Lehetett volna rosszabb Kádárnál?
hir24 | 2025. július 20., vasárnap - 11:51
Kádár János történelmi szerepe ma is végletesen megosztja a közvéleményt, története nem ért véget a halálával. Ezért nem is zártuk még le cikksorozatunkat azzal, hogy 1989. július 6-án reggel elhunyt, hanem arra kértük a nyilatkozó történészeket, hogy kissé kilépve hivatásuk szigorú tudományos keretei közül, szakmai tapasztalataiknak és benyomásaiknak is engedve próbálják felvázolni, milyen motivációk álltak, állhattak Kádár egyes döntéseinek a hátterében.E tekintetben volt már szó ifjúkoráról és a háború alatti évekről, valamint a Rákosi-korszakban folytatott tevékenységéről ebben a cikkünkben, majd a legutóbbi részben 1956-os pálfordulásának, és az egész társadalmat érintő, általa indított megtorlás hátterét vizsgáltuk. Innen folytatjuk, Dr. Germuska Pál történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatóját a hatalom csúcsán álló Kádár János motivációiról kérdeztük, majd Dr. Bertalan Péter történésszel, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársával a Károli Gáspár Református Egyetem docensével titkos beszédek alapján egészítjük ki a képet.A kínzó forráshiány miatt nem tudjuk, a szovjet vezetés egészen pontosan milyen megfontolásból választotta épp a fiatal Kádár Jánost, Nagy Imre államminiszterét Magyarország élére. 1956. november 1-jén Münnich Ferencet vele együtt hurcolták Moszkvába, és a dörzsölt, moszkovita kommunista logikusabb választás lett volna: jól tudott oroszul, korábbi moszkvai nagykövetként kiválóan ismerte a Kreml viszonyait, összességében sokkal fajsúlyosabb politikus volt.Jelenünkben sokan mentegetik azzal Kádárt, hogy „ha nem ő, akkor elvállalta volna valaki más, akivel sokkal rosszabbul járhattunk volna”. Ez a „valaki más” abban a helyzetben Münnich lehetett, személye pedig a történész szerint is súlyosabb forgatókönyvet valószínűsít.Münnich feltételezhetően nem vacakolt volna: hamarabb belevág a megtorlásba, a kádári repressziónál is durvábban indít, és ugyanezt valószínűsíthetjük Gerő Ernőről vagy bárkiről a rákosista társaságból. A folytatásban pedig minden bizonnyal sokkal szorosabban visszatértek volna a Rákosi-korszak gyakorlatához– mondja a 24.hu-nak Germuska Pál.Felment-e bárkit bűnei alól, hogy „lehetett volna rosszabb” alternatíva őnála? Kádár Nagy Imre és a reformista kormány államminisztereként (a poszt nagyjából a miniszterelnök-helyettesnek feleltethető meg) került 1956. november 2-án a Kreml urai elé, két nap múlva már egy szovjet bábkormány élén jelentkezett be Szolnokról, majd az ellenséges tankokkal érkezett Budapestre.Nem valamiféle „muszáj Herkulesként” vette vállára az ország irányítását, hogy inkább ő, mint valami sztálinista, véreskezű elvtárs, hanem gyakorlatilag árulással ágyazott meg saját regnálásának. Még akkor is, ha Hruscsov és köre őt választotta, valószínűleg börtönt, akár az életét kockáztatta volna, amennyiben nemet mond.Nincs okunk megkérdőjelezni, hogy november-december folyamán őszintén hitt a nyitás lehetőségében, messze meg akarta haladni a Rákosi-rendszert, egyfajta munkás önigazgatást tervezett kialakítani, de legalábbis érdemi szerepet szánt a munkástanácsoknak. Mindenesetre nagyon nem valószínű, hogy erre irányuló kezdeti tapogatózásai csupán manipulatív, taktikai elemek lettek volna a társadalom pacifikálására. Decemberre aztán jött a nyakleves Moszkvából, rá kellett jönnie, hogy nagyon gyorsan másképp kell csinálnia, sokkal szűkebb ösvényt szabott számára a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) vezetése.Kádár értelmezésében előkerülhetett, hogy ha nem az elvárásoknak megfelelően cselekszik, akkor hamar lapátra kerül, valami konzervatív társaság kerül a helyére, amely még teljesebb visszatérést jelent a múlthoz, márpedig a Rákosi-rendszer teljes restaurációját tényleg nem akarta. Miközben azért a maga konok módján, következetesen végigvitte a bosszúállást.Nem volt iskolázott ember, de mentes volt a Rákosi- vagy Gerő-féle hatalmi mániáktól. Talán a sakkból származó, nagyon finom taktikai érzékkel rendelkezett, gyorsan átlátott helyzeteket, és ha kellett, rögtön irányt váltott– véli a történész.1957 első hónapjaiban már e szerint alakította politikáját, kicsit felszívta magát, majd miután márciusi moszkvai látogatásán pozitív megerősítést kapott, immár nyeregben érezve magát, sokkal magabiztosabban cselekedett.A rendteremtés végigvitele, hatalma megszilárdítása után Kádár elérkezettnek látta az időt a belső tisztogatásra. Nagyon jól tudta, hogy a „régi ÁVO-s társaság” nélkül nem sikerülhet a kommunista hatalom restaurálása, ám amint ez megtörtént, gyakorlatilag nagytakarítást végzett az államvédelem és a Belügyminisztérium területén. Ez volt az elbocsátott légió története, itt írtunk róla korábban.Miért volt erre szükség? Mert meg kellett szabadulnia azoktól az emberektől, akik pontosan ismerték a múltját: finoman szólva sem tett volna jót Kádár renoméjának, ha nyilvánosságra kerülnek belügyminiszterként, és főleg a Rajk-perben játszott szerepének részletei. A történész szavai szerint nagyon tudatosan cselekedett:„Eltakarított maga után”, de előtte az érintettekkel még elvégeztette a piszkos munkát, vagyis a megtorlást, illetve a végleges leszámolást Nagy Imrével.Újabb mérföldkő, ezúttal ismét a magyar társadalom ellenében az erőszakos és rohamtempóban levezényelt téeszesítés az 1950-es és 1960-as évek fordulóján, amelynek gyakorlatával Kádár visszatért Rákosi módszereihez. Egyértelmű szovjet nyomás nehezedett rá, hiszen ekkorra a keleti blokk országai közül csak Lengyelország és Magyarország nem vitte még végig a szovjet típusú kolhozosítást.Nem tudjuk, ő maga mit gondolt minderről. Ipari környezetben szocializálódott, nagyon is városi fickó volt, a paraszti világból csupán a „legalját” ismerte: a cselédek problémáit, megalázó, méltatlan életkörülményeit. Nem érzékelte a középparaszti gazdálkodó réteg alapvető szerepét a társadalomban, feltételezhetően kritika nélkül magáévá tette a propagandisztikus szlogeneket, miszerint a kulákok nyerészkednek, kihúzzák a pénzt a melósok zsebéből, és kizsákmányolják az „agrárproletárok” tömegeit.Kádár János fejében valahogy úgy állhatott össze a kép, hogy a parasztság téeszekbe szervezését meg kell csinálni, mert Moszkva nem fogja elengedni a kérdést, és enélkül különben sem válhat teljessé a szocialista rendszer. Tehát gyorsan és hatékonyan el kell végezni a feladatot. Nem rokonszenvezett a hagyományos magyar paraszti társadalommal, nem ejtett könnyeket a sorukon.Kevéssel később, a ’60-as évek elejére kiderült, a szovjet kolhozmodell Magyarországon nem működik. Kádár ekkor fordított hozzáállásán, kikérte Fehér Lajos és a közelében dolgozó agrárszakemberek véleményét, majd hozzájárult a változtatáshoz még úgy is, hogy ezért hosszasan magyarázkodni kellett a moszkvai elvtársaknál. Ha ide csatoljuk a jócskán elnyúlt tervezés után, 1968-ban elindított új gazdasági mechanizmust, úgy tűnhet, Kádár János előre látóan politizált, reformokkal kísérletezett.A történész azonban úgy véli, hogy nem kezdeményezett, hanem felismerte, ha valami nem működik, ha közbe kell lépni, és olyankor bizonyos határokig hallgatott az adott terület szakértőire. Ez nem proaktivitás, hanem „csupán” jó helyzetfelismerés, és ami nagy különbség Rákosihoz viszonyítva: önkorrekciós képesség. Paradigmaváltásnak nevezhetjük Kádár hozzáállását, miszerint nem szabad folyamatosan, mindig nyomás alatt tartani az embereket, hanem élhetővé kell tenni a rendszert azzal, hogy adaptáljuk a magyar viszonyokra, nem pedig mechanikusan lemásoljuk a szovjet mintát.Végeredményben ez a politikai és gazdasági adaptáció tette működőképessé, illetve az összes kényszerű kompromisszummal együtt is széles rétegek számára élhetővé és perspektivikussá a Kádár-rendszert– fogalmaz Germuska Pál.A szovjet vezetőkkel való kapcsolatában megtanulta etetni az oroszlánt. A közös minimumot kereste, eleget tett a moszkvai elvtársak legfontosabb elvárásainak, támogatta a „közös” külpolitika főbb irányait, miközben belefért a viszony normalizálása Ausztriával és kapcsolatok kiépítése egy sor nyugati országgal.Ugyanezt tette korábban a belpolitikában hatalma stabilizálását követően: életet lehelt a népfrontpolitikába, nem az ellenséget kereste, hanem itt is a közös minimumot. Kevesebb fenyegetéssel és több édesgetéssel vonzotta be a társutasokat, az értelmiséget, egyszóval pacifikálta a társadalmat. Erre utalt a szállóigévé vált jelszó, miszerint „Aki nincs ellenünk, az velünk van”.Az új gazdasági mechanizmus is egyfajta adaptáció volt, mint említettük, a kommunista gazdasági modell működőképessé tétele Magyarországon reformok segítségével. Persze csak addig, amíg a gazdaság „önállósága” nem veszélyezteti a politikai hatalmát. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás után viszont Magyarország egyedül maradt a reformokkal, Kádár ismét azt érezhette, hogy nagyon szűk pallón kell egyensúlyoznia. És nem is patak, hanem egy folyó felett, miközben a deszkatákolmányt folyamatosan rugdossák mindkét oldalról. A szovjet nyomás 1972-re vált elviselhetetlenné Kádár számára, aki most sem sokat teketóriázott: menesztette a reformpolitikusokat.Nem volt hatalommániás, ám eszébe sem jutott másnak átadni a kormányrudat, inkább a reformfolyamatot törte derékba. Sőt, az 1970-es évek világpiaci viharaiban a végletekig „óvta” a hazai lakosságot a turbulenciák következményeitől – ezzel azonban valójában csak a saját hatalmának a stabilitását védte. Az árát pedig a következő nemzedékek fizették meg.A történész szerint az 1980-as évek nagy tragédiája az volt, hogy a mentálisan és egészségileg is megtört Kádár János elveszítette önkorrekciós képességét. Sőt, kifejezetten merevvé vált, nem látta át a világgazdasági helyzetet, az eladósodás buktatóit és financiális trükkjeit, illetve az abból fakadó pénzügyi csapdát. Sorozatunk korábbi részében írtunk arról, hogy a ’80-as évek elején meglett volna a lehetőség egy kínai típusú reformra, ahol a kommunista párt irányítása alatt félig-meddig, esetleg ténylegesen piacgazdaságot építenek ki. Gazdaságilag akár még siker is lehetett volna.Azt azonban nagyon pontosan és világosan érzékelte, hogy a felvázolt reformtervek nyomán hogyan csúszik ki a hatalom a kommunista párt – és személyesen az ő – kezéből. Be is húzta a féket, gyakorlatilag béna kacsává tette a ’80-as évekbeli reformokat. Az évtized közepén pedig, amikor bejelentette, hogy elég volt a laposkúszásból, megszorítások helyett jobb életkörülményeket és magasabb fizetéseket kell biztosítani, azzal totális csődbe vitte az országot.Dr. Bertalan Péter Kádár Somogyban, szűk körben elmondott beszédei alapján a diktátor személyére annyira jellemző, kétkulacsos politikára hoz példákat. Kádár János életének első hat évét Kapolyon töltötte nevelőszülőknél, élete végéig szép emlékek fűzték Somogyországhoz, és jó szívvel gondolt vissza nevelőapjára, Sándor bácsira. Talán azért, mert ő volt számára az egyetlen, szó szoros értelemben vett apafigura – később, a mozgalomban Rákosival alakított ki egyfajta apa-fiú kapcsolatot, majd Hruscsovhoz fűzte hasonló viszony.Kádár érzelmileg viszonyult a somogyi vidékhez, az itteni pártvezetők előtt őszintébben fogalmazott, pontosabban kötődéseit felhasználta saját önigazolására és legitimációjára– mondja a történész.1958. november 6-án Répáspusztán, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetői előtt beszélt, ne feledjük, éppen csak a „vérrel-vassal” véghezvitt téeszesítés után vagyunk. Rendkívül taktikus mondatai egyrészt az önigazolást, másrészt a lelkesítést szolgálták. Először is elmondta, hogy 1956 kataklizmáján túl kell lépni – megbékélést hirdetett már akkor, amikor vérbíróságai még javában dolgoztak. Aztán rátért az értelmiségre, arra a rétegre, amelyről felismerte, hogy a leginkább kritikus vele szemben, átlát rajta.Felelevenítette: Szegeden találkozott írókkal, újságírókkal, tanárokkal, színészekkel: „azt mondtam nekik, hogy az állam irántuk jó szívvel van. Szépen, emberi hangon beszéltünk velük. Meg is akarjuk nyerni őket a nép ügyének. Azt is mondhatom, hogy az elmúlt két esztendő alatt számtanilag nagyobb fele kivette a részét a munkából, eredményekben az értelmiség munkája is benne van”.Külön kiemelte Veres Pétert: „30 esztendeje van a magyar közéletben. Szocialistának lenni a Horthy ideje alatt, nagy dolgok ezek, képzeljék milyen helyzetben volt ő. Átnéztem mindent. Hogyan lehet, hogy a kalocsai érseknek szabad támogatni, Veres Péternek nem szabad. A kalocsai érsek mégis csak reakciósabb, már a foglakozásánál fogva. Összeültünk, tanácskoztunk, megbeszéltünk és úgy döntöttünk, hegy mégiscsak legyen képviselőjelölt ez a Veres Péter”. Itt nem az író személye a fontos, hanem hogy Kádár „megdicséri” a kalocsai érseket, majd beemeli mellé az amúgy társutas Verest, aki azért ’56-ban sokat sasszézott Nagy Imre mellett.Kifelé beszélt, ez a pár mondat mutatja azt a hihetetlen ravasz kétkulacsosságot, ami jellemző Kádárra 1958-tól. A kétkulacsosság mestere volt– fogalmaz Bertalan Péter.Mi pedig itt és most elengedjük Kádárt, sorozatunk véget ért. Összesen 47 részen keresztül mutattuk be az életét szegénységben telt, szerencsétlen gyerekkorától egészen a méltatlanul nagy nyilvánosság előtt zajló leépüléséig, haláláig. Bemutattunk minden fontosabb mozzanatot, igyekeztünk betekinteni motivációiba, döntéseinek hátterébe, miközben magánéletének is széles teret biztosítottunk: próbáltuk megérteni, milyen ember volt Kádár János.The post Lehetett volna rosszabb Kádárnál? first appeared on 24.hu.Forrás: hir24
Egy éve folyik az egészségügyi program alkotása a Tiszánál – mondta Magyar Péter, aki a szombati kongresszus egészségügyi kerekasztalát moderálja. Magyar hangsúlyozza: minden évben plusz 500 milliárdot kap az egészségügy, amit a Tisza prioritásként kezel.Hárman vettek részt a beszélgetésben, ők mindannyian a Tisza egészségügyi programjának kidolgozásában vesznek részt. Kulja András az egyik, őt már mindenki jól ismeri: ő a Tisza EP-képviselője, korábbi orvos, kommunikációs szakember. Azonban két új név is van: Mágori Krisztina egészségbiztosítása szaértő, aki a rendőrségen is dolgozott, betegjogi tanácsadó, valamint igazságügyi orvosszakértő is. Hegedűs Zsolt, ortopéd orvos, aki az Egyesült Királyságban is dolgozik, illetve a Sportkórházban és a Wáberer klinikán. A MOK etikai kollégiumának korábbi elnöke is volt.Kulja András azt mondja, az általuk feltárt eddigi anomáliák az egész rendszerről árulkodnak, ahogy a várható élettartam is. Mágori Krisztina arról beszélt, hogy az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférés egyenlőtlensége nagy problémát jelent, ahogy a nem megfelelő kommunikáció, valamint a betegjogi panaszok elhúzódása is. Sokszor a betegek nem is kártérítést szeretnének, hanem azt, hogy a rendszer elismerje a hibát és bocsánatot kérjenek tőle.Nagyon nem mindegy, hol lesz beteg valaki: Szentesen vagy Szegeden– mondja Mágori Krisztina a területi egyenlőtlenség kapcsán.Hegedűs Zsolt szerint az őszinteség, transzparencia és a partnerség jelenti a jövő egészségügyét. Nem a szőnyeg alá kell söpörni a hibákat, hanem tanulni belőle. Nem kell félni attól, hogy megmutassuk a fertőzési adatokat, ez motiválná a dolgozókat is, és a döntéshozókat is nyomás alá helyezné. A legjobb egészségügyi rendszert kell Semmelweis hazájában megteremteni. A szakmai szervezetekkel való partnerség fontosságát is hangsúlyozta, meg kell hallgatni a szervezetek javaslatait, és be kell építeni a döntésekbe.Az ortopéd orvos is elveszik a magyar várólista-rendszeren. Ezzel szemben Angliában minden jól követhető, és mindenki látja az intézmények adatait. Hegedűs Zsolt ezt a gyakorlatot akarja hazahozni Magyarországra, ahogy a kint dolgozó orvosokat is. Szerinte igenis le lehet csökkenteni a várólistákat azokat transzparenssé kell tenni.The post “A legjobb egészségügyi rendszert kell Semmelweis hazájában megteremteni” first appeared on 24.hu.
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata csoportkörös lesz az Európa Liga következő szezonjában, a nőknél a Mosonmagyaróvárnak és az Esztergomnak is selejtezőt kell játszania.Ahogy a fradi.hu emlékeztet rá, bár a Fradi bronzérmes lett a bajnokságban (az aranyérmes Veszprém és a második helyezett Szeged a Bajnokok Ligájában szerepel majd), azonban az EHF országrangsora alapján kérdéses volt, a sorozat mely szakaszában kapcsolódik majd be a csapat.Végül kedvező döntés született, így a ferencvárosiak egyből a csoportkörben kezdenek.Az európai szövetség honlapjának keddi tájékoztatása szerint Imre Bence csapata, a Német Kupa-címvédő THW Kiel és Sipos Adrián együttese, a szintén német MT Melsungen is az első csoportkörben csatlakozik majd a mezőnyhöz. A Lukács Pétert és Máthé Dominiket foglalkoztató norvég Everumnak selejtezőt kell játszania.A selejtező sorsolását egy hét múlva, az első csoportkörét jövő szerdán rendezik. A csoportmérkőzések október 14-én kezdődnek és december 2-án érnek véget. A négyes csoportok első két helyezettje jut a második csoportkörbe.A nőknél a Mosonmagyaróvár, valamint Korsós Dorina és Töpfner Alexandra csapata, a román Rapid Bucuresti a selejtező első, a MOL Esztergom, valamint a Papp Nikolettát foglalkoztató román CS Minaur Baia Mare, Ogonovszky Eszer csapata, a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera és Planéta Szimonetta együttese, a lengyel PGE MKS Lublin a második körében csatlakozik a mezőnyhöz.Faragó Luca, Szabó Anna és Kuczora Csenge csapata, a címvédő német Thüringer HC selejtező nélkül csoportkörös.A selejtező első és második fordulójának sorsolását egy hét múlva tartják. Az első körben szeptember 27. és október 5., a másodikban november 8. és 16. között játsszák a mérkőzéseket. A csoportkör január 10-től február 22-ig tart.The post Jó hírt kapott a Fradi, az Európa Liga-csoportkörben kezd a csapat first appeared on 24.hu.
A 19. század végén Budapest jelentős átalakuláson ment keresztül. Az utcákon már nemcsak lovas kocsik, hanem villamosok is közlekedtek, az épülő bérházak árnyékában pedig új társadalmi problémák jelentek meg. Az urbanizáció és modernizáció pedig együtt járt a társadalmi szerepek átalakulásával is. A nők, akik addig az otthon világához voltak kötve, egyre inkább kiléptek a nyilvános térbe, és tömegesen áramlottak vidékről a fővárosba a jobb megélhetés reményében.A hagyományos nemi szerepek átalakulásában gyökeres változást hozott az első világháború is, aminek hatására a hátországban a frontokon harcoló férfiak helyére nők léptek. A gyárakban, üzemekben és a mezőgazdaságban egyre nagyobb számban dolgoztak nők, akik korábban ilyen mértékben sosem vettek részt a munka világában. Emellett a közigazgatásban és az egészségügyben is megnövekedett a jelenlétük. A magánéletben is új kihívások elé néztek, ugyanis sokan a háborúban harcoló vagy már elesett családfő helyett kényszerültek arra, hogy a család elsődleges eltartói legyenek. Ez a hirtelen beállt változás gyakran kilátástalan helyzetbe sodorta a nőket, különösen a szegényebb rétegekben. Sokan kényszerültek arra, hogy alternatív megélhetési formákat keressenek, amelyek között megjelent a bűnözés is.Az, hogy a bűnözésben is megváltozott a nők helyzete, nem kerülte el a korabeli szakemberek, rendőrök és a sajtó figyelmét sem.A „boldog békeidők” világában a bűnügyi hírek „főszereplői” még alapvetően férfiak voltak, és a nők többnyire valamilyen bűncselekmény áldozataként jelentek meg, ez összefüggött a korabeli társadalom konzervatív nőképével is, amiben a nő kiszolgáltatott és védtelen alakként kapott helyet. A 19. század végén és a világháborút megelőző másfél évtizedben azonban két szempontból változás figyelhető meg. Egyrészt abban, hogy a feminista sajtó kibontakozásával a bűnügyi hírekben már nemcsak áldozatként jelent meg a nő, hanem olyan bűnesetek szereplőjeként is, melyekben az igazságszolgáltatás nőkkel szembeni negatív elfogultságát is dokumentálták. Másrészt pedig azzal összefüggésben, hogy a korszak kriminológusai és bűnügyi statisztikusai is egyre nagyobb figyelmet szenteltek a bűnelkövetők nemi megoszlásának.A két világháború közötti korszak sajtója a női bűnelkövetőket még hangsúlyosabban a „békés”, „konzervatív”, „keresztény” társadalomra leselkedő újfajta veszélyforrásként mutatta be. A korabeli napilapok egyfajta „erkölcsi romlás” súlyos tüneteként írták le az olvasóközönség számára a női bűnözést.Míg a korszakban a férfiak jellemzően a személy elleni vagy a politikai bűncselekmények elkövetésében domináltak, mint például az emberölés, a rablás vagy a hatóság elleni erőszak, addig a nők többsége lopás miatt került bíróság elé. A szegénység, a kiszolgáltatottság, az alulfizetett cselédmunka vagy a gyermekek eltartásának kényszere, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a nők egy része törvénytelen eszközökhöz nyúljon.A női elkövetők körében gyakori bolti lopások mellett a vagyon elleni bűncselekmények egy másik, de ugyancsak jellemző formáját képviselték azok a szélhámosnők, akik a forgalmas budapesti pályaudvarokon leselkedtek a vidékről érkező és a nagyvárosi életben tapasztalatlan utazókra, cselédlányokra. Esetükben a bizalom megszerzése volt a módszer, és kedvességet színlelve egy váratlan pillanatban meglopták őket. A szélhámosok másik csoportját alkották a kuruzslással és jóslással foglalkozó nők, akik száma a világháború miatt kialakult negatív közhangulat következtében nőtt meg. Ilyen híresebb szélhámosnő volt Budapesten a „Nonácska” néven emlegetett Ignáth Gézáné „médium”. A trükkjei között szerepelt például, hogyJézus Krisztus és Mária képét látta a „jóslása” során használt pohár alján, amiről aztán a bírósági tárgyalása során derült ki, hogy valójában a saját tenyerében elrejtett kép volt.A vagyon elleni bűncselekmények között sajátos helyet foglaltak el a női zsarolók is. Leggyakoribb módszerük az volt, hogy a nyüzsgő nagyváros kávéházaiban, szórakozóhelyein bizalmas információkat szereztek a férfiaktól, ennek tudatában aztán kisebb-nagyobb pénzösszegeket vagy különféle szolgáltatásokat követeltek, azzal fenyegetve áldozataikat, hogy leleplezik a birtokukban lévő „titkokat”.A női bűnözés mértékét nehéz megbecsülni. A sokat látott detektív, Gellért Ede szerint ennek oka az volt, hogy „a női bűncselekmény elkövetőinek jelentékeny része nem kerül a hatóság elé. Mindenki ismer olyan eseteket, amidőn a női tettes ellen nem tesznek feljelentést, valamely gyöngéd vonzalom, vagy a botrány elkerülése végett. (…) Az ilyen és hasonló természetű ügyek titokban maradnak és ez is javítja – érdemtelenül – a bűnöző nők statisztikáját.”Bár a női elkövetőket elsősorban vagyon elleni bűncselekmények kapcsán említették a korabeli beszámolók, nem volt ritka a személy elleni erőszak sem. Az emberölés és különösen a magzatelhajtás olyan tettek voltak, amelyek a korszak társadalmi és erkölcsi normái szerint súlyos megvetés tárgyát képezték – különösen ha nő követte el őket. A legnagyobb társadalmi felháborodást az újszülött gyermeküket megölő anyák váltották ki. A csecsemőgyilkosságok hátterében gyakran szegénység, társadalmi elszigeteltség, valamint a hajadon anyasághoz kapcsolódó megbélyegzés állt. A tettesek többsége cselédlány vagy kiszolgáltatott fiatal nő volt, akik a szégyentől, munkahelyük elvesztésétől vagy a társadalmi kirekesztéstől való félelmükben választották a kétségbeesett megoldást: a magzatelhajtást vagy a gyermek meggyilkolását. Ilyen volt például egy 1938 nyarán történt eset, amikor egy szobaleány megfojtotta újszülött gyermekét, majd annak holttestét feldarabolva próbálta eltüntetni a csatornában.A sajtó és a közvélemény hajlamos volt a nőket démonizálni, különösen azokban az esetekben, amikor az elkövetés módja brutálisnak vagy szokatlannak számított. A legismertebb esetek között említhetjük a tiszazugi arzénes asszonyokat, akiknek peréről heteken keresztül cikkezett a bulvársajtó az 1930-as évek elején. Ezek az asszonyok olyan családtagoktól vagy rokonoktól szabadultak meg, akik eltartása valamilyen okból kifolyólag, hosszas betegség vagy öregség miatt, tehernek számított. Hasonló szenzáció övezte Pipás Pista (született Fődi Viktória) alakját is, aki Szeged környékén követett el élelem vagy pénz fejében bérgyilkosságokat.Bár ezek az esetek vidéken történtek, mégis jelentős hatással voltak a női bűnözés országos – így budapesti – megítélésére is. A vidéki esetek is erősítették a fővárosi olvasók körében azt a képet, hogy a női bűnözők milyen komoly fenyegetést jelentenek. A gyilkos nők ügyeit gyakran tárgyalta a kortárs szakirodalom is, például több szakíróa női mérgezéses gyilkosságok eseteit egészen az Ószövetség Évájáig vezette vissza, mintegy mitikus előképként értelmezve a női „romlottságot”.A modern női gyilkosokat gyakran ördögi csábítónak vagy megtévedt asszonynak írták le, akiket sokszor a szerelem, a szenvedély, az érzelmi labilitás vagy a férfiakkal való konfliktusok motiváltak. Ezek a narratívák erősítették a női elkövetőkkel szembeni társadalmi előítéleteket, és hozzájárultak ahhoz, hogy a gyilkosságot elkövető nőket „természetükből fakadóan” gonosznak és veszélyesnek tekintsék.A prostitúció Budapesten már a dualizmus korában is szerves részét képezte a város életének. A századfordulóra a város bizonyos negyedei – például a Józsefváros, különösen a Conti (ma Tolnai Lajos) utca környéke – pedig már kifejezetten hírhedtté váltak a szexuális szolgáltatásokat nyújtó bordélyházakról.A hatóságok a 19. században és az első világháború előtt igyekeztek egyre szigorúbb szabályozás alá venni a tevékenységet: a kéjnőknek nyilvántartásba kellett vétetniük magukat (ún. „bárcát” kaptak), rendszeres orvosi vizsgálatokon estek át, és csak a kijelölt bordélyházakban (vagy másik korabeli elnevezéssel: garniszállókban) dolgozhattak. A rendszer azonban korántsem biztosított védelmet: a nők ki voltak szolgáltatva nemcsak a kuncsaftoknak, hanem a bordélytulajdonosoknak is, és a felvételhez szükséges hivatalos engedélyek megszerzése sokak számára elérhetetlennek bizonyult.Egyre nagyobb teret nyert a titkos prostitúció, amely kívül esett az állami szabályozás keretein, és ezért a bűnüldözés célkeresztjébe került. Ezek a nők gyakran zugpanziókban, magánlakásokon vagy kávéházak hátsó helyiségeiben dolgoztak, és a társadalom szemében egyszerre jelentettek erkölcsi veszélyforrást és szociális problémát. Cselédlányok, varrónők vagy alkalmi munkások sokszor kiegészítő jövedelemszerzésként folytatták ezt a tevékenységet, mivel a prostitúció látszólagos menekülőutat jelentett számukra a nyomor elől. A hatóságok rendszeres razziákkal próbálták visszaszorítani a titkos prostitúciót, ám ezek csupán időszakos eredményeket hoztak.Míg a regisztrált kéjnők legalább valamiféle szabályozott keretek között dolgozhattak, a titkos prostituáltak gyakran még nagyobb kiszolgáltatottságban éltek. Ez utóbbi csoport tagjai gyakran váltak erőszak vagy kizsákmányolás áldozatává. A korabeli sajtó sajátos szerepet játszott a prostituáltakról alkotott társadalmi kép formálásában. A 19. század folyamán kialakult nagyvárosi bulvárújságírás előszeretettel dramatizálta a prostituáltakhoz kötődő bűncselekményeket, különösen a velük szemben elkövetett gyilkosságokat. A dualizmus kori Budapesten ilyen volt például Végh Verona 1885-ben történt meggyilkolása, az 1920-as évek közepén pedig Leirer Amália vagy Roscher Zsuzsanna halála.Ugyanakkor a prostitúció nem egyszerűen szexuális szolgáltatást jelentett, hanem sok esetben a bűnözés más formáival is összefonódott. A rendőrségi jegyzőkönyvek számos olyan esetről számolnak be, amikor kéjnők zsebtolvajlásban, zsarolásban vagy épp csempészetben vettek részt – különösen, ha ügyfeleik ittasak vagy figyelmetlenek voltak.A női bűnözés 19–20. századi budapesti története a jogsértések krónikája, egyben a társadalmi viszonyok, normák és változások lenyomata. A női elkövetők nemegyszer a társadalmi igazságtalanságok, a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások és a túlélési kényszer következményeiként jelentek meg a korabeli forrásokban. A nők által elkövetett bizonyos bűncselekmények pedig gyakran az egyéni döntéseken túl a korszak társadalmi viszonyaiból adódó kiszolgáltatottság következményei voltak.Így valójában arra is rámutatnak, hogy a női elkövetők nem alkottak homogén csoportot. Voltak köztük szegénységgel küzdő anyák, kiszolgáltatott cselédek, ügyes manipulátorok, elkeseredett áldozatok és céltudatos szabályszegők is.A cikk szerzője Sipos Nikoletta történész.Az illusztrációként felhasznált archív újságcikket az Arcanum Újságok biztosította.The post „Természetükből fakadóan” veszélyesek a nők? first appeared on 24.hu.
„Ami nincs, az nem is létezik” – szól Parmenidész görög filozófus megállapítása, amelyet továbbgondolva szinte önbeteljesítő jóslatként működik algoritmusok vezérelte korunkban az az unalomig ismert megállapítás, hogy amiről nincsen kép, aminek megtörténtéről nem kerül a nyilvánosság elé „bizonyíték”, az nem kap figyelmet, és így olyan, mintha soha nem is történt volna meg. A logika ugyanakkor nem napjainkban keletkezett. A Kádár-rendszer is jól ismerte, sőt tudatosan alkalmazta azt a módszert, hogy amiről nem beszélünk, amit elhallgatunk, amit eltüntetünk a nyilvánosság elől, az valójában nem létezik. A felszínen egy rendezett ország képe rajzolódott ki: gyarapodó városok, emelkedő életszínvonal, szocialista konszolidáció. A felszín alatt, hovatovább a periférián viszont ott lüktetett egy másik Magyarország.Szegénytelepeken, börtönök celláiban, a tűrt, de még inkább tiltott csöves és punk szubkultúrákban, mentőautók személyzetének mindennapi tapasztalataiban, totálisan elfeledett sorsok árnyékában zajlott egy párhuzamos élet, amelyet a hivatalos történetírás és a központi propaganda minden eszközzel igyekezett kitakarni.Urbán Tamás ezekre a vakfoltokra nézett rá: ott volt, ahol mások nem, vagy ahonnan mások elfordították a tekintetüket. Mert pontosan tudta, hogy ami nincs megmutatva, az nem marad fenn. De Urbán nemcsak szorgalmasan elexponálta a filmtekercseit, hanem be is lépett ezekbe a világokba, beszélgetett, barátkozott, meghallgatott, az élete részévé tette alanyai mindennapjait. Az idén júliusban nyolcvanadik születésnapját ünneplő fotóriporter életműve éppen ezért maradt ennyire eleven. Mert ő nem a szenzációt, nem a rendkívülit kereste, hanem azt, amit mások észre sem vettek, vagy nem akartak észrevenni. Urbán Tamás olyan történeteket tárt fel az évtizedek során, amelyek hivatalosan nem léteztek. És azzal, hogy fényképezett, ezek a történetek ma is életre kelnek, létjogosultságot nyernek kollektív emlékezetünkben.Urbán Tamás 1945. július 6-án született Szatmárnémetiben. Érettségit Debrecenben tett, majd a család fővárosba költözése után hangmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ám az olthatatlan kíváncsisága és az élet végül egészen más irányba terelte, a fotográfia iránti érdeklődése pedig bizonyára nagyban köszönhető annak is, hogy még a hatvanas évek közepén megismerkedett Kotroczó Istvánnal, a Magyar Ifjúság magazin akkori fotóriporterével. Urbán végül 1969-ben lett a Pest Megyei Hírlap fotóriportere, ahol már korán megmutatkozott ösztöne arra, hogy a hivatalos, kirakatba szánt képeken túl a társadalom valódi arcait is megmutassa. 1972-től egészen a rendszerváltozásig, 1990-ig dolgozott az Ifjúsági Magazin havilap fotóriportereként egy olyan korszakban, amikor a lap a maga könnyedebb, popkulturális profiljával lehetőséget biztosított a társadalmi érzékenységű riportok elkészítésére is.Ifjúsági Magazin-os évei alatt ismerte meg azokat a szubkultúrákat is, amelyeket addig kevesen vagy egyáltalán nem dokumentáltak: fiatal bűnözők, intézetisek, drogosok, csövesek és punkok: a Kádár-kor társadalmának perifériára szorult emberei. Urbán nem kívülálló, hanem közéjük tartozó fotós volt azzal, hogy beengedte őket az életébe, és őt is beengedték fotóalanyai a sajátjukba. A hetvenes években kezdte fényképezni az Aszódi Javítóintézet mindennapjait, az ott élő fiatalok portréit és a rideg, szabályokkal teli intézményi világot. Az aszódi sorozat ma is az egyik legsűrűbb, legfontosabb munkája: a képeken egyszerre jelenik meg a szabadságvágy, a bezártság és a gyermeki ártatlanság, amit a körülmények könyörtelenül formáltak. A MÚOSZ fotóriporteri iskolájában – ahol Keleti Éva és Féner Tamás voltak meghatározó tanárai – készült vizsgamunkája is Aszódról szólt, híres-hírhedt kiállítását a javítóintézetben rendezték meg. A megnyitónak máig visszhangzó dermesztő pillanata volt az a néhány perc, amikor a méltató beszédet tartó Keleti Éva szavába vágva egy magasan pozicionált minisztériumi elvtárs kijelentette:ez az anyag soha nem fogja elhagyni az intézmény falait.A kort szimbólumerejével tökéletesen megfestő spontán cenzori ukáz nyomán elsüllyedt anyag csak négy évtizeddel később rehabilitálódott, Urbán pedig messze elkerülte addig Aszód határát is. A nagyításokat a 2010-es években találták meg az intézmény pincéjében egy törött zongora alatt, majd ennek apropóján a fotográfus ugyancsak fotóriporter fia, Urbán Ádám is elkészítette – immár sajátosan 21. századi – anyagát a javítóintézet falai között. Apa és fia aszódi képeinek parallel kiállítását a Capa Központban rendezték meg 2018-ban.Urbán az elsők között dokumentálta a magyarországi csöves és punk szcénát, valamint az újhullámos zenekarok körül formálódó közösségeket. Képein ugyanúgy feltűnnek a legendás Hajógyári-szigeti Fekete Bárányok koncert színpadképei, mint a balatonfüredi Magyar Hajó- és Darugyárban rendezett újhullámos együttesek fesztiváljának pillanatai. De valójában kevésbé a színpadi jelenlét érdekelte Urbánt, inkább a koncerthelyszínek környéki élet, a szünetek, a tétlen várakozás, a szakadt farmerdzsekik, lestrapált alföldi papucsok, velük a szocializmus szűrt levegőjében a szabadság érzését kereső fiatal arcok. Urbán képei nélkül másképp nézne ki a magyarországi nyolcvanas évek emlékezete. A fiatalok szobáiban, a baráti körökben, az utcákon és panelházak között elkapott pillanatok közelebb visznek bennünket ahhoz, hogy megértsük: a rendszer sűrű szürkesége alatt létezett egy egészen más világ is.A Heti Fortepan cikksorozat eddigi válogatásaiban is megjelentek Urbán életművének legkülönbözőbb szegmensei: a Pest Megyei Hírlap helyszíni tudósításai, a mozgássérültek helyzetét feltáró képei, a mentősök munkája vagy a szigorúan zárt börtönvilág mind-mind arról tanúskodnak, hogy Urbán nem ismert sem lehetetlent, sem félelmet, ha új terepre kellett lépnie. Fotóriporterként a fiatalok droghelyzetével is először foglalkozott a nyolcvanas évek Magyarországán, s erre az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is felfigyelt, aminek egy genfi kiállítás lett az eredménye. Elképesztő munkatempójának és szorgalmának köszönhetően a kötelező körökön túl mindig hagyott magának időt arra, hogy kizárólag belső indíttatásból menjen utána újabb és újabb témáknak.Az aszódi anyag mellett másik közismert képriportja a börtönök világának a bemutatásából bontakozott ki. Urbán a szegedi Csillagban ismerte meg azt a Deák Ferencet, aki már nem a haza bölcseként, hanem Pillangó néven vált jellegzetes figurájává a nyolcvanas-kilencvenes évek underground budapesti szubkultúrájának. Pillangóval gyakran össze lehetett futni a budapesti éjszakában, a teljes testét, így arcát is fedő tetoválások emlékezetessé tették alakját. Ám ha Urbán nem karolja fel szabadulása után – még Budapestre is ő hozta fel autójával a börtön kapujától –, ha nem fényképezi legszemélyesebb életét mintegy hat éven keresztül, egészen 1994-es halálig, akkor valószínűleg ikonikus alakja is a feledés homályába merül. Urbán inkriminált sorozatából a világjárvány kirobbanása idéjen, 2020-ban nyílt kiállítás ugyancsak a Capa Központban, az anyagból azonos címen akkor album is megjelent.Hasonlóan bensőséges anyagot készített a mozgássérültek közösségéről is, nem szánalmat vagy távolságtartást közvetítve, hanem egyenrangú partnerként mutatva meg őket és mindennapi küzdelmeiket a lehető legteljesebb élet megélése érdekében.A partnerség egészen megejtő példája bontakozik ki azokban a képanyagokban, amelyeket a mentősökkel szinte együtt élve készített hosszú éveken keresztül balesetekhez vagy otthoni halálesetekhez kiérkezve. A mentőszolgálatnál még saját rádiós hívószáma is volt – az 501-es – és nemegyszer előfordult, hogy autójával elsőként ért a helyszínre, ahol a fotografálásnál előbbre való volt életet menteni. Urbán amúgy sem akart feltétlenül mindent megörökíteni. Voltak pillanatok, amelyeket szándékosan nem fotózott le: amikor úgy érezte, hogy egy helyzet emberileg túl intim, akkor nem a gépéhez nyúlt, hanem csendben maradt. Ez a hozzáállás tette fotóit emberivé és hitelessé.Urbán Tamás a rendszerváltás után is aktív maradt, 1990-től dolgozott a hamburgi székhelyű Stern magazinnak, ahol sok más mellett szexmunkásokról és Trabantjaikat extrém módon átalakító keletnémet tulajdonosaikról készített emblematikus riportokat. 1994-től a Blikk fotóriportereként a bulvárújságírás közegében is meg tudta őrizni jellegzetes dokumentarista látásmódját, sőt még a könnyű történetek mögé nézve is mindig az embert láttatta. Az évtizedek során az Ernst Múzeumtól a Blaha Lujza téri aluljáróig számos kiállításon mutatta be képriportjait, miközben többek között olyan elismerésekben részesült, mint a Balázs Béla-díj, a WHO Nagydíja, a Magyar Fotóművészek Szövetsége Életmű-díja és a Fotóriporteri Életműdíj. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a család magánkiadásában, fia szerkesztői közreműködésével jelenik meg hamarosan egy rendhagyó és reprezentatív kötet A fotóriporter naplójából címen.Egy évtizeddel ezelőtt Urbán Tamás volt az első fotóriporter-adományozója a Fortepannak. A saját becslése szerint hozzávetőleg egymillió képkockára tehető életműből jelenleg öt és félezer böngészhető online, melyek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók. Felvételei ma már több generáció számára jelentenek kaput egy olyan múlt felé, amelyben nincsenek színezett ideológiák, nincsenek utólagos magyarázatok – csak emberek, helyzetek és történetek vannak.Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi IstvánA Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/urban-tamas-80Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!The post Urbán Tamás 80 – Csövesek, punkok, mentősök és vitatott egzisztenciák egy párhuzamos Magyarországon first appeared on 24.hu.
Régi ismeretségünk okán nem udvariaskodnék, inkább belevágok a közepébe: nem érzi úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kilépjen a Fideszből?Nem.Pedig racionális politikai és érzelmi okai is lehetnének egy ilyen lépésnek.Éspedig?Polgármesterként töretlen a helyi népszerűsége, miközben a pártjáé folyamatosan csökken – tavaly nyáron 33 százalékponttal volt népszerűbb a Fidesznél, az olló azóta csak tovább nyílhatott. A baloldalon számos nagyvárosi, kerületi polgármestertársa – Botka László, Nemény András és Őrsi Gergely – döntött korábban úgy, hogy elhagyja az egykori pártját, mert annak népszerűségvesztése komolyan veszélyeztette a sikeres városvezetői munkáját. Nem foglalkoztatja ez a szempont?Sokszor megkapom ezt a kérdést, ami leginkább arra vezethető vissza, hogy meg szoktam fogalmazni kritikákat akár kormányzati döntésekkel, akár a kormányzati politikai stílussal kapcsolatban is. Ám ezek a bírálatok valamilyen módon mindig érintik az önkormányzati szektort, ezáltal Székesfehérvárt is. Én úgy köteleztem el magam a város közössége mellett 2010-ben – amikor először megkaptam ezt a megtisztelő feladatot és bizalmat az emberektől –, hogy a polgármesterség mellett nem viselek párttisztséget. Ettől még a Fidesz politikai közösségéhez tartozom – valamikor egyetértek ennek a politikai közösségnek a döntéseivel, az irányaival, valamikor nem. A polgármesteri munkámat határozottan igyekszem nem pártpolitikai alapon végezni, és ezt eddig a pártom megengedte, pontosabban elfogadta tőlem. Hogy egy példával illusztráljam: régi szurkolója vagyok a Vidinek, és ha az edző nem olyan összetételben és taktikával küldi a pályára a csapatot, ahogy azt én gondolom, akkor szurkolóként kritizálhatom az edzőt, a játékosokat, de ettől még ugyanúgy a Vidinek fogok szurkolni. Akár győzünk, akár veszítünk. Alapvetően mindenben hűséges típus vagyok.A Vidire természetesen még visszatérünk, de ha már a hűséget emelte ki: 1989 óta tagja a Fidesznek, ezt az is jelenti, hogy bármi is történik, minden körülmények között marad a pártban?Nyilván lehetnének olyan pontok, amelyeknél erre a kérdésre másképp válaszolnék. Ilyen azonban eddig nem történt, és nagyon remélem, hogy a jövőben sem fog. A Fidesz egy nagy néppárt, egy nagy mozgalom, rengetegféle ember van közöttünk. Valamiben hasonlóan gondolkodunk, valamiben nem. De azért mégiscsak egy olyan párt vagyunk, hogy példáulbármit is nyilatkozom a 24.hu-nak, nem fogok utána telefont kapni senkitől, hogy miért azt mondtam, amit, miért azt az álláspontot képviseltem, amit.Szóval a politikai racionalitás oldaláról közelítve nem jöhet el az a pont, amikor a Fidesz támogatottsága annyira meggyengül, ami már gátolná az ön sikeres polgármesteri munkáját?Idézném a híres mondást: a szerelemben és a politikában két dolog nem létezik: a „biztos”, meg a „soha”. Nem azt állítom, hogy nem létezhet ilyen szcenárió, csak azt, hogy ezt jelenleg nem tudom elképzelni. Nem azért vagyok a Fidesz tagja, mert a párt másfél évtizede kormányon van, és sorban nyerte a választásokat. Annak idején, ’89-ben egy kis politikai szervezethez csatlakoztam nagyon fiatalon, amelyik azóta volt fent és lent, volt kifejezetten sikeres, jó kormányzati időszaka is. Mindenképpen ilyennek tekintem például az 1998–2002 közötti korszakot.A mostani kormányzást is hasonlóan sikeresnek tartja?2010 óta is rengeteg olyan dolog történt, gondolok például a családpolitikára és az ehhez kapcsolódó adópolitikára, amit teljes mellszélességgel támogatni tudok. Sőt, amivel manapság problémáim vannak, azok sem elsősorban tartalmi kérdések, hanem stílusbeli gondok.Ha már a stílust említette, én például még soha nem éreztem ennyire távol egymástól a pártja és az ön kommunikációját. Ön is volt szóvivőhelyettes a Fideszben, de az a stílus, ami ma Menczer Tamást, a Fidesz kommunikációs igazgatóját jellemzi, fényévekre van az önétől. Ez nem kínos önnek?The post Cser-Palkovics András: Amikor ennyire viharos a tenger, vajon szabad-e kapitányt váltani? first appeared on 24.hu.
Bozóttűz miatt leállították a vasúti forgalmat Kiskundorozsma és Szatymaz között csütörtök délután, a szegedi vonalon késésekre, hosszabb eljutási időre kell számítani – közölte a Mávinform a honlapján.A pótlóbuszok meghosszabbított útvonalon, Szatymaz – Kiskundorozsma – Szeged-Rókus között járnak. A Kiskundorozsmáról 17:50-kor Budapestre induló Napfény IC (IC 733) a teljes útvonalán kimarad.A katasztrófavédelem azt írta, hogy a Back Bernát utcánál ég a bozótos Szegeden. A rosszul megközelíthető és erősen tagolt területen a tűz gyorsan átterjedt a vasúton, és veszélyt jelent az ottani gabonatáblára, az erdősávra. A tűz veszélyezteti a vasúti forgalmat, a berendezéseket is, ezért állították le a Szatymaz és Dorozsma közötti vonatforgalmat.A helyszínre szegedi, hódmezővásárhelyi, makói, szentesi és ruzsai hivatásos tűzoltókat riasztottak, a beavatkozást a Csongrád-Csanád vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.A győri vonalon is jelentős fennakadások vannak pályahiba miatt:(MTI)The post A szegedi vonalon is akadozik a vonatközlekedés egy bozóttűz miatt first appeared on 24.hu.
A Magyar Kupa-győztes Szeged kézilabdacsapata bejelentette, hogy visszatér a klubhoz Radvánszki Attila.Mindez azt jelenti, hogy a következő szezonban Mikler Roland, Tobias Thulin és Radvánszki lesznek a kapusok.A 20 éves játékos a 2023-24-es idényben a szegediek U21-es csapatát erősítette, majd egy évet töltött a Tatabányánál. Ott tizenegy mérkőzésen került be a meccskeretbe.A Szeged az előző szezonban a Magyar Kupa-döntőben legyőzte a Veszprémet, míg a bajnokságban ezüstérmet szerzett. A Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutott a csapat.The post Bejelentette a szegedi kézicsapat, kik lesznek a kapusai a szezonban first appeared on 24.hu.
Azt a tényt, hogy mennyire az összedőlés szélén áll az egészségügy, mi sem bizonyítja jobban, hogy éppen most, amikor a bátor végzős szegedi kolléga, Kincse Csongor elmondja, a beszédét a végzős orvosok között, rámutatva arra, hogy ők egy ilyen szétesett, összedőlt rendszerben kénytelenek dolgozni, tehát mi sem bizonyítja jobban, hogy ma leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban– írta hétfőn délután Facebook-oldalán Dr. Kunetz Zsombor.A döntést azt követően hozták meg, hogy a klímaberendezés meghibásodott.Posztját azzal folytatta, ez abban a kórházban történt meg, „amely fejlesztésére még egy éve sem 21 milliárd forintot a traumatológiai részleg fejlesztásáre pedig, 10 milliárd forintot költöttek és tavaly szeptemberben – tehát még egy éve sem – adták át a korszerű osztályt.”Emlékeztetett: az egész budai régió baleseti sebészeti ellátását a János Kórház biztosította volna.The post Leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban first appeared on 24.hu.
RSS alkalmazások a Google Play-ben
RSS alkalmazások az Apple Store-ban