A szezonban másodszor is telt ház előtt küzd meg egymással a Szeged és a Veszprém férfi-kézilabdacsapata. A Bajnokok Ligája negyedöntőbe jutásáért vívott párharc első felvonását Szegeden rendezik meg csütörtök este. Az első meccs előtt a szegediek veszprémi születésű játékosa, Szita Zoltán szerint az erőviszonyok alapján egy szinten áll a két csapat, és nem egy meccsen fog eldőlni a továbbjutás kérdése.
Több tucat autót törtek fel vidéken és a fővárosban is ugyanazzal a módszerrel. Érdekesség, hogy valamennyi bűncselekmény a Budapesti és a Szegedi bevásárlóközpontok parkolójában történt, amelyek ugyanahhoz a hálózathoz tartoznak.
A férfi kajakosok, így Nádas Bence és Kuli István mellett az MVM Szegedi VE kenusa is a spanyolországi Sevillában edzőtáborozik. Nagy Bianka közvetlenül Dél-Afrikából érkezett meg, és most azon dolgozik, hogy párosban olyan társat találjon, akivel az olimpiai indulás elérhető.
Pálfy Ferenc Szeged város korábbi polgármesterének emlékére állítottak emléktáblát csütörtökön Szegeden, a Nemzeti Emlékcsarnoknál a Dóm téren. Pálfy Ferenc 200 éve született, erről emlékeztek meg most az új emléktáblával.
A kínai nyelv napja alkalmából szerveztek konferenciát szerdán Szegeden. A rendezvényen bejelentették: kínai két tannyelvű általános iskolai és középiskolai képzés is lesz a városban.
Ez lesz az első magyar rangadója Marin Jelinicnek, az OTP Bank-Pick Szeged balszélsőjének a Telekom Veszprém ellen. A kedd esti edzést követően a védekezés fontosságáról beszélt lapunknak, valamint arról, hogy minden pillanatát ki kell élvezni, hogy teljesen megtelt Pick Arénában léphetnek pályára csütörtökön 18.45-től (élő: Sport1).
Fákat és cserjéket telepít az önkormányzat a szegedi Pusztaszeri utcába, hogy élhetőbbé tegyék. A zöldítésen kívül út- és járdarekonstrukciót is végeznek.
Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben. Ezúttal a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál voltak elfogások és kihallgatások.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szerb férfival szemben, aki tavaly tavasszal a magyar határon került szóváltásba egy honfitársával, majd lépett fel vele szemben erőszakosan.
A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2024. március 29-április 01. közötti húsvéti nyitvatartása és hulladékszállítási rendje.
Huszonnégy, állami gondoskodásban élő fiatalnak vágtak ingyen frizurát két szegedi Barber Shopban. Az üzletek tulajdonosa az Ágotás fiatalok fodrászpályázatát is támogatta: az ezen induló fiataloknak eszközöket ajándékoztak.
Eddig csupán a magánszektorban volt elérhető olyan szintű terhesdiagnosztikai ellátás, amelyet március óta a szegedi nőgyógyászati klinika minden páciense számára biztosítani tudnak. A Foeto-Maternalis Centrumban a világ legjobb ultrahang készülékével végzik a vizsgálatokat, az informatikai rendszer pedig nemzetközi szinten is egyedülálló.
A háromból két korosztályban már megkezdődtek a küzdelmek az újszegedi Kisstadionban a Török György 2024 tavaszi veterán kispályás labdarúgó-bajnokságban.
Vízimentési szolgáltatásra írt ki közbeszerzési pályázatot a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. A nyertesnek a Laposon és a Partfürdőn kell majd figyelniük nyáron a fürdőzőkre. A pályázaton indul a Szegedi vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat is.
Új, hibrid üzemet épít a Rheinmetall Szegeden, az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet melletti Science Parkban. A keddi alapkőletételi ünnepségen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki azt hangsúlyozta, hogy az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz. 15 ezer négyzetméteres üzem épül, amely 300 új munkahelyet teremt.