hir24

Friss hírek – Tiszta tartalom

Erős felindulásra hivatkozik az alvó feleségét megfojtó szegedi férfi, vádat emeltek ellene

 hir24  |   2024. március 11., hétfő - 11:06
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség azt a 45 éves szegedi férfit, aki 2022 novemberében megfojtotta az alvó feleségét.Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség  helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő férfi nem tagadja a cselekmény elkövetését, azonban erős felindulásra hivatkozik.A vádirat szerint a férfi 2019 óta élt házasságban a nővel; kapcsolatuk a közös gyermekük születése előtti időben kezdett megromlani, egyre többször veszekedtek; előfordult, hogy a férfi hosszabb időre elköltözött családjától úgy, hogy a felesége csak később tudta meg, hol tartózkodik. A házasságuk válságba került, 2022 tavaszától veszekedéseik állandósultak.A férfi a feleségével és közös gyermekükkel 2022. november 15-én Szegeden tartózkodott; a kora éjszakai órákban vita, hangos szóváltás alakult ki közöttük. A vitát követően a nő a hálószobában elaludt; a férfi az ágyon fekvő, alvó felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát és megfojtotta.  A gyermek közben a lakás másik szobájában aludt, a cselekményt nem észlelte. A férfi másnap délután bement a rendőrségre az apjával, és feladta magát.Az ügyészség a büntetlen férfival szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztés büntetésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárásra tett indítványt.The post Erős felindulásra hivatkozik az alvó feleségét megfojtó szegedi férfi, vádat emeltek ellene first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Szerette volna elkerülni Szegedet a veszprémi kézicsapat a BL-ben, de így sincs tragédia

 hir24  |   2024. március 08., péntek - 11:06
„Két fantasztikus csapat találkozott, és ebben benne van, hogy a játék valamelyik periódusa vagy szituációja az egyiknek jobban, illetve rosszabbul sikerül. Utóbbi most velünk fordult elő, méghozzá támadásban nem voltunk olyanok, mint előtte” – nyilatkozott az MTI-nek a korábbi 111-szeres válogatott jobbszélső.Úgy fogalmazott, nem úgy folyt a labda kézről kézre, mint kellett volna, fásultabbak és tompábbak voltak a játékosok, viszont a védekezésük fantasztikus volt, hiszen a góljaik többségét azért kapták, mert elöl elveszítették a labdát. A németek ezt gyors indításokból megbüntették, pedig eddig éppen a Veszprém kézilabdázott így.„Sajnos ezúttal nem sikerültek a támadások, ennek ittuk meg a levét. Érezhető volt a játékosokon, hogy nem úgy mennek, mint máskor. Ennek a meccsnek nyilván volt egy tétje, egy stressze, de az biztos, hogy a támadásunk volt a probléma. Védekezésben nagyon szépen megállítottuk őket, felvettük a kontaktokat, hiszen készültünk rá, hogy nagyon jól egy-egyeznek, de azokat nagyon szépen megállítottuk” – magyarázta Gulyás.Az első félidőben kapott 14 gólból hatot vagy hetet lerohanásból szerzett az ellenfél, ugyanakkor a veszprémiek felállt fal ellen nagyon kevés gólt kaptak, viszont az eladott labdákból, elkapkodott helyzetekből nagyon megbüntették őket, ezért alakult így a mérkőzés.Meglátása szerint a második félidőben már jobban lehetett érezni, mennyire nem megy elöl a csapatnak, hiába cseréltek, nem volt meg az a kellő sebesség, ami korábban, és védekezésben hiába tartották ugyanazt a feszességet, ugyanazt az ütközőképességet, ezt elöl nem tudták hasznosítani.Győzelem esetén a magyar bajnoki címvédő a második helyen végzett volna a csoportjában és a negyeddöntőbe jut, így viszont harmadik lett és a Szeged lesz az ellenfele a legjobb nyolc közé kerülésért.A rájátszás első fordulójának első mérkőzéseit március 27-28-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A két magyar csapat az előző szezonban is ugyanebben a fázisban találkozott egymással a BL-ben, akkor a Veszprém kettős győzelemmel jutott tovább.Gulyás felidézte, hogy már szerdán kiderült, a másik csoportban melyik csapat hányadik helyen végez, és úgy mentek neki a Magdeburg elleni találkozónak, hogy szeretnék elkerülni a Szeged elleni párharcot.Nyilván nincs tragédia és nincs baj, hiszen eddig fantasztikus kézilabdát játszottunk, és azt gondoljuk, továbbra is tud ez a csapat olyan szinten játszani. A Magdeburg ellen valami megakadt, valami nem működött, de azt gondolom, ennél sokkal jobbak vagyunk– magyarázta.Hangsúlyozta, ez a hosszabb út, de a Szeged elleni rangadókon – ugyanúgy, mint tavaly – megpróbálnak mindent elkövetni, hogy a legjobb nyolcba kerüljenek. A továbbjutóra a dán Aalborg HB vár a negyeddöntőben, a Veszprém másodedzője szerint azonban még nem szabad azon gondolkozniuk, mert a Szeged nagyon jó csapat, amely nagyon jó ellenfeleket győzött le hazai pályán a BL csoportkörében.„Még mindig rendkívül erős, és azt gondolom, nekünk vállat vállnak vetve kell harcolnunk azért, hogy a nyolcba kerüljünk.”A Veszprém tíz győzelemmel és négy vereséggel zárta a csoportkört. Nyert például a címvédő Magdeburg otthonában, fennállása során először győzött a Barcelona otthonában, de hazai pályán mindkét együttestől kikapott, a lengyel Orlen Wisla Plock vendégeként pedig hétgólos vereséget szenvedett.Vegyes érzéseim vannak, de azt gondolom, az a kézilabda, ami felé tendálunk ebben a szezonban, az nagyon jó.Jó csapatunk, nagyon jó tartásunk, rendkívüli védekezésünk van, gyors indításaink vannak, amiket rendkívül sokat gyakorlunk. Ezeknek majd előbb-utóbb ki kell jönniük, hiszen a szezon nagyon hosszú– nyilatkozta Gulyás.Azt mondta, mindenki nagyon várja, hogy a klub történetében először megnyerjék a Bajnokok Ligáját, és ősszel a magdeburgi és a barcelonai győzelmek után sokszor hallották, hogy szinte már meg is nyerték, pedig akkor még előttük állt jó néhány meccs a csoportkörben, illetve a hamarosan kezdődő rájátszásban.„Még mindig csak az van, hogy dolgoznunk kell tovább, és a következő ellenfélre összpontosítani. Nekünk ez a legfontosabb.” The post Szerette volna elkerülni Szegedet a veszprémi kézicsapat a BL-ben, de így sincs tragédia first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Az idei február még márciusnak is túl meleg lett volna

 hir24  |   2024. március 08., péntek - 10:06
Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a mostani tél különösen enyhe volt, ezt pedig a számok is igazolják: az idei lett 1901 óta a legmelegebb tél Magyarországon – írja a Kiderül.hu. Az évszak középhőmérséklete országosan 4,0 Celsius-fok volt, amely 0,4 fokkal több, mint a korábbi csúcstartó, a 2006-2007-es télé.Az évszak egyből egy napi melegrekorddal kezdődött: december 2-án Békéscsabán 18 Celsius-fokot mértek. A következő hónapban aztán további rekordok dőltek meg, január 4-én Bátán 16,4 fok, 18-án Hercegszántón pedig 17,7 fok volt.A három hónap közül azonban a február tűnt ki a legjobban, amely szinte hihetetlen mértékkel, 7,0 fokkal volt enyhébb az átlagnál. Ezzel ez lett Magyarország legmelegebb februárja 1901 óta, ráadásul óriási fölénnyel, 2,4 fokkal megelőzve a korábbi rekorder 1966-os februárt.Az idei február annyira meleg volt, hogy még az ország legmelegebb márciusai között is a 7. lenne.Ez alapján nem is meglepő, hogy ebben a hónapban is több melegrekord dőlt meg: Február 10-én Szegeden 20,2, 11-én Gyomaendrődön 20,9, 27-én Körösszakálon pedig 22 Celsius-fok volt a csúcsérték.Az idei február egyébként nem csak Magyarországon volt kiemelkedően enyhe: Az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) szerint ez volt globálisan az eddigi legmelegebb február a feljegyzések kezdete óta. Az átlagos felszíni levegőhőmérséklet 13,54 Celsius-fok volt, ami 0,81 fokkal haladja meg az 1991-2020 közötti időszak februári átlagát, és 0,12 fokkal több az eddig mért legmelegebb, 2016-os februárnál.The post Az idei február még márciusnak is túl meleg lett volna first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Újra BL-párharcot játszik egymással a Veszprém és a Szeged

 hir24  |   2024. március 07., csütörtök - 21:07
A Veszprém és a Szeged ismét egymással játszik a negyeddöntőbe jutásért a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel előbbi csütörtökön 30-28-ra kikapott házigazdaként a címvédő német SC Magdeburgtól a csoportkör utolsó fordulójában.A Veszprém eleinte igyekezett lassítani a játékot, mert az ellenfél a gyors kézilabdát erőltette. Felváltva vezettek a csapatok a meccs elején, de a magyar csapat játékába egyre több hiba csúszott. A Magdeburg hárompontos vezetésénél időt kért Momir Ilic vezetőedző, amely után rendezte sorait a Veszprém és a félidőre 14-14-gyel vonultak a felek.Térfélcsere után a BL-címvédő 15 másodpercen belül két gólt dobott, amiből ugyan kijöttek a hazaiak, de így annyira feljavult a német csapat védelme, hogy egyre nehezebben jöttek a gólok. Újra három találattal ellépett a Magdeburg, amely végül elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy lehozza a meccs utolsó negyedét is.Ezzel egyúttal eldőlt, hogy a B csoportban harmadik helyen zár a Veszprém és mivel a Szeged hatodik lett a másik csoportban, a rájátszás első fordulójában magyar rangadóra kerül sor, akárcsak 2023-ban. A rájátszás első fordulójának első mérkőzéseit március 27-28-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.The post Újra BL-párharcot játszik egymással a Veszprém és a Szeged first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Párizsi BL-vereséggel zárta a csoportkört a Szeged kézicsapata

 hir24  |   2024. március 07., csütörtök - 00:06
Mindkét csapat jó néhány hibával kezdte a meccset, de a Szeged rendezte előbb a sorait, 6-3-ra ellépett, ekkor a PSG időt kért. Bár a vendégek előnye a 21. percben már négy találat volt, nem játszottak igazán jól. A párizsiak egy 6-1-es sorozattal fordítottak és a meglepően gyenge színvonalú első félidő végén 15-14-re vezettek, írta tudósításában az MTI.A csereként beállt kapus, Jannick Green remekül védett a franciáknál, erre alapozva csapata 4-1-es sorozatot produkált a második felvonás elején. Kárpáti Krisztián vezetőedző időkérése után sem változott a játék képe, a szegedieknél csak Imanol Garciandía és Miguel Martins teljesített kiemelkedően.Egyre nagyobb volt a különbség a két csapat teljesítménye között, és ez az eredményen is meglátszott (27-20). A 49. percben nyolc gól volt a szegediek hátránya, és bár ezt öt perc alatt megfelezték, a találkozó utolsó negyede már jobban hasonlított egy gálamérkőzésre, vagy egy edzőmeccsre, mint egy BL-csatára.Mikler Roland hat, Nagy Martin három védéssel, Garciandía és Martins nyolc-nyolc góllal zárt. A hazaiaknál Kamil Syprzak tíz alkalommal talált a hálóba, Green hat, Andreas Palicka két védéssel járult hozzá a sikerhez.Amennyiben a Veszprém csütörtökön, hazai pályán nem győzi le a címvédő német SC Magdeburgot, a két magyar csapat az előző szezonhoz hasonlóan ismét egymással találkozik a BL rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért.Paris Saint-Germain (francia) – OTP Bank-Pick Szeged 37-33 (15-14)  Az első két helyezett a negyeddöntőbe, a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába jutottak.The post Párizsi BL-vereséggel zárta a csoportkört a Szeged kézicsapata first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Halálra gázolt egy 19 éves fiút az InterCity Zugló és a Nyugati között

 hir24  |   2024. március 04., hétfő - 19:08
Elgázolt a Szegedről Budapestre tartó InterCity hétfőn délután egy embert Zugló és a Nyugati pályaudvar között.Úgy tudjuk, hogy egy 19 éves fiú vesztette életét, aki feltehetően öngyilkossági szándékkal lépett a szerelvény elé.A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárásban fogja vizsgálni a haláleset körülményeit.Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!The post Halálra gázolt egy 19 éves fiút az InterCity Zugló és a Nyugati között first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Új szabályok Brüsszelben: keresztülvághatják az Orbán-kormány beruházási terveit

 hir24  |   2024. március 04., hétfő - 11:07
Több mint egy évtizede példátlan esemény elé nézhet a magyar kormány az idén tavasszal, ugyanis az Európai Bizottság (EB) szinte borítékolhatóan túlzottdeficit-eljárást indít az ország ellen a magas államháztartási hiány miatt.Az EB és az Európai Tanács február 9-én megállapodott az uniós költségvetési szabályok reformjáról, ennek nyomán újraélesítették a Stabilitási és Növekedési Paktumot, ami magában foglalja az 1990-es években létrehozott maastrichti keretrendszert. Bár a paktum jelentős módosításokon esett át, a tagállamok körében 2024-től újra érvényes az az uniós alapszerződésbe foglalt ökölszabály, hogy a GDP-arányos államadósságot 60 százalék alatti szinten, az államháztartás hiányát pedig a GDP 3 százaléka alatt szükséges korlátozni.Az EU tagállamainak pénzügyminiszterei még 2020 márciusában döntöttek úgy, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelése miatt nem kell alkalmazni a szigorú uniós költségvetési szabályokat. A keretrendszer felfüggesztését az orosz-ukrán háború kirobbanása miatt meghosszabbították, az idén azonban már nem marad fent tovább ez az ideiglenes intézkedés. Azaz mostantól az az ország, amelyik meghaladja referenciaértékeket, túlzottdeficit-eljárás elé nézhet. Ez több mint tíz EU-tagállamot érint majd, várhatóan a tavasz végétől. Közöttük lesz hazánk is, mivel 2023-ban jelentősen felülmúlta az előírt mértéket:Magyarország tulajdonképpen a 2004-es EU-csatlakozás óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állt. 2004 és 2010 között nem sikerült az uniós előírásoknak megfelelően rendbe tenni a költségvetést, az államháztartási hiány 2006-ban érte el eddigi rekordszintjét, a GDP 9,2 százalékát tette ki. A második Orbán-kormányt már hivatalba lépése után foglalkoztatni kezdte a deficit kérdése, nem utolsósorban azért, mert ekkortól szabadultak fel jelentősebb mértékű EU-s támogatások. A kabinet először sikertelenül próbálta újraszabni a költségvetési mozgásterét, a bizottság ugyanis nem hagyta jóvá, hogy a 2010-es hiánycélt 7 százalékra emeljék.Ezt követően Orbánék megkezdték a költségvetés kiigazítását, egyebek közt a gyógyszerkassza megkurtításával és a közigazgatási beszerzési stoppal igyekeztek elérni megtakarítást. A kabinet akkoriban döntött arról is, hogy a magánnyugdíjpénztárakban lévő felhalmozott vagyont átcsoportosítja az állami nyugdíjrendszerbe, ezzel a 3000 milliárdos többlettel már teljesíthette volna a kritériumot. Csakhogy a bizottság ezt nem nézte jó szemmel, és egyszeri hatásként kiszűrte a tényleges költségvetési igények közül, ami jelentősen rontott a büdzsé pozícióján.Az EU módszertana alapján a magyar strukturális hiány 2011-ben meghaladta a GDP 5 százalékát. Ennek alapján az EU fenntartotta a túlzottdeficit-eljárást, és 2012 elején büntetésképp arra tett javaslatot, hogy Kohéziós Alap Magyarországnak járó kifizetéseit 2013. január 1-jétől de jure 50 százalékos mértékben függesszék fel. (Ez ténylegesen 29 százalékos felfüggesztést jelentett volna.)A szankció meglebegtetése elegendő volt, hogy a kormány összekapja magát. A 2012-es konvergenciaprogramban számos bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedéssel állt elő, a társadalom máig „nyögi” például a pénzügyi tranzakciós illeték és az e-útdíj bevezetését. A kiigazítások sora végül elegendő volt arra, hogy 2013-ban az EB kilenc év után megszüntette az ország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást.Az Orbán-kormány ezt követően nagyon komolyan vette a 3 százalék alatti deficitcél betartását. A „gazdaságpolitikai szuverenitás” fenntartása nemcsak hangoztatott szlogen volt, hanema 2013 és 2020 közötti években szigorúan ügyeltek arra, hogy a hiány ne lépje túl az EU-szabályokban rögzített szintet.A fordulatot a járvány hozta el, 2020-ban a szabályok lazítása nyomán – sok más tagállammal együtt – hazánk is túllépte a referenciaértékeket. A 2019. évi 2 százalékos hiányszint 2020-ra 9 százalékra lőtt ki, az ezt követő években pedig zsinórban jócskán 3 százalék felett maradt.Ma már komoly tervezési hibának és önáltatásnak tűnik, hogy 2022 nyarán, az előrehozott költségvetési tervben 3,5 százalékos hiánycéllal és 4,1 százalékos GDP-növekedéssel számoltak 2023-ra, miközben a kormány sem a bődületes mértékű inflációt, sem a fogyasztás drámai csökkenését nem látta előre. Ennek következtében tavaly folyamatosan emelni kellett a hiánycélt. Bár a Pénzügyminisztérium a múlt év végén még 5,9 százalékos hiánycélt várt, a tényleges deficit az előzetes adatok szerint végül a GDP 6,5 százalékát (a Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint 6,7 százalékát) érte el, a gazdaság 0,9 százalékos zsugorodása mellett.A kormány optimista hozzáállása nem változott a 2024-es költségvetés tervezésekor sem, amikor már „EU-konform”, 2,9 százalékos hiányt prognosztizáltak az idei évre. Ehhez képest mostanra Varga Mihály pénzügyminiszter elismerte, hogy az idén sem teljesíthető a 3 százalékos hiánycél, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig azt tűzte ki célul, hogy a deficitet a GDP 4,5 százalékára kell leszorítani 2024-ben. Hétfőn a pénzügyminiszter ezt megerősítve arról beszélt, hogy jövőre 3,7 százalék lehet a hiány, és 2026-ban mehet majd 3 százalék alá.Problémás az államadósság szintje is. Ez nominálisan mérve rettenetes mértékben megnőtt a Covid-válság után, a 2019 végi 31 ezer milliárd forintos szinthez képest tavaly elérte az 55 ezer milliárd forintot. GDP-arányosan mérve azonban az adósságunk tagállami szinten nem számít kiugrónak, 2023 végén ráadásul 74-ről sikerült 73,5 százalékra levinni. Ezt az eredményt árnyalja, hogy a nagyvonalú állampapír-kibocsátások nyomán tavalyaz egész EU-ban a legmagasabb szintet érték el a magyar állam GDP-hez mért kamatkiadásai.A 2023-as 3300 milliárd körüli kamatszolgálat az idén tovább nőhet, az MNB szerint 3500 milliárd forintra.Az Európai Unió valószínűleg igen komolyan veszi az új költségvetési szabályrendszert. Ezt alátámasztja, hogy nagy energiákat fektettek a szabályok átalakításába, a kompromisszumos megállapodás hosszú, kemény tárgyalások után született. Az eredetileg lazább bizottsági javaslat helyett végül – elsősorban Németország nyomására – egy szigorúbb verziót fogadott el az Európai Tanács – magyarázta lapunknak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel intézet vezető kutatója. A közgazdász arra számít, hogy a magyar kormány a 2010-es évekhez hasonlóan most is azon fog igyekezni, hogy mihamarabb kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.Az új modell kapcsán a kormány számára jó hír lehet, hogy az EB által végzendő költségvetési felügyelet nagy mértékben lecsökken. A fő kritérium az lesz, hogy közép és hosszú távon az államadósság GDP-hez viszonyított aránya fenntarthatóan alakuljon, és az államok a költségvetési határértéket ne lépjék túl. Ám a tagországnak lényegében teljes szuverenitásuk lesz a téren, hogy milyen költségvetési politikát folytatnak.Az új rendszerben, a régihez képest pontosabb, közgazdaságilag megalapozottabb mérőszámok használatával egy átfogó államadósság fenntarthatósági vizsgálatot végeznek, amely 10–20 éves távlatban veszi figyelembe egy adott ország gazdasági kondícióit. A költségvetési fegyelem mellett elkötelezett tagállamok – például Németország és Hollandia – aggodalmait szem előtt tartva többféle biztosíték is belekerült az új modellbe, hogy a statisztikákat ne lehessen manipulálni – hívta fel a figyelmet a szakértő.Szintén új elem, hogy minden tagállamnak készítenie kell egy úgynevezett makrogazdasági költségvetési strukturális tervet, amelynek átfogóan minden gazdaságpolitikai programot tartalmaznia kell, ami az ország költségvetési pozícióját befolyásolja. Ez a terv alapesetben négy évre szól. Amennyiben egy ország felülmúlja az adósságra és a hiányra vonatkozó határértékeket, akkor négy év lesz az az időszak, amelynek során a költségvetés kiigazítását, illetve a szükséges reformokat végre kell hajtani. A tagországok ugyanakkor kérhetik, hogy a kiigazítási időszak négy helyett hét év legyen.Az országok által benyújtott terveket az EB-nek véleményeznie kell, és a tanácsnak el kell fogadnia. Ezt követően a tagállamoknak annyi teendője marad, hogy az elfogadott tervben vázolt négy- vagy hétéves kiadási pályát be kell tartaniuk. A kiadási pályának pedig összhangban kell lennie az államadósság fenntarthatóságával. Összességében: ha egy ország végig betartja a kezdetben rögzített pályát, akkor nem kell szankciókkal szembenéznie, még olyan esetekben sem, ha például a ciklikus hatások miatt a fogyasztásiadó-bevételek jelentősen elmaradnak a várttól. Vagyis csak arra szorítják rá a tagországokat, hogy a vállalt kiadási pályától ne térjenek el.A szabályrendszer nem követeli meg, hogy Magyarország azonnali és nagymértékű költségvetési hiánycsökkentést hajtson végre.A lényeg, hogy a kiadási pálya az államadósság középtávon kívánatos csökkentésével összhangban alakuljon, és a deficit GDP-hez viszonyított aránya ne haladja meg a küszöbértéket. Amennyiben egy ország a 3 százalékot meghaladó hiány miatt túlzottdeficit-eljárás alá kerül – ezt hazánk nem úszhatja meg –, akkor minimum a GDP 0,5 százalékát kitevő éves strukturális kiigazítást kell végrehajtania. Ezt a kormánynak várhatóan már 2024 során meg kell lépnie.A bizottság tervei szerint a feltételek nem teljesítése esetén a kivethető havi pénzbírság legfeljebb a GDP 0,05 százalékát teheti ki. Azonban a gyakorlatban pénzügyi szankciót eddig még egyetlen tagországra sem vetettek ki. Vagyis e büntetési tétel szimbolikus jelentőségű. Ezzel szemben a szankciók – ahogy korábban is – magukban foglalják a strukturális alapok felfüggesztésének a lehetőségét, ami a szegényebb tagállamok esetében fájdalmas lehet.A szabályrendszer nem engedi, hogy új, nagymértékű állami költekezési programok induljanak el, kivéve, ha ezek fedezetére a kormány más területeken megszorításokkal vagy adóemeléssel teremt lehetőséget– húzta alá Darvas Zsolt. A hazai költségvetés tehát nem lehet az EU-pénzek alternatívája, illetve csak abban az esetben, ha a hiányt és az adósságot is kellő mértékben leszorították. Az új szabályrendszer a kiadási pálya középtávú rögzítésével teret ad az anticiklikus, a rossz időkben a hiány növekedésével, a fellendüléskor pedig annak csökkenésével járó fiskális politikának, de adócsökkentéssel vagy kiadási expanzióval így nem lehet majd gazdaságot élénkíteni.Már tavaly év végén is látszott, mennyire létfontosságú lehet az EU-pénzek beérkezése. A Brüsszel által decemberben átutalt 964 milliárd forintnyi strukturális alapokból származó támogatás és a helyreállítási alapból adott előleg mentőöv volt a költségvetésnek, amely a tervezetthez képest 1133 milliárd forintot volt kénytelen nélkülözni a fogyasztásiadó-bevételek elmaradása miatt. A Bruegel szakértője szerint a kormány számára kritikus kérdéssé válhat, hogy a zárolt EU-forrásokból mekkora részt, mikor és milyen ütemezéssel tud felszabadítani.Az állami beruházásokat az esetben lehet majd felpörgetni, ha azok uniós társfinanszírozással valósulnak meg.Jelen állás szerint az évente 0,5 százalékos mértékű GDP-arányos strukturális kiigazítás egyáltalán nem jelentene súlyos megszorítási kényszert, és az államadósság további csökkentése sem okozna nagyobb nehézséget. A recesszióból éppen csak kilábaló magyar gazdaság mellett a költségvetés meredek szigorítása nem is lenne kívánatos, ezzel szemben az EU egy hiteles, átlátható költségvetési politikát vár el a kormánytól, ami garantálja, hogy a költségvetési hiányt fenntartható szintre szorítják le az elkövetkező 2–3 évben.Amiatt lehet aggódni, hogy az uniós pénzügyi szabályrendszer előírásai megkérdőjelezhetik a Nagy Márton által év elején beharangozott magas nyomású gazdaságpolitika létjogosultságát – figyelmeztette lapunkat Csaba Iván, közgazdász, államháztartási szakértő. A miniszter ugyanis azt tűzte ki célul, hogy 2024 és 2026 között állami eszközökkel igyekeznek majd erőteljesen élénkíteni a gazdaságot. A foglalkoztatás bővítése mellett a magánberuházások élénkítését és a kamattámogatott hitelek eszközeit is bevetnék. Nagy követendő példaként a Baross Gábor Hitelprogrammal hozakodott elő, melyre eddig 1200 milliárd forintot költött a kormány.Nagy Márton már 4 százalék körüli GDP-növekedést prognosztizált az idei évre, s a finanszírozási igény konkrét számait finoman megkerülve annyit mondotta vita csak arról zajlik, hogy a hiány milyen gyorsan térjen vissza a 3 százalékos szintre.Úgy látja, a fiskális politikát a GDP-növekedésen keresztül kellene rendbe tenni, azt azonban tagadta, hogy hiánynöveléssel akarna élénkíteni.Csaba szerint ugyanakkor már ahhoz is érdemi intézkedésekre lehet szükség, hogy a Nagy Márton által kijelölt 4,5 százalékos deficitcélt teljesíteni lehessen az idén, máskülönben az államháztartás hiány 5–6 százalék közötti szinten ragadhat le, különösen ha a gazdasági növekedés elmarad a kormány optimista várakozásától. (Az Európai Bizottság téli előrejelzése csupán 2,4 százalékos GDP-növekedést prognosztizált.)Az uniós követelmények korlátozhatják a magas nyomású modell fiskális lábát, különös tekintettel arra, hogy a kormányzat 2025-ben 3,5–3,7, majd 2026-ban 2,9 százalékos szintre akarja levinni a hiányt. Az elmúlt két év előrehozott költségvetései alapján azt láthattuk, hogy a kormány által bemondott célszámok elvesztették valóságalapjukat, és utólag értelmezhetetlenné váltak. Ha azonban a kabinet vissza akar térni egy hitelesebb, fenntartható költségvetési politikához, akkor minden bizonnyal le kell mondani a nagyívű beruházási tervekről. Különös tekintettel arra, hogy a tavalyi, közel 4600 milliárdos hiányt is amellett sikerült összehozni, hogy a Lázár János-féle építésügyi minisztérium 2022 és 2023 során mintegy 5000 milliárd forintnyi beruházás felfüggesztéséről döntött az uniós pénzek elapadása miatt.Tervekből ugyanakkor nincs hiány: korábban megírtuk, hogy egyebek közt több mint ezermilliárd forintnyi közlekedésfejlesztési beruházást tervez a kabinet, például az M76-os gyorsforgalmi út befejezését. Eközben az akkumulátorgyárak, valamint a szegedi BYD-beruházás állami támogatása hároméves távlatban szintén ezermilliárd forintba kerülhet, és még egyszer ugyanekkora összeget emészthet fel a gyárakhoz kapcsolódó infrastruktúraépítés támogatása. Ezt megfejelheti egy Pécs környékére tervezett óriásberuházás is, melynek finanszírozási igénye még ismeretlen. Nem beszélve arról, hogy vannak további, csendben dédelgetett tervek például a cementgyárak és nagyobb építőanyag-ipari cégek állami felvásárlásáról, de ennek várható költségvonzatát sem ismertették még.The post Új szabályok Brüsszelben: keresztülvághatják az Orbán-kormány beruházási terveit first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Idegenben villogott a Veszprém, egy hét múlva nagy rangadó vár rá a BL-ben

 hir24  |   2024. február 29., csütörtök - 23:08
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Nedim Remili remekül kezdett honfitársai ellen, gólokkal és gólpasszokkal segítette a vendégcsapatot, amely a nyolcadik percben már 5-2-re vezetett.A folytatásban is rendkívül hatékony volt a magyar bajnoki címvédő támadójátéka, és amikor már öt találattal vezetett, a házigazdák időt kértek. Egyre jobb volt a védekezés és Rodrigo Corrales kapusteljesítménye is, ezért meglepetést jelentett, hogy a cseréket követően a Montpellier sorozatban háromszor betalált, ezzel felzárkózott 12-10-re.A továbbiakban egy ideig felváltva születtek a gólok, majd a franciák egy 4-0-s sorozattal zárták az első félidőt. Hiába játszott sokkal jobban a Veszprém az első 14 percben, a szünetben 18-17-es hátrányban volt, írta tudósításában az MTI.A második felvonás elején visszatért a bakonyiak kezdősora, amely ebben az időszakban is olyan fölényben volt, mint a meccs elején. Egy 7-1-es sorozattal 26-21-re elhúzott a Veszprém, és Momir Ilic vezetőedző ezúttal óvatosabban cserélt, így csapata másodszor már nem herdálta el az előnyét, s magabiztosan győzött.Mikita Vailupau nyolc, Nedim Remili hét, Omar Jahja hat góllal, Rodrigo Corrales tíz, Mike Ulrich Jensen három védéssel járult hozzá a sikerhez. A házigazdáknál Sebastian Karlsson ötször talált be, Remi Desbonnet öt, Charles Bolzinger két védéssel zárt.A tíz győzelemmel és három vereséggel álló Veszprém egy hét múlva a címvédő német SC Magdeburgot fogadja a csoportkör utolsó fordulójában, és amennyiben azt a meccset is megnyeri, negyeddöntőbe jut, és nem kell pályára lépnie a rájátszás első fordulójában.Montpellier HB (francia) – Telekom Veszprém 31-37 (18-17) Ami a másik csoportot illeti, a norvég Kolstad HB 31-23-ra kikapott a lengyel Industria Kielce otthonában, ezzel eldőlt, hogy a Szeged biztosan továbbjut a rájátszás első fordulójába.A norvég bajnokcsapat és a Szeged között megmaradt a négypontos különbség az A csoport tabelláján, de már csak egy forduló van hátra, így a magyarok biztosan ott lesznek a rájátszás első körében, amelynek tétje a negyeddöntőbe jutás.Ugyancsak eldőlt, hogy az RK Zagreb is továbbjutott, de ezt a horvátok azért be is biztosították, ugyanis hatalmas meglepetésre 28-26-ra legyőzték a francia PSG-t.The post Idegenben villogott a Veszprém, egy hét múlva nagy rangadó vár rá a BL-ben first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Takács Péter: Működik az ingyenes SMA-szűrés

 hir24  |   2024. február 29., csütörtök - 13:07
Helyi tájékozatlanság lehet az oka, ha valaki nem jut hozzá a közfinanszírozott SMA-szűrésekhez – mondta Takács Péter a Népszavának. Az egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy hamarosan kiküldenek egy eljárásrendet az újszülöttek SMA-szűrésével kapcsolatban, mert ha a szülő kéri, akkor a kórháznak csak vért kell vennie a babától, és ezt mintát elküldeni a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem laborjába.Itt közfinanszírozás keretében elvégzik a vizsgálatot– szögezte le.Az RTL Híradó szerdán számolt be arról, hogy habár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter február elsején bejelentette, hogy újraindítják az SMA-szűrőprogramot, az általuk felkeresett egyik kórházban sem elérhető a vizsgálat. A legtöbb intézményben hallottak a program újraindításáról, de tájékoztatást nem kaptak róla.Takács Péter szerint ha egy szülő élni szeretne a vizsgálat lehetőségével, mindössze annyit kell tennie, hogy jelzi a szülészeten, hogy kéri a szűrést. „A babától vért vesznek és elküldik a Semmelweis illetve a szegedi egyetemi labornak. Ez a két intézmény az országból bárhonnan fogadja a mintákat” – jelezte.The post Takács Péter: Működik az ingyenes SMA-szűrés first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Hektikus végjátékban bukott el a Szeged a kézi-BL-ben

 hir24  |   2024. február 28., szerda - 21:07
A szegediek annak tudatában léptek pályára, hogy pontszerzésük esetén biztossá válik a továbbjutásuk a csoportkörből. Ennek megfelelően jól kezdtek a hazaiak, a 11. percben 6-4-re vezettek, akkor azonban megtorpantak, sorra hagyták ki helyzeteiket, ezt a német bajnoki címvédő egy 5-0-s sorozattal használta ki, így a 15. percben Kárpáti Krisztiánnak időt kellett kérnie.A folytatásban két percen belül visszazárkóztak mínusz egyre Bánhidi Bencéék, de az ebben az időszakban mutatott jó teljesítményüket nem tudták tartóssá tenni, ezért kétgólos hátrányban voltak a szünetben (14-16), írta tudósításában az MTI.A második félidő elején egyenlített a Szeged, de a legfontosabb pillanatokban támadásban és védekezésben is pontosabb volt a THW Kiel. A 12. perc után az 52. percben vezetett ismét a hazai együttes (25-24), amely ekkor két irányítóval, balátlövő nélkül játszott. Dean Bombac jóvoltából a balszélső Marin Jelinic kétszer is középről, a beálló helyéről szerzett gólt.A hajrában statikusabb lett a házigazdák támadójátéka, a németek 75 másodperccel a vége előtt ismét átvették a vezetést. Az utolsó percben előbb Imanol Garciandía az ellenfél kezébe passzolt, majd Bombac visszaszerezte a labdát, de az véletlenül a lábához ért, ezért a játékvezetők elvették tőle, így a Kiel 28-27-re győzött.Mario Sostaric nyolc, Jelinic és Garciandía négy-négy góllal, Mikler Roland 15 védéssel zárt. A túloldalon Eric Johansson nyolc, Elias Ellefsen á Skipagötu öt találattal, Samir Bellahcene nyolc védéssel járult hozzá a sikerhezOTP Bank-Pick Szeged – THW Kiel (német) 27-28 (14-16)The post Hektikus végjátékban bukott el a Szeged a kézi-BL-ben first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Két visszatérője is van a kéziválogatottnak az olimpiai selejtezőre

 hir24  |   2024. február 27., kedd - 16:08
Mikler Roland és Rodríguez Álvarez Pedro visszatért a magyar férfi kézilabda-válogatott keretébe, közölte a Magyar Kézilabda Szövetség.A Szeged kapusa és a Tatabánya jobbszélsője sem szerepelt a januári, németországi Európa-bajnokságon, ám a március 14-17-én Tatabányán sorra kerülő olimpiai selejtezőtornán mindketten segítik majd a csapatot.Mikler Roland tudására, tapasztalatára az előzetesen megbeszélteknek megfelelően az olimpiai selejtezőn természetesen számítunk, visszatér a csapatba– mondta Chema Rodríguez szövetségi kapitány.Rodríguez Álvarez Pedro személyes okok miatt hagyta ki az Eb-t, de ezúttal játékra készen áll. Szüksége is lesz rá a magyar csapatnak, mert Máthé Dominik térdsérülés miatt hiányzik majd. A felkészülést a selejtező előtti hétvégén kezdi a válogatott.Az olimpiai selejtezőre 18 játékos nevezhető, közülük kerül ki a mérkőzésenként pályára lépő 16 játékos. A torna alatt a 18-as és a bő 35 fős keret között öt cserére van lehetőség. A magyar válogatott Tunéziával, Norvégiával és Portugáliával találkozik majd.The post Két visszatérője is van a kéziválogatottnak az olimpiai selejtezőre first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Novák Katalin leadta záró vagyonnyilatkozatát

 hir24  |   2024. február 27., kedd - 07:08
Hivatala közzétette Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát. A Sándor-palota honlapján közölt adatok szerint a volt köztársasági elnök vagyoni helyzete január vége óta nem változott.Novák Katalin felerészben tulajdonosa Budapesten egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres lakóháznak, egy 90 négyzetméteres lakásnak, egy 50 négyzetméteres szegedi garázsnak. A volt államfőé a XI. kerületben egy 56 négyzetméteres lakás, Szegeden egy 67, egy 166, illetve 174 négyzetméteres lakás, illetve Balatonlellén egy 47 négyzetméteres üdülő.Az elmúlt hetekben nem apadt tovább vagyona, ugyanúgy 31 millió forintot tüntetett fel megtakarításként, mint január végén (10 millió forinttal kevesebbet a tavalyinál). Novák Katalin nem tartozik senkinek. Ingatlanjai bérbeadásából havonta 200-500 ezer forint közötti összeget kap, az általa alapított Családpárti Alapítványtól nem kap díjazást.Novák Katalin február 10-én mondott le a kegyelmi botrány miatt. A törvény szerint az Országgyűlés tizenöt napon belül még kérhette volna, hogy elhatározását fontolja meg, ám a 16. napon, február 26-án a parlament elfogadta döntését. A döntés már megjelent a Magyar Közlönyben. Abból az derül ki, hogy Novák Katalin hivatalosan február 11-én nyújtotta be  lemondását Kövér Lászlónak, aki átveszi feladatait március 5-ig, míg Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök nem lép hivatalba. Az átmeneti időre az Országgyűlés elnökének feladatait Lezsák Sándor alelnök látja el.The post Novák Katalin leadta záró vagyonnyilatkozatát first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Trócsányi Lászlót jelöli a Fidesz az Alkotmánybíróságba

 hir24  |   2024. február 26., hétfő - 14:07
Sulyok Tamás köztársasági elnökké választását követően a kormánypártok Trócsányi Lászlót, a Magyar Jogász Egylet elnökét jelölik az Alkotmánybíróság (Ab) megüresedő helyére – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az Ab jelenlegi elnökét a Fidesz-KDNP hétfőn köztársasági elnöknek jelöli a parlamentben, és még aznap szavaznak is róla.Trócsányi 2007 és 2010 között már volt alkotmánybíró, 2010-ben, a kormányváltás után kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé, majd 2014 és 2019 között az Orbán-kormány igazságügyi miniszter volt. 2019 óta a Fidesz EP-képviselője (a legutóbbi EP-választáson ő volt a kormánypártok listavezetője), de januárban bejelentette, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson nem indul újra, döntését akkor azzal indokolta, hogy a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként fog dolgozni.A kormányoldalon Novák Katalin lemondása után az államfői posztra is esélyesnek tartották Trócsányit, de arra a pozícióra Sulyok Tamást választotta Orbán Viktor javaslatára a Fidesz. A leendő államfő az Alkotmánybíróságon megüresedő helye viszont a távozó EP-képviselőé lesz, aki korábban az egyik támogatója volt a hozzá hasonlóan a Szegedi Tudományegyetemen oktató Sulyok alkotmánybíróvá választásának.The post Trócsányi Lászlót jelöli a Fidesz az Alkotmánybíróságba first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Új kihívásokra vágyik, távozik az Aalborg kézicsapatának edzője

 hir24  |   2024. február 26., hétfő - 11:08
Stefan Madsen úgy döntött, hogy hat év után távozik az Aalborg férfi kézilabdacsapatának éléről, noha a szerződése 2025 nyaráig szólt. A 47 éves szakember korábban éveken át volt a klub másodedzője, majd 2018-tól kezdve már ő vezette a szakmai stábot, irányításával 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is megnyerte a dán bajnokságot a csapat (azóta pedig kétszer második helyen zárt), 2021-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott, amit végül elveszített, illetve kétszer a kupát, háromszor pedig a szuperkupát húzta be.Egy ideje már foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbálnék valami újat, most pedig mindezt tettek is követik. Bizonyos időközönként mindenkinek szüksége van új impulzusokra, igaz ez a klubra, a játékosokra és rám is– mondta Madsen, aki egyelőre még nem közölte, mihez kezd a szezon végén, annyit ígért, hogy szeretné megnyerni a bajnokságot az Aalborggal, a BL-ben pedig a négy közé jutnának.Stefan vitán felül a klub történetének legsikeresebb edzője– méltatta a klub közleményében a szakembert Jan Larsen sportigazgató, aki hozzátette, hogy elkezdik a háttérmunkát, hogy majd sikeresen tudják pótolni Madsent.Ami a bajnokságot illeti, ott az alapszakaszban magabiztosan vezet az Aalborg, míg a BL-ben 12 fordulót követően csoportja második helyén áll – az első kettő automatikusan a negyeddöntőbe jut. Ebben a szezonban a Szegeddel került egy csoportba a csapat, Magyarországon kikapott, hazai pályán viszont győzött.The post Új kihívásokra vágyik, távozik az Aalborg kézicsapatának edzője first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Orbán a Karmelitában tárgyalt a legnagyobb kínai elektromosautó-gyár vezetőjével

 hir24  |   2024. február 24., szombat - 10:07
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.A magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházása érkezik Magyarországra, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó vállalata, a kínai BYD ugyanis Szegeden építi fel az első európai autógyárát – emlékeztetett Havasi Bertalan. A több milliárd euró értékű, technológiaváltást is hozó beruházásnak köszönhetően munkahelyek ezrei jönnek létre, és a helyi beszállítók is profitálnak a BYD jelenlétéből.Orbán Viktor a tárgyaláson elmondta: a kormány szándéka, hogy ne csupán egy gazdaságpolitikai fejlesztés valósuljon meg Szegeden, hanem az ott élő emberek is érezhessék annak pozitív hatásait a mindennapjaikban. Ennek érdekében több milliárd forint értékben indul infrastruktúra-fejlesztés, ami érinti az úthálózatot, a közműhálózatot valamint a közösségi szolgáltatásokat is.A felek kiemelték: Magyarország Kína számára évek óta az első számú kelet-közép-európai beruházási célország. Hazánk az elmúlt évtizedben kiszámítható, stabil és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatrendszert hozott létre Kínával, és évről évre jelentős rekordok dőlnek meg a gazdasági, kereskedelmi együttműködésben.(MTI)The post Orbán a Karmelitában tárgyalt a legnagyobb kínai elektromosautó-gyár vezetőjével first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját

 hir24  |   2024. február 23., péntek - 17:08
A világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD magyarországi óriásberuházásával immár véglegessé vált, hogy hazánk hosszú idő óta először nem kullogni fog az események után, hanem diktálni fogja egy nagy globális technológiai forradalom tempóját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A tárcavezető a vállalat autóátadó ünnepségén nagy sikertörténet kezdetének nevezte a több milliárd eurós, több ezer új munkahelyet létrehozó szegedi gyárépítését, amelynek nyomán már véglessé válik, hogyMagyarország évszázadnyi idő után először egy nagy globális technológiai megújulásban diktálja a tempót, és nem fut vagy kullog az események után.Beszédében hangsúlyozta, hogy a következő évtizedekben az európai gazdaságot nagymértékben fogja meghatározni az elektromos autóipar, ekként a BYD beruházása hosszú távú garanciát jelent a magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartására.Ráadásul – mint közölte – a projekt bizonyíték a keleti nyitás stratégiájának sikerére is.Idejében, vagy mondhatnám azt is, hogy idejekorán felismertük azt, hogy a keleti gazdaság nem csak felzárkózik rövid időn belül a nyugati gazdasághoz, hanem bizonyos területeken meg is haladja aztfogalmazott.Szijjártó Péter kiemelte: „ezért van az, hogy bárki bármit mond, ma Európában hatalmas verseny zajlik a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő, ultramodern, s ezerszámra munkahelyeket teremtő kínai beruházások iránt”.„Mi ebbe a versenybe időben, mondhatnám, elsőként neveztünk be, így fordulhatott elő az, hogy mára Magyarország lett a kínai beruházások első számú közép-európai célpontja” – jelentette ki, érintve azt is, hogy 2020 után 2023-ban is a kelet-ázsiai országból érkezett hazánkba a legtöbb beruházás. „A BYD Magyarország ötödik autógyára lesz. Ez, azt hiszem, megint csak alátámasztja, hogy nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország európai autógyártó nagyhatalom” – mondta.Illetve arra is kitért, hogy a kínai autóipari vállalat nagyon gyorsan elnyerte a magyar emberek bizalmát, hiszen az értékesítés még alig kezdődött meg, és máris sokan vásárolják a BYD autóit. „Úgyhogy elmondhatjuk azt, hogy a BYD, Magyarország kormánya és Szeged önkormányzata mellett a magyar autósok is bekapcsolódtak ennek a közös sikertörténetnek a megírásába, amely sikertörténet folytatása mellett Magyarország kormánya továbbra is elkötelezett” – fűzte hozzá.A miniszter rámutatott, hogy a világ ma őrült időket él, nagy a kiszámíthatatlanság, az elmúlt öt évben három globális vészhelyzet rengette meg a gazdaságot, amelyek nyomán új világrend van kialakulóban. Szavai szerint viszont mindezen bizonytalanságok közepette is van egy megállíthatatlan világgazdasági folyamat, amely töretlenül halad előre, mégpedig az autóipar elektromos forradalma.Itt új iparág születik, született a szemünk előtt, és ennek az új iparágnak olyan mértékű a hatása, hogy egy teljesen új világgazdasági realitásról kell beszélnünk. Ebben az új világgazdasági realitásban bizony a lapokat újraosztják, teljesen új vállalati stratégiákra és teljesen új kormányzati, gazdasági stratégiákra van szükség a siker érdekébentudatta.„És van két szereplő, amelyek egész biztosan sikeres stratégiát választottak, hiszen itt van a BYD, amely mára a világ legnagyobb és legtöbb elektromos autót eladó vállalatává vált. És itt van Magyarország, amely pedig nem a legnagyobb és legnépesebb országok közé tartozván mégis az elektromos autóipari átállás globális éllovasává vált” – tette hozzá.(MTI)The post Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Bányai Gábor kormánypárti képviselő könyvet ír a koronavírusos betegségéről

 hir24  |   2024. február 23., péntek - 15:09
Ma három éve, hogy szinte órára pontosan ekkor kezdődött az a rémálom, amit a Covid fertőződésem miatt elszenvedtem.  111 nap a halál árnyékában, lesz majd a könyvünk címe is.– írja Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő a Facebookon. Bányai a Covid-járvány csúcsán kapta el a fertőzést, sokáig nagyon beteg volt. A klinikai halálból hozták vissza. Most könyvet ír róla.Megjártam a poklot és konkrétan a mennyországot is. Többször meg is haltam és vissza bírtak hozni. Mindenem megsérült, már csak a gépek és az imádkozók tartottak életben. Küzdött értem a Családom minden tagja, a halasi és szegedi orvosok és ápolók, a barátaim, ismerősök és ismeretlenek, imádkozó emberek tömegei, politikustársaim minden oldalról és jött onnét, fentről is nagy-nagy segítség.  Nehéz volt a visszatérés, a felébredés, az újrakezdés.  Nehéz feldolgoznom, hogy milyen sokan haltak meg azokkal az elképesztő kínokkal, amit én is átéltem. Nincs nap, hogy ne gondolnék rájuk és a Családjaikra! Arra a legtöbb orvos és tudós szerint nem volt esélyem, hogy túlélem, de valamiért vissza kellett jönni, túl kellett élni és talpra kellett állni.  Hála legyen ezért mindenkinek és a Teremtőnek! SDG! Jó egészséget!– írja Bányai.The post Bányai Gábor kormánypárti képviselő könyvet ír a koronavírusos betegségéről first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Száz rendőr csapott le egy marihuána-termesztő bandára Szolnoknál, 50 millió forintnyi drogot foglaltak le

 hir24  |   2024. február 23., péntek - 12:08
Száz rendőr egyszerre csapott le hat Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei helyszínen egy kábítószer-kereskedő bűnbanda tagjaira, az akció során 50 millió forint kereskedelmi értékű marihuánát foglaltak le és öt embert őrizetbe vettek. A Szolnoki Járásbíróság elrendelte a letartóztatásukat.A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleménye szerint nagyszabású összehangolt akciót szervezte február 20-án hajnalra a szervezet öt tagjának az elfogására. A KR NNI debreceni egysége mellett a szegedi és a miskolci osztály nyomozói is részt vettek a végrehajtásban, ahogy a KR Regionális Bevetési Igazgatóság debreceni, miskolci és nyírbátori osztályának munkatársai is.Az elfogásokban segítségükre volt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO egysége és több nyomozója is. Az öt gyanúsítottat – egy 49, egy 41, egy 37, egy 34 és egy 30 éves férfit – Szolnokon, Rákóczifalván és Zagyvarékason fogták el. Átvizsgálva az ingatlanjaikat a rendőrök felszámoltak két marihuánaültetvényt, ahonnan 232 tő cannabis sativa került elő.Kitértek arra is, hogy a termesztés speciális sátrakban zajlott. A még cserépben lévő növényeken túl a nyomozók értékesítésre szánt virágzatot is találtak. Emellett más helyszíneken még csaknem 5 kiló marihuánát és mintegy 300 gramm amfetamint is lefoglaltak a rendőrök.A becslések szerint a megtalált drog több tízezer adag kábítószernek felel meg, aminek feketepiaci értéke meghaladja az 50 millió forintot. Az elfogott öt férfinek kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Szolnoki Járásbíróság azóta el is rendelt.The post Száz rendőr csapott le egy marihuána-termesztő bandára Szolnoknál, 50 millió forintnyi drogot foglaltak le first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Nagy bejelentés Szegeden: világbajnoki ezüstérmes átlövő érkezik

 hir24  |   2024. február 23., péntek - 11:06
Magnus Röd személyében kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes norvég jobbátlövőt igazol nyáron az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A klub honlapján Kiss Bence cégvezető pénteken elmondta, hogya 26 éves játékos szerződése két idényre szól.Röd a Bakkelagets Oslóban kezdett kézilabdázni, 2017-ben a német Flensburg-Handewitt csapatához igazolt, amellyel 2018-ban és 2019-ben bajnoki címet nyert. Tavaly nyáron visszatért hazájába és a Kolstad HB játékosa lett. Eddig hat szezont játszott a Bajnokok Ligájában és 158 gólt lőtt. A norvég válogatottban 84 meccsen 187 gólt szerzett.A Szeged egy olyan klub, amelyet ellenfélként nagyon tiszteltem és mindig élveztem azokat a meccseket, amiket egymás ellen játszottunk. Ambiciózus klubhoz csatlakozom, magas célokkal és elvárosokkal a jövőre nézve, és remélem, hogy nagyszerű eredményeket tudunk majd együtt elérni– nyilatkozta Magnus Röd.The post Nagy bejelentés Szegeden: világbajnoki ezüstérmes átlövő érkezik first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Átlátszó: 17-szeres áron adja tovább a gazdáktól elvett földeket a BYD-nek a szegedi önkormányzat

 hir24  |   2024. február 22., csütörtök - 13:07
Január végén kötött adásvételi előszerződést a szegedi önkormányzat a BYD kínai autógyárral a gazdáktól kisajátított földekre. A gazdák kikérték a szerződést, amiből kiderül, hogy az önkormányzat 17-szer többet kap a földekért, mint amennyit a gazdáknak fizet – írja az Átlátszó. A Pick volt területeit ellenben a beszerzési ár alatt adhatja tovább a város a gyárnak.A lap a vonatkozó szerződést az egyik gazdától kapta meg – innen derültek ki részletek az adásvétel körülményeiről.Ezt a  gazdát még tavaly szeptemberben értesítette a szegedi önkormányzat egy ügyvédi iroda útján, hogy elveszik a földjeit. A szerződés aláírására a tulajdonos harminc napot kapott. A kisajátításra kiszemelt szántó besorolású ingatlan területe 98.558 m2, amiért a szakértői becslés alapján kimondottan alacsony árat kínáltak: nettó 43 759 752 Ft.Vagyis a földért négyzetméterenként nettó 444, bruttó 563 forintot fizetnek a gazdának.A BYD és a szegedi önkormányzat közötti előszerződésből – amely a gazdától került a laphoz – sok mindent kitakartak ugyan, de az például kiderült belőle, hogy a három területből kialakított ingatlanegyüttes összesen 300 hektár területű, a vételár pedig 19 EUR/m2 + ÁFA, ami a cikk szerint mind a három területre vonatkozik. A lap ebből számolta ki, hogy a gazdának kínált összeg és szegedi önkormányzat által a kínai autógyárnál kialkudott vételár között tizenhétszeres különbség van.Azt az Átlátszó már tavaly novemberben megírta, hogy a birtokukba került tulajdoni lapok szerint Szeged a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Pick Szeged Zrt.-től összesen 97 hektár beruházási területet vásárolt saját használatú utakkal. A vételárként megadott 22 830 352 euró mintegy 8,6 milliárd forintnak felel meg. Ez hektáronként 88,7 millió forintot jelent, amit több mint hússzorosa annak, mint amit a 24.hu-nak nyilatkozó gazdáknak ajánlottak.A lap számítása szerint ráadásul a Picknek fizetett négyzetméterár nettó 8870 forint – nettó 22,8 euró február közepi árfolyamon. Azaz bruttó 28,95 euró. A BYD-vel szerződött földár viszont csak bruttó 24,13 euró, vagyis ennyit kap Szeged a földekért a kínai autógyártól.Ez azonban négyzetméterenként közel 5 euróval kevesebb, mint az önkormányzat által a Csányi-féle földekért adott összeg.The post Átlátszó: 17-szeres áron adja tovább a gazdáktól elvett földeket a BYD-nek a szegedi önkormányzat first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24
123 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!