hir24

Friss hírek – Tiszta tartalom

Kizárták az olimpiai ezüstérmes magyar kajakpárost a szegedi világkupán

 hir24  |   2026. május 10., vasárnap - 12:55
A nőknél K-1 200 méteren Lucz Anna újabb futamgyőzelemmel folytatta szereplését, Kiskó Réka pedig ötödik helyével a B döntőbe került.A kenusok hasonló számában is ez volt a hazai mérleg: a második helyen célba érő Kiss Ágnes ott lesz a legjobb kilenc között, míg párostársa, Nagy Bianka – aki negyedik lett egy nagyon erős mezőnyben, amelyben ott lapátolt többek között a tokiói olimpiai bajnok amerikai Nevin Harrison és a világbajnoki címvédő ukrán Ludmila Luzan –, a legjobb esetben a tizedik helyet szerezheti meg.Férfi K-1 és C-2 500 méteren Varga Ádám, illetve a Fejes Dániel, Hajdu Jonatán duó egyformán második hellyel jutott tovább az éremcsatába, előbbi számban Tamási Zsombor (8.) kiesett, míg utóbbiban a Kollár Kristóf, Juhász István kettős nagy csatában negyedik lett többek között Fejesék mögött, így zárásként csak a B döntőben szállhat vízre.Ugyanez érvényes az idén összeült és a két héttel ezelőtti válogatót megnyerő Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka kajakpárosra, amelynek ugyancsak nem sikerült a legjobb három közé kerülnie a középfutamában, néhány centiméterrel lemaradva a negyedik helyen végzett, így ez az egység is a kisdöntőben fejezi be a szereplését. Női K-2 500 méteren így nem lesz magyar egység a fináléban.A férfiak hasonló számában egy egységért lehet majd szorítani: Kurucz Levente és Fodor Bence az olimpiai bajnok német Jacob Schopf, Max Lemke kettős mögött beérve biztosította a helyét a fináléban. A Párizsban ezüstérmes Nádas Bence, Tótka Sándor duó is a továbbjutást érő második helyen ért be, de utólag kizárták.Tóth Dávid szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: a mérlegelésnél túl könnyű volt a hajójuk, emiatt diszkvalifikálták őket.Ezeknek a számoknak a döntőit – kiegészülve a női kenu négyesek fináléjával – déltől rendezik, majd a háromnapos viadalt a 14 órakor kezdődő 5000 méteres futamok zárják.The post Kizárták az olimpiai ezüstérmes magyar kajakpárost a szegedi világkupán first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Kizárták az olimpiai ezüstérmes magyar kajakpárost a szegedi világkupán

 hir24  |   2026. május 10., vasárnap - 12:55
A nőknél K-1 200 méteren Lucz Anna újabb futamgyőzelemmel folytatta szereplését, Kiskó Réka pedig ötödik helyével a B döntőbe került.A kenusok hasonló számában is ez volt a hazai mérleg: a második helyen célba érő Kiss Ágnes ott lesz a legjobb kilenc között, míg párostársa, Nagy Bianka – aki negyedik lett egy nagyon erős mezőnyben, amelyben ott lapátolt többek között a tokiói olimpiai bajnok amerikai Nevin Harrison és a világbajnoki címvédő ukrán Ludmila Luzan –, a legjobb esetben a tizedik helyet szerezheti meg.Férfi K-1 és C-2 500 méteren Varga Ádám, illetve a Fejes Dániel, Hajdu Jonatán duó egyformán második hellyel jutott tovább az éremcsatába, előbbi számban Tamási Zsombor (8.) kiesett, míg utóbbiban a Kollár Kristóf, Juhász István kettős nagy csatában negyedik lett többek között Fejesék mögött, így zárásként csak a B döntőben szállhat vízre.Ugyanez érvényes az idén összeült és a két héttel ezelőtti válogatót megnyerő Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka kajakpárosra, amelynek ugyancsak nem sikerült a legjobb három közé kerülnie a középfutamában, néhány centiméterrel lemaradva a negyedik helyen végzett, így ez az egység is a kisdöntőben fejezi be a szereplését. Női K-2 500 méteren így nem lesz magyar egység a fináléban.A férfiak hasonló számában egy egységért lehet majd szorítani: Kurucz Levente és Fodor Bence az olimpiai bajnok német Jacob Schopf, Max Lemke kettős mögött beérve biztosította a helyét a fináléban. A Párizsban ezüstérmes Nádas Bence, Tótka Sándor duó is a továbbjutást érő második helyen ért be, de utólag kizárták.Tóth Dávid szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: a mérlegelésnél túl könnyű volt a hajójuk, emiatt diszkvalifikálták őket.Ezeknek a számoknak a döntőit – kiegészülve a női kenu négyesek fináléjával – déltől rendezik, majd a háromnapos viadalt a 14 órakor kezdődő 5000 méteres futamok zárják.The post Kizárták az olimpiai ezüstérmes magyar kajakpárost a szegedi világkupán first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

A MÁV az országgyűlési buli után 23:30-kor mentesítő járatokat indít vidékre

 hir24  |   2026. május 09., szombat - 19:53
A MÁV bejelentette, megtoldja a fővárosból induló mentesítő járatokat. A látogatók nagy száma miatt újabb vonatok is indulnak az Országgyűlés alakuló ülésének rendezvénye után.Éjszaka, 23:30-kor három pályaudvarról indulnak motorvonatok. A Keletiből Miskolc, a Déliből Pécs, a Nyugatiból pedig Nyíregyháza és Szeged felé lesznek járatok.The post A MÁV az országgyűlési buli után 23:30-kor mentesítő járatokat indít vidékre first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, ő pedig a parlamentnél fotózkodott

 hir24  |   2026. május 09., szombat - 16:54
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Szabó Bálint ellen. A Police.hu-n közétett körözés szerint az intézkedést a Szegedi Járásbíróság rendelte el.Szabó az Itt az idő nevű Facebook-oldalon azt írta, hogy a volt feleségével zajló pereskedés áll az körözés hátterében.Nem ez volt az első eset, hogy körözést adtak ki a politika rendezvényeken rendszeresen trombitával feltűnő egykori szegedi önkormányzati képviselő ellen. Amellett, hogy számtalanszor elállították már, 2025 márciusában a Kecskeméti Járásbíróság is kerestette, mert nem jelent meg egy tárgyaláson. Az ügyészség azért emelt vádat ellene, mert 2021-ben valótlanul azt állította, hogy megkötözték, és fel akarták gyújtani. Ahogy lapunk megírta, márciusban el is fogták, ám mivel akkor éppen mentelmi joga volt, el is engedték. Szabó tavaly tavasszal függetlenként indult az újpesti-angyalföldi választókerületben tartott időközi országgyűlési választáson.A közösségi oldalon egyébként friss fotót és videót is megjelentetett, amelyen az látszik, hogy az elfogatóparancs ellenére szabadon járkál a fővárosban. Az egyik kép például az Országházzal szemben a Batthyány téren készült róla szombat délelőtt.The post Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, ő pedig a parlamentnél fotózkodott first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Nyolc autó ütközött az M7-esen

 hir24  |   2026. május 09., szombat - 11:53
Nyolc személykocsi karambolozott az M7-es autópálya 58-as kilométerénél, Székesfehérvár térségében, a Balaton felé vezető oldalon, az M5-ösön pedig kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy kamion – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel szombat délelőtt.A ráfutásos balesetről azt írták, a műszaki mentést a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói végzik, a helyszínre mentő is érkezett. A sztráda érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom. Az Útinform közlése szerint több kilométeres torlódásra kell számítani.A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy kamion, valamint a rakománya az M5-ös autópálya szatymazi pihenőjében, a Budapest felé vezető oldalon. A 151-es kilométernél égő járműhöz szegedi, hódmezővásárhelyi hivatásos, illetve sándorfalvi önkéntes tűzoltókat riasztottak, a helyszínre tart a Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A rajok habosított sugarakkal oltják a járművet, illetve a mellette meggyulladt vegetációt. A tüzet már körülhatárolták.The post Nyolc autó ütközött az M7-esen first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Sulyok Tamás megnyitotta az ülést

 hir24  |   2026. május 09., szombat - 10:53
Sulyok Tamás köztársasági elnök nyitotta meg az Országgyűlés alakuló ülését, ami után a képviselők elénekelték a Himnuszt. Bejelentette, hogy mind a 199 képviselő benyújtotta hozzá a megbízólevelét, majd felkérte a parlament korelnökét, a fideszes Vitányi Istvánt az ülés levezetésére.A fideszes politikus 74 éves, 1998 óta képviselő, az idén is egyéniben választották meg a berettyóújfalui körzetben, és egy bakival kezdett, mivelnem a saját szövegét, hanem az államfő már elhangzott szavait kezdte felolvasni az előkészített papírból,amikor erre figyelmeztették a hivatal munkatársai, azt mondta, „akkor ezt el kellett volna innen tenni, na mindegy”.A képviselők ezt követően elfogadták az alakuló ülés napirendjét, majd meghallgatták a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját az április 12-ei választásról.Az NVI elnöke, Nagy Attila bejelentette, hogy az egyéni választókerületi beosztást az aránytalanságok miatt ismét módosítani kell. Ahogy megírtuk: egy dombóvári választópolgár szavazata csaknem másfélszer annyit ért az idei választáson, mint egy szegedié. Nagy kiemelte, hogy Tolna vármegye népessége úgy lecsökkent 2022 óta, hogy a három helyett már két körzet is elegendő ott. Azt javasolta, hogy a körzethatárokat 2028 végéig módosítsa a parlament.The post Sulyok Tamás megnyitotta az ülést first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Megszórta a riválist a magyar kézis, de így is veszélyben a csapata

 hir24  |   2026. május 09., szombat - 06:51
Tóth Rajmond kilenc gólja ellenére a Rebi BM Cuenca 31-30-ra kikapott a Fraikin BM Granollers otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján.Rendkívül fordulatos volt a mérkőzés, ugyanis a meccs eleján a dobogóra hajtó Granollers már öt góllal is vezetett (7-2), innen tudtak a vendégek fordítani úgy, hogy a második félidőben már három találattal is mentek (21-24). A meccs végi adok-kapokból aztán a hazaiak jöttek ki győztesen, miután Federico Pizarro egyenlítésért elengedett átlövését védte a szegedi nevelésű kapus, Luka Krivokapic.Tóth csapata részéről magára vállalta a főszerepet a mérkőzésen, ugyanis 15 lövéssel próbálkozott, ami messze a legtöbb volt a teljes mezőnyben a liga honlapja alapján.Az ő góljával vezetett még 29-28-ra a vendégcsapat, de aztán egálnál volt egy rontása is, a Granollers pedig onnantól már nem engedte ki kezéből a győzelmet.A Cuenca a tizedik a tabellán, ugyanakkor csak négy pont az előnye az osztályozós helyen álló Nava, és a már kieső pozícióban lévő Huesca előtt – a riválisok ráadásul még pályára lépnek a fordulóban. A magyar irányító 115 találatával vezeti a házi góllövőlistát.The post Megszórta a riválist a magyar kézis, de így is veszélyben a csapata first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Extrém gyorsan száguldhatott a szétszakadt Mercedes sofőrje a szakértő szerint

 hir24  |   2026. május 08., péntek - 17:51
Extrém sebességgel haladhatott az a Mercedes csütörtök éjszaka, amely Szegeden, a Bertalan hídnál lámpaoszlopnak csapódott, majd az ütközés erejétől három részre szakadt. A kocsi törmelékei mintegy 130 méteren szóródtak szét.Az autóban két fiatal felnőtt férfi utazott: egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik kirepült a kocsiból, átesett a híd korlátján, és súlyosan megsérülve kórházba került, de túlélte a balesetet.A Délmagyarnak nyilatkozó szakértő szerint a tragédia elsődleges oka az extrém sebesség lehetett, amely valószínűleg a lakott területen még az autópályákon megengedett tempót is meghaladta. Felmerült, hogy a sofőr a híd lábánál hirtelen fékezhetett egy sebességmérő pont előtt, illetve az is, hogy egy úthiba vagy nedves útfelület tette irányíthatatlanná az autót.A lapnak nyilatkozó gépjárművezető-oktató szerint esős úton, nagy sebességnél a legkorszerűbb biztonsági rendszerek sem jelentenek védelmet: csökken a reakcióképesség, csőlátás alakul ki, és egy hirtelen fékezés vagy tócsa végzetes lehet.Megjegyezte, hogy az eset extrém példája annak is, hogy a túlélő utas életét paradox módon az menthette meg, hogy nem volt bekötve, azonban hangsúlyozta, hogyilyen kivételes helyzetektől eltekintve a biztonsági öv használata alapvető életvédelmi eszköz.A Délmagyar úgy tudja, hogy a sofőr nem versenyzett senkivel. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja, beleértve azt is, hogy a sofőr tudatmódosító szer befolyásoltsága alatt állt-e.The post Extrém gyorsan száguldhatott a szétszakadt Mercedes sofőrje a szakértő szerint first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Görög Márta lesz a Tisza-kormány igazságügyi minisztere

 hir24  |   2026. május 08., péntek - 10:51
Tegnap Melléthei-Barna Márton bejelentette, hogy nem vállalja az igazságügyi miniszteri megbízást az új Tisza kormányban. Ennek oka, hogy régi ismerőse és sógora is a párt elnökének, Magyar Péternek. A leendő miniszterelnök közvetlenül ezután jelezte, pénteken ismerteti új jelöltjét a posztra.A magyar jogász szakma koronázatlan királynőjét, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját, Dr. Görög Mártát kértem fel igazságügyi miniszternek– jelentette be.A pártelnök bejegyzése szerint a professzor az elmúlt két és fél évtizedben végzett akadémiai, szakmai és közéleti munkája garancia arra, hogy az alkotmányos rend, a jogállam, a fékek és ellensúlyok, valamint a jogbiztonság újjáépítése a legjobb kezekben lesz.Görög Márta a Magyar Jogász Egylet Elnökségének tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja. Tudományos tevékenysége mellett a Magyar Akkreditációs Bizottság Akkreditációs Kollégiumának elnökeként a felsőoktatás minőségbiztosításában is vezető szerepet játszik.„Miniszterként kiemelt feladata lesz a jogalkotás szakmai minőségének helyreállítása és annak elérése, hogy a törvényalkotás átlátható legyen és a jogszabályok elfogadását érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés előzze meg” – közölte Magyar Péter, aki szerint a következő időszak egyik legfontosabb célja annak biztosítása, hogy a független ellenőrző intézmények és hatóságok szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen működjenek.A Tisza-kormány igazságügyi miniszterére vár azon jogi feltételek megteremtése is, amelyek lehetővé teszik a Magyarországnak járó uniós források felszabadítását és hazahozatalát.The post Görög Márta lesz a Tisza-kormány igazságügyi minisztere first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Három részre szakadt a Mercedes Szegeden, a Bertalan hídon, egy halott – galéria

 hir24  |   2026. május 08., péntek - 09:50
Egy személy életét vesztette, míg egy másik súlyosan megsérült, amikor hatalmas erővel csapódott villanyoszlopnak egy gépkocsi éjszaka, Szegeden. A Police.hu közlése szerint a hajnali órákban a Bertalan hídon történt a baleset, a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére teljes pályás útlezárás volt érvényben.A Délmagyar arról írt, hogy a Bertalan hídon Újszeged felől haladt a gépkocsi, amikor egy kanyarban eddig ismeretlen ok miatt az út szélére sodródott, majd egy közvilágítási acélkandelábernek csapódott. A személyautó olyan hatalmas erővel csapódott neki, hogy a gépkocsi három részre szakadt, és kipufogója mintegy 130 métert csúszott.Információik szerint a járműben két férfi ült, egyikük a helyszínen életét vesztette, míg a másik kirepült a kocsiból, és egy füves területre zuhant, őt a mentők súlyos állapotban szállították kórházba.The post Három részre szakadt a Mercedes Szegeden, a Bertalan hídon, egy halott - galéria first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Ennyi gólt még sohasem kapott a BL-ben a Szeged kézicsapata

 hir24  |   2026. május 07., csütörtök - 21:50
A továbbjutás már az első meccsen eldőlt, ennek ellenére a Magdeburg ügyelt rá a visszavágón, hogy könnyed, lendületes, látványos játékkal szolgálja ki közönségét. Az első félidő elején egy 4-0-s, később egy 5-1-es sorozattal rukkolt elő a házigazda, és a hajrában is magabiztosan őrizte előnyüket.A szünet előtt a Szeged piros lap miatt elveszítette a világbajnoki ezüstérmes horvát Mario Sostaricot, a csapatkapitány Bánhidi Bence találatával pedig 23-19 volt az állás a szünetben.A szegediek megfogyatkozva is küzdöttek, felzárkóztak mínusz kettőre, de a Magdeburgnak egy újabb 4-0-s szériával sikerült ismét ellépnie. Ezúttal már a 44. percben kialakult az az állás (35-28), ami a múlt héten a végeredmény volt a két csapat találkozóján. Egy újabb 5-1-es szakasszal folytatta a meccset a Magdeburg, amely 52 perc alatt mindössze nyolc lövést rontott.A hazaiak a 44. góljukkal megdöntötték a klubrekordjukat, ugyanis ilyen sokszor még soha nem találtak a hálóba egy BL-meccsen. Az eddigi csúcsot a horvát PPD Zagreb otthonában 43-35-re megnyert novemberi csoportmérkőzés jelentette.A vége 45-37 lett, ez azt jelenti, hogy a Szeged negatív rekordot döntött, az eddigi csúcsot az Aalborg elleni találkozó jelentette, a dánok 2022 októberében 41-29-re nyertek a csongrádiak otthonában.The post Ennyi gólt még sohasem kapott a BL-ben a Szeged kézicsapata first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

A veszprémi kézicsapat edzője: A topcsapatok szintjén vagyunk, talán egy lépéssel hátrébb

 hir24  |   2026. május 07., csütörtök - 08:51
Érzelmi hullámvasutazáson ment keresztül a Veszprém kézilabdacsapata a Füchse Berlin elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, ugyanis a hazai pályán szerzett egygólos előnyt követően a magyar bajnok a visszavágón már ötgólos hátrányban is volt. A vége azonban így is szoros volt, a németeknek és a Veszprémnek is volt lövése a párharc lezárásához, majd hetesek döntöttek, amely soránHugo Descat a keresztlécet találta el, Nedim Remili kísérletét Milosavljev hárította, majd Hákun av Teigum lövését Rodrigo Corrales védte, de mivel Mathias Gidsel betalált, a német bajnoki címvédő jutott a június 6-7-én sorra kerülő kölni négyes döntőbe.„Ez a sport. Megint elképesztőt nyújtottunk egy topcsapat ellen. Tavaly egy góllal estünk ki, most hetesekkel.Úgy gondolom, az ő szintjükön vagyunk, talán egy kis lépéssel hátrébb.A hibáink után nyugodtan maradtunk, ez fontos volt. Az utolsó támadásnál kulcsfontosságú volt, hogy Gidsel nem adta oda a labdát. A bírók mást láttak. De ez nem róluk szólt, hanem a sportról. A sport része a védés, a gól, a kihagyott hetes – de ezekért is szeretjük a sportot. Ettől függetlenül annyira, de annyira büszke vagyok a csapatomra. A srácok mindent kiadtak maguktól, most is az elsőtől az utolsóig mindent kiadtak magukból, megérdemlik a tiszteletet” – mondta Pascual.A veszprémiek kapusa, a hét védést bemutató Mikael Appelgren úgy véli, a párharc során megmutatták, milyen fából faragták őket. Túl nagy előnyt adtak szerinte a visszavágón a Berlinnek, emiatt kicsit elfáradtak a felzárkózásban, a szétlövés meg szerinte már amúgy is egy fifty-fifty szituáció.Nagyon le vagyok sújtva, de büszke vagyok a csapatra. Nagyon közel jártunk a Final Fourhoz. 120 percen át küzdöttünk a Berlinnel, ott játszik a világ legjobbja, Gidsel, de így kiesni – ez nagyon fáj– mondta a svéd.Nicolej Krickai, a Füchse vezetőedzője csapata mentalitását emelte ki, illetve azt, hogy többen is topformában játszottak a berliniek oldaláról. Azt is elismerte, hogy a szerencse az ő oldalukon volt.Maximális tisztelet és elismerés azért a mentalitásért, amit a Veszprém mutatott a két mérkőzésen. Ez is dicséri kollégám, Xavi Pascual munkáját. Ahogyan visszajöttek ebbe a meccsbe, az elképesztő– méltatta az ellenfelet Krickau.A Veszprém 2022 óta nem tud túljutni a negyeddöntőn a Bajnokok Ligájában. A csapat ebben a szezonban a Magyar Kupát már megnyerte, míg a bajnokságban a Szeged ellen vívja majd a bajnoki döntőt.The post A veszprémi kézicsapat edzője: A topcsapatok szintjén vagyunk, talán egy lépéssel hátrébb first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Douchev-Janics Natasa 14 éves lánya is elindul a szegei világkupán

 hir24  |   2026. május 06., szerda - 13:50
A magyar színekben háromszoros olimpiai, 19-szeres világ- és 19-szeres Európa-bajnok Douchev-Janics Natasa lánya, a 14 éves Milana is indul a péntektől vasárnapig tartó szegedi világkupaversenyen, írja az MTI.A 43 éves ex-kajakos több mint két éve az üzbég válogatottnál dolgozik edzőként, férje, Andrian Douchev a szövetségi kapitány.A Nemzeti Sportrádiónak Douchev-Janics Natasa elmondta, hogy 16 versenyzőt hozott Magyarországra, így sok munkája lesz a hétvégén, de, ahogy fogalmazott, ez számára soha nem volt gond, hiszen nagyon szereti ezt a sportágat.A sportolói küldöttség egyik tagja a 2011 szeptemberében született lánya, Milana, akiről elmondta, hogy kicsi kora óta nagyon mozgékony, sok mindent kipróbált, aztán hét-nyolcéves korában kenuzni kezdett, majd jött a kajak.Szeret edzeni és versenyzeni is, és nagyon tudatos, sokkal tudatosabb, mint én voltam az ő korában. Ázsiában most már nyeri az érmeket, 14 évesen felnőtt korosztályban egyesben is nyert érmet. Most indul majd az első felnőtt világkupáján, semmilyen elvárásom nincs vele szemben– nyilatkozott Douchev-Janics Natasa.Elárulta, hogy a lánya is szeretne olimpiai bajnok lenni, és szerinte egyelőre jó úton van.„Remélem, hogy nem fogom zavarni!Néha azt érzem, hogy túl puha vagyok vele, máskor pedig túl szigorú.A jövőben nekem nem lesz fontos, hogy én legyek az edzője, nehéz az anya-lánya vagy éppen apa-lánya viszony a sportban” – mondta, arra utalva, hogy a férje is olimpiai bronzérmes kajakos volt, bolgár színekben.Milana Üzbegisztánt képviseli a versenyeken, mert nagyon nehezen tudták volna megoldani, hogy Magyarországra utazzon a válogatókra, ez volt a legegyszerűbb megoldás, mondta Douchev-Janics Natasa, aki az üzbég válogatottnál végzett munkája kapcsán úgy fogalmazott: van néhány versenyző, akiben látja a szikrát, aki nagyon akar, és a vezetőség is támogatja a munkájukat, így ott képzelik el a jövőjüket családilag. Ezzel együtt hiányoznak nekik a rokonok, a barátok, mindig örül, amikor Európába jöhet versenyre, edzőtáborba.Douchev-Janics Natasa a 2004-es athéni játékokon egyesben és Kovács Katalinnal párosban győzött, négy évvel később, Pekingben Kováccsal megvédték címüket. Klubszinten Szegeden és Győrben kajakozott.The post Douchev-Janics Natasa 14 éves lánya is elindul a szegei világkupán first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

A MÁV is nagyon készül a rendszerváltó ünnepségre, megnövekvő utasforgalommal számolnak a hétvégére

 hir24  |   2026. május 06., szerda - 08:50
Közleményt adott ki a MÁV szerda reggel, melyben arról tájékoztatták az utasközösséget, hogy a vasúttársaság megerősített járatokkal készül a hétvégére, tekintettel a fővárosban tartandó nagyszabású eseményekre.Mint az ismeretes, e hétvégén tartja alakuló ülését az Országgyűlés: megválasztják az új házelnököt, az alelnököket és jegyzőket, és rendhagyó módon a miniszterelnököt is. A leendő kormányfő, Magyar Péter már korábban bejelentette, hogy a Tisza Párt egésznapos népünnepélyt szervez a Parlament épülete elé, ahol kivetítőkön lehet majd követni az alakuló ülést, a miniszterelnök megválasztását, eskütételét és beszédét, a nap végén pedig – megfoglamazásuk szerint –egy fergeteges bulival léphetnek át a résztvevők a rendszerváltás kapuján. Mindezek mellett pedig Karácsony Gergely főpolgármester is szervez egy rendszerzáró bulit, így kétségtelenül nagy tömeg várható a fővárosban.A kényelmes és zökkenőmentes utazás érdekében kiemelten javasoljuk utasainknak, hogy a menetjegyeket időben, elővételben váltsák meg a MÁVPlusz applikációban vagy online a jegy.mav.hu oldalon. Különösen érdemes kihasználni a MÁVPlusz nyújtotta előnyöket: az új alkalmazás 15 százalékos kedvezményt biztosít a menet- és helyjegyekre– tette most közzé a MÁV, megemlítve, hogy a budapesti események mellett még a tapolcai Ikraus találkozó is hozzájárulhat a forgalom drasztikus növekedéséhez. „A balatoni térségben nagyszabású Ikarus találkozó lesz, így a Kék Hullám InterCityket legalább hét kocsival indítjuk el, a Balatonfüred és Tapolca közötti személyvonatokhoz pedig plusz egy mellékkocsit biztosítunk” – fűzték hozzá ehhez a topikhoz.A megnövekedett utazási igények kiszolgálása és a rendezvények biztosítása érdekében számos vonalon hajtunk végre jelentős kapacitásbővítést. A Tópart InterCity vonatok közül a reggeli járatokat további kocsikkal erősítjük meg, míg a reggeli és délelőtti pécsi Mecsek InterCityk is több kocsiból álló szerelvénnyel várják majd az utazókat, a foglalások függvényében. A szegedi vonalon a Napfény InterCity járatokat ugyancsak bővítjük: Szegedről a reggel induló, délután a fővárosból induló vonatok szükség szerint maximális kapacitással fognak közlekedni. A keleti országrészben is megnövelt férőhellyel készülünk. A Tokaj IC-k esetében is több kocsit biztosítunk, egy reggeli Cívis InterRégiót emeletes KISS motorvonattal indítunk, a délutáni Cívis vonatok pedig legalább dupla FLIRT motorvonatból vagy KISS motorvonatból állnak majd. A miskolci fővonalon közlekedő Mátra InterRégióknál szintén nagy kapacitású szerelvényeket terveztünk be a zökkenőmentes utazás érdekében.– részletezték a hétvégi menetrendek alakulását.A forgalomnövekedés a GYSEV hálózatát is érinti, ahol a korábbi tapasztalataink alapján a főváros felé tartó délelőtti járatokon számítunk kiemelt telítettségre a soproni Scarbantia és a szombathelyi Savaria InterCity vonatokon.A MÁV hozzátette még, hogy a hétvégén Rákosrendezőn egy korábban megrongálódott váltót is helyreállítunk, ezért a váci és esztergomi vonalakon utazóknak jelentős menetrendi változásokra kell készülniük. További részletek ezzel kapcsolatban itt olvashatók.The post A MÁV is nagyon készül a rendszerváltó ünnepségre, megnövekvő utasforgalommal számolnak a hétvégére first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Hankó Balázs minisztériuma egyetlen forinttal sem támogatja idén a Szegedi Szabadtéri Játékokat

 hir24  |   2026. május 05., kedd - 15:50
– írja a Facebookon Botka László, közölve azt is, hogy mi áll az elutasítás indoklásában: „szakmailag nem kellően megalapozott”.Szeged polgármestere ezt követően sorolja a 95. alkalommal megrendezett fesztivál eredményeit számokban:És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete. Miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból. Ez méltánytalan. És elfogadhatatlan– írja Botka, nyilvánvalóan utalva a kulturális támogatások körül dagadó botrányra. Hozzátette azonban, hogy Szeged ennek ellenére meg fogja rendezni „a Szabadtéri Játékokat, az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiválját, a város büszkeségét!”Molnár Áron beszélt először arról a választások után, hogy a Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter felügyelete alatt álló Nemzeti Kulturális Alap (NKA) titokban 17 milliárd forintot osztott ki a Fideszhez köthető szervezetek, egyesületek, celebek között, kulturális támogatás címszóval. Többek közt kapott 5-5 milliót Dopeman és Kis Grófo, 500 milliót Mága Zoltán fotósa, 100 milliót Deák Bill Gyula, 17 millió forintos támogatást adtak a Bajnokok Ligája himnuszának népzenei előadására. A hírek megjelenése után Bús Balázs lemondott az NKA-alelnöki pozíciójáról, Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila pedig az NKA-bizottsági tagságáról. Az NKA korábbi vezetői közösen fejezték ki aggodalmukat a szervezet jövőjével kapcsolatban. Hankó Balázsnak az ATV stúdiójában sem sikerült megnyugtató válaszokkal szolgálnia.The post Hankó Balázs minisztériuma egyetlen forinttal sem támogatja idén a Szegedi Szabadtéri Játékokat first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Madlovics Bálint, Magyar Bálint: Orbán maffiaállama – miért sikerült legyőzni, és mit tanulhatunk belőle?

 hir24  |   2026. május 05., kedd - 15:50
Politológusok között konszenzusos volt az a megállapítás, hogy Orbán Viktor 2010 után kiépített rendszere autoriter természetű volt. Saját munkáinkban a patronális autokrácia fogalmát dolgoztuk ki: olyan rendszerként írtuk le, amely függőségek sűrű hálóját hozza létre, az uralmi elithez láncolva a politikán túl a gazdaság és a társadalom széles rétegeit is. A politikai monopolhatalomra támaszkodva, amit a kétharmados parlamenti többség jelent, a rezsim felszámolja a formális intézmények oltalmában létező autonóm pozíciókat, és azokat informális patrónus-kliens viszonyokkal váltja fel. Így jön létre az egypiramisos uralmi rend, amely a csúcspatrónus, Orbán riválisait – legyenek azok a hálón belül vagy kívül – ellehetetleníti, aláveti vagy felszámolja.A magyar esetet ezen túl a patronális autokrácia egyik altípusaként, maffiaállamként azonosítottuk, amelyben az említett uralmi hierarchia klánszerű, családi természetű. A „fogadott politikai család” az állam valamennyi – papíron független – intézményét két célnak: a hatalomkoncentrációnak és a személyi vagyonosodásnak rendeli alá. A parlamenttől az adóhivatalon át az ügyészségig a teljes államgépezet koordináltan, egy bűnszervezetként működik az autokrata,Orbán irányítása alatt, aki személyében egyesíti a miniszterelnök és a „Keresztapa” szerepét.Ehhez képest Orbán bukásának története első ránézésre olyan, mintha csak egy demokráciában történt volna. A kormány az infláció, a gazdasági stagnálás és a ránehezedő botrányok súlya alatt elveszítette a támogatottságát. Egy új ellenzéki erő, a Magyar Péter vezette Tisza Párt képes volt az elégedetlenséget politikai tőkévé kovácsolni, és egy, az elődeinél hatékonyabb kampánnyal mozgósítani új választói rétegeket, elsősorban a fiatalokat. Míg a Fidesz a magszavazóira koncentrált, a Tisza kibővítette a szavazói bázist. Az eredmény: rekordrészvétel és ellenzéki győzelem április 12-én, ami után Orbán elismerte a vereségét. A történet nem egy autokráciára, hanem egy szokásos politikai váltógazdaság forgatókönyvére emlékeztet: a kormányok népszerűtlenek lesznek, a náluk népszerűbb kihívók pedig leváltják őket egy békés választási versenyben.A Tisza győzelme visszamenőleg érvényteleníti az Orbán-rezsim strukturális leírását? Nem is volt autokrácia, csupán egy domináns pártrendszer, amely hiteles kihívóra várt? Körösényi András és Kováts Eszter elemzése ezt látszik sugallni, amivel számos szerző vitába szállt a 24.hu, a Telex és a Válasz Online hasábjain. Ebben a cikkben az utóbbiak táborához csatlakozunk: szerintünk is súlyos félreértés Orbán bukásából arra következtetni, hogy itt demokrácia lett volna.Magyar Péter győzelme nem a rendszer normális működése volt, hanem az anomália. Ezért kellett rá 16 évet várni.A maffiaállam védtelenül állt a választási forradalommal szemben. Ez az, ami magyarázatot igényel: miért nem tudta megvédeni magát az orbáni autokrácia, és mi különbözteti meg más, hasonló maffiaállamokat működtető patronális rendszerektől – például Oroszországtól –, amelyek eddig sikerrel fojtották el a belső demokratikus kihívásaikat?Fő állításunk az, hogy a rezsim elkésett, és elvétette annak lehetőségét, hogy megakadályozza egy tömegmozgalom kialakulását. Megpróbált ugyan antidemokratikus eszközöket bevetni, de ezek hatástalannak bizonyultak, illetve korlátozottak voltak, részben Magyarország EU-tagsága miatt. Végül a rendszernek nem volt meg a tényleges elnyomási kapacitása ahhoz, hogy a hatalmát a mozgósított társadalom elleni nyílt erőszakkal biztosítsa be.A magyar esetből sokat tanulhat a politikatudomány az autokratikus rendszerek törékenységéről, míg a Tisza stratégiájának elemzése tippeket adhat más, hasonló önkényuralmak ellenzékeinek – feltéve, hogy pontosan megértik, melyek voltak azok a körülmények, amelyek Magyar Péter sikerét lehetővé tették.A posztszovjet autokráciákban még azelőtt elnyomják az ellenzéki mozgalmakat, hogy azok tömegessé tudnának válni. Ennek három fő eszköze van:Oroszországban a jelölteket adminisztratív okokra hivatkozva zárják ki a választásokból, a pártalapítás szabályait megszigorították, a média zömét pedig állami irányítás alá vonták, amivel elvágták az ellenzéki szereplők országos eléréshez való lehetőségét. Alekszej Navalnij mozgalmát letartóztatásokkal, politikai indíttatású vádakkal, a szervezetei „szélsőségesnek” minősítésével és a regionális hálózatának szétzilálásával számolták fel. Borisz Nyemcov hasonló nyomással szembesült politikai karrierje utolsó éveiben, beleértve az általa szervezett tüntetések korlátozását és a folyamatos hatósági vegzálást. A kritikus aktivistákat és újságírókat gyakran bebörtönözték (olykor meg is ölték, ahogy Nyemcovot és Navalnijt is), míg a lojális pártoknak teret adtak a domesztikált „ellenzéki” működésre. Ezek a mechanizmusok együttesen akadályozták meg, hogy az orosz demokratikus ellenzék átlépje a tömegesedés küszöbét: fejlődése minden szakaszában korlátozásokkal és állami beavatkozással kellett szembesülnie.Az Orbán-rendszerben mindhárom eszköz jelen volt. Erőszakosságában nem érte el az oroszországi szintet, de nem is volt rá szüksége: 2022-ig a média leuralása, a választási szabályok egyoldalú átírása, a szelektív ÁSZ-vizsgálatok és bírságok, valamint a kamupártok megjelenése és a beágyazottabb pártok marginalizálása és „háziasítása” bőven elég volt ahhoz, hogy biztosítsa a hatalom zavartalan újratermelődését. Azonban az autokratikus berendezkedés egy dinamikus kérdés: a konszolidáció egy folyamatosan újrakalibrált egyensúly, amelyben az elnyomás mértékének igazodnia kell a kihívásokhoz és a kockázatokhoz annak érdekében, hogy a hatalmi monopólium fennmaradjon. 2024 után ez az egyensúly bomlott meg, ahogy a rezsim nem tudta olyan ütemben bővíteni az elnyomás eszköztárát, mint amilyen mértékben az ellenzéki kihívás erősödött.A politikai tér szűkítése tekintetében a rezsim legjelentősebb kudarca, hogy nem tudta teljes ellenőrzése alá vonni az online médiateret.Míg a hagyományos sajtóban (TV, rádió, újság) viszonylag gyorsan képes volt dominanciára szert tenni, és hatalmas forrásokat csatornázott egy kormánypárti médiabirodalom kiépítésére, a digitális teret soha nem sikerült kisajátítania. Hiába öntöttek jelentős összegeket az online propagandára: a független platformok továbbra is elérhetőek maradtak, és ki tudott alakulni egy alternatív nyilvánosság. Influenszerek, a Partizán, vagy olyan portálok, mint a 24.hu mellett a Telex, a 444 és a Válasz Online széles közönségek számára juttattak el valódi híreket, illetve kritikus és oknyomozó tartalmakat. A rezsim csak 2025-ben vette komolyan fontolóra, hogy orosz mintára elvágja a „külföldről pénzelt” médiák független, állampolgári és piaci forrásait, de végül ez a lépés is elmaradt, és a választások utánra halasztották.Ezzel együtt országszerte léteztek még a rezsim ellenőrzésén kívüli, rejtett társadalmi és pénzügyi erőforrások is. A helyi vállalkozók például az EU-s támogatásokból történő növekedés éveiben hasznot húztak a rendszerből, a közbeszerzéseket elnyerő oligarchák alvállalkozóiként nekik is lecsorgott valami a fogadott politikai család vagyonfelhalmozásából. Azonban miután az EU-s források nagy részét 2022-ben befagyasztották, a szituáció megfordult: a fogadott család tagjai tovább gazdagodtak, míg a hierarchia alacsonyabb szintjein lévő kis- és középvállalkozók lehetőségei egyre csak szűkültek. Ez a váltás – lecsorgásból „felcsorgásba” – elégedetlenséget váltott ki olyanok körében, akik egyúttal pénzzel és a helyi közösségekben tekintéllyel is rendelkeztek, ami az ellenállás céljára mobilizálható volt.Magyar Péter az elégedetlenek egyre szaporodó táborának erőforrásait csatornázta be a pártjába, illetve a Tisza-szigetekbe, amely egy „grassroots”-típusú mozgalomként több mint kétezer helyi csoportot és mintegy százezer résztvevőt állított a rendszerváltás szolgálatába. Több mint 33 000 embertől gyűjtött a Tisza mikroadományokat a „Rendszerváltó kártya” révén. Az autonómiák több mint egy évtizedes szisztematikus megnyirbálása ellenére az Orbán-rezsim nem érte el az autokratikus berendezkedés oroszországi szintjét: a tömegmobilizáció szociológiai alapjai továbbra is megvoltak, csupán hibernált állapotban várták, hogy megjelenjen egy hiteles személyiség, aki köré aztán nagyrészt spontán, „bottom-up” módon tömörülhettek.A formálódó mozgalom szembesült célzott állami zaklatással is, ez azonban korlátozott volt, és Orbánék végső soron elkéstek vele.Eleinte megpróbálták Magyart agyonhallgatni, mint aki nem releváns politikai szereplő; amikor ez nem vált be, ahhoz az eszközhöz folyamodtak, ami a korábbi kritikus szereplőkkel szemben hatásosnak bizonyult: a karaktergyilkossághoz („csernyi piar,” vagyis fekete PR, ahogy az orosz politikai szlengben mondják). Varga Judit családon belüli erőszakra vonatkozó vádjait a propaganda összes adója felerősítette, miközben Magyart korrupcióval és bennfentes kereskedelemmel vádolták. Amikor ez sem működött, és Magyar a megjelenése után alig négy hónappal – a rezsimet is meglepve – a legerősebb ellenzéki szereplővé vált az európai parlamenti választásokon, akkor indult el a „telefonügy”. A Magyar Péter által Dunába dobott telefon esetéből a rezsim megpróbált büntetőügyet faragni, amely hosszabb távon indokolhatta volna Magyarnak a választásokból való kizárását is. A rendőrség aránytalan erőforrásokat vetett be, búvárokat is küldött a készülék felkutatására, míg a Fidesz teljeskörű nyomozást követelt.Végül az események eszkalációját Magyar európai parlamenti képviselői státusza, illetve mentelmi joga akadályozta meg, amelyet az EP nem volt hajlandó kiadni a kormány kérése ellenére sem. Ez mutatja Magyarország EU-tagságának szerepét: nemcsak maga az EP-választás nyújtott Magyar számára egy fontos kitörési lehetőséget, de a tagság – illetve annak taktikus kihasználása – meg is védte attól, hogy egy orosz típusú kirakatper áldozatává váljon. Eközben a Tisza Párt szervezetét a titkosszolgálat próbálta meg belülről ellehetetleníteni. Szabó Bence százados interjúja nyomán nemcsak azt tudtuk meg, hogy Vogel Evelin rendszeres fizetésért cserébe hallgatta le Magyart, hogy aztán a hangfelvételeket fokozatosan terítsék a propagandában, de a párt informatikai rendszerébe is megpróbáltak behatolni, hogy egy kritikus pillanatban bedöntsék azt. A Tisza Világ mobilapplikáció felhasználói adataihoz hozzá is fértek és kiszivárogtatták őket, mintegy 200 000 támogató személyes adatait egy kereshető térképre téve. A művelet nem csupán azt szolgálta, hogy félelmet keltsen azok körében, akik névtelenül, a „radar alatt” próbálták támogatni a Tiszát, hanem azt is bizonyította, hogy a rezsim hajlandó titkosszolgálati eszközök bevetésére a politikai ellenfelei ellen. Később az is kiderült, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal lehallgatott egy Tiszához kapcsolódó üzletembert, hogy monitorozzák a párthoz kötődő hálózat szervezésére irányuló erőfeszítéseit.Ezek az eszközök túlmutatnak a demokratikus verseny logikáján, de még azon is, hogy a kormányzat felé „lejt a pálya”. A „szabad, de nem tiszta választások” típusú kategorizálás jószerivel olyan esetekre vonatkoztatható, ahol az állami propaganda vagy osztogatás túlsúlya figyelhető meg az ellenzékkel szemben. Magyarországon azonban a rezsim autokratikus módon kézivezérelte az államhatalom erőszakszervezeteit, és politikai célokra, egy demokratikus versenytárssal szemben vetette be őket.Magyarnak egy ilyen ellenséges intézményi környezetben kellett biztosítania, hogy a mozgalmát sem belülről, sem kívülről ne lehessen ellehetetleníteni.Nem új pártot alapított, hanem átvette a korábban inaktív Tiszát, nehogy a megalakulása elé adminisztratív akadályokat gördítsenek, vagy késleltessék a párt bejegyzését addig, hogy ne tudjon elindulni a mindössze pár hónapra lévő, júniusi EP-választásokon. Mivel nem volt saját lojalistahálózata, kénytelen volt a jelöltjeit nyílt előválasztásokon toborozni – miközben folyamatos háttérellenőrzéseket végeztek, hogy ne tudja a Fidesz a folyamatot a saját embereivel meghekkelni. Külön stratégiát dolgozott ki a hatósági zaklatás ellensúlyozására: következetesen, gyakran már azelőtt a nyilvánossághoz fordult, hogy a megtörténtek volna a titkosszolgálatok és a propaganda együttműködéséből várható, lejárató szivárogtatások. Ez olykor elég volt, hogy elejét vegye a támadásoknak – például a hírhedt, de végül be nem vetett szexvideó esetében –, de az általánosabb hatás az ilyen műveletek előre történő hiteltelenítése, politikai célzatúvá és antidemokratikussá való átkeretezése volt. Az agresszív, minden félmondatot felhangosító propagandával szemben nagyfokú kommunikációs fegyelmet kellett biztosítania, a választások során, a főleg a kis falvakban ismert szavazói megfélemlítés és szavazatvásárlás jelensége ellen pedig külön megfigyelői hálózatot szerveztek, hogy megakadályozzák az ilyen visszaéléseket.Ez egyfelől jelzi, mennyire nem volt demokratikus az a választási közeg, amelyben a Tisza Pártot fel kellett építeni. Másfelől az autokratikus környezethez való hatékony alkalmazkodás nem lett volna lehetséges az online médiatér viszonylagos szabadsága, valamint a Tisza országos hálózata és pénzügyi forrásai nélkül – és akkor sem, ha a rezsim időben lépett volna, mielőtt még a mozgalom tömegessé tudott volna válni.Orbán és köre alábecsülte Magyart, amit alighanem a korábbi ellenzékkel kapcsolatos tapasztalataik magyarázhatnak. Oroszországhoz hasonlóan a magyar ellenzéki pártokat is domesztikálták, részévé váltak a rezsim politikai-bűnözői ökoszisztémájának. A velük szembeni választási győzelmek hamis biztonságérzetett keltettek: Magyart csak egy újabb, rövid életű „messiásnak” tekintették, aki – akárcsak Bajnai, Botka, Karácsony vagy Márki-Zay – végül nem lesz képes tartós kihívást intézni a rendszerrel szemben. A régi ellenzék korrumpálása egy másik értelemben is kapóra jött Magyarnak: vákuumot teremtett a politikai elégedetlenség politikai képviseletében, amit ő volt képes kitölteni. A maffiaállam saját ellenzékének domesztikálásával akaratlanul is megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy Magyar egy koherens alternatívát mutasson fel: rendszerváltást, amely egyszerre jelentette Orbán és az ellenzéke eltakarítását is.Amikor az autoriter rezsimek nem tudják megakadályozni a tömeges mobilizációt, a nyílt erőszak eszközéhez folyamodhatnak. Belaruszban a 2020-as elcsalt választásokat követően az országos tiltakozásokra válaszul rendőri erőszakot, önkényes letartóztatásokat, kínzást és megfélemlítést vetettek be, ami gyakorlatilag felszámolta a tiltakozó mozgalmat, és az ellenzék nagy részét száműzetésbe kényszerítette. Iránban, a 2025-26-os felkelés során a hatóságok még tovább mentek: tömegesen alkalmaztak halálos erőt, több ezer embert megöltek, több tízezret letartóztattak, internetleállásokat rendeltek el és kivégzéseket hajtottak végre, hogy a társadalmat terrorral engedelmességre kényszerítsék és elnyomják a rezsim fennmaradását kockára tevő forradalmi tüntetéshullámot.Ezek a forgatókönyvek elképzelhetetlennek tűnhetnek egy uniós tagállamban. Az Orbán-rezsim azonban maga hozta létre azokat a jogi kereteket, amelyek lehetővé tették akár a nyílt kényszer alkalmazását is a lakosság ellen. 2015-ben a tömeges migrációra hivatkozva a kormány válsághelyzetet, 2020 márciusában a pandémia és 2022-ben az orosz-ukrán háború nyomán pedig különleges jogrendet vezetett be, amelyek mind a napig hatályban vannak. A hatalom szükségét érezte, hogy a rendeleti kormányzás jogköreit még tovább bővítse az Alaptörvény kilencedik, 2022 végén életbe lépő módosításával, amely biztosította a kormány számára, hogy rendkívüli állapotot hirdessen és akár a hadsereget is bevesse belföldön az alkotmányos rend „felforgatására” irányuló erőszakmentes tüntetésekkel szemben is.A jogi lehetőségeken túl a választások előtt az állami szervek bevetése is arra utalt, hogy a hatalom kész a helyzet eszkalációjára. A rendőrség és a titkosszolgálatok mellett a NAV, a TEK és a Magyar Honvédség is a Fidesz kampánystábjának a részévé váltak. A Tisza brüsszeli, illetve ukrán projektként történő ábrázolását hatósági cselekménnyel is alátámasztották, amikor márciusban megállítottak egy ukrán pénzszállító konvojt, és azt állították, hogy a Tiszának járó fizetséget szállították. A háborús félelemkampányban katonákat vezényeltek ki a kritikus infrastruktúrák védelmében egy esetleges ukrán támadással szemben. Ezeken felül pedig számos olyan erőszakos incidens történt, amelyek minden valószínűség szerint nem véletlenül hordozták magukon orosz hamiszászlós műveletek jegyeit. Említhetjük itt a 2025 januárjában több mint 200 iskolát érintő bombariadót, a kárpátaljai görögkatolikus templom 2025 júliusi felgyújtását, vagy az ez év húsvétján a szerbiai Török Áramlat mellett talált robbanóanyagok esetét is. Emellett nemcsak, hogy orosz „politikai technológusok” érkeztek a Fidesz kampányának megsegítésére, de – a Washington Post információi szerint – olyan tippeket is kapott a kormány, hogy a választás tétjének emelése érdekében Orbán elleni önmerényletet valósítsanak meg. Ennek végül a fent leírt, a kormányzati műveleteket előre bejelentő és ezáltal hiteltelenítő stratégia elejét vette, azonban a felvetés, az orosz segítség, valamint a korábbi cselekmények jelezték, hogya hatalomnak nincsenek morális gátlásai az orosz ihletésű módszerek bevetésével szemben.Ezek a fejlemények jelentősen árnyalják a békés hatalomátadás narratíváját. A rezsim nemcsak bizonyította, hogy képes és hajlandó erőszakszervezetek bevetésére a politikai ellenfeleivel szembeni küzdelemben, de a rendkívüli jogrendben ki is építette az eszközeit annak, hogy továbbmenjen – akár elhalasztva a választásokat, vagy a romániai precedens nyomán külföldi beavatkozásra hivatkozva érvénytelenítve az eredményeket. Az, hogy ez nem történt meg, nem a demokrácia iránti elkötelezettséget tükrözi, hanem a rezsim határainak a felmérését: a rendszernek nem volt meg a kapacitása ahhoz, hogy leverjen egy ilyen lépések nyomán minden valószínűség szerint kialakuló népi felkelést. A belarusz és iráni rezsimekkel ellentétben ugyanis az Orbán-rezsim nem számíthatott az erőszakszervezetek feltétlen lojalitására.Már 2025-ben, amikor a Pride betiltása ellenére százezrek vonultak az utcára, látszott, hogy a rendőrség nem hajlandó a tilalmat ekkora tömeggel szembeni erőszakos összecsapások árán érvényesíteni. A választások előtt Szabó Bence, valamint Pálinkás Szilveszter századosok kiugrása nemcsak morális biztatást jelentett, de jelezte, hogy még a fegyveres erőkön belül is vannak az engedelmességnek határai. Pálinkás egyúttal kijelentette, hogy szerinte a rendőri és katonai személyzet 90%-a politikai változást szeretne. Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök leigazolása a Tiszába pedig csak egy korai jele volt a fegyveres erőkön belüli elégedetlenségnek.A lojalitás hiányát magyarázhatja, hogy az Orbán-rezsim alatt az erőszakszervezetek nem tartoztak a maffiaállam elsődleges haszonélvezői közé. A kormány ad hoc jutalmakkal próbálta biztosítani a hűségüket – többek közt a választások előtt a rendvédelmi szervek dolgozóinak adott hathavi fegyverpénzzel –, nem pedig folyamatos zsákmánnyal. Az iráni Forradalmi Gárdával vagy az orosz szilovikokkal szemben nem voltak integrálva a korrupt gazdagodás tartós rendszerébe. Ennek híján a szerveknek nem volt közvetlen pénzügyi érdekeltségük a rezsim fennmaradásában – így alig voltak ösztönözve, hogy megvédjék azt a mobilizált tömegekkel szemben.Valószínűbb, hogy egy elcsalt választást követő konfrontáció esetén a tüntetők oldalára álltak volna, ahogy a fegyveres erők egy része tette az 1956-os forradalom idején is.Ez a dinamika – a morális korlátok hiánya kombinálva a kemény képességbeli korlátokkal és elsöprő választási vereséggel – volt az, amely végül is nem hagyott más választást a Keresztapának, mint hogy átadja a hatalmát. A fogadott politikai család számára pedig nincs más lehetőség, mint a menekülés az igazságszolgáltatás elől. Ez is mutatja a hatalom maffiotikus jellegét: a darálás és a vagyonkimentés kettősét kiegészítik a személyi menekülések, mint Orbán Ráhelé és Tiborcz Istváné – akiket, ha az igazságszolgáltatás őt is fenyegetné, akár maga Orbán is követhet, aki így az olyan, megbuktatott korrupt vezetők sorsára jutna, mint Janukovics Ukrajnában, Gruevszki Észak-Macedóniában vagy Plahotniuc Moldovában.Akár megy Orbán, akár marad, Magyar földcsuszamlásszerű, kétharmados győzelme lehetővé teszi a számára, hogy a jogfolytonosság fenntartása mellett hajtson végre rendszerváltást, amelynek során a maffiaállam főszereplői büntetőeljárások célpontjává válnak. Ez gyakorlatilag megsemmisíti a Fidesz megmaradt morális bázisát, szinte lehetetlenné téve, hogy valamikor is egy hiteles ellenzéki pártként újrapozícionálja magát.2010 után Magyarország az EU egyetlen maffiaállamává vált. Orbán posztszovjet hatalmi módszereket alkalmazott egypiramisos hálójának kiépítésére, az ellenzék elnyomására és a korrupt magánvagyonok felhalmozására. Azonban azt, ami egykor – nagyrészt a putyini modell nyomán – a demokrácia-lebontás importja volt, most sokak reménye szerint felválthatja a demokrácia-helyreállítás exportja. A várakozás az, hogy Magyar Péter választási forradalma mintául szolgálhat más autoriter rezsimek ellenzékei számára, Grúziától Szerbián át Törökországig. A tanulságok levonásához azonban látni kell, mennyi tényező milyen szerencsés együttállására volt szükség ahhoz, hogy az április 12-i eredmény létrejöhessen.Az első tényező a rezsim korlátozott elnyomó kapacitása. Ez határozza meg azt az intézményi peremfeltételt, amelyen belül a tömeges mobilizáció kialakulhat. A második az időzítés és a politikai szereplő összhangja. Amint azt a Foreign Affairsben a választás előtt megjelent elemzésünkben kifejtettük, 2024 elején a rezsim egyszerre szembesült egy gazdasági és egy erkölcsi válsággal, olyan rendszerváltó keresletet teremtve, amelyre Magyar Péter tudta szállítani a rendszerváltó kínálatot. Az, hogy az EP-választások csupán pár hónapra voltak, kritikus lehetőséget nyújtott, hogy a Tisza gyorsan az ellenzék domináns szereplőjévé váljon, és marginalizálja a rendszerbe betagozott ellenzéki pártokat. Magyar személyes kvalitásaival – karizmájával, teherbírásával és taktikai érzékével – kombinálva ez lehetővé tette számára, hogy tömegmozgalmat építsen ki, és ellenálljon a rezsim egyre agresszívabb támadásainak.E tényezők kontextusfüggőek, és nem feltétlenül vannak jelen konszolidáltabb autoriter rezsimekben. Volt azonban egy harmadik tényező, amely eltanulható, és stratégiai jelentőséggel bír: az, hogy Magyar a kormánykritikai paradigma helyett a rendszerkritikai paradigmára helyezkedett.Volt fideszesként pontosan tudta, mivel áll szemben: nem rossz kormányzással, hanem egy maffiával.Mozgalmát ennek megfelelően szervezte meg, ennek megfelelően utasított el minden kapcsolatot a korrumpált ellenzékkel, és folyamatosan világossá tette, hogy a rendszerrel való konfliktusa nem csupán szakpolitikai természetű, hanem annak a legitimitását érinti.Politikatudósok szerint a stabil demokráciák egyik ismérve, hogy a főbb szereplők a kormányt, nem pedig a rendszert kritizálják, hiszen ez jelzi, hogy az alkotmányos intézményrendszert minden szereplő elfogadja mint „egyetlen játék a pályán” (only game in town). Egy autokráciával szemben azonban épp az ellenkezőjére van szükség: az ellenzéknek jeleznie kell, hogy a fennálló rendszer nem az egyetlen elképzelhető „játék” – és hogy azt nem megreformálni kell, hanem leváltani.A rendszerkritikai paradigma négy elemből áll:Ezt a keretrendszert először a jelen cikk egyik szerzője fogalmazta meg a Népszabadságban 2014-ben, majd részletesebben is kifejtettük közösen a posztkommunista rendszerek anatómiájáról szóló, magyarul 2021-ben és 2022-ben megjelent munkáinkban. Magyar Péter nem csupán ezt a megközelítést követte, hanem az első jelentős magyarországi ellenzéki politikus volt, aki következetesen alkalmazta az általunk bevezetett és propagált maffiaállam-terminológiát. Ez lett a rendszerváltás nyelve: azáltal, hogy a mindennapi problémákat – az összeomló egészségügytől és oktatástól kezdve a széteső vasúthálózatig – a rendszer maffiaszerű működéséhez kötötte, Magyar új, mozgalmi keretbe helyezte a közbeszédet. 2026 januárjára már a Tisza támogatóinak többsége maffiaállamként azonosította a rendszert, és a Fidesz bukásában is ez, a korrupció tematizálása játszotta a főszerepet. A rendszerre fókuszáló nyelv tette lehetővé, hogy Magyar ideológiákon átívelő, széles választói koalíciót építsen, és aláássa a rendszer egyik fontos tartópillérét, a megdönthetetlenség mítoszát.Az április 12-i választások előtt Orbán nyíltan felvázolta az autokrácia megszilárdításának programját. Megígérte, hogy a külföldi ügynökökkel szemben befejezik a „félmunkát”, sőt Magyarország uniós tagságát is megkérdőjelezte. Ez az út az elmúlt 16 év logikus kiteljesedése lett volna: Magyarország „belaruszizálódása”. Erre válaszul lett az ellenzék jelszava a „Ruszkik haza!”, valamint a Magyar Péter által használt „Most vagy soha!”, amelyek a választást döntő történelmi pillanatként ábrázolták.Magyar egyértelművé tette, hogy ez az utolsó esély arra, hogy a belátható jövőben Magyarország nyugatias országgá váljon.Az, hogy ez a kísérlet sikerrel járt, és Orbán nem tudta beteljesíteni az autokratikus programját, nem jelenti azt, hogy Magyarországon mindvégig demokrácia volt. Azt bizonyítja, hogy a megfelelő pillanatban, egy még nem teljesen konszolidált autokráciában egy olyan demokratikus erő, amely pontosan méri fel a környezetét és stratégikusan cselekszik, képes elérni a rendszerváltást – az esélyek ellenére is.Madlovics Bálint politológus, a CEU Demokrácia Intézetének kutatója,Magyar Bálint szociológus, a CEU Demokrácia Intézetének kutatója, korábban az SZDSZ elnöke, majd oktatási miniszterThe post Madlovics Bálint, Magyar Bálint: Orbán maffiaállama – miért sikerült legyőzni, és mit tanulhatunk belőle? first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Korrupciókutató Központ: felfoghatatlan összeg folyt Rogánéktól Balásy Gyula cégeihez, rendkívül magas korrupciós kockázattal

 hir24  |   2026. május 05., kedd - 14:50
Miután a korábban a nyilvánosságot kerülő Balásy Gyula, a kormányzati kommunikációs és propagandatenderek fő nyertese a Kontrollnak adott interjúban bejelentette, hogy a fideszes választási vereség után felajánlja az államnak az évtizedek alatt felépített kommunikációs cégcsoportját, a CRCB (a Corruption Research Center Budapest, a Korrupciókutató Központ egy magyar nonprofit szervezet, vezetője Tóth István János, aki 1997 óta dolgozik az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében mint tudományos főmunkatárs) hétfőn több Facebook-bejegyzést is szentelt a NER egyik leggazdagabb üzletemberének.A kutatók négy céget emeltek ki – a Visual Europe Production Kft.‑t, a Lounge Design Kft.‑t, a Lounge Event Kft.‑t és a New Land Media Kft.‑t –, amelyek 2011 és 2025 között 1135 milliárd forintnyi közpénzes megbízást kaptak Magyarországon, döntően a Rogán Antal irányítása alatt álló Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) közbeszerzésein keresztül. Ennek magyarázata, hogy a kormány 2014-ben kitalálta, hogy központosítja az állami kommunikációt. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal első tenderein ugyan még három cég indulhatott, 2018-tól azonban kizárólag Balásy Gyula cégcsoportjával kötöttek keretmegállapodásokat.Az összeg nagyságát jól érzékelteti, hogy a felcsúti stadion becsült, 3,8 milliárd forintos költségével számolva ez közel háromszáz stadion árának felel meg:a négy Balásy-cégnek juttatott közpénzből az M7‑es mentén Budapesttől Fonyódig minden kilométeren épülhetett volna egy új stadion.Ugyanez a pénz elegendő lett volna komoly vasútfejlesztésekre is, például – lengyel példát követve – egy 250 km/órás, nagy sebességű vasútvonal megépítésére Budapest és Szeged között, amellyel a jelenlegi több mint kétórás menetidő egy óra alá csökkenhetett volna – írták a kutatók.A CRCB adatai szerint Balásy cégeinek közbeszerzési működése az Orbán‑rendszerben szélsőséges mintázatot mutat. Amikor valamelyik vállalatuk nyert, a szerződésekhez kapcsolódó korrupciós kockázat 2017 és 2025 között átlagosan 0,89 volt az egyes skálán, ami azt jelenti, hogy az esetek 88,6 százalékában egyedüli indulóként jutottak megbízáshoz. A 2024–2025‑ös időszakban ez az arány tovább nőtt, 95–98 százalékra, ami a CRCB 1998‑ig visszanyúló adatbázisában a valaha mért legmagasabb érték. Összehasonlításképpen: az Európai Bizottság a 10 százalék alatti egypályázós arányt tekinti elfogadhatónak.A nyerési arányok is kirívóak, mutatott rá a CRCB. Balásy érdekeltségei 2011 és 2025 között 1429 közbeszerzésen indultak, ezek közül 1352‑t megnyertek, és mindössze 77‑et veszítettek el, ami 17,6‑os nyerési esélyt jelent. Ezzel szemben a politikai kapcsolatokkal nem rendelkező, valódi piaci körülmények között működő cégek medián nyerési esélye körülbelül 0,6, vagyis Balásy cégei közel harmincszor akkora eséllyel nyertek közbeszerzéseket, mint a független piaci szereplők.A megrendelői oldalon is erős koncentráció látszik. A Balásy‑cégek által elnyert 1352 szerződésből 1238 esetben – több mint 91 százalékban – az NKH volt a megbízó: a hivatal által odaítélt 2208 szerződés több mint felét Balásyhoz köthető vállalatok nyerték el.Rendkívül magas volt a Balásy és az NKH közötti szerződések korrupcióskockázat-szintje is. 2017 és 2025 között az átlagos mutató 0,90 felett volt, az utóbbi három évben pedig gyakorlatilag elérte a maximumot: 2023 és 2025 között az NKH‑val kötött szerződések több mint 99 százaléka úgy született meg, hogy nem volt valódi verseny, csak Balásy valamely cége indult és nyert.Ez a mutató a CRCB-nek a választás napján kiadott tanulmánya szerint nemcsak magyar, hanem európai összehasonlításban is egyedülállónak, sőt globálisan is szélsőségesnek tekinthető. Itt írtak arról is, hogy a számításaik alapján a politikai kapcsolatokkal nem rendelkező, versenyző piaci szereplők medián nyerési esélye mindössze 0,6, vagyis több pályázatot veszítenek el, mint amennyit megnyernek, ezzel szemben Balásy cégeinél a nyerési esélyek tartósan 30–50 körüli értékeket mutatnak.Az NKH közbeszerzésein ezek a vállalatok rendszeresen messze kiemelkednek a mezőnyből: 2024‑ben például a nyerési esélyük elérte a 140‑et, ami több mint kétszázharmincszorosa a politikai kapcsolatok nélküli cégek mediánértékének.A tanulmány azt is bemutatta, hogy az NKH által odaítélt szerződések nettó összértéke tíz év alatt jelentősen megemelkedett: a 2015-ös 91 millió euróról a 2025-ben elköltött 742 millió euróra, de rendkívül magas értéket mértek 2024-ben is, 683 millió eurót.The post Korrupciókutató Központ: felfoghatatlan összeg folyt Rogánéktól Balásy Gyula cégeihez, rendkívül magas korrupciós kockázattal first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Tíz év után visszatér korábbi klubjához a Szegedről távozó kézis

 hir24  |   2026. május 04., hétfő - 21:50
A 33 éves balátlövő Tatabányára igazolásáról a klub Facebook-oldala számolt be hétfőn hozzátéve, hogy Bodó tíz év szünet után szerepel majd újra a klub színeiben.Amint a bejegyzésben emlékeztettek, az OTP Bank-Pick Szegedtől nyáron távozó játékos 2011 és 2016 között Tatabányán pallérozódott, onnan szerződött a Tisza-partiakhoz, hogy az elmúlt tíz esztendőben „a hazai és nemzetközi élmezőny meghatározó játékosává” váljon.Visszatérésével egy tapasztalt, nemzetközi szinten is bizonyított játékossal bővül a keretünk– írta a Tatabánya KC.Bodó szerződésének közös megegyezéssel történő felbontásáról másfél hete számolt be a Szeged. A válogatott kézilabdázó térdsérülés miatt a Magyar Kupa négyes döntőjében nem léphetett pályára és a bajnoki szezonból hátralévő mérkőzéseket, illetve a magyarok májusi világbajnoki selejtezőit is ki kell hagynia.A balátlövő szegedi színekben háromszor nyert bajnokságot és kétszer Magyar Kupát, így a klub legeredményesebb játékosai közé tartozik. Tíz év alatt 1399 gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában 366 alkalommal talált a hálóba, ezzel a szegedi örökranglista negyedik helyét foglalja el.The post Tíz év után visszatér korábbi klubjához a Szegedről távozó kézis first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Bodó Richárd kimaradt a magyar kéziválogatott keretéből

 hir24  |   2026. május 04., hétfő - 15:50
A Szeged átlövője a Magyar Kupa négyes döntőt megelőző utolsó edzés utolsó percében sérült meg, ezért nem is léphetett pályára Győrben, és a szerbek elleni vb-selejtezőt is ki kell hagynia. Érdekesség, hogy klubtársa, Lazar Kukic is megsérült, az irányító az elődöntő első félidejében sérült meg, edzője szerint kificamodott a válla, amit meg kell műteni, így három hónapig nem tud pályára lépni.Az első mérkőzést jövő hét csütörtökön 18 órától rendezik Nisben, a visszavágót pedig jövő héten vasárnap 17.30-tól Veszprémben. A párharc győztese kijut Németországban sorra kerülő januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.Kapusok: PALASICS Kristóf (MT Melsungen, német), BARTUCZ László (MT Melsungen)Jobbszélsők: IMRE Bence (THW Kiel, német), RODRUGUEZ Pedro (MOL Tatabánya KC), SZILÁGYI Benjámin (OTP Bank-PICK Szeged)Jobbátlövők: ILIC Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel), ÓNODI-JÁNOSKÚTI Máté (USAM Nimes, francia), MÁTHÉ Dominik (Elverum, norvég)Irányítók: FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock), HANUSZ Egon (Cesson Rennes, francia), LUKÁCS Péter (Elverum)Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-PICK Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SIPOS Adrián (MT Melsungen)Balátlövők: SZITA Zoltán (Orlen Wisla Plock), LIGETVÁRI Patrik (ONE Veszprém HC), PERGEL Andrej (Logrono La Rioja, spanyol), GYŐRI Mátyás (FTC-Green Collect)Balszélsők: KRAKOVSZKI Bence (MOL Tatabánya KC), BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)1. mérkőzés: 2026. május 14., csütörtök, 18:00, Nis: Szerbia-MagyarországVisszavágó: 2026. május 17., vasárnap, 17:30, Veszprém: Magyarország-SzerbiaÁprilisban jelentette be a Pick-Szeged, hogy tíz év közös munkát követően búcsút intenek a balátlövőnek. A klub vezetői leültek Bodóval egy őszinte beszélgetésre, amely után végül abban maradtak, hogy nyáron felbontják a szerződését. Az átlövő 2016-ban került a Szegedhez, amellyel háromszor (2018, 2021, 2022) nyert magyar bajnokságot és kétszer (2019, 2025) Magyar Kupát, és eddig 1399 gól került a neve mellé.Már a helyettese is megvan: Dmitro Horiha az északmacedón Vardartól érkezik, és két évre írt alá.The post Bodó Richárd kimaradt a magyar kéziválogatott keretéből first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24

Szombathy Gyula: Gyerekkoromban természetes volt, hogy vernek

 hir24  |   2026. május 02., szombat - 14:50
Nem kell annyi Pábijubi – figyelmeztet a kötet címe, ám fülszöveg ajánlója rögtön hozzáteszi: a pábijubi soha nem érhet véget. Hogy mi is ez a misztikus pábijubi, arról már az első oldalakon kapunk némi felvilágosítást, ám később kiderül, hogy ez csak a felszín. A pábijubi valódi értelmét csak a teljes történet elolvasása után érhetjük meg.Ha hiszik, ha nem: Szombathy Gyulának már pólyás korában meg kellett csillogtatnia előadói képességeit. Igaz, nem önként és dalolva, hanem szülői kényszer hatására, bömbölve tette. Budapest ostromának kellős közepén jött világra, 1945 januárjában. Élete első heteit egy zsúfolt Fillér utcai pincében töltötte az édesanyjával: a budai várból kitörni próbáló szerencsétlenek épp a fejük fölött rohantak a vesztükbe.A szovjet katonák gyakran ellenőrizték a pincét pincét – idézi fel Szombathy Gyula a könyvben is leírt történetet, amit az édesanyja később sokszor mesélt neki.Anyám ilyenkor titokban mindig megcsipkedte a fenekemet, mert az éktelen üvöltésem miatt a felszabadítók általában gyorsan odébb álltak és csöndesebb helyeken keresték a fasisztákat.Mindeközben Szombathy Gyula apja hadifogságban várta, hogy véget érjen a háború. Hogy jobban megértsük, később mi miért történik a majdani színművész életében, muszáj néhány bekezdést szentelnünk a felmenőknek, különösen az apának.Az anyai nagypapa, miután az első világháborúban, az olasz frontján olyan hőstettet vitt véghez, amiért később Horthy kormányzó vitézzé avatta, a budai János kórház főportása lett, vagyis nagy úrnak számított. Az apai nagypapa bőrárukereskedő volt Orosházán, fiát Budapestre járatta tanítóképzőbe, ami arra predesztinálta a majdani apát, hogy nagyot lépjen fölfelé a társadalmi ranglétrán. Ő pedig a történelem pusztító viharai közepette is képes volt beváltani a hozzá fűzött reményeket.Szombathy Gyula apja a tanítóképző elvégzése után egy évig tanított, aztán 1939-ben behívták katonának. Fess ember volt, igazi kirakatbaka. Tökéletesen hajtotta végre az alaki gyakorlatokat, szerette az egyenruhát, a merev, de világos szabályok szerinti életet. Miután Szolnokon kiképezték, Debrecenbe küldték hadapród-iskolába, majd 1943-ban egy jó ismerős közbenjárásának köszönhetően Erdélybe vezényelték rendfenntartónak. Ugyanabban az évben, karácsonykor nősült meg, és 1944 elején még nászútra is elmehetett.A szovjetek már régen betörtek Magyarországra, amikor 1944 decemberében szabadságra mehetett.A másfél hónapja hatalmon lévő nyilasok azonban rögtön mozgósították és elindították észak felé, így Csehszlovákián át még éppen időben ért Németországba ahhoz, hogy élőben nézhesse végig Drezda porig bombázását, mielőtt az amerikaiak fogságába esett. Ismét szerencséje volt.Először egy vasútépítő századba osztották be, ám mivel kiderült, hogy diplomás tanító, menekülő magyar családokhoz küldték, hogy amennyire a körülmények engedik, oktassa a gyerekeket. Munkájáért bőven kapott ruhát, ételt, cigarettát, így azon ritka katonák közé tartozott, akik kicsit meghízva, cigarettával telitömött zsebekkel érkezett haza a szétlőtt Budapestre.Nem is hitt igazán azoknak, akik Szibéria poklából hazatérve meséltek a borzalmakról. Ha hitt volna, talán nem válik belőle hithű kommunista.Mivel Szombathy apja a háború éveiben nem vett részt semmiféle kegyetlenkedésben és a szovjetek ellen sem harcolt, a hazatérése után megbízható kádernek tartották. Beléptették az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetébe (ÉDOSZ), és azt a feladatot kapta, hogy gyereket zárkóztasson fel a háború miatt elmaradt tananyagból. Később iskolaigazgatóvá nevezték ki, majd oktatási osztályvezető lett.„Senki sem szokta elhinni, de nekem egészen kicsi koromból is vannak emlékeim. Például az első születésnapom környékén tüdőgyulladással kórházba kerültem. Tisztán emlékszem, hogy az éjszaka közepén felébredek és csak az ajtó fölött kékes fénnyel világító lámpát látom.”Szombathy Gyulának két húga született, majd hirtelen megözvegyült apai nagyanyja is hozzájuk költözött. A nagyszülők Szegedre tartottak vásárolni, amikor felborult velük a komp. A nagymamát partra vetette a Tisza, de nagypapa belefulladt a folyóba.„Nagyapám egyedül vitte az üzletet, szinte semmibe sem avatta be a nagyanyámat. Szegény még azt sem tudta, hogy hol tartotta nagyapám a pénzüket, így ott maradt egyedül, egy fillér nélkül.”A kisgyermek Szombathy Gyula számára annyi szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy megúszta az óvodát. Nem szeretett oda járni, minden erejével küzdött ellene, így a szülei megengedték neki, hogy otthon maradjon a nagymamájával. Az iskolával azonban már nem volt pardon: oda kötelező volt bejárni.„Mindig szerettem volna jó gyerek lenni, de valahogy sohasem sikerült. Jó eszem volt, a napköziben percek alatt elkészültem a leckével, aztán meg csak unatkoztam, ezért gyakran meglógtam, csavarogtam. Nem ízlett az ebéd, hát nem fizettem be, hanem egy nagy fakardot vettem magamnak az árán. Amikor lebuktam, apám mindig elvert, de az sem használt semmit. A verést hamarosan az élet természetes velejárójának tekintettem. Ha csináltam valamit, már előre belekalkuláltam, hogy ki fogok kapni.”Szombathy Gyula apja, aki egész életében megőrizte a katonás, kimért, szigorú szemléletmódját, komoly döntést hozott: 11 éves fiát nevelőotthonba adta, hátha ott majd embert faragnak belőle.„Nem árvaház volt ez, és nem is javítóintézet. Fizetős, bentlakásos intézmény volt olyan szülők számára, akiknek a szocializmus építése és az ország újjáépítése mellett már nem maradt idejük arra, hogy a gyerekeikkel is foglalkozzanak. Voltak nálunk diplomatagyerekek is, akiknek a szüleit kiküldték külföldre, de őket nem vihették el magukkal.A másik, amit tudni kell, hogy apám, amikor a tanítóképzős volt, internátusban élt Budapesten. Az egy szigorú, vallásos intézmény volt, és ő úgy érezte, nagyon sokat tanult, fejlődött és komolyodott abban a közösségben, és számomra is valami hasonlót képzelt el.”A Rákosi-rendszer nevelőotthona azonban nem nagyon hasonlított a Horthy-korszak internátusára, és az sem mellékes, hogy Szombathy Gyula sokkal fiatalabban szakadt ki a családjából, mint annak idején az apja.„A Táncsics Mihály nevelőotthonba kerültem, a IX. kerületi Vendel utcába. A tanítás nem ott volt, rendes iskolába jártunk ki a Telepy utcába. Az intézetiseket az különböztette meg az otthon nevelkedő gyerekektől, hogy nekünk volt egy külön üzenőfüzetünk, amiben minden óra végén értékeltetünk kellett az órai munkánkat a tanárral.Mindig könyörögtünk, hogy jó jegyet adjanak, mert este az intézetben megnézték a füzeteket, és akinek nem csak négyesek, meg ötösök voltak benne, annak rá kellett hajolni a vaságy végére és letolni a gatyát, hogy elverjék a fenekét.De vannak azért az intézeti évekről kellemesebb emlékeim is. Rendszeresen szerveztek például közös táncdélutánokat a lányintézetek növendékeivel. Nem volt mese: ha az ember egy lány közelébe akart kerülni, tudni kellett táncolni. Sokat gyakoroltunk esténként a hálótermekben. A rádióból szólt a dallamos tánczene, közben hangosan számoltuk az ütemet: egy- kettő, egy-kettő, pá, pá, pá, jubi, jubi. Amikor eljött a takarodó ideje, a nevelő mindig azzal rontott be, hogy »Na, hülyegyerekek, vége a pábijubinak!« Ez a kifejezés aztán velem maradt egész életemben.”A forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én az akkor hatodik osztályos Szombathy Gyula hazaszökött az intézetből. Azt mondja, akkor is nagyon kikapott, amiért az utcán mászkált, miközben ropogtak a fegyverek, de így legalább mindvégig a családjával lehetett. Egy pincében bujkáltak, amíg minden elcsendesedett, aztán ő mehetett vissza az intézetbe.„Három év után mondta apám, hogy akkor hazamehetek, csak akkor én már nem nagyon akartam. Kialakult az életemnek egy megszokott rendje, része voltam egy közösségnek, kivívtam magamnak, hogy nevem legyen a társaim között. Ehhez képest kellett szeptemberben új gyerekként beilleszkedni egy iskolában, ahol ráadásul apám az igazgató, tehát már csak hivatalból is utál mindenki. Persze, hogy nem voltam boldog.”Amikor arról faggatom, hogy akár akkor, akár később, már felnőttként haragudott-e az apjára az intézeti évek miatt, Szombathy Gyula őszinte meglepettséggel néz rám.„Dehogy! Hogyan haragudhatna egy kisgyerek a saját apjára? Egy kis sírásra hajlamos vagyok, ha visszagondolok azokra az évekre, de soha nem éreztem úgy, hogy nekem jogom lenne haragudni a szüleimre. Számomra minidig természetes volt, hogy amit ők tesznek, az csak jó lehet. Persze, a lányomat biztosan nem engedtem volna intézetbe vinni, de az más. Apu tényleg azt hitte, hogy olyan lesz nekem a nevelőintézet, mint neki volt az internátus, jót akart. Meg aztán nagyon sok szép emlékem is van vele. Szombaton, amikor ő jött értem, lesétáltunk a Vendel utcából a Kinizsi pályára, a meccsre. Kinizsinek hívták akkoriban a Fradit, azóta is nagy Ferencváros-szurkoló vagyok.”Szombathy Gyula életében nagyon hamar körvonalazódni kezdett, hogy a színház az ő világa. Már első osztályban ő mondta a verset az évnyitón, és megérezte, mennyire jó érzés, hogy mindenki rá figyel, aztán még tapsolnak is neki. Míg az édesapja meccsekre, az édesanyja színházba hordta, ami minden alkalommal elvarázsolta a kisfiút.„Nagyon szerettem volna humán beállítottságú gimnáziumba járni, de apám nem engedte, mert azt szerette volna, ha valamilyen tisztességes karriert választok magamnak. Azt mondta, legyek kibernetikus, mert az a jövő, azzal beíratott a József Attila Gimnáziumba. Volt ott egy kis önképző színjátszó kör, ahová beléptem. Egy olyan csapatba kerültem be, amelyiknek tagja volt még Szilágyi Tibor, Bujtor István, Bálint András és Frenreisz Károly. Akkoriban még nem voltak koedukáltak az iskolák, de a színjátszó körre jöttek át lányok a szomszédos Kaffka Margit gimnáziumból. Apámtól kikönyörögtem, hogy adja kölcsön az iskolája magnetofonját a színjátszó szakkörre, úgyhogy próbák után mindig ment a pábijubi.”Érettségi után már a szigorú apa sem állt útjába annak, hogy fia a Színművészeti Főiskolára felvételizzen.„Nem örült neki, de nem tiltotta meg. Látta, hogy teljesen be vagyok zsongva. Meg anyuval eljöttek, amikor a gimnáziumban, a színjátszó szakkörrel előadtuk az Anne Frank naplóját, meg a Figaró házasságát, és elmesélte, hogy a tanítóképzős korában ő is játszott egy Márai-darabban. De azért amikor elsőre nem vettek fel a főiskolára és megkértem, hogy segítsen bejutni a tanítóképzőbe, nagyon örült, hogy ha már kibernetikus nem leszek, legalább az ő nyomdokaiba lépek.”Az apa öröme azonban nem tartott sokáig. Egyrészt, mert Szombathy Gyula a tanítóképző évében is csatlakozott egy amatőr színtársulathoz, másrészt, mert második próbálkozásra felvették a Színművészetire. Az első évben még otthon lakott, de mivel túl sok volt a súrlódás a késői hazaérkezések miatt, másodévtől albérletbe költözött.Volt egy vicces történet. Egyszer, amikor mentem haza, a csengetésemre egy vadidegen nő nyitott ajtót. Kiderült, hogy a családom elköltözött, csak elfelejtették megírni nekem az új címet. Csak annyit tudtam meg, hogy melyik utcába költöztek, úgyhogy házról házra jártam és kerestem, hová van kiírva a Szombathy név.A főiskolás évek alatt Szombathy Gyula a Nemzetibe járt gyakorlatra, ahol a korszak legnagyobb színészeivel játszhatott együtt. Ehhez képest éles váltásnak tűnik, hogy diploma után egy kisebb vidéki színházba, Szolnokra szerződött. A könyvében azt írja, tulajdonképpen az első ajánlatra rábólintott, méghozzá azért, mert annak idején az apja Szolnokon kezdett el katonáskodni, és később rengeteget mesélt a városról. Ráadásul vezető színészi státuszt ajánlottak neki, főszerepekkel. Amikor rákérdezek, hogy soha nem bánta-e meg, hogy elszerződött Budapestről, azt mondja, nem igazán volt választása.„Akkoriban a kezdő színészeknek kötelező volt vidékre szerződni, biztosítani kellett, hogy az összes színház el legyen látva megfelelő szereplőgárdával. Nagyon kevesen maradhattak Budapesten, az én osztályomból, ha jól emlékszem csak Esztergályos Cecília és Harsányi Gábor kapott fővárosi szerződést. De tény, hogy Szolnokról élt egy kép a fejemben apu történetei alapján, és meg akartam nézni, milyen város. Ugyanígy, amikor később Kassán vendégszerepeltem, akkor is végigjártam azokat a helyeket, amelyekről nagyapám az első világháborús történeteiben mesélt.”Szombathy Gyula szerette Szolnokot. Jó szerepeket kapott, játszott vígjátékot, drámát, operettet. Sikeres volt, sokan megismerték az utcán, jól keresett. Mégis, amikor hat év után Várkonyi Zoltán a Vígszínházba hívta, annak ellenére mondott igent, hogy tudta, mindent az elejéről kell kezdenie.„Szolnokon főszerepeket játszottam, a Vígben nagyjából a segédszínész szintjére léptem vissza, a korábbi fizetésem nagyjából harmadáért. Utóbbi kevésbé zavart, mert akkor játszottam filmekben, tévéjátékokban, a rádióban és szinkronizáltam is, de keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy a kollégáim elismerjenek, befogadjanak maguk közé. A városban sem ismertem már senkit, a régi barátok szétszéledtek. Egy darabig visszajárogattam Szolnokra, de hiába fogadtak szeretettel, éreztem, hogy ott már kívülálló vagyok. Az egész életemet újra kellett építenem.”A fővárosi áttörést a Bűn és bűnhődés jelentette számára, az egyik legnagyobb sikerét pedig A tizedes meg a többiek színpadi adaptációjának címszerepében érte el. Nem volt könnyű dolga, hiszen korábbi bálványa, Sinkovits Imre híres filmszerepét kellett újraalkotnia, és tudta, hogy mindenki Sinkovitshoz méri majd az alakítását.„Nagyon nehéz volt megszokni, de hála istennek óriási siker volt, több mint kétszázszor játszottuk. Azt nem hiszem, hogy Sinkovits eljött volna megnézni, de tudott róla. Látott ő engem szerepelni már engem jóval korábban. Amikor elsőre nem vettek a főiskolára, kicsit dilemmáztam, hogy megpróbáljam-e még egyszer. Megtudtam, hogy apu iskolájába jár egy fiú, akinek az apja a filmgyárban volt fővilágosító. Addig nyaggattam apámat, amíg meg nem kérte azt az apukát, hogy kérje meg Sinkovits Imrét, hogy hallgasson meg engem. Beleegyezett, mentem fel a Nemzetiben a harmadik emeletre az öltözőjébe, azt hittem elájulok.”Meghallgatott és annyit mondott. »Gyakorolj fiam, csak gyakorolj szorgalmasan, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.« Hát persze, mégis mit mondott volna. De én úgy jöttem ki a Nemzetiből, mint aki felhőkön lépked, mert meggyőződésem volt, hogy Sinkovits Imre azt mondta nekem, hogy tehetséges vagyok.Egy másik katonaszerep aztán kis híján romba döntötte Szombathy Gyula karrierjét. A nyolcvanas évek végére országosan ismert és elismert színész volt. Munkáját Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, majd Jászai Mari-díjjal ismerték el. Azt mondja, előbbi különösen fontos volt számára, hiszen arról a Vígszínház társulatának tagjai titkos szavazással döntenek.Várkonyi Zoltán halála után Marton László lett a Vígszínház főrendezője, majd igazgatója, aki 1985-ben fejébe vette, hogy színpadra állítja a Láthatatlan légiót.„Rejtőt olvasni kell, nem lehet belőle jó filmet vagy színdarabot csinálni. Próbáltuk, de minek, sehogyan sem akart összeállni, mindenki veszekedett mindenkivel. Egy vastag műszálas szőnyeg volt hivatott a sivatagot imitálni. Órákon át csúsztunk-másztunk rajta rövidnadrágban, de már a második percben leszedte az összes bőrt az ember térdéről. Marton egyszer csak felkiabált a színpadra: »Hülyék vagytok, vagy miért csúsztok rendesen azon a rohadt szőnyegen?«A szakmán kívül kevesen tudják, de indulatos ember vagyok, előfordul, hogy gyorsabban jár a szám, mint az agyam. Abban a pillanatban nem hagyott nyugodni az a fránya önérzetem, ezért visszakiabáltam: »Te nem tudsz kitalálni semmit!« Erre annyit felelt, hogy »Nem kötelező ám mindenkinek a Vígszínház tagjának lenni.« Elhallgattam, azt hittem ennyiben maradunk, de próba után bejött az öltözőbe és elismételte azt a mondatot csak nekem a szemembe. Ebből megértettem, hogy egy életre elvágtam magam nála.”A következő évben, amikor meghalt édesanyám, Marton a következőt írta nekem egy levélben: »Édesanyád halála alkalmából fogadd őszinte részvétemet. Sajnos ebben az évben több szerepet már nem tudok adni neked.«Szombathy Gyula soha többé nem kapott szerepet olyan darabban, amit Marton László rendezett. Mivel Marton volt az igazgató is, Szombathy egyre jobban érezte, hogy fogy körülötte a levegő a Vígben, de elképzelni sem tudta, hogy önszántából hagyja ott a színházat, amely az álmai beteljesedését jelentette számára. A feleségével is megfáradt a kapcsolata, elváltak. A rendszerváltás idején, a negyvenes évei végén úgy érezte, az élete mélypontra jutott. Ismét újra kellett kezdenie mindent.Második feleségét, Erzsébetet, akivel azóta is együtt vannak, 1991-ben ismerte meg, majd a következő évben levélben jelezte Marton Lászlónak, hogy kilép a Vígszínház társulatából. Marton válaszra sem méltatta, csak tudomásul vette a döntését.„Évtizedekkel később a Tartuffe-öt játszottam Veszprémben. Az volt az utolsó szerepem, eljött megnézni. Odament a feleségemhez beszélgetni és szinte exkuzálta magát mindenért és az egekig dicsért. Nem azért mondom, mert már nem él, de bennem sem maradt harag, jó szívvel gondolok rá.”Az 1990-es évek igazi hullámvasútként indult Szombathy Gyula életében. Egy ideig szabadúszó volt, majd Mikó István hívta meg egy új társulatba. Amikor Kazimir Károly nyugdíjba ment, Mikó vehette át a Thália irányítását. Mivel teljes újrakezdésben gondolkodott, a színház nevét is megváltoztatta Arizonára. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, két évvel később azonban kiderült, Mikó István nem folytathatja tovább. Demszky Gábor akkori főpolgármester Törőcsik Marit nevezte ki igazgatónak. A legendás színésznő koncepciója azonban nagyon eltért a korábbiaktól.Schwajda György művészeti vezetővel ők művész-színházat akartak csinálni. Át is keresztelték Művészre a Tháliából lett Arizónát. Az volt a mondásuk, hogy ők olyan színházat akarnak, ahol még a harmadik alabárdost is Kossuth-díjas színész játssza. Törőcsik Mari úgy gondolta, nem kellek oda, nem szerződtetett. Nem volt szép elválás.Az Arizonával párhuzamosan Mikó István nyerte el a Soproni Petőfi színház igazgatói posztját is. Szombathy Gyula odaszerződött, és végeláthatatlan ingázásba kezdett Budapest és Sopron között.„A próbahelyünk Budapesten volt, aztán be a mikrobuszba, két és fél óra zötykölődés, mert autópályák akkor még nem voltak. Aztán előadás, este vissza a mikrobuszba és két és fél óra vissza Budapestre. Szinte minden nap. De nagyon szép sikereink voltak, ugyanis nem csak mi vállaltuk a kényelmetlen utazgatást. A nézők is jöttek, nem csak Budapestről, meg a Dunántúlról, de az egész országból azért, hogy megnézzék a darabjainkat.”Közben Budapesten is zajlott az élet. Szombathy Gyula leforgatott három próbaepizódot a Família Kft. című sorozat Szép Károlyaként, de később mégis úgy döntött, nem vállalja el a szerepet.„A szappanoperák akkoriban kezdtek beindulni, senki sem tudhatta előre, mi lesz belőlük. Az alkotók azonban teljes elköteleződést vártak el a színészektől, nem akarták, hogy máshol is játszanak, ezért a szerződésbe foglalták, hogy a színészeknek a következő öt évben, bármilyen fellépést is vállaljanak a produkción kívül, az azért járó gázsi hatvan százalékát le kell adniuk a Família alkotóinak. Ezt nem írhattam alá, hiszen hogyan létezhettem volna színpad nélkül?”Egy másik sorozat alkotói nem szabtak ennyire szigorú feltételeket. Ráadásul soraik között tudhatták a korszak kreatív nagyágyúit és még a célkitűzésük is annyira nemesnek tűnt, hogy arra már Szombathy Gyula sem tudott nemet mondani. Így lett ő 1995-ben Sziniszter, az Űrgammák című sorozat egyik főszereplője.Mindenki úgy állt hozzá, hogy ebből egy nagyszerű dolog lesz. Engem, és tudom, hogy Sörös Sándort is az győzött meg igazán, hogy a sorozat az akkori Nemzeti Alaptantervre épülő, tudománynépszerűsítő műsor lesz, nemcsak üres szórakoztatás, amivel eltelik az idő. Fizetés nélküli szabadságot kértem Mikó Istvántól és belevágtam. Eleinte minden rendben ment, aztán nagy botrányok lettek belőle, de azokhoz nekünk, színészeknek nem volt semmi közünk. Aztán amekkora felhajtás volt a sorozat körül, úgy szüntették meg az egészet egyik napról a másikra. Furcsa világ volt akkor: maffialeszámolások, az Aranykéz utcai robbantás, Postabank-botrány.Szombathy Gyula úgy érzi, a pályájának majdnem a végén, a Radnóti színházban ért fel a csúcsra. Az egész egy afféle fúziós előadással kezdődött: Gogol Háztűznézőjét adta elő közösen a Radnóti és a soproni Petőfi színház. A siker annyira hangos volt, hogy Szombathy attól kezdve állandó vendégművész volt a Radnótiban, míg Sopronban társulati tag maradt, majd öt évvel később, 1999-ben megfordultak a státuszok.„Szerettem játszani, és hálát adok Istennek, hogy megadta nekem azokat az éveket, hogy színészként kiteljesedhettem a Radnótiban. Ott takaríthattam be mindannak a gyümölcsét, amit addig megtanultam, és adhattam is valamennyit a fiatal pályakezdőknek. Lengyel Tamásnak, Schneider Zoltánnak, vagy Klem Viktornak mondogattam néha, amikor túlfiguráztak valamit, hogy »Srácok, nem kell bele annyi pábijubi«, de ha úgy adódott, ők is megmondták nekem: »Gyuszi bácsi! Most nálad volt sok a pábijubi!«”Szombathy Gyula már idejekorán elhatározta, legkésőbb hetvenéves korában visszavonul. A hiúsága azt súgta neki, ne közönség előtt élje végig a leszállóágat, a szíve azonban nem hagyta, hogy csak úgy hátat fordítson a világot jelentő deszkáknak. Elszerződött még az újraalapított Tháliába, mert ott tévéfelvételek és rádiójátékok készültek a darabokból, aminek nem tudott ellenállni.Erre már jutalomjátékként tekintettem. Akkor már Balatonalmádiban éltünk, a feleségem mindent előkészített a békés nyugdíjas évekre. Tudtam, hogy abba kellene már hagynom, neki is megígértem, de nagyon nem fűllött hozzá a fogam. Ötvenöt éven át álltam színpadon, ennyi idő után nagyon nehéz azt mondani, hogy holnaptól nincs játék, nincs közönség, nincs taps. Aztán a testem úgy döntött, hogy ha magamtól nem vagyok hajlandó, majd ő bedobja helyettem a törölközőt.Szombathy Gyulánál 2017-ben diagnosztizáltak rákot. Sikeresen legyőzte a betegséget. Két évvel később, csak azért is, újra színpadra állt Veszprémben, a Tartuffe-öt játszotta. Egy rutin szemvizsgálaton derült ki, hogy gond van a szívével: 2021-ben megoperálták. A műtét után enyhe lefolyású stroke-ot kapott. Még egyszer kezdhetett mindent elölről.„Újra kellett tanulnom járni, beszélni. Nagyon nehéz volt. El kellett fogadnom, hogy nemhogy színpad nem lesz többé, de rádiófelvételek sem. De nem is vágytam már emberek közé. A feleségem mindig nyaggat, hogy az orvos megmondta, hogy többet kellene sétálnom, de én nem akarom, hogy ha valaki meglát és felismer, azt gondolja: »Nézd, szegény kis öreg, de rosszul néz ki, pedig valamikor ismert színész volt.« Ez a könyv segít valamennyire. Nagy boldogsággal tölt el, hogy megjelent.”A kötet ötlete még a betegségek előtt fogalmazódott meg, amikor Szombathy Gyula a Szellem a fazékból című gasztronómiai rádióműsort készítette. A felvételek után mindig maradt a kicsit a stúdióban és mesélt, sztorizgatott az életéről. A dramaturg Gellért Gábor vetette fel, hogy jó lenne a történeteket lejegyezni és kötetbe rendezni.„Nagyon hálás vagyok Gábornak. Főleg azért, mert a betegségem után látta rajtam, mennyire el vagyok keseredve, és tulajdonképpen ezért találta ki a könyvet. Nagy munka volt, jó másfél éven át lefoglalt, és jó a végeredmény! A budapesti könyvbemutató remekül sikerült, már fél órával a kezdés előtt sorban álltak az emberek, akik dedikáltatni szerették volna a saját példányukat. Fiatalabbak is, idősebbek is, és mindenki mondott egy-két mondatnyi kedvességet, hogy honnan ismer, mire emlékszik legjobb szívvel a pályafutásomból.”Nekem, különösen estefelé már nem mindig forog olyan jól az agyam, de szerencsére ott volt a feleségem, hogy súgjon. Szerencsés az a színész, akinek a magánéletben is van egy jó súgója!Mielőtt elbúcsúznánk Szombathy Gyulától, van még egy utolsó kérdés, amit mindenképpen fel szerettünk volna neki tenni. A könyvben nagyon sok helyen használja a színészet szinonimájaként a komédiázás szót. Mintha szándékosan degradálná a színészi munkát.Nem így értem, de az igaz, hogy az utóbbi időben rosszul használják a szót. Számomra a komédiás nem az, aki ripacskodik és mindenből hülyeséget csinál, hanem az, aki szívvel-lélekkel játszik, és közben még élvezi is, amit csinál.The post Szombathy Gyula: Gyerekkoromban természetes volt, hogy vernek first appeared on 24.hu.
Forrás: hir24
83 oldal összesen. A régebbi tartalmakhoz használja a keresőt!