf-díj (1999), a Gödel-díj (2001), a Kiotói-díj (2010) és a matematika Nobel-díjának tartott Abel-díj (2021) is. 2018-ban elnyerte az első Barcelona–AE HYPATIA-díjat. A Combinatorica alapító főszerkesztője, és további 10 folyóirat szerkesztője. Mostanáig 12 könyv és 318 tudományos cikk megjelenése fűződik nevéhez.
Forrás: 444

Húsz hektáron ég a tarló Hódmezővásárhely mellett

 444  |   2025. augusztus 11., hétfő - 12:50
Húsz hektáron ég a tarló Hódmezővásárhely külterületén, a tűzben leégett egy használaton kívüli hodály is hétfőn délelőtt, írja az MTI. A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatás szerintlángok megfékezésén a hódmezővásárhelyi, a szegedi, a makói, az orosházi, a szentesi és a kiskunfélegyházi hivatásos, valamint mindszenti önkéntes tűzoltók dolgoznak.A Batida mellett, a 4414-es út közelében égő tűz nem veszélyeztet lakóépületeket, eddig egy használaton kívüli hodály égett le.A lángokat több oldalról oltják vízsugarakkal, miközben a területet több munkagép tárcsázza körbe.
Forrás: 444

Több mint 200 Trafibox működik már országszerte

 444  |   2025. augusztus 05., kedd - 22:50
Országszerte már 98 településen, összesen 206 helyen működik Trafibox – írja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) alapján a Vezess.hu. A legtöbb Budapesten (28) és Szegeden (10) működik, lakosságarányosan pedig Törökbálinton (7), a többi településen egy-egy áll. A trafibox méretes fémcsövön álló, forgalomszámlálónak tűnő doboz, amiben sebességmérőt helyezhetnek el. Hogy épp mikor mér a doboz, azt a helyi rendőrök döntik el. Ők helyezik el a sebességmérőt a forgatható fémdobozba, és ők döntik el azt is, hogy melyik irányba haladó autókat, motorokat, kamionokat ellenőrzik.Az elsőt 2022-ben helyezték el, 2024 februárjában 87 helyen, 2025 augusztusában pedig már 206 helyen működnek országszerte. A teljes lista itt olvasható.
Forrás: 444

Szolid növekedést hozott az első nyári hónap a turizmusban

 444  |   2025. július 29., kedd - 09:50
A turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal haladta meg az előző évit a főszezon első hónapjában, júniusban. A növekedéshez az idén júniusra eső pünkösdi hosszú hétvége is hozzájárult – olvasható a KSH által kedden kiadott gyorsjelentésben. A belföldi vendégek száma 2,3 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 4,1 százalékkal nőtt, míg a 6,8 százalékkal több külföldi vendég 6,1 százalékkal több éjszakát töltött a szálláshelyeken.Júniusban a Balatonnál a belföldi turizmus csak enyhén, 1,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, a fővárosban pedig vissza is esett, 1,2 százalékkal maradt el a 2024-es júniusitól. A külföldi turisták által eltöltött éjszakák száma viszont ebben a két térségben az átlagot meghaladó mértékben nőtt, a fővárosban 6,7, míg a Balatonnál 8,7 százalékkal (a külföldi turisták száma egyedül a gyulai turisztikai régióban csökkent, ott viszont jelentősen, 9 százalékkal). Az összes vendégéjszakák száma az ország összes turisztikai régiójában meghaladta júniusban az előző évit, 10,8-10,9 százalékkal nőtt a fővárosi környéki, a Győr-Pannonhalmi és a szegedi turisztikai régióban, míg a legkevésbé, 2,6 százalékkal a gyulaiban emelkedett.Márciust leszámítva az első félév minden hónapjában meghaladta a turizmus teljesítménye az előző évit. Az első félévben a belföldi vendégek száma 3,2 százalékkal, a külföldieké 12,8 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. A turisták által eltöltött vendégéjszakák száma csak 1,3 százalékkal, míg a külfödieké 7,4 százalékkal nőtt az első hat hónapban.Ha turisztikai régiónként nézzük, akkor már vegyesebb a kép: a Sopron-Fertő régióban 5,8 százalékos volt a visszaesés, míg a tokajiban 1,8 százalékos, de a Mátra-Bükk és Debrecen is csak 0,2-0,3 százalékos növekedést produkált. A turizmus motorjának számító fővárosban viszont az első hat hónapban 8,9 százalékkal több éjszakát töltöttek el a turisták, mint egy évvel korábban.
Forrás: 444

Befejeződött a felújítás Rákosrendezőn, hétvégente bulijáratokat is indít a MÁV

 444  |   2025. július 28., hétfő - 07:50
Befejeződött a vágányok felújítása Rákosrendezőn, így az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon ismét a korábban megszokott menetrend szerint járnak a vonatok – írta közleményében a MÁV. Hétfőtől a Teleki Blanka utca – Szegedi út találkozásánál lévő vasúti átjárót újra használhatják az autósok is. Azt írták, a 3 milliárd forintos karbantartás célja az volt, hogy megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá váljon az esztergomi és a váci, veresegyházi vonatok menetrendje és megelőzhető legyen a műszaki meghibásodások jelentős része. Ennek érdekében több mint másfél kilométernyi vágányt építettek át, közel egy tucat váltót cseréltek, és részben megújult a felsővezeték-hálózat is. A közlemény szerint az augusztus és szeptember végére tervezett éjszakai váltó- és vágány-utószabályozási munkálatok után mintegy 1500 méteren 80 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok, akkortól szűnnek meg teljesen a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások.A felújításnak köszönhetően a MÁV július 28-tól az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalon is sűríti a hajnali és éjszakai járatokat, és újabb „bulijáratokat” indít a hétvégi esti, éjszakai programokról hazatérő utasok számára.
Forrás: 444

Kétszer is büntetőfékezett egy férfi egy tanulóvezető előtt, az egészet felvette az oktató kamerája

 444  |   2025. július 24., csütörtök - 14:50
Vádat emelt a szegedi ügyészség azzal a férfivel szemben, aki tavaly februárban kétszer is büntetőfékezett egy tanulóvezető és oktatója előtt Szegeden.A vádirat szerint a férfi egy többsávos, forgalmas kereszteződésben ment az oktatóautó mögött, és annyira felbosszantotta magát azon, hogy a tanulóvezető szerinte túl lassan vette be a kanyart, hogy jobbról elé vágott és állóra fékezte autóját.Az ütközést úgy tudták elkerülni, hogy az oktató félrerántotta a kormányt. Az ideges sofőr ezután megelőzte az oktatóautót, majd a belső sávból még egyszer kivágott elé és újra büntetőfékezett. Bekapcsolta a vészvillogót is, és miután a másik autó is megállt, a sofőr kiszállt és agresszívan számon kérte az oktatót, hogy miért mennek ilyen lassan. Ezután visszaült az autójába és elhajtott. Az ügyészségi közleményből kiderült, a tanulónak ez volt a második órája a forgalomban.Az egész jelenetet rögzítette az oktatóautóban lévő fedélzeti kamera.A férfit közúti veszélyeztestéssel vádolják, az ügyészség felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kért rá, és örökre eltiltanák a vezetéstől is.
Forrás: 444

Tiltott toborzással vádolják a makói férfit, aki belépett az ukrán hadseregbe

 444  |   2025. július 23., szerda - 09:50
Vádat emeltek egy makói férfival szemben, aki tavaly tavasszal belépett az ukrán hadseregbe, és ott teljesített szolgálatot – írta közleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.A férfi 2024 tavaszán elhatározta, hogy önként csatlakozik az ukrán hadsereghez, hogy az oroszok ellen harcoljon. Tavaly áprilisban Ukrajnába utazott, ahol pár napos kiképzését követően szolgálatba állt egy fegyveres harcokban, valamint felderítő és egyéb harci feladatok végrehajtásában részt vevő zászlóalj alakulatban.A főügyészség a férfit „szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzással” vádolja, és börtönbüntetést kért rá. A vádemeléskor ismeretlen helyen tartózkodó férfi ügyében a Szegedi Törvényszék dönt.Februárban fegyházbüntetést indítványoztak egy 30 éves magyar férfival szemben, aki Ukrajnában zsoldosnak állt, majd hazatérése után meg akarta ölni a testvérét.
Forrás: 444
23 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!